Ki vagyok én, ha nem a hang a fejemben????
"A legtöbben teljesen azonosulnak a fejükben hallható hanggal – az önkéntelen és kényszeres gondolatfolyammal, illetve a gondolatokat kísérő érzelmekkel –, így azt mondhatjuk róluk: az elméjük megszállta őket. Amíg erről mit sem tudsz, azt hiszed, hogy te a gondolkodó vagy. Ez az egós elme. Egósnak nevezzük, mert ez esetben önmagad, éned (egód) tudata van minden gondolatodban, minden emlékedben, minden értelmezésedben, véleményedben, nézőpontodban, reakciódban és érzelmedben. Ez – spirituális értelemben – tudattalanság. A gondolkodásodat, elméd tartalmát persze kondicionálja a múlt: a nevelésed, a kultúrád, a családi háttered stb. Valamennyi elmetevékenységed központi magvát néhány olyan ismétlődő és szívós gondolat, érzelem és reaktív minta alkotja, amivel te a legnagyobb mértékben azonosulsz. Ez az entitás maga az ego."
Nálam hogy kezdődött???
Egy "véletlen" folytán elkezdődött bennem egy mélyreható önismeret,
önmeghatározás. Felszínre hoztam mindent, ami megkeserítette
az életemet. Felismertem, megismertem azokat a dolgokat,
melyek táplálták az egómat. Persze akkor még azt hittem, hogy
az egó azt jelenti, én.
Tehát megismertem az engem meghatározó "lenyomatokat".
Elfogadni sem volt nehéz, mert "hozzám tartoztak":))).
Akkoriban tanulgattam, hogy a félelem a sötétség,
a szeretet pedig a fény. Sötétség pedig nincs, csak a
fény hiányát érzékeljük annak. Ezért a lenyomataimat egyesével
"kiraktam a fénybe". Gondoltam semmit sem veszíthetek, egy próbát
megér:)). És lássunk csodát:), elkezdtek halványodni, töpörödni.
Valamelyik talán meg is szűnt.
Az egóm egyre kevesebb táplálékhoz jutott, ekkor kezdődött,
vagy inkább kiteljesült a testi és a lelki fájdalom bennem.
Ahogy kezdett halványulni az egóm, és az érzelmi fájdalomtestem,
még jól megkínoztak, remélem utoljára:))).
Iszonyatos szívtájéki, toroktájéki fájdalmak és lelki vihar volt
jellemző azokra a hetekre.
Egyszer csak megszűnt minden, az "utolsó" elengedésemmel,
és konkrétan a semmiben éreztem magam.
Megszűnt az énképem és a világképem is.
Egy teljesen üres univerzumban lebegtem.
Se hang, se fény, se idő, a szokásos gondolatok se....semmi kapaszkodó.
Már kínomban azon gondolkodtam, hogy miért nem gondolkodok:))).
Jobb volt, mint előtte a "fájdalmas" korszak, de egy idő
után már kényelmetlenül éreztem magam.
Pár nappal később olyan zenét hallgattam, ami mindig nagy
hatással volt rám. Hirtelen felvillant egy kép, de inkább
érzés, hogy ki is vagyok én valójában. Amit láttam teljesen
elkeserített, kiborított. Mit tettem azzal, aki valójában vagyok??
Börtönbe zártam, étlen, szomjan kínoztam. A legsötétebb,
legmocskosabb lyukban hagytam sínylődni, mit sem törődve vele.
Nagy nehezen felhoztam a fényre, és zokogva örömünkben összeolvadtunk.
Azóta nem a semmiben lebegek, hanem a "Minden" áramlatában létezem:))).
- kalev blogja
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
Hozzászólások
10 hozzászólás"Azok a másokban meglévő, konkrét egós minták, amikre a legintenzívebben reagálsz, s amiket tévesen az identitásuknak hiszel, általában ugyanazok a minták, amelyek benned is megvannak, ám azokat nem tudod – vagy nem vagy hajlandó – magadban észrevenni. Ebben az értelemben sokat tanulhatsz az ellenségeidtől. Mi az bennük, amit a legbosszantóbbnak, a legzavaróbbnak találsz? Az önzőségüket? A kapzsiságukat? A hatalomvágyukat és az irányítani akarásukat? Az őszintétlenségüket, a tisztességtelenségüket, az erőszakosságra való hajlamukat vagy valami mást? Bármi legyen is az, ami a másik emberben bosszant, és amire az ő esetében intenzíven reagálsz; az benned is megvan. Ám az nem több, mint az ego egy formája, és ekként teljesen személytelen. Semmi köze ennek ahhoz, aki ő; ahogy a te esetedben sincs semmi köze ahhoz, aki te vagy. Az adott tulajdonság vagy késztetés felfedezése önmagadban csak akkor lehet ijesztő az éntudatod számára, ha azt összetéveszted valódi éneddel."
Folytatás és saját gondolatok: http://www.thesecret.hu/blogok/halev
Köszönjük, amit írsz, amire rávilágítassz - mert ez egy sumákul bennünk zajló folyamat, amit elég nehéz észrevenni. Elég sok lerakódott salakot kell elhordani, sok mintát kell leépíteni magunkban és nagyon sokszor kell nagyon őszintének lenni magunkhoz, hogy eddig eljussunk.
Azonban ha őszintén el akarunk jutni igazi önvalónkhoz, nincs más út, csak ezen keresztül.
Mi zavar a másikban?
A saját mintáim zavarnak benne! Minél jobban támadom Őt, annál több dolgom van, annak a mintának/tulajdonságnak/jellemvonásnak az önmagamban való megfigyelésével.
Már ha önmegvalósítani akarok és nem kirekesztősdit vagy másokat megreformálósdit, "én most megmondom a tutit neked", "én vagyok az okosabbat" játszani.
Ez a blog nagyon jókor jött nekünk... úgy gondolom/hiszem/érzem.
Ti hogy gondoljátok/érzitek/látjátok?
Köszönöm:))).
Át írnám ide is, de akit érdekel, úgy is elolvassa:).
Érdekes tapasztalatom volt egy korábbi meditációmkor. Olyan volt, mintha a gondolataim mögött észleltem volna a gondolat folyamatok hömpölygését. Teljesen tudatos résztvevőként figyelte bennem valaki azt, ami bennem gondolkodik. A meditáció végeztével döbbentem próbáltam újra ránézni a megtapasztalt dologra, s valami olyasmivel szembesültem, hogy az a valaki bennem a mediben pontosan értette, hogy mi zajlik, én pedig a medi utáni állapotban csak megpróbáltam megérteni.
Ma reggeli meditációmban - Sanyi által feltöltött Isten keresése önmagunkban - pedig szintén valaki bennem azt figyelte teljes tudatossággal, hogy mi az a keskeny sáv, ahol dönteni lehet, hogy mivé válnak a gondolatok, érzelmek. Azt érzékeltem, hogy nagyon kicsi az elválasztó rész a között, hogy a gondolat és érzelem folyamból a helyeset válasszam és ne azt, ami félre visz. Nagyon kicsi a rés ott, hogy stabilan megállok egy gondolattal, érzelemmel vagy pedig idegbeteg/őrült módra elvisznek a gondolatok/érzelmek/indulatok/szenvedélyek.
Az igaz, hogy sok minden változás zajlik bennem és körülöttem és ez eléggé megvisel, elég sok energiahiányos állapotot, elesettség érzést eredményez, de ennek ellenére is hálás vagyok ezekért a tapasztalatokért, köszönöm a bennem figyelő tudatosnak, hogy átélhettem, megtapasztalhattam, megfigyelhettem a bennem zajló folyamatokat. Köszönöm azt is, hogy megállhattam azon a vékony mezsgyén és gondosan vigyáztak rám, hogy ne lendüljek ki ön/én/magamból.
Azt hiszem valami hasonlót szoktam rendszeresen érezni. Sokszor zavar is, hogy "kívülről látom (persze nem szó szerint), hallom magam". Egy külső szemlélő figyeli belül a viselkedésem, szavaim. Sokszor zavar, hogy egyszerre "ketten vagyunk jelen", hogy valaki "méricskél"(illetve ezt talán csak a beszélő érzi így), de többek által ez normális dolog, áthalad rajta az ember.
Volt/van hasonló tapasztalásotok?
Szimbólum terápián, meg kellett neveznem az "énrészeimet" (most mindegy talán minek hívjuk), és két rész kapta a felettes én nevet (férfi/isteni és női/inkább angyali érzelmi megtestesülésben). A képben jócskán volt feladat az énrészek közti viszonyok, illetve az egyes részek harmonizálásával is. Azóta, hogy átéltem ott a képben, hogy ez a felettes, megfigyelő énrész hozta létre leginkább a harmóniát, sokkal kevésbé zavar mostanában a jelenléte.
Bárki, bármit is keres, vagy küzd egy célért, az a szeretet!!
És amíg önzés van bennünk, nem találunk semmit.
Dolgozunk, kihasználunk bárkit, hogy megvehessük, megkapjuk a "szeretetet".
Egy jó autó, gyönyörű ház a legdrágább plazma tv, és ezt "szeretjük" !!!!!??????
De ha azt hiszed, hogy szeretsz, ismered a jelentését, nagyon súlyos tévedésben élsz.
Szereted a gyermekeidet, szüleidet, a legjobb barátodat és végül a legnagyobb szerelmedet ?????
Le tudnál-e mondani róluk bármelyik pillanatban??? Vagy görcsösen, rettegéssel ragaszkodsz hozzájuk,
nehogy elveszítsd őket, a szeretetet?????? És amíg önmagadon kívül keresed, találod meg a szeretet
vélt meglétét, addig az önzés vezérel és nem a szeretet.
Ha félsz elveszíteni valamit, amiről eddig úgy hitted, hogy szereted, azt karmának hívnám.
Erről szól az "útkeresés". Az ÚT pedig arról, hogy lassan sétálva, gyönyörködve az ÉLET minden
megnyílvánulásában, lassan elengeded minden félelmedet, és egyre szabadabbá válsz.
Legvégül megtalálod valódi önmagad, azt aki valójában vagy.
Az igaz szeretet megnyílvánulását, azt, ami mindenhol, mindenben és mindenkiben jelen van,
és amit az emberiség úgy hív, hogy: ISTEN.
Sokan keresik, de mégtöbben menekülnek előle, mert mindenkinek más jellegű a karmája.
A furcsa az, hogy nem kellenek életek tucatjai, hogy megtaláld.
Csak saját magadtól függ, évek, hónapok és talán hetek alatt megtalálhatod önmagadat.
Ami hihetetlen, hogy ebben a pillanatban, MOST is megteheted.
Nem tanácsolok semmit, csak megkérdezném magamtól, ragaszkodok-e a karmámhoz,
félelmeimhez, az egómhoz, vagy elengedem MOST.....
Az igaz szeretetet nem lehet megfogalmazni, de ha egy pillanatra is megérzed,
eggyé válsz a MINDENNEL, megdöbbentően jó érzés...... önmagadra találni:)))))!
Most jöttem rá, hogy mi is igazán az egó!! A legjobb barátom a földi életem alatt.
Mindig megmutatja az utat. A legfontosabb segítőm.
Sokáig, tehát kb egy évig, mióta tudom, hogy mi az egó, azt hittem,
hogy a legnagyobb ellenségem. Amit le kell győznöm, meg kell semmisítenem.
Bármibe is taszított a múltamban, bármekkora csalódásokba, veszteségekbe, félelmekbe.
Azt azért tette, hogy utat mutasson. Nem véletlenül a karmám hozta létre:))).
Azt hittem, hogy maga a pokol, az ördögi negatív energia.
Hát mindenki tévedhet:)))).
Mert alacsony rezgésű energia, de a harmóniához ebben az életben szükséges.
Tehát mindig megmutatja, hogy mit kell megoldanom, ez a feladata.
És miután mindent megmutatott, és megoldottam ezeket, megszűnik magától.
Az energiája pedig tovaszáll, vagy más rezgést vesz fel.
Tehát azt kell mondanom, jó hogy van. De már nem ragaszkodom hozzá,
pedig nagyon megszerettem:)))).
Már tudom, hogy miért ragaszkodik hozzá mindenki.
Amikor ráébredtem, hogy nem kell félni semmitől, mert a megtapasztalásért élünk,
megkérdeztem "magamtól", hogy akkor miért kell a tudatosság, fejlődés.
Miért kell "emelkedni".
Amiért születtünk, az a különböző alacsony rezgésszámú energiák megtapasztalása.
Az érzelmek átélése. Mert akik valójában vagyunk, csak a nagyon magas frekvenciákat ismerik.
Ahol nincsenek "érzelmek", csak magas rezgésű tudatos energiák, amit "igaz szeretetnek" hívok.
Tehát leszületünk, és tapasztalunk. Félünk, rettegünk, szeretünk, gyűlölünk.
De a jelenlegi helyzetünkben, csak nagyon szűk határok között mozog az érzelmi
energiák frekvenciája. Mert a félelem ural minden embert. A vélt boldogságunkat, örömeinket is.
Mert a ragaszkodás: félelem!!!
Ezért kell tudatosodni! Hogy az érzelmi energiák rezgésének minél szélesebb
skáláját megtapasztaljuk. Minél kevesebb bennünk a félelem, az érzelmeink annál
magasabb rezgésszámú energiáit éljük át.
Tehát "kell" rettegni, félni és kell szeretni is. KEll a boldogság és a boldogtalanság is.
A legalacsonyabb rezgésű érzelmet mindenki megtapasztalta, az "örök haláltól" való rettegést!!!
Itt az ideje, hogy megszeresd a halálodat is!
Mert az érzelmi energiáid frekvenciája ezáltal sokkal magasabb frekvenciára fog átváltani.
Ezért kell a tudattalanság (rettegés), útkeresés (frekvencia emelés), az ÚT (tudatos rezgésszám emelés).
És végül a félelmek nélküli tudatosság, ami minden ember valódi lénye, ami a földi lét legmagasabb
rezgésszámmal létező energiája, a megvilágosult emberi tudat!
A legtöbb dolog, amitől félsz, egy a múltadban megtörtént esemény!
Egy esemény, ami akkor kiváltotta belőled a félelmet, rettegést, feszültséget, tehát az alacsony rezgésű energiákat.
És ezek a félelmek összessége határoz most meg téged.
Mert ez az egó. Nem a boldog órák, évek! Hanem a félelmek percei, órái!
Ez a legnagyobb probléma, nekem:))))).
A legszomorúbb ebben, az az, hogy az egód ezeket az eseményeket keresi
tudatosan, és ezért újra és újra elköveted ugyanazt a hibát, ha hallgatsz rá!!!!
Keresi, hogy menekülj előle, nehogy ugyanabba a helyzetbe kerülj megint.
És ez azt eredményezi, hogy félsz ugyanazt a helyzetet átélni megint.
Mondjuk egy nagy szakítást!!!! Félsz a szakítástól, ezért nem mersz kapcsolatot létesíteni.
Mert majd úgy is az lesz a vége!!!! Tehát félelem, amit el akarsz kerülni. Menekülsz!
És jól elfojtod mélyen!!!! Az egód pedig ezeket a mély elfojtásokat keresi, és próbálja erősíteni.
Ez az Útmutatás! Keresd meg, hogy mit fojtasz el magadban!!! Milyen események hatásait.
Amiktől félsz vagy rettegsz! És világítsd meg! Hogy például miért félsz a szakítástól!
A ragaszkodásod és az elvárásaid tárgyát képező ember elvesztése miatt. Csalódtál.
Ami félelem. A ragaszkodás és az elvárások az félelem. És szeretsz ragaszkodni, és elvárásaid vannak másokkal szemben.
Tehát szeretsz félni!! Ez az egód hatalma!!!!
Én azt mondom, inkább szeress megtanulni szeretni!!!!!
A legtöbb dolog, amitől félsz, egy a múltadban megtörtént esemény!
Egy esemény, ami akkor kiváltotta belőled a félelmet, rettegést, feszültséget, tehát az alacsony rezgésű energiákat.
És ezek a félelmek összessége határoz most meg téged.
Mert ez az egó. Nem a boldog órák, évek! Hanem a félelmek percei, órái!
Ez a legnagyobb probléma, nekem.
A legszomorúbb ebben, az az, hogy az egód ezeket az eseményeket keresi
tudatosan, és ezért újra és újra elköveted ugyanazt a hibát, ha hallgatsz rá!!!!
Keresi, hogy menekülj előle, nehogy ugyanabba a helyzetbe kerülj megint.
És ez azt eredményezi, hogy félsz ugyanazt a helyzetet átélni megint.
Mondjuk egy nagy szakítást!!!! Félsz a szakítástól, ezért nem mersz kapcsolatot létesíteni.
Mert majd úgy is az lesz a vége!!!! Tehát félelem, amit el akarsz kerülni. Menekülsz!
És jól elfojtod mélyen!!!! Az egód pedig ezeket a mély elfojtásokat keresi, és próbálja erősíteni.
Ez az Útmutatás! Keresd meg, hogy mit fojtasz el magadban!!! Milyen események hatásait.
Amiktől félsz vagy rettegsz! És világítsd meg! Hogy például miért félsz a szakítástól!
A ragaszkodásod és az elvárásaid tárgyát képező ember elvesztése miatt. Csalódtál.
Ami félelem. A ragaszkodás és az elvárások az félelem. És szeretsz ragaszkodni, és elvárásaid vannak másokkal szemben.
Tehát szeretsz félni!! Ez az egód hatalma!!!!
Én azt mondom, inkább szeress megtanulni szeretni!!!!!