Amennyire a másik topikban szereplő válaszokból összeollóztam magamnak: az entitás olyan valami, amit a negatív gondolatainkkal teremtünk magunknak, de ami aztán önálló életre kel? Igazából ez az életre kelés nekem még homályos.Azt értem, hogy ha pl. félünk, akkor olyan rezgésű dolgokat vonzunk magunkhoz, amik rezonálnak a félelem rezgésével. Úgy tiszta lenne, hogy mondjuk ők már ott vannak valahol, csak magunkhoz vonzzuk a gondolatokkal. De akkor mégsem mi teremtjük őket, igaz? Vagy ha ezek a mi negatív gondolataink energiái, akkor meg hogy kelnek önálló életre? Nem, még mindig nem értem... A hétvégén utánakérdezek, és talán okosabb leszek!

Az entitás, vagy ent lényt jelent. Függetlenül attól, hogy ki hozza létre őket, vagy ki ad nekik életet, ők élőlények. Mi emberek is entitások vagyunk, csak könnyebb úgy gondolni magunkra, hogy emberek vagyunk. Szűkebb értelemben az ent, entitás olyan létező lény, aki szabad akarattal felruházott, szabad döntési és alkotási képességgel felruházott teremtmény. A védikus irodalom négyszáz ezer ilyen entitás fajtát tart számon. Ezeket eredetileg embereknek nevezték (mai szóval élve), vagyis olyan személyeknek, akiknek a Teremtő hatalmat adott teremtésművének bizonyos részei fölött.
Természetesen ők nem keverendők össze a már korábban is Isten szolgálatában maradt szellemszemélyekkel, de a későbbi emberi korok bizonyos szinten elmosták a közöttük húzódó vonalat. Másfelől viszont a szellemszemélyek és entek egymással is keveredtek, s így sokféle korcs lények jöttek létre. Így ma már elég nehéz szétszedni őket egymástól.
Sokféle névvel illetjük őket. Nevezzük egy részüket szellemeknek, lelkeknek, gondolati lényeknek, saját felső Énnek, Egónak, démonoknak, Erőknek, félisteneknek, kihalt (bár csupán dimenzió-lépett) gnómoknak, tündéreknek, törpéknek és egyéb olyan szavakkal illetett személyeknek, akiket ebben a dimenzió-rendszerben már nem általánosan láthatunk.
Az entitások másfelől képzeletteremtmények. De nem mindegy, hogy ki 'képzelte el' őket, és milyen hatalommal, jogkörrel ruházta fel őket. Az első Entet, az embert (a Man-t, vagy Manus-t) az Isten közvetlenül alkotta, majd mivel gondolataiban a meglepetés iránti hajlandóság is erősen dolgozott, létrehozta a másodszülötteket, akiket már nem arra alkotott, hogy az Ő alapelvei szerint éljenek, hanem örök elégedetlenségre hajtotta őket az életük. Mert Ő is ilyen. Örök elégedetlen önmagával. S mivel ez a vágy dolgozott a szívében, képzelete megalkotta a mai típusú, inkarnációk sokaságán át fejlődni képes, és örökké valami újra vágyó, nyughatatlan lelkű EMBERT.
Természetesen a Teremtmények is alkottak entitásokat, vagyis saját képzeletük szülötteit, és felruházták azokkal a jogokkal és hatalommal, amire ők felhatalmazhatták képzeletük szülötteit. Ezek aztán keveredtek az eredeti Isteni entitásokkal, és velünk. Így alakult ki az entitásoknak a napjainkra jellemző számtalan megnyilvánulási formája. Ezeknek tehát különféle nagyságú és jellegű a hatalmuk, a jogkörük. Némelyek - a legtöbbek segítik még ma is azokat, akik megalkották őket. Mások viszont (akiket nem annyira megalkottak, mint inkább csak mintegy a meglévőből átalakítottak, jobban modva eltorzítottak) félelemből és gyakran már csak öntudatlanul teszik ugyanezt. Ők a démonok, illetve más, olyan entitások, akik már nem is tudják, hogy valójában bennünket szolgálnak. Már csak úgy működnek, mint egy telefonhívás, amit a gondolatunkkal belekiabálunk a 'semmibe'. És ekkor valóban magunkhoz vonzzuk a rezgéseinknek megfelelő entet, hogy az vagy közvetlenül segítsen bennünket, vagy épp negatív erőt képviselve, olyan próba elé állítson, amely közvetetten segít a lelki fejlődésünkben. Ők gonosz erők, akikkel viszont (minthogy legtöbb esetben belőlünk inkarnálódnak, vagy manifesztálódnak, tehát belőlünk fakadnak - hisz mi is a nagy Egy részei vagyunk), arra késztetnek bennünket, hogy felvegyük velük a harcot, s megküzdve velük, egy következő próba megszervezésére válhassunk alanyokká, s így spirituálisan fejlődjünk.
Hu, ez nehéz volt, de körülbelül így látom.

és hogyan győzzük le őket?

Mondok nektek magamról egy történetet:

Évekkel ezelőtt mikor az ezoterikát , spiritualitást kezdtem "tanulgatni" (szóval minden létező irodalom érdekelt) voltak olyan témák, aminél azt éreztem "hallani sem akarok róla, mert olyan félelmetes".... Ilyenek voltak -pl. hogy csak egy témát említsek- a szellemek is (hogy csak egyet említsek).
Aztán lassan, lassan a kíváncsiságom legyőzögette ezeket a gátlásokat, túrtam a könyveket, gyarapítottam lassan-lassan lexikális tudásomat.
Viszont 1x egy délután lefeküdtem aludni. Nagyon mélyen elaludtam, és már nem is emlékszem arra hogy konkrétan mit álmodtam, de amikor ébredeztem és kissé "homályosan" nyitogattam a szemeimet olyan érzésem volt, mintha a szobámban lévő kétajtós szekrény előtt egy fekete "valami" állna és engem figyelne... Emlékszem félelmetes volt és azon igyekeztem, hogy minnél hamarabb kitisztuljon a látásom.... Amikor ez megtörtént a lény köddé vált... Már nem volt ott. Amikor párom bejött a szobába az volt az első mondatom: valaki volt itt! Nem lehetett a szekrény "árnyéka" hiszen közelebb volt, mint ahol a szekrény áll, még talán a helyét is meg tudnám mondani. A válasz ez volt: nem volt itt senki... Napokig a gondolataimban volt, hogy mi a csuda lehetett.... Aztán ez az eset megismétlődött mégegyszer, az is ébredéskor és az ágy másik oldalán... Már azon gondolkodtam: biztos megbolondultam!
Viszont pár hét vagy hónap múlva kezembe került Jane Roberts Seth megszólal könyve.
Ott Seth beszél egy "fekete rémről". Majdnem eldobtam a könyvet. Szerintem nekem is ilyennel volt dolgom. Azt írja: "A lény egy alacsony dimenziójú teremtmény, az erő amely létrehozta a rejtett félelmek energiája ". Még ki is jegyzeteltem!
Érdekes. Amilyen félelmetesen hangzik ma már nem rezeg tőle a lábam.
Ma már próbálok nem félni, nem táplálni semmi ilyen energiát, kerülöm a negatív embereket és nagyon pozitívan próbálok gondolkodni! Tudomásul vettem, hogy elég sok "felfedezetlen" dolog van még számomra ebben a világban... Jelenlegi tudásommal ez a max. amit tehetek.
Remélem nem ijesztettelek meg titeket!

Üdvözlet!

Árny lényekkel kiskorom óta találkoztam már, de "bántani" csak két hónapja kezdett/kezdtek. Arra én is rájöttem már, hogy leküzdeni csak pozitív dologgal, főként szeretettel lehet.
Tegnap éjjel volt megint találkozásom egy árnylénnyel, de mellette volt hallucináció is. Éppen küzdöttem az árnnyal, és a szemem sarkából láttam, hogy a tőlem jobbra helyezkedő ajtó kinyílik, és bejön egy idős asszony, hosszú fehér ruhában ( elsőre azt hittem az idős hölgy az, akivel jelenleg éppen együtt lakok, és a szomszéd szobában aludt ), köszöntem is neki, de alig hallottam magamat is, így nem tudom ő beszélt e hozzám. de amikor rendesen oda tudtam fordulni az ajtó felé ( ami nehézkes volt, mert az árnnyal küzdöttem éppen, és nem engedte, hogy elforduljak tőle ), láttam, hogy az ajtó zárva, és nincs ott senki. Majd újra az árny felé tekintettem, és szemem sarkából ismételten láttam az idős hölgyet, és éppen felvesz ( de az is lehet lerakott, vagy oda adott valamit, perifériás látószögből ezt nehéz volt megállapítani ) valamit az asztalról, majd kisétált.
Nem sokkal ezután sikerült leküzdenem az árnyat. Tudom mivel idéztem elő, és azt is, hogy, hogyan győztem le. Azt nem tudom, hogy ez a látomás mi volt, hallucináció, vagy a bizonyos "fénylény", akiről a felettem szóló látogató írt. Mert nagyon valóságosnak tűnt.