Különböző létállapotok előnyei és hátrányai
Vegyük végig, hogy a különböző létállapotok és élet-megoldások milyen előnyökkel és hátrányokkal járnak a lélek számára.
Pl. itt van néhány:
- Alárendelni magunkat egy felsőbb akaratnak és összeolvadni vele, ezáltal akár szeretetnek élni?
- Esetleg megmaradni önállónak, de "szimbiózisban" élni a Felsőbbel?
- Elkülönülni és a saját fejünk után menni semlegesen (pl. művészként vagy tudósként tölteni az időt)?
- Hatalmat szerezni magunknak és azt felhasználva az emberek szolgálatába állni?
- Nem törődni a többi lélekkel és koncentrálni saját akaratunkra ezáltal közönyösen tekintve a többiekre?
- Hatalmat szerezni öncélúan elhallgattatva a lelkiismeretet (így nem okoz szenvedést a működése)?
Lehet még hozzácsatolni többet is.
- Ademon blogja
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
Hozzászólások
41 hozzászólásNa ez jó téma,érdekes felvetések.
Először azt hittem a Guénon könyv kapcsán írtad,/A Lény sokféle állapota /de látom más szemszögből beszélsz a létállapotokról.
Így is jó kis blog lesz.
Ez elég összetett téma. :) Szerintem adott embernél adott életszakaszban más jelenthet előnyt és más hátrányt, ezért ezt így nagyon nehéz leírni. Én csak azt tudnám leírni, nekem melyik miben előnyös, melyik hátrányosabb, de lehet, hogy másik embernél éppen ez máshogy van. Bár van, ami szerintem mindenkinek, minden életszakaszban előnyös lehet.
Ha a szeretetet nézzük: az valahogy alap, az nem alárendeltség (nem egyenlő a túlzott önfeláldozással), hanem az a természetünk, hogy szeretünk aszerint élni. Ha ez ellen hat valami, ott van valami, aminél még erősíteni kell a tudatosságot. Anélkül elég nehéz elképzelnem a dolgokat. De ez csak egy verzió.
Önállóság és elkülönülés: a lényeg, hogy az önálló akarat meglegyen, de attól még önállóan dönthetek úgy, hogy nem különülök el, nem leszek pl "magányos tudós", keresem a társaságot, de szabad akaratomból, tehát önálló vagyok.
Nem törődni a többiekkel, hanem hatalmamat erősíteni: az ilyen politikusok ellen szoktam tüntetni :D:D:D Komolyra fordítva: szerintem aki így él, az nem is önmaga igazán, nem tudja felfedezni és érvényesíteni magában a belső fényt.
Hát most itt megakadtam,pedig már menni akartam aludni.
Hát hogy tudnánk már eldönteni,hogy mi előnyös ,vagy hátrányos a léleknek?
Talán amit elhatározott,és attól mi még gondolhatjuk úgy ,hogy az a dolog hátrányos,pedig a lélek esetleg pont azt a tapasztalatot akarná megélni.
Úgyhogy ,ha ez a kérdés,akkor nem biztos ,hogy ezekben a dolgokban dönthetünk a szánk íze szerint,merthogy a kérdés ugye az ,hogy a léleknek mi a jó?
Cseles! :)
Ezen megfontolás alapján még az jutott eszembe,hogy semmiben sem különbözöm Alfától,mert én is csak nyomom a magamét,csak ellenkező előjellel.
Mert nekem ez a dolgom,neki meg lehet ,hogy az.És ezen az alapon nem is adhatnánk senkinek tanácsot,
mert konzultáltunk a lelkével ? hogy ,,az'' milyen tapasztalatokat akar megélni ?
Vagyis most az jutott eszembe,hogy minden úgy jó ,ahogy van,és így mindenkinek saját magával kéne foglalkozni, még nekem is :D
Én személy szerint nem kezelem külön magam a lélektől, vagyis ha a lélek "akar" valamit azt én akarom :) A kettő számomra ugyanaz.
Ez így van,csak hát az ember eléggé összetett létező,sok minden dominál /hat/,egyszóval nem mindig lélekből cselekszik.
Így gondoltam,nem úgy hogy különálló lenne tőlem:) Micsoda ötlet:D
:))))
Az én elképzeléseim szerint bármely létállapotból információkat tud begyűjteni a „felsőbb én”, ez a „melója”. Nincsenek előnyök vagy hátrányok csak a mi önkorlátozott perspektívánkból.
Tréfára véve a szót…észrevetted ezekben a több létdefinicióidban ugyanazon egy állapotot, aminek jellemzői=alárendeltség, hatalmat szerezni_semlegesen, nem törödni, elkülönülni, közönyösen tekinteni, elhallgattatni_esetleg megmaradni önállónak, akár szeretben élni?
?=sztoikus, a megpróbáltatásokat nyugodtan viselő; egykedvű, nyugodt?
milyen kontextusokban?
egy kis szenvedély?
valaminek a büvőletében élni?
Rendszerint művészek azért különülnek el, mert gyakorlati okai vannak, s az alkotás, mint olyan egy monomániás tevékenység. De semmi esetre sem-semlegesek…
;)
... vagy tudatossági lépcsőfokok, amiket felsoroltál.
Innen kezdve nem egészen választás kérdése, hogy melyiket szeretnénk megélni. Illetve visszafelé igen, mert a magasan integrált személyiség (akár átbillent már a transzperszonális érési szakaszába, akár a perszonális fejlődése vége felé, az átkattanás közelében jár) képes tudatosan visszalépni, és bármelyik szinten működni - de ez csak valamilyen fejlődést segítő célból üdvös!
Egyébként, ha nem a legmagasztosabbat választjuk, amit már elértünk és képesek lennénk kihozni magunkból, akkor önmagunkat és a Szellemet áruljuk el. Az ilyen ember regresszál, vallásosan - bűnbe esik.
Fölfelé meg nem igazán képes választani, ha még nem tart ott minden alkotórészében, hiába forgat magasztos eszméket a fejében. Mert kiesik, visszacsúszik belőle, még nem tudja megtartani a magasabb tudatállapotot.
Egy ideig lépcsőfokokként tekintettem ezekre, de egyre inkább afelé megyek, hogy ezek egyenrangú létmegoldások nem lépcsőfokok. Akkor nevezhetjük lépcsőfoknak, ha az egyén célja a "feljutás". Az Isteni Szeretet szempontjából az önzés egy alacsonyabb szint, az önzés szemszögéből viszont az Isteni Szeretet. A szeretet állapotban az ember hajlamos leveszíteni az individualitását, ami szerintem komoly veszteség lehet annak, aki az egyéni akarata alapján szeretne élni. Az egyéni szabadság megélése legalább annyira inspiráló, mint egy szeretetállapot. Nyilván a spirituális emberek a Felsőt-t perferálják, mert számukra az az ideális megoldás.
A tapasztalatom, hogy egy jobb tudatállapotban (ami alatt nem a felső akaratát értem) nincs nagyon értelme ezeknek a "szinteknek". Jobb dolga is van akkor az embernek mint ezen agyalni :) Akkor mindennek van létjogosultsága, és jóval nagyobb szabadsága van az embernek.
Ezt a fajta "egyenesen felfele vonalú" szintezést én egy kényszernek érzem a magam részéről. Mintha Isten zsarolna, hogy ha nem erre mész szenvedni fogsz. Nem hiszem, hogy Isten bármit is megszabna nekünk. A szenvedésre egyszerűbb, hétköznapibb magyarázatok is vannak.
... nem pedig egyenesen fölfelé.
A szeretet érzése egyre tágabb minden magasabb szinten, az önzés pedig kisebb. A kettő együtt olyan szabadságérzést ad, amit alacsonyabb, individuálisabb szinteken nem tapasztalhatsz meg. Éppen azért, mert az önérvényesítő állapotban az ember saját erejéből és feje után szeretné alakítani maga körül a világot, ami talán megy egy ideig, de aztán törvényszerűen jön egy akadály, egyszer csak nem úgy van, ahogyan szeretnéd. Ebből pedig szenvedés, elégedetlenség lesz. Aki egyszer stabilan megtapasztalta a tágabb tudatosságot, az nem érzi jól magát egy szűkebb szinten, legfeljebb időlegesen megy vissza, ha ez szükséges.
A szabad akarat szerintem is fontos, nem lehet "kényszerített" pl a szeretet. De ha megfigyelem, a szabad akarataim is valahogy a szeretettel vannak összefüggésben, legalábbis így élem meg. Tehát kb ugyanott lyukadok ki. :) Kényszer pl a túlzott önfeláldozás (pl benne maradni egy rossz párkapcsolatban), az egy idő után egyik félnek sem jó, ezért a szeretet és a szabadság is ugyanazt súgja: menj, és keresd tovább, akivel jobb lesz, és legyen szabad a másik is, aki keresi majd a hozzá illőt, és később ő is boldogabb lesz (hiába fáj neki pillanatnyilag). Szóval: szabadság, szerelem, igazi szeretet szerintem kéz a kézben jár. :)
Vagy akkor is, mikor harcolunk egy támadó ellen (szabad akaratból), ameddig az védekezés, addig nem mond ellent sem a szeretetnek, sem a szabadságnak szerintem. Tüntetésen éreztem ezt. Kritizáltuk a politikusokat, szabad akaratból, viszont mi motivált? a hazaSZERETET. Ilyesmiért gondolom, hogy a szabad akarat, az igazi belső énünk, belső fény követése, és a szeretet követése az együtt jár. Így élem meg. Amúgy a szintekben nem hiszek. Az szerintem összetettebb annál, hogy szintekre lehessen egyszerűsíteni (vagy csak én nem tudom elképzelni...)
"Aki egyszer stabilan megtapasztalta a tágabb tudatosságot, az nem érzi jól magát egy szűkebb szinten, legfeljebb időlegesen megy vissza, ha ez szükséges."
Az alapján amit én ebből megéltem az jött le, hogy abban van igazság, hogy szűkebb szinten nem érzi jól magát az ember, éppen azért mert ebben az állapotban teljesedik ki minden képessége optimálisan. Ha valahol hát itt tud igazán változtatni, legyen az akár öntörvényesítés is. Ebben az állapotban nincsenek törvények, csak a szabadság érzése minden tekintetben. Ennek az állapotnak a szemszögéből az alacsonyabb szintek korlátozottabb, beszűkültebb állapotoknak tűnnek, nem lépcsőfokoknak.
Az egyéni szabadság érzése a tágabb tudatosságban teljesedik ki - kb. igy vontam össze magamnak 2 fél mondatodat.
Ebben a tágabb tudatosságban te már tartózkodtál, hiszen irod és irtad is már korábban.
Ez az a szabadság érzés, amit nem köt tér-idő, törvények, rendszerek stb, ami nagyon inspiráló és egyben egyéni is- irod.
Ebben semmiféle szeretetféleséget soha nem találtál Ademon?
Még mindig nem igazán értem, miért válik el nálad a szabadság és a szeretet ennyire....?
A magam részéről sokféle tipusú szeretetet volt alkalmam megtapasztalni, az érzelmek extatikus elragadtatását is, de olyat is, ami nem elsősorban egy érzelem volt, inkább személytelennek mondható, mindentől függetlenül létező, ámde mindennel -igy akár a másikkal is - összefüggő meleg, áramló összeköttetés, amelyet mindenképpen a szeretethez tudok csak rendelni.
És bár önmagamat végig érzékeltem lágyan és nem oldódtam föl mondjuk a mindenségben, azért oly mértékű tágulást, nyilást el és befogadást adott az alatt az idő alatt, ami meg a végtelen szabadság érzését adta.
Az egyéni akaratom mondjuk felfüggesztődött,mert akkor nem akartam abszolut semmit:-)Ilyen állapot egyedül is, meg másokkal szemben is előfordult.Mindig spontán.
"Ebben semmiféle szeretetféleséget soha nem találtál Ademon?"
De de. Azonban én ebben a szeretetet egy járulékos hatásként ismertem fel és nem az Igazságként. Az Igazság maga Teljesség volt, és a szeretet ennek a teljességnek egy része volt, de nem maga a Teljesség. Önmagában a szeretetet nem mondanám a Teljességnek csak egy abban lévő igen magas létminőségnek. Gyakorlatilag minden érzelem vagy megnyilvánulás egy potenciális része volt ennek, de a Teljesség az a Teljesség volt nem más. Mással nehéz jellemezni, ez a legjobb szó rá.
"Az egyéni akaratom mondjuk felfüggesztődött,mert akkor nem akartam abszolút semmit"
Ilyen értelemben nekem se volt akaratom, mert az amit akartam már megvolt :) De a választási képességem ennek ellenére megmaradt, ugyanúgy képes maradtam "válogatni" a dolgokban. Mivel azonban a legfontosabb már ott volt bennem, így a választásomat már semmi sem befolyásolta: szabadon élhettem a döntés képességével anélkül, hogy bármiféle belső vagy külső késztetésnek meg kellett volna felelnem. Nem volt rám erőltetve a világ, nem kényszerített semmire se, egyszerűen élhettem benne Szabadon.
Tetszik érteni? :)
Oké, igy ahogy mondod, volt bennem egy cimkézési hajlam arra, hogy a Teljesség-érzésben külön meghatározzam a szeretetet. Köszi, segitettél abban, hogy nem kell még ennyi "belemagyarázat" sem. Azt tapasztaltam, ami ott volt és volt benne szeretet is, és ez elég :-)
És igen, választhattam volna bármit, ha akartam volna, ott volt a döntés szabadsága is,de nem akartam.... :-)))
Az inditásban felsorolt példákat nem létállapotnak hivom Ademon, hanem hozzáállásoknak a különböző dolgokhoz: hozzáállás a hatalomhoz, önzéshez, Istenhez stb.
Életmegoldásnak sem hivnám őket, inkább élet megoldási kisérleteknek.....nem kukacoskodásból:-)
....összeolvadni a Felsőbbel vagy önállónak maradni, de szimbiotikusan élni a Felsőbbel?......
Amig itt vagy a földön inkarnációban, addig önálló vagy még, de rövidebb-hosszabb ideig összeolvadhatsz vagy akár szimbiózisban is élhetsz a Felsőbbel, miért is ne?
Magam tapasztaltam, hogy amit én akartam a felszinen, nem mindig volt ugyanaz, mint amit a lelkem "akart". A kettő számomra nem ugyanaz. Családállitáskor is megtapasztalhatod mennyire más az, amit mi akarunk és mennyire mást "akarhat" a lélek.
" a szeretet állapotában az ember hajlamos elveszteni az individualitását, ami komoly veszteség annak, aki az egyéni akarata alapján szeretne élni".
Az nem lehet, hogy egyszerre szeretek is és individum is maradok méghozzá saját akarattal (de van pl. olyan is, aki Isten akarata szerint akarja élni az életét) veszteség pedig nincs?:-)
"az egyéni szabadság megélése, legalább annyira inspiráló, mint egy szeretetállapot".
Egyéni szabadság kontra szeretetállapot? Vagy szabad vagyok vagy szeretetben vagyok?
Hol látod te azt Ademon, hogy a szeretetben levés akadályozza az egyén szabadságát?
Gyakorlati példa?
"Az indításban felsorolt példákat nem létállapotnak hivom Ademon, hanem hozzáállásoknak a különböző dolgokhoz: hozzáállás a hatalomhoz, önzéshez, Istenhez stb."
A legtöbb dolog hozzáállás kérdése, még a Teljesség feltétele is részben a hozzáállás kérdése. Valójában mindig ugyanabban a létállapotban vagyunk, csak a belső és külső világunk közti viszony más. A tudat mindig ugyanaz, de az őt kinyilvánító tudatosság lehet más. A tudatosság meg sok mindentől függ, többek között a hozzáállásunktól is.
"Magam tapasztaltam, hogy amit én akartam a felszinen, nem mindig volt ugyanaz, mint amit a lelkem "akart""
Ennek az is lehet az oka, hogy a saját "világod" és a valós világ még nem kellően harmonizált egymással. Az ember akarhat akármit, ha az igényeid egy benned lévő ideál szempontjából érvényesülnek és nem a valóságod oldaláról, akkor úgy tűnhet, hogy a lelked mást akar mint te. Valójában itt arról szól a dolog, hogy a belső "vélt" valóságod, amiről tudatosítasz, nem ugyanaz mint a külsőleg felfogott "eredeti" valóság. Mondhatjuk azt, hogy az Értelmed más irányba néz, mint a Tudatod.
"Az nem lehet, hogy egyszerre szeretek is és individum is maradok méghozzá saját akarattal (de van pl. olyan is, aki Isten akarata szerint akarja élni az életét) veszteség pedig nincs?:-)"
De :) Erre akár a világgal élt szimbiózis is jól illik.
"Hol látod te azt Ademon, hogy a szeretetben levés akadályozza az egyén szabadságát?"
Ha az egyén még nem kellően tudatos a szeretetre, akkor lehet ilyen. Kb. ugyanúgy, mint a részeg vagy bedrogozott ember, aki egy időre elveszíti a tiszta felfogóképességét. Egy szeretetextázisban is el tudok képzelni hasonló szituációt.
,,ha nem a legmagasztosabbat választjuk, amit már elértünk és képesek lennénk kihozni magunkból, akkor önmagunkat és a Szellemet áruljuk el. Az ilyen ember regresszál, vallásosan - bűnbe esik.
Hermess ez egy akkora mondat,hogy itt az oldalon ki lehetne tenni ,,Mottonak''
De tuti ,hogy le is nyúlom tőled:)
Csak ha már kinőttünk az átlag tudatossági szintből, akkor a saját ösvény taposásához már nincsenek társadalmi minták és felhasználható kollektív támogató energiák.
Innen kezdve magunknak kell tudni kitalálni magunkat, és az önmegvalósításhoz minden energiát belülről előállítani (önmotíváció), meg a visszahúzó erőt legyőzni. Nem egyszerű eset...:)
,,Nem egyszerű eset...:)''
Nem,de jó esetben van ,,belső guru''
"Egyébként, ha nem a legmagasztosabbat választjuk, amit már elértünk és képesek lennénk kihozni magunkból, akkor önmagunkat és a Szellemet áruljuk el. Az ilyen ember regresszál, vallásosan - bűnbe esik."
Na igen, ezt szoktam nevezi Isteni zsarolásnak. Miért kötelességem nekem a legmagasztosabbat választani? Ha olyan vagyok mint Isten, akkor jogom van bármi Isteni következmény nélkül bármi mást választani (a társadalmi következmények más lapra tartoznak).
Ezért békülök ki nehezen a spiritualitással. A létezés lehetőségeit csak egy bizonyos igazságokra szorítják le, miközben a Létezést határtalannak és végtelennek állítják be. Számomra ez a keresztényféle pokol ezo változata. Az az Isten akit én "ismerek" nem erről szól.
Szerintem ez a kettő ellentmondásos így egymással. A határtalanságra magam is rájöttem, de eddig nem láttam példát arra, hogy a Létezés Abszolút szintjén lenne bármi beszabályozás.
Ami fejlődik, az növekedik, gyarapodik... először a testében tökéletesedik, majd anyagi lehetőségeiben, aztán érzelmi szellemi kvalitásaiban.
A fejlődésben még a megrekedés is visszaesésnek számít. Az entrópia szinted folyamatosan növekszik, amihez egyre több energiát és információt kell felvenni. Ha ez a folyamat megszakad, bármilyen rendszer szétesik és egy alacsonyabb szervezettségi szinten stabilizálódik újra. Jó példák erre a birodalmak tündöklése és bukása. Az ember is egy ilyen bonyolult rendszer.
Nem kényszerít Isten, csak az Univerzum törvényei. A gravitációt is jogunkban áll figyelmen kívül hagyni. De ettől még senki nem járt szerencsével.
Csak van, aki nem szereti ezeket törvényeknek hívni. :) Mert nem szeretem azért én sem úgy képzelni ezeket, mint a gravitációs törvényt pl.... A törvény szóról vagy ilyesmi, vagy a parlamenti törvények jutnak eszembe. :D Én jobban szeretem úgy hívni, hogy az élet egyszerűen. A törvények megállapított dolgok. De az élet rejtélyes marad valamennyire mindig szerintem. Még annak is, aki nagyon sokat tud. Aki azt mondja, mindent tud, az nekem nem hiteles. Ha egy tanító ilyet mond, én azelőtt rögtön bezárok... Volt már ilyennek tapasztalatom, és rajtakaptuk egy súlyos tévedésen egyik barátnőmmel kapcsolatban.
Én nem hiszek ezekben a törvényszerűségekben, legalább is univerzálisan nem.
Az egy dolog, hogy mi kell a testnek és az elmének a fejlődéshez, hogy tudatosabbá váljon a környezetére. Egy másik kérdés, hogy ezek a szükségletek csak a szubjektív korlátok és az elme kezdeti tudattalansága miatt kellenek egy ideig, addig amíg össze nem áll a kép a belsőnkben.
Onnantól kezdve minden ilyen "törvényszerűség" csak korlátozza a szabad Életterünket azokra az "igazságokra" amit ez a törvényszerűség kijelent.
A Teljességben nincsenek szabályok, és a Teljesség Életében ezek csak a különböző élethelyzetekből fakadó kompromisszumokká válnak az együttműködés érdekében. Amíg a tudat nem találja a helyét, mindenben törvényeket és szabályokat keres mert kell neki valami kapaszkodó a világ megértéséhez. Bizonyos szintű szabályszerűségei és formái az anyagi világnak vannak, nem a Teljességnek. Ezeknek a szabályszerűségeknek köszönhető minden létező megnyilvánult változatossága és szépsége. A Teljességben ezeknek úgy lesz értelme, mint egy festményben színeknek: A Teljesség a fehér vászon, melyre az Élettel festjük a színeket.
De most éppen elutazom Miskolcra, így nem tudok bővebben reagálni csak hétfőn.
Addig is, Spiridinóhoz csatlakozva, olyan kérdést, hogy előnyei, vagy hátrányai - csak egós állapotból lehet feltenni.
"...olyan kérdést, hogy előnyei, vagy hátrányai - csak egós állapotból lehet feltenni."
Ez nem jelenti azt, hogy a kérdésnek nincs értelme . Vagy száműzzük az ego-s kérdéseket a világból? :)
Ki mondta ,hogy olyan vagy mint Isten?
Azt előbb meg kéne valósítani,realizálni,azt az isteni állapotot.
Ezt mindig elfelejtik hozzátenni:)
Ilyen nincs ,hogy ,,isteni zsarolás''.Mindent saját elhatározásból teszel,szabad akarattal,belátás útján.
A cél a Te célod,senki nem kényszerít rá.Főleg Isten nem. /furcsa elképzelés:) /
Realizálva van az :) Csak most a háttérben maradt míg rendbe nem teszem a dolgaimat :)
Az Istenember inkognitóban:)
Ez jó!