Volt egyszer, hogy egy kristálytiszta vizű, hatalmas folyó fenekén különös lények éltek.

A folyó csendesen hömpölygött mindannyiuk - fiatalok és öregek, gazdagok és szegények, jók és gonoszok - fölött, a víz folyt, ahogyan folynia kellett, a víz csupán kristálytiszta önmagát ismerte.

A lények mindegyike görcsösen kapaszkodott a folyómeder mélyén heverő ágakba meg kövekbe, mert életük volt a kapaszkodás, az, hogy ellenálljanak a sodró áramlásnak, ezt tanulták születésük pillanatától.

Végül azonban az egyik lény így szólt: "Elegem van már ebből a kapaszkodásból. Bár a saját szememmel nem tudok meggyőződni róla, de bízom benne, hogy a folyó tudja, hová folyik. Hagyom hát, hadd sodorjon magával az áramlás, és vigyen, ahová akar. Ha továbbra is itt kapaszkodom, belehalok az unalomba."

A többi lény kinevette, és azt mondták: "Te bolond! Engedd csak el magad, és az áramlás, amelyet oly nagyra tartasz, majd jól megforgat, odavág és úgy szétmorzsol a köveken, hogy abba hamarabb belehalsz, mint az unalomba!"

De a lény nem hallgatott rájuk, hanem elszántan elengedte, amibe addig kapaszkodott, mire valóban rögtön forogni, bukdácsolni kezdett, és az áramlás a kövekhez vagdalta.

Ám a lény ennek ellenére sem kapaszkodott meg újra, az áramlás így egy idő múlva felemelte a folyómeder fenekéről, és többé már nem ütődött, zúzódott.

Azok a lények pedig, akik a folyó alján éltek tovább, és nem ismerték a sodródót, így kiáltottak fel: "Lássatok csodát! Ugyanolyan lény, mint mi vagyunk, de ő repül! Íme a Messiás, aki eljött, hogy mindnyájunkat megváltson!"

És a sodródó így szólott: "Dehogy vagyok én Messiás, vagy akkor ti is azok vagytok. A folyónak telik kedve benne, hogy felemeljen bennünket, hogy szabaddá tegyen, ha van merszünk hozzá, hogy elengedjük, amibe kapaszkodtunk. Valódi tennivalónk az utazás, a nagy kaland.

"Minden ember, minden apró mozzanat életedbe úgy került,
hogy magad vontad oda.

Az pedig, hogy most mit kezdesz velük, rajtad áll.

Olyan gond nincs, amely ne hozna kezében ajándékokat neked.
A gondokat azért keresed, mert szükséged van ajándékaikra.

Nem kél olyan vágy benned,
melyhez ne kelne erő is benned valóra váltani.
Meglehet, hogy azért meg kell dolgoznod érte.

Képzelj el egy világot, mely szép és igaz és tökéletes,
aztán pedig lásd be ezt:
a Létező ezt sokkal jobban elképzelte már, mint te most.

Élj úgy, hogy soha ne szégyelld, ha a világ megtudja,
mit teszel, mit mondasz,
még akkor is, ha nem igaz, amit a világ megtudott.

Bizonygasd saját korlátaidat, s bizony, szert teszel rájuk.

Az igazságnak, melyet kimondasz, múltja s jövője sincs.
Létezik, s nincs is több dolga ennél.

Megmérheted tudatlanságodat azon,
hogy mennyire hiszel igazságtalanságban és sorscsapásban.
Amit a hernyó a világ végének tekint, azt a mester pillangónak nevezi.

Íme próbája annak, hogy földi küldetésed véget ért-e már:
Ha élsz: még nem."