"Két világ között" megakadva...?
Nem tudom mások számára mennyire megvitatandó kérdés az, ami nekem az utóbbi hónapokban elég központi szerepet kezd betölteni. A "létkérdések szorongatnak" bejegyzésben már elkezdtem mesélni a halálfélelemről, ami mostanában sokszor rám tör esténként. Az utóbbi néhány hétben "megkímélt" ez a rám törő szorongatás, de tegnap este jött egy újabb érzés, gondolat.
Ahogy feküdtem az ágyban, a szorongás most nem is igazán kapcsolódott közvetlenül a halálhoz, inkább valahogy arra összpontosult, hogy ha ez a világ nem a valódi, nem ehhez tartozunk igazán, viszont a "másikról" meg nem tudok szinte semmit, akkor mi is van most velem...
Egy illúzió és egy ismeretlen - ezáltal valahol félelmetes - világ között éreztem magam. Ez a teljes bizonytalanság pedig nagyon erős kétségbeesést és félelmet váltott ki belőlem ...
Amikor anno megnéztem a Mátrix című filmet, bár nagyon tetszett, tudtam, hogy nem érzem mélységében még a jelentését. Mostanában anélkül, hogy párhuzamot akartam volna vonni, egyre inkább érzem úgy, hogy ez a világ tényleg csak egy mátrix. És ez nagyon nem gondolati úton jön, hanem sokkal inkább érzés formájában, így ütősebb is a felismerés.
Nem tudom mennyire érthető, hogy mi okoz nekem problémát, de mivel külföldön élünk (és nem Európában), nem igazán tudok senkitől tanácsot kérni, elmenni és megvitatni egy jó kis önismereti csoporttal...:(
Ha volt hasonló érzésetek, vagy tudtok nekem segíteni, kérlek írjatok.
Köszönöm.
(A "megismerő-okfejtő" meditációkkal gyakran elakadok, így sok esetben próbálok legalább egy elcsendesedést elérni, ha már igencsak hajlamos vagyok a "túlagyalásra"... Szerintetek így is jöhet felismerés azáltal hogy közelebb jutok az igazi énemhez?)
- tvir blogja
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
Hozzászólások
43 hozzászólása legjobb választás most neked.
A spirituális fejlődés a legtöbb embernél úgy zajlik, hogy szintekről szintekre lépdelve, kúszunk mászunk feljebb.
Képszerűen olyan mint egy lakás tatarozása. Ha az egész lakást egyszerre állsz neki átalakítani és egyetlen nyugodt zugot sem hagysz, teljes lesz a káosz. Viszont az eredmény gyorsabb és látványosabb lesz. És átéled azt az érzést, hogy ez sohasem lesz kész, meghaladja az erődet.
Ha szobáról szobára haladsz, akkor a káosz érzete kisebb és a haladás üteme is lassabb lehet, de nem biztos...
A megismerő - okfejtő meditációk, tovább viszik a régi lerombolását. Az elcsendesedés pedig feltölt energiával.
Nekem most olyan szakasz zajlik, hogy már elég sok mindent szétromboltam, most építkezem. Meditációban csak a rezgés szint emelő OM, meg a pozitív megerősítések. Ha egy téma nagyon felkínálkozik, akkor foglalkozom csak vele, így sokkal eredményesebben találok megoldásokat.
Ha nem a jó öreg kontinensen élsz, akkor az a fizikai valóságodra is igaz, ott még nem vagy teljesen, ide meg már nem tartozol. Spirituális közösségre bárhol lehet akadni, csak a belső nyitottságunkat kell növelni ( meg a nyelvtudást...)
Hiszek ebben a szintekről szintekre való haladásban. Valahol minden tanulás ilyen, fejlődik az ember, aztán mintha megtorpanna, stagnál és újra lendül. Viszont azt nem tudom, hogy a stagnálás alatt mi a teendő.
Sajnos rengeteget tudok agyalni és mostanában van is erre időm... Ez tudom, hogy nem jó, de nem egyszerű leállítani. Ahogy írtam azért az elcsendesedést gyakorolgatom legalább a meditáció ideje alatt.
De emellett valahogy mindig az aktív megoldásban hittem, hogy meg kell találnom a jelenlegi elakadás/félelem gyökerét. Lehet, hogy jobban kéne bíznom a felső erők segítségében, és rábízni magam egy "passzívabb" megoldásban??? Hogy a dolgok majd úgy összeállnak, bízzam magam "az élet folyójára"?
Nekem ez mindig nehezen ment, ez olyan mintha nem akarnék szembesülni a problémával... Ha fáj a hasam, megyek és teszek ellene valamit. Ha félelmek törnek rám ugyanígy nehéz várni, hogy maguktól elmúljanak, az ember ösztönösen keresné a megoldást..
De lehet, hogy abban igazad van, hogy ha az ember a feltöltődést választja az is egyfajta megoldás kezelés...
Köszi a segítséget!
(A nyelv egy dolog és még akad mellé más is... de az internet ma már sok mindent áthidal..:)
Csináld azt amit szeretsz, és alkalomadtán légy nyitott másra is.
Ennyiben össze lehetne foglalni a dolgokat. Nem attól lesz teljes valaki, hogy követővé válik, hanem attól ha Önmaga marad. Ha meg nem vagy elégedett önmagaddal, akkor vedd végig, hogy mi nem tetszik magadban és fejleszd azokat, hogy jobbak legyenek.
A teljes ember nem csöng a spirituális igazságokon, se az anyagi igazságokon. Egyszerűen éli az életét, ahogy mindenki más, csak már nincs tele a feje mindenféle hiedelemmel és dogmatikus rendelkezéssel, se innen se onnan. Azt teszi amit szeret, ismerkedik új dolgokkal, és nem görcsöl azon, hogy most Ő jó-e vagy nem, vagy hogy jó megvilágosodott-e vagy nem.
Úgy érzem, hogy az ezotériában a megvilágosodot emberről tévesen kialakult egy formarendszer, egy "feltétel lista", hogy milyennek kell lennie. Mint ha az egy "szerep" lenne, amit meg kellene tanulni. A teljes ember még akár a fentieknek sem mindig felel meg, ha éppen olyanja van :) A valóságra való tudatos rálátás az, amiben különbözik. De ez a valóság ugyanaz a gyakorlati valóság, amit mindeki megél Élet címen.
Abszolút egyetértek azzal, amit írsz. Nem az lesz teljes ember, aki félrevonul remetének.
Nem tudom, hogy a megvilágosodott ugyanaz-e mint a "teljes ember", (s bár a megvilágosodott definícióját nem nagyon boncolgattam még magamban, mondván az olyan messze van, azzal még kár foglalkozni) de a teljes ember előttem sem egy feltétel rendszerrel körülírt valaki. És én is azt hiszem, hogy attól válik teljessé, hogy az anyagi dolgokat a helyükön kezeli amellett, hogy mást is észrevesz mellette és egészként kezel mindent.
Mindemellett úgy érzem, hogy nekem most nagyon nem a fentiekkel van dolgom.
Valahogy az jön le a válaszokból, mintha én kitűztem volna célnak, hogy "az alantas anyagi" világot sutba akarom vágni és mostantól kezdve csak szellemi dolgokkal kívánok foglalkozni. Lehet, hogy az illúzió szó miatt siklott ki így minden, de szó sincs erről. Egyszerűen próbálnám megérteni, hogy mit akar közölni velem ez a félelem és valljuk be örülnék, ha a megoldás megtalálásával megszüntethetném...
Gondolj arra, ha teljesen kiürítenéd a fejed, akkor mit észlelnél magad előtt? Minden maradna erdetiben továbbra is, csak már nem fogalakoznál a fejedben lévő félelemekkel, csak tapasztalnád a körülötted lévő életet. Valószínüleg ismeretlen világ sem lenne csak a jelen tapasztalata. Innen lehet megállapítani, hogy mi a valóság és mi az illúzió.
A halál:
A megpróbálnám logikusan nézni akkor most, vagy Te és az élet körülötted. A halál után az élet eltűnne körülötted és maradnál Te (mint tudat), azzal, ami benned van, és kialakult az életed során. Aztán vagy elégedett lennél ezzel, amit látsz magadban, vagy beleszületnél újra és megpróbálnál rendet tenni benne :) Elvileg mindenképpen saját döntés lenne, nem kényszeres.
Köszönöm a segítséget. Megint csak egyetértek a fent leírtakkal, csak nem mindig könnyű az elméletet magamévá tenni a szorongatott pillanatokban. De majd próbálkozom..:)
Nem tudom hogy fogalmazzak, te a fentieket mind mélyről átélve írod, vagy ezt gondolod, hiszed?
Véletlenül sem kötözködésből írom, csak magamból kiindulva. Nekem is van egy többé-kevésbé kialakult halál utáni életről gondolt, hitt, világképembe illeszkedő képem. S bár ez nem egy paradicsommal kecsegtető kiszínezett valami, egy viszonylag kerek teljes kép, amihez pozitív érzéseket kapcsolok, mert nem büntető fenyegető Isten jelenik meg ilyenkor a szemem előtt, hanem egy Mindenség, aminek részeiként magunk választotta utunkat járjuk. Ennek ellenére az esténként feljövő érzések messze nem ilyen pozitívok, mint amit "higgadt" állapotban ehhez társítok....
A "halál"-os dolog csak elmélkedés volt :)
Amit az "üres-tiszta" elméről írtam arról viszont valós tapasztalatom van, és érdekes módon ennek az állapotnak egy igen intenzív részében már semmivel sem azonosul az ember, hanem gyakorlatilag Ő maga éli meg Istent. Olyan mintha kívülről a testen keresztül szemlélnéd a világot. Ekkor valóban a halhatatlanságot is megéled, és maga a halál fogalma érződik egy igazi illúziónak. Ezáltal értelmetlenné válik a tőle való félelem. Az emberi mivoltod pusztán csak egy szerepjátszásként realizálódik, és habár a testedet irányítod, te magad egy "végtelen és alaktalan valami"-ként vagy jelen.
Érdekes, amit írsz, mert visszagondolva (talán a másik bejegyzésben épp taglaltam is), a legerősebb Istenhez kötődő érzést egy üresség meditációban éltem át.
Valahogy sorra sikerült mindent kipakolnom és a végén olyan közel éreztem magam hozzá.
Jó lenne, ha hasonló meditációkat rendszeresen tudnék produkálni, legalábbis azóta sem volt ilyen átütő élményem. (Általában nem is emlékszem rájuk sok idővel utána, de ez nagyon megmaradt több év távlatából is...)
Egyébként talán az összecseng azzal, amit most több helyről megkaptam a világból, hogy le kéne állni az agyalással... Legalábbis nemrég olvastam egy Enneagram című pszichológia jegyzetet, amiben a rám leginkább illő karakter tulajdonságai közül az esett leginkább rosszul, hogy "fejnehéz". Aztán Eckhart Tolle előadását hallgatva szintén azt kaptam meg, hogy nem kéne állandóan gondolkozni, hanem helyette megélni a pillanatot...
És most a kiüresítéssel te is valami hasonlót közvetítettél felém.
Próbálom én, de nem mindig megy. Pl. ma voltam úszni, többször eldöntöttem, hogy akkor most befejezem a fejben való levélírást, stb, és a medence alján lévő fényjátékra, a víz hőmérsékletére, meg az érintésére fogok figyelni. Hát nem tudom hány karcsapásig tartott a figyelem, de legalább idővel észleltem, és újra visszatértem a dologhoz.. (csak, hogy a pozitív megerősítés is meglegyen..;)
Kedves Tvir!
Az nagyon jó, ha az aktív megoldásokat részesíted előnyben!
Csinálj olyan dolgokat, amik jól esnek, örömmel és szeretettel tudod végezni és kapcsolatba kerülhetsz vele az elemekkel (földdel, vízzel, levegővel, napfénnyel). Olyanokra gondolok, hogy kertészkedés, kerékpározás, séta, napfürdőzés, gyógyvízben vagy élővízben fürdőzés, patakban gázolás, mezítláb járás a harmatos fűben, szaunázás, kirándulás vagy bármilyen természetben végzett tevékenység: favágás,...)
Erősítsd meg az Égi világgal a kapcsolatodat, erősítsd meg a hitrendszeredet (önmagadban, az Égiekbe, embertársaidba).
Kérd a Belső Mestered és az Őrangyalod segítségét és útmutatását és fogadd el a segítségüket.
A megzakkanástól ne félj, mert az ellen megvéd az őrangyalod, meg a Felsőbb Éned, - ha a spiri úton tisztán elkötelezed magad, - csak hát nagyon vékony az elválasztó vonal néha a másik oldaltól... ez az igazság. Megírták: Keskeny az az út és szoros az a kapu..."
Ha félelmek törnek Rád, akkor próbáld átélni, mert könnyen meglehet, hogy a tudatalattid dobálja Neked egyre-másra a régi (ezéletbeli vagy előzőéletbeli) félelmeidet, mégpedig azért, hogy elengedhesd és megszabadulhass tőle. Ha átéled és szeretettel elfogadod, akkor megszabadulhatsz a nyomasztó hatásától.
Mivel elég sok próbát kapsz - bármennyire is nehéz - örülj neki (bármilyen hülyén is hangzik ez most), mert lehetőséged van a tőlük való megszabadulásra, megtisztulásra, s Te most még nem érzed, de én látom, tudom, hogy ez azt jelenti hogy nagyon szeretve vagy és az Égiek nagyon is figyelnek Rád.
Figyelj arra, hogy minél inkább tudatos légy és ügyelj arra, hogy mit gondolsz, mit érzel ezáltal mit teremtesz, s lassacskán rájössz majd az összefüggésekre is.
Michaelita (csak nem vagyok valahogy bejelentkezve)
A természet mindig sokat segít, nekem a legfeltöltőbb közeg... Sajnos ahol most élünk nehezen találok rendszeresen megközelíthető csendes természet közeli helyet...
Ezt nem értem: "csak hát nagyon vékony az elválasztó vonal néha a másik oldaltól... ez az igazság. " - ezt még a megzakkanáshoz írtad?
Próbálom mindig észben tartani, hogy a nehézségekből csak tanulni lehet, sokszor már megy is, de néha elgyengül az ember... pláne ha nem érzem a kulcsot a kezemben, amivel kiemelhetem a tanulandót belőle...
De köszönöm, jól esik a támogatás, erősítgetem majd magam.:)
"csak hát nagyon vékony az elválasztó vonal néha a másik oldaltól... ez az igazság. "
Itt arra gondoltam, hogy akik elég mélyen benne vannak/vagyunk a spirituális életben, azoknak időről időre közelebb kerül a másik dimenzió, vagyis közelebb jön a halál kapuja és tudatosan kell dönteni, hogy még itt maradunk, mert itt van dolgunk. Ezt egy idő után meg is lehet szokni és már nem zavar (annyira:).
Szerintem óvatosan kell bánni ezekkel a dolgokkal, hogy mi az illúzió és mi nem.
Azt mondják, hogy a világ illúzió, de mihez képest? Mondjuk a Istenhez képest lehet, hogy igen, hiszen nagyságrendileg a véges a végtelenhez képest nyílván kevesebb. De magadhoz képest nagyon is valóságos. A testi valónkhoz képest is valóságos.
Hogy van az illúzió és van egy ismeretlen? Szerintem Isten maga azaz ismeretlen amiről beszélsz. Én pl. úgy fogom fel, hogy van Isten és benne ez a megnyílvánult világ. Ilyen értelemben a fizikai világ nem illúzió, csak más természetű. Mondhatjuk azt, hogy hasonlóan működik mint a Matrix, igen. De van egy nagy különbség! Szerintem itt nincs még egy világ mögötte. Nem úgy megy, hogy felébredsz egy másik világban. EZ a világ van. Ami mögötte van az már "csak" maga Isten az alaktalan valójában. Mondhatjuk azt, hogy a fizikai világ Isten "alakos" formája, amiben többféleképpen is formát öltött: állat, növény. ember...stb.
Nem hiszem, hogy lennének más dimenziók ahová majd "mennünk kell". Az univerzum nem ennyire lineáris. Az sem igaz, hogy nem ide tartozunk. Ugyan hová tartoznánk? Az Isteni részünk már eleve ott van ahol lennie kell :) Valószínüleg csak az beszél más dimenziókról, aki valamiért nehezen fogadja el ezt a világot olyannak amilyen, és ezért menekül. Sok embernek tetszik az a gondolat, hogy van egy paradicsom, meg ilyen olyan boldogságvilág, de szerintem ez csak egy általuk kivetített álomvilág, mert nehezen boldogulnak az élet nehézségeivel. Létezik boldogság, meg teljesség, de az ugyanitt van, ebben a világban, nem valahol máshol.
Egyetértek Ademonnal,hogy óvatosan kellene bánni ezzel az illuzio,maya dologgal.
Ez a hindu doktrinákból ered,és mint sok minden más,ez is jól félre van értve nyugaton.
Az hogy ez a világ látszat,illuzio,az az isteni,a megvilágosodott ,felébredett szemszögéből értendő.
Nem kéne összekeverni a szezont a fazonnal,és egy egy tanítás félreértése miatt ilyen spirituális krízisbe kerülni.
Az ember azért ember,azért választotta ezt a formát a létezés sokféle lehetőségéből,mert ezt akarja megélni,itt van dolga feladata,élete.
Aztán ha ráébred arra,hogy van egy ennél is magasabb rendűbb létezés,az egy dolog,de ahhoz is ez a világ kell,
mert csak innen tud felébredni,sehonnan máshonnan !
Ezt világosan kimondják ezek a tanítások.
Úgyhogy csak semmi meghasonlás,jobban utána kéne nézni a dolgoknak.
szerinted létezik spirituális út egyetlen krízis nélkül?
A krízis szó mit jelent neked?
Szia Kati!
Az a helyzet,hogy nem Tvirnek válaszoltam,mert ahhoz bele kéne állni konkrétan az ő problémájába,hogy az ember érdemben hozzá tudjon szólni.
Ehhez ő még nem adott elég információt,így Ademon hozzászólása inspirálta azt a véleményemet ,amit leírtam.
Ez tehát nem személy szerint,hanem általánosan értendő,mert igenis hogy rengeteg probléma adódik
ilyesmiből./nem akarom ismételni magamat/
Érdekes hogy mindketten egy összekötő mondatot ragadtatok ki,pedig a hozzászólásomnak lenne egy lényeges üzenete:
,,Az ember azért ember,azért választotta ezt a formát a létezés sokféle lehetőségéből,mert ezt akarja megélni,itt van dolga feladata,élete.
Aztán ha ráébred arra,hogy van egy ennél is magasabb rendűbb létezés,az egy dolog,de ahhoz is ez a világ kell,
mert csak innen tud felébredni,sehonnan máshonnan ! ''
Hogy a kérdésedre is feleljek:
,,szerinted létezik spirituális út egyetlen krízis nélkül?''
Hát nem igen,de tudod miért? A ,,nem tudás'' miatt
Ez megint nem szó szerint értendő,hanem ahogy a tanítás magyarázza,
hiszen ez a nem tudás azt jelenti,amiből tulajdonképpen ez a megnyilvánult világ is van.
Annak ,hogy kiszakadt az isteniből ,annak a nem tudás az oka /ez nem az én okoskodásom,de sok mindent meg lehet érteni a két világról,ha az ember tanulmányozza a keleti doktrinákat eredetiben leginkább,akkor nem téved el ezt a kérdést illetően./
Tehát amíg ebben a ,,nem tudásban van az ember '',addig bizony szenved
Szóval mindaddig valóban fájdalmas / Is /ez az út,amíg ez a ,,nem tudás'' fennáll az embernél /de mondom,nem félreérteni/
Ez a baj ezzel az írogatással,hogy nincsenek tisztázva a fogalmak,és ki így érti,ki úgy,amiből sok
félreértés származik
Persze,hogy van krízis,főleg amikor az ember dolgozik régi elfojtott problémákon,és azok mondjuk elementáris erővel feltörnek a tudatalattiból,és sorolhatnám...
Ismétlem ,hogy nem erről beszéltem,hanem amit Ademon felvetett arról a problémáról.
Ezzel együtt megjegyezném,hogy a 90-es években évekig benne voltam keleti tanításokban praxissal,és semmi krízis,ellenkezőleg hihetetlen erő,tartás,és csak szuperlatívuszokban tudok azokról az időkről beszélni.
Aztán rájöttem,hogy az alázatot,és az odaadást még nem tanultam meg eléggé,és visszatértem egy gnosztikus keresztény útra.Na ott amíg ,,betörtem'',nagyon sokat szenvedtem,de ez kellett.
Ezt a példát csak azért hoztam,hogy nem mindegy az ember milyen utat választ.
Van ahol van krízis,van ahol meg nincs.Általában ,ahol az értelem és a gondolkodás is be van vonva,ott nincs krízis.
Hát ennyit a kérdésedre,mert közben észrevettem ,hogy ez a blog nem rólam szól:)))
TVÍR, neked is mondom ,nem személy szerint neked szólt a hozzászólásom,hiszen nem is ismerem a körülményeidet,a kiváltó okokat.
Amit írtam általában tartom fontosnak és megfontolandónak.
"Nem kéne összekeverni a szezont a fazonnal,és egy egy tanítás félreértése miatt ilyen spirituális krízisbe kerülni."
Ez kicsit úgy hangzik nekem, mintha szánt szándékkal keresném a problémát. Feltételezem hogy nem ezt akartad mondani, de őszintén szólva nem is olvastam kifejezetten illúzióval kapcsolatos tanításokról, hinduizmussal meg abszolút nem foglalkoztam direktben. Egyébként sem tennék semmilyen tanítást egy az egyben magamévá.
Lehet, hogy súlya van annak, amit leír az ember, nem akartam dobálózni az "illúzió" fogalmával, pusztán megosztottam azt, hogy egy elég nehéz pillanatomban, mi volt az, ami elsőként bevillant.
Eszemben sincs arra vágyni, hogy az emberi létezést kikerüljem, különben is rengeteg örömmel jár a földi lét... Sőt szerintem nálam inkább onnan ered a dolog, hogy az azt követő léttől félek. Legalábbis a korábbi halálfélelmekkel összekapcsolva egyértelmű, hogy bár sok mindenben hiszek, ez a hit vagy nem elég erős, vagy nem megalapozott, de mindenesetre olyannyira ismeretlen világról szól, hogy nem képes a félelmeket legyőzni még.
Az meg hogy miért jönnek a félelmek, igazából a fő kérdés.
Vettem a parancsot, próbálok nem megzakkanni és majd jobban utána nézek a dolgoknak...
Nem hiszem, hogy a halál után bármi olyan lenne, amit ne tapasztaltál volna meg már ez életben :)
Nagyon ismeretlennel szerintem nem fogsz ott találkozni. Mondom, nem kell túldramatizálni :)
Szia Tvír!
Kérlek olvasd el ,amit Katinak írtam a Te hozzászólásod fölött.
Köszi: Éva
,,Az meg hogy miért jönnek a félelmek, igazából a fő kérdés.''
Átolvastam az előző blogodat- a Létkérdések szorongatnak-,amit 4-hónappal ezelőtt írtál,és ugyanerről a problémádról szól.
Ott sokkal több az információ,és egyértelműbb az egész,mégpedig abban az értelemben ,hogy szépen kiderül,hogy nem csak spirituális válságot élsz át, hanem konkrétan pánikbetegséged van.
/számomra legalább is ez derült ki./
Azt ,hogy mi válthatta ezt ki nálad,és miért pont ezen a területen /létkérdések,e világ,túlvilág/,azt tényleg neked kéne felderítened.
Valóban mindannyiunk életében valamikor találkozunk ezzel a problémával,de nálad ez nem pusztán félelem az ismeretlentől /halálfélelem/,hanem vegetatív tünetekkel kísért pánikroham szerűség.
Ez így valóban nagyon nehéz ,és szenvedhetsz is rendesen.
Elsősorban a pánik dolgon kéne segíteni,de ezt egyedül nem biztos,hogy le tudod küzdeni.
Amit mindenképpen segítség nélkül is meg tudsz tenni,hogy tisztázod,és megerősíted ebben a világban a létedet,mert akkor az egyik bizonytalansági faktor már meg is szűnik,és ha már van egy stabil pontod,a pánik érzésed is csökkenhet.
,,ha ez a világ nem a valódi, nem ehhez tartozunk igazán...''
Ezt a hiedelmedet kellene felülvizsgálnod,mert ez így nem igaz,és feleslegesen félrevezet téged,pont most
amikor kéne egy biztos ,stabil pont,hogy megbirkózz azzal a másik világgal.
Ez így valóban a teljes létbizonytalanság,és nem csoda ,ha kitör rajtad a pánik.
Próbált itt mindenki teljes odaadással segíteni neked,de hidd el sokkal könnyebb és hatékonyabb lenne,ha több információt adnál.
Például,hogy csak kint jelentkezett e ez nálad,vagy már itthon is esetleg.
Mielőtt elkezdődött,milyen élethelyzetben voltál.
Spirituális téren mivel foglalkoztál,milyen gyakorlatokat csináltál,milyen megéléseid voltak.
Nem a létkérdésekkel való foglalkozás a gond itt ,hanem a pánik,ami együtt jár ezzel,az a gond.
Tehát az igazi okot szerintem úgy lehetne tetten érni,ha szépen aprólékosan visszavezetnéd az emlékeidet a legelső ilyen ,,rohamod'' előtti eseményekre,mert ott történt valami ,ami a pánikot kiváltotta.
Látod,hogy hónapok óta nem oldódott meg a dolog,mert nem találtad meg az okot.
Szerintem ott kéne kutakodni. Nekem van erről elképzelésem,de neked kéne rájönni,vagy több információt adni,hogy konkrétabban tudjunk segíteni.
Ami pedig a halált illeti,első lépésként próbáld meg úgy elképzelni,mint az álmot.
Ott is ott vagy teljes mértékben,megteremted az álomtestedet,és magad köré a világodat.
Van valami félelmetes az álomban? Nincs, ellenkezőleg. Kivéve,ha rémálmod van.
De mikor lesz rémálmod ? Ha valamilyen problémádat nem oldottad meg,és azzal aludtál el.
Próbáld meg így felfogni a halált,mint az álmot.
Köszönöm, hogy időt szántál erre, sokszor lenyűgöz, hogy vadidegen emberek képesek ennyit időt tölteni más problémájával.:)
A folytatás még hosszabb, így ha senki nem olvassa el, akkor sem esem kétségbe..;) rövidebben nem ment.
Nem tudom, hogy pszichológusi szempontból pánikbetegnek számítok-e, én mindenesetre nem tartom magam annak. Általam pánikrohamnak nevezett esetet egyszer produkáltam eddig, azt leszámítva a szorongásaim azért érzelmileg többé-kevésbé kontrollálhatóak. Nem is ez a lényeg, tény, hogy már fizikai tüneteket is magával vont a dolog, vagyis nem is hagyja magát a szőnyeg alá söpörni. Egyébként most durván 2 hónapja nem volt semmi említésre méltó félelmem, de tudtam, hogy mivel nem lett megoldva, igazából csak időt kaptam és foglalkoznom kell még a dologgal.
A részletek?? Valószínűleg elég hosszú lesz (így kétlem hogy túl sokan rászánnák majd magukat az olvasásra, de mivel hasznos is lehet, ha összeszedve látom magam előtt, mi járulhatott hozzá ehhez az egészhez, belekezdek.) Érdekes, hogy a legbelsőbb félelmeimről könnyebb írnom, mint az életkörülményeimről, aminek talán az is az oka, hogy úgy érzem az emberek nagyon könnyen lesznek irigyek… és valljuk be elég szerencsés vagyok sok tekintetben.. Ez mondjuk egy másik kérdés, hogy miért foglalkozom én azzal, hogy mások mit gondolnak (rólam)- ez nyilván az önértékelés fogalomkörébe tartozik… De talán pont ezért kell leírnom.
Nehéz lenne egy konkrét dologra visszavezetni a félelmeket a pánikrohamot megelőzően, úgy érzem az én esetemben inkább több dolog összegyűlt, vagy sok volt a megoldatlan probléma, vagy csak elérkezett valami fordulópont, nem tudom, mindenesetre sok tényezős a dolog.
Az utóbbi 1-2 évben volt néhány jelentősebb változás az életemben. Durván 2 éve a párom Vietnámban kapott munkát, ez azt jelentette, hogy nekem ott kell hagynom a munkahelyemet, (ami történetesen az első önbecsülésemet emelő munkahely volt az életemben). Most egy olyan városban élünk, ami igazából a kisvárosok természet közeliségét és a nagyvárosok lehetőségeit is mellőzi. (Eleinte nagyon nagy volt bennem az ellenállás a hellyel kapcsolatban, azóta szerintem elfogadtam.)
Két élű a dolog, mint minden, egyik oldalról nagyon szerencsésnek érzem magam, mivel évente 1-2 hetet eltölthetünk nagyon szép helyeken, plusz nem kell dolgoznom (nem is kivitelezhető az elhelyezkedésem, csupán önkéntes munkák) így rengeteg időm van, amit magamra fordíthatok. Más oldalról pont ez jelenti a feladatot is, mert ezt a tengernyi időt bekorlátozott lehetőségek és társaság hiányában nem mindig egyszerű értelmesen eltölteni. A munka hiánya és egy eleve meglévő önbizalomhiány együttesen eléggé aláásta az önbecsülésemet, pláne úgy hogy a párom egy magas beosztású vezető, így még kettőnk között is állandóan „alulmérlegeltem” magam. A természet is nagyon hiányzik, mert otthon napi szinten jelentett feltöltődést, amit itt nem tudok kivitelezni. Másik oldalról nagyon megbecsülendőnek érzem ezt az időszakot, hiszen az önismeret gyakorlására tökéletes.
Az életmódváltás mellett, ami közrejátszhatott még. Eleinte nagyon korlátozott volt a társaságom, nagyon sok időt töltöttem egyedül, ez mára sokat változott. (Nyilván mindenhol vannak emberek, de igenis van olyan kulturális különbség, ami csak felszínes kapcsolatokra ad lehetőséget. Nyugatiak pedig elég kevesen vannak a városban.)
Egy másik dolog, hogy márciusban egyik napról a másikra kiderült, hogy súlyos nyaki gerincsérvem van, így a diagnosztizálást követő másnap repítettek egy másik országba műtétre. Elég jól sikerült a dologhoz hozzáállnom, szinte pozitívan tudom felfogni, úgy érzem egyértelmű pofon volt arra vonatkozólag, hogy itt az ideje az önbizalomhiányt nem sokadrangú problémaként kezelni, hanem talán a legaktuálisabbként. Azóta próbálok testi és lelki szinten is tenni a változásért. (Mellesleg az altatás és ébredés nagyon negatív élményként maradt meg bennem, kvázi, mintha megfullasztottak volna… de ki tudja, a sok mozaik közül minek van jelentősége…)
Júliusban összeházasodtunk, ami bár az együttéléstől nem sokban különbözik, azt gondolom a házasság tudata is sok mindnet megmozgat az emberben.
A babakérdés is aktuális kezd lenni, de ez is nagyon erős félelmeket vált ki belőlem. És itt újra egy kérdőjel, hogy mi az ok és az okozat??? (Egy otthoni terápia során úgy tűnt ennek is mélyebb gyökere van.) Tehát lehet az általános létbizonytalanság mellett már sok lenne egy gyerek, vagy fordítva, mert a gyerekvállalás nagyon aktuális kérdés lett.
Utóbbihoz talán hozzájárulhat az is, hogy egy árvaházban szoktam segédkezni a sérült gyerekeknél. Sajnos van közöttük olyan, aki egész nap csak fekszik, szellemileg és értelmileg teljesen sérültek. őszintén szólva őket nem tudom magamban feldolgozni, ezért csak a kevésbé korlátozott gyerekekkel próbáljuk felvenni a kapcsolatot. (De könnyen lehet, hogy ezen is lenne mit emésztenem...)
Plusz fél éven belül várható a költözésünk haza vagy más országba. Ez a bizonytalanság és az, hogyan találok majd munkát szintén elkezdett foglalkoztatni. Ennek kapcsán mondta azt a barátnőm, hogy könnyen lehet, hogy az ismeretlentől és a változástól félek úgy általában. Ez abszolút igaz, hiszen a rám törő félelemben is az ismeretlen világ volt a riasztó és az életben is a nem kiszámítható új helyzetek.
Szóval volt helyváltoztatás, munka, betegség, házasság, stb… és nehéz kihámozni, hogy honnan indul ki az egész…
Hogy a konkrét kérdésekre is válaszoljak. 2 éve élünk kinn, de csak 1,5 év után jött elsőként az említett pánikroham szerűség, aztán pedig vissza-visszatérő szorongások (néha inkább fizikai tünetekkel, máskor főleg esténként érzelmekkel).
Spirituális múlt: bár a szülők nagyon nyitottak ilyesmire, önállóan durván 3 éve (28 évesen) mentem el Sanyi önismereti tanfolyamára, ahol fokról-fokra erőteljesen megváltozott a világról alkotott képem. Jöttek a meditációk, egy-két transzlégzés, jóga már korábban is. Az előadásokon kívül inkább mostanában olvasok több spirituálisabb könyvet (Eckhart Tolle, N. Donald Walsch, Richard Bach, Ken Wilber, de semmibe nem ástam magam mélyem, vagyis nincs egy olyan ember, akit vakon követnék.)
Tudom, hogy csak mint párhuzam írtad, de mellesleg, gondolom nem meglepően, nálam az álmok sokszor "rémek", vagy legalábbis üldözések...
(Egyébként arra is gondoltam, hogy az álmokból is ki lehetne deríteni dolgokat. Van valakinek tapasztalata?)
Bár elmeséltem a részleteket, nem várom és nem is lenne jó, ha más oldaná meg a problémáimat. Valahol meg kell húzni a határt a gondolatébresztő tanácsok, a külvilágból jövő tükrözések és a más által várt megoldások között. Úgyhogy örülök, ha hozzászóltok, de nincs bennem semmiféle elvárás, már így is segítettetek.
Köszönöm.
Látod Tvír ,erre jó ez az oldal,hogy-kis unszolásra ugyan,de-összehoztad gyönyörűen,hogy mik lehetnek az idevezető okok.
Most legalább Te is végig gondoltad,és ez biztos,hogy a hasznodra lesz.
Itt zsinórban olyan dolgok történtek,amik kihúzták a ,,lábad alól a biztos talajt'',és erős önbecsülés vesztést okoztak. Egy férfi különösen nehezen éli ezt meg /nem akarom sorolni,leírtad./
Tehát tökéletes egzisztenciális válság,ahogy azt Hermess rögtön meg is írta,és nagyon erős önbizalom vesztés.
A másik a teljesen ingerszegény környezet,ahol ráadásul sok az idő,viszont elfoglaltság,társaság hiányában csak magaddal tudsz foglalkozni, de hát a kialakult új körülményeid miatt nem építed magad,hanem egyre inkább elveszted még a maradék önbizalmadat is.
Nagyon jók itt a tanácsok,hogy lazítanod kikapcsolódnod,a szépet keresned kellene inkább most.
Ha valahogy képes lennél meglátni a dolgok szép oldalát is,és ha foglalkozol magaddal azt önbecsülésed visszaemelésére koncentrálod,akkor lehet,hogy ez a pánikos része javulna a dolognak.
Ne úgy fogd fel,hogy te most értéktelen vagy,mert a feleséged van vezető beosztásban,te meg csak úgy vagy,hanem örülj ennek a lehetőségnek,amikor megadatott ,hogy nem kell dolgoznod,rengeteg időd van,és azt hasznosan is eltöltheted.Az épülésedre,ez csak tőled függ.
Ez egy ajándék,gondold át.Ez a lehetőség érted van,te pedig magad ellen fordítod.
Én most elhalasztanám egy kicsit a halállal való szembenézést,amíg nem stabilizálódik az állapotod. /mármint pozitív értelemben,bár Ademon itt elég jókat írt ezzel kapcsolatban a megnyugtatásodra/
Én kitartanék egy enyhébb pánikbetegség mellett,a testi tünetek miatt,és ez konkrétan adott időben rád tör. Ebben nem hiszem,hogy kint tudnának neked segíteni,/habár vannak erre gyógynövények:
Griffonia simlicifolia ,Withania somnifera.
Te pedig tudnál pihenéssel,kikapcsolódással relaxációval,a szépség keresésével segíteni./ahogy a lányok Kati,Michaelita /javasolták.
Ha fél év múlva hazajössz,itthon ez már könnyebb. /ha más országba mentek,akkor meg már olyan erős légy mint egy hódító:))) /
Szeretném megkérdezni,ha lehet,miért jártál itthon terápiára ? Valami ilyesmi rémlik nekem.
Bocsánat,de a babát sem ajánlanám addig,amíg rendbe nem jössz.
Tudom,hogy erről mások a vélemények,de nekem meg az a tapasztalatom,hogy nagyon fontos bizony,hogy milyen állapotban fogan az a baba. Még egy alkoholos befolyás is számít,az idegrendszer állapota,meg főleg./nem riogatni akarlak,de te jó ösztönnel érzed is ezt/
Próbálj meg az önbecsülésed visszaszerzésére koncentrálni.Gondolj az otthagyott munkahelyedre,ott megbecsültek,elismertek.Miért? Idézd fel,találd meg az értékeidet,fedezd fel újra.
Keress meg minden olyan emléket,ami erősítheti az önbizalmadat,és ha jó sokat összeszedtél ,minden nap csinálj ezzel megerősítéseket.Hidd el ,hogy értékes ember vagy,mint ahogy ez így is van./én például ha nem így lenne,valami mást csinálnék most:)/
Gondolj a jövőre is,nem sokára otthon lesztek,/vagy máshol/ de igenis lesz állásod,ezen már most dolgozhatsz,olyan ahol újra erősnek és értékesnek érezheted magad .
A halálról még egyszer.Vannak olyan esetek,amikor ebbe bele kell menni a végletekig,extázis szerűen,de ez a te eseted most nem ilyen.Én azt mondom ez most ebben a helyzetben nálad veszélyes lenne,halaszd el. Függeszd fel,későbbre,mikor már rendeződnek a dolgaid.
Ha már stabilabb körülmények között és állapotban leszel,akkor meg nagyon jó irodalmak vannak erre.
Pl. Julius Evola: A megvalósítás és a halál utáni akciók. Ő teljesen átfogó képet ad erről a témáról.
Nem kell elolvasni száz másik könyvet és szemezgetni,mi igaz ,mi nem.
Ráadásul az isteni mivoltodat erősíti,erőt tartást ad,és megvalósítási utakat mutat,valamint minden halállal kapcsolatos félelem megszűnik,mert megérted az egész dolog-élet halál - misztériumát.
Szerintem most napold el ezt a dolgot,a magad megerősítésén dolgozz,és köss vissza a Földanyához,
ahogy karmatörlő javasolta.
Rémálmok:
Nem tudom hívő vagy e,de az esti ima segít elcsitulni,és kérheted ezt az álmaidra is. /az angyalaiddal hogy állsz? /
Ha nem imádkozol,akkor jót tesz egy relaxációs cd is.Ha azzal alszol el,nem a problémáddal,nem lesz rémálmod.
Altatásos műtét:
Hát nehezen mondom ,de igaz.Furcsa dolgok történhetnek altatásban,ez is lehet ok jócskán.
Ebbe most nem mennék bele,csak annyit,hogy nekem két sarkalatos fordulópont volt az életemben, amikor egyik napról a másikra 180°-os fordulatot vett az életem,de olyan szinten,mintha más ember lennék,persze az igazi Én -tudatom az maradt.Nálam ez a fejlődésemet szolgálta,de te elég negatív érzésekről számoltál be,és ez gyanút keltett bennem.Lehet hogy van köze ehhez a fajta megéléshez,amitől már egy ideje szenvedsz.És azt gyanítom az az altatásos műtét időben passzol is,ráadásul gerincnél.
Azért most nehogy e miatt kezd el szorongani,ott a visszajövetellel nem stimmelt valami,szóval egy tudat alatti szorongásnak lehet ez is oka.Ha hiszed ,ha nem még az is számít az orvosok miről beszélnek közben.Az elme és a test eszméletlen dolgokat tud kombinálni az emlékekből.Elég egy hasonló szag,és azonnal hozzákapcsolja a rosszullétet..és hasonlók.
nem akarlak ezzel megkeverni,ne is vedd figyelembe,a felette levők a fontosak.
Kitartás,csodálatos ember,vagy aki mindenre képes.Ezt is meg fogod oldani.
Szeretettel: Éva
Köszönöm Éva. nagyon hálás vagyok a tanácsokért.
Érdekes, hogy mivel sugallhattam azt, hogy férfi vagyok ;) mert nem így van. A férjem van vezető beosztásban.:) Ettől függetlenül az önbecsüléshiány teljesen él...
Az az igazság, hogy bár le nem írtam eddig, sokszor úgy érzem túl sokszor is végig gondoltam már én ezt, hogy mi minden vehetett részt ebben mint kiváltó ok...
A hangulatváltozások régen is jellemzőek voltak rám, de most valahogy más szinten, mégis megtörténik, vagy talán kevésbé nevezhető pusztán hangulat alapúnak. Sokszor teljesen "jó passzban" vagyok, tele energiával, ötletekkel, máskor meg jön az érzés, és nehéz felülkerekedni rajta, pláne egyedül (mert ott van az is hogy enyhén szólva leterhelt férjemtől sem "szívhatom az energiát"-persze nem szó szerint értem, vagyis bár elmesélem neki mi történik velem, nap mint nap nem önthetem rá azt, hogy épp magam alatt vagyok).
(Egyébként nagyon tudom ajánlani Susan Jeffers: Alakítsd át a félelmed erővé című könyvét, engem nagyon motivált, sokat segített. Nem kimondottan spirituális, az utolsó fejezetekben mégis egyértelmű az író világnézete.)
Már a kiutazásunk előtt is jártam szimbólum terápiára egy ideig (vagy KIPnek is hívják). Nem tudom mennyire kell magyaráznom, röviden egy elmélyültebb állapotban hívó képekkel közelít egy probléma felé a terapeuta, amit a kliens elképzel, majd abból kerek történetek is kialakulhatnak. A képek mélyebb jelentéssel bírnak, és az átélésükkel oldódhatnak is dolgok az emberben. A terapeuta általi vezetettség miatt valahogy több mint egy imaginációs gyakorlat, mit egyedül képzelne el az ember, azt hiszem a "vezetettség" biztonságot miatt több minden feljöhet. Persze nyilván vannak "profi" meditálók, akik egyedül is ugyanezt elérhetik, feltételezem...
Nem volt ilyen komoly ok mögötte mint amit most átélek. A kiutazástól tartottam kicsit, illetve úgy éreztem elakadtam a meditációkkal és kíváncsi voltam ilyen úton mit tudhatok meg magamról. Aztán vitt más és más kérdések felé.
Idén júliusban csak pár hetet töltöttem otthon, de a szorongásokat, illetve a babakérdést meg akartam vizsgálni, csak ez az idő nem igazán volt elég rá.
Azt hiszem a baba és a halál boncolgatásával kapcsolatban is igazad van, érzem, hogy a napolás a legjobb most... Utóbbit annyira nem is feszegetném, de jön magától és néha úgy érzem kevésbé félelmetes valami, ha többet tud róla az ember.
Az önbizalommal nem vagyok könnyű eset. Néha még magamon is meglepődöm. A férjem mindig mondja, hogy csinálni kell, és akkor látom, hogy képes vagyok rá. Viszont nálam még ez sem 10%os befektetés. Pl. valamiről azt hiszem, hogy nem tudom megtenni, aztán mégis sikerül; eltelik egy kis idő és ahelyett, hogy ez hozzám tett volna fejben is, azon csodálkozom, hogy erre hogy voltam képes, újra nem hiszem el, le vagyok döbbenve (nem pozitív értelemben) hogy meg tudtam csinálni...
Próbálgattam önbizalom meditációkat, meg az említett könyv és hasonló hozzáállásúak is sokat mozdítottak bennem, bár a pozitív megerősítéses mantrákkal kapcsolatban még mindig vannak kétségeim. Valahogy nem vagyok az a mantrázós típus..;) másik oldalról meg próbálok hinni benne..
Egy kicsit meg vagyok zavarodva az elnevezésekkel? Ki a hívő? Aki hisz Istenben vagy aki keresztény?
Mert az gondolom kiderült az írásból, hogy Istenben hiszek, csak magát a szót nem szívesen használom, mert a bennem élő kép és a korábban Isten szóhoz kötött kép nem annyira egyezik, vagyis valamit félre társítottam anno az Isten szónál. De igen, valami felettes, szeretetteli, átfogó mindenségben hiszek. A "kérlelős" ima nekem nem annyira megy, de valami olyasmi, hogy gondolok, próbálom érezni azt amit Istennek nevezek inkább.
(Az említett szimbólum terápiában a képből való távozás előtt sokszor van feltöltődés, aminek a helyszíne nálam egy nagyon nagy fa, általában ezt átölelve energiát és szeretet érzek, meg valahogy össze is kapcsolódik sokszor a "fenti" világgal. A múltkor ez volt az egyetlen, ami segített a félelmet kicsit megfékezni. Azt hiszem nekem ez működhet ima helyett.)
Az angyalokkal egyre inkább szeretnék foglalkozni, felvenni a kapcsolatot, de valahogy nekem muszáj éreznem valamit ahhoz, hogy ezt komolyan vegyem. Ez megint olyan dolog, amiben elvileg hiszek, meg úgy "érezgetem", hogy ez biztos így van, de semmi megtapasztalásom, és addig ez nem erős hit.
Szóval ha van tanács ezzel kapcsolatban, szívesen veszem. Valószínűleg nem árt ha a szívnyitásokat gyakorolgatom először a "fejnehézségem" miatt, hogy megérezhessem őket...
A műtétnek lehet jelentősége, de igazad van, majd ha "megerősödöm" majd visszatérek rá, és talán újra átélem. Az elalvás fulladásszerű volt, az ébredés szintén nagyon nehéz, és másnap egész napos hányinger, hányás. Csináltam is tisztítókúrát utána mert úgy éreztem megmérgeztek...
Ne értsd félre, amit írok. (A férjem mindig azt mondja, hogy nem vagyok képes a dicséretet, bókokat elfogadni, megfelelően kezelni. Talán ez is az a téma.) De olyan fura nekem hogy azt írod, csodálatos ember vagyok... hiszen nem is ismersz... A barátok is tudják, hogy az önbizalmam nem áll jól, ezért nyilván hangsúlyoznak ilyeneket, hogy milyen értékes embernek tartanak, stb. de ez valahogy soha nem jut el igazán hozzám. Mondjuk köztudott, hogy önbizalmat csak saját maga építheti az ember, más nem adhatja meg...
Nagyon köszönöm még egyszer,
Virág
Szia Virág!
Még mindig nevetek:) ,magamon persze.
Viszont ez sem véletlen/a nemeddel kapcsolatban/
Szóval,most amit írtál,megint annyi minden jutott eszembe,hogy most én fogok maratonit írni,de
valószínűleg csak vasárnap tudom megtenni.
Szép hétvégét neked,élvezd az életet,csodálatos! /ezen is lehetne meditálnod/
Üdv: Éva
Szia Virág!
Ez egy elkésett régóta ígérgetett válasz.Most jövök vissza a Rémképek blogodból,ahol Kati nagyon helyesen ráérzett a problémára.
Az Isten dolog,amit itt is taglaltunk.
Te ezt írtad,itt:
,,Istenben hiszek, csak magát a szót nem szívesen használom, mert a bennem élő kép és a korábban Isten szóhoz kötött kép nem annyira egyezik, vagyis valamit félre társítottam anno az Isten szónál.''
És most itt is írsz,olyat /az új blogban Rémképek/ ami szerintem probléma:
,,Pedig nem volt keresztény neveltetésem, szóval a büntető Isten képe biztosan nem él bennem.''
a ,,büntető Isten'',hiszen a kereszténység szeretet vallás lenne,legalább is Jézus ezt hirdeti ,,lépten nyomon''
Tehát arra szeretnék kilyukadni ,hogy az Isten képet kéne magadban helyreraknod /is/,és ezt akkor ,mikor még semmit nem írtál erről,elég durván fogalmaztam meg,de sajnos ez jött be:
,,nem kéne összekeverni a szezont a fazonnal,és egy tanítás félreértése miatt ilyen spirituális krízisbe kerülni''/itt ebben a blogban,még a legelején/
Konkrétan Ademon hozzászólásához írtam,tehát azért ez a fogalmazás,de tulajdonképpen a Te problémádra ,,jött be',okként.
Azt gondolnám,hogy amikor nincs helyes Istenképünk,amikor nem tételezzük magunkban biztonsággal az Istent,vagy első lépésként akár kívül is,akkor vannak ilyen elbizonytalanodások ,felerősödött félelmek,mert látod ennek az oka,hogy téves elképzeléseid voltak,/vannak?/ Istenről.
Ha ezt az ember helyreteszi magában ,az egy stabilítást ,erőt ,hitet ad,és ezáltal megszűnik a félelem is,
mert az csak Isten helyett volt ott.az űrt töltötte ki,a hiányállapot tünete volt.
Remélem rátalálsz erre az útra,és nemsokára tényleg csak múlt időben lehet majd a félelmeidről beszélni.
Biztosan a hitem körül mozog bennem valami, de amit írsz, még mindig nem érzem rám illőnek.
A rémképek blogban azért írtam, hogy ,,Pedig nem volt keresztény neveltetésem, szóval a büntető Isten képe biztosan nem él bennem.'', mert anno nagyon bennem maradt talán a legelső topiknál (létkérdések szorongatnak), mikor valaki válaszként azt írta, hogy volt már hasonló félelme, és azonnal "bocsáss meg Istenem" mantrázásba kezdett. nagyon megmaradt bennem, mert akkor nekem is nagyon szemet szúrt, hogy mennyire téves Isten kép élhet benne. Erre írta ő, hogy még a gyerekkori keresztény neveltetés maradványa.
És bár szerintem is a kereszténység a szeretetről szól, van akinél létrejöhet egy ilyen félreértelmezés. Ezt akartam eleve kizárni, azzal hogy ezt a mondatot beszúrtam.
De én soha nem gondolkoztam így Istenről.
Ettől függetlenül nem állíthatom, hogy minden már 100%-osan összeállt egy képpé, de szerintem máshol van az elakadás. Úgy érzem, nem az összeállított képpel van a baj, inkább a mély megtapasztalások hiányával. Úgy érzem, akkor lesz igazán erős a hitem, ha többet tudok tapasztalni Istenből és nem csak elmélkedni róla.
Mindenesetre köszi, hogy időt szántál rám.:)
Az én tapasztalatom szerint először elmélkedéssel kezdődik,és annak kapcsán jönnek majd a tapasztalatok.
A középkori szentek ugyanezt csinálták,elmélkedtek Istenről,és közben egyre inkább jöttek a tapasztalások,és mi lett a vége? Unio Mistica,olyan Istenélmény,ami teljes egyesülés Istennel.
Ez nem a megvilágosodás,de ez már hatalmas dolog.
Azt érzed,hogy benne is vagy,mármint Istenben?Mert akkor legalább körülötted észreveheted mindenben a
jelenlétet.ennek a tapasztalása nagyon sokat segít,felébreszteni belül az Istenit,mert ennek az átélésére azonnal ,,reagál'',és akkor megérzed belül is.
Csak a kártya miatt tértem vissza erre a témára,mert nem véletlenül húztad azt a kártyát:)
,,A "csodák" kártyát húztam.;)
egy részlete: "Légy nyitott az isteni segítségre, bármilyen meglepő úton-módon érkezzen is. Azzal, hogy átadod a félelmeidet Istennek, kitárod a csodák kapuját is."
Azt hiszem ez még inkább igaz a korábban említett intenzívebb szorongásokra...''
Ha az elmélkedésen többet értünk, mint a gondolkozáson, így az biztosan közelebb visz.
Lehet, hogy olvasással is lehet kisebb lépéseket tenni, ha valami nagyon élesen összeáll az emberben. Egy ilyen darabkát kaptam Neale Donald Walsch: Beszélgetések Istennel című könyve kapcsán. Az aha-élmény kicsit közelebb vitt, mert valahogy éreztem belül, hogy most valami igazság lett kimondva.. (legalábbis én így éreztem, annak ellenére, hogy a könyv jellege először kicsit furcsa volt)
Nálam kaptam egyébként erre a rész-egész, Isten-ember kérdésre számomra kielégítő választ.
Egyszer volt olyan meditációm, amiben úgy éreztem, hogy megtapasztaltam valamit Istenből. Hát, valami ilyesmire vágyom, úgy érzem ez szilárdítana... De biztos jön majd, ha jönnie kell.
Figyelem majd az engem körülvevő istenit, hátha rám kacsint.;) Köszi a tanácsot.
Örültem a kártyának nagyon. Ez is benne volt:
"Az angyalok azt szeretnék mondani ezzel a kártyával, hogy várd a csodákat. Talán úgy érzed épp magad, mint akin csak a csoda tud már segíteni."
És valóban néha úgy érzem, hogy ha bele engedem magam újra ennek a mélységébe, ott csak a csoda segíthet nekem....
Egyelőre nem döntöttem úgy, hogy ilyen merész húzásra egyedül vállalkozom a jelen szituációban, így csak akkor nézegetem a problémát, amikor magától jön az.
Szia Virág!
,,Úgy érzem, akkor lesz igazán erős a hitem, ha többet tudok tapasztalni Istenből és nem csak elmélkedni róla.''
Most látom,hogy fent van Sanyi Isten kereső tanfolyama ,hanggal kompletten az oldalon.
Én nem tudtam, /csak emlegettem/ ,Kati most linkelte be egy másik blogba.
Én ott voltam,végigéltem.
Ha ebbe belemész,biztos ,hogy valami megváltozik benned.
Hatalmas élmény volt. /Isteni:))) /
Köszi Éva. Akkor letöltöm, és meghallgatom.:)
amit írsz Ademon. Pontosítanom kell, a lineáris modell, amit leírtam nem az Univerzum felépítését modellezi, hanem a tudatosság fejlődését. Mint minden modell ez is kicsit sántít és erőltetett, viszont a lényeget megragadja.
Az emberi elme, szűk inputjai miatt egy értelmezhető, élhető világot kreál a meglévő, töredékes információiból. Ez a világ az illúzió maga. De az egyén számára élni ebben kell. Ahogy halad a tudatosságban úgy bontogatja le az illúziót és fogadja be az igazságot. A Tudat tágulása jó szókép erre a fejlődési folyamatra. Ha érdekel, akkor Ken Wilber írta le ezt a modellt, jóval részletesebben.