Kulturális adaptáció
Jelenleg Vietnámban élünk, így a kulturális különbségek sokszor adnak alkalmat az elfogadás fejlesztésére (kisebb-nagyobb sikerrel), önismereti megfigyelésekre...
Ezt a bejegyzést egy Vietnámban élő külföldi nő, kérdőívben adott vicces válasza ihlette.
"Mi nevettet meg Vietnámban?"- kérdésre a következő volt a válasza:
"Soha nem fogom megérteni, hogy a nyilvános csók/puszi rosszallást vált ki, míg vizelni bárhol lehet!"
És ebből már jönnek a kérdések, hogy miért nem szeretik kimutatni az érzéseiket?
Miért sétálhat kézen fogva két fiú (és senki nem gondolja róluk, hogy melegek), míg egy pár ezt már kevésbé teheti (vagy tehette meg a múltban)?
Miért nem lehet kibontani az ajándékot a másik előtt, miért nem láthatja a másik az ajándék által kiváltott érzelmeket?
Másik oldalról pedig miért vésődnek belénk olyan mélyen az adott kultúrában tanultak?
(Ld. hiába tudom, hogy az ázsiaiak nem igazán tudnak sorban állni, a mai napig ki tudok borulni a tolakodásuktól... de legalább van mit gyakorolni..;)
Akit érdekel egy nagyon kreatív képes párhuzam a nyugati és ázsiai szokások között:
http://blog.nationmultimedia.com/print.php?id=1748
Hozzászólások
25 hozzászólásEgyszer azt mondta nekem egy tolószékbe kényszerült férfi:
- Csak azok szemében látok igazi elfogadást, akik éltek messze a hazájuktól.
Hát ezért én is elköltöztem 1700 km-re. Nem a skandinávok hibája, hogy alig találtam kint barátokat, hanem az, hogy a dánok annyira dánosítani kívánják a betelepülőket, hogy a nyelvtudás hiánya gátolja a befogadást. Van egy mondás részükről " Mi nagyon szeretjük a külföldieket, de inkább maradjanak otthon "
Igazi barátnőm egyetlen egy lett, de hát ő nem elsősorban dán, hanem spirituális ember, látó :-)
Norvégiában félig barátom, félig üzlettársam volt egy volt vietnámi fiú. Érdekes volt látni, hogy alkalmazkodott egy országhoz, a 155 cm magasságával, ahol a nők testalkata is inkább grizzli-szerű :-))
Hát elvett feleségül egy gyönyörű ici-pici vietnámi lányt és őrzik a kultúrájukat. Puszilkodni nem láttam őket, szerencsére pisilni sem :-))
:) jót nevettem az utolsó mondaton...
Vicces, hogy nekem egyetlen igazi barátnőm van most kinn, és ő dán.:)
(De ő is elmondja, hogy a dánok nagyon távolságtartók...)
A különböző szokásokban való tájékozódás pont erre tanít amúgy szerintem is, az elfogadásra, ami kell az egységérzethez.
De ez nem azt jelenti, hogy át is tudjuk venni. Jópár szokással úgy vagyok, hogy elfogadom, hogy ők úgy szokták, de én képtelen lennék átvenni, úgy élni, tehát csak külső szemlélőként tudom elfogadni. És nem véletlen születtem oda, ahova, mert máshol valahogy nem tudnám kiteljesíteni, amit szeretnék. Nem tudnám megtanulni, amire leszületésem előtt vágytam, hogy majd megtanulom. Ezért szerintem nem is kell erőltetni, hogy a berögződésektől szabaduljunk, ne erőltessük, ha nem érezzük szükségét, mert ebben az életben így tudjuk megvalósítani önmagunkat. Csak akkor kell tőle szabadulni, ha erre vágyunk.
"És nem véletlen születtem oda, ahova, mert máshol valahogy nem tudnám kiteljesíteni, amit szeretnék. Nem tudnám megtanulni, amire leszületésem előtt vágytam, hogy majd megtanulom. "
Ezzel nem értek egyet. Az, hogy hova születik az ember, tényleg nem mindegy, ad egy alapot, ahogy spiritosaurus is írja, de ennél többet nem határol be. Szerintem a fizikai világ is egyre inkább ezt tükrözi, segíti, hogy nem vagyunk országhatárok mögé szorítva. Bárhol ki tudod teljesíteni magad, de az is lehet, hogy egy speciális környezet felé "sodor az élet", ami elképzelhető, hogy nem Magyarország lesz.
(Anno egy asztrológiai elemzésben azt mondták, sok időt töltök majd külföldön, akkor erre nem vettem mérget, de úgy tűnik beigazolódott...)
Nem így értettem én sem, hiszen külföldön is meg lehet tartani azokat a szokásokat, érzéseket, amikbe beleszülettél. Én pl ezt arra értem, hogy ha iszlám kultúrába születtem volna le nőként, nehezen tanulnám meg a szabadságot, amit ebben az életben mindenképp meg kell nekem, hogy mi is az valójában. Ettől függetlenül ugyanúgy elfogadó vagyok az iszlám kultúra képviselőivel, csak én nem tudnék benne élni. Aki meg abba születik, annak meg valami mást kell megtanulni. Valami ilyesmi. :)
De azért szerintem nem kell feltétlenül külföldre menni, hogy tanuljuk az elfogadást, ha csak tájékozódunk kicsit és átérezzük az egységet, az is elég. :) Mert ez valahogy belőlünk jön, akárhol vagyunk, külföldön vagy itthon.
Ez egyértelmű.
Külföld nem feltétele az elfogadásnak.:) Akkor sok külföldi akik országról országra vándorol, nagyon elfogadó lenne...;) (Egyébként az engem is elképeszt, hogy van, aki már 38 éve "úton van"...)
Ez érdekes téma :)
Nemrég voltunk párommal 1 hetet Görögországban, és azt vettem észre magamban, hogy nekem nem hazám Magyarország. Az én hazám ez a gyönyörűséges Univerzum, aminek bármely pontját nézem bárhonnan, az csodálattal tölt el. Egyszerűen nem érzem magam magyarnak, csak magamnak. Pontosan ugyanúgy beszélgettem a kinti külföldiekkel, mint a kinti magyarokkal, vagy mint az itthoni magyarokkal, esetleg az itteni külföldiekkel. Ugyanúgy képes voltam előítéletek nélkül, mosolyogva közeledni bárkihez, mintha nem is utaztam volna ezerakárhány kilométert a lakhelyemtől.
Egyik nap beszélgetésbe kezdtem egy arab szerű sráccal, amikor kiderült, hogy "ungáríze" vagyok, egyből vigyorogva közölte, hogy ő "kicsit beszél madzsar", aztán utolsó nap megint összefutottunk egy büfében, ott is fülig érő szájjal üdvözölt minket, hogy "héj máj frendz!" és mindezt úgy tette, hogy ha olyan nyelven mondja, amiből egy kukkot nem tudok, akkor is megértettem volna, mert tökre nem függ még csak a nyelvtől sem az, hogy megéljük-e az egységet vagy sem. Szerintem igazán csak a szívünkkel tudunk kommunikálni.
Tök érdekes, mert gyerekkoromban én magam körül folyton ezt a csőlátású "magyarságtudatot" láttam, és ez belém is ivódott akkoriban, és sokáig én is ilyen voltam (különben nem tudtam volna megfelelni a fél családomnak). Mostanra ez úgy kiégett belőlem, hogy hihetetlen. Rájöttem, hogy minden ilyesféle hozzáállás csak lekorlátozza az embert.
Szerintem ez a leszületés dolog olyan, hogy oda születsz, ahol az alapokat meg kell szerezned, nem feltétlenül oda, ahol utána a "helyed" lesz. Azért születtem ide, hogy megtapasztaljam ezt az elhatárolódott húde hazaszeretetet, és a fajgyűlöletet, amit a magyar hazaszeretet gyakran magával hordoz (bár még mindig nem értem mi féle szeretet lehet az, ami másokkal szemben gyűlöletet szít), és hogy ezen keresztül megtapasztaljam ennek a szemléletnek a hamisságát, és hogy mennyire nem én vagyok, hanem az, amit rám akarnak erőltetni. Mára a hazaszeretetem úgy tágult ki, hogy legszűkebb esetben is ezt a bolygót tartom hazámnak, de valószínű, hogy ha az utamba sodorna az élet egy földönkívülit, őt is honfitársamnak érezném, mert ugyanannak az egynek a része, mint én. Szerintem ezek az országhatárok is olyan mértékben fölöslegesek, hogy hihetetlen. Milyen jogon darabolunk valamit részekre, ami valaha egy egész volt? Ráadásul egy olyan egészé, aminek még mi magunk is részesei vagyunk. Ez olyan mintha, a sókristályok veszekednének, hogy melyik tengerből valók. Tehát nevettséges.. Jöhet a családom Trianonnal, csak azt nem veszi észre, hogy konkrétan kiragadni a trianoni történéseket a történelemből a lehető legszűkebb látásmód. Mit szidkozódunk azon, hogy elvették az ország egyharmadát, miközben elvették a bolygó több mint 90%-át az egész emberiségtől. Mindenkit lekorlátoznak aszerint, hogy melyik országhatáron belül született, közben azok az országhatárok nem is léteznek. Húzogatunk piros vonalakat a térképeken nagyokosan, de attól még az ugyanúgy ugyanannak az egynek lesz a része, mint mi. Vagy legyen polgárháború a hajszálaim között, hogy a tarkóm hajszálai elfoglalják a fejbúbomat? Különös lenne..
Szóval szerintem a születési hovatartozás csak az alapokat adja, és ezt vagy észreveszi valaki, vagy nem. Én attól, hogy ide születtem, még tökre nem biztos, hogy itt van feladatom, és magyarként kell elvégeznem a feladatom. Az, hogy ideszülettem, annyit jelent, hogy itt kellett megkapnom azokat az alapokat, amik a feladatomhoz szükségesek, aztán lehet, hogy Indokínában kell véghez vinnem, de lehet, hogy Mexikóban, sőt még az is lehet, hogy tényleg itt, Magyarországon. Nekem aztán tökmindegy, a feladatom a lényeg, nem a nemzetiségem. Nemzetiségem nincs is. Feladatom van, ami az egységhez húz, nem nemzetiségem, ami az egységtől szakít el.
Persze annó az, hogy magyar vagyok is egyfajta egységélményt nyújtott, szóval az is reális, hogy azért születünk valahova, hogy először kicsibe tapasztaljuk meg az egységélményt, de a feladattól, hogy ezt az egységet utána a lehető legnagyobbra (egészen a valódi egységig) tágítsuk, ez független szerintem. :)
Soha ne akarj más lenni, mint aki vagy
Igen, hasonló állásponton vagyok én is. Volt egy "kellemetlen" beszélgetésem anno egy "mesterrel", ahol abban a csoportban, ahová jártam ott ez az "ősmagyarság tudat" nagyon ment. Sokan azért is léptek le onnan, mert már sok volt... Na, szóval előadtam neki a véleményem, ami tükröz(te)i az általad leírtakat és kb hülyének nézett.... Okés. :)
Épp a napokban gondolkodtam ezen a témán és még gimiben az egyik tanár bőszen hangoztatta, hogy micsoda gyökértelenség elszakadni a nemzettől, meg ilyenek. Akkor úgy voltam vele,hogy sehogy nem voltam vele...
Na és az jutott eszembe, hogy ez spec. "butaság", mivel az van, amit mondasz Te is, hogy nem az határoz meg, hogy mennyire kötődöm a "nemzeti identitáshoz" meg ilyenek, hanem, hogy milyen ember vagyok és akkor tök mindegy, ahogy írod is, hogy arab vagy indiai vagy ausztrál vagy akármi, tök jól el lehet beszélgetni... A szeretet nem ismer határokat... Szép közhely, de szerintem igaz...
Bennem még van ilyen "határosság", szerintem már nem olyan számottevő, de azért ha külföldön látok valaki magyart(egyelőre a neten ha ráakadok valami olyanra, ami magyar eredetű valami cucc vagy személy) az azért jó érzés...
Perpillanat Angliával van olyan érzésem, hogy jobban vonz, mint az itthon.
Már nem emlékszem, hogy melyik blogon(külső oldal) olvastam, de valaki ilyesmi vonulatra terelte a szót és az "űber magyarok" szinte már már máglyára feszítették, hogy hogy mondhat ilyet.
Írod, hogy rájöttél lekorlátoz az ilyen "magyarság tudat", erre én is rájöttem... erősen csőlátást eredményez, de valahol ez is egy szint.
Csak akkor eredményez csőlátást, ha azt nevezed magyarságtudatnak, ha valaki azt úgy hangoztatja, hogy másokat meg lenéz. Van ilyen is, de az nem az. De ha az ezt hangoztatókat is megfigyelnéd, hogy mi van a lelkükben, többet is, nem egy alapján dönteni, akkor felfedeznéd, hogy nem gyűlölet van bennük, bár lehet, néha félreérthetően fejezik ki magukat. Én azért elég sokat vizsgáltam ezt. Szerintem itt az a gond, hogy mást értünk magyarságtudat alatt.
Nekem egyik kedvencem:
"A hazaszeretet azt jelenti, hogy egymást szeretik azok, akik egy hazában élnek." (Wass Albert)
Szóval ahhoz a nagy családhoz tartozni. Nem másokat gyűlölni...
Nem tudom, hogy szabox és spiritosaurus kikre gondolt, de van egy olyan érzésem, hogy nem azokra, akik pusztán büszkék arra, amit Magyarország mögött felsorakoztathatunk, ha szóba kerül nemzetközi vizeken mondjuk.
Tegyük félre az egyértelműen gyűlölködő rasszista magyarkodókat (talán hívhatjuk így őket, mert nem is magyarok, hanem magyarkodók...), valószínűleg a magyarságtól függetlenül is vannak szélsőséges gondolataik.
De még mindig ott vannak olyan magyar identitásúak, akik kiemeltnek érzik magukat a többi nemzet közül (talán még le sem nézi a többit nemzetet, pusztán különlegesebbnek tartja a sajátját).
Nem jártam körül túlzottan a témát (ezért könnyen is lehet támadni), de valahogy mindig volt bennem egy ellenérzés azzal kapcsolatban, amikor kijelentik emberek, hogy Pilis a Föld szívcsakrája. Biztosan vannak magas rezgésű helyek Magyarországon is, de miért pont a központ??? Valahogy úgy érzem, hogy itt sok ember ki akarja emelni magát ilyesmivel...
(Rágugliztam a szívcsakrára angolul, és egy magyarból fordított angol honlapon kívül én speciel nem találtam Pilisre vonatkozó szívcsakra utalást.)
Szóval szerintem a hazaszeretettel semmilyen gond nincs, inkább azzal, ha valaki a magyarsággal akarja kiemelni magát.
Ezzel egyetértek. :) De ez a rasszista-nem rasszista dolog is sokkal összetettebb, mint azt gondolnánk, nem lehet általánosítani, és nem nevezhetünk rasszistának senkit, ameddig nem ismerjük meg részletesen a gondolatait és céljait. Ez már nem ide kapcsolódik, csak azt szeretném kifejezni, hogy ez a dolog tele van nálunk félreértéssel, ezért nem árt nagyon nyitott szemmel járni és megpróbálni beleérezni magunkat mások helyzetébe, különben könnyen tévesen ítélünk. Erről itt többet nem szeretnék írni, a csak a nagy általánosítások ellen szólt ez a hozzászólásom.
Még egy dolog eszembe jutott. Egyszer barátokkal beszélgettünk valamiről és valahogy arra terelődött a szó, hogy egy egy kenyai árvát segítünk abban, hogy tudjon tanulni.
Erre a barátaink (akik elég hazafias érzelműek), azt kérdezték, hogy miért nem magyar gyerekeket segítünk...
Nagyon örülök annak, hogy nem az jutott először eszembe, ami logikus lett volna, hogy Magyarországon biztosan több segítséget kap egy gyereket, kisebb az esélye, hogy éhezni fog, és a taníttatása biztosított, hanem azt kérdeztem, hogy mi különbség van, hogy magyar vagy kenyai gyerek??? És tényleg így gondolom, összességében nem mindegy, hogy milyen nemzetiségű az a gyerek?? Segítségre szorul és kész.
Peti, még eszembe jutott valami. Ha pár ember megnyilvánulása alapján felszínesen próbálod megítélni az érzéseiket, anélkül, hogy jobban belemennél a kérdésbe, akkor nem benned van a csőlátás és egyfajta kirekesztés? Mert hogy csak így leszintezed azokat, és felszínesen általánosítasz olyan emberekről, akik tudatában vannak magyarságuknak, nekem ezt jelzi.
Oj! Nem tudom... Lehet bennem is van. Látom eléggé megérintett a téma... :) Spiri is meg én is leírtuk a véleményünket és ennyi...
Viszont egy valami nem fér a fejembe, hogy aki már nem "magyarság tudattal bír", akkor az már miért "köcsög hazaáruló"? Ez csak költői kérdés! Asszem(!) sejtem a választ.
Elvittük a témát...
Én nem mondtam, hogy hazaáruló lennél, pedig van magyarságtudatom... Hazaáruló nekem az: aki árt valahogyan a magyar nemzetnek, aki bántja honfitársait (hazugsággal, önzéssel vagy akárhogy, lásd némelyik politikus, neveket nem sorolok, nem ez a lényeg most). Az, hogy Te kötődsz Angliához is (lehet előző életes emlék miatt), nem az. De ha pl eladnád a hazánkat az angoloknak (ha mondjuk politikus lennél), ha kedveznél nekik a magyarok kárára, akkor igen, egy köcsög hazaáruló lennél.
Spiritosaurus, sajnálom, hogy a hazaszeretetet együtt tapasztaltad a fajgyűlölettel. Ha egy kicsit jobban körbenézel, látod, hogy akiknek magyarságtudatuk van, akikben van hazaszeretet, azok nem feltétlenül fajgyűlölők, sőt, szerintem csak azok tudják igazán szeretni magyar mivoltukat, akikben fajgyűlölet nincs (legalábbis én nem tudom elképzleni, mi a fajgyűlölet, szerintem ha valaki valakit gyűlöl származása miatt, az a saját származását sem fogadta el) szóval jól érzed: az igazi hazaszeretetnek és a fajgyűlöletnek valahogy nem kellene együtt lenniük. Én érzem a magyarságtudatot, a magyar nemzethez tartozok ebben az életben mint nagy családhoz. De ez nem azt jelenti, hogy másokat nem szeretek, és az egész univerzumhoz meg nem tartozok, csak azon belül meg magyar, azon belül meg stb. Kötődni valakikhez nem egyenló mások gyűlöletével... (Ha a családomhoz kötődök, akkor az azt jelentené, hogy a szomszédot akkor utálom? milyen már ez...) Neked biztos a rossz tapasztalatod hozta ezt, és a média eléggé eltorzított "véleménye" bizonyos körökről.
És ez akkor sem változott bennem, mikor reinkarnációs utazást csináltam, és kiderült, előző életemben nem magyar voltam. Akkor az volt a családom, most meg ez (igaz ez kezdetben okozott nálam tévelygéseket és bizonytalanságokat, amiket akkor nem nagyon értettem, de most már átlátom, és meg tudom fogalmazni, mit jelent számomra magyarnak lenni). És így jól érzem magam. Nincs bennem semmi gyűlölet.
Amúgy az, hogy ennyit írtál erről, nem jelenti, hogy nem dolgoztad még fel ezt a hazaszeretet vs fajgyűlölet dolgot? Hogy valójában nem irtották ki annyira a magyarságtudatod, valahol ott van még csak nem értesz valamit, és ezért elfojtod? Nem biztos, hogy igazam van, cáfolj meg, ha nincs.
Kifejtem a terjedelmet Kati :D
Igen, a magyarságtudat még itt van bennem (meg a mai napig a hideg futkos a testemen ha meghallgatom Beatrice XX. századát:)) ez nem is fog el múlni. Bennem van a magyarságtudat, de ugyanúgy minden más "nemzettudat" is (ezt nem tudtam megfogalmazni máshogy bocsánat:D) szóval amikor az ilyen "magyarságtudatos" emberek (lehet, hogy tényleg csak az én környezetemben lévő "magyarságtudatos" emberek ilyenek) szidják az ezt meg azt, már néha esküszöm olyan érzésem van, hogy inkább lennék azok közt, akiket szidnak, minthogy velük, akik szidják őket. Elvétve is alig hallok a szájukból olyat, hogy mondjuk Petőfi mekkora magyar volt, vagy hogy na magyarok kib*sznak velünk folyton, de legalább tartsunk össze, és ne hulljunk szét. Hagyományokról annyit tudnak, ami a könyvekben van, meg hogy szüretkor be lehet rugni... És egyébként meg annyit hallok, hogy fujj ezek, fujj azok, ő miattuk van, meg a másik miatt, közben ugyanúgy viselkednek, mint akiket szidnak.
Úgyhogy tök igazad van, hogy nem irtották ki a magyarságtudatom, itt van, csak már nem választom külön az egységtudattól, és ezeket a dolgokat meg tényleg nem értem, amiket leírtam, de a terjedelem nem ebben kerestetik :)
Az, hogy miért írtam ennyit erről, az az előítéletekkel szembeni előítéleteimben bujkál valahol.. Úgyhogy valóban van dolgom a dologgal :) Vicces, mert egyébként mindig tökre tudom, hogy min kéne még változtatnom, csak hát nem mindig egyszerű, és tényleg vannak bizonyos témák, amiket igazából nem is most fojtok el, mert most már ahogy fejlődöm, és jön valami, azt már tudom miért van, és le tudom játszani az utolsó kört. De ezek ilyen régebbi dolgok, amiket akkor fojtottam el, amikor elkezdtem ezeket tapasztalni, és mivel nem értettem akkor se, de sokkal manipulálhatóbb szivacs voltam, inkább hagytam, hogy átitatódjak vele, most meg, amikor (hálistennek egyre ritkábban) jönnek a szivacs közepébe száradt régi dzsuvák kifelé, le kell játszanom, hogy vagy visszatömködöm, vagy hagyom feljönni a felszínig, hogy utána leporolhassam magamról :) Ez az írás volt a leporolás :D De az előítéleteim az előítéletekkel még lejátszandó, de a végére csak lesz belőlem egy tiszta szivacs :D
Ja meg ugyanúgy örülök én is, ha látok valami nagy dolgot, amihez egy magyar neve párosul, de ha egy afrikai találna föl valami nagyot, hasznosat, vagy ha egy cigány ír egy tényleg szép muzsikát (nem ilyen győzike félét:D), ilyen esetekben is ugyanolyan jó érzés áraszt el, mert ugyanaz az erő munkálkodik mindannyiunkban, és tök mindegy, hogy hol születtünk, a szeretetnek nincs nemzetisége :)
Soha ne akarj más lenni, mint aki vagy
Spiritosaurus, megértelek. :) És én is bejártam már ezt az előítélet-nem előítélet utat. Szerintem az lényeges, hogy ezt a magyarságtudatot, ami természetes, hogy benned van, próbáld el különválasztani a politikai véleményektől (ki hibás miben miért stb). :) Mi magyarok ebben nem mindig gondolkodunk egyformán, egyikünk így gondolja, a másik úgy, ahogy egy családban sem egyezik mindenben a családtagok véleménye, és a családban is lehetnek konfliktusok. :) De attól még összetartozunk. :) Én folytattam már nem egy politikai vitát, és akkor is éreztem a szeretetet, mikor teljesen ütközött a véleményem valakivel, ha ő most úgy gondolja, legyen, de attól még egyek vagyunk:). Attól nem tartom magam "nagyobb magyarnak", csak mert mondjuk a ténylegesen nemzeti pártra szavaztam, annál, aki meg valamiért mást gondol róluk. Azt vettem ki a szavaidból, hogy ezek az eltérő vélemények okozzák azt, hogy vannak benned ilyen kérdések a témában, jól értem?
Most jut eszembe, hogy a Kormoránnak pl nagyon szép dalai vannak a magyarságról és a szeretetről (és ez persze nem zárja ki a többi néppel való egységérzést, sőt) Most épp azt hallgatom, hogy Öleld át, ki melletted áll. Ez pont az egységről szól. Kiválogattam néhány sort::
"Add a kezed a másik partról,
elérjük egymást a felhőkön át.
Szolgáld az Isten akaratát,
légy folyó felett : zöld olajág.
Add kezed a másik partról,
elérjük egymást a felhőkön át.
A folyó átviszi hangom,
értjük majd végre egymás szavát
Öleld át, ki melletted áll,
öleld át a vén Dunát.
Öleld át, ki melletted áll,
egymáshoz érünk a hídon át."
Nem is az eltérő vélemények, mert azokkal elvagyok, meg elfogadom, hogy más valakinek a véleménye, de azt nem tudom elhinni, hogy valakinek folyton csak az a véleménye erről a témáról, hogy fujj az ez, fujj az az. Az ilyen szerintem el se kéne hogy menjen szavazni. Elmegy annyi olyan, aki azért szavaz valamire, mert már több tíz éve ugyanarra szavaz, aztán megszokta, meg azért, hogy ne az legyen, aki épp most van, és alig látok olyanokat, akik meg tudják érvelni, hogy miért jó a magyaroknak az, ha az lesz, akire szavaz. Akár nemzeti párt, akár nem. De konkrétan az egész politikában ezt látom. Ha egy társadalmi csoport megkapja a "párt" minősítést, akkor azt lenne jó látni, hogy pártol valamit, nem csak, hogy a másikat ellenzi. Akkor legyen "párt" helyett "ellen" a nevük. Itt meg évek óta ez megy, nem láttam egy olyan kampányt, amiből kiderülne bármi teljesen konkrétan, hogy miért is jó ez nekünk. Csak a másik hurrogása megy, mi meg várjuk tőlük a megváltást, miközben ugyanúgy hurrogunk, mint ők. Én már el se mentem szavazni. Teljesen felesleges, egyszerűen olyan káoszt csináltak ebből az egészből, hogy senki se tudja szerintem, hogy mi van, mégis mindenki elmegy szavazni. Én odakerülnék, biztos hoznék egy törvényt, hogy csak az mehet el szavazni, aki ért is a politikához. Aki a médián, meg ilyeneken keresztül van csak kapcsolatban vele, az kímélje meg az országot. És ezt nem diszkriminációból, meg szerintem baromira nem a demokrácia ellen lenne. Politikus meg csak olyan lehetne, akinek van köze az élethez, nem annyit lát belőle, hogy a háza elé jön a sofőr az audival, és elviszi az irodáig, azt amit az ablakon át lát, az az élet. Ez szerintem pont a demokrácia mellett lenne. Nyílt lapok lennének az emberek előtt, nem egy babiloni káosz, amiben semmit se látnak már át. De hát én nem kerülök oda :D Nekem marad annyi a demokráciából, hogy leköphetem a falat anélkül, hogy az visszaköpne.. Na ezért nem szavazok. Ez a lehetőség még biztos, hogy demokratikus, mert élve a demokratikus lehetőségeimmel lesz*rom az egészet és élek nélkülük a magam szabályai szerint. És boldog vagyok, hogy boldog vagyok nélkülük, meg a fesztiválozásuk nélkül. :) És mivel ez nagyjából minden országban így megy, ezért vagyok képes bárhol az egységélményt átélni, mert bárhol lennék, nem foglalkoztatna a politika, meg hogy milyen nemzetiségű körülöttem a tömeg. Eljutottam odáig, hogy én akarok a felelős lenni az én dolgaimért.
És egyébként erre az életfeladatos dologra tekintve is nekem pont olyan érzéseim vannak, hogy nem itt fogok kiteljesedni, hanem valahol nagyon máshol. :) Amint itt mindent elvégeztem, amit kell, szépen útrakelek egy hátizsákkal, és elindulok szét a világba, aztán ahol érzem a dolgot, ott letelepedek. Aztán ha félreéreztem, megyek tovább :D Bár az intuitív képességeim még nem bontakoztak ki annyira, de valahogy, amikor ezt látom magam előtt, hogy egy hátizsákkal bandukolok egy döngölt hegyi úton, keresve a legjobb vackot, ahol megállhatok, és családot alapíthatok, mert tudom, hogy ott olyan életem lesz, amilyet én akarok, nem olyan, amilyet más, akkor olyan érzésem van, hogy igen, ez vagyok én. Felszabadulok, és az egész testem belebizsereg, és tudom, hogy ez vagy már megtörtént, vagy meg fog,(de leginkább mind a kettőt érzem egyszerre) de valamiért olyan különös vonzereje van. Teljesen más, mint a többi gondolatom. A többi gondolatom felbukkan és csak mondja mondja a magáét, míg észre nem veszek, hogy hé elég már, de ez meg, ahogy eszembe jut, jön vele a kép, a hang, az érzés, mintha egyből oda is teleportálnék, és ott lennék, és nem kuszálódik tovább, valahogy tudatossá válok ettől a gondolattól, mert érzem, hogy ez meg fog történni. Magabiztosságot ad, és el tudom fogadni a jelent annak tudatában, hogy ez be fog következni. Szinte mintha már egy látomás lenne, ami elő-elő jön. Na de befejeztem, mert megint egy regényt írtam :D
Egyébként téged azért szeretlek Kati, mert mindig te vagy az élő ellenpélda itt a fórumon az előítéleteimre :)
Hogy van szép oldala is azoknak, amiket én még nem mindig látok szépnek :)
Soha ne akarj más lenni, mint aki vagy
Ha ezt így érzed, biztosan tényleg megtörténik, és ez tök jó, hogy erőt ad. :) Nekem olyan érzésem van, hogy én itt fogok maradni Magyarországon, bár persze soha nem lehet tudni, de már régóta annyira bennem van, hogy ez így is lesz valószínűleg. Nekem itt jön be az az érzés, amit leírtál, biztosan itt van dolgom.
Teljesen átérzem a gondolatod, hogy az Univerzum a hazád, és nem Magyarország, ennek ellenére nem mindennel tudok egyetérteni..
Nekem soha nem volt nagymagyar nevelésem, ezért soha nem tudtam ezzel azonosulni, annak ellenére, hogy jó érzés kimondani, hogy magyar vagyok.
Pillanatnyilag mégis vágyom haza, valószínűleg leginkább az emberek (család, barátok) miatt, de benne van még néhány megmagyarázhatatlan dolog is, pl. mint az évszakok (hiába hangzik jól, hogy itt még mindig 25-30 C van, mert én szeretném átélni az ősz borongósságát, stb.)
Jellemzően nincsenek előítéleteim népekkel, vallásokkal szemben, és lehet, hogy egy bennem lévő hiányosság okozza, de nem tudom mindenkivel megélni ezt az egységélményt. Engem mindig Afrika vonzott. Bár csak néhány hónapot töltöttem ott, az ottani "egyszerűbb" emberekkel könnyebb volt azonosulni mint az itteniekkel, mindamellett, hogy velük sem lehetett mindnet megosztani, mert sok dolgot egyszerűen nem értenek a mi tetteinkből, mást meg mi nem értünk. (és persze nem a szóbeli kommunikációra gondolok). És ott is azt figyeltem meg, hogy azokkal könnyű megértetni magunkat leginkább, akik már jártak Európában.
Ázsia nagy része soha nem vonzott (leszámítva talán Indiát), Vietnámra nem is gondoltam, mégis most már 2 éve itt élünk. S bár nagyon törekednék egy egység élményre, nem tudom, hogy képes leszek-e valaha akár megközelíteni itt. Biztos bennem van a hiba, mert ez nem lehet lehetetlen, de nagyon messze vagyunk egymástól.
A szándék is hullámzó, legyen egy kiragadott példa:
Vietnámban orrot fújni gusztustalan dolog, ők szívják az orrukat, ami meg nekünk gusztustalan (apróság, de valamit talán be tudok mutatni a hozzáállásomról).
Szóval eleinte ezt elmondták/olvastuk, próbáltuk figyelembe venni, mondván mi nagyon be akarunk illeszkedni ide, félre vonultam az asztaltól mikor a csípős kajától megindult az orrom, stb..
Aztán egy idő után rohadtul elegem lett belőle és mikor jött az első megfázás, bejelentettem az asztalnál ülőknek, hogy ez van, nálunk így szokás, és onnantól kezdve magasról le...tam, mit gondolnak.
Szóval ez is hullámzó, mire törekszik az ember.
Mindent összegezve nekem nagyon tetszene ez az univerzumos egység érzés bárkivel, de nekem egyelőre ez nem megy.