Van ami nem megy ...
És továbbra is ott vagyok, hogy nem tudom elengedni... Nem tudom, hogyan és miért történik ez... Én már semmit nem tudok. Főleg úgy, hogy most is sokat vagyunk együtt, és most is jó együtt.
Haladás, hogy ma már tudhatjuk a halhatatlan szerelmemnek gondolt, ma már meg tudta fogalmazni mi a problémája. Ami csak annyi lenne, hogy ránézésre nem illünk össze... és ezen nem tud túljutni ....
Csütörtökön elutazunk, és együtt leszünk négy napot. Gondolom, csak hálát adok érte, és kiélvezem minden pillanatát- De azt hiszem nem tervezek...
Sokat alszom még mindig...
Hozzászólások
16 hozzászólásMirel!
Nehéz helyzetben vagy! Én is átéltem hasonlót, iszonyatos volt nekem is, de én védekeztem, féltem a még nagyobb fájdalmaktól és Én küldtem el a pasit...!
Nálunk is hasonló felállás volt. Éreztem, hogy nem klappolnak a dolgok, már azelőtt, hogy bevallotta volna, hogy nem szerelmes belém. Éreztem, hogy megváltoztak a dolgok, már nem olyan lelkesedéssel, odaadással szeret, mint néhány nappal előtte. Próbáltam vele megbeszélni, de ő nehezen kommunikálta ezt a fajta érzéseit.
Így maradtam magamnak! Magamban kellett megnéznem a dolgokat! Ami akkor majdnem 3 éve, még igen nehezen ment, mert az önismeret útján még szinte a nullán álltam. Az érzéseim voltak az irányadók... Igyekeztem az érzéseimre figyelni, de akkor még nem igazán tudtam, hogy mi az amit az egom indukál és mi az ami tisztán van bennem. Sokat gondolkodtam rajtunk, az estéim ezzel teltek, -én bezzeg, hetekik alig aludtam, jó ha 2-3 órát sikerült pihennem. Azt kérdeztem magamtól, hogy
Mire vágyom?
Milyen párkapcsolatot szeretnék?
és azt is megvizsgáltam, hogy
Mit nem szeretnék?
Milyen párkapcsolatokban voltam addig?
Milyen párkapcsolati felállásban nem szeretnék már élni?...
és ehhez hasonló kérdéseket.
A saját érzéseimet próbáltam minél lecsupaszított állapotban megnézni és megvizsgáltam, hogy mi abban a szituációban a tanulnivalóm. Megnéztem, hogy mely helyzetek ismétlődnek a párkapcsolataimban és ezekre hogyan reagáltam addig és próbáltam kitalálni, hogy miért ismétlődnek, és mit kellene ezekből tanulnom.
A lényeg, hogy magamban igyekeztem tisztázni a saját érzéseimet, tanulnivalóimat, magamban próbáltam a helyére tenni a dolgokat!!! Mikor valamire jutottam, akkor jött egy leküzdhetetlen érzés, és felhívtam az akkori szerelmem /nagyon szerettem/ feltettem neki néhány kérdést, amikre így-úgy válaszolt és hagytam magam az érzéseim által irányítani és megmondtam neki, hogy a jelenlegi állapotában nem kívánom ezt a kapcsolatot folytatni!! Ő elfogadta a döntésem!
Bőgtem-bőgtem-bőgtem, kiborultam, talán valami depresszió közeli állapotba is kerülhettem, mert...
- vagy 2 hónapig alig aludtam
- csak az ezoterikus, spirituális könyvek éltettek /ledolgoztam a munkaidőm és alig vártam, hogy hazaérjek. Kaját nem vettem, mert alig ettem. Olyan 5-6 óra felé ruhástól befeküdtem az ágyamba, kikapcsoltam a mobilom és csak olvastam és próbáltam túlélni a ...
- önértékelésem valahol a béka feneke alatt
- nőiességem a minimum alatt
- külsőm nem érdekelt, igénytelen cuccokban jártam
Szóval kb.ilyesmi "kellemes" állapotban voltam, de kerestem a kiutat és rájöttem, a szenvedéseim közepette sok-sok okos, bölcs dologra! Azt hiszem, ez a kapcsolat adta életem legnagyobb tanításait és a mai napig hálás vagyok ennek a fiúnak, hogy megjelent az életemben és néhány hónapot együtt is tölthettem vele!
ÓÓÓÓ, sokat tudnék még írni, de elfáradtam..., majd lehet később folytatom!:-)
Mirel..., figyelj és fejlődj... és a közérzeted is idővel sokkal jobb lesz, mint azt valaha is elképzelted volna!!
Nem is kell hinned benne, ha így teszel, működni fog!!
Hát biztos úgy van, de arra sajnos nem tudok rájönni, hogy miért ismétlődnek dolgok az életben. Jó, igen, hogy tanuljunk belöle, dehogy mit? arra még sosem jöttem rá, pedig próbáltam, de hiába. Valamiért nem látom meg. Valószinű segitségre szorulok ez ügyben is.
Nekem a közelség <-->távolság kapcsolatát juttattja eszembe.Egyik nap,nő,pasi stb. olyan mint a másik,főleg ha nem figyelünk oda.Lényegi és alaki azonosságok alapján van a sok-sok egészen más.
Távolról,felszínesen nézve inkább a közös,a hasonló jön elő,és közelitve tünnek fel az egyedivé tevő részletek.De attól is függ,hogy melyik egyedi néz,mert előfordulhat,hogy a másik néző az érzékelésével előhívott sokszínű,villódzó csodából ,azt elemezve ,felbontva éppen a másik által közösként felfogott részleteket,tulajdonságokat tekinti egyedinek,és attól kábul,csodás ritkaságként érzekelve azt,míg a másik szemlélő által unikumként számontartott tulajdonság számára közönséges gyakori és uncsi.
Másrészt:mi is (világunk részeként)ritmusok,hullámzó ismétlődésrk nagyon finom és bonyolult összjátéka,szövevénye vagyunk,és ahogy fokozatosan önmagunkhoz visszatalálunk,egy úgy ringatnak egyre finomabb rezgések,ismétlődésdek.Nem véletlen,hogy,amikor szerelmes lelkünk megpróbálja testünket is az égbe ragadni,akkor is hullámzó,ritmusos mozgások ismétlődnek.felacso
Olyan sok mindent megvilágítottál nekem, pedig csak pár mondat. Köszönöm. Azt mondják, hogy azért ismétlődnek a dolgok az életünkben, mert először nem jól oldottuk meg. Honnan tudod, hogy mi a megoldás? mi a helyes megoldás,? Jó, más választ adsz rá, mint pl. először, de a vége, hogy ugyanaz marad. A végtelenségig nem találja meg az ember a helyes megoldást. Jó, azt mondják ha pl. " vesztes" vagy egy dologban, és ugyanaz újra eléd kerül, más megoldást választasz. azt mondják kerülj ki "győztesként!. Rendben, az eredmény egy más módszerrel ugyanaz a " vesztes" helyzet. Miért találkozik akkor az ember dettó ugyanazzal a helyzettel és botladozik a megoldásokban és mégis " elveszti" . Olyan furcsa dolgok ezek. Amivel meg szeretne találkozni, azzal meg nem találkozik. Valahogy nekem ideillik egy olyan mondás, amit olvastam egy egysorosban. " Úgy akarom, ahogy lesz, mert sosem úgy lesz, ahogy akarom. Hát botladozok én itt rendesen
Én azt tapasztaltam, hogy a megoldatlan feladatainkat visszük át a következő kapcsolatba -,
a lelkünk magunk által vállalt küldetését: azon a kérdéskörön való túl-nem lépésünket.
És minden el-nem-fogadásunk is átmegy. Főképp önmagunk bármilyen minőségének elutasítása.
A magunkkal való háborúnkat megtartva, behívjuk színpadunkra a következő szereplőt.
Kis ideig lubickolunk az új, az "ugye szeretsz" víziójában, aztán egyre csak előkerülnek a régi,
az előző partnernél sem elviselt dolgok... de hát mi hívtuk be azt a szereplőt, aki megmutatja, szembesít minket azzal, hogy mi az, amit tagadunk, amit elutasítunk...
Ahhoz, hogy ne menjenek át a szenvedést okozó dolgok a jövendő kapcsolatba, ahhoz elfogadással, megbocsátással kell lezárni, minden fájó élményt (is) magunkban:
1. Megbocsátok magamnak...és elengedem...
2. Megbocsátok a másiknak... (lehet ez szülő, gyerek, partner, főnök...) és elengedem...
maradhatok mellette? (az elengedés után is) vagy akkor mégse engedtem el igazán?
Legjobb eleve megbocsátással kezdeni, és megpróbálni fölülemelkedni azon, hogy a másik nem ennyire megbocsátó és elszállt mint én.
Mondasz valamit. Most keményen próbálok gondolkozni amíg az énvédelem el nem tereli a a figyelmem a kérdésről,hogy az én kis háborúmba behívott szerelmem vajon mit képvisel ÉN NEM, ÉN NEM ÉN NEM VAGYOK olyan MI nem tetszik benne, mi az ami zavar ? Talán hogy három négy napig is képes fel nem hívni? De hát én is jól elvagyok egymagam, mi hát ez a hiány? Speciális okai is vannak rá, a helyében talán én még ennyit sem tudnék hívni, akkor mégis mért fáj? Lehet,hogy a viszonzottnak látszó szerelem elején nem érzékeljük hibáknak a másik tulajdonságait? Az önállósághoz való ragaszkodásomat, egyedüllétben való megrögzöttségemet? felacso
Nem tudom, hogy mi a helyes megoldás, még a magam számára sem, de meglátásaim azért vannak. Nem lehet TUDNI. Lehet, hogy egy mester, egy avatar, stb. TUDja, de ez a lehetőség nekem csak elméleti. Ha csak megsejtek valamit, ráérzek, nekem már az a boldog bizsergés, szellemi gyönyör is elég. Bocs, ha nagyon határozottan adom elő a semmit.
Tapasztalat van. A jól-rosszul nyertes-vesztes már egy belénk ivódott, és folyamatosan ivódó értékelés, amit akkor kell csak figyelembe venni, amikor többé válni segít, egyébként a segítségével magunknak okozott szenvedés inkább enyhítendő. Természetes alapja a fizikai test, ami a kettősségek világába beágyazódottan megtapasztalja ezt. Aki csak a szilárd testén keresztül tapasztal (lehetetlen csak kizárólag azon át) annak az érzékelése végletesen kettős: egyik véglet maga a pokol, a másik egy émelyítő mennyország. Tekinthetjük azt a testet az őt átható lélek? Szellem? Salakjának is, ami fokozatosan átfinomul az egységbe, (Isten, holografikus tér, stb.)ahol a miáltalunk részekként, ellentétekként, egymást kizáróként, különállóként érzékelt dolgok helyett van a VALÓSÁG. A tudat: valami figyelő tapasztaló dolog? Lehúzhatod a szilárd tesbe, de felemelheted, lebegtetheted a már nem kettős érzékelésű átmeneti testedben is.
A tested intenzív érzéklete innen nézve csak álom, megtörténik, de nem sérthet, igaz örömmé se válhat, mert nem ellentétekre bontva fogod fel. Ha még azt is hozzáteszem, hogy ezen a szinten már a testet és tapasztalatait is te teremted magadnak, akkor bezárul a kör. Ugye jó a beszélőkém?
Nincs helyes megoldás. Amíg elkülönülve létezel, addig az egyetlen helyes megoldás a magad számára te vagy, vagy lehetsz (amíg még szenvedsz.) A hitnek szerintem, egyetlen alapja van: Isten szeret téged.
A hit a megingathatatlanság, a látszattól kételkedni nem kezdő szilárd bizonyosság. Nem mindegy, hogy mit teszünk alapjává, és hogy cselekedeteiddel naponta oltárra emelve ápolod, vagy lelked sőtét zugaiba száműzöd.
Ne AKARj helyes megoldást. Lépj ki belőle, húzódj vissza magadba, és emelkedj felül. Ismétlődik a helyzet? Élvezd a játékot, az egyre lazább, egyre szabadabb cselekedetekre sarkalló kihívást!Nem kell rögtön "nyerned". Rengeteg időd van. A lelked örökkévaló. Ha gyanítod, hogy a helyzetet szenvedésként élnéd meg, akkor inkább hozzá emelkedj, vele azonosulj, ne a végetelen pilllanat káprázataként mulandó testeddel. Kérdezd meg magad, a lelked vezet, a szíved válaszol. A felismert és fel nem ismert lehetőségeid ott nyüzsögnek körülötted és tökéletesen a te személyedre szabottak. Játszd teljes odaadással, nyíltszívvel a feléjük irányuló szerepedet, többé válsz általa, és ne tedd az életedet zárójelbe, egy neked
járó elképzelt jobbra vágyva. Azon a helyen felcserélhető bábú lennél, a saját helyeden Isten játszik általad. Van egy pont, ami után már sem a belédépült, sem a külső külvilág nem talál már fogást rajtad, mert
nincs kin, mert szeretettel kineveted magad, a korlátaidat, amik ugyan vannak, de mégis elhagyva már(mankók, és nem gátak). Nem szabad görcsös akarattal, izzadságszagúan lemondani. Amikor eljön az ideje, mint bábból a lepke bújsz ki, akarás nélkül. Persze azért törekedni, szándékként ápolva életben tartani egy célt mégiscsak kell, hogy ne csak sodródj addig amig már elkerülhetetlen, hanem az első lehetőségnél kiröppenj. Kis és nagy változások is is jobb ha így történnek.
Mégegyszer az akarásról: "Vágyod, akarod, soha el nem éred.
Lemondasz róla, s az öledbe hull. "
Az a baj, hogy ezt még kijátszani sem lehet, mert amig csak azért nem akarsz valamit, hogy ne a görcsös akarásod taszitsa el, addig nem jön, csak ha már tényleg, szívből, öszintén nem érdekel, akkor viszont már minek. Hasonló ez ahhoz, hogyha már mindent megtehetsz, akkor érdektelenné válnak a cselekedetek.
Ezt én is jól megszívtam már. Régen volt számomra tökéletes testű és engem szerető feleségem, és viháncoló szexusom. Aztán fészket vert bennem a gondolat, hogy a vágy által, ami hozzá fűz: ? rabláncon vagyok. Kértem az isteneket, hogy szabaditsanak meg a vágytól, mert szabad akarok lenni. Megkaptam.
Az egyedüli években sok lelki kincsre ráleltem, de engem nem vonzó testű partnerekben, és , -mellett.
Most hosszas gyötrődés után megint megkaptam a számomra tökéletes testű és lelkű társat, és lassan már nem tudom elvenni. Pedig elgondolkodtam, hogy egy töredék pihéje is többet ér az én összes bölcsességemnél. Bocs, hogy kissé zavarosabbra engedtem magam. felacso
Csak helyeselni tudok a "de azt hiszem nem tervezek"-hez. Nekem ez az elszánás mindig kellemes és váratlan meglepetésekhez vezetett, akár saját magamon is. Ha nagyon belekeveredsz egy helyzetbe, és a saját elvárásaidból, gondolataidból, érzelmeidből egy csinos kis hálót szősz magadnak, akkor ne erőltesd, adj szünetet magadnak, egy kis időt a lélegzetvételhez, lépj át lelkileg időlegesen egy másik síkra. Ha már te nem tudod oldalról, más szögből, felülről látni a dolgaid összefüggéseit, akkor bízd ezt azokra a létezőkre, akik helyzetüknél fogva talán képesebbek rá:Istenre, angyalokra, őseid segítő szellemére, vagy amiben bízól. Kérd a segítségüket (Legyen meg a Te akaratod) bevallva, hogy te kiutat nem látsz, és ne foglalkozz addig a problémáddal. Nézz rá úgy mint egy idegenére, akinek kapásból hatvan tanácsot tudnál adni, hogy mit tegyen, mert nem éled meg a részletei bonyolultságát. Egy hozzád nagyon hasonló nő helyzetébe könnyebb is beleélni magad. Te mit tanácsolnál magadnak? De ha feldobod nekik, akkor talán kívülről se nézz magadra, legyen ez is az ő gondjuk. Kapcsolódj ki, foglalkozz valami mással, szokatlannal, amit eddig nem tettél. A segítség közben időt kap, érik és finom sugallatok, másként látott helyzetek, új indíttatások, lehetőségek (amik eddig nem tűntek annak) stb. formájában meg is érkezik. Ne várj többet, mint amennyit kaphatsz a kapcsolatotoktól most, hisz egy általad elvárt, elképzelt helyzethez való viszonyítással már kívül kerültél belőle. A korlátokon belül próbáld átélni a végtelent!Hisz változhat még sok minden, de a jövő örömét hagyd meg a jövőnek, ne élj előre magad helyett.
Akarattal, vággyal, elvárással, kívánsággal a kölcsönösség csodás pillanatain kívül csak szenvedést gerjesztesz, agressziót követsz el. Ha egy pillanatra beleérzel a társad saját magától való gúzsba kötöttségébe, talán nagyobb megértéssel viszonyulsz a gondjához, bár ő van a könnyebb helyzetben, hiszen ő akar kevesebbet. Ne várj többet, mint amennyit kaphatsz most. Mire mentél a tudással? Sokszor mi húzzuk a lazuló csomót erőlködve feszesebbre, még ha az a nyakunkon van is. Nézd meg őket, azután válj le azokról a gondolataidról, elképzeléseidről, berögzöttségeidről, érzéseidről, amik szomorúságot, bánatot hoznak és elszívják az erődet, vagy engedd át magadon őket, ha jönnek, és inkább a a kellemesekre, örömhozókra összpontosíts, azok által, és azoktól áthatva és azokért cselekedj. A Földön minden cseppnyi mézben ott rejlik a keserűség is, de rajtad is áll, hogy melyikre hangolod rá az érzékeidet. felacso