Kedvenc mesémmel a Harry Potterrel kapcsolatos élményemet szeretném megosztani, röviden leírni, hogy miért kedvenc, és mi köze ennek az önismerethez.
Van, aki nem lát benne tanítást, csak a szórakoztató történetet, mert nem arra a tanításra van szüksége valószínűleg, amit a történet hordoz. De nekem szükségem volt rá, nagyon rá tudok hangolódni, és azonnal megértettem az üzenetét (persze minél többször olvastam/láttam filmben, annál több dolgot megláttam benne). Lehet, hogy fura valakinek, hogy nekem ez pont egy mágusos "gagyi" mese. A Harry Potterben engem pár szereplő, de főleg Harry lélekrajza fogott meg. Az egész történetben lényeges, hogy nem tökéletes, "hétköznapi" emberek is képesek a fény győzelmét elérni, a szeretet ereje itt lényeges mindig, ami szemben áll a történetben a hatalomvággyal (vagyis ne akarjunk önzően másokon uralkodni, csak magunkon). (Most nem a mesés varázslásokra gondolok nyilván, de aki ismeri a történetet, tudja, hogy ezek is valós lélektani folyamatokból indulnak, csak mesés formában ábrázolja J. K. Rowling, amúgy szerintem zseniális módon összerakta a történetet).
Harry: nem tökéletes, "nincs megvilágosodva", külsőre is abszolút átlagos (nem úgy, mint a legtöbb történet szuperhőse), szerelmi ügyekben először "szerencsétlenkedik", végül aztán megtalálja a boldog szerelmet. De olyan helyzetekbe keveri az élet, amikor kénytelen szembenézni elég durva problémákkal, és harca során gyakran még önmagában is kétkedik, sőt a félelmet is ismeri, és hibázik is, de: nem mond le a céljáról, és megőrzi önmagát, igaz, hogy néha egózik, de mikor "helyzet van", akkor csak arra figyel, hogy szeretteiért harcoljon, és ezért mindent megtesz. És ez őt magát is fénnyel tölti el, és ez vezet a sikeréhez is végül. (Persze kap segítséget is, de egy nagyobb közösségre kiterjedő harc nem is mehet egyedül.)
A nicknevem is emiatt van, mert ezt a viselkedést akarom követni :) Átéltem ilyesmit: olyan helyzetben vagy, ahol kénytelen vagy ezer energiaelszívó csatorna, pl stressz közepette tovább menni a célok felé, még ha bénázósan, sokszor testi betegségekkel (én is szemüveges vagyok:D), de használva a fényt (a szeretet erejének segítségét). Ez eleinte nehezen ment, most már azért sokkal jobban, mint régen. Erre bárki képes, aki akarja. Szóval csak mert nem vagyunk tökéletesek, "megvilágosodottak", nem kell, hogy emiatt kisebbnek érezzük magunkat, lehetünk boldogok és tudjuk ezt sugározni a környezetünknek. :)
A tanulság: nem baj, ha nem vagy "tökéletes", a boldogság elérhető, itt a Földön is. Még akkor is, ha közben van egy csomó gondja és félelme az embernek. A lényeg: a félelmek ellenére is cselekedni a jóért, vagy egyszerűen fogalmazni: a szívünk vágyainak irányába. Nem tudom, hogy kinek volt még hasonló élménye ezzel a mesével kapcsolatban, vagy van-e más olyan történet, amit ennyire a magáénak érez.