Na most akkor hogy is van ez? :) | Önmegvalósítás.hu

Na most akkor hogy is van ez? :)

U. Erika egy mondata olyan szöget ütött bennem, hogy nagyon. Úgyhogy először is köszönöm Erika, hogy ekkora felismerést okoztál nekem magammal kapcsolatban. :) Összeállni kezd tőle egy kép, amit régóta feladatom, hogy összerakjak.

Bővebben kifejtve rámutattál nekem egy borzalmas nagy tévedésemre.

Mindenhol azt olvashatja, meg hallhatja az ember, hogy a férfiaknak a belső nőt, a nőknek meg a belső férfit kell megtalálniuk magukban ahhoz, hogy létrejöjjön a belső harmónia bennük. Na én ezzel eddig annyira próbálkoztam, hogy majd beleroskadtam már, mégsem történt semmi. Most azonban Peti blogjában válaszoltál nekem egy olyat, ami rávilágított arra, hogy ez mennyire relatív dolog. Sokkal relatívabb annál, mintsem hogy az ember ezt 100 %-ig magáévá tegye, és ezen görcsöljön. A mondatod, miszerint ösztönlények vagyunk, megmutatta, mennyire rossz irányból közelítettem ehhez a dologhoz. Ugyanis ráeszméltem, hogy velem pont az ellenkezője van a dolognak.

Kifejtve: Gyerekkoromban apa sokat utazott, kevesett volt velünk, így ezt az időszakot mindig anyával töltöttük öcsémmel, és mivel a házasságuk egy kifejezetten sz@r házasság, így anyától folyton folyvást azt hallgattuk, hogy apa ilyen szemét, apa olyan szemét, fujj a férfiak, stbstb.. Meg úgy unblock folyton olyan nők vettek körül, akiktől ezt hallottam. Ezért (mivel a gyermeki elme a szivaccsal egyenlő ugyebár) jól beleégtek a tudatalattimba ezek a mondatok, és ennek következtében, hogy képes legyek anyának, meg a többi nőnek megfelelni, kénytelen voltam az úgymond női oldalamat élni, hogy alkalmazkodjak a helyzethez. A férfit meg jól el kellett nyomnom magamban, ahhoz hogy anya örüljön, és nekem is osztanom kellett a véleményét, hogy persze, minden apa miatt van.

Ebből kifolyólag nekem most pont az ellenkezőjét kell elfogadnom magamban, mint amit eddig hittem.
Apukám géneit, a belső férfimet. Azt, hogy szeretem a páromat, mégis előfordul, hogy akár az utcán egy tök vadidegen nő felé vonzalom indul el bennem. Ezt eddig mindig el kellett nyomnom, mert ugye nem felelt meg azoknak az "elveknek", amiket anyától kaptunk éveken át. Pedig ezzel nem tudok mit kezdeni. Rámutattál, hogy valóban a test szintjén még az állatvilághoz tartozunk, és rendelkezünk ösztönökkel. Ezeket hiába próbáljuk meg az elménk erejével elnyomni, ezek is mi vagyunk. Egyszerűen nem kezdhetek semmit a biokémiával. Nem nyomhatom el a vonzalmat, ami olykor előbukkan. Természetesen nem lépnék félre, mert tényleg szeretem a páromat, de nekem is és páromnak is (erről úgy érzem, lesz egy szép beszélgetésünk) el kell fogadnunk, hogy ha odamegyek egy másik lányhoz, aki felkelti a figyelmemet és csak rámosolygok teszem azt, vagy mondok neki pár szép szót, egyáltalán kapcsolatba kerülök vele, az nem azért van, mert egy undorító hűtlen férfiállat vagyok, hanem mert ez a természetünkből fakadóan így van. Sajnálom, nem én találtam ki a hormonokat :D Azokhoz a nőkhöz nem köt érzelem, így tényleg semmi olyan nem történne, ami belerondíthat egy párkapcsolatba, mégis ezt a nők hajlamosak túlreagálni, és elhordani a férfit mindennek.

Márpedig ahhoz, hogy a teljességet elérhessük, a test-szellem-lélek hármas harmóniája szükségeltetik. Ezzel azonban teljesen ellent mond az, amit anyukámtól hallottunk folyton, meg amit az összes vallás hirdet "testi örömök elvetése" címszó alatt. Azzal, hogy ezeket a teljesen természetes dolgokat jó mélyen lenyomjuk magunkba, pusztán annyit érünk érünk el, hogy a szex-központunk nem is a szex-központban fog működni, hanem az agyban. Hát ez meg milyen abszurd, persze hogy idegronccsá tesz, ha azokat a dolgokat, amik természetükből adódóan úgy működnek, ahogy, megpróbálunk az elménkkel másfajta működésre kényszeríteni. A testi örömök elvetésébe semmi esetre sem tartozhat bele az, hogy az efféle ösztöneinket elnyomjuk magunkba, hiszen akkor megborul a triumvirátus harmóniája. A testi örömök címszó alatt érthetjük teszem azt az alkoholizmust, a mindenféle függőségeket, amiket az elme gyárt magának, de azt, ami természetes, azt hogy vethetnénk el? Kész marhaság az egész.

Tehát meg kell találni az aranyközéputat ebben is. Ha túlfeszítjük a húrt, elpattan, de ha nem feszítjük meg, akkor ugyanúgy nem fogunk tudni rajta játszani. Be kell tehát hangolnunk a húrt, ez viszont csak akkor működhet, ha először is elfogadtuk, hogy a húrnak természetes tulajdonsága, hogy rezonál, ha pengetik :)

Mégegyszer köszönöm Erika, hogy beindítottál bennem valamit, amit eddig pont a másik irányba próbáltam hajtani. :) Érdekes, hogy ezt pont egy nő tette meg velem, amikor egy másik nő hatására működött eddig hibásan :) Tudtok azért ti nagy zűrzavart csinálni nekünk :D

Ja és igen, hát nem tudom, hogy ez most miféle blog lesz, inkább hozzászólásnak menne el, de azért kiváncsi vagyok, hogy ti hogy vagytok ezzel a témával :)

Beküldte: | 2010. nov. 06. szombat - 01:32

Hozzászólások

13 hozzászólás
u.erika képe
:)
2010. november 06. szombat, 9:26 | u.erika

Ez jó!
A ,,labdát" Petinek dobtam de csak állt mereven én nem kapta el.
S a labda így lepattant róla,és valaki más lött gólt vele. :)))

Spiritusaurus.
A válaszod a másik blogban picit sántított nekem.
Hogy azzal adsz energiát hogy másokat figyelsz.
Az volt az érzésem hogy nem jól éled meg a Nap szerepet.
S most hogy olvaslak ez az érzés igazolódott be.
De gondolom hogy Te is rájöttél már idöközben. ;)

A Nap csak süt.
S nem koncentrál senkire.

Hogy az édesapádat apukámnak és nem apámnak nevezed,ez árulkodik arról
hogy Te öt tartottad a gyengébbnek.
Végig neki szurkoltál titokban,csak még nem érezted magad kellö erösnek hogy kiállj érte
a ,,sárkányok" ellen.(a sárkányért bocsi) ;)
Láttad hogy vele mit müvelnek,és nem akartál a sorsára jutni.

Amiket most írsz teljesen rendben.
Egyre többen jövünk majd rá hogy eröszakot veszünk magunkon.
Persze vannak akik ellenállnak és ,,jók" akarnak lenni még akkor is ha ebbe beleszakadnak.

Ez egy régebbi bejegyzésem:
,,Ez örület! :) 2010, június 20 - 20:23 - u.erika

Az örültekkel szemben lehetünk önmagunk.
Nem számít mit gondolnak rólunk,
hiszen csak örültek....
Nekik megmutathatjuk az igazi arcunkat.
Velük lehet öszinte az ember.

Miért könnyebb egy örültet megtisztelni az öszinteséggel?

(idézet:Erika zavaros gondolatai)

Olykor nem árt szabadjára ereszteni a bennünk lakó örültet.
Kitombolja magát,azután szépen visszasétál a ,,ketrecbe".
De!Ha mindíg fogva tartjuk,akkor jaj nekünk ha egyszer kiszabadul!
Jaj nekünk,és jaj mindenkinek!
(ez is onnan) ;)"

Szóval hajrá Spiritusaurus!
Legyél Önmagad!
S ha így nem felelsz meg a környezetednek azzal már nekik legyen gondja!
De megsúgom hogy ÍGY fogsz megfelelni csak igazán.
Psszt!Èn már kipróbáltam! ;)

Szeretettel!Erika

hát ez most nagyon jó,hogy valaki ,,szöget ütött a fejedbe'',és
2010. november 06. szombat, 10:33 | Éva.

Hát ez most nagyon jó,hogy valaki ,,szöget ütött a fejedbe'',és kerülő úton bár,de rájöttél egy kapitáis tévedésedre.
Persze ,ha annak idején normális irodalmat olvastál volna a férfi-nő kérdésről,akkor nem is lettél volna tévedésben,mert már rég felülírta volna a gyermekkori helytelen beidegződést.

Fogalmam sincs hogyan lehet elhinni azt ,hogy egy férfi a nőt erősítse magában és fordítva.
Az ember már nem androgünosz,mert két külön nemre szakadt,férfire és nőre,és így alkot egységet.
Tehát a nőnek egy férfi kell az egységhez,és nem egy hermafrodita,és a férfinak ugyanígy a nőre van szüksége.
Vagyis mindkettőnek egyre inkább a saját nemében kell kiteljesednie,azt kell erősítenie,mert csak így jöhet létre a kettőjük egysége.
Ehhez még csak ,,okosnak'' sem kell lenni az embernek,józan paraszti ésszel belátható,de minden normális tanítás is ezt mondja.

Hogy lehet ilyen hülyeséget bevenni? Már bocsánat .Hát pont az a gond,hogy a férfiak egyre femininebbek,a nők meg egyre férfiasabbak,mert a korszellem,meg a társadalom egyre inkább erre késztet minket.
Ha valami nagy feladat szerintem ,akkor ez,hogy a férfi legyen újra férfi,és a nő pedig igazi nő.
Ehhez pedig nagyon is erősíteni kell bennünk a saját nemünket,mert már fenti okok miatt igen csak eltértünk attól.
Az meg megint csak egy más kérdés,hogy bizonyos /már nagyon magasrendű / utaknál igenis van egy neutrálissá válás,de ez nem vonatkozik a hétköznapi emberre.

Ez a bajom a mostani exoterikus /mert ezt ugye ezoterikusnak ,belső,titkosnak nem lehet nevezni,abból ugyanis nem lesz Bestseller:)/
irodalommal,hogy amit és ahogy közölnek,azok nem adekvát tanítások,hanem féligazságok,vagy még az sem,jól kiforgatott egyéni elképzelések sokszor.Mindenesetre emiatt legtöbbször félrevezető ,sőt szögesen ellentétes ismereteket adnak.
Ahogy a fenti esetben is.

Domoszlai Katalin képe
A gyermekkori
2010. november 06. szombat, 11:23 | Domoszlai Katalin   Előzmény

helytelen beidegződéseket nem lehet a megfelelő irodalom elolvasásával helyrerakni. Én aztán roppant nagy híve vagyok a csináld magad mozgalomnak, mégis sokszor fordultam másokhoz segítségért.
Nem a férfias oldalt vagy a női oldalt kell erősíteni és vica versa, vagy bármelyiket is elnyomni, hanem a bennünk élő férfi mintáját és a bennünk élő női mintát kell meggyógyítani, felülírni, hibás hitrendszereket elengedni.

Ha nőről van szó, a belső női minta szabja meg, hogy magamból mint nő, mit tudok megélni, milyen szituációkat vonzok be. A bennem élő férfi minta pedig bevonzza az annak megfelelő férfit. Tükrözve a hibás programot bennem.

Átírni, meggyógyítani lehet terápiákkal, belső utazásokkal. Mindenki meg is teszi ezt ha a szándéka az ereje és a tudása egybevág. "Leoltogatás" helyett a figyelem energiájával adhatunk teremtő segítséget ha a fejlődésre helyezzük azt.

" A legnagyobb ajándék amit adhatsz a másik embernek, ha hiszel a sikerében..."

Visszatérve a Petire, bár Spiri blogja ez, de a témák egybeolvadnak...
Saját tapasztalat, a fiamnál lehet hatni a " csak azért is megmutatom " faktorra. A szép beszéd viszont egy jól van anyucival, lepereg róla. A lányomnál viszont a durva letámadósdi ( lásd Erika " stílusa" ) teljes összeomlást és befordulást eredményez, a támogató hit, a bizalom és a szeretet viszont kibontja őt, szárnyalni kezd.

stílus
2010. november 06. szombat, 12:13 | KatiPotter   Előzmény

"viszont a durva letámadósdi ( lásd Erika " stílusa" ) " : ehhez azt szeretném hozzáfűzni: én nem érzem Erikát betámadósnak. :) Nagyon megmondja, amit gondol de érződik végig, hogy szeretetből. Én így érzékelem az írásaiból. Van úgy, hogy szép szavakban több erőszakot érzek, mint egy "hirtelen most jólmegaszondom" szövegből, ami nem ráerőltet, hanem véleményt mond. Így vagy úgy, de szeretettel. :)
Nem veszekedni szeretnék, csak ha már szóba került ez a stílus, akkor leírtam, én mit vettem ki belőle vagy hogyan érzékelem. :) De ez is biztos szubjektív, hogy ki hogyan érzékel valamit.

,,helytelen beidegződéseket nem lehet a megfelelő irodalom
2010. november 06. szombat, 15:14 | Éva.   Előzmény

,,helytelen beidegződéseket nem lehet a megfelelő irodalom elolvasásával helyrerakni. ''

De lehet Kati.
Egy tanítás felismerése,belátása befogadása,igen is hogy helyre rakhat előtte lévő helytelen elképzeléseket ,beidegződéseket.
Ahogy felismerek valamit,és befogadom,azzal ki is oltom a korábbit,mert különben mit ismerek fel,és mit engedek be.Azt ,hogy valamit addig nem jól gondoltam,nem jól csináltam.

Természetesen ez teljesen szubjektív dolog,hogy nekem mi az igaz és mi nem ,és ennek függvényében mit cserélek le arra,mert lehet hogy másnak meg más az igaz.
Én a mechanizmusról beszéltem,nem a tartalmi dolgokról.Az természetesen szubjektív.
Különben hogyan fejlődhetne az ember? Nem a kisujjamból szopva leszek magasabb szinten,hanem mindig egy tanítás mentén,amit belátok ,elfogadok,magamévá teszek.

,,A bennem élő férfi minta pedig bevonzza az annak megfelelő férfit. Tükrözve a hibás programot bennem.''

Ha hibás a program... Hátha jó az a program./a nőknél többnyire az apa a minta,ő lehet ilyen is olyan is./
Ez azért ennél bonyolultabb dolog.

Most csak a nőt nézem. Ugye nem csak az animus jelentkezik itt mert ez inkább lelki dolog,de az energetikában valóban számolni kell a férfi jang energiákkal is a nőnél.
Van ,hogy a jang duplája a yinnek,és ettől még nagyon is nő a nő . Ebbe már nagyon szeretnek belenyúlni, yin energiákat erősíteni,pedig nem helyes a születési tipológiától eltérni,mert az eléggé megbosszulja magát.Tudnillik azért olyan amilyen ,mert pont erre van szüksége a személynek- vagy a léleknek- mindegy,az útján./
Szerintem ez nagyon összetett kérdés,és mindig a személytől függ.Nem lehet szabályokat felállítani.

Valamint nem hiszek abban ,hogy mindenki beteg és sérült,és a nap 24 órájában nem létező problémákon kéne dolgoznia.
Abban viszont hiszek,hogy tökéletes ember nincs,és mindenkinek van amin bizony dolgoznia kell.
A probléma megoldáshoz pedig nagyon sok jó lehetőség van,nem egyetlen egy és igaz út,módszer és tanítás van.

Domoszlai Katalin képe
A Sanyi már
2010. november 06. szombat, 16:26 | Domoszlai Katalin   Előzmény

megválaszolta a kérdést. Talán olvasd el újra.

Elolvastam. A Sanyi nem arról beszélt,hanem arról,hogy az hogy m
2010. november 06. szombat, 16:55 | Éva.   Előzmény

Elolvastam.
A Sanyi nem arról beszélt,hanem arról,hogy az hogy mi a megfelelő irodalom az szubjektív,

,,A véleményed, hogy mi a normális irodalom, tanítás, teljesen szubjektív''...

...amivel egyet is értettem.

Viszont a humorod a jobbikkal nagyon tetszett. Hatalmasat nevettem:) Kösz.
Meg mást is levontam belőle,annak meg nagyon örülök.
/azt is kösz :)/

Huszti Sándor - Önismereti tanító képe
A véleményed, hogy mi a normális irodalom, tanítás, teljesen
2010. november 06. szombat, 12:26 | Huszti Sándor -...   Előzmény

A véleményed, hogy mi a normális irodalom, tanítás, teljesen szubjektív, hiszen nem próbáltad ki az androgün állapothoz vezető utat, így arról nincs tapasztalatod.

Én gyakoroltam mind a saját nemem, mind az ellentétes nem tudatosítását, és az a tapasztalatom, hogy mindkettőre szükség van.
A saját nemünk tudatosítása azért fontos, mert ebből indulunk ki és ide térünk vissza minden párkapcsolódás során. Viszont ha az ellentétes nemet nem ismerjük, akkor ugyan mi alapján tudnánk, hogyan közelítsünk a partnerhez, mit várhatunk és mit kaphatunk tőle?

A nőies férfiak és férfias nőknek pedig pontosan az hiányzik terápiaként, hogy mindkét nemi énjüket vizsgálják és feldolgozzák, mert ettől válna karakteresen széjjel a két nem bennük és tudnák mindegyiket megélni akkor, amikor arra szükség van.

Spiritoszaurusz is ezt gyakorolja most, tudatosítja az egyik, majd a másik nemet önmagában és ettől tisztul le, hogy ki is Ő.
Azt kijelenteni pedig, hogy egy férfinak született az  férfi, egy nő pedig nő, elég felszínes megközelítés, ezt mélyebben, meditációban kell megvizsgálni.
Úgyhogy maradjunk nyitottak az ostoba tanítások felé is, hátha csak nem értjük még őket!

Sanyi ez pontosan hogy így van rendben , ahogy elmondod,és nem ú
2010. november 06. szombat, 14:18 | Éva.   Előzmény

Sanyi ez pontosan hogy így van rendben , ahogy elmondod,és nem úgy ahogy az manapság nagyon sokszor előfordul,hogy elnagyolt féligazságokkal kijelentésekkel,magyarázatok nélkül,bizony nagyon sok félreértésre adhatnak okot.

Igen ez a helyes szerintem is,és pont ennek a védelmében szólaltam fel,hogy egy témát mindenféle szemszögből meg kell vizsgálni,és aszerint vannak megoldásai.Pontosan ezt hiányolom,sok mai irodalomból.
Pont ezt szerettem volna mondani,csak Te jobban kifejtetted.

Én mindig rövidítek,mert úgy gondolom,tudják mit akarok mondani,valamint /ugye/ nem akarok magyarázgatni:)
De jó ,hogy Te most elmagyaráztad,mert akkor legalább mindenki megérti,hogy mit szerettem volna kifejezni.
Köszönöm.

Ezzel tehát tökéletesen egyetértek,amiket itt leírtál,viszont ha ezen túl vagyunk,akkor mégiscsak az a véleményem ,hogy az ember azt erősítse magában ami,ha már ezt is végérvényesen eldöntötte.
Az androgün állapot,pedig már egy egészen más tészta...én most itt egy átlag hétköznapi férfi-női identitásról beszéltem,ebben sem másság, sem nembéli identitás tévesztés,egyebek nem voltak benne.
Ezek természetesen külön megoldandó feladatok.

Michaelita képe
húúúúhaaaa...
2010. november 06. szombat, 10:52 | Michaelita

Ez a téma nálam is "betalált", bár nálunk szóban kevesebb hangzott el, de a hibáztatásban, a családon belüli feszültségekben, az én Apukám is hasonló helyzetben volt.

"Hogy az édesapádat apukámnak és nem apámnak nevezed,ez árulkodik arról
hogy Te öt tartottad a gyengébbnek".

Köszi Erika!
Az Apukámhoz kötődtem jobban lelkileg, s érzékeny, sebezhető kisgyerek voltam, folyton éreztem a családon belüli feszültségeket, s nyilván benyeltem egy csomó nemkívánatos energiát. Ezen most szépen dolgozom én is egy kicsit, hogy másképp lássam a dolgokat, mint régen hittem.

Köszi Spiri! Jó hogy indítottad ezt a blogot, mert segítesz tudatosítani a saját téves hitrendszereimet.

Az én véleményem és tapasztalatom az, hogy jó, ha mindent megélek és tudatosítok magamban, ami csak bennem van.
Ez egészen konkrétan azt jelenti, hogy amikor az állatias ösztönök jönnek föl bennem, akkor hagyom hadd jöjjön, átérzem, - mindenféle bűntudat, szégyenérzet nélkül - és hagyom hadd menjen, ahogy jött.
Elfogadom, hogy az is hozzám tartozik, merthogy vannak olyan dolgok, amiben pont az egós, állatias ösztönök megnyilvánítása által boldogulunk el a világban.
Szerintem az állatias ösztöneink uralása által válunk képessé arra is pl., hogy az állatokat (akár a fenevadakat is) szavainkkal, akaratunkkal irányítsunk.
Szerintem jó, ha szabadon döntünk arról, hogy mit mikor uralunk (a tudatosított, el/befogadott ösztönt, vagy a felkívánkozó ösztönt, a tudatosítása előtt)

Én nőként úgy gondolom, hogyha egy férfi bármit érez is a nők felé mellettem, de engem ezzel nem bánt meg, akkor az érzéseiben szabad, ám tegye.
Végül is nem is feltétlenül kell mindig a tudtomra adnia a saját belső érzéseit, pláne nem, ha tudja, hogy ezzel engem megbánt (mert kevés az önbizalmam) vagy féltékennyé, iríggyé tesz (mert még hajlamos vagyok rá)

Kirsikka képe
női ösztönök
2010. november 08. hétfő, 15:42 | Kirsikka

Arról nem meséltek, hogy a nőknek is vannak ösztöneik? Mi is megkívánunk vadidegeneket... :)

u.erika képe
Jujj Kirsikka! Most lebuktattál minket! :)))) Pedig milyen jól
2010. november 08. hétfő, 16:05 | u.erika   Előzmény

Jujj Kirsikka!
Most lebuktattál minket! :))))

Pedig milyen jól álcáztuk magunkat!
Nem...? ;)

Kirsikka képe
Varró Dani részlet
2010. november 10. szerda, 10:37 | Kirsikka   Előzmény

...
"vágyak dobálnak,
partra kivetnek,
billentyűzárát
oldd ki szívednek"

egyik sms verse

jelenleg valahogy így vagyok vele. Mikor érzem h belefér akkor engedek a vágyaknak, mikor érzem h nem, akkor nem... persze van h utólag jövök rá ha túllőttem a célon, olyankor elfogadom h elcsesztem, megbocsátok magamnak, és eldöntöm h legközelebb éberebb leszek.