Ebben én is érintett vagyok,és az a véleményem,hogyha ezen a téren /is/ az ember erős túlzásokba
tévedésekbe esik,akkor az folyamatosan egyre erőteljesebben bosszulja meg magát.Vagyis egyre keményebb helyzeteket ,pofonokat ,csalódásokat okoz,amíg is tarthatatlanná válik a dolog,és legkésőbb akkor már kénytelen az ember ezen gondolkodni,belátni,és elengedni,felszámolni.
Nálam legalább is ez így zajlik,de szerintem magára a problémára is ez a jellemző,személytől függetlenül.
Szerintem annyiban személyfüggő,hogy ki meddig képes megmaradni egy állapotban,meddig halogat.
Ki kevésbé bírja,ki tovább,ennyi a karaktertől függő szerintem.
/A reflexió,fékezés ereje,hogy mennyi idő alatt képes a bejövő információt felfogni,feldolgozni,
és az aktivitás ereje,hogy milyen gyorsan reagál erre,mikor válik cselekvéssé.
A halogatóknál/pl.én/ nagyon erős a fékezés,és jóval alacsonyabb az aktivitás ebben az esetben.
Egy kolerikus viszont nem sok időt tölt a bejövő információval,ezért felületesen is fogja fel,ellenben azonnal ugrik,beindul a cselekvés.A kettő között pedig vannak fokozatok,mert ez a két szélsőség.
Az érzékeny kolerikusnál a legkritikusabb a dolog,mert ő még az érzékenysége miatt,el is ferdíti az információt,és a reakcióban ,cselekvésben már egészen más jön vissza,mint amilyen infót a bejövő inger hordozott./
Remélem nem tértem nagyon el a témától:)

Talán a jelenlét jó módszer. Nem a múlton rágódsz, nem tervezed a jövőt, csak a jelenben vagy, teszed a dolgod, esetleg körbejárod, hogy milyen érzések jönnek fel benned. Én is most próbálgatom ezeket a dolgokat, úgyhogy csak egy gondolat volt részemről. Én borzasztóan megfelelési kényszeres voltam, de még mindig beleütközök, pedig azt hittem, jórészt kiírtottam. De igazából ez nem megy varázsütésre, újra meg újra tudatosítani kell magamban, hogy merre tartok. Igazából nekem az a nehéz, hogy mindig észnél legyek, észben tartsam, merre szeretnék eljutni. A legnagyobb falat pont a szürke hétköznapok elengedése, hogy ne érezzem súlynak a gyereknevelést, háztartást, csekkeket, stb.
Persze át lehet esni a ló másik oldalára, és folyton azt keresni, hogy hol akarnak rád erőltetni valamit, hát én a lónak nem ezen az oldalán dekkolok :)

Magamon azt vettem észre, hogy a kontroll csökkenése egyenes arányban van a biztonságérzet és a hit növekedésével. A hit itt nem csak az önmagamba vetett hitet jelenti, hanem inkább az Életben, az égi vezettetésben való hitet. Meg kellene nézni, hogy ez hol sérült.
Aztán a másik érzés a sok elraktározott bűntudat, ami miatt megsérült az önszeretet, és nem engedjük meg az élet élvezetét saját magunknak. Ez is bevonzhatja a túlzott önkontrollt. Ezeken is végigmennék, és sorra megbocsátanék önmagamnak.
Kötelességtudatról most annyi jut eszembe, hogy az túlzott megfelelni vágyásból fakad. Ennek is van gyökere, valahol a gyerekkorban. Csak úgy szerettek / fogadtak el, ha úgy csináltál mindent, ahogy kellett, ahogy elvárták tőled. Minél jobban elfogadod, felvállalod az árnyékos oldaladat, a rossznak tartott tulajdonságaidat, annál kevésbé szorulsz rá mások elfogadására, és egyre kevésbé fogják a "kötelességeid" kötni a szabad akaratodat.