A tettek mezején
Nagyon sok spirituális tanító ír a megvilágosodásról, sokakat foglalkoztat a téma, hogy mi az a megvilágosodás, hogyan lehetne elérni... Ebben a blogban szeretnék megosztani pár gondolatot, ami felmerült bennem a témával kapcsolatban.
Hogy megéljük a teljességérzetet, és az egységet, ezt szerintem sokan tapasztaltuk már (olyan egyszerű és természetes, hogy nem is vesszük észre, hogy abban vagyunk). De tudom, a "megvilágosodott állapot" sokak szerint több ennél, valami állandósult állapot, amiben nincs fájdalom?
Na itt nekem kezd furává válni valami: egy nyugalmi életben, amikor nem kell küzdeni az embernek, pl megélhetésért, mondjuk a családja életéért, nem éri őt vagy a szeretteit igazságtalanság, amikor nem dobják be valami kemény helyzetbe: akkor nagyon könnyű. Könnyű ezt érezni, könnyű nagyon bölcs dolgokat mondani, írni. Én ezt senkinek nem kívánom, hogy kénytelen legyen megtanulnia olyan dolgokat, amiket csak azok éltek át, akiknek pl le kell győzni olyan traumákat, amiket értelmes ember senkinek nem kíván. Csak arra szeretnék kilyukadni: számomra az igazi bölcsességet az mutatja meg: hogyan él valaki, mennyi szeretetet, jóságot tud képviselni, tenni. És mennyire tudja ezt megőrizni akkor is, mikor igazán támadják a sötét felhők, akár tartósan, akár még gyerekként (és csak később értheti meg). Nem azt tartom erősnek, akinek nem fáj semmi... Nem azt, aki soha nem sír... Nem azt, aki nagyon okosakat tud mondani és gondolni... Hanem azt: aki ha egyszerűen és természetesen is, de úgy él, még ha ki sem ejti azt a szót a száján, hogy megvilágosodás, spiritualitás... De úgy él, összhangban a tiszta érzéseivel, és megállja ennek szellemében a helyét az életben. Rájöttem, az ilyen példákat tudom mesternek tekinteni. Nekem ilyenek voltak az anyai nagyszüleim. Ők már végigélték ezt az életüket, és számomra példaértékűek voltak. És ez azt is eszembe juttatja: csak az életed végén tudod meg, visszanézve azt, hogy mennyire voltál "megvilágosodott", mennyire tükrözte életed azt, aki vagy. :) Ehhez nem kellenek "nagy tettek", az egész egyszerű és természetes, csak néha nem látszik (mert mikor épp küzdeni kell, akkor kiül az arcára a fájdalom az embernek, de megőrzi önmagát, jóságát közben, na ők ilyenek voltak). Másrészt ez szubjektív is, ki kiben látja megvilágosodott mesterét, és miért.
Nagyjából én így állok ehhez hozzá. Van még mit tanulnom, de eddigi tapasztalataim alapján, a megvilágosodásról ez a kialakult álláspontom.
- KatiPotter blogja
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
Hozzászólások
7 hozzászólás"...valami állandósult állapot, amiben nincs fájdalom?"
Nem, nem ez a lényege, bár ez is része lehet. A fájdalom mentesség inkább a mellékterméke lehet a megvilágosodott állapotnak.
Ráadásul az sem biztos, hogy nincs fájdalom, inkább csak megváltozik a fájdalomhoz való viszonya az illetőnek. Mert például a fizikai fájdalmat érzékelheti, de nem érzi fájónak.
Lelki fájdalmat viszont nemigen él meg, az tényleg elmúlik.
"... amikor nem dobják be valami kemény helyzetbe: akkor nagyon könnyű."
Szerintem egy megvilágosodott azért tud egyensúlyban lenni, mert megtanulta, hogyan reagáljon, vagy ne reagáljon dolgokra, és mi a dolgok és az Ő helye a világban. Legyen akár könnyű, akár nehéz az élet, Ő nem billen ki.
Na most, ha tudja a helyét Önmagának és a világnak, akkor számára nem adódhat olyan helyzet, ami nehéz! Történhet vele bármi, azt nem éli meg nehézségként, mert más a hozzáállása a dolgokhoz, mint nekünk. A hozzáállása pedig azért más, mert Ő maga is másmilyen, mint mi "normális" emberek vagyunk, amit mi normálisnak tekintünk.
Nézzük meg a Te példáidon keresztül, hogy miben gondolkodik, érez másként:
"...amikor nem kell küzdeni az embernek, pl megélhetésért, mondjuk a
családja életéért, nem éri őt vagy a szeretteit igazságtalanság..."
1. Nem kell küzdeni a megélhetésért. Mi azért küzdünk, mert nem hisszük el, hogy küzdelem nélkül és azzal együtt is csak addig élünk, amennyi elég erre a tanulási folyamatra. Ha valaki nem tanul, tudatosul az elvárható alap mértékben, akkor Ő saját magát fogja eltenni láb alól valamilyen betegséggel, balesettel.
Jézus is megmondta, hogy a madarak sem szántanak, vetnek, mégis aratnak...
Ha meg valakinek itt a vége, ennyiről szólt ez a felvonás, akkor hiába minden küzdelem, akkor is vége van.
Ez megértés és elfogadás kérdése.
2. Nem kell küzdeni a családunk megélhetéséért sem. Mindenki az Önmaga életéért felelős, máséért nem. Még egy gyermeknek látszó (egyébként sok ezernyi életet maga mögött tudó) lélek is Önmaga sorsáért, történéseiért felelős.
Okkal születnek rossz körülmények közé, betegségben vagy halva a csecsemők, ezért egy felnőtt lélek se vállalja a felelősséget, mert nem az Övé!
Felnőtt családtagjainkért meg pláne nem kell felelősséget vállalni! Ha Ők nem tudnak magukért 100%-osat, akkor még nem elég érettek, hagyni kell Őket tovább érlelődni!
3. Az esetek nagy részében nem igazságtalanság éri az embert, hanem elhúzódott karmikus visszahatás. Valamikor tettél egy negatív kimenetelő dolgot, aminek a visszahatása mostanra ért vissza. Ebből tanulni kell, nem pedig elszenvedni!
Kisebbik részben előfordul, hogy pont az igazságtalanságot tanulja az ember, azt kell tudatosítania, de nem azért, mert karma, hanem mert ellenkezik. Ezt fel kell ismerni, és befogadni, hiszen ez is az Univerzum része!
"De úgy él, összhangban a tiszta érzéseivel, és megállja ennek szellemében a helyét az életben."
Egy (téves) elveire büszke ember, vagy egy alacsony tudatossága miatt önző ember is élhet összhangban az érzéseivel és valamilyen szinten megállja a helyét az életben, pláne ha erősen küzd! Nem ez jellemzi a megvilágosodottat.
Inkább az, hogy Ő belül is helyén van és az életében sem jelentkeznek fodrok, hullámok, zátonyok, katasztrófák. Ezek ugyanis mind csak azt jeleznék, hogy benne belül is ugyanilyen viharok vannak, vagy ilyeneket kell átéljen ahhoz, hogy további inspirációt kapjon a tudatosodásához. Ahogyan Te is írod:
"...mennyire tükrözte életed azt, aki vagy."
Aki belül megvilágosodott, rend és béke van benne, annak az élete is ezt kell tükrözze. Nincs kivétel!
Ha egy állítólagos megvilágosodottnál azt látod, hogy zavar van a körülményeiben, akkor az azt jelzi, hogy benne is zavar van.
"Másrészt ez szubjektív is, ki kiben látja megvilágosodott mesterét, és miért."
Ez nem szubjektív, legfeljebb Te szubjektíven kezeled. Egyrészt van, aki megvilágosodott és kész. Másrészt vannak, akiket annak szeretnénk látni, hinni, de nem azok.A mi hitünktől, szándékunktól még nem lesznek azok, legfeljebb becsapjuk magunkat és azzal elvétjük az elérendő célt is, egy darabig másfelé fogunk kóvályogni.
Te például a nagyszüleid életét, küzdelmét, erejét, fájdalmát, kitartását tartod példaértékűnek, pedig ezen élmények és tulajdonságok nagy része inkább a tudatlanságból fakad.
Remélem érthetően leírtam fentebb, hogy miért, de ha nem, akkor beszélgessünk még róla!
Még annyi feltételezhető, hogy benned nincsen annyi kitartás, erő, küzdelem, mint amennyit bennük láttál, ezért vágysz ezekre és ezen "értékeket" fő helyen kezeled a saját értékrendedben. Abban hiszel, hogy ha ezek meglennének, azzal könnyebb, jobb, tisztább életed lenne.
De vajon tényleg? Nem a Belőlük fakadó szeretet hiányzik alapvetően?
Szia Sanyi!
"Nem a Belőlük fakadó szeretet hiányzik alapvetően? "
Ha ebből indulok ki, akkor ha mondjuk sokat beszélek a szeretetről és belelátok olyanba, ahol mondjuk "nincs", vagy akár más érzésekről, vágyakról beszélek sokat, akkor az azt jelenti/jelentheti, hogy abból van hiányom?
Tudom nem tőlem kérdezted, de én is beleszólnék: találd ki magadtól, hiszen neked kell érezned... ezt senki nem mondhatja meg helyetted, hogy mit érzel, mi hiányzik. :)
Sanyi, köszönöm, hogy leírtad ezeket nekem, segítő szándékból. De most lehet, hogy pofátlan vagyok, és veled is eljátszom, amit már egy pár emberrel megtettem. Vagyis: nagyon sok mindennel nem értek egyet. Vagyis pontosabban: ez is egy felfogás, egy nézet, amit írsz, és én nem is meggyőzésképp írom, csak jelezni szeretném mindenkinek: létezik egy másik nézet is. Mint a vallás. Jóllehet egyik sem az igazság teljesen, illetve mindkettőben lehet igazság.
Az én nézetem, amit tapasztalataim alapján magaménak érzek, és ezáltal nem az abszolút vonzás törvénye típusú felfogást képviselem.
"Még egy gyermeknek látszó (egyébként sok ezernyi életet maga mögött tudó) lélek is Önmaga sorsáért, történéseiért felelős.
Okkal születnek rossz körülmények közé, betegségben vagy halva a csecsemők, ezért egy felnőtt lélek se vállalja a felelősséget, mert nem az Övé!"
De igen. Felelősek vagyunk gyermekeink boldogságáért, persze nem egyedül. Persze meg kell tanulni a gyereknek az önállóságot, de egy bizonyos életszakaszig felelősek vagyunk értük. Ennek ellenkezője számomra egy "nem megvilágosodott" állapotot, önzést, hárítást tükröz.
"Az esetek nagy részében nem igazságtalanság éri az embert, hanem elhúzódott karmikus visszahatás. Valamikor tettél egy negatív kimenetelő dolgot, aminek a visszahatása mostanra ért vissza. Ebből tanulni kell, nem pedig elszenvedni!"
Ez sem mindig van így szerintem, úgy tapasztalom. Valóban jó tanulni a rosszból, és a tudás, és az erősítés később hasznára válhat az embernek. Nem egyfajta büntetés ez. De onnan indítom ki: az emberiség tudatlanságból eltávolodott kicsit a természettől, önmagától, és csinált egy rossz rendszert. De már egyre többen ébredünk, és találunk vissza önmagunkhoz. Ez reményre okot a távoli jövőre nézve. Persze ettől részben karmikus visszahatások is működnek, de nem csak az szerintem. Ez összetettebb.
És itt jön a lényeg:
"Aki belül megvilágosodott, rend és béke van benne, annak az élete is ezt kell tükrözze. Nincs kivétel!
Ha egy állítólagos megvilágosodottnál azt látod, hogy zavar van a körülményeiben, akkor az azt jelzi, hogy benne is zavar van."
Ez a legfőbb, amivel én a magam részéről vitába szállok. Merthogy számos ellenpéldát tudok rá. A nagyszüleim: azt írod, tudatlanságot tükröz, hogy küzdeniük kellett? Én jobban ismerem az életüket, és bátran állítom: ritka bölcs emberek voltak. De rajtuk kívül is tudok nem egy ellenpéldát. Ez a felfogás, amit sokan vallanak a mai spirituális körökben, és persze tiszteletbe tartom, de azért leírnám a sajátom, erre emlékeztet: a plakátokon szereplő szépségmodellek azt érzékeltetik a mai lányokkal: hogy ha nem úgy nézel ki, nem vagy olyan szép. Ezen én már túl vagyok, és még egy jó páran, de sokakra még hat. Ez is ilyen. Ha vannak gondjaid: biztos van valami lelki hiányosságod.... Ez, ha hagyjuk, önbizalomhiányt gerjeszthet. Számomra, aki megvilágosodott azt mondja: "benned is ott van a teljes értékű fény. Teljes ember vagy. Ne félj, tarts ki. " Na de ez is felfogás kérdése. De tapasztalataim alapján nem tudom elhinni, hogy azért kerül valaki durva helyzetbe, mert biztosan benne van valami olyan hiány.... Ez egy felfogás, ami számomra képtelenség, de van, akinek igaz... de majd meglátjuk, hogy sokkal később miket mondanak a tanítók, milyenek lesznek az aktuális felfogások, mert soha nem lehet tudni. :) Nem tudjuk az abszolút igazságot. Csak amit megtapasztaltunk, megtanultunk és magunkénak érzünk, azzal tudunk igazán mit kezdeni. De az nem biztos, hogy mindenkinél úgy működik...
Na, de én nagyjából így képzelem el. Ez olyan Potteres, az én világképem. :) Nem J. K. Rowlingtól tanultam, hanem az életből, csak épp találtam egy művet, ami tükrözi, és amivel tudom érzékeltetni. Azért ez a nicknevem. :) Szeretem a történetekbe, mesékbe elrejtett példákat, tanításokat, mindjárt keresek egy rövid ideillőt. :)
Kinek a Tolle, kinek a Rowling. :D:D
Ide illik ez a jelenet (a párbeszédet csak a filmből tudom kiírni, mert nincs nálam a könyv). Én ezzel az élethelyzettel, aminek a lényege, sokszor találkoztam, és a tanítást is igaznak vélem tapasztalatok alapján.
Mesés példa a Harry Potter és az azkabani fogoly című filmből:
Harry elájul a dementorok közelében (energiaelszívó lények a mesében, amik arra késztetik az embert, hogy rossz emlékei jussanak eszébe, hogy ne legyen benne jó érzés, remény stb), a társai is érzik a hatásukat, de ők jobban bírják, nem ájulnak el. Harry ettől elbizonytalanodik: ő gyenge? (van benne valami hiányosság, hogy ilyen érzékenyen reagál rájuk?) Megkérdezi a tanárát:
-Tanár úr, miért vagyok ilyen érzékeny rájuk? Mármint a dementorokra.
-... Hidd el, ez nem gyengeség, Harry. Azért vagy érzékeny a dementorokra, mert olyan borzalmakat éltél át, amiket a társaid elképzelni sem tudnak. Nincs hát miért szégyenkezned.
-Félek tőlük, tanár úr.
-Bolondnak is tartanálak, ha nem félnél.
-Védekezni akarok ellenük. Tanítson meg rá...
És Harry megtanulja. Később, amikor nagyon támadták már az egész közösséget a sötét erők, akkor a társai nem tudták még, hogyan kell dementort űzni (mert nem kellett megtanulniuk soha). Harry megtanítja őket is (persze csak azt, aki nyitott rá, senkire nem erőlteti, hogy "beálljon a seregbe"). Harry továbbra is szembekerül nagy szenvedést okozó helyzetekkel, ahogy egész gyerekkorától megvolt ez. Nagyon jó a lélekrajza amúgy, vagyis én nagyon átérzem. (Pszichológus ismerős szerint is amúgy). És végül, mivel megőrzi önmagát végig, tetteit nem sodorják rossz irányba a szenvedései, végülis legyőzi a gonoszt.
Én ebben hiszek az életben is. Van, amikor az ember nem tehet róla, hogy ilyen vagy olyan helyzetbe kerül. Ha néha úgy érzi, elgyengül, pl megbetegszik (de nem ez az igazi gyengeség) Egyet viszont megtehet, azért viszont felelős: hogy továbbra is szíve szerint, jósága szerint éljen, és akkor bármennyit szenved, bármennyire botilik meg az önbizalma, egészsége, de ő marad: teljes lélek. :)
Ez is egy felfogás, ami nem az abszolút vonzás-törvényes cucc. (vagyis csak részben) :) Kinek mi jön be épp jobban.
"Ennek ellenkezője számomra egy "nem megvilágosodott" állapotot, önzést, hárítást tükröz."
Mihez képest hárítás? Egy olyan elvhez képest, amely lehet, hogy téved? Mi van akkor, ha nincs igaza azoknak az elveknek, miszerint bárkiért is felelősséget kellene vállalnunk? Vizsgálta ezt valaki? Vizsgáltad ezt Te, elengedve a régi beidegződéseket, vallási ideológiákat?
Mi alapján lehetne egy ilyen kardinális, mindent megalapozó kérdésre megtalálni az igaz választ?
Nem vonom kétségbe, hogy a Nagyszüleid nagyon bölcsek voltak-e. De a bölcsesség sem mindent tudás, előfordulhat a bölcsességük mellett, hogy egy alapvetően téves nézetet, értékrendet követnek életük során, mert soha nem kérdőjelezték meg annak igazságtartalmát.
Ha nem hiszel ilyen mértékben a vonzás létében, az remélem a tapasztalataidon és az azokból levont tanulságokon alapszik!
Ugyanis vannak, akik a világnézetüket, hitrendszerüket ahhoz igazítják, hogy attól kényelemben, biztonság-érzetben,jó kedvben élhessenek.
Nem az igazságot keresik, hanem védekezésként a fájdalomtól, vagy Önmaguk igazolásaként használják fel, rakják össze a világnézetüket, hitrendszerüket.
Vajon Te nem akarod egy kicsit álomvilágban tartani-ringatni magad? És ha igen, akkor mit védesz, minek az elvesztését próbálod így késleltetni?
Ez nem álomvilág nekem, de értem, mire gondolsz. Nem "mesterségesen" vagy könyvekből olvasottak alapján vett világkép, hanem ezeket tapasztaltam. Nekem meg az abszolút vonzás törvénye tűnik leegyszerűsítésnek, kényelemkeresésnek és egyfajta szélsőségnek válaszok megtalálásához, de attól nem mondom, hogy egyáltalán nem lehet igaz legalább részben. Szerintem mindenki csak arról tud magának igazán biztosat kialakítani, vagyis ami beválik neki, amit igazán megtapasztalt. De ez különböző életutaknál, személyiségeknél a tanulási folyamatok során eltérő lehet, még a spirituális tanítóknál is. Ezért gondolom, hogy nincs abszolút igazság (persze közelíteni lehet), mert mindenki csak azt tudja mondani, ami neki bevált, ezzel persze sokat segíthet azoknak, akik nyitottak rá és szintén az válik be. :) Én így fogom fel.