A lélek húrjai (meditatív koncertek) | Önmegvalósítás.hu

A lélek húrjai (meditatív koncertek)

2010. szeptember 16. csütörtök, 10:24 | Kirsikka

harfa-263x400.jpg

Alizbar moldáviai születésű hárfaművész, mesemondó és hárfa-terapeuta, 2002 óta rajong a kelta-hárfáért. Mióta a tündérmesék világa megérintette, elhatározta, hogy a lelkében lángra lobbant meséket zenébe öltözteti. Szerzeményeit nem megkomponálta, hanem mintegy „Égből érkező” üzenetként lejegyezte őket. Első lemeze a „Welcome into the morning”1999-ben jelent meg, szólóalbuma a „Metamorphoses of Ann” 2007-ben lett rögzítve. A neves Prikosnovenie, a franciaországi tündérzenével foglalkozó lemezkiadónak több száz előadó közül Alizbar-ra esett a választása, így 2008-ban a Prikosnovenie-Mandalia sorozatában került kiadásra a zenéje.

Gyertek nyílni!

"Alizbar – A hárfa szerelmese

A helyszínen megvásárolhatóak Alizbar eddig megjelent lemezei!
Alizbar időközben számos irodalmat tanulmányozott a hárfa-terápiához kapcsolódóan, és az évek során gyakorlatban megfigyelte a zene önmagára és a hallgatóira gyakorolt pozitív hatását valamint a hárfa-terápia működőképességét, amit napjainkban nagy sikerrel alkalmaz. A koncertjein felcsendülő szívhez szóló dallamok a tündérek varázslatos világába kalauzolják el a közönséget.
Ez a mesebeli zene ellazítja és energiával tölti föl a hallgatókat, melyhez szinergikusan hozzájárul a környezet, a több tonna himalájai kristálysó stresszoldó színterápiás és energetikai kiegyenlítő hatása.

A hárfa ősi múltja

A hárfa történelme visszanyúlik az ősi, bibliai időkhöz, ahol a jólét és a spirituális gyógyítás szimbólumaként ismerték. A héber kultúrában Dávid király hangszere volt, aki a hárfa segítségével űzte el a gonosz szellemeket Saulból. Mítoszok utalnak a hárfa égi eredetére, a múltban egyetemesen az istenek ajándékának tekintették. A hárfa misztikus összeköttetés -, és egy tökéletes kommunikációs eszköz volt a Mennyország és a Föld között. A hárfa hangszínének elbűvölő és relaxáló hatása már az első történelmi feljegyzések előtt nyilvánvaló volt.
Kapcsolódó linkek:
http://www.alizbar-harp.com
http://www.youtube.com/alizbar
http://www.myspace.com/alizbarharp

A koncert időpontjai:
2010. szeptember 27. hétfő 19 óra
2010. október 11. hétfő 19 óra
2010. október 25. hétfő 19 óra
Belépőjegy a koncertre: 4.000 Ft"

Ezen a linken lehet jelentkezni:
http://www.kristalysobarlang.hu/a-lelek-hurjai

ayzen képe
Isteni muzsika , nagyon
2010. szeptember 16. csütörtök, 19:03 | ayzen

Isteni muzsika , nagyon tetszik

Kirsikka képe
tisztít, old, felemel
2010. szeptember 17. péntek, 6:33 | Kirsikka   Előzmény

Élőben lehengerlő, egész más a saját bőrödön érezni ahogy tisztít, old, felemel ezekkel az egyszerű dallamokkal. Alig várom! :)

Zsóki képe
Alzibar
2010. szeptember 26. vasárnap, 19:23 | Zsóki   Előzmény

Nekem is nagyon tetszik. :) Olyannyira, hogy szerintem, el is megyek egy barátnőmmel a koncertre. Egészen feszült tudatállapotban kezdtem el hallgatni és úgy megnyugtatott. :)

positiveart.hu képe
SoundMeditationOnElectricGuitar
2011. május 13. péntek, 13:42 | positiveart.hu   Előzmény

Sziasztok!

Ma este 19:00-tól 21:00ig hangmeditációt tartunk a XVI. kerületi Chandra központban, részletek a

website-on:

http://www.positiveart.hu

Mindenkit szeretettel várunk!

+Art Team

positiveart.hu képe
SoundMeditationOnElectricGuitar
2011. május 13. péntek, 13:45 | positiveart.hu   Előzmény

Sziasztok!

Ma este 19:00-tól 21:00ig hangmeditációt tartunk a XVI. kerületi Chandra központban, részletek a

website-on:

http://www.positiveart.hu

Mindenkit szeretettel várunk!

+Art Team

Kirsikka képe
tapasztalat: Csodálatos, Lenyűgöző, Gyógyító
2010. október 12. kedd, 10:51 | Kirsikka

Nehéz szavakba önteni, amit kaptunk... amit kap, aki ellátogat hozzá...
Először azt kellett elfogadnom, hogy megint ajándékba kaptam valamit, amire gyűjtöttem, mert hajlamos vagyok kiszolgáltatottnak érezni magam ilyenkor, ami persze tönkreteszi az élvezetet...

Az első hangoknál teljesen feloldódtam a zenében... feküdtünk a nyugágyakon, mindenem bizsergett, elszállt, valami félelmetes amit ez az ember művel. A sok tudatlan bealudt, előtte meg brókertémáról beszélgettek, hát nem ÉRTIK hogy itt CSODA történik!??? :(

egy órát zenélt(ek)
Mesélt előtte a hárfa terápiáról, hogy milyen régóta használják gyógyításra ezt a hangszert... és meg is mutatta -nem rajtam, de lehet kérni időpontot, egyszemélyes terápiát. Ahogy ott kaptak is ketten...

Volt hogy táncra perdültem volna, vagy inkább szárnyakra, mert még a gravitáció is súlyos ehhez az élményhez...
Mindenkinek meg kéne tapasztalnia egyszer...
http://alizbar-harp.com/main(hu).php
http://www.kristalysobarlang.hu/harfa-terapia

Domoszlai Katalin képe
Ott a csoda a tudatlan, brókerfüggőknek is
2010. október 12. kedd, 11:36 | Domoszlai Katalin   Előzmény

Nekem is nehéz elfogadás gyakorlatom volt a beton kemény meggyőződésekkel mostanság, Sikka. De elfogadtam, hogy a fejlődés három szakaszból áll, ha alulról történik felfelé. Erőgyűjtés, rombolás, új tudatosság felépítése.
A brókerfüggők junk foodos, koffeinnel és egyebekkel túlpörgetett, végtelenségig lesarcolt idegrendszerének alvás kell, mégpedig nyugodt, pihentető. Ha annyit fedez fel a csodából, hogy ha legközelebb le akarom nyugtatni magam, netán a részvények zuhanása miatt nem bírok elaludni, meghallgatom a művészt cd-ről... Már ez is csoda, Xanax helyett a hárfázásra szokik rá :-)
És gyűjti, gyűjti az erőt.

Nem rázhatjuk őket, ébredj, ember, mikor most elsősorban aludnia kell :-))

Kirsikka képe
:D
2010. október 12. kedd, 12:28 | Kirsikka   Előzmény

igen :)))