Nevem: Senki | Önmegvalósítás.hu

Nevem: Senki

Nevem Senki.jpg

A legnagyobb bölcsességek néha ott bukkannak fel, ahol nem is számítanánk rájuk.
Ki gondolná például, hogy a Nevem: Senki című spagetti western valójában az élet kötelékei alól való feloldozásról szól? A film fókusza, a katarzisa a felszabadulás kvintesszenciája.
Kik is a szereplők valójában?
Jack Beauregard (Henry Fonda) a megfáradt, sokat tapasztalt lélek, aki már úgy érzi, ideje békére lelnie. Eljött a pillanat, hogy élete végéhez közeledvén magához vegye a megérdemelt jussát, hogy miután elintézett néhány dolgot, elhajózhasson oda, ahol ellenségei már nem érhetik el, a Mennybe. Ő egy igazi hős a vadnyugaton. Teljesen jogosnak érezzük ezt az igényét.
Igen ám, de ekkor jön Senki (Terence Hill). Kicsoda Ő?
Játékos könnyedséggel bánik el az ellenségeivel. Általában nevetségessé teszi őket, és csak akkor öl, ha szükséges. Gyakorlatilag az emberek saját rosszindulatát tükrözi vissza. Ő már nem is emberszerű.
Ő egy bódhisszatva.
Nem magáért cselekszik. Sajnos az emberek nagy része csúnya, bűzlő, oktalan állathoz hasonlatos, ahogy a filmben láthatjuk, és messze vannak még attól a szinttől, hogy Senki felkarolhassa őket. Ezért néhányan meghalnak, egyesek pedig csak nevetségessé válnak saját romlott szívük gonoszsága okán.
Jack azonban már nagyon tapasztalt lélek, ezért Senki elhatározza, hogy felszabadítja őt múltbéli tetteinek minden következménye alól (karma).
Senki egy kiismerhetetlen figura. Miközben mindig vidáman és barátságosan beszél Jackkel, segít neki leszámolni az ellenségeivel, és többször megvédi őt, arra akarja rávenni, hogy dobjon el mindent és egymaga álljon ki a Vadak bandájával, a vadnyugat legfélelmetesebb, mindenre elszánt gazfickóiból álló százfős sereggel. Ez nyilvánvalóan őrültség. Senki azonban könnyed bizonyossággal közli vele, hogy ez az ő elkerülhetetlen végzete. Fel kell áldoznia magát egy magasabb eszméért.
Jack nem akarja ezt elfogadni, de mégis sor kerül az ominózus pillanatra. Érdemes átélni, és megvizsgálni a mű tetőpontját, a katarzist.
Jack éppen az élete során kiérdemelt fizetséggel, két zsák arannyal lovagol a nyugalom felé, ami éppen ahhoz elég, hogy néhány száz évig pihenhessen a Mennyország valamelyik kellemes régiójában, hogy utána ismét reinkarnálódjon, és kezdhesse előröl az érdemek gyűjtögetését, (Ez ugyanis szimbolikus arany.) ám ekkor szembetalálja magát a végzetével.
Persze megjelenik az "őrangyala" is, hogy biztassa, de egyértelműen a tudtára adja, hogy nem segít neki. Jack ekkor elfogadja a sorsát. Lerakja a két zsák aranyat, ezzel lemond a mennyországi boldogságról, amiért egész életében küzdött, és ott áll ő, a meztelen, nincstelen valóság. Érdemes megfigyelni a hatalmas békét az arcán. Nem fél, mert már nincs semmije, mindent elengedett, mindenről lemondott, és tudja, hogy meg fog halni.
Egy a száz ellen.
Azok százan a tudat legmélyebb sötétségében élő, leggonoszabb fenevadak, a legmélyebb félelmek. Jack teljesen üres, higgadt. Együtt él a pillanattal. Az Itt És Mostban van. Elfogadta a végzetét. Tudja, mit kell tennie.
Éljük át a pillanat súlyát, amint egyetlen ember mindenféle önző cél és becsvágy nélkül, engedelmeskedve a lelkében élő önmegvalósított isteni lénynek (ez Senki) szembenéz a legvadabb félelmeivel. Ez számára az utolsó próba, maga az Apokalipszis.
És jön a megvilágosodás. Felismeri az ellenszert, a módját annak, hogy miként győzedelmeskedhet. A banditák (lidércek) táskájában lévő dinamitokra célozva egyszerre többet is rendre lehet utasítani. Ez azt fejezi ki, hogy a félelmeink illúziók, és aki ezt felismeri az olyan könnyen szétoszlathatja őket, mintha egy dinamitokkal teleaggatott emberre lövöldözne.
Végül nem is kell mind a százat megölnie. Az őragyala megmenti, utána pedig egy üres színjátékkal megszabadítja őt a kötelékeitől.
Az életben maradt démonokat ő intézi majd el. Jack végül újjászületve hajózhat el a régen megérdemelt béke felé.

Szerintem még maguk az alkotók sem tudták, hogy miről is szól ez a film valójában.
Angol nyelven itt meg is tekintheted:
http://video.google.com/googleplayer.swf?docid=1417764158815346670&hl=hu...

Beküldte: | 2009. márc. 26. csütörtök - 16:57

Hozzászólások

13 hozzászólás
Szerintem...
2009. március 27. péntek, 9:07 | Almás (útkereső)

Szerintem egy film mondhat mindenkinek mást és mást. Így neked a film mondanivalója az, amit Te kiérzel belőle. De ettől az még alapvetően egy síma western. Leginkább szórakoztatás és kikapcsolódás céljából készült szerintem. Ha Te ebben többet, mást látsz, az nem baj, de inkább minősíti a Te kereső gondolkodásodat és nem az alkotók szellemi mélységét.
Nekem ez az eset azt mondja, hogy gyakran ott kapunkválaszokat, ahonnan nem is várjuk, s olyantól, akiről nem is gondolnánk. Lehet hogy a "tanácsadó" vagy "segítő" nem is tudja hogy éppen milyen jó kis közvetítő eszköz. S ez így avn jól, így érdekes. Olyan az élet, mint egy kincskereső kalandjáték. További jó kutatást! :-)
Üdv:Almás

Válasz
2009. március 27. péntek, 13:57 | Balage (útkereső)   Előzmény

Szia!
Imádom a legnyakatekertebb módon szemlélni a dolgokat. Egyeseket ezzel jól el tudok szórakoztatni, míg mások halálra tudok vele idegesíteni. Képes vagyok bármibe bármit belemagyarázni. Csak azt kell eldöntenem, hogy milyen szemüveget veszek fel. Már a kezdeti hozzáállás eldönti, hogy a végső következtetés pozitív vagy negatív.
Szeretem az össze nem illő dolgokat összeházasítani.
Amúgy ezt az írást is csak viccnek szántam, hiszen ez is oldja a feszültséget.
Üdv:
Balage

BB ?
2009. március 27. péntek, 14:14 | Almás (útkereső)   Előzmény

Bohóc Balázs ? :-) :P

Vagyis bármikor tudod vidáman szemlélni a világot ?

Ez jó... néha majd kérek segítséget... :-)

majd... mert most én is igen szépnek, mosolygósnak látom :P :-)

Bohóc
2009. március 29. vasárnap, 21:04 | Balage (útkereső)   Előzmény

Ha rosszul mennek a dolgaim, és életemen úrrá lesz a kétség, mindig legyintek egyet, és azt mondom, hogy "Á... ez nem is lehet igaz! Ez csak egy vicc!"
Amúgy állok rendelkezésedre.
Üdv:
Balage

gyöngyház képe
Kollektív tudatalatti
2009. március 27. péntek, 14:24 | gyöngyház   Előzmény

Szerintem a filmekben sokszor megjelenik a fent említett. Akkor is ha nem is sejtik, nem is akarattal teszik bele. Rengeteg filmet ki lehetne vesézni így. Érdekes játék! :-)

Kollektív tudattalan
2009. március 29. vasárnap, 21:12 | Balage (útkereső)   Előzmény

Erről a Végtelen történet című film jutott eszembe.
Meg persze a South Park:

(Figyelem a műsorban csúnya szavak hangzanak el, megtekintésüket semmilyen korosztálynak nem ajánljuk!)
http://www.indavideo.hu/video/A_South_Park_Trilogia_13
http://www.indavideo.hu/video/A_South_Park_Trilogia_23
http://www.indavideo.hu/video/A_South_Park_Trilogia_33

Üdv:
Balage

jaguar képe
Én csak a vicceket veszem komolyan :). Egyébként pár éve
2009. március 27. péntek, 17:08 | jaguar   Előzmény

Én csak a vicceket veszem komolyan :). Egyébként pár éve láttam, de akkor nem tűnt fel benne semmi spirituális, westernekben ritka azért sajnos (mondjuk kivéve a Kurosawa átiratokat, vagy van még ilyen?). De jó kis írás, lehet egyszer még kedvem lesz megint megnézni, úgy.

Komoly viccek
2009. március 29. vasárnap, 21:27 | Balage (útkereső)   Előzmény

Érdemes viccekbe rejteni az igazságot, mert ha vevő rá valaki, megérti, ha meg nem, akkor legalább nevet egy jót. Nem néz téged hülyének, hogy miket gondolsz a világról, mert azt hiszi, hogy poénkodsz. Így kerülhető el az a feszültség, amiről a múltkor írtál, hogy a barátaid nem értenek meg.
Az én barátaim 99%-a anyagelvű. Néha beszélek nekik a belső meglátásaimról vicces formában. Ők azon nevetnek, amit mondok, én meg azon, hogy azt hiszik, viccelek.
Üdv:
Balage

gyöngyház képe
Nagy
2009. március 29. vasárnap, 22:18 | gyöngyház   Előzmény

Nagy forma vagy Te!! :-))))
Egyszerre negatív és pozitív. Szerintem jól csinálod. Fűszeres. Bár nekem jó, ahogy vagyok - optimistán. Meg jó, hogy a hétköznapi, kommersz dolgokba is belelátod a misztikumot, mégsem szállsz el tőle.

gyöngyház képe
Nem véletlen
2009. március 30. hétfő, 15:36 | gyöngyház

Odüsszeusz mondja, hogy a nevem: Senki. Küklopsznak, mikor a barlangban harcolni készülnek. Ezért mikor az óriás társai kérdik, ki van bent, ő csak azt tudja ordibálni, hogy Senki. Ezért gondolják, hogy nincs gáz, nem kell segíteni. :-)
Nagyon fura, hogy egy ilyen státusz-mű finoman visszacseng egy olcsó western címében. Egyre érdekesebb összefüggések!
Mondom, hogy jó játék! :-)))

Csak vidáman!
2009. március 31. kedd, 14:49 | Almás (útkereső)

100 Folk Celsius : Jöttem sehonnan - dalszöveg

Ágrólszakadt cowboyok közt nevelkedtem én
Jól járt, aki korán reggel nem kötött belém
Majd elindultam megnézni mi vár a hegyen túl? Semmi!
Nem parancsolt nekem soha semmiféle úr

Más szemében furcsa tán, hogy magányos vagyok
Számomra ez évek óta régen megszokott
Feleség és jóbarátok, ugyan kinek kell?
Van egy lovam, s ő még eddig sosem árult el (Nyerítés)

Jöttem sehonnan, senki a nevem
Engem nem ismer erre senki sem
Menjek? Maradjak? Mindegy énnekem
Jöttem sehonnan, senki a nevem

Két kezem volt eddig is a biztos támaszom
Főleg, hogy ha mindegyikben volt egy pisztolyom
Kóbor kedvű ember vagyok, úgy mint az apám
S ezt mondom, ha megkérdezik, hol van a hazám: Mit tudom én!

Egy kocsma mélyén, whisky mellett üldögélni jó
De sok beszédre ilyenkor sem vagyok kapható
S ha egy szép lány rám nevet, én rögtön elviszem
De másnap reggel eltűnődöm, kellett ez nekem? Nem!

? :-)

Reklámplakát
2009. július 29. szerda, 12:07 | MusichPandora

KÉPes leszek- e valaha is annyit tudni, annyi tapasztalattal rendelkezni, mint a Tanárom? Meddig kell tanulnom ahhoz, hogy minél teljesebben, intenzívebben megéljem szakmám minden rétegét, mélységét-magasságát? Meddig kell tanulnom, és mennyi elegendő az eléghez?.....és.. Mi a Valódi Tudás?
Várok a metróra...,
szemem össze-vissza kalandozik a térben...., gondolataim súlyát lassan elengedem..., elszállnak..., üres leszek....; ilyenkor még a tök is több tartalommal rendelkezik nálam.
Várok, nézek....nézek...mit is? Egy plakát...rajta..valami felirat....
Igen.. olvasom is már : " Hogyan lássunk hozzá tudásunk bővítéséhez? "- írja.
Hogyan lássunk hozzá...hozzá látni valamihez...Mihez? Ahhoz!
Kicsit megváltoztattam fejemben a mondatot: " Hogyan lássunk hozzá ahhoz, hogy tudásunk bővüljön? "
Aztán kihagytam a " hozzá" szót: " Hogyan lássak ahhoz, hogy tudásunk bővüljön? "
Micsoda?!
Hogyan LÁSSAK ahhoz, hogy tudásom bővüljön?!
LÁTNI kell, hát ennyi lenne az egész?
Tudás = Látás? A Valóság ( meg )látása?
Ez a magyar szó: hozzá látni valamihez = belekezdeni vmihez, cselekedni, de ... Látással...tehát tudatosan?
Cselekedni
( tehát bármit csinálni : tanulni, segíteni, enni, inni, Tv-t nézni ),
de tudatosan
( látva, figyelve) , az lenne a végső, s egyetlen Valódi Tudás?

Ez egy plakát volt, egy KÉP egy metróaluljáróban.
Valami könyvet reklámozott, ami segít többet és jobban tudni....

Igen egyszer képes leszel
2009. július 29. szerda, 13:03 | skorpio (útkereső)   Előzmény

Igen egyszer képes leszel Te magad is Tanár lenni.A valodi tudás az,ha rájosz,hogy NEM TUDSZ SEMMIT!
Mihint rájosz:.....HA SENKI VAGY,AKKOR VAGY......ES, HOGY NEM TUDSZ SEMMIT...............kitárul elotted a világ bolcsesség tárháza...............