Az öreg halász és a tenger, avagy hogyan veszítjük el a hitünket
Egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer egy halász. Szegényes viskóban lakott feleségével és két gyermekével a tengerparton, a halászat volt az egyetlen megélhetési forrásuk. Szerető felesége és két gyermeke minden este izgatottan várták őt haza a tengerről az aznapi zsákmánnyal.
De rossz idők jártak a halászra, már több napja nem fogott semmit. Szerettei és ő is éheztek. Nap mint nap látta esténként gyermekei reménytől telve csillogó kis szemeit, ahogy ujjongva és kíváncsian futnak elébe a parton, majd látta a gyermeki lelkesedés lohadását, a szomorúságot, ami felváltotta: ma is üres kézzel tért haza.
A sokadik hajnalban a halász nagy elhatározással kelt fel. Érezte, hogy ma megfordul a szerencséje. Mondta is indulás előtt a feleségének: addig nem jön haza, amíg halat nem tud hozni vacsorára. Jókedvűen, fütyörészve indult útnak kis csónakjával, valami megmagyarázhatatlan belső bizonyosság kerítette hatalmába.
Délutánra járt már, de hálója még mindig üres volt. A bizalma, hite azonban nem apadt egy szemernyit se, tudta, érezte, hogy nagy nap a mai.
Sötét felhők gyülekeztek a tenger felett, és erősen fújt a hideg, sós tengeri szél. A kis csónak állta az egyre növekvő hullámokat. A halász a part felé tekintett: eléggé messze, bent volt a tengeren.
"Talán kijjebb kéne menni, ennek a fele sem tréfa!"-gondolta. Megfordult a fejében az is, hogy nem maradhat tovább a tengeren. Aztán eszébe jutott a két csöppnyi gyermek csillogó szeme, ahogy futnak elé a parton... "Ma nem fogok csalódást okozni!"- tökélte el. Összeszorított foggal próbált visszaemlékezni arra a felemelő érzésre, arra a belső bizonyosságra, szilárd hitre, amivel a csónakba szállt.
...
Aznap a parton élő halász-család hiába várta haza a férfit... A másnap reggel kihozta a partra a felborult kis csónakot. A halász, immár testéből kiszállva iszonyú kiábrándultságot érzett, elveszítette a hitét. Csalódott önmagában, Istenben, és szörnyű bűntudat gyötörte, hogy ő maga is csalódást okozott szeretteinek. Észre sem vette a feje fölött megnyíló Fényt, a szeretetet: ő a családjával akart maradni, bűntudata nem engedte, hogy elszakadjon tőlük; mély kiábrándultsága pedig nem engedte, hogy észrevegye a Fényben a szeretetet.
Ekkor a Fény szelíden megérintette a vállát. Felnézett, és egy kép kezdett kibontakozni lelki szemei előtt. Látta önmagát a kis csónakban, hánykolódni a viharban. A film-béli önmaga másként döntött: ő elindult a part irányába. Nem nagyon tudta irányban tartani a csónakot a nagy hullámokban: hagyta hát, hogy a csónak irányt változtasson. Egyetlen célja volt csupán: épségben kijutni a partra. Már elég közel volt, a szél is alábbhagyott, megpihent hát, hogy kicsit kifújja magát, felkészüljön a további evezésre. Ahogy ott üldögélt a csónakban, egyszercsak egy hatalmas halrajt látott elúszni csónakja közelében. Nem volt más dolga, mint gyorsan leereszteni a hálóját, hogy az megteljen az ezüstösen csillogó kis testekkel...
Eddig tartott a Fény-film.
A halász megértette a tanulságot: csak azt veszítette el, ami soha nem is volt az övé!!
Kezdettől fogva nem hitt ő sem saját magában, sem a Teremtésben igazán. Mert ha a hite teljes lett volna, akkor bizalommal együtt áramlik az eseményekkel, és nem dacol velük, összeszorított fogakkal.
Vajon hány ilyen esemény van az életünkben, amik miatt azt érezzük, hogy jogosan vesztettük el a hitünket? Lehet, ha mindnek kicsit a mélyére ásnánk, felfedezhetnénk bennük az igazságot: kudarcunkat a nagy-nagy akarásunknak köszönhetjük csupán; annak, hogy megfeledkeztünk arról: az igazi hit, bizalom nem más, mint felszabadultan áramlani az élet sodrásában.
Hozzászólások
32 hozzászólásNagyon jó téma, Csaesz!
Az Integrálszichológiában a 7. tudatossági szint - rendszeráramlásnak nevezik, amikor már nem akarsz saját akaratodból semmit. Csak figyeled, hogy mi történik... Lássuk csak mi akar itt kibontakozni?
És segítesz neki megszületni. S ha ez téged tovább visz utadon - benne élsz egy darabig, együtt áramolsz vele. Ha nem - akkor hagyod tovább menni és várod a következő áramlatot.
Benne lenni a Taoban, a Flowban: Uram, legyen meg a Te Akaratod!... És add, hogy képes legyek mindenkor felismerni, és legyen erőm megcselekedni azt.
ehhez sztem elég nagy fokú alázat kell...
a sodródáson vagyok én is mostanában, de nem igazán értettem a sztori lényegét... halála után történt a változás. mikor elfogadta, hogy meghalt és h önnön görcsös ragaszkodása miatt, akkor ezt már megtanulta? és legközelebb nem kell újra megélnie?
Nem volt változás a halála után! :) csak Isten levetítette neki, hogy mi lett volna, ha tényleg bízik benne, és a vihart nem valami ellenerőnek tekinti. Csak áramlik az eseményekkel, és nem vetíti ki az együttáramlásba a kudarcot, hanem bízik változatlanul abban, hogy mindig az történik, ami jó, ami helyes. (És ez nem a földi viszonylatban vett jó és helyes, hanem ami magasabb szempontból az; mondhatnám úgy is, hogy amilyen tapasztalásokra a lélek születése előtt leszerződött az előbbre jutásához.)
Érdekessége számomra ennek a történetnek, hogy ezelőtt csak olyanok jöttek elő, amiknek a tanulsága inkább az volt: hagyd magad és előbb szabadulsz. Tehát: amit meg kell élni, az ellen kár kapálódzni, mert úgy csak fájdalmasabb lesz a megélése, de akkor sem elkerülhető, hiába AKAROK hatalmas erőkkel. Ez most egy másik szemszög: itt ha nem kapálódzott volna, akkor teljesen más lett volna a történet vége. Pont akkor lett volna az, amit ő meg akart élni.
igen, kifelé én is könnyen tanácsolom, hogy hagyjuk magunkat, nem kell semmi erőlködés, bevonzás gyakorlat, úgyis mindig megkapunk mindent idejében, amire szükségünk van.
...aztán húzok mégis egy lapot a magam ügyére, vagy bármi ilyesmi :) kapaszkodókhoz nyúlok.
csináltunk legutóbbi klubon egy olyan medit, hogy lehántottunk magunkról néhány védőréteget -nem az összeset- és belecsobbantunk a változás folyójába... érdemes kipróbálni:)
köszi, Sikka, tetszik a gyakorlat! (Azért én az összeset le fogom venni...:P :))
bátor vagy! :)
respect!
A kapálózással pedig karmikus energiahullámokat kelt az ember, amelyek egyszer majd visszaverődve utolérnek és beborítanak...
És csodálkozva nézünk körül, hogy vajon ezt miért és kitől kaptuk, hiszen már rég elfeledtük a kapálózásunkat.
Húú, ezt nagyon alá tudom támasztani! Jó nagyot lehet bukni a kapálódzás miatt! ;-)
... hogy tudattalan sodródás vagy tudatos áramlás?
Éberség, Lélektársak! :DDD
Lehet, hogy valamit nem értek, Lélektárs...! :) Ezt most miért írtad?
Hogy vegyük észre, és próbáljuk megkülönböztetni, mikor sodródunk és mikor áramlunk
aha. és szerinted mikor? :-)
tudattalanul még csak sodródunk, aztán kinyitjuk a szemünket és úszni akarunk, elkezdünk kapálózni, és végül meg kell tanulnunk tudatosan sodródni :D
szép kis karika!
Jó a kérdés... és jó a mai termés is! (De mikor fogom a szufi dolgozatomat befejezni?)
Sikka: Szerintem hagyjuk meg a tudatos jelzőt az áramláshoz, a sodródás meg legyen tudattalan... ebben már profik vagyunk, és éppen most próbálunk itt írásban kapálózni. :)
Nálam ez úgy jön elő ritkán, hogy egyik dologból következik a másik teljesen természetes módon, és nem lavina lesz belőle, hanem megszületik és előrelendül valami új. Vegás hasonlattal élve, mint amikor egy virslit elkezdesz kihúznia dobozból és jön utána többi...:)
Valamikor sikerül egy álló napig benne lenni, spontánul... valamikor napokig szenvedek attól, hogy nem találok vissza. Mindig a fokozott Jelenlét-ből indul el, amikor kisebb az egóm elmés tevékenysége (se múlt. se jövő)
Ezt úgy próbálom elérni, hogy befelé figyelek az energiaáramlásokra.
Nemrég jöttem rá, hogy a harmadik csakrába helyezett tudatossággal (felfokozott kiáramoltatással) sokkal nagyobb az önbizalmam, és az életbe vetett bizalmam is. Így könnyebb elfogadni, ami előállt, és megengedni, hogy történjen az én kontrollom nélkül a Teremtő akarata szerint valami. A saját magam Szoláros áramlásához próbálok vivő áramlatot találni. Ha ez összejön, akkor csodás napom szokott lenni.
Lehet, csak nálam működik így, mert ha nem érzem energikusnak magamat szolárból (számomra feladat a tehetetlenség és passzivitás leküzdése), akkor jön elő a "valamit gyorsan csinálni, és ellenőrizni" kényszere. Rendszerint ilyenkor már késő, mert előállt valami mulasztás, amiből kudarcélmény, vagy kételkedés származik, és kiesek a jelen pillanatból. Elszakad a virslifűzér...
Pl. most már furdal, hogy reggeltől csak blogolok a dolgozatírás helyett, mégis valami azt mondja, hogy most ez jó, és valami megnyugtat. Még benne vagyok a flowban. De ez annak köszönhető valszeg, hogy reggel "Napfonatból kelek fel" és igyekszem ott tartani a tudatosságomat.
Eszembe jutott, hogy Redfield Shambalájában van valami hasonló dolog leírva, hogy minden mozdulatot indíts a tested középpontjából. Nagyon jó a Szolár energetizálására a lábemelgetős, légzéssel összekapcsolt jógagyakorlat, és az agni (tűz) légzés végzése napközben többször is. Peter Kelder öt tibetijében a csipőkiemelős gyakorlat is tök jó hozzá. Aztán már ráfigyeléssel fent lehet tartani a saját áramlást.
Az intuíció pedig, ami a többségnél már azért elég fejlett, ha a jelenben tudok maradni, és "van mit" hozzáhangolni az Univerzum áramlataihoz - segít megérezni, hogy ez valódi áramlás-e. Nagyon jó élmény ezt gyakorolni, biztatnék mindenkit.
Érdekes, ebből döbbentem rá, hogy utolsó öt évemben csak szívcsakrából működtem, a szoláros önérvényesítő energia nélkül. Nem is ment az életem sehová. Nem kell a szívcsakrát megtagadni - csupán szeretetbe kell a szoláros erőt burkolni. Mert az empátia cselekvő erő nélkül csupán cukormáz.
.................................
Utólag írom ide, hogy ez a recept energikus cselekvésorientáltaknak, ha erős az egójuk - nem jó!
Szerintem azért serte- pertélsz itt Hermess,hogy én elolvassam ,hogy a szufi dolgozatodon ügyködsz,és a figyelmedbe ajánljam,René Guénon-t aki a metafizikai megvalósításként a szufi praxist választotta,és magas rangú szufi beavatottként hagyta itt a világot nyugat európai ember és gondolkodó létére:)
Remélem ,hogy nem fog kimaradni a dolgozatodból.
Eszembe jutott még magyar vonatkozásban Kazanlár Emil,a csodálatos szufi festő.
Nem tudom láttad e Tarot könyvét a gyönyörű festményekkel,és persze a tartalom sem kutya./több síkon is magyaráz/.
Guénontól olvasgattam, de nem tudtam, hogy szufi volt. Nagyon szívcsakrás ösvény, szerintem a cselekvésorientáltaknak lenne igen vonzó.
Kazanlárt is megnézem.
Ha még csak szufi lett volna,de sejk lett,és valami nagyon magas beavatási fokozatot ért el,és azon derültem,hogy francia fehér ember létére,micsoda köztekintélynek örvendett szufi körökben:)))
És azt tudod,hogy amikor a templomosokat anno likvidálta a Katolikus egyház,akkor a keleti szufi vonallal egyesülve vitték tovább a tradíciót...tudod János pap országa...
mert a sheik az a szufi beavatott Mester, akinek saját rendje van.
Nekünk is van ilyenünk: Kőrösi Csoma Sándor, akit a tibeti buddhisták buddhaformaként, istenségként, szentként tisztelnek. Ő alkotta meg a tibeti-angol szótárt és nyelvkönyvet, amelynél azóta sem tudtak jobbat összehozni. Ezt csak úgy mellékesként, mert igazából a magyarok őshazáját kereste.
Templomosok - egyelőre fehér folt. Keresztény misztika még eztán jön. De valahogy nem izgulok rá.
Igen ,igen és Kőrösi Csomáról is milyen keveset tudunk.
Jó ,hogy megemlékeztél róla.
"Igen ,igen és Kőrösi Csomáról is milyen keveset tudunk."
Jah, meg magunkról is...
(Tisztelet a kivételnek)
Arra gondoltam,hogy fogalmunk sincs milyen nagy magyarok voltak,és vannak is.Viszont idegen országokban tisztelik őket,merthogy ott meg tudják.
Bezzeg marhára tudjuk ,hogy valamelyik celebünk mikor megy éppen pisilni,és kivel:)
Szóval erre gondoltam épp,mikor a fenti sorokat írtam.
ennél egyszerűbb magyarázatot találtam a kettő megkülönböztetésére. Azt találtam különbségnek, hogy a tudatos áramlás döntések sorozata, míg a sodródásban mások döntenek helyettünk.
És mi a helyzet azokkal a honfitársainkkal, akik ezt az áramlás-elméletet önmanipulációra használják?
Megmagyarázzák maguknak, hgoy azért maradnak benn egy helyzetben, mert "nekik itt még dolguk van", meg "még biztos tanulniuk kell valamit belőle" (mondjuk ez tuti így van...:)). Nekem az tetszik a legjobban, amikor valaki azzal magyarázta a nagyon rossz helyzetét, hogy mert így tud tanítani valaki mást.
Mikor tudatos áramlás, és mikor önmanipuláció?
és nem mond ellent annak ami írtam. Dönteni jól csak önbizalomteljes állapotban lehet. Rossz állapotból nem igazán lehet lelkünknek tetsző döntéseket hozni. Ne vedd elméletnek, inkább gyakorlati megközelítésnek szántam. Számomra működőképes, és nem biztos, hogy mindenkinek az, de biztos, hogy még van olyan, akinél szintén így működik.
Az önmanipuláció meg ugyanolyan sodródás, csak elhiteti az ember magával, hogy nem sodródik. Legfeljebb kevésbé van maga alatt, de nem emeli fel számottevően az energiszintjét.
Az áramlás viszont észrevehetően emeli az energiaszintet, az ember Felsőbb Én-je jól érzi magát, ez lesugárzik a pszichébe és tölt folyamatosan.
én is valami ilyesmire gondoltam. Köszönöm, hogy ilyen jól megfogalmaztad!
Tudatos szörfözés a MOST-tenger hullámain, Hermess...
Ez szép és velős!
Van egy ilyen orosz könyvsorozat, Transszörfing, vagy valami hasonló címmel. A Bioenergetic fodította magyarra, nemrég jelent meg. Nem tudom mennyire jó a fordítás, én oroszul olvastam.
Ezt /megint/ nem tudtam, de ezek szerint ráéreztem.
Köszönöm a megerősítést:-)
Valóban.
mindig is mondogatom, hogy az akaratlagosság távolít el Istentől, és ha már Hermes bibliai szólást hozott fel én is alátámasztom Jézus egy mondatával: Adjátok oda magatokat az Istennek okos élő áldozatul. Legyen meg a te akaratod. Pontosan erről van szó. Bár ehhez kellene még az a plusz amit csak Jézusnál látunk, mégpedig az a kapcsolat Istennel ami neki volt... Ez még hiányzik belőlem legalább is, pedig milyen jó lenne kilépni ebből a földi kényszer-pénzrendszerből :))
Hullana az égi manna, meg a sült hal az égből :)))
És ha nem teszem akkor mi lesz? :)
Feltételezem Isten elfogadja az önálló lelkeket is, akik a saját életüket szeretnék élni...
Szerintem is elfogadja. Nem hiszek a büntető istenképben. Abban nem hiszek, hogy meg van határozva, hogy így vagy úgy kell élned, különben ejnye-bejnye, hiába nem bántottál amúgy senkit...