Káosz & Rend
Véleményeket kérnék arról, hogy kinek melyik tetszik jobban és milyen viszonyban van a másikkal.
Nem a jó és rosszról lenne szó, sokkal inkább a szabadság (akár a szabad akarat) és a rendezettség (esetleg egységesség) viszonyáról.
Káosz alatt leginkább a dolgok szabadságát és kiszámíthatatlanságát értem, míg rend alatt a logikusságot és egyértelműséget.
Hozzászólások
44 hozzászólásSzerintem a túlhaladott káosz idővel szabadossá és irányíthatatlanná válik, míg a túlzott rend lineárissá és monotonná. Szóval valahol a kettő között lenne az ideális.
A káosszal és kiszámíthatatlansággal automatikusan bekerülsz a sodrásba, és csak hagyod szabadon áramolni, megtörténni a dolgokat, és elfogadod azokat úgy, ahogy vannak.
A renddel mindent irányításod alá akarsz vonni, mindent tökéletesíteni.
Ez így két véglet. A középútra kellene törekedni, az adná meg az egyensúlyt. De könnyebb ingaként kibillenni, hol itt, hol ott leragadni. :)
Szerintem a káosz és a szabadság két külön dolog. A káosz számomra olyan rendezetlenséget jelez, ami zavaró. A szabadság pedig számomra pozitív dolog, amikor szabadon irányíthatjuk saját életünket, utunkat, amennyire lehet, de ha tiszta érzéseket követünk, ez nem vezethet káoszhoz. A negatív értelmű káosz, ami a belső rendünk ellen hat, az pont hogy akadályozza ezt a szabadságot, hogy önmagunk lehessünk. (Épp ezért, ha valahol érzek ilyen káoszt, akkor másik utat keresek, az rá a jel, hogy arra nee...).
Ezért mondtam, hogy itt ne a jóra meg a rosszra gondoljatok, mert most pont nem ez lenne itt a lényeg.
(a matematikában pl. a káosz nem a rendezetlenséget jelenti, hanem a rendszerek bonyolultságát)
A szabad akarat választását pl. nemigen lehet megjósolni, mert nem az ok és okozat szerint működik. Ez tűnhet eléggé kaotikusnak.
Minden csak addig tűnik kaotikusnak, legalábbis eddig azt tapasztaltam, ameddig meg nem értjük az okokat, folyamatokat. A szabad akaratoknál is lehet előre jósolni, csak nem mindig látjuk meg az okokat, csak tudat alatt néha. De attól még vannak szerintem. Szóval szerintem ilyen káosz, amiben nincsenek összefüggések csak a szabad akaratok kuszasága, nincs, vagyis az élet szerintem nem olyan, mint a lottóhúzás... Az véletlenszerű, de aminek köze van a lélekhez, az élethez, az nem. Legalábbis én így érzem.
A szabad akarat attól szabad, hogy nincs befolyásoló oka :) Se belső se külső! A szabad akarat oka mindig önmaga, és nincs mögötte összefüggés. Ebben a lényeg maga a lényeg :)
Ettől tűnhet kaotikusak, mert nem találsz benne logikát.
Én ezt még nem nagyon tapasztaltam. Olyat igen, hogy nem értettem, valamit miért választottam, miért döntöttem úgy, csak tudat alatt volt, de később megértettem. Most is van ilyen, de később az is kibogozódik, mert érzem, hogy nem véletlen, és részben már lehet is látni. Na de a lényeg: én még ilyet nem éltem át, hogy "csak úgy". De a szabad akaratot mégis, hogy választhattam, merre is menjek. Én döntöttem úgy, szívem szerint, de attól volt oka. Szóval azt a káoszt, ami csak úgy van előzmény nélkül, azt nem értem, nem tapasztaltam.
Szerintem a megvilágosodás egyik kulcseleme a Szabad Akarat, a döntés teljes szabadsága. Míg okokat keresel, addig "karmikusan" élsz és gondolkodsz: mindig kell lennie valami okának a döntéseidnek. Nemhiába mondják azt, hogy a megvilágosodás túl van karmán. Éppen azért mert túl van a befolyásokon. A belső szabadság teljessége, majd ennek az előtérbehozása a külső életben is.
Azért nehéz ezt elképzelni, mert nehéz értelmezni egy logikus világban egy olyan jelenséget, ami nem a logikán alapszik.
A szabad akarat "logikája", hogy Te választasz, és a választás lehetőségeidben minden lehetségesség egyenrangú, vagyis nem kell a jobb és a rosszabb problematikájával foglalkozni. Nem belső és külső igazságok irányítanak, melyek arra sarkalnak, hogy ezt vagy azt válaszd, vagyis nincs mögötte kondicionáltság.
A szabad akarat valahogy érzésekből jön, és szavakkal nem tudod megmagyarázni, de maga az érzés az ok. Én így értettem, vagy ez nem tartozik az okok közé ebben az értelemben? Pl ha szerelmes vagyok, és azt választom, akit szeretek, de magát az érzést nehéz lenne megmagyarázni, de az az oka. Bár az is ered valahonnan, valahogy, természetes módon. Vagy ha kihűl a szerelem, az is ered valahonnan.
Ha ez nem így van, akkor én nem is akarok megvilágosodni inkább. :) Nem tudom elképzelni legalábbis, hogy a dolgok csak úgy legyenek mindenféle kiindulás nélkül.
Most meg lázadsz :D
Miért kell kiindulás? Talán a kiindulás nélkül elveszne a lábad alól a talaj? :)
Nem érzésből van, legfeljebb jó érzés a szabadon élni :) Az érzés is egy ok, de ebben nincs érzés se. Annyi lehet, hogy az érzések külső tényezőkként jelentkeznek, de nem befolyásolnak. Gyakorlatilag üresség van benned, de kívül meg intenzívvé válik az élet, mert nincsenek benne gátlások.
Így lehetne szerintem leírni.
Akkor én semmiképp nem akarok megvilágosodni. :D Érzések nélkül csak úgy? Az olyan mintha nem is élnék, nem is én lennék. Ez nem lázadás: szabad akaratomból úgy döntöttem, én ilyen érzések nélküli megvilágosodásra nem vágynék. :) Akkor nem érezném a fényt sem, a szeretetet sem, az milyen már? :)
De nem szabad akaratodból döntöttél, hanem a a ragaszkodásodból az érzések felé :) Te magad mondtad ki.
Amire te most gondolsz az nem megvilágosodás. Az valami torz üresség kép, a dolgok megtagadása, abban a félelemben, hogy általa elveszíted azokat amiket szeretsz. Épp a hiányérzeted az ami ezt mondatja veled, és elutasítja.
Azonban a megvilágosodásban semmi sem tűnik el, hiszen nincs benne "hiány". Minden megmarad pusztán a "kikényszerítő" erejük szűnik meg. Ahogy mondani szokták: a dolgok megdicsőülve térnek vissza hozzád!
Így már jobban értem. :) Akkor valószínűleg még messze állok ettől, mert nehezen értettem meg. De valahogy nem is törekszem erre az állapotra. Nem ragaszkodok annyira dolgokhoz, emberekhez, hogy ne tudjam őket elengedni, ha kell, de úgy általában a szeretethez igen, azt muszáj éreznem. Valahogy nem tudom a szívcsakrám nélkül elképzelni a dolgokat. Ebben az életemben biztos, hogy nem fogok abba az állapotba kerülni, amiről írsz, de valahogy nem is érzem célomnak, boldog vagyok enélkül, mert nem kell az életcélomhoz, sőt valószínű akadályozná azt.
A szabadság a fel nem ismert, vagy felismerni önvédelemből nem akart korlátok hiányának; míg a káosz a felismert, és valamilyen elvárások szerinti rend észrevett nem teljesülésének érzése. Aki szabadságról és káoszról gyakran beszél ahelyett, hogy hallgatna és csöndes alkotó módon boldogan élne az őt szerető környezete társaságában, lényegében önmaga zavartságának, a kiegyensúlyozatlan életvitelének ad más hasonszőrűek balga elismerő megjegyzéseire áhítozóan hangot.
Ez így elég beszűkített értelmezése a témának. Persze néhány embernél lehet így, de szerintem ez csak max. egy szélsőséges oka lehet ennek a két dolognak.
Én kicsit hétköznapibb megközelítésből szemléltem a kérdést.
Ha a te értelmezésedre reagálok (és a káoszt nem egy negatív „összevisszaságnak” veszem):
Érdekes, hogy míg a dolgok szabadsága, mint idea nagyon fontos nekem, és közelállónak érzem, addig mint kezdő kereső, aki a biztonságát még nem meri elengedni, a kiszámíthatatlanság nem tűnik olyan vonzónak… Nyilván attól is függ melyik oldalon állok, én vagyok a dolog, akinek szabadságra van szüksége és ezzel kiszámíthatatlanná válik, vagy én állok a dologgal szemben és lesek, hogy miért, hogy, merre …
Ha választani kell, „sajnos” én a biztosra mennék még, ami talán nem jó, mert a hit hiányát is jelzi… legalábbis ha valaki fél a kiszámíthatatlanságtól, akkor nekem ez azt is jelenti. Nem merte még feldobni a labdát, hogy ott döntsék el hova essen… Ha valaki a logikusságot keresi, mint ahogy sokszor én is, az valahol a „fejnehézségre” utal. De megpróbálok nem szabadulni tőle, hanem elfogadni azt. ;)
Egyébként már felfedezek magamon változást. Pl. most sem tudjuk hol fogunk élni a férjem itteni munkája után, mégis kezdem elfogadni a helyzetet, hogy bárhol is legyen, az lesz a legjobb nekünk. (Na jó, kicsit fényeztem, mert „bárhol”-t most sem tudnám elfogadni, de már nem borulok ki, ha felmerül, hogy most se mehetünk haza Magyarországra.)
Az is érdekes, hogy bizonyos körülmények között (de itt már megint bejön az, hogy csak egy leszűkített, kontrollált közegben), pl. nyaralás alatt, én nem szabályoznám le a dolgokat. Mennék, hogy majd találunk egy jó szállást, vagy eldöntjük útközben, stb. (Addig a férjem ragaszkodik az előszervezéshez, mondván a munkája így is tele van bizonytalansággal, nyaralás alatt nyugit és biztonságot akar…)
A témával egyébként muszáj lesz foglalkoznom egyszer, annak ellenére, hogy még parkoló pályán van, mert a káosszal gondjaim vannak. Van egy kisebb rendmániám… Pl. nehezen viselem, ha a dolgok szanaszét vannak a lakásban, nehéz leállítani a pakolászást… (érdekes, hogy élesen elválik a tisztaság mániától, mert olyanom nincs)
Hétköznapi emberként hétköznapi észrevételem van.
Nekem a káosz tetszik jobban. A rugalmasság, a hagyjuk a dolgokat megtörténni. Van pár dolog (ráadásul idővel mindig változik mi az), amikor próbálok ragaszkodni a rendhez, de nem megy tartósan.
Valahogy a szabdság nálam nem illik a képbe. Mostanában kezdem azt hinni, hogy a szabadság, ha van is felesleges. Mindennek megvan az előre elrendelt helye, szerepe, ideje. Hogy hétköznapi pédát vegyek elő. Sétálok haza a panelháztömbők között. Korábban elég sok időt el tudtam pazarolni arra, hogy megtervezzem a közlekedési útvonalamat, és azt kövessem mindig. Vagy ha más kedvem volt, akkor most a másikat kövessem. De aztán mostanában többnyire azt vettem észre, hogy már "eldöntötték" merre kellene menjek. Például mire elkezdenék "gondolkodni", hogy ezt a tömböt előről kerüljem vagy hátulról, már ott van egy kijelölt válasz a fejemben. De hogyan, hiszen még fel sem tettem a kérdést? Pedig ha nem reflexből jön a válasz, nem megszokásból és nem is gondolkodás eredménye, nem félelem, nem vágy az oka, akkor minek köszönhető? Innentől kezdve hol van a szabadság? Abból állna a szabadságom, hogy szót fogadok vagy fellázadok?
A másik gondolatom a párbeszédekkel kapcsolatos ébredt. Olvasgatok ezoterikus és többféle vallással kapcsolatos könyvet - kiadványt. Több helyről is rémlik, hogy a "megvilágosodás" a tökéletes elfogadást és a legfőbb teremtő befogadását elért állapot. Ha valaki megvilágosodott, akkor gyakorlatlag ő az a tökéletes boldog ember, aki elfogadta a teremtő (Isten) akaratát, és annak megfelelően cselekszik. Bennem egy kicsit olyan kép alakult ki a megvilágosodottról, aki attól boldog, hogy a teremtő akaratát tökéletesen elismeri, szolgálja. Mintegy "szolgája" lett a legfelsőbbnek. Tehát bennem valahogy a tökéletes szófogadás a teremtőnek (abszolút kötöttség) és a szabad akarat nem igen fér össze. Vagy aki teljesen megszabadul a fizikai kötöttségektől, az egyben tökéletesen el is kötelezi magát a teremtőnek? És ezáltal a tökéletes szabadság és a tökéletes szolgaság ugyan az? És ez igaz fordítva is?
Üdv:
Gyuri
Szerintem az Átadás és a Felszabadulás a megvilágosodás két lehetséges formája; jobban mondva két lehetséges opció, hogy mit kezdj a megvilágosodással. Egyik se jobb mint a másik, mindkettőnek megvannak az "előnyei" és "hátrányai".
Én most ott vagyok, hogy kezdem elhagyni a tanításokat, mert sokszor nem adják meg nekem a választás lehetőségét (legtöbbször túl lineárisnak érzem őket). Amit én megéltem ilyen magasabb állapotok alatt ott nem Isten akaratáról volt szó, hanem magam voltam a Szabadság és az Akarat. Így azok a tanítások melyek szabályokat és elvárásokat vagy meghatározásokat állítanak a megvilágosodáshoz számomra kevésbé mérvadóak. Nem tagadom, hogy lehet ilyen út, de ez nem mindenkinek ideális. Másfelől meg a megvilágosodás mindenben ott van, szóval az egyén válogatja, hogy miben szeretné megtalálni, és ha nagyon keres megtalálja.
Számomra a Élet maga az Igazság, magunkat is beleértve. Efelett csak a saját döntéseink alakítják a valóságot olyanra amilyenre tesszük, de ez a valóság visszahathat az emberre, és képes ugyancsak befolyással bírni.
"De aztán mostanában többnyire azt vettem észre, hogy már "eldöntötték" merre kellene menjek."
Lehet, hogy ez csak egy agyi beidegződés az, mit te ledöntetettnek érzel :) Vigyázni kell ,hogy az ember nehogy belemagyarázzon ezekbe valami természetfelettit. Nézd meg mi van, ha nem engedelmeskedsz a külső irányításnak :)
Ademon, a blogodban a hozzászólásaidban olyan nagy távolságot érzek, nem tudom... nem tudom megfogalmazni, és nem bántásból mondom, mert ez nem negatív dolog, vagyis nem is pozitív, de nem is negatív. Csak olyan érdekes, megfigyeltem most nálad, amit eddig az oldalon másnál nem, olyan, mintha nem "emberi" lenne, amiket írsz. De lehet, csak én érzem így, csak én nem tudom felfogni, csak annyira fura nekem. :) Mintha nem a Földről jönne az írás. Biztos hogy ezek belőled jönnek vagy valami más irányít? Vizsgáltad már ezt magadon? Most lehet nagy hülyeséget írtam és csak én nem bírom ezt befogadni. :)
Francba lebuktam... :S
Jólvan bevallom, én vagyok a Plejádok első fényküldötte és készítem elő a világvégét 2010-re...
:D
:D:D:D:D Nem ilyenre gondoltam. :) Csak olyan nem megszokott, vagyis megvan már mire emlékeztet, mikor tanultuk középsuliban a bonyolult filozófusokat, arra emlékeztet. :) De ez nem rossz, a bonyolultság is relatív, egyszerűen: számomra nehezen érthető.
Igazából tudatában vagyok annak, amit mondok :) Nem is mondhatnám, hogy valahonnan máshonnan jön. Mi az ami nem konkrét számodra benne? Lehet, hogy csak szavakat kell megmagyarázni benne.
Lehet, hogy csak az, hogy én máshogy képzelem a szabadságot, ahogy leírtam, és nem tudom elképzelni nagyon azt az állapotot, amit írtál a megvilágosodásról, és azért tűnik nekem távolinak, de attól még nem mondom, hogy hülyeség lenne vagy nem létezik. :) Igazából meg sem tudom pontosan mondani, mit nem értek benne, mert annyira nem tudom elképzelni, olyan természetellenesnek hatott nekem, de ez szubjektív, hiszen ha létezik ez az állapot, akkor nyilván a természet és élet része kell, hogy legyen.
Másrészt azért is lepődtem meg, mert eddigi hozzászólásaid és blogjaid, amiket olvastam, azokat értettem, csak ezt nem. :) De mondom, valószínű az én befogadóképességem haladja meg a dolog, és azért hatott természetellenesnek.
Motto: "Mert nem az az igazi baj, ha valaki nem tud valamit, hanem az, hogy tud, és az nem úgy van."
Kommunikációd során többször használod a "lineáris" kifejezést, szót. Számodra ez mit jelent, mi annak tartalma?
A véges önazonosítást és felfogást. Pl. amikor az életed egy irányba néz, nincs benne szabadság csak kondicionáltság, program, determináltság szerint élsz és nem a tiszta akaratod szerint.
Ha különböző kultúrák, különböző időszakainak szimbólum rendszerét összekeverve szólsz azokhoz, akik bármit elhisznek, csak azért, hogy tartozhassanak egy olyan közösséghez, amelyet ki szeretnének találni önmaguknak, akkor születnek a legsajnálatosabb félreértések. Magyarázatra szoruló szavaiddal csapdát állíthatsz védtelen másoknak. Számodra ez a "linearitás", most megtudtuk, ... másnak mást jelenthet. Bizalmadért köszönet.
Cél: feltárni a káosz mélyén rejlő rendet, mert rend van ott IS, csak másképpen, mint megszoktuk.