Szülő választás - miért éppen ők?
A spirituális utunk során valamennyien szembesülünk azzal a kérdéssel valamikor, miért pont a szüleinket választottuk ( később azzal is, gyermekeink vajon miért minket választottak )
Ahhoz, hogy a tudatosságunkat erősítsük, az életfeladatunkat megtudjuk valósítani, nagyon fontos befogadni hogy minden ami megtörtént velünk, értünk van, jó és rossz egyaránt. A gyermekkorban kapott negatív hatások nem feltétlen konkrét traumához köthetők, van amikor a probléma nagyon burkolt, jóformán nem történt semmi.
Nem kapott a gyermek az anyjától rossz bánásmódot, viszont a jót, a biztonság érzetet sem tapasztalta meg. A transzperszonális pszichoterápia úttörő terapeutája, Barbara Somers három típusú anyát ír le, ebből most az elsőt szeretném nektek bemutatni, a hatásokat negatív és pozitív következményekkel együtt. Ha az első életévekben nem az anya neveli a gyereket, akkor az őt "kézben tartóra" vonatkozik. Hozzáteszem, hogy természetesen nagyon ritka az a pszichológiai típus, akár a Barbara felosztását akár bármelyik más csoportosítást ha nézzük, ami teljesen tipikus, inkább azt lehet mondani a leírtak jó része illik rá.
Forrás: Barbara Somers és Ian Gordon-Brown A gyógyító utazás
Túl laza tartás: az anya gyenge, bizonytalan az anyai szerepben.( Az anya maga is neurotikus, esetleg gyógyszer vagy alkoholfüggő saját bej. ) Következetlenség, erős hangulati ingadozások, A bébi úgy érzi, "rossz kezekben" van, leejtik. Visszautasítják. Ezért rosszul fog kötődni. Következmény: szorongás, az élet kicsúszik a kezei közül, önkép homályos, hajlamos elveszteni a kapcsolatot saját testével és ösztöneivel. Gyökértelenség.
Passzív típusú gyermek laza tartás esetén
Fantáziában, múltban és jövőben élés. Kívülről várt megerősítések. Túl nagy árat hajlamos fizetni az erősebb partnernek a szeretetért. Fejben élés, elszakadás a szívtől. Depresszió, teljesen rossz önkép. Borzasztó, kényszeres, szünet nélküli segítség adása. Csak akkor fogadják el, ha tesz valamit, úgy érzi magáért, a lényéért sohasem. Folyamatos sóvárgás a külső megerősítésért. Belső üresség érzet. Túlérzékenység, sértődés, törékenység érzet. Öngyilkossági hajlam súlyosabb esetben.
Az elveszett paradicsom keresése. Jól értenek az állatokhoz. Kapcsolatokban vagy a nagyon gyengék vagy a nagyon erősek kapcsolatát keresik. Földi világ elutasítása.
Terápiás javaslat: megfelelő énkép kialakítása. Megtanítani elfogadni saját magát. A terapeuta addig adja a támaszt amíg megtanulják magukat elfogadni és szeretni.
Aktív típus: úgy reagál a túl laza tartásra, a leejthetőség érzésére, hogy harcolni kezd. Eszmék felkarolása felnőtt korban. Én határok merevek, hajlam a szadisztikus viselkedésre. Önbüntetés és mások büntetése. Nőiesség megvetése. Érzések, szubjektív belső élmények elutasítása. Félelem a testi kontaktustól. Félelem az elköteleződéstől. Szülőszerep a kapcsolatokban. Megaláznak másokat. Vágy a náluk még erősebb után, szerelmesek abba aki ellen harcolnak :-))
Érzés, szeretet egyenlő számukra a gyengeséggel.
Terápiás javaslat: meggyógyítani a fej, a szív és a test közötti elszakadást.
Problémák a nemi identitásban passzív és aktív típusnál egyaránt: mivel kevés ölelésben volt része kisgyermekként, minden közeledést, a barátit is szexuális kezdeményezésként fog fel, nem képes különbséget tenni. Ölelés esetén a reakció zavarodottság vagy teljes elutasítás: ne érints meg!!! Nincs tisztában a saját nemi identitásával. Rettegés a homoszexuális hajlamoktól. Homoszexualitás. Fétisek a szexben. Nőknél gyakran orgazmus képtelenség.
Különleges képességek a passzív típusnál: ha a pozitív énerőt sikerült megerősíteni, hiperérzékenység a másik belső világával, a szükségleteivel szemben. Erőt adó empátia. Az egyedüli helytállás képessége. Magas rendű kedvesség és diplomácia.
Különleges képességek az aktív típusnál: kreatív üzemmódban bátorság, vezetői képességek, újítói hajlam, nagy dolgok elérése, tudományos kutatások és nagy eredmények elérése.
Biztos vagy benne, hogy mi választjuk őket? Én nem emlékszem rá, hogy ezt tettem volna, bár nem csalódtam :)
vagyok benne. Mivel én és a Felsőbb Énem egy és ugyanaz vagyok :-D
Több életre szóló terv részeként most, ebben az életben pont ezekre a szülőkre van szükségünk. Szerepet játszanak itt a karmikus visszahatások, bevállalt tanulási feladatok és maga az életfeladat, amihez fel kell nőnie a személyiségnek. Mélyen egyetértek Barbarával abban, hogy transzperszonális terapeuta pl. csak akkor lehet valaki, ha megjárta a legmélyebb poklokat.
Amióta megcsináltam a reinkarnációs utazásomat, azóta teljesen a helyén van bennem a szüleim szerepe. Amíg azt nem láttam, addig csak hipotéziseim voltak :-D
Én egyáltalán nem vagyok benne biztos, hogy mi választjuk! Ez is egy felfogás. Egy a sok közül. Az én felfogásom szerint ez csak részben lehet igaz. Van, olyan, hogy inkább "beéri" a lélek, de tudja, hogy nem lesz számára teljesen jó. Valamennyire választhatjuk is amúgy, de ez nem így van teljesen. Ez egy is egy felfogás, amit sokan képviselnek, hogy mi választjuk... De attól még nem biztos, hogy teljesen igaz. :)
ha olyan dologgal találkozunk, ami nagyon ütközik eddigi világképünkkel, ha azt mondjuk, lehet, hogy igaz. És figyelünk arra, a történések igazolják, vagy pedig cáfolják az állítást.
Katipotter, szerinted nincsenek igazságok, csak felfogások, objektivitás nem létezik, csak szubjektív vélemények.
Ez csak azt tükrözi, amire a Sanyi is rámutatott, " Ez nem szubjektív, legfeljebb Te szubjektíven kezeled."
Ennél többet ehhez nem tudok én sem hozzátenni.
Nem foglak győzködni, mint ahogy senkit sem. A győzködés csak arra lenne tükör, hogy saját magamat is győzködnöm kell :-D
Ezelőtt három évvel, amikor elkezdtem a Sanyitól tanulni az volt a ( szubjektív :-D ) véleményem, hogy nagyon jó dolgokat mondd ez a pasi részben, de a másik felét, a sok őrültséget vajon miért teszi bele? És olyan erős félelmet éreztem, mert majdnem mindet lerombolt volna amiben addig hittem, hogy arra az akkori személyiségem még nem volt befogadó.
Én nem zárom ki ezek igazságtartalmát. De azt sem, hogy nem igaz teljesen. :) Én nem kérdőjelezem meg Sanyi tudását: ő egyszerűen megmutatja, ami neki bevált, és másoknak is segít, és ez becsülendő. Viszont nem tartom ezeket abszolút igazságnak, a magam dolgait sem. Én csak annyit tudok mondani, ez vagy az bevált, ebben vagy abban én ezt láttam. :) Ez ilyen. :)
Kati, a nevünk hasonlít, de a világképünk, megoldási módszereink nagy mértékben különböznek, ahogy figyelem az eddigiek alapján. És ezért nehezen értjük meg egymást. Valószínű egyik sem a teljes igazság. De ez nem baj. :) Így színes a világ.
Abszolút nem baj nekem, ha nem érted, mit szeretnék ezzel a fórumtémával elmondani. Nem is neked céloztam :-)
Nem kell minden bajért magunkban látni a hibát, mivel a problémákért sem csak mi vagyunk a felelősek. Ha valaki ragaszkodik ehhez a felfogáshoz, előbb vagy utóbb oda lyukad ki, hogy már az is baj, hogy ő létezik, hiszen magával a létezésével is már problémákat kelt :D
az vezet a megoldáshoz, ha felvállalom a teljes felelősséget azért, hogy minden probléma belőlem fakad. Mert ha így van, akkor csak annyit kell tennem hogy belül önmagamban rendet rakjak. Nem vagyok a körülmények áldozata, sőt egyáltalán nem vagyok áldozat. A probléma, baj, ebben a felfogásban nem más mint tanulni való, feladat.
Ez a felfogás szerintem a végtelen lehetőségeket bontja ki az ember előtt. Csak tudni kell élni vele.
Ez is módszer, ami van, akinek egy bizonyos élethelyzetben jól működik, de van, akinek a saját aktuális éppen helyzetében nem válik be, mert nem ő a felelős éppen (vagy nem csak) :)
amit írsz. A felelősség felvállalásával nem tudom megoldani a problémáimat mert nem vállalom fel a felelősséget.
Ezzel nem a módszert cáfolod, csak közszemlére bocsátod a hárításodat. Nagyon színes a világ, rózsaszín köd is jócskán van benne :-D
Vannak problémáim amiért a Gonoszok a felelősek, de én jó vagyok! :-D
Vagy azért mert túllép az aktuális lehetőségein. Nem mindig a felelősség érzet hiányával van a gond, olykor nehéz felismerni az ideális megoldást.
Szerintem is, ez nagyon találó: sokszor nehéz felismerni. Mert ez összetett lehet, hogy ki mennyire felelős dolgokért. És sokszor idő kell, hogy jól átlássunk valamit.
Az a jó, hogy ezek szerint mindketten megtaláltuk azt, ami működik az életünkben és segítenek megoldani dolgokat, és elérni a boldogságot (vagyis én nagyjából, bár biztos érnek még meglepetések). :) Rózsaszín köd? :) Kinek mi az.
Amúgy ezekről így nincs is értelme vitázni. Konkrét szituációk esetén lehet jól bemutatni. Így nem lehet semmit érzékeltetni, érvelni, de nem is cél. A lényeg, hogy találjuk meg, ami működik nekünk. :) És az is egyénfüggő lehet, illetve helyzetfüggő. Nem hiszem, hogy lenne "abszolút módszer". Ahogy nem minden gyógyszer jó egy betegségre, lehet, van, akinek gyógyszer, de másnak már méreg, ha túladagolja... Ezt is valahogy így képzelem.
Na, de mindegy, én már elmondtam, amit tudtam, utána valószínű csak magam ismételném a témában. :)
Azonban ha rendet raksz rájössz majd, hogy habár belsőleg a problémákkal már nem rendelkezel, kívül továbbra is meglesznek, csak már nem szenvedsz a létezésüktől. Az ember halandó még a halhatatlan lelke ellenére is, és még ha hosszútávon mindenhatóak is vagyunk, rövidtávon csak az emberi mércével élhetünk a lehetőségeinkkel. Vigyázni kell, hogy csak azért mert istenként bármit el tudunk gondolatban képzelni, attól még a gyakorlatban emberként működünk.
Gyerekek nem titok,hogy én sokszor nem értek egyet D.Katival,de amit most itt mond,az egy kardinális kérdés,és nagyon igaz,és valóban az egyetlen megoldása a problémáknak.
Mi /öregek:) /,könnyebb helyzetben vagyunk,mert már a saját kárunkon ,kínlódásainkon keresztül rá kellett jönnünk erre a nagy igazságra.
A fiatalok ellenkezését ,hárítását teljesen megértem,én is ilyen voltam ennyi idős koromban,hiszen ez természetes.Az ember ilyenkor a saját gondolkodására,felfogására hagyatkozik,mert még nincs meg az az élettapasztalata,ami csak a korral jön meg,hogy a megélt problémák- ,leckék-,tanításokból megélhette volna ennek a megállapításnak az igazságát,amiről itt Kati beszél.
Persze az ember minél előbb rájön erre,annál jobban jár ,és hamarabb sínre teheti az életét.
Én például csak 38 éves korom körül kezdtem rájönni erre,és a mai napig problémáim vannak e miatt,hogyha előbb jutok erre a felismerésre bizony ,hogy mennyire tudtam volna pozitív értelemben befolyásolni a dolgokat.Nem csak az én saját dolgaimat,hanem a körülöttem zajlókat,a családom életét is.
Igen is minden tőlem is függ,még az is amiről nem gondolnám.Élet-halál is függhet tőlem ,és észre sem veszem,azután mikor eljutok idáig,jön a lelkiismeret furdalás,és ha nem akarok úgy járni,ahogy Ademon mondta, /hogy az ember megutálhatja magát,ha mindennek ő az oka/,szóval akkor csak iszonyatos munkával dolgozhatom fel a korábbi nem tudásomat,nem értésemet és annak a következményeit.
Ezek egy idő után szinte betemetik az embert és ha nem ébred rá,és nem kezdi felszámolni,hát valóban rá is mehet.
Ezt ilyen fiatalon,amilyenek ti vagytok,Kati P. és Ademon,még tapasztalatok hiányában nem lehet érteni,elfogadni,és megértem a hárításotokat,de minél előbb fogad el az ember ilyen szintű igazságokat,
annál hamarabb menekül meg attól a hibás hozzáállástól,amivel akaratán kívül is nagyon sokat árthat saját magának,a szeretteinek,a környezetének.
Csak egy példa,olyan ,ami itt kapcsolódik a blog témájához: szülő,gyerek...
Példának okáéért ugyan mit tehet szegény gyerek arról,hogy a szülök nem értik meg egymást és veszekedések vannak és válás lesz a vége.Most mit tehet erről a gyerek,mikor ez a szülők problémája ugye?...
...Gondoltam én ezt gyerekfejjel.De:...imádtam az Apámat,nem vettem észre,hogy mitől szenved az Anyám.
Csak dühös voltam rá,hogy miért veszekszik folyton az Apámmal,akit én ugye istenítek? Amikor már gimnazista voltam ,megkérdezte Apám ,hogy mit szólnánk,ha elválna,mert...
na én a nagy ostoba ,,felvilágosult'' modern liba,rávágtam,hogy persze válj el,megérdemli...
Fel sem fogtam,mi következik utána...a pokol mindenkinek.Az Anyám változó korban,egyébként sem tudta feldolgozni a veszteségét,hiszen ő mártírként a családjáért élt,a gyerekei ,persze főleg én ,ellene fordulnak,mert ugye ő miatta veszítik el az imádott Apjukat...és így tovább,ami többéves tragédiába torkollik.
Aki tud menekül.Apám egy újabb rossz házasságba,ami szinte törvényszerű,mert itt nem oldotta meg a problémáját,én pedig külföldi szerződésekbe.Akik gyengébbek lelkileg tovább emésztődnek.A testvérem meghal.Anyámnak ez az utolsó csepp a pohárba,és rákot kap.
És én csak itt térek észhez.Itt jövök rá a dolgokra,és itt állok végre mellé,de még mindig nem eléggé,aminek a halála után újabb több éves szenvedés az ára.
És egy szavamba került volna,amikor az apám 17 évesen megkérdezett.És persze ,ha én nemet mondok,az sem lett volna végleges,és helyes megoldás,de úgy kellett volna kezdeni.
És úgy folytatni,hogy nem vakít el az Apám iránti szeretet annyira ,hogy nem veszem észre ,hogy az Anyám a hibái ellenére is mennyire csodálatos ,tehetséges ,értékes ember.És amikor esetleg mégis elmegy az apám,akkor mellé állok,megértem,mint nő,és támogatom érzelmileg ,lelkileg.
És,és,és,....És millió példát hozhatnék még,hogy mennyire tőlünk függ minden.
Fel sem fogjuk,élet halál urai vagyunk.
Persze lehet élni süketen és vakon.Azt is le lehet vonni ebből,hogy Jaj,de szerencsétlen vagyok,Istenem
mik történtek velem,hát nem csoda ,hogy itt tartok én szegény ,ilyen tragédiák után...jajj...jajjj...
Ezt bizony fel kell vállalni,erősen szembenézni a hibáinkkal ,tévedéseinkkel,és azok következményeivel.
És amikor az ember rádöbben,akkor kell a legtöbb erő,hogy a felismerések le ne terítsék,maguk alá ne temessék,és igenis,hogy kitartó sziszifuszi munkával szembesülni,és feldolgozni .
Ha az ember azt mondja ,mit tehetek én erről,ártatlan vagyok,áldozat vagyok,akkor mélyen lenyomva az igazság az egész életében kísérti,és állítom,hogy jobb ,ha meg sem született volna,mert az ilyen dolgok olyan következményeket tudnak produkálni,hogy arra a fajta életre csak ezt tudom mondani.
Nem csak az én életem ,és tapasztalataim,felismeréseim kapcsán mondom azt ,hogy Katinak most igaza van,hanem azért mert most olyat állít,ami nem csak szakmailag elfogadott igazság,hanem egyszerűen,ha
erről komolyabb vitát nyitnánk,cáfolhatatlan.
Most meg kellett védenem őt,bár tudott,hogy sokszor nem értünk egyet:)
Szia Éva!
Bár korántsem vagyok szakértő ebben a témában, de azért furcsállom, hogy édesapád 17 évesen rád tette ezt a terhet, hogy tőled (és testvéreidtől ?) kérdezte, elváljon-e anyukádtól. Ha jól értettem a leírásodat. Ezzel rád tette a felelősséget (látszólag), de valójában szerintem már döntött, maximum tőled várta a megerősítést.
Kriszti
Nem.
Ez természetesen így kívülről,hogy az ember nem volt benne,nagyon nehezen látható át.
Az Apám bizonytalan volt,sajnált bennünket is ,Anyámat is.Az Apám egy csodálatos ember,feláldozta volna magát értünk,hisz addig azt tette.Nem a saját ötlete volt,nem kezdeményezte volna.Elég nagy ember volt,és beszóltak neki ,hogy rendezze le a családi helyzetét.
Itt szó sincs a felelősség áthárításáról.Ő is vívódott,és ha én azt mondom ,hogy nem ,akkor biztos várt volna még.Bele is betegedett ,gyomorfekély.Tudod,a befelé nyelem.
Én nem vagyok mazochista,hogy most magamat okoljam az egész családi tragédiáért,de ilyen durva példán keresztül kellett érzékeltetnem,hogy igenis minden döntésünknek ,cselekedetünknek következménye van,
és nem helyes az ,ha erről nem veszünk tudomást,mert az attól még van,és lenyomva dolgozik a tudatalattiban.A vak,süket ,és érzéketlen ember meg nagyon nem tudja ilyenkor mi is a baja.
Aztán járhat pszichoanalízisre évekig,ha csak nem veszi a kezébe a sorsát.
Megértelek Éva. És egyetértek azzal is, hogy minden cselekedetünknek következménye van, de ugyanakkor meg kell tanulnunk megbocsátanunk magunknak a tévedéseinket és elfogadni, hogy akkor önmagunktól, szüleinktől éppen csak annyi tellett. Nem szabad haragudni magunkra, amiért akkor nem voltunk okosabbak. Ahogy Loise L. Hay is írja az Éld az életed c. könyvében valahol, s most nem pontosan idézek, de egy kisbabára sem haragszunk, amikor megbotlik és elesik. Ösztönösen feláll és újra próbálja a dolgot és így halad előre, így tanul meg járni.
Az én szüleim is elváltak, de meg mondom őszintén nekem valamennyire felszabadulást hozott ez a történés. Nagyon szenvedtem az addigi feszült, diszharmonikus környezetben. Ugyanezt a dolgot az ikertesóm pedig iszonyú nehezteléssel élte meg édesanyám felé, tehát ez is mutatja, hogy nem tehetünk mindent úgy, hogy az mindenkinek elfogadható legyen. Szerintem nagyon mérgező és káros tud lenni a gyerekeknek, ha benne maradunk egy kapcsolatban, amelyben mindkét fél boldogtalan.
Nekem úgy sikerült ezt a dolgot elfogadtatni magammal, hogy édesapám helyesen tette, hogy felismerte, hogy a kapcsolatuk nem vihető tovább, még ha bizonyos mértékig nehéz is volt utána lelkileg önmagának is, meg a testvéremnek. Mint írtam, én nem éltem meg annyira rossznak a válásukat. Dehát ehhez kellett az én nem megalkuvó természetem.
Az is sokat segített nekem a megbocsátásban, megértésben, hogy felismertem, hogy az ő életükben nem álltak ilyen önismereti módszerek és lehetőségek rendelkezésre. Más korban, más körülmények között éltek és bár könnyen mondjuk azt, hogy nincs olyan, hogy körülmények áldozata, de szerintem igen is számít, hogy az embereknek milyen lehetőségük van egy adott probléma megoldásához. Én hihetetlenül hálás vagyok, hogy most élek - még ha én választottam is - mert csodálatos eszközök állnak rendelkezésemre, hogy a bennem lévő rendezetlenségeket helyrehozzam. Ma tényleg csak annyi a dolgunk, hogy nyitottak legyünk ezekre. A szüleinknek sokkal nehezebb volt a feladata ebből a szempontból, s Én még nem látom át ebből a szempontból a Tökéletes Isteni Tervet, de valószínűleg ennek így kellett lennie.
Szeretettel: Kriszti
Kriszti,a magad szempontjából tökéletesen igazad van.Én meg a magam verzióját mondtam el.
Persze ,hogy a mai fejemmel egészen másképp gondolom.Én az akkori helyzetet mondtam el,hogy akkor milyen vak voltam.
Aztán pedig a későbbi felismeréseimet ezzel kapcsolatban,és persze ,hogy nem okolhatom magamat,nem is teszem,de a felismeréstől hosszú idő telt el addig,amíg annyira be tudtam látni a dolgokat,hogy ne kelljen lelkiismeret furdalással élnem.
Egyébként ez csak egy morzsa volt az egészből,tehát így nehéz átlátni.
A lényeg,hogy ne gondold ebből azt ,hogy én most magamat okolom.
Éva, itt senki nincs betámadva, így nem tudom, miért szükséges a védés. Én nem Katit támadtam, csak véleményt, tapasztalatot osztottam meg. Nem is fejtem ki tovább: annyit látok, hogy félreértés történt: nem hárításról van szó, nem mondtam, hogy én nem hibázok semmit, ez egy összetett dolog, de ezt is leírtam már, nem szeretném ismételni.
Viszont ez a mondat:
"Ha az ember azt mondja ,mit tehetek én erről,ártatlan vagyok,áldozat vagyok,akkor mélyen lenyomva az igazság az egész életében kísérti,és állítom,hogy jobb ,ha meg sem született volna,mert az ilyen dolgok olyan következményeket tudnak produkálni,hogy arra a fajta életre csak ezt tudom mondani."
Ezt most komolyan gondolod? Nem csak hirtelen felindulásból írtad? Lehetnek az ember életében ugyanis ilyen pillanatok, de aztán átlátja, és túl van rajta, és helyén tudja kezelni. És csak mert valakinek épp ilyen pillanata van (amin aztán simán van esélye túl jutni), akkor ássa el magát szerinted? Vagy mi? Én üzenem minden ilyen olvasónak, aki most valamiért áldozatnak érzi magát: egy percig ne csorbuljon az önbizalma. Meg fogja oldani, megtanulja majd kezelni a dolgokat. Mindig van esély a boldogabb életre, még ha pillanatnyilag nem úgy tűnik, vagy nem látja épp át... És aki a korábbi gondjai miatt őt gyengébbnek akarja érzékeltetni, annak ne hagyja, hogy elvegye az önbizalmát! Mindenki maga fölött ítélkezzen, hiszen ő látja jobban a saját lelkét, de másnak ne hagyja! "Ha magadba nézel, és azt látod, hogy a szíved tiszta, akkor jó az út, amin jársz, és többé ne is fordulj vissza!" (Ha nem, akkor tisztíts, és hajrá tovább: amíg élsz, remélj!):)
Katikám,én már megszoktam nálad,hogy az első pillanatban mindent a személyed elleni támadásnak veszel.
Hidd el ,hogy annyira nem akartam személyeskedni,annyira személy szerint nem neked szól amit írtam.
A nevetek meg van ugyan említve,de csak olyan értelemben,hogy a fiatalabb korosztályt képviselitek,és
szó nincs személyeskedésről.
Hogy a fenében tudod így felhúzni magadat?
Nem Katit védtem,nem téged marasztaltalak el,nem ismersz engem? /mikor bántottalak?/
Egy olyan kijelentést védtem meg,ami szakmailag is megállja a helyét,a pszichológiában,és a saját életemből ,saját megélésből is hoztam példát.
Miért veszed ezt a személyed elleni támadásnak,amikor általánosságban beszélek.
Az általad idézett rész pedig főként arról szól.Valószínűleg nem gondoltad át ,mit akarok vele mondani,mert ez derül ki abból,amit kihoztál belőle.
Pontosan én is azt akartam ezzel mondani,amit Te ,hogy rá kell jönni,fel kell dolgozni,mert ha nem ,akkor ez és ez lesz a következmény...
Én ezzel nem téged minősítettelek,kimondottan pszichológiában tetten érhető tünet -eggyüttesről beszéltem,és annak lehetséges okáról.És igenis ,hogy vannak ilyen emberek,akik olyan állapotba jutnak,
ilyen elnyomott problémák miatt,hogy pszichiátriára kerülnek ,mert bekattantak,és gyógyszerezik őket,és úgy élnek ,mint egy zombi.Láttam ilyeneket,és azért mondtam,hogy lehet,hogy ennél az állapotnál az is jobb,ha az ember meg sem születik.
Valószínűleg nem tudtad miről beszélek,és valamit félreértettél,és ezért húztad így fel magadat,de hidd el semmi okod rá.
Tudom, hogy nem ellenem írtad, én azokért írtam a mondandóm, azoknak szántam, akik valamiért most mélyponton vannak, és "az áldozat vagyok" fázisban vannak épp (ami sokakkal előfordulhat, de meg lehet oldani), és esetleg nehezebb pillanataiban vehet az önbizalmából egy ilyen jellegű eszement (bocsánat) mondat, amit épp leírtál nagy általánosítani a különböző problémákkal küzdő emberekről. Szerintem igenis megoldható, és különböző nehezebb szakaszok után visszatérhet az ember ereje, és ahogy tanul, egyre több dolgot megold. Ide leírnám azt, amit a tettek mezején című blogomba írtam pont ma erről, ez a hozzászólás, akinek van kedve, olvassa el:
http://onmegvalositas.hu/blog/katipotter/tettek_mezejen#comment-27122
Nekem ez a véleményem erről, ezt tapasztaltam, mert nálam így működött, de kinek hogy. Nem lehet általánosítani, főleg nem ilyen felületesen, ahogy ne haragudj, de úgy írtál.
Változatlanul nem értelek,ha megfeszülök ,akkor sem.
Én pont ezekért az emberekért írtam,akikről beszélsz,hogy igen pont ez a megoldás a felállásból.
Ugyanarról beszélünk,nem értem,kit mivel bántok meg azzal,hogy azt írom,hogy nem szabad úgy hagyni a dolgokat,mert nagyon megbosszulja magát,hanem igenis dolgozni kell rajta,bármilyen nehéz is.
Mi a félreértés tárgya?nem tehetek róla,de nem értem.
Valamit tulajdonítasz nekem ,amit csak Te gondolsz úgy ,mert én nem azt mondtam.Vagy másképp értelmezed ,amit mondtam.
Akkor ne haragudj. :) Csak úgy lehetett értelmezni, mert így érted: "annak nem érdemes megszületni". Úgy gondolom, ezt egészen félre lehet érteni... Azzal egyetértek, hogy a problémákat ne hagyjuk úgy. Hanem próbáljuk megoldani. Ez így már máshogy hangzik. :)
amiért leszülettél, mert hárítod, lenyomod a tudatalattiba, akkor valóban jobb ha le se születtél volna. Elég drasztikus megfogalmazás, viszont igaz, és az igazság fáj. A cukormáz meg édes :-)
A leosztott leckékből ha nem tanulsz, először a sors meglegyint, utána az arcodba vág, majd akkorát kapsz összerogysz...És lehet mantrázni az egyik kedves barátom mondatát - Na innen szép felállni!
Kati, akkor keresem is a kötelet, és felkötöm magam, mert még nem teljesítettem mindent, nem vagyok tökéletes, szóval akkor minek is születtem meg... éljen, rájöttem, köszönöm, megvilágosodtam. :D:D:D:D
Na jó, ez vicc: üzenem minden éppen szomorú olvasónak, csak a saját belső fényére hallgasson. És bármi van éppen, eszébe jusson, hogy jobb, ha le sem született volna a Földre. Igenis, szükség van rá, mindenkiben van érték! Vannak nehezebb időszakok, tény, és nem is lehet minden megoldani. De igenis: mindig van értelme élni! Akármi van!
Ezt üzeni "Kati Potter", aki most épp "sötét varázslatok kivédését oktat" annak, aki nyitott rá, mert ő már legyőzte, és próbál másnak is segíteni! Dögöljön meg "Voldemort", aki nem más valójában, mint az a reményvesztettség, amikor nem hiszi el, nem érzékeli az ember a fényt! De valójában benne él, és idővel képes legyőzni a sötétséget! xD na ezt most jól megaszontam, igazán azoknak mosolyogtató, akik ismerik a mesét, bár nem ez a lényeg, hanem az üzenet. :)
Természetesen nem 23 évesen probléma ez,hanem akkor ,ha az ember úgy is hal meg,hogy azt sem tudta meg odáig,hogy miért is született és élt! /mert akkor kezdheti előlről:D/
Ez erről szólna szerintem.
A ,,sötét varázslatokon'' meg akár meg is sértődhetnék:)ugye,de még mindig Te vagy felháborodva:)
Nem rád értettem. :) Nem ismered a mesét, ezzel meg nekem kellett volna vigyáznom, hogy hogyan használom az onnan átvett kifejezéseket. A "sötét varázslatok" a reményvesztettség, szeretethiány, egyéb gondok stb, ilyesmi. Ezeknek a kivédéséről írtam, ezt értem alatta.
már egyszer kérdeztem, hol van a háború? Mert itt béke van. A háború benned belül zajlik, kivetíted, hogy meg tudd élni. Ugrálókötelet szívesen adok, az jól illik a mesevilágba. Csak egy probléma van, az Élet ki fogja venni a kezedből a meséskönyvet.
Az élet már kivette a kezemből a rózsaszín világot régen. És rájöttem, a valóság is lehet szép. Attól, hogy szeretek irodalmi művekből, mesékből példákat venni, nem azt jelenti, hogy rózsaszín köd van előttem. Te is úgy ítélsz most, hogy nem ismersz, sem a felfogásom, sem az életem, max egy töredékét, de ez nem baj, engem nem zavar. Nincs háború. Mondtam, hogy nem valaki ellen írtam, hanem azoknak szántam: hogy akik ezeket olvassák, és esetleg átéltek hasonló érzéseket, eseményeket, mint én is, azoknak hátha segít, ami nekem segített akkor. De ezt leírtam már.