Spiritizmus-Média-Erőszak= Pénz | Önmegvalósítás.hu

Spiritizmus-Média-Erőszak= Pénz

2010. október 29. péntek, 20:46 | karma tsering

cash.gif

A mai világunkban a Spiritizmus, az Ezoterika, a Jóslás- nemcsak hazánkban, de szerte a világban is üzleti fogássá vált. Adják és veszik mintha csak árú lenne. Fizess nekem pénzt és megmondom ki vagy! Feltöltelek energiával, és egy csettintésre megoldom az életed! Aki egy kicsit is belemélyedt a dologba, az tudhatja, hogy a problémák nem oldódhatnak meg, mintegy varázsütésre! Természetesen lehet, hogy valakinek, valamilyen szinten ez segít, vagy segített. A saját véleményem nekem mégis az, hogy ezek csak átmeneti, pillanatnyi megoldások. -Az, akár több évtizedes problémákat, beidegződéseket nem lehet egy, vagy két csettintésel megváltoztatni. Már csak azért sem, mert azok szintén nem egy csettintésel jöttek létre, hanem egy hoszabb folyamat lévén. Szeretnék naív lenni és azt hinni, hogy mindent ilyen egyszerűen el lehet intézni, igen csak akkor az emberiség ma nem itt tartana! Személy szerint én ismertem igazi médiumot, jóst, és látnokot is, de találkoztam egypár önjelölt tehetséggel is. A naív sokszor hozzá nem értő embereket pedig nagyon könnyű becsapni, és a pénzüket elvenni. Régen médiumnak, látnoknak vagy jósnak születni kellett, erre is mondták, hogy jóstehetség. Sokan azt képzelik, hogy ha elvégeznek pár ilyen tanfolyamot- gyakran, nem is kis pénzért, akkor látnokká, csodadoktorrá, vagy táltossá válnak. Kivételek természetesen itt is vannak, mert hasznos lehet önismeret szempontjából is egy ilyen továbbképzés, és nyilván van aki igazán tehetséges, amit csiszolni szeretne. A baj igazán akkor van ebből, ha az illető félreértelmezi ezek lényegét, vagy még nem elég fejlett, hogy foglalkozzon vele. Ilyenkor sajnos ez töbett árt mint használ, gyakran másoknak. Föleg ha az illető kifejezetten rossz, vagy ártó szándékkal, használja képességeit. Ők azok akik sajnos lejáratják ezt a műfajt, így az egyszerű ember aki ilyennel találkozik csak legyint, és mindenkit egy kalap alá véve szélhámosnak mond! Sok ilyet lát ma is az ember a médiában, mivel nem kell messze menni, ezért. Ők azok akik hókusz-pókuszolnak, a levegőbe mutogatnak, közben pedig kommentálják mit látnak, aminek a fele sem igaz! -Igen!- mert nem mindegy, hogy valaki tényleg lát valamit, vagy csak odaképzeli azt magának! Nekem és sok más embernek is voltak valódi spirituális élményei azt hiszem, és azt nem csak elképzelte magának, hanem mint valóságot megélte. Véleményem szerint ez, a kettő között az óriási különbség! A legújabb Ezo-tv-és örület, ami szerintem valóban őrület, hogy lehet az mebereket mind jobban becsapni. Hirtelen önjelölt látnokok, próféták, és jósok özönlötték el a képernyőt mintegy a semmiből feltünve, akikről eddig még sohasem hallottunk. Megmondom őszintén én jókat mulatok ezen, és az emberek hiszékenységén.-de ugyanakkor szomorú is vagyok, amiért így lejáratják azokat akik igazán értenek hozzá! Felhívnak egy 06-90-es számot, ami már itt érdekes! Aminek a díja 400-Ft percenként, pusztán szeretetből, aztán váratják az embereket had fogyjon a pénzük jó-persze ők ebből élnek!-Aztán húzzák az időt mire nagy nehezen kapcsolnak valakit.- Ha képernyőn lévő látnokot kapcsolják, aki természetesen már mindent tud, kiveti a kártyákat, majd hevesen mutogat a levegőben,majd közli, hogy küldi az energiát, és az áldásokat, így most már minden rendben lesz! -Ha ez nem elég, közli, hogy ott áll melette valamelyik Arkangyal, és ő is besegít.- már elnézést, de ha ez tényleg így van, 400-Ft-os percdíjért, miért nem beszélhetek inkább valamelyik Arkangyallal? Lehet, hogy lassan azt találják ki, hogy 600-Ft-os percdíjért magát az Urat kapcsolják? Amúgy is lenne pár kérdésem?! Elnézést kérek ha bárkit ezzel megbántottam, nekem ez erről a véleményem. Szerintem nem jó felé tart ma a Magyar média sem. A Mónika Show és a Joshi Bharat után úgy látszik csak ezt tudták kitalálni! Joshi úrban mondjuk kicsit csalódtam, mert párszor találkoztam vele, amikor még nem volt felkapott, és csak jóslással foglalkozott. Elég közvetlen ember, de sajnos őt is bekebelezte a média.A két showműsor ráadásul egyszerre ment. A reklámok is egyszerre voltak, jól megfűszerezve erőszakkal, mindez szintén Amerikai mintára, a verseny és a pénz miatt. Sajnos meg lehet nézni, hogy a média milyen hatással van ránk, az emberekre, és a mai fiatalokra. Mivel Amerika ma a világhatalom, csak úgy ontja ránk az elképesztő történetű akció, katasztrófa, horrorfilmjeit, és sorozatait. A filmeket és a stílust pedig, sorra veszik át a Föld országai, erre a mintára. A hatás pedig elképesztő. Amikor mondjuk egy fiatalnak kedve támad kipróbálni, valamelyik horrorfilmben látott dolgot, aminek tudjuk mi a következménye. Viszont ugyanúgy bárki ezek hatása alá kerülhet aki könnyen befolyásolható. Azonban maradjunk kicsit a Spiritizmusnál. Aki ugyanis ilyen és hasonló dolgokat néz, vagy ezekkel túl sokat foglalkozik, nagyon könnyen bevonza a saját életébe is az erőszakot. Legroszabb esetben pedig az olyan szellemeket akik az őrületbe kergetik az illetőt. Véleményem szerint, olykor még a híradót is érdemes kicsit szüneteltetni. Mivel 30 percen keresztül, csak erőszak van benne. Azzal kezdik, hogy itt 500- ott 6000- ember halt meg, valamilyen szerencsétlenségben, nem is beszélve a többi bűnesetről-erőszakról.- és ez így megy minden nap! Szerintem már ez is eléggé képes lehangolni az embert egy fárasztó nap után. Jó hírekről ami legalább kicsit ellensúlyozhatná ezt a dolgot, szinte alig esik szó. -nem azt mondom, hogy csukjuk be a szemünket és a fülünket, de el kéne gondolkodni kicsit azon, hogy ez milyen hatással is van ránk. Olykor talán szerencsésebb szüneteltetni a dolgot, vagy csak híreket hallgatni. Valamint értelmes dolgokat nézni aminek van is valami mondanivalója, vagy pozítív hatása van ránk. Esetleg ha lehangoltak vagyunk, érdemesebb filmszatírát, vígjátékot, vagy paródiát nézni, ami olykor segíthet az ember lelki állapotán, nem pedig még jobban rontja azt! Had ajánljak annak akit esetleg érdekel két ilyen linket- ami szórakoztató és egyben elgondolkoztató is,a mostani médiáról! http://www.youtube.com/watch?v=iiLzdeCSpo4 http://www.youtube.com/watch?v=Ssy27EEQSDc&feature=related
Viszont,hogy Amerika sem maradjon ki, még két klipp paródia: Eminem- tolmácsolásában!
http://www.youtube.com/watch?v=9dcVOmEQzKA és http://www.youtube.com/watch?v=RSdKmX2BH7o&feature=related

tvir képe
milyen hasznot hozhat egy "sarlatán" ;)
2010. október 31. vasárnap, 6:32 | tvir

Teljesen igazad van abban, hogy sok önjelölt rossz fényt vet olyanokra is, akiknek valós képességeik vannak. Ez elég szomorú tény, és sajnos nem mindig könnyű eldönteni kiben bízhat az ember. Az első találkozó szinte mindig lutri, hacsak nem ajánlja egy olyan személy, akinek a megérzéseiben bízhatunk. De még az sem garancia. Később (ha van további alkalom), talán a saját megérzéseink szerint érdemes dönteni.

Több éve elmentem egyszer egy nőhöz (már nem tudom minek nevezte magát), akit egy ismerős ajánlott, mikor nem tudtam előrébb lépni egy elakadásból. Ingát használt, meg hogy honnan nem tudom, de megállapította, hogy 673 (vagy valami hasonló számú) életet éltem együtt a volt párommal, és innen erednek a problémák, stb. És még arról is volt információja, hogy milyen viszonyban álltunk az egyes életekben...
Na ez a rendkívül pontos információ éppen elég volt ahhoz, ez akkora pofon volt, hogy megfogadtam, soha többet, és valahol még hálás is lehetek neki, mert utána találtam rá Sanyi önismereti tanfolyamára, ami egy új szemüveget rakott rám.
Sajnos sok ember továbbra is jár hozzá, sőt tanfolyamokat is tart. (Az ismerős is közéjük tartozik, aki számomra érthetetlen okból, azonnal szalad hozzá, ha valami apró probléma adódik. Fel sem merül benne, hogy ő egyedül is megtalálhatja az okot vagy orvosolhatja azt...)

Köszi a két paródiát, nagyon jók voltak.:)

kérdés
2010. október 31. vasárnap, 16:43 | zoltns3   Előzmény

szia tudtad -e hogy a képességek az előző életek karmikus megnyilvánulásai amit ez előző életekből hoztunk vagyis nem teljesitettük azokat amiket kifejlesztettünk magunkba de ez az EGÓ érvényesülése bizonyos mértékben és nem a teremtésből származik !

tvir képe
Egy párszor el kellett olvasnom, hogy sejtsem mire gondolsz. Nem
2010. november 01. hétfő, 12:41 | tvir   Előzmény

Egy párszor el kellett olvasnom, hogy sejtsem mire gondolsz. Nem nagyon foglalkoztam azzal kérdéssel, hogy a különleges képességek honnan erednek. (talán mert nekem nincsen ;)
De ha valaki megkérdezné, azt mondanám, hogy elért valamit az adott lélek előző életében és ezt hozza tovább. Illetve talán kaphatta az adott életben is, nyilván mert elért egy tudatossági szintet, és ezzel feladata lesz ebben az életben. Ami ha jól értem megfelel annak, amit te is írsz: "a képességek az előző életek karmikus megnyilvánulásai amit ez előző életekből hoztunk" (ezt a felét a mondatnak értem, talán mert én is ezt gondolom)

A másik fele viszont nem tiszta: "vagyis nem teljesitettük azokat amiket kifejlesztettünk magunkba"
Ezzel arra gondolsz, hogy azért jelenik meg ebben az életben a képesség, mert az előzőben nem használta az illető, amire kellett volna? Nme tudom, lehet...

és itt a harmadik fele: "de ez az EGÓ érvényesülése bizonyos mértékben és nem a teremtésből származik"
ezt végképp nem értem... mi az EGO érvényesülése?

Igazából azt sem nagyon értem, hogy mire célzol ezzel az én hozzászólásommal kapcsolatban?

Bocs, de nagyon nem állt össze bennem...;)

talán megtudom magyarázni
2010. november 04. csütörtök, 15:42 | zoltns3   Előzmény

Szia.
Valahogy úgy gondolom,hogy mi akik most élünk részesei vagyunk a sötét korszaknak természetesen ne a közép korra gondolj !hanem az emberiség megnyilvánulására ami az érvényesülést hozza előtérbe ami különböző képességeken keresztül jön a felszínre nem is tanulták vagy észre vették magukon ,hogy ezekkel rendelkeznek vagyis minden élőlény befolyásolás alatt állnem csak fizikális hanem szellemi szinten is mert vannak szellemi követőink is ! a fizikai lét megszűnése után is megmaradnak .tehát ha az előző életünkbe olyan oldalhoz tartoztunk ami nem az isteni akaratot teljesítette akkor ezek a dolgok követni fognak minket. A mostani világ ha észre veszed a hitetésen alapszik és lehet hogy foglalkoztunk életekkel ezelőtt mágiával vagy ki tudja mivel de az isteni gondviselés hagyta amíg el nem jött az idő arra hogy az ember a teremtője felé forduljon teljes mértékbe . Nagyon nehéz megállapítani ki és kit követ de a korszak elhozza mindenki számára az igazságot.
Az egóról meg annyi VAGYIS AZ ÉN . megnyilvánulása hiszen az ISTENI erők csak szemlélgetik az emberi fejlődést és nem szólnak bele hogy ki mit csinál .gondolom senkinek se szóltak személyesen hogy ezt kell csinálni vagy azt .gyógyitani varázsolni meg ilyenek ezt csak általánosságba értem.
szia .

karma tsering képe
Köszönöm a hozzászólásotokat!
2010. november 04. csütörtök, 19:43 | karma tsering

Szóval igen, tényleg lutri, hogy először kihez megy el az ember, csak azért mondom, hogy sok, szerintem legalábbis hozzá nem értővel találkoztam én is, és megfizettem a tanulópénzt.- Mire eljutottam azokhoz akik igenis értenek hozzá! Szerintem aki őszintén keresi az igazságot, és van a lelkében valamiféle szűrő, hogy az igaz és hamis közt különbséget tudjon tenni az megtalálja mesterét! -és igen a szellemi vezetőnknek, ami mindenkinek van, rengeteget segíthet ebben. A kérdés csak az, hogy ki miben akar hinni?- mert ha pl. valaki nagyon akar valamit, hogy úgy legyen, beleesik abba a csapdába, hogy bármilyen véleményt elfogad, csak pozítív legyen! Ekkor jönnek a Szuper-Mágusok és egyebek , akik könnyen befolyásolják az embert. -nekik adunk igazat, mert ők a pozitívat mondják, és mi azt akarjuk hallani!- még ha nem is az az igazság. Az egoizmusról pedig az a véleményem, hogy csak addig jó amíg másokat nem sért, mivel egója mindenkinek van, de ha teljesen öncélú valaki, és megtehetné, mondjuk, hogy segít másokon és mégsem segít, az szerintem hiba. -persze ez is egyedi, kérdés, hogy mindez, hogy alakult ki az illetőben, milyen körülmények hatására? Igen-a válaszom arra is, hogy a képpeségeinket előző életeinkből hozzuk, ez pontosan így van. Hiszen mindenhol a világon vannak csodagyerekek, és vajon miért tud valaki 4-éves korában zongorázni, vagy idegen nyelvet beszélni amit esetleg nem is hallott? -én csak ajánlani tudom következő cikkeimet ehhez a témához:http://onmegvalositas.hu/topik/spiritizmusrol_roviden vagy:http://onmegvalositas.hu/topik/reinkarnacio_es_lelekvandorlas