Csodák márpedig vannak!
19 évvel ezelőtt megismertem egy akkor még csak srácot,én is csak csitri voltam,de beleszerettem,végzetesen...majd elveszítettük egymást szem elől,s én SOHA nem feledve Őt,a szép együtt töltött napokat,pillanatokat,mindent a szívemben őrizve szerelmes maradtam.Persze voltak időközben kapcsolataim,komolyabbak és kevésbé komolyak is,ám én mindig mindenkiben őt kerestem,őt akartam látni...Nem telt el egyetlen nap sem úgy,hogy ne gondoltam volna rá,hogy ne mondtam volna ki a nevét,hogy ne kérjem Istent arra,hogy adja vissza csak egy pillantás,egy kézfogás,csak pár szó erejéig.19 éven át,minden napom az övé volt.Nem hiszek a véletlenekben,de a csodákban igen.Tudtam,hogy rátalálok egszer,akartam,hogy így legyen.Nem tudtam feladni az utána való vágyakozást,az iránta érzett szerelmet.Milyen jó hinni a csodában,az Isten micsoda teret ad és mennyi lehetőséget a csodára! Most 2009-ben megtaláltam ŐT! Már férfivé ért s én nővé váltam.Szerethetem,és szeretem,és Ő viszont szeret...köszönöm Istennek,ezt a földöntúli boldogságot,amit talán nem érdemeltem ki,mégis megkaptam a kitartásomért,türelmetlen évekig tartó keresésért.Köszönöm neki is,hogy nem felejtett el,hogy ennyi idő után is örülni tudott nekem,elfogadott,nem utasított vissza.Minden pillanat értékes volt,amit a keresésével töltöttem,amíg vártam a csodára.,tanultam az élettől.Tudtam akkor is ám ma már bizonyítani is képes vagyok:Csodák márpedig vannak!
Mi a plusz ebben az egészben? Kb.:80-100 kilométerről költöztem ide,ahol most lakom, egy éve s pár hónapja. Ő pedig 30 percnyire lakik tőlem,holott Ő is máshol lakott.A benső énünk is hasonló,a foglalkozásunk,az életünk,a körülmények,amik idáig vezettek,majdnem teljesen ugyanazok.MEGTALÁLTAM életem első,igaz és (tudom)örök szerelmét!!!Ez csoda,ahogy Ő is maga a csoda:) 19 év,19 hosszú év csodája!
- Ayasofia blogja
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
Hozzászólások
8 hozzászólásSzia!
Nagyon örülök, hogy megosztottad ezt az élményedet. Nincs semmi, ami nagyobb erőt adhat, mint ha boldog emberekről hallok.
Sok boldogságot kívánok!
Balage
Legyen így! Tiszta szívemből kívánom!
Köszönöm nektek!!! bár így maradhatna!,de ennyi év után musz először újra megismernünk egymást,visszatalálni egymáshoz...Ti is nagyon sok erőt adtok nekem a soraitokkal.
Örök hálám!
Kedvesem!
Nagyon sok boldogságot kívánok neked és öröm tölti el a lelkemet hogy "vannak még csodák".
Kívánom hogy minden úgy legyen ahogy vágysz rá!
Szeretettel:Fircsi
Az én életemben is vannak csodák, de mint minden csoda, csak külső segítséggel mutatkozik meg igazán.
Gyerek voltam még, úgy huszonkét éves lehettem. Tatára mentem a barátaimmal egy kirakodó vásárra. Én tűzzománc medálokat és fimo-bábukat árultam - igen ügyes iparművészek alkotásait. Egy tavaszi fesztivál rendezvénye volt. A standomtól nem messze egy kezdő színi egylet tartott népdalokból szőtt előadást. Az énekes egy tizennyolc éves lány volt. Először nem láttam őt. Amikor azonban énekelni kezdett, megállt körülöttem a világ. Remegtem, olyan gyönyör futott át rajtam. Olyan mélyen érintett a hangja, hogy révülésemből felocsúdva elmentem, megnézni, ki az. Egy vörös, szeplős lány volt, a neve (bemondták): Virág. Soha korábban nem éreztem olyat, mint akkor. A gyomrom görcsölt, a torkom aszodt lett, gondolkodni nem bírtam, csak néztem Őt. Azonnal beleszerettem. Legnagyobb megrökönyödésemre a műsor végén szóba állt velem (én kezdeményeztem), és hétvégére randit ígért, ott Tatán. (Ekkor én Budapesten laktam.). Ott volt. A Feneketlen Tó partján találkoztunk. Mikor megláttam, a lelkem kiszállt belőlem, és teljesen a találkozás hatása alá került. Annyira megfeledkeztem a testemről, hogy csak akadozva tudtam beszélni, mint valami hülye. Ennek következtében a randi nem sikerült. Hamar vége szakadt, de barátságban váltunk el, minden ígéret nélkül. Soha többé nem láttam őt.
Ennek már huszonhat éve. Szinte nem telik el nap, hogy ne gondolnék rá. Nem a találkozásunkra, hanem Rá. Mindig összeszorul a szívem, ha emlékszem. Érdekes, de a gazdasági szerkezetet, melynek ideológiáját felépítettem, Róla neveztem el. El sem tudnék képzelni más nevet neki.
Ki lopta el a szerelmemet?
Körülbelül két éve meglátogattam édesanyámat Erdőkertesen. A nyugatiban felszálltam a vácrátóti személyre, és leültem. Az előttem lévő ülésen, velem éppen szemben egy tizenhét körüli hosszú hajú, vörös kislány ült, és a leckéjét írta. Vörös-szőke hajához tökéletesen illett halványzöld kardigánja. Először nem tulajdonítottam neki jelentőséget, de a szemem nem tudtam levenni róla. Istenem! Csak nem Ő? A szíven úgy kalapált a mellkasomban, hogy majd szétvetette azt. Azt hiszem, egy kicsit meg is szédültem, de az biztos, hogy a testemet elhagyva az sem érdekelt volna, ha tűzbe dobják. Nem éreztem volna, jó néhány megállón keresztül. Jó időbe telt, míg magamhoz tértem. Azt hiszem, lelkem Virághoz szállt, míg ezt a kislányt néztem. Leszálláshoz készülődtünk. Ő is ott szállt le, ahol én. Az ajtó felé menet némán kinyitottam neki, s ekkor láttam, hogy a karján egy pontosan ugyanolyan kabátot vet át, mint ami rajtam van: egy hosszú háromnegyedes fekete posztókabátot.
Még napok múlva is csak részleteiben tértem vissza a testembe, s tértem napirendre fölötte. Olyan gyönyörű volt! Soha nem felejtem el, nem is tehetném. Belém ivódott, mint az arzén. Bár ezzel az érzéssel halnék majd meg!
Hány arca van a szerelemnek?
Gyönyörű álmokat az életedben - tovább!
Azt mondják, a reménytelen szerelem örökké tart. Talán egyszer rendbejövök.
Mindennap áldást kérek rá. Sose felejtem el őt. Gazdag vagyok az érzéstől.
Szinte semmit nem tudok rólad, mégis szeretlek, szeretem szemeid, ha rám néznek és nevetnek.
A szerelem keserű könnye öntözi e sorokat, önérzetem eltapostam, hogy szóljon e gondolat.
Rettegek attól, hogy kiderül, nem szeretsz, és tán szerelmem nem értve kinevetsz.
Mégis ellentmondok nevelésnek, szokásnak, minthogy érzelmeit nem illő kimutatnia egy lánynak.
Én érted megtagadtam etikát, morált, önérzetet, büszkeséget, hogy veled pár percre kettesben lehessek.
Pedig minden szavad szinte éget, pillantásod tüzén látszik a titkolt érzésed,
Bármit mondasz, hozzám rózsaszín felhőn át ér el, lelked minden rezdülése eggyé válik az enyémmel.
Mikor nem lehetek veled, folyvást rád gondolok, tervezem mit mondok, mit magamban hordozok.
Varázspalástod borul rám, új dimenzióban járok már.
Hercegem, mióta megszelídítettél, mintha társad, a róka lennék.
Azóta mindent csak miattad tennék, ha lehunyom szemem, mindig velem lennél.
Ha nem tudlak elengedni, akkor szívembe zárlak, velem leszel a részemként, örökké várlak!!!
Nem tudom, hogy e gyönyörű sorok kinek a szívét célozták. Az én hozzászólásomra tűnik válaszul. Ha így van, köszönöm. Akár együtt is reménykedhetünk soraidban lelhető érzéseid beteljesülésében.
Ha megtehetném, hogy átkarolom a Végtelent…,
Szemem élő tengereket sírna Neked,
Sose látott világokat festene mosolyom,
Nap-virágos Tündér-kerteket.
Ha szállhatnék az Időtlenség fekete szárnyain,
Összegyűjteném mind,
A múlt és jövő fényes gyöngyeit,
S lábad elé tenném az idő csillag-szőnyegét.
Ha hangom a Minden hangja lenne,
Csodás álmot énekelnék,
Az éji erdő titkairól füledbe.
Ha egy lennék az Örökkévalóval,
Felszállnék a gyémánt-fényes égi útra,
És testbe hullva visszatérnék újra,
Szerelmem, hogy ölelhesselek.
Namaszte