Segítsünk-e?
ssaurus mondta azt, hogy a világon minden jó, úgy ahogy van.
Nektek erről mi a véleményetek?
Szerintetek is jó dolog, ha hamis hittételeket magoltatunk, ha állatokat kínzunk szórakozásból, ha csecsemőket veszélyeztetünk, vagy ha egyes emberekre ideológiai alapon rákényszerítünk dolgokat?
Úgyis csak az találkozik ezzel, akinek szembesülnie kell vele.
De ha ez így van, akkor pl. miért kell akadálymentesíteni épületeket?
Hiszen aki eddig bejutott kerekes-székkel, az valahogy így is megoldotta, a lépcsőn keresztül, aki meg nem jutott be, az talán nem is akart igazán.
Hozzászólások
27 hozzászólásSzerintem is vannak dolgok, ahol kellene a változás. Nagyon tetszik Gandhitól ez az idézet: "Te legyél a változás, amit a világban látni szeretnél." Ezt képviseled, illetve fel is hívhatod a figyelmed, hogy ez és ez a változás kellene, és ha sokan képviselik, akkor annak idővel van hatása.
Az egész élővilág ilyen, változik az idők során, valamiben mégis ugyanaz, mégis önmaga. Viszont ott a változás lehetősége, választhatunk különféle utak közül, és ha ott van, akkor érdemes tényleg a szépet választani, ezzel is hozzájárulni az Egész abba az irányba való fejlődéséhez:) Többet nem tehetünk, mert többhöz szerintem nincs jogunk, így érzem, kell a megfelelő határ is, ameddig még lehet hatásod, hogy ne menjen át hatalomvágyba, mert az még jó szándékú esetben is rombol nagy eséllyel (mivel senki nem mindentudó és alapvető jogot: szabadságot korlátoz ilyen módon). Ha ezzel a "Te legyél a változás max még figyelmet hívhatsz fel ill, védekezhetsz, védhetsz" módszerrel nem sikerül változtatni, marad az elfogadás és a türelem. Én így vagyok vele.
Ez egy tipikus közhely, hogy minden jól van, ahogy van. Csak akkor igaz ez, ha megfeledkezünk arról, hogy nem vagyunk mindenhatóak, hanem sérülékeny, érző lények, akik halandók is egyben. "Isteni" szemmel nézve valóban minden jó, ahogy van. De emberi mércével viszont nem minden használ nekünk, és nem is minden veszélytelen. Aki ezzel a mentalitással gondolkodik az egy ideig jól érezheti magát, de aztán könnyen bele is bukhat.
Leegyszerűsítve a világot kétféleképpen szemlélhetjük:
A világ egy nagy káosz.
A világ jól van úgy, ahogy van.
“A világ egy nagy káosz”
Oly sok energiába kerül mindenben hibát találni, és azzal kínozni magunkat, hogy néhányan lopnak és csalnak, hogy vannak lusták, vannak, akik túl sokat esznek, mások túl sokat költenek, vannak, akiknek kaviár jut, másoknak csak bab. Lehet, hogy a kalkuttai éhezőkre mutatsz, és azt mondod: “Minden rosszul működik a világban!” De a távolból megítélni olyan szituációkat, melyeket nem értünk teljesen, nem túl nagy segítség. Ha változtatni akarsz a dolgokon, az már más dolog. De a gyötrődés nem segít. A segítőkész emberek, mint Teréz anya, nem gyötrődnek – ők cselekednek.
“A világ jól van úgy, ahogy van”
A másik lehetőség az, hogy elfogadjuk a világot olyannak, amilyen. Szöget üthet a fejedben: “Mi a bizonyíték arra, hogy a világ úgy jó ahogyan van?” Mert a világ olyan, amilyen! A Hold a Föld körül kering, a Föld a Nap körül, a rózsák virágba borulnak, a madarak énekelnek, az emberek megházasodnak… és elválnak, a szomszédok veszekednek. És ezek mind a dolgok nagy tervéhez tartoznak. Azt mondani, hogy: “Az embereknek nem kellene betegnek lenniük, az embereknek nem kellene hazudniuk…” olyan, mintha azt mondanánk: “A Nap túl nagy!” A dolgok olyanok és úgy működnek, amilyenek.
Gondolhatnád: “Nem lehetek boldog, ameddig nem lesz világbéke.” Nemes gondolatnak tűnik, de nem túl intelligens! Jobb ha már közben jól érzed magad, miközben azon munkálkodsz, hogy a világnak azon szegletében, ahol élsz, nagyobb béke legyen. Lehetséges úgy elfogadni a világot amilyen, és mégis elkötelezettséget vállalni arra, hogy javíts a dolgokon!
(Andrew Matthews – Hallgass a szívedre)
"Leegyszerűsítve a világot kétféleképpen szemlélhetjük"
Nekem ez túl kétoldalú gondolkodás lenne.
"Mert a világ olyan, amilyen!"
Így van, a dolgok vannak ahogy vannak. De ettől még nem vagyunk köteles az aktuális helyzetekben mindent elfogadni, mert nem minden lehet kivétel nélkül jó nekünk.
...érhető tetten a kérdésfeltevésben.
Ami a múltban egészen a jelen pillanatig előállt - az úgy jó, ahogyan van. Mert mi idéztük elő kollektíven, ez fért ki belőlünk. Dőreség idegelni rajta, mert úgysem változtatható meg visszamenőleg.
A jelent csak így tudod békében, ellenállás és energiaveszteség nélkül megélni. Ami záloga annak, hogy bármin is változtatni legyél képes.
Mindent teremthetsz, jobbá változtathatsz, amit csak akarsz, és ami nem üközik az Univerzum törvényeivel és a saját karmád visszahatásaival. A jelen pillanatból kiindulva és a jövőt formálva a magad és a környezeted számára.
"...ami nem üközik az Univerzum törvényeivel és a saját karmád visszahatásaival"
Kérhetek erről egy példát? :) Érdekelne ha részletesebben kifejtenéd.
--alatt a fizikai törvényeket is (pl.gravitáció, energiamegmaradás, stb), de a szellemi törvényeket is értettem (vonzás törvénye, adás-kapás, ok-okozat törvénye, stb.) Amit, ha nem vesz figyelembe, vagy azonnal pórul jár, vagy késleltetve kissé.
És van olyan karmikus visszahatás, amikor ha megfeszül sem tud az ember valamit elérni, mert a visszahatás következtében neki az ellenkezőjét kell megtapasztalnia. Vagy nem is visszahatás, hanem egy még meg nem élt minőség, vagyis feladat. Bármilyen életterületen - siker, magány, gazdaság, vagy az ellentéte, stb.
És talán még a csoportkarmát is ide lehetne gátló tényezőként írni.
Az életünk,az emberi körülményeink, a bolygónk állapota nem a legrózsásabb manapság.
Természetesen millió dolgot lehet és kell tenni annak érdekében, hogy a magunk és mások számára is élvezhetőbb, emberibb(humánusabb), harmónikusabb körülményeket teremtsünk.
A a saját belső és a külső világunkban egyaránt!
A "minden úgy van jól, ahogy van", értelmezésem szerint, nem a világ igazságtalanságaival és önmagunk gyarlóságaival szembeni sztoikus passzivitást, hátradőlést, álbelenyugvást és elnézést jelenti, hanem a tetteink és hozzáállásaink eredményére vonatkozik.
Mivel mi magunk és a világ is számtalan tévedéssel, gyarlósággal, rossz döntések katasztrófális következményeivel van tele, minden tőlünk telhetőt meg kell tennünk a jobbitásért.
Ha minden tőlem telhetőt megtettem, megtettem, amit csak tehetettem, a legjobb tudásom szerint, kitartóan, következetesen ,kicsiny és nagy világomban egyaránt,
akkor ami az eredmény lett,
teljesen függetlenül attól, hogy az milyen eredmény lett,
arra tényleg mondhatom azt, hogy most már "minden jól van úgy, ahogy van".
Mert onnantól már többet nem tehetek és onnantól már az én hatásköröm tényleg végetért.
Onnantól elfogadhatom azt, amit az én erőfeszitéseimen kivül az Élet, a Sors, Isten kihozott, kialakitott a helyzetből.
A dolgok végén ez az elfogadás számomra, a "minden jól van úgy, ahogy van".
Persze Isteni szempontból, ahogy Ademon mondja, már eredendően úgy vannak mindig a dolgok, ahogy lenniük kell...a rosszak is és a jók is:-)
Én mondjuk pont arra kezdek rájönni, hogy Isten semmiféle sorsot nem fektetett le előre a világnak. Ilyen értelemben nincs olyan, hogy "úgy kell lennie" mert alapvetően nincs elvárás, hogy "hogyan kéne lennie".
A világ a földön poláris vagyis "jó" és "rossz" is mindig benne van a folyamatokban - legalábbis a mi átélésünk szempontjából jó és rossz.
Talán rosszul fogalmaztam, szerintem sincs elvárás, nincs úgy, ahogyan "kéne lennie".
Úgy van, ahogy van.
Arra gondoltam, hogy nekünk embereknek lehet a mostban pl. valami kellemetlen, gátló vagy egyenesen tragikus megtapasztalás, de egy magasabb szempontból viszont a dolgok mindig a kiegyenliődés felé haladnak. Az átlag ember nem látja még ezt a kiegyenlitődési folyamatot, nem érzékeli a közép és hosszútávú hatásait bizonyos történéseknek.Nem is érzékelheti, hiszen a hatások néha több életen átivelőek lehetnek.
Szerintem ha van a világegyetemben egy vezérlő erő, akkor az egy mérlegelv alapján működik. Mindig törekszik az egyensúlyra, hosszútávon semmi sem kap se többet se kevesebbet mint a másik. Ilyen alapon a világ a legigazságosabban működik, és egyfajta egyenlőség érvényesül.
Egyről beszélünk...:-)
Egyetértek veled Claryssza, bár nekem a kettő valahol kombinálható.
Számomra az, hogy “A világ jól van úgy, ahogy van” azt jelenti, hogy mindennek van oka, mélyebb értelme, és éppen ezért jól van úgy ahogy van. (Az egyes ember szintjén ez persze tűnhet tragédiának, nehézségnek, stb.)
És ez nyilván nem zárja ki azt, hogy tegyünk dolgokért. Attól, hogy elfogadunk jelenségeket a világ szintjén, nem azt jelenti, hogy feltehetjük, vagy fel kell tennünk a kezünket, hogy akkor ez így is marad.
Legalábbis egyre inkább ez a véleményem. Tudom, hogy vannak tragikus emberi sorsok, és nekem is elszorul a torkom, ha egy éhező etióp kisgyerekről látok fotót, de ezt nem tulajdonítom egy büntető Istennek, vagy egy romlott világ részének. Szomorú, hogy van ilyen, de valószínűleg nem véletlen. És amit én tudok tenni, hogy mondjuk elkezdek támogatni egy afrikai kisgyereket, és remélem hogy más emberek is követik ezt. Vagy teszem azt, ami tőlem telhető.
A környezet szennyezés például mindig elkeserít, de ha úgy tekintek rá, hogy ez reménytelen, ez egy "sz@r" világ, abból nem elég, hogy nem lesz jobb, de én is csak egy lehúzó erő leszek. Ehelyett az gondolom, hogy lesz majd valami megoldás (mert vannak csodák), csak tennünk kell a magunk szintjén, amire képesek vagyunk. És hiszek benne, hogy az emberi tudatosság meghozhatja a gyümölcsét, csak kellően sok embernek kell tudatossá válnia.
A változtatás után is úgy jó , ahogy van . Ha ingered van változtatni , akkor tedd , de önmagáért érdemes tenni a megtevést , mert ha nem önmagáért végzed , akkor könnyen csalódás érhet pl . az elvárásaid és a következmények különbözősége miatt . Üdvözlettel : felacsó
Az egyik Carlos Castenada könyvben van, amikor a Segítésről van szó, hogy mondja, Don Juan, a látó jaki indián mester, tanítványának, Carlos Castenadának, valami ilyesmit, hogy:
"Az én apám nagyon szerette az embereket, ezért segített is mindegyiknek, ott, ahol csak tudott.
De az ő apja, még ennél is jobban szerette az embereket, ezért nem segített senkinek."
Szóval "A Pokolba vezető út is jóindulattal (és segítőszándékkal, meg segíteni akarással) van kikövezve... mint tudjuk...
Persze adott esetben, bizonyos szituációkban, amikor az Élet úgy kívánja jó és hasznos dolog a Segítés és a Segítség-nyújtás...
De hosszútávon nézve pl. a Családodban vagy a Munkatársaidnak
"Ne halat adj, hanem halászni tanítsd meg!"
És amúgy meg legyen az ember önálló és vállaljon felelősséget önmagáért és a tetteiért (és azok következményeiért), azaz: "Segíts magadon, Isten is megsegít!"
Csizike ;-)
A segítő személy - noha a saját állapotából láthatja a saját segítség-nyújtását akár Teréz anya-i nemességnek - nem mindig látja át globálisan magát a segítő folyamatot, melyben segítőként vesz részt.
Nincs jó vagy rossz, a kettő együtt van mindenben.
A fejletten szeretet-tudatos segítő személy előjel nélküli. Nem harcol az általa segített személyért, hanem csak van. Jelen van vele. Ehhez nem tűz ki zászlót sem, nincs szüksége kiemelkedő vármagasságokra ahhoz, hogy segítő jelenlétét bárki NAGY-nak minősítse.
A következő cikk olvastán érdemes elgondolkozni, mit ír Feldmár András a szindrómás segítőről.
http://artemiszmuhely.hu/ezoteria/test-tudat
Aki tehát gyógyítással/segítéssel foglalkozik, annak magának kell először meggyógyulnia, önmagán segítenie.
szeklice
Feldmár András jól tudja, hoyg a pszichiáterek között például rengeteg ilyen beteg van. És minden más segítői területen (hajéktalanokkal, drogosokkal, árvaházban, fogyatékosokkal dolgozók) - akik a saját problémájukat ott vezetik le). De azért igyekeznek kivédeni ezt pl segélyvonalas képzéseken, stb, próbálják szűrni, ne a saját problémája megoldása helyett üldögéljen ott másoknak segítve az érintett.
Persze, aki nem ilyen szempontból 'hivatalos' segítő, az más kérdés, az nyomulhat amerre akar és hangoztathat magáról amit akar... De szerintem a viág annyira rendben van, hogy ők ugyanúgy rendben vannak benne. Szerintem aki ilyen a másikért szinte erőszakkal harcolós, de önmagával nem rendbenlévő ‘segítővel’ fut össze, és kerül kapcsolatba, annak az az útja... Mindkettőjüknek. Tehát van létjogosultsága az iylen embereknek is, ahogy mindennek, és mindenkinek a világban. NINCS jó és rossz. Senkit nem érdemes tehát lenézni.
Mert szerencsére, csak annak és csak abban lehet segíteni, aki hagyja, akarja és akinek az az útja hogy azzal a problémájával/betegségével/nehézségével már leszámoljon. HA még abban kell maradnia, hoyg valamit még megéljen, akkor azon semmiféle erőszakkal nem lehet segíteni meghát maga sem fogja hagyni – mert az igazi énje aki jobban tudja mit miért vállalt be, nem fogja hagyni addíg, amíg el nem ért odáig, hogy tovább kell lépnie. Akkor viszont el fogja fogadni a segítséget és menni fog.
Ezt viszont minden igazi segítő tudja magától hogyha az a helyzet hoyg nem lehet beavatkozni, és nem is fog. Ők pontosan érzik, megkapják az információkat (ehehz viszont komoly tisztuláson esnek át elötte saját maguk), mit tehetnek és mit nem, ahhoz hogy aki ment hozzájuk, végülis sajátmaga oldja meg a saját problémáját, mert azt átvállalni tőle nem szabad, és csak ártana.
Semmi olyasmi nem működik a világunkban, hogy én valakire valamit ráerőltessek, akár azt hogy jobban legyen, akár azt hogy úgy viselkedjen egy adott problémával kapcsolatban ahogy nekem tetszik (főleg, mivel miért bárki más tudná azt kívülről, hogyan is kellene az adott embernek). Szerencsére a világ annyira szépen működik, hogy abban mindenki megy és mehet a saját útján.
Aki viszont már szeretné és képes megoldani az adott problémáját, az viszont pontosan a megfelelő segítőhöz jut el (akinek köze nincs ilyen segítő szindrómához, hanem tisztán segíteni tud), mert úgy 'intéződik' felülről, keresnie sem kell, és könnyen lehet, olyanhoz, aki seholse hírdeti magát, csak van és teszi a dolgát. Nekem ez a tapasztalatom és ez tetszik a világban hogy ennyire működik.
Akkor most , kedves szeklice, azt gondolod, hogy a hivatásos segítők pl.:gyógypedagógusok, szociális munkások, mind betegek?
"Aki tehát gyógyítással/segítéssel foglalkozik, annak magának kell először meggyógyulnia, önmagán segítenie."
Én - önkritikusan - ezt gondolom kedves Inyó, hisz' ezt tapasztaltam, ezt tanultam/tanulom, és mert egyfolytában csiszolódom ebben:-)
Érdekes cikk olvasható itt a segítő kapcsolatok pszichológiájáról:
http://www.grafomagazin.hu/index.php?menu=22&rovat=4&id=138&cikkNev=QSBz...
Állandóan fejlődnöm kell tehát a fejlesztéshez. Most.
szeklice:-)
Csizike szerintem leírta a lényegét az igazi segítségnyújtásnak.
,,Ne halat adj, hanem halászni tanítsd meg!"
Én is így gondolom,hogy senkit nem lehet ,,meggyógyítani'' /sőt bizonyos értelemben nem is szabad/,
csak és kizárólag ő gyógyíthatja meg saját magát,és ehhez lehet megadni neki minden segítséget.
Egy valódi segítő tudja ezt,és így is működik:)
A kivételek, az csak olyasmi, amikor valakinek megteszel valami segítséget, amire ő nem képes, pl magatehetetéen beteget etetsz, pelenkázol, mozgássérültet felsegítesz valahová. MErt ő azt tényleg nem tudná megoldani magának, tehát abban az értelemben őt nem tudod megtanítani halászni.
Tegnap a 6-os villamoson volt egy helyes kerekesszékes lány, akinek a kerekesszéke hátára egy rendszámtábla volt akasztva, ezzel a felirattal:
"Inkább ezzel járok, mint gyalog"
Ez nem jön ide egyáltalán, de olyan aranyos volt.
Nem biztos, hogy akinek azt hiszed, rossz, annak rossz, akinek azt hiszed, segíteni kell, annak segíteni kell.
Valóban vannak kényszeres segítők,akik azt ,,hiszik'',hogy az egész világot meg kell váltaniuk:)
Én nem ítélkeznék felettük sem,mert ez általában előző életes hiányok kompenzálása.
Előbb utóbb azonban ezek az emberek is rájönnek,hogy akiknek pont őrá van szükségük,azok úgyis megtalálják őt.
Ahogy igaz az ,hogy a tanítvány meg fogja találni a mesterét,ugyanúgy van ez a ,,segítőknél'' is.
Ezek láthatatlan fonalak,és nagyon jól vannak elrendezve a szálak:)
"ssaurus mondta azt, hogy a világon minden jó, úgy ahogy van."
Na de ki az akinek épp jó az, ahogy van? A világ végül is tökéletes, csak érteni kell ennek a működését, különben tökéletlenségnek fogjuk látni. A gond ott kezdődik, hogy amikor megszületünk senki sem magyarázza onnan fentről nekünk, hogy hogyan is működik ez a tökéletesség... Ennél fogva a félreértések és tévedések miatt kialakul bennünk a tökéletlenség. Ezért van bizonyos szemszögből igaza annak, aki azt mondja, hogy a Isten igazságtalan: mert bedob az életbe kézikönyv nélkül, tudatlanul; miközben folyamatosan alkalmazza ránk a világ a törvényszerűségeit, "karmát", történéseket ...stb. Az ember meg kapdossa a fejét hogy "Mi van?? Miért ez, miért az?".
Persze a valóságban nem gondolom ilyen szigorúnak a dolgot. Nem feltétlenül kell lennie gondviselő Istennek, és minden kézikönyvvel csak a világ sokfélesége határolódik be. Tulajdonképpen nincsenek szabályok, így szabadok is vagyunk, de ennek időszakos következménye a tudatlanság. Ennyi még belefér nekem, de megértem azokat akik dühöngenek, hiszen az ő álláspontjuk is igaz: a tudatlanságunk miatt nem születünk egyenlő esélyekkel. Szabadok vagyunk de nem azonosak az előttünk álló akadályok. Valaki kap egy bazi nagy falat, valaki meg csak egy kis sövényt, amit röhögve képes átugrani.
Valójában a bazi nagy fal az annak aki azt kapta, pont akkora mint a kis sövény a másiknak, aki meg azt kapta mint feladatot. Arányaiban, mert mindne a pont akkori képességeinkhez, ahhoz, ahová addig eljutottunk van szabva. Ezért mindnekinek pontosan ugyanannyira nehéz. Aki többet bír el, többet kap. Sokkal több szenvedést, mert úgy hamarabb előrébb jut, és igazából mindneki eredetileg minél elöbbre akar jutni, attól függetlenül, hyog itt mi sikerül neki meg mi nem. Hoyg mindneki uyganannyira legyen megterhelve arányaiban, azért is van ez, hoyg nagy falnak tűnik egyikünk terhe a másik sövénykéjéhez képest. De annak az a sövény maga a lehetetlen.... Arról nem bezsélve, hoyg az én nézetem szerint az egyre többet magunknak követeljük ki odafent.
NEm lazsálni jövünk ugyanis.
Attól még persze piszok szar tud lenni, mivel nem tudjuk a valódi kozgatórugókat, ha agyalunk is, az nem tudás.
Attól még én a dühöngők közé tartozom, szemétségnek tartom uyganis, hoyg uyg jövünk hoyg amnéziát kapunk, esélyünk sincs arra, hyog tiszta fejjel lássuk át a dolgokat. "mert bedob az életbe kézikönyv nélkül, tudatlanul; miközben folyamatosan alkalmazza ránk a világ a törvényszerűségeit"
Úgyhoyg én most ezért kűzdök, hoyg mindnet megtudjak.
Addig nem is akarok jól lenni se, anélkül uygnais nincs miért folytatnom.
Ja, és szerintem tökéletesebb lenne a világ szenvedések nélkül, de ahhoz minden egyes léleknek el kéne jutni arra a pontra, mert amíg ezek a szabáélyok, addig máshoyg nem megy...
"Valójában a bazi nagy fal az annak aki azt kapta, pont akkora mint a kis sövény a másiknak, aki meg azt kapta mint feladatot. Arányaiban, mert mindne a pont akkori képességeinkhez, ahhoz, ahová addig eljutottunk van szabva. Ezért mindnekinek pontosan ugyanannyira nehéz."
Ez így elgondolva jól hangzik, de ha kinézek a valóságba azt látom, hogy igenis van aki rosszabbul jár, igenis van aki vagy jobban szenved, vagy nem bírja és belehal. Hiába kap mindenki testhezálló körülményeket, a tények azt igazolják, hogy mégsem tudunk egyenlő mértékben szembenézni ezekkel, és ezért igenis vannak különbségek ebben. És mivel különbözően éljük meg a történéseket van, akinek szemmel láthatóan nehezebb ez, hiába tűnik kívülről ugyanolyannak.
"Aki többet bír el, többet kap"
Lásd fenn, én azt látom, hogy ez mégsem így működik.
"Sokkal több szenvedést, mert úgy hamarabb előrébb jut"
Hááát... biztosan így van ez? Gondold újra végig. Ne feled, most magadból indulsz ki, és te még a szerencsésebbek között vagy.
Persze hoyg enm tduudnk egyenlő mértépkben szembenézni, egyenlő mértékben teljesíteni.
Mert itt lenn hiába vagyunk elvileg mind uyganabból és mind tökéletesek, amíg nem jutunk el oda majd, addíg tele vagyunk hibákkal, sötét foltokkal, ésatöbbi.... Midnenki egyedi, és mindneki épp mást csesz el...
Azt nem mondtam, hyog nem lehet belebukni. Dehoygnem lehet. Az az amiről te írsz. Ezt én tökéletesen tudom is, igen, bele lehet halni, belerokkanni, beleőrülni, öngyilkosnak lenni a saját feladatunkban. El lehet bukni. Az is benne van a pakliban, hyog annyira el lehet cseszni, anniyra el lehet távolodni önmagadtól (ez sem nehéz, mert eleve amnéziával kezdjük), hoyg amiatt nem sikerül tényleg. Akkor legközelebb újrapróbálod, kb ugyanazt.
Miért is lenne annyi öngyilkos, meg próbálkozó, ha ez nem így lenne, hanem úyg lenen, hoyg mindneki pont meg tduja dalolva cisnálni?
elvileg meglenne a lehetőségünk, de megkaptunk midnne más lehetőséget is, azt is hoyg ne sikerüljön, különben nem is lenne feladat....
Élni, és megcisnálni a dolgodat, kurva nehéz. Vannak életek, amik nem annyira, aztán egyre durvább. És kivétel nélkül midnneki végig fogja cisnálni. előbb-utóbb.
...hogy mást gondolok?
Egyébként pedig az ember állandóan változik, legalábbis azok, akik nem kötik magukat egy állandó szerephez.
De az nem szerencsés, mert megnyomorít, megbetegít.
Nem hiszek abban, hogy különböző szinteken lévő emberek vannak. Mindenki egyenlő eséllyel kezd, és csakis rajta múlik, hogy az életében kihasználja-e a Lét szabadságában rejlő lehetőségeket, vagy röghöz kötve "élvezi" az árnyoldalt... :)
És hogy megtudom-e valaha az igazat? Nem mindegy?