Kedves Szabadáramlat !

Nem hiszem, hogy teljesen azonos személyiségűnek kell lennie a megfelelő társnak, mert akkor a kapcsolat unalmassá, sematikussá válik. Abból lehet jól tanulni, ha a különbözőségetek ellenére megtanuljátok egymást elfogadni.

Fejlődni egyedül is lehet, hiszen rengetegen ezt teszik, mégis úgy érzem, hogy önmagunk fejlődését nagyon meg tudja lendíteni egy olyan párkapcsolat, ahol tudatosan figyeltek egymásra. Nem csak a párkapcsolat adhatja ezt meg, hanem maguk az emberi kapcsolatok is, amelyek sokszor szövevényesek, kibogozhatatlanok és hatalmas tanításokat hordoznak magukban. Mégis azt hiszem, a hozzánk legközelebb állóktól lehet a legtöbbet tanulni, ugyanakkor a legkevesebbet is. Hogy miért ? Mert az érzelmeink elfedik a valóságot, nem látunk a saját vakságunktól.

Egy párkapcsolat akkor jó neked, ha őszintén belenézel a szívedbe, megvizsgálod a tested jelzéseit, mindezeket mérlegre teszed és azt mondod, jól érzem magam. Jócskán túlsúlyban van az öröm, a boldogság, amit kapok és amit adhatok. Ha megvannak a hosszabb békés periódusok, szeretettel, csenddel, nyugalommal teli napok, hetek.
Az már rossz jel, ha egyik pillanatban fent lebegtek a felhők között, a másikban pedig a pokol fenekén. Ha sűrűn ingadozik a lelki állapototok, akkor ott tenni kell, amíg nem késő.
Ha pedig nem lehet tenni a legjobb szándékkal sem, akkor lépni kell. Tudomásul kell venni, hogy ez volt a lecke, ebből kell majd legközelebb profitálni.

élnék, ha nem tudnék kétely nélkül hinni... Olyan mélységekből, poklokból álltam már fel. Most már sokkal könnyebb, hogy túl az édes-bús materializmuson, már nem magamban hanem a bennem élő isteniben kell "csak" hinnem :-)

En mindig azt hittem, naivan, hogy a kolcsonos szerelem a jo hazassag kulcsa. Edesapam mindig mondta, hogy nem a langolo szerelmekbol szuletnek a jo hazassagok. Valahogy ezt soha nem akartam elhinni...es most is nehezen fogadom el.
Amiota hazassagban elek(3 eve) tobbet sirtam, mint valaha...es nem azert, mert nem szeret a ferjem, hanem azert, mert nem akar(nem tud) elfogadni. De milyen szeretet az, ahol nincs elfogadas? Nem azt mondom, hogy feltetel nelkuli szerelmet varok, mert ebben nem is hiszek, viszont nem fogad el olyan dolgokat, amiert tulajdonkeppen anno belem szeretett
O fold,en pedig tuz...,de nem enged egni...,en pedig nem tudom egig emelni(o nem is varja el, nem is akarja)...
O azt mondja, hogy az en eletemben olyan dolgok fontosak, amiknek semmi kozuk a realitashoz, azzal vadol, hogy a tragyara piros masnit kotok, mert en attol leszek boldog, nem szamit, hogy buzlik...Persze, ez igaz, en mindenre piros masnit kotok, mindent megteszek, hogy a rossz is jol mutasson..vagy nem is...,hanem, hogy minden rosszban meg tudjam latni a jot is. Amikor azt mondtam neki, hogy az eletben nem csak fekete es feher van, azt mondta "akkor eld a te szurke eletedet"..., meg veletlenul sem mondta, hogy "eld a SZINES eletedet"...Szamara csak ezek a szinek leteznek: fekete, feher es ritkan, szurke".
En nagyjabol mar ismerem ot es tudom, hogy mi bantja, de az, hogy ennyire bantja, az nem normalis dolog.
Minden ferfi kotelessegenek erzi, hogy eltartsa a csaladjat. A nonek is pont olyan kotelessege hozzajarulni, csakhogy en 3 eve nem jarultam hozza ehez. Amikor idejottem hozza, mindent otthonhagytam:a lakasomat eladtam, a jo karrieremet feladtam, a szuleimet 2000 km-re hagytam, a barataimat stb...,csak azert, hogy vele lehessek, hogy boldogga tegyem es boldogga tegyen. O megvolt gyozodve, hogy minden siman fog menni, am nem ment siman. A holland nyelv nem egy alom, munkahelyet nem olyan konnyu itt sem kapni, na, meg hirtelen terhes is lettem(akartuk mindketten, de o meg varhatott volna vele)A gyerek mar 2 eves elmult, en mar beszelem jol a nyelvet , de meg mindig iskolaban vagyok es...munkahelyem meg mindig nincs. Soha nem voltam kiszolgaltatottabb helyzetben. A karrierista nobol, hirtelen haziasszony lett, akit mar nem erdekel sem a politika, sem a vilaggazdasag, aki impulzusok hianya miatt elfelejtette mi a humor, aki mar nem olyan belevalo, mint egykor es..nem is olyan erdekes. Most egy jo munkahely van kilatasban, masodik megbeszelesre is hivtak, jovo heten megyek - sajnos, ezt a lehetoseget latom az egyetlennek, ami megmentheti a hazassagomat. Ez nagyon szomoru rank nezve. Oneki jo munkahelye van, vezeto funkcioban van, vallalati auto, viszont az o fizetese nem eleg. S habar nem szorjuk a penzt, sokszor nem uti a szele a hosszat. Azt mondja, megalazonak erzi, hogy reggeltol estig dolgozik es megsem eleg a penz. Ezt ugy mondja, hogy egyben vadol is. Legfokepp azzal vadol, hogy nekem nem faj a fejem, hogy engem nem erdekel mi lesz holnap, hogy en mindent lazan veszek. Pedig ez nem igaz. En mindent megteszek, hogy ez a helyzet rendezodjon, aktivan keresem a munkat, tanulom a nyelvet es nem koltok ossze-vissza, sajat magamnak soha nem veszek semmit, mert...amig nem megyek dolgozni, jok a regi farmerek meg a regi trikok..., ugysem jarok sehova. Persze, valahol a melyen bant, hogy ide jutottam, sokszor feltelek frusztracioval, de bizom abban, hogy minden megoldodik (persze, nem magatol)es ido-energia pazarlasnak tartom, hogy kikeszitsem magam emiatt. Szeretnem elvezni az eletet addig is, amig rendezodik, de...o nem akar ebben reszt venni, nincs ideje beszelgetni, a kesoi lefekvest orultsegnek tartja(pedig ugy szeretnek neha eluldogelni es lazan csevegni vele egy pohar bor mellett), reggel koran elmegy, este mikor jon, mar hulla, a hetveget, ha lehetne, vegigaludna...En ezt az orlodest annyira feleslegesnek tartom:( es attol felek, hogy amig anyagilag rendezodunk, teljesen mindegy lesz mar. Valahogy ugy latom, hogy nincs semmi mas koztunk es abban latjuk a kapcsolat javulasat, ha anyagilag rendezodunk. Valahogy, szavak nelkul, azt latom benne, hogy "ha majd lesz okom mosolyogni, mosolygok, addig...minden igy marad"...Azt mondja, ertsem meg, nem tud aludni, nem tud semmi csinalni, mert allandoan stresszeli magat. Megertem, de nem tudom elfogadni, hogy semmi mas nincs, ami ot boldogga tehetne. Ebben en is hibasnak erzem magam, na meg sokszor lelkiismeretfurdalasom van, hogy en megis neha tudok mosolyogni, onfeledten tudok a gyerekkel jatszani, a baratokkal tudok hangoskodni es merek almodozni. Ha almodozni kezdek, mindig letori a szarnyaimat..., pedig neha almodozni jo...Ugy kezel, mint egy gyereket, korhol es azt mondja, nincs semmi felelossegtudatom. Ma reggel arra ebredtem, hogy ez a pasi nem ismer engem, fogalma sincs, hogy ki mellett el, nem tud semmit rolam es....ugy erzem, mar nem is kivancsi...De nem akarok elhamarkodottan cselekedni, probalom megerteni es elfogadni, hogy ezt o igy eli meg, teljesen lebenult a lelke(de azt hiszem, csak amitom magam, hogy ez atmeneti dolog0...Ha megkapom a munkat, akkor megoldodik...,de vajon akkor mi moge bujik majd..., mire fogja fogni azt, hogy tulajdonkeppen o nem boldogsagra szuletett?