Pártalanság
Mindig elcsodálkozom magyar nyelvünk csodálatosságán.
Mekkora különbség van a páratlan és pártalan szó között: míg az első pozitív jelzést hordoz, két betű felcserélése negatívvá változtatja a jelentését.
Amikor szembesültem azzal, hogy a hátralévő sok-sok évet pártalanul fogom leélni, nagyon megviselt. Napokig teljes letargiában voltam, gyakran eszembe jutott, minek is kellene tovább élnem. Aztán belépett az életembe néhány igencsak súlyos problémával küzdő ember, akik a segítségemet kérték és meg is kapták. Felbukkantak olyan régi barátok, akikről már azt hittem, nem is léteznek számomra.
Nos ekkor jöttem rá valójában, hogy lehet – sőt kell is – élni pártalanul, de nem mindegy, hogy ezt hogyan éljük meg. Ha elkezdjük sajnálni magunkat, akkor biztosan egyenes út vezet a depresszióhoz. Ha viszont úgy gondolunk erre az egészre, hogy időnként be fog jönni egy-egy olyan ember az életünkbe, akit szerethetünk, mint a párunkat és szeretve leszünk általa, mint a párjuk és tudjuk, hogy mindezt azért kapjuk a Sorstól, hogy időnként szárnyalhassunk, töltődjünk, hogy utána kibírjuk a nehéz, „tanulási” időszakokat … nos akkor valóban rálépünk az UTUNKRA és ha nem is gyorsan, de szép, egyenletes tempóban képesek vagyunk haladni rajta.
Tudom, hogy vár még rám néhány csodálatos „páros” időszak, de azt is tudom, ha épp „pártalan” leszek, akkor sem fogok kétségbeesni, hisz az én feladatom kicsit más, ami igazából egész embert kíván és ebbe nem mindig fér bele egy párkapcsolat.
- naphold blogja
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
Hozzászólások
41 hozzászólásÉs így válsz pártalanból páratlanná ;)
...a pártatlan szeretet képességével:-)
szeklice
Ez csak az istenek képessége - én meg emberből vagyok - hahahahahahahahaha!
Eta
Pártalanból emberré - nőnemű emberré, aki igyekszik kinyílni, ami számára eléggé nehéz.
Eta
mindig annak a helyzetnek örülni , ami vagyunk , és ha mégis van valami ebből kifelé mutató elképzelésünk , vágyunk , akkor azt szívvel - érzéssel összhangzattá , és nem aggyal - gondolattal ( önmagát felszámoló ) kettősséggé teremteni . Üdvözlettel : felacsó
Két dolog gondolkoztatott el, kedves Naphold......
..azt irod: a páros időszakaink alatt, nem tanulunk ,csak töltődünk, és csak a pártalan periódusban tanulunk keményen. Ez tényleg igy van szerinted?
...a másik: ha egész embert kivánó munkát végzünk, akkor az miért zárja ki - néha, ahogy irod - a párkapcsolatot?
A páros időszakainkból valójában akkor tudunk igazán tanulni, amikor időszakosan szüneteltetjük, vagy véget ért. Hiszen racionálisan (érzelmek nélkül vagy csak nagyon kevés érzelemmel töltve) kizárólag ilyenkor vagyunk képesek kielemezni, hogy hol is hibáztunk. Amikor benne vagyunk egy kapcsolatban, akkor mindig van vagy rózsaszín vagy vörös köd, ami elfedi előlünk a valóságot. Csak visszatekintve tudunk kilépni az érzelmek hatása alól. Ha egy párkapcsolatban már nincs semmilyen köd, akkor ott már nincs érzelem, akkor az a kapcsolat már halott.
Sajnos a második kérdésed kemény tapasztalat. Amikor egy férfi megtudja - és nem jó eltitkolni -, hogy mivel foglalkozom a pénzkereső állásom mellett, akkor vagy azonnal lelép, vagy 1-2 találkozás után. A találkozásra szinte mindegyiket a kíváncsiság hozza, mivel azt hiszi, hogy én majd "kezelem", hogy rendbe jöjjön. Ám ezt én nem vagyok hajlandó megtenni. mivel ekkor már létrejön köztünk az alá-fölé rendelt viszony, ami kizárja az egyenrangú párkapcsolat lehetőségét.
Eta
Az ember életében, a fejlődés során az önérvényesítő szakaszok (páratlan csakrák) és a kapcsolatkereső szakaszok (páros csakrák) ciklikusan és oktávokban ismétlődnek.
Kezdetben a kapcsolati szakaszban az érzések dominálnak, ezek fontosabbak, és "cserében" hajlandóak vagyunk alárendelődni a kapcsolat megtartása érdekében. Ha ez szinkronba esik a partnerrel, akkor épül és hosszan tartó a kapcsolat.
Az önérvényesítő szakaszban fontosabb a magam önkiteljesedésével, önmegvalósításával kapcsolatos tevékenység, amit sokszor a kapcsolat rovására teszünk. Ha ez is szinkronban történik, akkor két dudás egy csárdában próbál egyszerre muzsikálni. Kétféle zenét nem igazán lehet harmóniában játszani - így az egyik vagy alárendelődik, vagy közös "zeneszámot" kell választani, ahol mindketten megtalálják a saját szólamukat. Vagy szakítás lesz belőle.
Akkor nagyon nehéz, ha valakit a kapcsolati fontos szakaszában hagynak ott, mert akkor nem a saját ritmusában kénytelen átállítani magát az önérvényesítő, önfenntartó, aktív üzemmódba. Valóban ilyenkor sokat tanul, fejlődik az ember.
Később, fejlettebb tudatszinteken, szerintem lehet tudatosságot, "észt" is vinni a kapcsolatépítésbe, és érzéssel, nagyobb együttműködési készséggel és empátiával a másik iránt végezni az önérvényesítő szakaszt.
A karmikus szövevények hálóját, a csoportkarma hatását, és sok már dolgot, ami egy váratlan halált - "kilépést" előidézett - szerintem csak nagyon magas intuitív szinteken lehet bizonyossággal átlátni. Addig jobb az elfogadás, és az helyzetből adódó új feladatokra való átállás, mert sok minden belemagyarázássá válhat. Ami nem más mint saját magunk újabb programozása.
Jó,hogy ezt leírtad Hermess.
,,A karmikus szövevények hálóját, a csoportkarma hatását, és sok már dolgot, ami egy váratlan halált - "kilépést" előidézett - szerintem csak nagyon magas intuitív szinteken lehet bizonyossággal átlátni. Addig jobb az elfogadás, és az helyzetből adódó új feladatokra való átállás, mert sok minden belemagyarázássá válhat. Ami nem más mint saját magunk újabb programozása.''
...és persze a többi is ,amit magyarázatként adtál.
Szia Hermess!
Az első pillanattól kezdve lehet és szerintem ajánlatos önérvényesitést folytatni a pár mindkét felének.
Hiszen milyen az már, hogy nem vállalom fel magam önérvényesitőnek, önmegvalósitónak, amilyen vagyok egyébként?
Ha attól tartok, hogy igy nem vállalnak be és elszalad a partner?
És ha ezzel együtt bevállal? :-)
Az első időszak elragadtatása teszi alapból elfogadóbbá, nyitottabbá, megfelelősebbé az embert.
Ennek ellenére, ugye nem baj, hogy nem hiszek ezekben a szakaszokban... ? Meg abban se, hogy kezdetben vannak az érzelmek.... utána jön a....
Érzelmek nélkül nincs is folytatás- számomra.........csak magamról beszélek.....
És most leforditom magyarra a következő bekezdésed:igen egyetértek, nagyon keserves, ha otthagyják az embert. :-) Hogy sokat tanul-e akkor? nem tudom, de hogy padlót fog, az szinte biztos :-))
A vége meg igy van, szerintem is.
Szia Ramina!
Én helyeseltem Hermessnek,mert ez a folyamat pontosan úgy zajlik szóról szóra ,ahogy írja.
Ha az ember igazán őszinte önmagával,és végig gondol egy komoly kapcsolatát,akkor ez gyönyörűen kiderül.
Gondolj bele,mikor beleszeretsz valakibe,hol van ott az önérvényesítés?
Szerelmes vagy,teljes átadásban. Hol a fenében vagy Te? Röpködsz,rózsaszínben látsz mindent.
Magadon kattog az agyad,vagy a férfin akit szeretsz.nem örökké rá gondolsz,őt látod ?
Se tanulni,se dolgozni nem tudsz,mert állandóan vele foglalkozol,nem magaddal.
Az elején...ahogy erről szó is volt,és utána is pontosan úgy alakul a folyamat.
Gondolj végig részletesen olyan kapcsolatodat,ami komoly és hosszútávú volt,és szerelem alapon.
Én nem mindig értek egyet Hermessel,de ez most nagyon igaz,és az hogy végre valaki leírta azt amit idéztem tőle,az meg külön egy nagyon fontos és értékes tanító szintű információ /egy sokszoros félreértést eloszlató/ volt.
Szia Éva,
Úgy vélem, ne féljünk felvállalni magunkat önmegvalósitóként hót-szerelmesen sem!
Azt hiszem, Hermessre reagáltam főleg. Az jött le nekem az irásából, mintha magáról irt volna, az ő szakaszairól, ahogy ő élte meg eddig a párkapcsolatait.
Kicsit félősen, gátlásosan,alárendelődve, nem igazán megmutatva, ki is ő és mit is képvisel,mi neki a fontos,stb.....az elején......vagy talán kicsit tovább....?
Talán nem is azért, mert elboritja őt a szerelem, hanem azért, mert potenciális párra akadt, akit nem akar elszalasztani.
Ha nem ez a helyzet Hermess, akkor mélységes elnézést! :-)
Érzelmekben bővelkedő ember vagyok s mint ilyen sokszor voltam már szerelmes. Igen, van egy ilyen állapota az embernek az elején, nekem is volt,hogy a nagy szerelmi átadásban önkéntelenül is passzolni akar,szebbet, de inkább mást mutat magából.....nagyobb toleranciát, elfogást stb.
Jó pár éve nálam már ennyi sincs, rögtön, szerelmesen is, önérvényesitő-önmegvalósitó vagyok. Egyszerűen igy jön.
Ramina, elfeledkezel arról, hogy az önmegvalósítás önmagában egy tudatossági szint, és értékrendjében sokkal több, mint a szimpla önérvényesítés. Aki nem tart annak közelében, annak ez legfeljebb anyagi célú ambíciókban nyilvánul meg, és ilyenkor többnyire nincs tekintettel a társára, vagyis a kapcsolat ápolására.
Második lényeges kiegészítés, hogy amikor beüt a szerelem, az minden önérvényesítő szakaszt felülír mindkét fél részéről, de csak időlegesen. Amíg tart. Aztán előjönnek a párkapcsolati krízisek, mert nincs szinkronban a két fél fejlődési ciklusa.
Az előző hsz.ból kimaradt, hogy ha a szerelem mámoros takarásában úgy áll össze a pár, hogy az egyik éppen a kapcsolati én-jében fejlődik, a másik pedig az önérvényesítő én-jét próbálgatja (egyszerűen ott tartanak a saját fejlődésükben), akkor eleve alárendelődés lesz belőle a szerelem elmúltával. A zenei hasonlatnál maradva, az egyik csak kísérni fogja a másik szólózását.
Lehetne felváltva csinálni, de az átlagos szinteken a tudatosság nem elég hozzá, hogy ne legyen önzés belőle a dominánsabb fél részéről, hogy néha ő is vállalja kíséret szerepet. Erre írtam azt, hogy két önérvényesítés egy kapcsolatban egyidejűleg kizárt, hogy megférjen. Ha egy magasabb szintű önmegvalósításról van szó, ami már a másik, és minél több ember hasonló lehetőségét és igényét is figyelembe veszi - ez talán megfér egy szinkron kapcsolatban.
De csak úgy szerintem, ha közös szerzeményt "játszanak" a partnerek, amiben az egymást kiegészítő szólamok eleve bele vannak komponálva. Ez egyidejűleg értem, közös időben kell történjen, így maradhat még elég életidő a saját lelki folyamatok és a kapcsolat ápolására, építésére is.
Míg két teljesen különböző életterületen vett elemi erejű önmegvalósítás sem nagyon férhet bele egyidejűleg ugyanabba a kapcsolatba. Pláne, ha még gyerekvállalásról is szó van benne. Jó lenne, ha a nők ezekről elgondolkodnának kicsit, amikor karriert is, gyereket is, meg sikeres társat is szeretnének egyszerre.
Ebből egy egyszerű következtetés adódik - hogy párt keresni sokkal inkább a hasonló tudatossági szintek alapján érdemes, mint a külső tetszik-nem tetszik benyomások alapján.
"Ebből egy egyszerű következtetés adódik - hogy párt keresni sokkal inkább a hasonló tudatossági szintek alapján érdemes, mint a külső tetszik-nem tetszik benyomások alapján".
Ez nagyon igaz. Talán a legfontosabb.
Azt hiszem, most már értem, te mire használtad a "tanulás" szót, Eta.
Azt a tanulást, ami a párkapcsolat után történik, azt én összegezésnek, tanulság levonásnak, analizálásnak nevezem. Különben sok dolog esik le ilyenkor, igazad van, távolabb az érzelmektől.
De szerintem egy párkapcsolat az maga a Tanulás. Lehet, hogy akkor ezt nem igy érezzük vagy nem vesszük észre, de az.
Még attól is függetlenül az, hogy milyen a párkapcsolat (pocsék-egymást nyiró vagy általában pozitiv-feltöltő).
Miért kéne egy érzelmeit megélő párkapcsolatnak "ködösnek" lennie? Az nem lehet, hogy valódi érzelmek, de köd nélkül? Mi a köd nálad? Indulat? Elragadtatás?
Érdekes, hogy bevonzod a megmentésre váró férfiakat....akiket aztán nem vagy hajlandó megmenteni...nem? :-)
De ezzel még nem válaszoltál a kérdésemre, hogy tudniillik miért zárja ki egy egész embert kivánó élet a párkapcsolatot? Most hirtelen hires példák ugrottak be ennek a cáfolatára: Gandhi és felesége, Láma Ole és a többiek... de nem kell ilyen messzire menni.
Nem lehet, hogy csak kifogást gyártottál?
Hihi! Ez elég nehéz!
Eta
Ugye, Naphold, már nem most halt meg a férjed, hanem néhány éve?
Természetesen jogod van örömben és párkapcsolatban élni a férjed halála után is.
Mégis úgy tűnik, hogy nagyon nem látod a saját realitásodat, totális összevisszaságokkal van teli, amit írtál.
Az jön át, hogy ő volt a párod, akivel csak érdemes volt élni, nélküle talán semmi értelme sincs az életednek.
Ez egy toposz, egy elcsépelt gyásztoposz. A szülőfalumban az utolsó részeges, asszony- vagy/ és gyerekverő férjnek is kijár, és kinézik az asszonyt, aki nem hetente viszi a virágot annak a sírjára is, aki az utolsó gazemberként élt és úgy bánt a családjával.
Nem hiszem, hogy ebbe a kategóriába tartozott a házasságod, de felettébb gyanús nekem az überhiper szuperlatívuszmaximus házasságod. Miért?
1. Szóval, lehet, hogy neked nagyon szuper volt ez a párkapcsolat, valóban a párod volt, de szerinted neki milyen volt, ha inkább a halált választotta, mint két újabb évtizednyit ebből a remek jó házasságból?
2. Ahhoz meg kellett halnia a férjednek, + még el kellett telnie jó időnek, hogy rájöjj, hogy mindaddig nélkülözted a barátaid, nem saját életed éled, nem az utadon jártál, hanem hol is jártál és mi a frászt csináltál?
3. A senkivel nem lehet olyan jó párkapcsolat mint vele, ezért nem is lesznek csak alkalmi partnerek egy közönséges fügefalevél, az meg, hogy nem fér az életedbe akkora sületlenség magyarázatostól, hogy Ramina rákérdezett, hogy komolyan gondolod-e?
Tökéletesen átjön, hogy milyen nagyon vágysz egy társa, akárkire, kellene a párkapcsolat, de a régi módon már nem vagy hajlandó élni. Valójában annyira ragaszkodsz az elnyert saját életedhez, hogy már nem vagy hajlandó mással megosztani. Nem kell az olyan párkapcsolat, amibe nem férnek bele a barátaid, a saját életed. Nem kell az az überhiper szuperlatívuszmaximusz recept. Ezek után mit is mondhatnál magadnak őszintén?
A házasságod nem az a hű de ideális volt, igen, akkor annak élted meg, de arról szólt, amiről egy katolikus házasság, a férfi és a nő eggyé válik, és az a férfi. Ez pedig megcsúfolása a férfi és nő egységének, Te nem voltál sehol. Mindenki ott volt, a legutolsó sárgolyó is ragyoghatott másoktól kölcsönzött fényben, csak pont Te nem fértél bele az életedbe. Az életed és az asztorlógiában egyértelmű férfi-női kapcsolat minőség tökéletes ellenmondásban létezett.
Nagyon komfortos életed lehetett a férjeddel, hiszen a férjed világában feloldódva éltél. Neked ahhoz, hogy felébredj sokk kellett, meg kellett halnia a férjednek. És ő elment, köszönet neki érte, lehetővé tette számodra, hogy megleld önmagad. Elhiszem, hogy nem volt sétagalopp.
A megoldás nem az, hogy illúziókba emeled a házasságod és letagadod a partner, társ, szerető vagy akármi iránti vágyadat, hanem a párkapcsolatról kell újfajta módon gondolkodnod, ennyi az egész. Nyugodtan lehet szeretőd, még párod is, méghozzá úgy, hogy közben a saját életedet éled, benne megosztod a szeretetet azzal, akivel csak akarod. Ehhez persze le kell számolni az asztrológiában divatos egyetlen társ, az igazi, a lélekpár és duálpár című mítoszokkal. A polaritás elválasztottságában könnyű volt elhitetni, hogy csak egyvalaki lehet a párunk, az asztrológia pedig terjengős magyarázattömkelgeket gyártott ehhez. De ma már az egységtől harsog a világ és annak a szemszögéből nézve kiderül, hogy mekkora marhaság is az egész kizárólagos szeretés, és egyetlen párja lehet csak az ember fiának, lányának szemlélet. Lépj tovább, őszintén és a szeretet felé.
Mint csillagmániás, a saját életedben megkaptad a lehetőséget a kurzusváltásra, annak megélésére. Tedd meg. Ne foszd meg magad semmitől. Élj őszintén örömben, természetesen jogod van hozzá.
:)
Üdv:
Karmatörlő
Szia Karmatörlő!
Most nem a bloghoz szólok hozzá, hanem neked irok.
Hétfőn megyek egy Nelson biorezonanciás felmérésre. Azt irtad egyszer, hogy neked is segitett.
Kérlek, tudnál egy kis infót adni a Nelsonról?
Tudd valamit ez a gép a régi, gyerekkori elakadásokkal is kezdeni?
Egyáltalán minden érdekel....
Köszi a válaszod!
Ramina
Írjál, légy szíves a crimsonclear@citromail.hu-ra, megosztom a tapasztalataim.
Üdv!
K.
Érdekes dolgokat írsz. Még egyszer elolvastam, hogy én mit is írtam, hogy ennyire félreérthető volt a fogalmazásom? Nos lehet.
Az ex nem halt meg, hanem egy új szerelemben, gyermekáldással (nekünk is van egy 36 éves közös fiúnk) igyekszik megtalálni önmagát. Én ezt el is fogadtam.
2 éve vagyok egyedül és a felismerés kb. 1 éve született meg, amiből nemrég lett ez a rövidke írás - az eddigi tapasztalataim és a képletem új nézetből való megvizsgálása alapján.
Nem vagyok hívő, tehát a keresztény elvárások és megfelelési kényszer sem az én világom.
A házasságomban volt néhány kemény vihar és szélcsend is - olyan volt, amilyenné alakítottuk - közösen. Ennyi volt benne, nem több.
Valóban vágyom párkapcsolatra, hisz én is ember vagyok - de nem minden áron.
Ettől függetlenül berendezkedtem arra, hogy hosszú időt fogok eltölteni egyedül, ami nem jelenti azt, hogy nem tudom kinyitni a "vendégszoba" vagy nevezzük "társ-szoba" ajtaját, akár egy szemvillanás alatt.
Az asztrológia egy foglalkozás, hivatás (ha szívvel-lélekkel csináljuk), amit bárki megtanulhat, mint akár az asztalos mesterséget - de nem mindenki válik mesterévé a szakmájának - ez természetes.
Én sem vagyok az, csak szeretem és az életem szerves részévé vált - ennyi.
Mindezektől függetlenül köszönöm, hogy megtiszteltél véleményeddel.
Üdv. Eta
Bocsi, tévedtem, összekevertelek valakivel. Hú, ez kínos.
:)
Kedves Karmatörlő!
Én nem tartom kínosnak. Így legalább én is újra elolvastam az írásomat, ami ritkán jellemző rám.
Jelenleg olyan időszakot élünk, hogy ha nem vagyunk eléggé alaposak - és a Mérlegben álló Szaturnusz ezt felerősíti, hisz a Mérlegnek nem erőssége az alaposság; valamint vannak problémáink, melyekkel nem akarunk szembesülni és inkább a szőnyeg alá söpörjük - ez is jellemző a Mérlegre, nos akkor igen kínos helyzeteket produkál - és valójában nem a Szaturnusz, hanem - a Plútó, mely a Bakban kóricál, aminek ura a Szaturnusz. A Plútó mindig megköveteli a maga áldozatát, így jobb, ha önszántunkból adjuk, mint ha ő veszi el. Ha nem adunk, akkor úgy vesz el, hogy egy csomó más, fájdalmas dolgot is ad mellé - én már csak tudom, hisz kemény kapcsolatom van velük: Skorpió az ASC-em és rajta áll a Szaturnusz.
Igyekszem az átélteket szavakba önteni és minél több ember tudomására hozni. Teszem ezt azért, mert (valószínűleg) azért születtem, hogy az emberekben gondolatokat ébresszek és ha ezek a gondolatok megszülettek a másik fejében, akkor mindenképpen le fogja vonni a következtetéseit, melyek tovább lendítik a holtpontról.
Pácienseimnek, tanítványaimnak mindig nyomatékosan hangsúlyozom: "Nem az az igazság, amit én mondok, vagy leírok, hisz az az én testemre és lelkemre szabott igazság. Mivel nem vagyunk egyformák, ezért mindenkinek meg kell találnia a saját igazságát, ami az ő testére és lelkére van szabva. Nekem csak az a dolgom, hogy elindítsam a keresés útján." Ha ez sikerült, akkor én már vele kapcsolatban teljesítettem a feladatom.
Bízom abban, hogy sokan vannak, akik képesek a más kárán tanulni, így az általam elkövetett hibákat nem, vagy nem olyan mértékben fogják elkövetni, mint én.
Én azok csoportjába tartozom, akiknek el kell követniük a hibákat, hogy tanuljanak belőlük. Sőt, ezen hibákra gyakran még rá is teszek egy lapáttal, hisz szeretem feszegetni a határokat, melyek általában törést hoznak, amiből Főnix-madárként újjá kell születnem.
Pillanatnyilag ezt az újjászületést élem - mit ne mondjak, elég fájdalmas.
Eta
Nálunk a tanulságokkal már teljesen tele van a padlás, de úgy tűnik van még mit odagyömöszölni.
:)
Ajjaj! Valóban összekevertél bennünket, de nem baj, mert nem gondolom, hogy Naphold megsértődne ennyiért.
Én viszont egy kicsit kiakadtam ettől a mondatodtól:
,,Szóval, lehet, hogy neked nagyon szuper volt ez a párkapcsolat, valóban a párod volt, de szerinted neki milyen volt, ha inkább a halált választotta, mint két újabb évtizednyit ebből a remek jó házasságból?"
-Azért ne hidd, hogy én ezt nem tudom, mert én is ezen gondolkodom már lassan 7 éve, hogy vajon miért ment el?
Mert hogy menni akart az biztos, hiszen a balesetben azonnal meghalt. Ha nem így lenne, akkor még ad magának esélyt kórházi kezelés meg bármi mással.
Én nem tudom azt elfogadni, amit írsz, mármint hogy csak én voltam boldog és ő egészen másként érzett.
Ezt 25 évig nem lehet letagadni.
Az asztrológia mindkettőnk életében fontos volt, bár nem vizsgázott le, de négy évig tanulta velem együtt.
Az egységről mindketten egyformán gondolkodtunk.
Na mindegy!, de erre a kérdésre még egyszer válaszolnia kell, az biztos.
Noa
Tudod Noémi nincs ezen mit kiakadni, mindenki valahol a saját mintáiból indul ki. És ha valaki még nem jár azon a szinten, hogy ki tudja iktatni legalább egy beírás erejéig a saját altéri energiáit, akkor az ilyen "önbizalommal teli" másokba vágássá válik. Ez nem rólad, hanem a beszólóról szól.
Szerintem ti már mindent megéltetek és a párodnak más dolga akadt. Együtt pedig valószínű már nem volt mit tanulnotok.
Mindennek az az értelme, ami utána történik.
Van, ilyen, beláttam tévedésem.
A halál dolgát szerintem rosszul látod, miként az élet egésze és minden eleme, úgy a halál, a gyászmunka és ami utána jön, igencsak nagy-nagy tanítás.
:)
Nem hiszem, hogy tudod, hogyan látom a halál kérdését, de sebaj, a lényeg, hogy megint magabiztosan félrelőjj.
Igen, van amikor valaki a halálával tanít, de létezik - nem is ritkán - hogy valakinek "lejárt a programja", hogy megtette amit tennie kellett, ill. hogy a párjával eddig tartott, elérte amit kellett/lehetett.
Nem csak az ön és mások marcangolása lehet a halál célja, bár te ebben kifejezetten jól érzed magad.
Érdemes lenne legondolkozni azon, hogy miért nem magaddal bánsz igy.......
Igen, minden halál a felszínen "lejárt a programja", és van úgy, hogy nem több. A "tragikus hirtelenség"-eket nyugodtan kihagyhatjuk ebből a kategóriából, akár hegyen fagyott mászóról, akár autóbalesetben távozóról van szó.
Persze lehet a felszínen evickélve élni, csakhát éveket, sőt egész életet lehet a felszínt masszírozva, drámázgatva, marcangolva élni. A marcangolás és drámázás felszíni tornagyakorlat, nem az én stílusom.
Nos, a szokásos dagonyát elég nehéz megszakítani, és valóban gondolkodtam azon, hogy az a módszer, amivel a saját világom mélyére látok és megoldom a leckéim, az jó e másnak? Nem mindenkinek való. Neked sem, de hát mindenkinél azt a módszert kell bevetni, ami működik. Persze olyan is van, akinél valahogy minden módszer csődöt mond. Ezek a csökött módszerek!
Szerintem nem arról van itt szó, hogy a módszer jó e másnak, hanem arról, hogy vajon miért mindig másokba vágsz bele kéjjel, miért nem magadba? Ha nem kerülgetnéd mindig ezt az egy pontot még hiteles is lehetnél. Bár egy kissé aggasztó, hogy egész galaxisok bűnét hordod a válladon és az emberiség felét te mented meg. Lehet helyette nem ártana először otthon......