Káosz & Rend
Véleményeket kérnék arról, hogy kinek melyik tetszik jobban és milyen viszonyban van a másikkal.
Nem a jó és rosszról lenne szó, sokkal inkább a szabadság (akár a szabad akarat) és a rendezettség (esetleg egységesség) viszonyáról.
Káosz alatt leginkább a dolgok szabadságát és kiszámíthatatlanságát értem, míg rend alatt a logikusságot és egyértelműséget.
Hozzászólások
44 hozzászólásSzerintem a "kisember" és a "zseni" fogalma is szubjektív. :)
Igen Claryssa, a káoszban ott van a rend is, de hogy ezt elővarázsoljuk, rendelkeznünk kell az elválasztás, körbehatárolás képességével. Ez a képesség már magasabb adomány.
Találtam a facebookon egy Micimackó-idézetet, szerintem ide illik. :D
Micimackó bölcs szavai megmagyarázzák, hogy mi a káosz ellentéte: :D
"A szervezés az, amit azelőtt csinálsz, mielőtt csinálni kezdesz valamit, hogy amikor csinálod, ne zavarodj össze." :D
"Azzal, hogy Ént mondunk, mindarról leválasztjuk magunkat, amit Nem-Énként, Teként érzékelünk, s ezzel a lépésünkkel máris a polaritás foglyai vagyunk. Énünk az ellentétek világához köt bennünket, melyben minden, nemcsak az Én és a Te, hanem a bent és a kint, a nő és a férfi, a jó és a rossz, a helyes és a helytelen stb. ellentétére hasad. Egónk lehetetlenné teszi, hogy az egység, a teljesség bármely formáját észleljük, felismerjük vagy akár csak elképzeljük. Tudatunk mindent ellentétpárokra hasít és bont, s ha ezekkel szembetaláljuk magunkat, konfliktusokként éljük át őket. Ezért arra kényszerítenek bennünket, hogy különbséget tegyünk s döntéseket hozzunk. Értelmünk mást sem tesz, mint a valóságot állandóan egyre kisebb darabjaira bontja (analízis), majd e darabok között különbséget tesz (a megkülönböztetés képessége). Így amikor az egyik dologra igent mondunk, nemet mondunk az ellentétére, hiszen „köztudott, hogy az ellentétek kizárják egymást”. De minden nemmel, minden kizárással csak létünk tökéletlenségét betonozzuk alá, hiszen ahhoz, hogy egész-ségesek, teljesek legyünk, semminek sem volna szabad hiányoznia belőlünk. Talán máris érezhető, milyen szorosan összefügg a betegség-gyógyulás témája a polaritással – azonban még világosabban is fogalmazhatunk: a betegség polaritás, s a gyógyulás a polaritás felett aratott győzelem.
A polaritás mögött áll az egység, az a mindent átfogó egy, amelyben még megkülönböztetés nélkül nyugszanak az ellentétek. A lét e területét mindenségnek is nevezzük, amely per definitionem mindent magába zár, s ezáltal semmi sem létezik ezen a mindenségen, ezen az egységen kívül. Az egységben nem létezik változás, átalakulás vagy fejlődés, mert az egység világa sem időnek, sem térnek nincs alárendelve. Ez a mindenség maga az örök nyugalom, a formák és aktivitás nélküli tiszta létezés. Fel kell tűnjék, hogy az egység világáról szóló kijelentéseink minden esetben negatívak, azaz tagadnak valamit: időtlen, tér nélküli, változások nélküli, határtalan.
Pozitív kijelentéseink kettéhasadt világunkból erednek, az egység világára nem alkalmazhatóak. Poláris tudatunk látószögéből ezért az egység semminek tűnik. Ez a fogalmazás helyes, mégis bennünk, emberekben gyakran hamis asszociációkat ébreszt. Különösen a nyugati emberek reagálnak többnyire csalódottan, ha például megtudják, hogy a buddhista filozófia által célként aposztrofált tudatállapot, a „nirvána” annyit jelent, hogy semmi (szó szerint: kioltott). Az emberi ego mindig birtokolni akar valamit, ami kívül fekszik rajta, s nagyon nem szívesen fogja fel: ahhoz, hogy mindennel egy lehessen, ki kell oltódnia. Minden és semmi az egység világában egybeesik. A semmi lemond a lehatárolódás, a manifesztáció bármely formájáról, s ezzel elkerüli a polaritást.
Minden létező ősoka a semmi (a kabbalistáknál ain Soph, a kínaiaknál a Tao, a hinduknál a Neti-Neti). Ez az egyetlen, ami valóban létezik, kezdet és vég nélkül, az örökkévalóságtól az örökkévalóságig.
Bár képesek vagyunk utalni erre az egységre, elképzelni nem tudjuk azt. Az egység a polaritás poláris ellentéte, gondolatilag tehát megfogható – sőt, bizonyos fokig megtapasztalható és átélhető, ha valaki bizonyos gyakorlatok, meditációs technikák útján olyan képességet fejleszt ki magában, melynek segítségével legalább rövid időre tudatának polaritását felfüggeszti. Ugyanakkor ez az egység mindenkor kivonja magát a nyelvi leírás, illetve a gondolati elemzés alól, hiszen gondolkodásunknak előfeltétele a polaritás. Polaritás, azaz a szubjektum és az objektum, a megismerő és a megismert hasadása nélkül megismerés nem lehetséges. Az egységben nem létezik megismerés, csak lét. Az egységben megszűnik minden vágy, akarat, törekvés, mozgás – hiszen nincs többé az a külvilág, amely után vágyakozhatnánk. Ez az az ősrégi paradoxon, miszerint a bőség csak a semmiben lelhető fel."
/Thorwald Dethlefsen – Rüdiger Dahlke: Út a teljességhez – részlet/
Na most akkor két mondatban ugyanezt foglald össze, mert habár a szöveg hangzatos, a hétköznapi ember ebből egy kukkot sem ért :)
Egyébként egy másik tanító pont ezt a "Semmi felfogást" tartja egy félreértelmezésnek.
„köztudott, hogy az ellentétek kizárják egymást”
Őőő, mióta? Ennyire szerintem nem :)
Egyébként pont akkor kezdtem kissé neheztelni némely spirituális írásra, amikor kezdték úgy feltüntetni a megnyilvánult világot mint valami "rosszat" amit magunk mögött kell hagyunk. A Semmi és a Nirvána ajnározása szinte megöli a világ szépségeit azáltal, hogy mulandónak titulálja őket, ezáltal úgy állítja be őket, mintha fölöslegesek lennének. Úgy érzem ez egy menekülés a világból, amikor valaki nem tudja kezelni az élet problémáit és a "szüntessük meg, hogy mert ha nincs akkor nem okoz gondot" elvre építenek. Akkor már hitelesebb a "fogadjuk el a dolgokat addig amíg nem tudunk rajtuk érdemlegesen változtatni"-t.
Szerintem ez a Nirvana valójában maga a Halál békés és csendes állapota. Van egy olyan érzésem, hogy mindenki ide jut a halál után, csak van aki aztán visszajön.
Ezt a Nirvanás dolgot én is így képzelem el. Nem szeretnék majd örökre abban lenni a halál után, vagyis szeretnék visszajönni, vagyis élni. :)
Nem hiszem, hogy bármibe is bele lehet ragadni örökre :)
A hermetikus filozófia alapja a polaritás törvénye. „Minden cél csak az ellenpóluson keresztül érhető el.”
Az emberi tudat a polaritás törvényének van alárendelve. A gondolkodásunk hibája, hogy azt hisszük, ezek kizárják egymást, pedig egységet képeznek. (jin-jang, kilégzés-belégzés, sötét-világos, stb.) Mi azonban az egységet csak két aspektusból látjuk, és ezek ellentétesnek tűnnek, de ezek az ellentétek alkotják az egységet.
Minden ezoterikus rendszer azt tanítja, hogy csak úgy lehetünk szabadok, ha alávetjük magunkat a törvénynek. A Tibeti Halottaskönyv szerint: „aki nem tanulta meg a halált, nem tanulhatja meg az életet sem.” Egy törvényszerűen működő kozmoszon belül sosem lehet semmi, „aminek nem kellene lennie.” Minden manifesztációnak megvan a maga értelme, egyébként nem jöhetne létre.
Bocsánat, ha ironikusnak tűnt, bonyolultságot oldó cukiságnak szántam. :)
Én jobban szeretem a kvantumfizika által kínált szemléletet, miszerint a látszat-így a rend meg a káosz is-, vagy az anyag, oda szerveződik s úgy ahogyan egy megfigyelő tudat úgy dönt, hogy megvizsgálás tárgyává tegye (megfigyelő effektus-the observer effect). Ezek szerint mindig a tudatos elme az ami rendez vagy szétszór. Következtetésképpen maga a tudat a „rendező” elme.
A káosz maga az elrendeződésre váró potenciális „nyersanyag”. Pont, hogy a „semmi” az nem azonos a nyugodt statikus, kiüresedett állapottal. Hanem örökmozgó, dinamikus, eleven massza, mely folyamatosan restruktúrálódik, majdnem azt a hasonlatot hoznám fel, hogy olyan, mint egy kaleidoszkóp, mely minden egyes eleme, darabja ismert s véges mégis a mozgástól, forgatástól az összeálló kép mindig „kiszámíthatatlanul” más-forma, másképp értelmeződik az elmében.
Szerintem a nem-lineáris tudás egy másik definíciója a szabadon asszociálás…végülis bármit amit képes a tudat integrálni, az valójában a szabad asszociációkon keresztül kapcsolódik elő-tapasztalatainkhoz, mert másképp nem kap értelmet, nem rend-szereződik tudottá.
Nekem az a szabadság-érzet, amit másképpen koherens létállapotnak nevezek, vagyis amit kigondolok/kigondolni vélek tudottá tudom tenni a magam számára, s ez oly tapasztalat sorozatokat teremt a számomra, melyek által azt élem meg, hogy bármely belőlem kiinduló döntés végeredménye maga a jelentőség-tartalom minőségi változásai énbennem.
Pl. egy kívüliről szemlélt „statikus” pont sem szükségszerűen stagnáló, hanem lehet benne sokirányba olyan feszítőerők kölcsönös dinamikája, ami akkora egyensúlyt s kiegyenlítődést teremt, hogy látszólag egy helyben van.
Vagy amikor mi leülünk nyugisan medizni/„nem csinálunk semmit”…attól még a szív s a tüdő ugyanúgy „végzi” a dolgát.
:)
Én most új vagyok itt. Most épp elvállt, és 17 év után visszakeresem az utat magamhoz, akivel annyira szép évek boldogan éltem a házáságig. Utána sok mindent a szerelem, az énmagam diktált és ma is még hullámzik a szerelem fejemben és fog még a darabig.
é Régen pedig unitárius lelkészként és IARF német elnökként nagyon közel voltam a egységes világhoz és most keresem megint az utat oda.
Tolle nagyon sokat ad attól, ami az út a egységnek - az istenhez nevezném. Nekem a rend és a kaósz egy, dualiszmus csak bennünk él. Mint a tárgyvilágból (talán vki tud nekem magyarul is mondani a Tolle legfontosabb fogalmai, mert németként nem találam a magyar jó kifejezések mint "das Ich, azt hisszem az "ÉN", "das Selbst" azt hisszem az Önmagam", de mit jelent a "Bewusstsein", ez nyílván nem az "Öntudat"??? ). mint legdurvább világból lesz a finomanyagú energia, úgy tovább a energiából lesz az idő, ami nekünk az alap a dualizmusnak ad. Hozza jön még a mindenüt létező "Bewusstsein" (tudatóság?), ami komprimált formában ad mindannyunknak az énmagamat. Úgy Tollenak sikerül az összes világvalásoknak a közös központnak adni és megmagyarázz miért nem vagyunk külön csak a külön ÉNünk miatt. Az ami nekünk ad az élet, ez közös, nagyon közel ez a buddhiszmusi gondolkodási világhez és nagyon szép ez a gondolkodás.
Én most új vagyok itt. Most épp elvállt, és 17 év után visszakeresem az utat magamhoz, akivel annyira szép évek boldogan éltem a házáságig. Utána sok mindent a szerelem, az énmagam diktált és ma is még hullámzik a szerelem fejemben és fog még a darabig.
é Régen pedig unitárius lelkészként és IARF német elnökként nagyon közel voltam a egységes világhoz és most keresem megint az utat oda.
Tolle nagyon sokat ad attól, ami az út a egységnek - az istenhez nevezném. Nekem a rend és a kaósz egy, dualiszmus csak bennünk él. Mint a tárgyvilágból (talán vki tud nekem magyarul is mondani a Tolle legfontosabb fogalmai, mert németként nem találam a magyar jó kifejezések mint "das Ich, azt hisszem az "ÉN", "das Selbst" azt hisszem az Önmagam", de mit jelent a "Bewusstsein", ez nyílván nem az "Öntudat"??? ). mint legdurvább világból lesz a finomanyagú energia, úgy tovább a energiából lesz az idő, ami nekünk az alap a dualizmusnak ad. Hozza jön még a mindenüt létező "Bewusstsein" (tudatóság?), ami komprimált formában ad mindannyunknak az énmagamat. Úgy Tollenak sikerül az összes világvalásoknak a közös központnak adni és megmagyarázz miért nem vagyunk külön csak a külön ÉNünk miatt. Az ami nekünk ad az élet, ez közös, nagyon közel ez a buddhiszmusi gondolkodási világhez és nagyon szép ez a gondolkodás.
KÁOSZ
Teljes káosz van az emberi kapcsolatok önzetlen megélését illetően. Sokan nem azt nézik hogy Ő mit akar, hanem azt, hogy mások mit csinálnak, és hogy ennek alapján hogyan tudunk pillanatnyilag érzelmileg jól járni. Nagy fájdalommal, de őszinte szeretettel meg kell mondani, hogy nem lehet olyan tanácsot adni, ami kielégíthetné, sem erőt nem lehet adni ahhoz, hogy helytelen döntéseink következményeit könnyebben tudjuk elviselni. Sokan nem befelé néznek, hanem kifelé! Aki kifelé néz, nem láthat mást, csak azt, hogy a másik milyen, de azt nem, hogy saját magában hol vannak az igazi értékek elrejtve. De az ember alapvetően erkölcsi lény, boldogságra teremtett lény, tehát rendelkezik olyan öntudattal és éntudattal, amely segítségével képes önmagát úgy meghatározni a körülötte lévő világban, hogy azt céljai elérésében maximálisan felhasználja. Nem kihasználja, hanem felhasználja! Sokan mondják, hogy meg akarnak térni, változni, hogy ne legyen káosz az élete, de ez csak akkor sikerülhet, ha nem a körülményeiken akarnak változtatni, hanem magukon, magukban.
Rend
Körülményeinkben akkor van rend, mikor mindennek megvan a maga helye, és minden a maga helyén van. Ebben a statikus állapotban nincs élet. Ez egy művészi alkotás. Ilyen körülményben élni állapotszerűen nem is lehet. Nem, mert mindig arra kell vigyázni, hogy az emberi viselkedés alkalmazkodjék a külső rendhez. - Az a rend viszont, mely kell hogy jelen legyen egy normál életvitelben, az nem merev, nem statikus, hanem alkalmazkodó külső körülmény. A probléma akkor nő valaki feje fölé, amikor ez az alkalmazkodás a levegőben lóg. Alkalmazkodna, de nincs mihez. - A félig elvégzett, a csak belekezdett és úgy hagyott munkák biztos jelei annak, hogy nem a külső renddel van baj. Akinél az elképzelés és a megvalósítás határai elmosódnak, az általában szenved a tényektől, fárasztja a jelen, s kicsit mindig menekülőben van. A körülmény, mint valóság, csak valósághoz képes alkalmazkodni. Menekülő ember mindig rendetlen, mert nincs szilárd jelene. – Ez kétségtelen gyermeki vonás, de felnőtt számára nem boldogító, nem megnyugtató, mert felelősséggel jár. Az álmodozás nem kifizető dolog. Bármilyen sivárnak is tűnik a valóság, tápszer van benne, s bármily színesek is álmaid, nincs bennük tápszer. Legfeljebb ópium. - Nem elbódulni, hanem meglódulni! Ez legyen a jelszó. Itt is áll az, hogy nem kívülről kell elindulni befelé, hanem belülről kifelé. Nem a külső rend tesz belsőleg reálissá, hanem a belső, a valós jelen benső állapotod következménye lesz az, hogy renddé formálódik körülötted a félbe nem hagyott, a befejezett munkád miatt átélt örömöd. Föl kell számolnod félben maradt munkáidat.
Az élet szekerét nem sasok húzzák. Ahol nem lépésről lépésre történnek a dolgok, ott csak álmodozás folyik, és nem valós élet.
Véleményem szerint mindkettőnek megvan a helye és szerepe az életünkben.
Én mindkettővel békében megvagyok. Alapvetően rendet tartok, hogy tudjam miért hova kell nyúlni a lakásban, hogy minél rövidebb idő alatt el lehessen jutni az ötlettől a célig (ne a keresgéléssel teljen az idő).
Viszont azt is el tudom fogadni, ha másnak nem ez az alapvető igénye.
Amikor változás van körülöttem és bennem, akkor káosz van mindenfelé (olyankor a lakásban is felfordulás van), de ez jó és szükséges ahhoz, hogy új irányt vehessenek, átváltozhassanak, átlényegüljenek a dolgok.
Ezért én a káoszt a végtelen lehetőségek tárházának fogalmaznám meg, mert valahogy úgy élem meg az állapotát.
S ugyan ez igaz szerintem a gondolkodás logikusságára és rendezettségére, hiszen a zűrös, érthetetlen gondolatok után, a gondolat fénye fogja más, új (gyakran egyszerűbb) megvilágításba helyezni a valóságot.
Ha mindkettőt el tudom fogadni és a maga idejében megfelelően alkalmazni, avagy alkalmazkodni hozzá, ez talán egyfajta szabadságot is adhat az életemben... igen, ez lehetséges:)