miért félsz a haláltól?
Miért félsz a ráktól,halálos balesettől,hogy meggyilkolnak,tehát a haláltól?
Azon iparkodsz,hogy ezeket ne vonzd be,elkerüld.De miért? A fájdalom kellemetlen ez igaz,de van fájdalommentes halál is.
Kövess minket!
Friss hozzászólások
-
Edina9:Az új születéséhez temesd el a régit
-
NagyAM:Miért nehéz változni?
-
NagyAM:Célok nélkül nem haladsz!
-
ValksMeli:Keresztelő
-
peridot:Te tudatosítod a belső konfliktusaidat?
Szerintem ha félünk, annak az az oka, hogy nem tudjuk biztosan, van-e másvilág, és ha van is, mi vár ránk odaát. Félelem az ismeretlentől. Szerintem ennyi. Még attól is félhetünk, hogy mi lesz az itt maradottakkal, szeretteinkkel nélkülünk.
Kriszti
Spritiuálisabb megfogalmazásban: a hiányzó ősbizalom.
Kriszti
Én nem félek tőle. Vannak bennem félelmek, de a halállal kapcsolatban pont nincsenek. Azért, mert egyrészt ez a természet rendje, hogy a testet előbb vagy utóbb, így vagy úgy, de elveszítjük. De attól tovább élünk. Új formában. Persze addig, ameddig lehet, szeretném leélni ezt az életszakaszom, ebben a testben, ebben a hazában, azokkal, akik most körülvesznek, és hogy minél több jót hozzak ki a mostani életemből. Szóval azért ragaszkodom hozzá, de a haláltól sem félek.
csak azért kérdem,mert van H.Sanyinak egy blogja amiben azt írta,ő rákosokat gyógyított.Van aki meg arról ír ,hogy meg kell védeni magunk a támadástól stb,stb.
De ha valaki biztos a lélek további életében,akkor miért gondol ilyeneket?Ez nekem ellentmondás.Miért ragaszkodunk egyáltalán ehhez az élethez,ehhez a világhoz,a másik világban rosszabb lesz?
(most csak azokra gondolok akik biztosan hisznek)
Mert attól mégis ragaszkodunk az élethez, amennyire lehet. Mert most szeretném belőle a legtöbbet kihozni, mert nem lenne jó érzés csak úgy elhagyni a szeretteimet, és a hazámhoz is ragaszkodok. Szeretnék hosszú ideig benne élni ebben, megélni a mostani életem dolgait. Inkább úgy fogalmazom: ha meg kellene halni mégis, nem kellene bennem a halál konkrétan riadalmat, félelmet. Nem akarom a halált most, de ha már itt lesz, nem fogok félni. Viszont a szeretteimet, és akik körülvesznek, nagyon tudom félteni. Mert azért kell az élethez való ragaszkodás, hogy minél több szépet ki tudjunk belőle hozni. De ez nem azt jelenti, hogy a haláltól meg félünk. Nem is akarni, de nem is félni: én így érzem.
Hát igen, ezt így nem mertem kimondani, hogy nem félek tőle, mert azért nem szeretném, ha próbára tennének. :-)) . Tehát én is azt gondolom, hogy nem félek tőle, de azért még meghalni sem szeretnék.
Egyébként pont erre mondta egy pszichológus ismerősöm, ha nem félsz a haláltól, menj egy háborús övezetbe.
Kriszti
A háborús övezet az más. Ott maga az erőszak, az embertelenség az, ami bennem rossz érzéseket, és félelmet kelt a támadók részéről, és nem konkrétan az, ha meg kell halnom. "Vannak rosszabb dolgok is, mint a halál", ez így van. A szeretethiány, az embertelenség, az az. A halál az más, nem kell háborús övezethez kötni.
Viszont, hogy visszalövök-e, ha azt látom, szeretteimet, a nemzetemet támadják, az megint más kérdés. Akkor visszalőnék, abban az egy esetben igen, vagyis addig, ameddig az védelem (különben a támadók embertelensége győzne). De ez megint más kérdés.
Lehet szeretni is az életet, és emiatt nem kívánni a halált. Ez még nem zárja ki a halál el nem fogadását.
Édesanyám ápolónő. Sok ember tér örök nyugovóra a jelenlétében. "Mindig aznap mennek, amikor ott vagyok..."
Sokat kérdezősködött a kapuban lévőktől: Félnek-e?
Az öregek kivétel nélkül várták azt a pillanatot, a fiatalok többsége összeomolva vette tudomásul: napok vannak csak az életükből. "Mi lesz a gyerekeimmel, anyagi dolgokkal..."
Sajnos, mivel anya a sugárterápián van, csak rákosokkal találkozik. Azt mondta:Ott a fájdalom az úr. Lényegében maga az eltávozás vet véget a kínoknak.
Magam is rettegek, amikor bogár megy a torkomba, (a megfulladás), vagy vérző sebem van (a vérmérgezés), de a legjobban a mellkasszúrás zavarja össze az elmém (a cigi). Ezt kiséri a szapora szívverés és a félelem...attól....mitől is?
Nem leszek a következő pillanatban? A távozásom lelkileg összetört embereket produkál? Vagy a teljes megsemmisüléstől?Tulajdonképpen én mit is veszítek? Nyerek?
Azt érzem, ezek engem már nem érintenek...akkor. Inkább attól félek, amíg oda eljutok. Az "ahogyan" odajutoktól.
Ilyenkor mindig eszembe jutnak egy indiai bölcs szavai: "Aminek meg kell történnie, az megfog. Aminek nem kell, nem jön el, tégy bármit is azért, hogy elérd."
Tehát akkor nyugodtan rombolhatom magam, mert ha azt vállaltam: tüdőrákban halok meg, akkor cigi nélkül is abban fogok? Persze nem ez a valóság.
Mi is a valóság? Aki megszületik, meg is hal.
Na de, ki született meg?
Szép ez az emberi élet.
aamate
Én is ápolónő vagyok egy krónikus osztályon dolgozom. A halál nálunk folyton jelen van és hiába mondják az idősek azt, hogy nekem már lejárt az időm és már itt az idő, hogy meghalljak, éljenek a fiatalok, mégis félnek, csak az nem fél aki hirtelen hal meg és aki komában, agy-halottan. Bár ez egy nehéz téma, szerintem aki azt mondja nem fél még nem látott haldoklót, nem látta a szenvedést addig az útig míg eltávolodik a való élettől és átmegy az ismeretlenbe. Tudjuk, hogy ez a természetes születünk és meghalunk, de ott a kapuban várni napokat, órákat, perceket...nem tudom melyik az a perc amikor kisimul az arc vagy láttam e sok kisimult arcot mely úgy megy el.?
Én igenis félek a haláltól, mert most még dolgom van az élőkkel és ki tudja mikor mondom azt,hogy na most befejeztem talán most már jöhet a halál, mert erről nem én döntök, lehet korábban jön és váratlanul, nem tudjuk az idejét, de ha tudnánk az sem lenne jobb.
Üdv:Kriszti