Hogy lehet érzelmileg leválni sérülésmentesen? 2. | Önmegvalósítás.hu

Hogy lehet érzelmileg leválni sérülésmentesen? 2.

Köszönöm, azoknak akik próbálkoztak valamit tenni értem.
Kezdem magam úgy érezni, mint egy brazil szappanoperában. Ma reggel elég szörnyen ébredtem fel. Ambivalens érzéseim teljesen lebénították az életfunkcióimat, és picit megijedtem, hogy lassan már nem tudom ki vagyok...  
Papírom van arról, hogy segítő szakember vagyok. És bevallom őszintén, ritkán viselt meg bármi is ebben az emberi életben ennyire. Mindig tök erősnek éreztem magam, és azt gondoltam, minden a fejlődésemre hat, hát hagyom, történjenek jó és rossz dolgok velem. Talán az ego, talán az elkeseredettség miatt, de úgy éreztem, jogomban áll borítani az asztalt, úgy ahogy van.
És abban a pillanatban halhatatlan szerelmemnek vélt kedvest (akinek nem egyezik meg a monogramja nem P.Gy. De gondolom elég sok P.Gy. adottsággal rendelkező egyén rohangál a világban) letámadtam az elfojtott dühömmel, az indulataimmal. És így első nekifutásra gondoltam, szembesítem azzal a mocsokkal ami a lelkét szennyezi. Jobban éreztem magam az adott pillanatban. De aztán az elmúlt, csak űrt éreztem...
Most pedig fogalmam nincs mi van. Aludni szeretnék... nagyon nagyon sokat... Szeretnék aztán úgy felébredni, hogy minden rendben van. Nem szeretném annyira nyalogatni a bánat és a fájdalom ízét...
fehércsongor
köszönöm a gondolataidat. Igazán sokat jelent nekem.


Beküldte: | 2008. júl. 30. szerda - 21:18

Hozzászólások

10 hozzászólás
fehercsongor képe
A gondolataimat tudom adni...
2008. július 30. szerda, 22:02 | fehercsongor

Bocs,hogy csak a gondolataimat tudom adni.

Aludj sokat! Gyógyít.

Sírjál,sirasd meg magad, a szerelmeteket, az elmúlt érzéseket, hadd tisztuljon a meglevő, a fájót pedig mosd ki magadból!

Néha próbálj meg nevetni. Nem baj,ha eleinte kissé keserűre sikeredik. Ha belejössz,akkor még a tárgyát is bevonzza a gondolataidba, és más oldalról tisztítja azt.

Figyeld magad,hogy milyen a számodra pillanatnyilag szükséges egyedüllét-társaság arány. Az egyedüllétben magadra találhatsz, a barát/nő/ viszont inspirálhat, felgyorsíthat, szárnyakat adhat a belső változásaidnak. A túl sok egyedüllét talán veszélyesebb, néha a társaság kábító hatása időt ad a belső folyamatoknak, hogy saját útjukon menjenek, ne a görcsös akarás terelje őket valahova félre.

Ne várj tőle többet, mint amennyit ad, de ha az neked kevés, akkor figyelmeztesd, és tedd azt, amit a szíved diktál!

Ma estére elég!
2008. július 30. szerda, 22:27 | mirel   Előzmény

Ma estére elég sokmindent adtál már, köszönöm. Nekem ezeket most magamévá kell tennem... alszom rá.

fehercsongor képe
Aludj jól!
2008. július 30. szerda, 23:10 | fehercsongor   Előzmény

Aludj jól, álmodsz szépeket.

Komolyan mondom.
2008. augusztus 06. szerda, 22:35 | macska   Előzmény

Most komolyan mondom, mintha nekem mondtad volna. Ezt, hogy "Aludj jól, álmodsz szépeket" én soha nem hallottam. És most, hogy ezt láttam, a gondoskodás szó jutott először az eszembe, ami talán mindannyiunknak hiányzik. Mi, legyünk férfiak, vagy nők, mindig csak gondoskodunk valakiről, vagy valamiről, legyen az párkapcsolat, legyen az munkahely stb. És azt hiszem, ez hiányzik mindannyiunknak, ez a határokat átívelő gondoskodás. Csak egy gép, amin idézőjelben "össze vagyunk kötve" és mégis, valami melegség lesz az ember szívében. Legalábbis az enyémben, ahogy ezt olvastam. Fáj azt hiszem, hogy ez nincs. Hogy ezt hogy lehet elérni, fogalmam sincs. Jó éjt nektek!

fehercsongor képe
Véletlen
2008. augusztus 07. csütörtök, 21:41 | fehercsongor   Előzmény

Bocs,amire felfigyeltél az alapjában egy véletlen elírás volt.Csak akkor vettem észre,amikor már megoldottam a matematikai fejtörőt,és elküldtem a jóéjt.Utána még morfondíroztam rajta,megállapítottam,hogy szokatlan hangzású,de mégis tetszik.Van egy enyhe sugalmazó jellege is,bár ez nem állt szándékomban.A szóvég és szókezdés magánhangzóinak összecsúszását még valami ősi magyarosságnak is érzem,és azt is szeretem,ha elegánsan siklanak a szavak.
Egyszerűen csak együttérzéssel akartam elköszönni,tömören,hogy ne fárasszam tovább.
Melegség:Úgy tapasztaltam,hogy ezoterikus körökben mintha jobban ragyogna a felszín.
Észen kell lenni,itt-ott kissé kilóg a lóláb,de szerintem mégiscsak nagyobb az esély arra,hogy itt-ott nemcsak máz az,ami a tartalomból látszik.Hangsúlyozom a személyfüggőséget,vagyis az aki számomra hamis,más felé még lehet őszintén szent.
Tudod mire vágyom?Hogy a gondoskodás szó jelentését az "örömködés" vegye át.Szerbusz:felacso