Sűrű sötét haja volt ártatlan zöldesbarna szemekkel. Már kiskorában is helyes srác volt és valószínűtlenül szófogadó. Talán azért, mert nem a szülei nevelték és valahol mélyen ezzel akarta meghálálni nevelői határtalan szeretetét, akik óvták minden lépését. Sejthették, milyen az, ha valakit nem dédelget a családi fészek melege.

Aztán kiskamaszként visszakerült a szülőkhöz és onnantól mintha kihúzták volna a lába alól a talajt. Kezelhetetlenné vált, benne volt mindenben, ami tilos és veszélyes, lázadt és dacolt mindennel, egyszerre akarta behozni a jósággal elvesztegetett éveket, de az is lehet, hogy csak a szülein akart így bosszút állni. Még nem tudta, hogy saját magát gyilkolja vele. Kívül és belül tele volt mély sebekkel.

21 volt, amikor megnősült. Szerelemből tette, de túl fiatalon, inkább afféle menekülés lehetett. Szerencséje volt a párjával, aki csak neki élt és a gyermekeiknek. Nem félt semmitől, belenevetett a Sors szemébe és az eléje tett mindent. Pénzt, amennyit csak akart, sikereket, nőket. Úgy érezte, a világ érte van, csak csettintenie kell.

Hirtelen történt minden. Először érezte azt, hogy tehetetlen, pedig már jócskán túl volt a negyvenen. Ezt a fajta szenvedést nem ismerte. Ha vele történik, megrázza a vállát és azt mondja, jöjjön aminek jönnie kell. De most nem tehette, felelősséget kellett vállalnia, elviselni a Párja szenvedését, akit túlságosan közelről legyintett meg a halál. Erőt kellett adnia annak, akitől eddig csak kapta és olyan természetesnek vette, mint azt hogy szombat után vasárnap következik.

Istenhez fordult segítségért és mint már oly sokszor, most is megkapta. Ekkor még úgy érezte, ott folytathatja, ahol abbahagyták. De minden elkezdett változni körülötte. Teltek az évek és már semminek sem volt olyan íze, mint régen. Egyre többször érezte a kegyetlen ürességet, az Élet kiköltözött a lelkéből és magával vitte a családi boldogságot, az anyagi biztonságot is. Feladta, már nem akart semmit, csak átszédülni az életen.

És ekkor csoda történt vele. Ő úgy fogalmazott volna, Isten elküldte az egyik Angyalát, hogy még egyszer utoljára belepillanthasson abba az Életbe, amire mindig is vágyott. Boldog volt, határtalanul boldog. Tele volt tervekkel, akarta a szerencsét, szinte követelte.
Már semmije nem maradt, csak az Angyal, aki feltétel nélkül szerette, olyan nagyon, ahogy eddig senkit.

De Ő visszaküldte Istenhez az Angyalt, hogy óvja, vigyázzon rá, mert jobban féltette, mint a saját életét, amely romokban hevert. Tudta, nincs menekvés. Vagy változik, vagy meghal a lelke és vele együtt meghal az Angyala is. Biztosan érezte, ez az utolsó lehetősége.

Már napok óta gyötrődött. Végignézte élete minden filmkockáját, olyan volt, mintha nem is a sajátja lett volna. Alig evett, csak a kávé és a cigi éltette, vagy inkább kísérte egyre közelebb a megváltáshoz. Szeretett volna lefeküdni és csak úgy meghalni, de ez csak a kiválasztottaknak adatik meg. Különösen nagy tehetsége volt a mazochizmushoz.

Aztán az egyik napon kiment az erkélyre és nézte a csillagokat. Mindig szerette őket, főleg a Vénuszt. Az Angyalra gondolt, aki láthatatlanul most is fogta a kezét, simogatta a szívét és féltette, nagyon-nagyon féltette. Az Esthajnalcsillag egyre fényesebben ragyogott, már betöltötte az egész égboltot, mosolygott és Ő érezte, ahogy szívében szétömlik a szeretet. Egyszerre sokkal könnyebb, átláthatóbb lett minden. Kívülről minden ugyanaz maradt, de belül elindult valami.
A teljes feladás közepette remény és hit áradt szét benne.

Legelőször a cigit dobta el, pontosan beletalált a csatornába, pedig ez ritkán történt meg vele. De már az se lett volna baj, ha 10 méterrel mellé lövi. Semmi nem baj, ezt olyan erővel érezte, hogy szinte megingott a lába alatt a talaj. Elindult, hogy összeszedje kívülről is magát. Éppen ideje, hiszen napok óta nem borotválkozott és majdnem ugyanaz a ruha van rajta.

Mielőtt bement volna az erkélyről, még egyszer felnézett az égre. A Vénusz ott ragyogott, cinkosan kacsintott egyet és ebben a pillanatban meg mert volna esküdni, hogy az Angyal ott ül a szélén és szeretőn, óvón vigyázza minden lépését, bármerre vesse is a Sors.