Mit csinálnál, ha már csak egy napod lenne hátra az életedből?
Képzeld el, hogy megtudod: Már csak egy napod maradt hátra az életedből! Mit csinálnál az utolsó 24 órában?
Képzeld el, hogy megtudod: Már csak egy napod maradt hátra az életedből! Mit csinálnál az utolsó 24 órában?
"Érdekes", hogy ez a kérdés most igy szembejött! Hetek óta pont ez foglalkoztat ... Azt hiszem az hozta elő belőlem, hogy az életemnek egy olyan szakaszában járok, amikor az ember végiggondolja, hogy mi az amit teljesített és mi az amit nem. Ill. megrémül attól, hogy már nem lesz elég ereje, ideje ahhoz, hogy amit elmulasztott a sok szájtátással, azt "behozza". Mikor erre rádöbbentem egyből elfogott egyfajta tudatosság az életemmel kapcsolatban és elkezdtem azon elmélkedni, hogy mi lenne az ami félbe marad ha most elmennék, ill. hogy mi lenne az amit feltétlenül meg kellene még tennem. Ekkor jutott eszembe az a - bevallom, nem tudom kitől származó - gondolat, hogy tulajdonképpen minden pillanatban úgy kellene élnünk mintha a következőben meghalnánk. Nehéz dolog....
Így aztán még végleges elhatározásra sem jutottam, hogy mi lenne az amit még meg kellene tennem. Lehet, hogy pont semmit. Ha csak 24 órám lenne, tán arra fordítanám hogy mindenkivel olyan lennék ami vagyok és levenném a maradék álarcot is. Örömmel lehülyéznék egy csomó politikust, és egyáltalán mindenkinek megmondanám azt amit eddig nem. De csinálni már semmit nem csinálnék, csak ülnék és nézném a "naplementét"
Mouna
Nekem is az volt az első reakcióm: micsoda hülye kérdés! Szerintem néznék ki a fejemből. Mit tehetnék?
A Te leveled viszont egy másfajta reakciót váltott ki bennem: alig egy hete nem tudok aludni, mert jár az agyam. Egyfolytában a családomon filózok: féltem őket. Anyámék most kezdenek öregedni, 2009-10-ben lesznek 60 évesek... A Hugomnak is rengeteg gondja van, nem tudom, hogy mászik ki épségben a jelenlegi élethelyzetéből. És akkor ott vannak a nagyszülők, bár ők "nem érdekelnek" annyira, nem nagyon kötődöm hozzájuk érzelmileg.
Szóval eddig nem volt ennyire makacsul visszatérő ez az érzés. Néha természetes, hogy feljön, de állandóan??? Talán én tudok majd rajtuk segíteni. Akkor viszont bele kell húznom, mert még nem tudok semmit! Jók ezek a mini-meditációk. De kb. 2 éve vágyom rá, hogy megtaláljam a Mesterem. Úgy érzem, azért nem sikerült még, mert nem elég erős és állandó ez a vágy. Eltérít az anyagi világ, a hétköznapi gondok, pénzügyi problémák. Erősebbnek kéne lennem. És a lustaság sem előny. :-)
Igen, a mindennapok koloncai lehúzzák az embert és nehéz annyi lelki erőt összeszedni, hogy az ember olyan életet éljen, amit a nagykönyvében felírt magának. Én hosszú éveket (leaglább 10) kínlódtam ezzel végig. Aztán rádöbbentem, hogy ez igy nem jó. Két-három napig ugyan el tudom csititani a hullámokat, mint amikor régen a kapitány olajat öntött a háborgó tengerre. De ugye nem erre vágyunk. Igy aztán megprobáltam "eszközöket" lelni a hétköznapok világából. Ezért is örültem annyira mikor Sanyi irt az evés-meditációrol. Szinte nem kerül időbe. Magam már jó ideje fözés közben fejlesztem magam, és tán az étkem is tartalmasabb lesz ettől. De lehet piros lámpánál csakrát tisztitani (csak el ne aludj), vasalás közben Sanyi-lemezt hallgatni. Kicsit úgy mint a tóraolvasás. Ha akar az ember, akkor a napi élet szinte minden eseményében tud koncentrációs feladatokat találni magának. Ez is jobb, mintha arra várnánk, hogy spirituális szabadságra tudjunk végre menni.
Egy dolgot azonban ajánlok neked, mert még fiatal vagy. Láss neki mihamarabb akár a nano méretű gyakorlásnak is, mert annál kevés szörnyűbb van, mint amikor később döbbensz rá mennyi lehetőséged lett volna. Meglásd kicsit lelassul a napjainkban annyira rohanó idő is.
Fogadott öcsém - aki bizony nem egy bárány és a meditációról azt hiszi, hogy büntetés - valamelyik nap meglepett azzal, hogy huh, ő már negyven éves, végignézte az életét és rájött, hogy annyi baromságra fecsérelte az idejét, ahelyett, hogy életet élt volna. Leltárt csinált és amit marhaságnak itélt, azzal felhagyott. Élmény látni, hogy azóta elkezdtek jönni újra a megbizások, kivirult és tán végre családot alapit.
Sok sikert Neked!
Családomon végigtekintve nem a felesleges dolgoktól tartok legjobban. Hanem a felelősségtől! Minél kevesebb időt veszítek, annál előbb tudok segíteni!!!! És - félek - így is lesz, akinek már túl későn leszek "kész", leszek ott.
Egyébként köszönöm a visszajelzéseket! Sanyi! Igen, sejtettem, hogy a mindennapok az igazi nagy Tanítók. Látom is, mikor odafigyelek az intuícióimra. Vannak ám! Csak most sokáig nem hallgattam rájuk. Látszik is... Mostanság visszatértem, gördülékenyebb is lett az élet! Szóval tanulok én, de kb. úgy, mint egy kölyökkutya. Sokszor beverem a fejem... :-)))
A Te leveledből Hédi (ha jól vágom az ékezet nélküli nevet) az a legfontosabb nekem, hogy LISTA! Ez a listázás állandóan visszajön! Régebben hülyeségnek gondoltam, aztán tanultam és beláttam, hogy kell, csak épp eddig nem csináltam. :-) Úgy tűnik, nekem, mint grafománnak, ez nagyon fontos lehet...
Úgy érzem, mi jó helyen vagyunk. És jó időben. :-)
Nem csak egy élő, mindenttudó Mester tud tovább segíteni Téged az utadon. Ha odafigyelsz minden dologra, ami zavar, kiborít, kibillent, félsz vagy örülsz neki, akkor ezekben is megtalálod azokat az utalásokat, amit magadban helyre kell tenned.
Az Élet a legnagyobb Mester!
mar ,megirtam,a hozza szolasomat, de nem tudom mi van,megint nem fogadta el
irvan,hogy ez a nev mar foglalt.csak azt szeretnem kerdeni,mit tegyek,hogy ne lopjak
mar jelszot is valtottam es most ,azt sem tudom kezhez ert-e az uzenetem
palma498
Az említett hibát nem tudom, hol tudod kijavítani (szerintem a webmester keresd vele), de szeretettel és tisztelettel javasolnám a következőt.
Az írásaidon látszik, hogy eléggé ideges, szertetekintő, és kissé tépett témavezető vagy. Szeretnélek arra biztatni, hogy először is vess ki az elmédből minden zavaró gondolatot, mikor írsz, és összpontosíts az alapgondolatra. Másfelől pedig az írást ne a weblap szövegdobozában kezd (neked ez sajnos problémát okoz), hanem először nyisd meg a word-ödet, s abban szerkeszd meg amit írnál. Az segít a helyesírási (vagy inkább elgépelési) hibák kijavításában. Majd a javított anyagot helyezd be a szövegdobozba. Ott először kattanj az 'előnézetre', ott ismét ellenőrizd át, amit írtál, majd pedig 'Küldd el'. Még egyszer hangsúlyozom, hogy szeretettel küldöm ezt az üzenetet, kérlek fogadd szívesen. Az is elképzelhető, hogy idegességedben, vagy izgalmadban nem veszed észre, hogy írás közben a gép kiléptet, újra be kell jelentkezned.
Kedves Oiolosselote.
Bámullak azért mert mindent tudsz. Ez bizonyára nagyon megkönnyíti és széppé teszi az életedet. Csak tudod vagyunk itt egy páran akik nem biztos, hogy fel tudunk dolgozni olyan megnyilvánulásokat amiket - úgy magyarosan - a képünkbe vágnak.
Egymás után több bejegyzésed került elém és szinte mindegyikben kinyilatkoztatsz. Ha látó vagy azt is láthatod, hogy ezzel nem mindig tudsz segíteni annak akinek valójában akartál. Az én nézetem szerint ha valaki a másiknak segíteni akar, akkor azt nem úgy teszi, hogy azt magyarázza, hogy mennyire szeretettel írja neki amit a képébe vág, hanem azt úgy teszi hogy azt a másik magába is tudja fogadni.
A másik hullámhosszára kapcsolódni az igazi kihívás, kérlek tedd meg a kedvünkért!
Tudom, mindenki azt kapja amit megérdemel, de te vajon azt érdemled e meg amit itt a többieknek megírsz?
Beszélgetünk máshol a nevekről.
De nézd a képét.
(A másokét is. Én mindig nézegetem azokat, amelyeket, mint a személyes identitás leképezését(!!!), ide felteszek....)
:-)
gyöngyház
Szegény kutyim, most jól megnézted :):):):):):)
De igazad, van. Nekem nem is nagyon esett le a kép. Találó!
Köszönöm, Hédi, hogy fékezésre buzdítasz!
Már én is gondoltam rá. De annyira magával ragadott a sok szívem szerint való írás, hogy elfeledkeztem arról, hogy kontaktust teremtsek. Épp ideje, hogy erre ráébresztettél.
Viszont én ilyen vagyok. Először fellelkesülök, aztán lelohadok. Sajnálom. Ettől kezdve jobban odafigyelek arra, hogy vajon követ-e valaki, vagy, hogy én egészségesen követhesselek titeket.
Még egyszer köszi, majd igyekszem.
igen,nagyon igazad van,hogy az elet a legnagyobb mester.
en most kicsikkel is beerem.sokat tanultam,van mesterem
sot mondhatom, hogy vannak mestereim.a legnagyobb az elet.
sokattanulhattam,foleg alazatot,de amit az onmegvalositas oldalon toled kapunk
nap mint nap,arra nincs kifejezes, hogy megkoszonhessuk.koszonom.en jo idobe,jo helyen keresgeltem
espont akkor,mikormegertem ra.
kivanok tovabbi sok sikert,jo egeszseget,kedves csaladoddal egyutt,hogy meg soknak segithess.
palma49
A Világokon át című könyvben olvasható: a hosszú távú életkoncepcióban mindenre van elegendő idő - éppen elegendő. Ez a felismerés engem annak idején határtalan nyugalommal töltött el - és tudtam adni ebből a nyugalomból Édesanyámnak is, aki évtizedek óta stresszelte magát egy folyamatos időzavarban. Persze ez engem még nem véd meg attól, hogy a hétköznapokban elkéssek innen-onnan.
Számomra az utolsó nap a számvetéssel és a megnyugvással telne - és keblemre ölelném az egész világot - még a halálos ellenségeimet is. Popper Professzor után szabadon, azt mondanám: ami nincs rendben, az is rendben van. És az élettel betelve, boldogan állnék tovább.
Épp tegnap este olvastam Osho Mindennapra meditációk könyvében erről a témáról. Osho azt mondja, röviden leírom: "Nem töprengenél a felesleges dolgokon, azokról teljesen megfeledkeznél. Szeretnél, imádkoznál és meditálnál, mert csupán 24 órád maradt. a valódi lényegi dolgokat nem halogatnád."
Ezen én is elgondolkodtam tegnap, én mit tennék. Odáig jutottam, hogy sok-sok embernek elmondanám, hogy szeretem és sokat, sok mindenkivel ölelkeznék!
Ezekhez meg se várd az utolsó napot, kezdj neki még ma és ezzel teljen az életed! Örömteli lesz.
Tényleg érdekes a kérdés.Ha tudom,hogy holnap kifeszülök(24 óra),lehet,hogy jól berúgnék,mivel még soha nem voltam(józan disznó életet élek).De akkor annyira be kellene rúgni,hogy ne tudjam,mikor jön el a végzetes pillanat.Viszont az is felmerül bennem,ha tudom,hogy holnap vége,miért várjak holnapig?Amit ma megtehetsz,ne halaszd holnapra.Valószínűleg úgysem tudnék maradandót alkotni,ha hülyeséget csinálok,maximum a másnapi blikkben leszek benne.Mindenkit nem hívhatok fel,mert a telefonszámlám a család nem tudná kifizetni.Így marad a megoldás:címlapra kerülni,ha csak egy villanásnyira is....de híres legyek.Jó vagy rossz tett??Egyiknek az,másiknak nem.....Jótanács:aki nem akarja,hogy holnap legyen,állítsa meg az óráját(külső-belső).
Bronzon
Szeretnék, búcsúznék azoktól akiket szeretek.
Mielőtt az édesapám meghalt,végigjárta a számára kedves embereket.
Lehet, hogy Ő tudta, vagy érezte?
Szerintem tudta, valahol legbelül, ahogy mondani szokták.
MS terápia
..vagyis készítenék egy nyugis, de szép videofelvételt azok számára, (mondjuk egy végtelennek tűnő fasorban :) - akik itt maradnak... - amiben megköszönnék, elköszönnék, és előre vígasztalnék némileg, mert a vesztesek inkább azok, akik hiányolják majd azt, aki elmegy.. - és mivel tudom, hogy vannak, akik ettől szenvednének, hát tennék még értük valamit: mosolyogva lépnék ki - megerősítve bennük azt, hogy nélkülük nem én lennék az, aki holnap kilép, hogy fontosak, értékesek és megismételhetetlenek - ők is.. - hogy majd ha lehet, ők is így lépjenek át..
Elmondanám, hogy hitem szerint hazamegyek, ahol már várnak.. - mert ezt a küszöböt, előbb-utóbb, mindenki átlépi - ki korábban, ki később - de mindannyian..
Tehát rend van, jól van ez így.. - azután megksözönném az ÉLETNEK - hogy részese lehettem ennek a csodának, nem azért, mert neki van erre szükésge, hanem azért, mert már így is tűlnő bennem a hála..
Aztán írnék még egy két végrendeletet, hogy szükség szerint is minden OK legyen.. - végül bemennék abba a templomba, ahol hallani a szférák leheletét... - és jó lenne így.. - remélem, mindenkinek..
(Pildikó)
na ez gyonyoru .latszik,hogy te mar megvalositottad onmagad.
ehez mar nincs is mit ,hozzafuzni,gratulalok
palma49
MS terápia
Köszi, nem is gondoltam, hogy ennyire és így kilátszik.. - hogy tényleg elérhető ez az állapot, amit pedig az élet megannyi megpróbáltatása mozgatott át ilyenné... - örülök, ha bárkinek akár ez is reményt adhat az úthoz...
ÜDv P.Ildikó
hat ezen meg nem gondolkodtam,mi lenne ha az utolsonapomlenne
gondolom elbucsuznek titkon a szeretteimtol,csendesen,hogy eszre se
vegyek.aztannem is tudom, sirni kezdtem.pedig nem felek a halaltol,
de most tenyleg elerzekenyultem.sokat kell meg tanuljak ugye.
na ,osszeszedtem magam. szamot adnek az eletemrol, hogy mit tettem meg es mit nem.
mikor a vegere jutnek,mar nem lenne sok idom,es varnam szepen csendesen
hogyut az ora es mennek.tudom,hogy ugy is ujra szuletunk,hogy tovabb
teljesitsuk a kuldeteseinket
palma49
Ugyanazt tenném mint egyébként , közben bensőmben izgatottan , boldogan örülnék , hogy hamarosan látni fogom kedves barátomat , tanítómat, uramat ,teremtőmet. :)
Sziasztok!
Csak a napokban sikerűlt rátalálnom erre a valóban közösségi óldalra,örömmel szemezgetem igazán értékes emberek eszmefuttatásait az információs sztrádán...
Köszönöm,hogy közöttetek lehetek!
Az alábbi blogra feltenném egy régen kapott szívszorító,ám annál tanúságosabb tartalmú levelemet,hogy ezzel is emlékezzünk milyen szerencsések lehetünk minden percért,ami megadatott...
T.Roland
Gabriel García Márquez (Száz év magány Nobel díjas írója) egészségi
okokból visszavonult a nyilvánosságtól (nyirokrákja van). Úgy tűnik,
egyre súlyosabb.
Búcsúlevelet küldött barátainak, ez az Internet segítségével is
terjed.
Ajánlom, hogy olvassátok el az utóbbi idők legzseniálisabb
latin-amerikai elméjének igazán megható írását:
Ha Isten egy pillanatra elfelejtené, hogy én csak egy
rongybábu vagyok, és még egy kis élettel ajándékozna meg,
azt maximálisan kihasználnám.
Talán nem mondanék ki mindent, amit gondolok, de
meggondolnám azt, amit kimondok.
Értéket tulajdonítanék a dolgoknak, nem azért, amit érnek,
hanem azért, amit jelentenek.
Keveset aludnék, többet álmodnék, hiszen minden becsukott
szemmel töltött perccel hatvan másodperc fényt veszítünk.
Akkor járnék, amikor mások megállnak, és akkor ébrednék,
amikor mások alszanak. Ha Isten megajándékozna még egy darab
élettel, egyszerű ruhába öltöznék, hanyatt feküdnék a napon,
fedetlenül hagyva nemcsak a testemet, hanem a lelkemet is.
A férfiaknak bebizonyítanám, mennyire tévednek, amikor azt
hiszik, az öregedés okozza a szerelem hiányát, pedig
valójában a szerelem hiánya okozza az öregedést!
Szárnyakat adnék egy kisgyereknek, de hagynám, hogy magától
tanuljon meg repülni.
Az öregeknek megtanítanám, hogy a halál nem az öregséggel,
hanem a feledéssel jön.
Annyi mindent tanultam tőletek, emberek... Megtanultam, hogy
mindenki a hegytetőn akar élni, anélkül hogy tudná, hogy a
boldogság a meredély megmászásában rejlik.
Megtanultam, hogy amikor egy újszülött először szorítja meg
parányi öklével az apja ujját, örökre megragadja azt.
Megtanultam, hogy egy embernek csak akkor van joga lenézni
egy másikra, amikor segítenie kell neki felállni.
Annyi mindent tanulhattam tőletek, de valójában már nem
megyek vele sokra, hiszen amikor betesznek abba a ládába,
már halott leszek.
Mindig mondd azt, amit érzel és tedd azt, amit gondolsz. Ha
tudnám, hogy ma látlak utoljára aludni, erősen átölelnélek,
és imádkoznék az Úrhoz, hogy a lelked őre lehessek. Ha
tudnám, hogy ezek az utolsó percek, hogy láthatlak, azt
mondanám neked, "szeretlek", és nem tenném hozzá ostobán,
hogy "hiszen tudod".
Mindig van másnap, és az élet lehetőséget ad nekünk arra,
hogy jóvátegyük a dolgokat, de ha tévedek, és csak a mai nap
van nekünk, szeretném elmon dani neked, mennyire szeretlek,
és hogy sosem felejtelek el.
Senkinek sem biztos a holnapja, sem öregnek, sem fiatalnak.
Lehet, hogy ma látod utoljára azokat, akiket szeretsz. Ezért
ne várj tovább, tedd meg ma, mert ha sosem jön el a holnap,
sajnálni fogod azt a napot, amikor nem jutott időd egy
mosolyra, egy ölelésre, egy csókra, és amikor túlságosan
elfoglalt voltál ahhoz, hogy teljesíts egy utolsó kérést.
Tartsd magad közelében azokat, akiket szeretsz, mondd a
fülükbe, mennyire szükséged van rájuk, szeresd őket és bánj
velük jól, jusson időd arra, hogy azt mondd nekik,
"sajnálom", "bocsáss meg", "kérlek", "köszönöm" és
mindazokat a szerelmes szavakat, amelyeket ismersz.
Senki sem fog emlékezni rád a titkos gondolataidért.
Kérj az Úrtól erőt és bölcsességet, hogy kifejezhesd őket.
Mutasd ki barátaidnak és
szeretteidnek, mennyire fontosak neked
Márquez nagyon szép! Bölcs ember szavai.
Igen, ma mindenhonnan azt halljuk, hogy tégy úgy, mintha ez volna az utolsó nap az életedben. De az ember nem lehet a nap 24 órájában, és az év minden napján eufóriában. Arról sem szabad elfeledkezni, hogy ahol fény van, ott árnyék is van, mert fény nem létezik árnyék nélkül!
Ezt tartom az egyik legnagyobb problémának, hogy mindenhonnan azt kapjuk, hogy pozitív gondolkodás, egyebek. Az embereknek igenis természetes állapotuk az is, ha éppen szomorúak, vagy egykedvűek. Nem kellene pszichiáterhez küldeni őket. Csakhogy sokan ezt elfelejtik, és világvégét látnak egy egyszerű rosszkedvben is.
Természetesen törekednünk kell a jó dolgokra, az örömre, de ez bizony sokszor nem magától jön, hanem dolgozni kell rajta. És ez a legfontosabb momentum. Nagyon kevesen bólintanak rá, mindenki mástól várná el, a munkálkodást mert a lustaságot az ember nem vallja be - különösen ha maga az!
Lehet, hogy ma valamiért pocsék napod van, de ha ez az utolsó? Úgy gondolom, hogy igyekeznünk kell jól érezni magunkat, de nincs rá garancia, hogy mindig minden mézes-mázas pozitív-gondolkodással bevont (don't vorry, be happy) amerikai maszlagot megegyünk.
Mint ismeretlen költő mondta:
" Az emberiség olyan, mint a krumpli. A java a föld alatt van!"
Szép estét nektek!
Szívemből szóltál, köszönöm!
Ez sokunk fejében megfordult,de ti csak beszéltek és gondolkodtok róla.Van akikkel megesik ez a bizonyos dolog,amikor tudják vagy érzik,közlik vele hogy van x napod,hónapod éved és ne is vágyakozz ne is küzdj úgyis meghalsz,megölnek,eladósodsz,padlóra jutsz vagy betegség.
Életemben ez a nap ,vagy 8 esetben eddig rám köszöntött,amikor már szinte biztosan éreztem és tudtam hogy nem lesz holnap,s ez több -féle úton jött be.
Egyik nap tervezel,pozitív vagy dolgozol,tanulsz és hajtasz és másnap valaki,valami egy tény,dolog,tárgy személy,hír ,döntés átírhatja a sorsodat.
Ezekkel szemben az ember olyan felkészületlen és tehetetlen mert az ember a szerencsét a jólétet sugározza ki vidám,szeret,hisz bízik,őszinte jó lélek és mégis rátalálnak a bajok,a próbatételek a nehézségek ha akarja,ha nem,ha tetszik ha nem.Ezért tudom egyik embert e földön se kerülhetnek el a csalódások,bukás,veszteség az árulások,a hazugságok viharai a fizikai és a lelki fájdalom és szenvedés megtapasztalásának élménye,egy emberi létkör alatt előbb vagy utóbb mindenkire sorkerül,vagy sor került előző vagy fog a következő életben.Az emberek terveznek,vásárolnak,esznek,tanulnak,dolgoznak,utaznak,alkotnak és szeretkeznek,de sose ju teszükbe hogy egy nap már előfordulhat hogy nem lesz enni,otthonuk,állásuk,pénzük,ruhájuk,Az hogy hiába tanulnak ha kint nem lesz állás,korrekt munkahely ,és csak a valótlan és kampó tucat állásajánlatok,munkaközvetítők kamu ajánlataival,hírdetések és csaló emberekkel,inkorrekt cégek,helyi gyárakba fut bele akarata ellenére,hiába a látszat a van, ha a sokból egy se rendes és tiszta.
Ugyanez igaz a pénzre,tárgyak a lehetőségre a db,mennyiségi dolgokra mikor az ember,társat,barátokat keres.Velünk van a baj ? nem pozitívak vagyunk,idealizált álomvilág,várunk,küzdünk és remélünk míg mások,dogoznak,élnek utazgat és költenek,már benne ülnek évekig,mindezt küzdelmek nélkül nekik adatik,eszköz pénz,lehetőség van és lesz miből és a tiszta embernek,ész tudás,kreativitás,szertetettel erkölcsösen és tiszta életűen már hely se jut se bent se kint.Se család,se társadalom,se munkahelyen megy a fúrás az acsarkodás.
Erre azt a választ kaptam a szellemvilágtól.Ji King,Osho,Tarot Angyalkártya." A környezeted alkalmatlan a társulás,az egyesülésre túl önzőek,makacsok,fösvények,megfagytak,és halottnak tetetik magukat, nem segítenek nem adnak viszonzást csak elvár mind, kapni akar,csak önmagában forog.Túl nehezek nagyok,sok és szilárdak az akadályok,kint az emberekben,a veszélyes víz és a hegy.(Ez csaló cégek,embereket,barátokat,gyárak és cégeket,bank jelölt,ingatlanokat ingatlanszakma )Azt mondta azok a falak és korlátok a kinti emberek,gyárak,cégek vezetői,emberek a dolgozóik,szíve és feje,elméjében él,úgy hívják kapzsiság,félelem,önzés,harag,gyűlölet, önzés,féltékenység,gőg,hiúság és nagyravágyás,én központúság.Előítéletek és ragaszkodás a személyes dolgaikhoz ami van,jár ,kapnak és megszereztek,a rossz tulajdonságaik,előítéleteikhez ,panaszkodnak,bírálnak,örökké csak akarnak előremenni,munka,vásárlás,építkezés,kapás gyűjtögetés anyagban élnek.Örök elégedetlenek és nekik sohasem lesz elég ,se álllj se bent se kint erre tették fel az életüket.Ki kacatokat,tárgyat ,pénzt fényképek,ki érmeket gyűjt,ki nőket,ki kocsikat,ki karrierjében jól hangzó cégek,munkák és iskolákat. Számít ez ?Nem ! Ki pedig magában gyüjt fel hatalmas dogokat,tudás ,erényt és képességeket.Mind a szellemi,mind a fizikai a materiális,mind a látható és a nem látható, ami attól még volt és van érték.A nem látható munka,képességek,tudás és háttér munka és tettek is vannak attól hogy nem látszanak,akár emberi akár isteni mégis lebecsüljük őket,mert mindent látható,kézzel fogható,tapintható,fizikai,pénz,anyagi,db és nagyság,értékben mérünk mi emberek hibásan.millió dolog nem látszik,nem halljuk,láthatjuk és tapintjuk,nem is tudjuk de attól még van ,ugyanolyan létező és még fontosabb mint bármi ami látható és fizikai.
Ezért a szellemi,lelki értékek a leckék,a jellem ,a tudás sokkal fontosabb,hisz a teremtésben is előbb volt a gondolat,mi szeretettel párosult,rezgést keltet és a 2.a fizikai,Föld mi az anyagért felelős, a 2 pólus ereje megteremtette odakint azt,megalkotta azt ami még nem volt látható,csak valaki kigondolt,megálmodott egy terv és ötlet,lerajzolt,kívánt és azodáig nem is létezett.Amikor nekem eljöttek ezek a napok,ezeket gondoltam.Búcsúlevelet hagyok,elköszönök.naplót,könyvet írok az életem,élményeim és tapasztalatomról.csak egy hátitáskával megyek pár kedves emlék,fénykép és pár ruha a többit eladom,és utolsó nap megcsinálom mindazt ami örömet okoz,és nem volt rá időm,pénzem,eszközöm azt ami kimaradt,ami hiányzott amihez mindig is értettem,tudtam.Megmutatom,láttatom és kipróbálom.
Nekiálltam újra írni,rajzolni,nevetni,táncolni,sport,alkotni,jókat,aludni és főzni,kertészkedni,játszani,gyerekek,és a meglévő tudásom,tehetség,ötletből magamból merítettem azokból a kevés eszközből kellett kihoznom a csodát a valamit amim éppen volt,adott volt,ott volt és maradt.meg kellett tanulnom alkalmazkodni és más tölteted adni a nincsenek,annak ami van.Így eszközök és pénz nélkül kelet terveznem,alkotnom,rendet teremtenem,no bútorok,no anyagok és festenem.És 200 ft magokból,a két kezemmel csináltam csodakertet,olyat amit más százezrek ,ezrekből se tudott se akart, olcsó és kevés ruhából kellett megtanulnom csinosan kinézni,kevés anyag,pénzből finom ,sokszínű menüt készítenem.
Megtanultam jobban örülni a kevés a kicsivel,a van és a nincsenek,és eközben örültem mindenkis megtakarításnak,amit így elértem és létrehoztam a semmiből is.
Szóval alkalmazkodnom kellett míg mások munkabérből,új házakban,autók,pénzel,munkával bírtak milliárdszor többel mégis állandóan akartak,panaszkodták úgy érezték üres az életük,szegények örökké panaszkodtak hogy nem teljesülnek a dolgaik,holott mindent megkaptak munka,küzdelem sok nekifutás nélkül velem szemben,de mikor meglett nem örültek .Szóval újra kifelé néztek még ez,az is kéne,újabb vágy,tárgyi célt tűztek ki.Már az új ház,autót,nőt nézték,újabb állást,másik országot,másik várost,másik munkát a másik emberét,kifelé igyekeztek,tenger és másik ország így örökké csak szenvedtek és boldogtalanok voltak és lettek.
Én megtanultam a vágyaim,kívánságom tárgyi igényeim elengedni.Megvágytam és elengedtem,ugyanígy a bánatom,fájdalmas emlékek,a régi dolgokat,embereket,munkát és tárgyakat,azt ami megkötött és lehúzott,bántott.Nemvolt se harag se bánat,se akarom se kell.Nem volt többé cél se kifelé nézés és megszünt a szenvedés ami a vágyból,a nincs a kell,az akarom,a szeretnémből,hiány,gondok sokaságából adódott.
Rájöttem hogy a van a nincs is egyaránt szenvedést ,fájdalmat,görcsöket pszichés és testi,lelki fájdalmat tud hozni.
Megtanultam hogy soha sehol sem vagyok és leszek egyedül.
Meg kellett tanulnom ott boldognak lennem és boldogulnom ,ahol épp és ameddig vagyok ,és abból ami adatott megbecsülni a kicsit,a nagyot és örülni,gazdag és elégedettnek lenni.
A végére úgy megtanultam gazdálkodni a pénz,idővel a tárgyakkal,vásárolni,kereskedni míg amit nem tudtam sokéven át ,a sokszorosából,amit kaptam a keresetemből.Szóval egyre jobban és jobban jártam,jobban jöttem ki.Már nem azért szenvedtem amit nemérhetek fel és el.Így éveket nézhetem volna az Armani ruhát, és évek telnek el míg nincs egy db ingem és cipőm.Így körbenéztem ott ahol vagyok,a város és a környezetembe hogy tudok ennyiből jól kijönni,és megtalálni azt ami kell.lejebb mentem.Így meglett mindenem akkor is ha használt,olcsó,kínai,vagy márkátlan és nagyon örültem a sikeremnek.Ezután több boltban vásároltunk,és pár lemondás után,ami nélkül megvan a szervezet kivontam a kiadásokat,egyes élelmiszereket,és kezdtem kiváltani a drágább ruha,élelmiszert és tisztálkodó szert olcsóbbra,az energiát a rezsit.Javult a közérzetem.Visszatérve ezekre.
mikor igazán boldog voltam életemben akkor érdekes mód tanultam,dolgoztam nemvolt se pasim,családom,igazi barátaim,se házam,se autóm,csak pár ruhám,az állásom,de amim volt abból utaztam,alkottam,rajzoltam,sportoltam szóval éltem,és nem gondoltam sohasem a haszonra, a birtokra,célok az anyagra ezekre.
Egy nap akkorát csalódtam a világ az emberekben újra hogy meg akartam halni,magamat büntetem nem tudtam elviselni a bánatot,magányt,szenvedést a veszteségeimet és vártam a betegséget,ami végre megjött.
Addíg dolgoztam,tanultam,vásároltam és bár megvolt mindenem amit sokan irigyeltek,és utáltak érte mégse éreztem ezt,sőt minél többem lett egyre több ellenségem,irigyem,tolvaj,rosszakaró acsarkodó ember lett a környezetembe a kevésre,holott nemvolt sohasem milliós házam,tárgyaim,állásom,se bankszámlám,mint nekik.Az a pici amiért megdolgoztam és szenvedtem meglett mindenem fáj nekik,irigyelték el akarták venni,megszerezni,olyat az enyémet ,kiváltotta belőlük a farkast,ellenséget a családtag,társ,szerető,barátból,a nők,lányok,gyerekek,öregek,asszonyokból.Még az étel,ruha a tárgyaim is,a párjaim,hogy egyszer utaztam,a pár iskolám,a két állásom és munkaviszony.
Rájöttem,hogy nem voltak szeretve,becsül és értékelve életükből sok boldog pillanat kijutott ami ha ritka,kevés de nekem volt megadták vagy megteremtetem magamnak,mert nem tárgyakra költöttem,ház,föld,hitel birtokra a családtagjaimra,gyerekekre és ezért büntetek
.Rájöttem hogy nem volt önbizalmuk és önbecsülésük teli voltak harag,fájdalom,önzés és sérelmekkel,hiúság és féltékenységgel,így amikor ők kerültek elém és felém,nem örültek az állásuk,ruha a pénz,a munka a lehetőségeik,ingatlanok,birtokaik és vagyontárgyaiknak annak ami nekik volt,lett ,kapták küzdelmek nélkül,ölükbe hullt nekem meg küzdelmek árán sem.többször akartam,nekifutottam küzdöttem,tanultam és nem adtam fel.Tízéveket szántam a tehetségem,álmaimra a tanulásra,jobb állásom legyen,önmegvalósításra,társaimra,párom,család a gyerekek ,otthon teremtése ,karrier ,de így se nyerhetem .
Tehát csak anyagilag,lelkileg elfogytam,kimerültem és feladtam a harcot,hogy akarjak.Temérdek időt,pénzt energiát és tudást fecséreltem el,sok év mégse értem el semmit ennyi küzdelem árán se, csak szenvedtem,úgy éreztem ez nem fer és igazságtalan.Azóta tudom nem az volt az én utam,társam,családom,párom és az állásom,nemvolt és lett jó ha megkapom,és párat mikor megkaptam,a beteljesülés a van,a siker csalódást ,bánatot és veszteségeket,fájdalmat hozott,és űrt hagyott.
Aztán számolni kezdtem hány év ment el szar társak,barátokra a szar munkaévek,szar közegben szar társak,barátnők és munkatársak,szar állás és szar munkabér,hány év rosz családi közeg,társak melett,hány év és mennyi pénz,albérletre,tanulásra,álláskeresése hiába és másokra,és rájöttem mikor volt akkor is elvették,vagy megették előlem,megkárosítottak és másoknak tanultam és dolgoztam sose jutott magamra,semmi.se pénz se idő,se pihenés,se szórakozás,se étel,se ruha ,semmi.Eközben mások csalással,lopás,betörés,gyilkolás és hamisítással, pénzel és eszközök,kapcsolatokkal tisztátalanul,tanulatlanul és küzdelmek nélkül sorba érték el a sikereket,pénzt a pozíciót a karrier és vagyoni magaslatokat,családjuk,ház állásuk lett,utaztak minden.Senki nem kérdezte hogyan és miből,mit tett érte,hogy él,milyen rohadt ember,miféle is,miből is,bűnnel vagy hazugsággal,hány embert tett tönkre érte,lopott ,ölt meg ,emésztett el,taposott el vagy rugatott ki.Akkor jött egy ember aki azt mondta mindensiker csak ottdől el hogy te mire vagy képes érte.
Hazudni,lopni, lefeküdni,csalni, ezekre.Ezek az elvek,falak bennem álltak szilárdon,és sose léptem át őket semmi és senkiért.Nem bírtam nem mentem,Ha megteszem,akkor újra meg újra ,akkor ez egy spirál ez,ördögi kör és elvesztem önmagamat, tárgyak,siker és pénzért olyanná leszek aki nem akartam lenni,és ígéretet tettem a szüleim,nagyszüleim a kutyáimnak és istennek,az angyaloknak ,önmagamnak és ezért szerettek
.Az idézetet egy híres focista és egy híres autóversenyzőtől vettem. Az ördög aranya pénz.
Valaha lehetett munkával és tisztességesen kapni,megkeresni és sikereket elérni,de jó régóta ez már nem így megy,régen se így ment szüleink,barátainknak,mindenkinek megvan a maga vétke és titka.Mióta az emberek dulakodnak hogy legyen,a másikért,egymáséra és a többért,akár kicsi az akár nagy,az övék vagy a tiéd,semmi se elég nekik.Tudtam hogy minden pénz elfogy minden tárgy elkopik,minden vétekért valamivel fizetni kell.A hazugság,a csalás, a lopás a betörésér és láttam akik hazugsággal,hamisan szereztek jó jegyeket,állást,birtokot és férjet,pénzt,kerültek be jó iskolákba örökre hordozták ennek a titkát,a bűnt a terhet,a titkot a nyomást,a hallgatás súlyát.Tudták hogy vétetek ,és még pár ember a szüleik,társ,gyermek,aki ellentették.Ha egy tudja te magad akkor már mindenki tudja.
Szóval minden belül dől el.
mégis sohasem a vagyonom,az életemet az állásom,pénzt féltettem jobban azon a napon,hanem hogy elfeszítem a fényem,a lelkem tisztaságát és aranyporát azt a felülről jövő égi támogatást,szeretetet örömet,erőt és tudást amit kaptam kicsi kortól hogy elviseljem az életet és legyőzzem a nehézségeket.
Vissza akartam kapni,állást,barátot,szerelmet az önbizalmam,a sikereimet újra utazni,azt hittem attól voltam akkor boldog az életem igaz,sok boldog és szép pillanat.Nem.Rájöttem minden úton,és élményben egyedül voltam,bár közösen dolgoztunk,utaztunk,beszélgettünk,és tanultam velük,nyaralás,tervek,munka és alkotás és ez nekik nemvolt lényeges,igaz nem számított csak nekem volt öröm.Rájöttem hogy egyik se volt ott se szívben,agyban,emlék a szeméje a pillanatban se lélekben hiába beszéltem tanul és nyaraltam,gyári munka vele.Szóval ez hazugság volt és rájöttem egyik se volt olyan szép,rendes ember,igaz barát az állásom olyan jó ,se az iskolák,a sikereim,a tudás, a szépség a versenyek az eredmények hogy ez nemérdem,ez kevés a sikerhez,Kevés a boldogsághoz ,meg hogy ere büszkének légy.Szóval becsaptam magam,ők engem és nem is tudtam.Egy nap már jobb volt ha nem, velük beszélgetek,mutatkozok,ha nem velük,tanulok,dolgozok és bulizok,ha nem velük megyek moziba és kirándulni,ha nem nyitom ki magam,ha nem engedem be őket,ha kint maradnak.Látták rajtam mikor hazamentem az se az volt,olyan hogy megbántott bár mosolyog,és hallgattam melettem voltak,voltak szám,db mennyiség de a való kép bennem más volt.Mikor családom volt és lett,társam,gyerekek,munkám,pénz és tárgyaim,volt nap amikor éreztem jobb volt amikor nemvolt,ha nincs,mert nem mindegy hogy milyenek,mifélék kifélék örök harc és csata velük,könnyek és szenvedés vagy nevetés velük az élet,az amit adsz visszakapod.Miféle emberek és sikerek ezek kérdeztem magamtól,magamban és istentől.Akkor sokat mentem ki a partra,egyedül vásárolni,tv,mozi és szórakozni,versenyekés táncolni,egyedül tanultam és dolgoztam,egyedül ültem fel a vonatra.Mikor a családdal,barátokkal mentem a párom,gyerekek vagy a szerelmemmel akkor mosolyogva indultam,lelkesedve és valami,valaki mindig elrontotta .tett érte.hogy végül nem lett jó,ha visszanézem.olyan kevés a tökéletes nap,élmény,kapcsolat és pillanat,az érzés.
Valahányszor utaztam a párjaim,a családtagjaival nem éreztem többé jól magam,mert hozták magukkal a munkát,a telefont az internetet,számítógépet,a volt feleség,a gyereket,hozták a havert,a problémáik,a gondjaikat,a múltjukat a bánatuk,a negativitásukat és én szomorúan pózoltam az étteremben,a kocsijaikban, ahol ezeknek az utaknak nemvolt más célja,egy vízpart,egy étterem ,egy bolt.
Szóval ott voltam azokkal akiket szerettem és meg akartam osztani az örömemet,és jobb lett volna ha egyedül megyek,elviszek egy beteg gyermeket,nőt vagy állatot azt aki jobban értékeli azt amit kap,az időt a pillanatot,az élményt amit kap,mindent és ott van a képben,bennem velem,én meg benne.Mikor nézték a képeim a családok,barátok,munkatárs mindenki irigyelte hogy ott volta,m,a szerelmemmel,a fiú szeretett és fizette mit vett nekem,mim volt,amit látott milyen életem,életünk volt,de fogalma se volt igzán mit is irigyel,mire vágyik.
Milliószor láttam olyan férjeket akik nem szerették ,sőt állandóan bántották,gyalázták és kritizálták az új nőt,társukat az új barátokat se szeretik,az állásukat sem minden áron oda kötődtek ahol beléjük rúgtak,alig várták a menekülést és a költözést,ahonnét kifúrtták őket.beléjük rúgtak,becsapták,elárulták és kihasználták őket,ahol semmire vették rossznak tartotta a gyereke,szülő a régi barátok és szeretők a régi feleség mert jobb híján jobb a semminél a szar a fájdalom is,bíztatás nevetés,öröm helyett.
Gyakran a gyerekek a férfiak,a nők kötődnek és választanak rosszul.valakinek elég egy év ,egy pofon valakinek kell 30 év 300 bukfenc mire eljut oda nembocsát meg ez neki nem kell,ezek nem javulnak ,és ha valamit akar kér hajoljon a földig tanuljon meg kérni,köszönni és viselkedni,megcsókolhatná a lába nyomát is,elvégre ő rá van szügség nem fordítva.Ahelyett hogy szüntelenül jót kapsz.Az emberek maguk választanak mi kell,ki kell és mi,ki már nem és sokan nem tud és nem akarnak nemet mondani kell az életükbe a feszültség a volta,a bánat a harag az irigység,hogy elárulják és meglopják átverjék pont az akiket szeret akikért nagyon sok embert elárult,bántott megbántott és fájdalmat,veszteséget okozott nekik önnönmaga és a családjáért,szülők régi aszony,gyerekek és önmagért.
Sok ilyen balfék férfit látok aki menekül a családi közegből rossz szülők,iskola és munkahelyről majd a feleséget szerető,élettárs a gyerekei által feszített és embertelen légkörből,aztán azoknak jön a pénz,siker,szépség,derű a pasik és azok pénze és visszahúz,javítani akar,segíteni,idegbajos meg akar felelni nekik megszépíti őket,visszajár és hátrafelé él és néz ahelyett hogy ünnepelne hogy megszabadult.Aztán az apát követik,a gyerekei is,az is jönni akar és ő még mindig nem eszmél fel kikért tesz,élt.
Életemben 4 ilyen férfi egyed is kijutott.Volt hogy én is elkövetem eme hibát,de utánna nem bocsátottam meg a tetteik súlyossága miatt többé nem adtam támadási felületet nemkeletek,nem vágytam rájuk megvoltam magam békében,egyedül szabadon.Sose kapartam oda vissza ahol bántottak,megaláztak,kirúgtak,kiloptak,átver és megcsaltak rosszul bántak velem,de legtöbb fiú gyermek,apa és férj ilyen.Aki a rosszhoz húz,a rosszat szereti és azt vonzza be,azt válassza azon önmagában kell elgondolkozni a miérteken.Bűntudat, féltékenység megfelési kényszer,szeretet,elismerési vágy,bűntudat hogy miért teszi ezt értük.
Ezért örök szenvedés és bántások sora lesz az életük.
Sok férfi aki valaha sikeres vállalkozó volt,jól mentek a dolgai a volt házasság napjainak illúziója,kirándulások fényében hogy milyen volta gyereke él,próbálja újra ezt elérni visszaküzdeni magát azt hiszi pénz,birtok,állással ha szép lesz,sikeres dolgos majd jó lesz a szülei,barátnői,munkatárs az exfeleségei,a gyerekeinek rájuk építi fel az életét és másokból elszívja a szeretetük,pénzüket bizalmukat,az éltető erőt önmaga és ezekért,hogy segíteni tudja őket,ami nem feer és tisztséges.
Amikor meg jó jut,azt kér,kap vagy talál azt állandóan megsérti,megalázza és megbántja, visszaél mások jóindulata,bizalma,szeretete és pénzével önmaga és értük,miattuk.
Ez a fajta családi kapcsolat,baráti,szeretői,szülő-gyermeki,rokoni már nem a szereteten alapul ha átcsap indulatok,gyűlölködés és haragba,viták és bánatba és az új társaknak,a jónak jut belőle.
Nálunk pl,a párom körülmozgó emberek,az ő dolgai meg a családtag,rokonai,barátok,barátnők,munkatársak dolgai miatt van a feszültség.Tudom ha sok pénz,birtok,eszköz jutna akkor is maradnának ők a problémák,gócpont viták,feszültségek okozói és nem tudna sem dönteni se választani,elmenni és itthagyva őket nem bánni és vissza se nézni.
Gyakran bármi bántja rám vetíti ki ,és vétlen,ártatlan sajnos én kapok a miatt érzet sérelmek,bánat és fájdalomból,tiszta ideg,dilis,görcsöl bánatos sose nyugodt ,állandó készenlétben van miattuk.megpróbáltam elvinni innét x száz km,másik ország,pénz és birtokkal megoldani,de ott se változott a helyzet,ott lógtak oda vissza a telefonon és ezekbe kis híján belehaltam,rámentem az ilyen emberek,családok és kötelékekre és már rég nincs se türelmem,idegem hozzá se akaraterőm,jobb egyedül nem kellene kés nem kérek belőlük,köszönöm.
Aztán azt veszed észre behozza az életetekbe,otthonotokba őket és a feszültséget,róluk szól minden elhidegültök,átcsap bántások,gyalázásokba a kapcsolat amit azok,mások váltanak ki belőle,megváltozott.Szeretetből gyűlölet lesz,harag és elidegenedés ,barátból ,rokonból,gyermekedből az ellenség,a farkasod a gyilkosod,a tolvajod az árulód.
Sajnos a múlt meghatározza a jövőt,ez a perc a holnapi,tette és mondata a másiknak a mienk is jövő lesz,egy másikban meg holnappá ,és sohasem lesz vége ha valakinek rossz a jelleme,gondolkodása a terve,érzései ,vágyai,a hozzáállása a magatartása ,már írja vele a jövőt ha önmaga nem akar változtatni legyilkolja magával a körülötte élőket,megmérgezve az életük és a kapcsolataikat ami behozza az indulatokat amit nem tud levezetni,fékezni és kordában tartani ott és azokon akikről úgy gondolja nem számít,nem szereti és lehet.
Egy nap már nem hiányzott se család se pasi,pénz se munka se barát és nem kelett a barátai,rokonok a pasiim feszültségteli jelleme ,élete problémái gázas családi élete dolgaiból,egyedül boldog voltam,nyugodt és vidám és örültem ha nem láttam,nem volt,nem szólt és nem ért hozzám.Mikor ártatlanul vétett maga és miattuk ellenem többé nem tetszett,többé nem szerettem és segítettem,se tanács ,se ölelés se puszi se bíztatás ,éltünk tovább de valami megváltozott bennem,bennünk végleg.volt enni,mozi,film,tárgyak,ajándék de az ami odáig volt bennem felé az már elveszett.4 ilyen családdal ,ember volt dolgom és megfogadtam ha egyszer nagy és sokam lesz csakis egyedül megyek,egyedül élek,megadom magamnak az örömeimet,látni se hallani,se emlékezni nem akarom őket,kitörölni és leírni mint rossz álmot,kuka.Volt nincs.
Volt egy nap,amikor kirúgtam mind az összes pasit,barátnőt,családtagot és rokont,mert az együttlétek már fárasztóak voltak,jobb volt ha nincsenek.Szóval több fájdalmat és bánatot adtak.
Már úgy néztem rájuk mint akik hozzák a keserűségeik,fájdalmaik,problémákat a konfliktusaikat ha velük vagyok,és megszoktam a nyugis életet egyedül,és rájöttem ez már nem kell,inkább ne legyenek.Szóval fájt a van,és már jobb volt a nincs.Azelött nem így volt,fordítva.
Szóval megértettem,hogy akárkivel,lakni,utazni,élni,tanul és dolgozni nem lehet se csapatot,közösséget alkotni és egy célt,tervet kivitelezni.
Én valahogy mindig odafigyeltem hogy a közös ebédek,beszélgetések,kirándulás,munka,tanulás,együttlétek ne legyen zavaró tényező, hogy ott legyek mert megbánthatom a másikat,ha ott a tv, a telefon,megy a számítógép,ha agyban máshol járok,ha lélekben és szível mást kívánok,és ha nem figyel ezekre oda a partnerem,el is mentem a kedvem tőle:Ki is dobtam.Sok ilyen közös randin voltam,közös vásárlás,ünnepek és túrán,sok közös cél megvalósítása,élmény a fényképeken,mindenből sok volt, de valójában semmi,se egy sem az én szívem és A fejemben,a lelkem mélyén a valóságban,a látszat,a sok,db szám és a mennyiség a sikerek ellenére.
Egy nap már jobb volt ha nem beszélek velük,nincs közös túra,étkezés,együttlét,munka se közös kirándulások,szex se shopingolás .
Mert ugye az ember nem a pasi ,családtagok,barátok ,munkatársak,gondjai,gyereke,haverja,munkája,gondjai,titkai,bűne,vitás természete és bánatával, és hazugságaival akar lenni,ami közétek áll.
Ezért azon a napon ott szúrtam el, hogy befizettem pár embert ,elmehessünk utazni,ezért én éveket izzadtam és dolgoztam és csak miattuk ne tettem meg,lemondtam a magam álmai,és öröméről.
Ezért vagy egyedül vagy olyannal tegye meg ezeket és menjen az ember,akivel lehet,érdemes átérzi az utazás,vásárlás az együttlétek a párbeszéd örömét.akkor tudtam hogy hibáztam,mint az anyám és a párom anyja aki mindíg akart utazni,befizetett de a férje nem akart ha ment akkor végig morogta és elszúrta,utána nem tudott vagy már nemvolt miből,új lehetőség ezekre nem jött.
Azért jobb teli zsebbel meghalni,elfogadni a tényt a végét, hogy lecseng mint azok nélkül tehetetlenül várni.
A párom pl. mindíg nagy dolgok nagy pénzhez kötötte a bodogságot,évekig nem utaztunk,nem pihiztünk welness,kirándulás amit én szeretek de ő nem,amit ő szeret azt meg én nem.Ital,haverok,lelketlen együttlétek,szex,üres kommunikáció,értelmetlen autós utazások,kiruccanások aminek célja sincsen,mert levegőn se vagyunk csak hogy vezessen,mozogjon,mehessen.Megmutassa kifelé az autóját meg a ruhatárát,a pénzét mikor vásárol a boltban.Amit én értéknek láttam,fontosnak azt ő nem sürgette nemtett érte,ami nekem jó volt,örömet okozott boldogított az őt nem .Nem lehetett vele együtt csinálni,kipróbálni,megosztani,munkához látni,építkezni vagy tervezni.Se pihenni,szórakozni.más volt az érdeklődési körünk,műveltség,családi közeg és neveltetés,mást szeretünk és kedveltünk,más ízlett más volt az értékrendünk.Egy közös pont se volt ,ami összefogott volna minket.
Ha az ember valakivel van akit szert nem akar se munkát,gyerekeket,exeket technikai paramétereket,okoskodást,történelmi előadást,viták és gondokat,nem akar feszültséget,hazugságot és bánatot,se szenvedést, nem a számítógépe,Gps a munkájára,telefon és a számítógépe a szülei,családtagok,gyerek,haver,munkatársak az italra kiváncsi.
Akkor akadt a kezembe az a könyv : "Találd meg magad ",és azt, mi tett valaha boldoggá és miért,mi fog,mi a te utad ,ki és mi való hozzád,kapcsolódási pontok.Az embernek sok hazugságon,önbecsapás kell levetkőznie magát,,mire rájövünk igazán mennyire nincs szükségünk a másikra, ha minden eszközünk,pénz,ehetőség,munka egészség adott.
Míg párjaim,munkatárs és családtagok megtette és vette,megette azt am neki örömet okozott,kipróbálta és másokkal,és a hátam mögött megvalósította azokat nem engedte egyre szomorúbb és bánatosabb lettem.Engem nem vonzott a történelem,a texchnikai dolgok,a munkája a szar emberek,hüje haverok a családtagjai,az ital,az szexuális tartalmatlan együttlétei a kiruccanásai amit ő megtett és a családtagjai,barátok és a munkatársak.
Ma ha újra megadatna ekkora pénz,eszköz hivatali rang,lehetőségek jobban élnék,a pénzem,időm a lehetőségeimmel ,azzal amim van és nem pocsékolnám értelmetlen emberekre,munkahelyekre és csatákra semmit sem
.Mikor kérdezte a párom,rokon,barát a gyerekek,hogy vinném e őket,menék e velük utazni és nyaralni,építkeznék,tanulnék,dolgoznék,sportolnék e velük,egy család nem mondtam azt hogy igen,már nem.Ők nem akartak velem és nekem se jó velük.Olyan ritka az öröm pillanata a lehetőségek ideje,mikor ennyi adatik sok év mire újra lesz,ha lesz már nem szúrnám el.Nekem csak egy ember adta meg.
Mire én összehoztam sok év kínkeservel, mások nem akartak velem,nem jöttek,vagy lebeszéltek,másokat választottak ,ők azokkal.Nem tudtam megérteni mi a jó az üres családi kötelékek,szex és munkakapcsolataik,barátságban ha az ital,a pénz a munka a gondok,közös feladatok tartanak össze műanyag mód embereket és megvolt.Hazaesik megbántva és szomorúan és ez kevés ahhoz hogy barátság,kötelék legyen az emberek között igaz érzés és öröm,ha a szív a lékekben,nincs igazi összetartás és egyesülés mint a szex,közös munka és a táncban,sportban akkor hiába.csak sajnáltam mert tudtam amit keres az nem ott van.Igen végül mire otthagytam állást,iskolát mindenkit és mindent eladtam és kidobtam,hagytam veszni a pénzt,tárgyakt,munkát,iskolák és utazást kigyógyultam.A végére átalakultam,megváltoztam már másképp éltem,döntöttem és gondolkoztam,másképp éreztem és másra vágytam,máshol és máshogy.megváltoztak a céljaim,a iszonyodásom,kötődéseim,és az értékrendem,minden.
Túl rövid az élet ahhoz hogy lemondj magadról,a vágyaidról a pillanatnyi öröm és a boldogságról,nyugalom,béke és szabadságról bármi,és bárkiért,túl kevés az eszköz a jó a nagy a sok,ha jut túl kevés ideig tart,hamar elfogy és elkopik,és lehet hogy csak az életben egyszer adatik aztán soha okosan kell bánni vele.
Mára tudom egyedül kell megtalálnom a boldogságom,utamat a munkám,a feladataimat az otthonom,megépítenem a terveimet,a házamat a családot,megtalálni a boldogulásom és az örömeim, forrását.már tudom hogy mire és kire van szükségem,kire számíthattam ki osztozott örömeim,bánataim,fájdalmam és veszteségeim, a csalódásokban, és kitől mit kaptam mi jöttvele,és vissza,általa.már nem tennék senki álmaiért,mert láttam amit kapott,megkapott és teljesült mégse volt boldog,nem örült a sok a nagynak,és nemvolt elégedett nem érezte a sikert az örömet.
Ezért látom hogy valaki a kicsi,az apró a régi a használtnak is örül a filléres dolgok,egy szó,tett,ölelésnek és sok ember a milliomod szorosának se tud.Akkor ha mégtöbb és mégjobb lenne akkor se tartana soká az öröme,már újabbat hajtana és ez így menne tovább.ahhoz hogy megkapjuk a nagyot ,az igazi boldogságot és a sokat boldognak,szabadnak kell tudni lenni ahol vagyunk,abban amink éppen van és adott,minden nap,tárgy eszköz és pénz,lehetőségnek.Ott kell kihozni a legtöbbet ahol épp vagy,amid épp van,adott,abból kell teremtened és alkalmazkodnod.Ha itt megtaláltad a helyed,munkád a boldogságot,örömet magadat akkor bárhová költözhetsz,utazhatsz ott is boldogulni fogsz viheted magaddal ot is képes leszel egyedül megoldani a problémáid az és boldognak,lenni,kesergés helyett.Akkor értetem ezt meg amikor a rokonaim,barátnők,sok család mesélte hogy voltak Hotvátország,Róma és Görögországban,Velence, vitorlásoztak,mi mindent ettek,vetek és kipróbáltak dicsekedtek de nem voltak boldogok,szépek sikeresek bármit megvetek,megettek és felvettek a sokban a sokszoriban.
Azt mondják könnyebb a jóban a sokban ,a szépben a családoknak békében élni,szeretet és szerelemben élni,jól élni mint a bajok és a nehézségekben amikor feleségek,gyerekek engedik el testvéreik,a szüleik kezét mert hozzászoktatták a férjeik,szeretőik,szülők a jóléthez őket és csak a jólétet szeretik nem pedig téged és kitartásból,megértésből stb elvéreznek barátok,anyák,testvérek,feleségekés gyermekek,eggyütt lakva ebből nem kérnek,se hallani,se látni,se tudni,se segíteni se beszélni róla.
Ezért nekem ezekben a bőség,házasság,válás utáni periódusokban csapódott mellém,egy férj,barát ,társ
Sok férfi megbánta hogy vitte az anyját,a gyerekét a feleségét,a munkatársaival ment,haverok,akik elrontották az utat ott volta bánat,végig keseregték ,problémázták és morogták,Ugyanerről beszélt a párom anyja, a barátnőim,a keresztanyám,a bátyám,és a munkatársai,a szomszédaszonyaim.
Azt mondták ott is ott volt a rossz férj,a gyerek a problémák,viták a morgás a közös terhe kés gondok vitték magukkal a szomorúságot nem tudtak kint sem boldognak lenni és örülni.ha megváltozik a hely, a közeg,a személyek és a körülmények akkor sem.
MIkor külföldön jártam csupa aszott ,szomorú nyugdíjast láttam,szomorú párt,családokat,veszekedő házasfeleket,ahol a férfi otthagyta a gyerekét,az anyját és a nőjét és más párokat nézett. a nő meg a fiatalokat nézte hogy vidámak,boldogok,szabadok és szépeknek,meg jut a morgás, ott is a problémák ami a férj,a gyerekkel jár aztán hazaviszik a panelba. szóval hiába a tenger és a pálmafák,a 23 út,amit végigutaztak azt az egy napot,párt irigyelték akik a zsebpénzből,hitelből,zálogház 10 év megtakarítás,és túlórák utaztak,önerőből és mégis boldogok tudtak lenni.
Ezért mára tudom hogy siker és siker,pénz és pénz között,boldogság és boldogság között is van különbség,más a látszat a számolok és a valódi siker,érzés boldogság,élményekés érzések.Nagyon sok férfi elér karrierbeli,anyagi ,vagyoni sikert ,megkap nőt,feleséget,gyereket ,házat,állást,hitelt vásárolt,tárgyi dolgokat de mégse tudja érezni a valódi örömet,elégedettség boldogság,szeretetet szerelmet.Sokan ezt dolgok,tárgyak,személyek,pénz ,intervallum,birtok bizonyos dolgokhoz,más ország,nagyobb pénz stb.Kötik, hogy akkor majd boldog lesz,nevet és szabad és sikeres,vidám.
Ez marhaság. érezz ott abból és abban örömed amid épp van,ahol épp vagy,mindennek örülni kell.a valódi öröm nem válogat.
Ezt nekünk kell tudni elérni,észrevenni és megtalálni,minden,felfogás kérdése,te adod a töltetet neki.
A napokban láttam egy kisgyereket aki sírt,szinte úgy örült hogy megkapta az évek óta kinézett és vágyott kis ruhát,játékot a csokit.Vitte a perselyt a boltba,és évente megnézte hogy egy nap neki olyan lesz.a boltban volt egy másik,nő,gyerek és egy férfi aki vásárolt ők tízezres tételben,volt,házuk,birtokuk,autó,egészségük,pénz,munkájuk mit enni mégse tudtak örülni.Volt még egy roma kislány,akinek a szülei elvették a perselypénzt,amit az államtól,nagyszülők a gyerekre járt kapott,a ruháit,ételét a lehetőségeit az álmait,tanulást és a munkát.Kivették a kezéből és abból vetek maguknak ruhát,ételt,cigit és sört. az üzletben volt 11 nő,és 6 férfi de egyet se rázott meg az eset csak engem.Fájdalmas gyermekarcocska volt ,aki hozzáedződött ahhoz,hogy elveszik,nem kap az övéből lesz másnak,és ezt tudta ugyan hogy lett volna boldog,vidám ,és sugárzó,szeretve.Persze szerette a szülője,mondta és megsimogatta,puszilgatta mindenki előtt ami a külvilágnak szólt,de ,miféle szeretet ez kérem ?Én tudom hogy milyen mit fog érezni,hogy fog felnőni,mire emlékezni az a kisgyerek.
Mélyen megítélek minden ilyen nőt,gyereket,öreget,szülőt,nőt aki ilyen.
Az egyik kisgyereknek az anyukája lemondott magának a ruháról,és visszatette és mikor vitte a perselyt a kisgyereke megvette neki végre azt amit 4 éve várt,láttam azt a boldog arcocskát,sugárzott.De azt is tudtam hogy ez az egy is fájni fog a gonosznak,elveszi tőle.Eladják,ellopják vagy eltörik azért mert nehezen lett,áldozat és szeretetet lemondásból született ő örült neki,ezt vágyta és akarta ,sok a gonosz ember,felnőtt és gyermek.Ha megossza,látják,megmutatja már is odavész mert más nem fog vigyázni rá és nemérdekli hogyan,milyen nehezen és miből lett.Mi tudtuk.Kértem nagyon vigyázzon rá,zárja el és ne ossza meg, ne vigye be az óvodába. Pár perc a kistestvére kiverte a kezéből,mert irigy,féltékeny volt rá,holott jobban etették és ruházták,mindene megvolt ő volt a kisebb.Ennyit arról ,hogy az ember a gyermekek,testvéri,szülői vér tisztaságában se bízhat,nem mindegy milyen lélek születik ide,és ellensége lehet a barátja,szülője,társa,rokona,munkatársa akár a testvére és a gyermeke.A másik arcocska egy roma kisgyerek volt,akinek a zsebpénzéből,amit rá adott az állam,a férj a nagymama ,a rokon,abból bement a nő és a férje magának,magára vásárolni,gondolták rég a szeretet az ennivaló,hogy van hol lakni,tanulhat a gyerek neki a használt játék és ruha,majd örölni fog az új ruhájuk,a sör a mikrójuknak a nő ruhatára és fodrászának.ezért nem bírom a párom barátait,munkatársait,barátnőit ,és szomszédait se a családja női ágát,nem tudom hogy tudja e ,érzi e mit érzekés gondolok hogy ez nem tisztességes és őszinte és nem a szeretetről szól.Az elött héten egy szemét öregasszonyt ,öreg embereket osztottam le aki megszólta nőket,gyerekek,lányok,családok,fiúk és apákat akik tanultak,dolgosak,ügyesek de az ilyenek miatt nincs pénzük,állásuk,szép ruha,tárgyaik,önmagukra holott ők is igényesek,szeretik a szépet,értelmiségiek de nem tehetik meg.a boltban a másik sarokban ott volt egy nő,akit pénzelt a családja, a férje,az anyósa, a pasijai,volt munkabére é hitele meg annak a lánya.A nő ott vizátzpott a pasijával,hogy őt addíg ne hívja mert ő milyen jó nő míg étterembe,utazni nemviszi nemkölt rá és feltételeket szabott,kidobta és keresett újat.Egy 38 fölötti gebe,ronda beképzelt,önhitt nőt képzeljetek el akinek az állása,egy iskola és a gyerekén,a testén kivül mása nemvolt ,nemértett főzni is alig,jelemben,emberileg,kreativitás és tudásban,magatartás silány ember volt,de eljátszotta a királylányt.
Azelött míg nemvolt pénz,birtok állása ő meg a lánya, a férje nemvolt ilyen nagyra magával,nagy elvárások és játszotta a Janit. A lánya meg ott duzzogott hogy neki nem elég a 96 ezres laptop,hogy neki még ruha is kell,meg ez kell az iskolába ,ott sírt,követelt és hisztizett,16 éves volt.Mindez egy nap,egy üzleten belül.
akkor ránéztem azokra az öregekre, a roma családra annak a kislányára ere a nagyarcú nő,és a lányára és odaléptem a kisgyerekhez aki vitte a perselyét mint annak idején én az ofotérthez mikor ruhára, vagy az első fényképezőgépemre kelett gyüjtöttem.
Volt hogy eladtam a tankönyveim,dolgoztam gyerekként,vagy a Zálogház ,Bávba adott ruháim,írószerek tankönyvekből lett ennem,ruha, diszkó vagy mozi jegy,tankönyvekre,apróságokra,az üvegek árából, néha kaptunk karácsonyra 5 ezer ft a papámtól,amitazt is elvett a szülő,a tanár elment.Sokszor ezért nemvolt ruhám,köpeny írószerem ,szemüveg,tornacipőm,bevésték az egyest és ami volt azt is ellopták,megették előlem a suliban is,munkahelyen családban.azon kaptam magam hogy volt 20 db intő és egyesem mert nemvolt pénz kirándulni,mert viszabeszéltem,kiálltam magamért a tanár a gyerek elött aki szemét volt,mert elkéstem önhibámon kívül,mert nemvolt bekötve a füzet,új toll,és melegítő,köpeny,mert ellopták vagy nemvolt rá.Ez meghatározza az ember életét hogy nem a tanulmányaidért kapod a jegyeket és a munkahelyen a munkabéredet a megszokott normák szerint.Hogy feljavítsam ezt megtanultam verset,adakoztam,vért adtam,alapítvány,beadtam a saját iskolaszerem egy jobb jegyért,vagy pénzért.Alkalmazkodnom kellet.nincs az között különbség hogy saját szülő vagy idegen,az között semhogy szegény vagy gazdag látjátok.az számít csak milyen a gyerekéhez és milyenek egymáshoz.Mikor ez történt eszembe jutott pár öregember,nő ,lány és gyerek,fiú,és férfi apa. A párom és a gyerekei,anyja az exe,a munkatársaim,a bátyám,öccs a szüleim,barátnőim,a keresztanyám és a keresztanyám.Azóta nincs nap hogy eszembe nem jutna azaz anyuka és az a kisgyerek,meg az ellenpólus ezek.Láttam olyan nyugdíjas nénit aki a bolti kosárba rakta a nyuszis kakaót az unokának,és visszatette a konzervet meg a levesport.Láttam melette a számlákat,mennyi pénze van ennivalóra,meddíg kell kihúzni, a kiváltatlan vényeket, használt ruhába járt,a lakásába enni se volt se meleg.nemvolt állása mert a nyugdíjasok is egyesek kapnak álást,ahogy a nők,lányok,gyerekek,fiúk és apáknál is soknak jut sokaknak nem.Elötte két öreg pár 65 ezret hagytak ott a botban,bolt birtokuk,ház,föld és autó,a nyugdíj melett állásuk és olyasmit vetek ami nem létszügséglet és őket ez hidegen hagyta mert nekik volt,lesz.A multkora patikában láttam egy kis nőt aki a gyógyszert már megvette magának,a fia,a férjének akik nem adtak bele új autó,motor és ruhájuk volt az meg topisan járt , a férje meg a fia az új autóban várta,derűsen pénz,jó állás és kiruházva,felhízva.nem adtak a közösbe.
Ránéztem és megfogtam a kezét,segítettem neki egy szóval.Így pénzt spóroltam meg neki.a másiknak kifizetem a csokit,a harmadiknak a kakaó mellé odavittem azt a tésztát.ezt csak én tudom,az én titkom.Rájuk volt írva, hogy nagyon húzza őket az ág,mégse magukra vetek abból a kevésből sem.Naponta látok ilyet és valahogy nem feer és tisztességes az élet,nincs egyenlőség,egyensúly a kapásban,munka,pénz és örömök,lehetőségekben.Az a csinos gyerekes fiatalaszony,csak gyesből élt,a férje kereszt szülei nem tudták támogatni,állása gyes elött és után nem volt.,A vianniban vett ételt,csokit,tésztát,edényeket képzeljétek.az első otthonuk egy használt régi ház volt,le rozzant azt újítgatták hitelből.Használt ruhából öltözött és,havi 8,10 ezerből gazdálkodott .A romának,öregnek járt munka,segély,támogatás nekik az sem.Valaha szép,tanult nő volt mint kiderült tanúlt,értelmiségi jó ,gazdag családból csak elküldték,kimarták,lecsúszott jött egy befektetési bukta,rossz vállalkozás,üzleti fogás,rossz barátok,kölcsönadtak,és befektetési tanácsadók.Ilyen könnyű.Utánna nemvoltak meg azok a barátok,rokonok és munkatársak és mire újra lett már nem keresték egymást ,ők nem,Megértem.
Akkor láttam menyi nő,gyereknek nem telik magára ruhára,enni és fodrászra,nincsen enni,munkája,öröme,pénze .,lehetősége aki segíti,ad és támasza.Egyik a mindent odaadja a semmiből,az utolsót mikor neki sincs, a másik meg magának követel,elvár és még többet akar. a párom, exe és nagylánya jutott eszembe,az öcsém az én ismerőseim és akiket megmutatott az élet.Láttam azokat a tekinteteket ahogy azt nézte az a nő ő s rosszabb nála,munka,tanulmányok,küllem,igények,és emberi minőségben ő se rondább,se rosszabb mint az ,aki jó helyre házasodott,vált,szült és neki jutott ,megtehette .Sőt.Láttam ezt a sok romlott silány nőt ,gyereket,férfit és öregembert. Melettem ált a férj,vagy szertő,öregek akik kifizették a gyerekeik,unoka a feleség kiadásait és azt az egyedül albérletben lakó gyerekes nőt nézte,akinek a férje külföldön dolgozik,néha hazaküld valamit akit lenéztek és megszóltak.Eközben a élelmiszerben diáklányok,egyedülálló szinglik,jól menő férjek,vállalkozók lányai,felesége dolgozok,és vagyonos öregek,mióta ő mondta már a gyes elött csak 2 évig volt munkája kifúrták,az is kellett valakinek,kényszer vállalkozott,házasság ,jött a gyes,Azóta és azalatt se lett,és azután se fog,nem lesz,szülheti a gyerekeket és veheti a lottót,mert senki se érzékeny rá,nem engedik előre és nem adják át a helyet.nekik megáll az idő és az élet.
A férfi megvárta,leszólította ki akart vele kezdeni,holott ott volt a nagylánya,felesége.Az ilyen férfi csak belekóstol,beleharap de nem hagyná a nőjét,szerető,feleség,annak a lányát a pénz,birtok,a nyugalom,a szint miatt holott a másik volt a jobb a rendesebb,az igazabb.
Láttam a férfi összemérte azt a nőt,és a gyerekét meg az övét neki kik jutottak és gondolkozóba esett menyibe vannak azok neki,mekkora igényeik vannak,és milyen hálátlanok,rossz természet és ez a családja.
Eltelt pár hónap,mondják a kis nő a szüleivel,gyereke elköltözött másik városba,eladták a házat elment.
Csakhogy az a férfi aki ott meglátta,az otthagyta családját nem tudom,a szeretője,felesége és a lánya volt e ,de választott,erre mondják hogy vele látták.Új családot,othont választott a régi a sajátja helyett.
Persze nem tudom az anyag a körülménye,khogy törik ösze őket,mennyire hagyja a régi feleség,gyereke és az öregek az itteniek ott élni és érvényesülni,boldognak lenni, le tudják e győzni a pénzügyi és anyagi akadályt.Attól tartok a férfi x hó,év visszamegy a családjához,azokkal is párhuzamos kapcsit folytat válni nem akar és nemfog,ide ,és oda is táncol,jóllakik és húz.
Az ilyen ember maradjon szertő,barát de építeni rá,élni vele ,hozzámenni nem szabad.
Azt halottam külföldre költözik a lány,és az öregek ott kaptak,állást ,képzést,segítséget.
nem hiszem hogy ez a férfi itt hagy mindent és válik,nem akarná nyitva hagyni ezt az ajtót a régieket is meg azt is.Mindenestre ha mindkettőt akarja veszteni fog,mert ezta lány,se a családja nem tolerálja,nem lesz türelme és a bizalom fontos dolog. az újba csak úgy lehet belemenni,ha elhagyjuk az egyik partot,tisztességgel és teljes szívvel.az én párom is ilyen.
Ezért ha nekem ,neki adatna másutt lehetőség én már oda nem mennék vele,nem vinném,hagynám azokat akikhez kötődik,választott én nem vagyok a játékok,sakkozás a hazugságok híve,és ismerem őt,őket a családját és tudom hogy képes értük hazudni,védi őket,enged akármilyenek is érzi és tudja ott is megkeseredne melette az életem,az életünk ez miatt.
Ő rá olyan erőszakosan rátapadtak emberek,erők hogy nem engedik elmenni,újra és újat kezdeni szabadulni,és az én életem miattuk,ilyen ember melett nemvolt örömteli,vidám és boldog.Itt barátok,barátnők,szülők,régi szeretők,az exfeleség,a gyerekeiről beszélek,akiknek ő ugrik,épp jó ha az egyik nemér rá,nem segít ,a szertő csődöt mond és ő kell.
Az új kapcsolatok ezért mennek tönkre mert ezt én nehezen viseltem az én gyomrom nem vette be,hogy egy férfi,apa miért nem engedi el a gyerekét,szülő volt azonyát van mellettük új társ,férfi barát,rokon aki segít és ad és addíg nem fogják szeretni,becsülni,értékelni ,ugatni fognak,bántani és kritizálni amíg a palimadarat látták benne,hogy ere ara jó és használható,vagy ki mire hasznos,használható hasznot produkál nekik mind a 3 nőnek,bent és kint is.Ez olybára megmérgezte a kapcsolatunk és az életünket,hogy bármi adatna én sem őt,se őket nem szeretném így tovább már.Ne jöjjön se velem,se utánam,oldja meg ,éljen nekik,de én nem akarok így és ilyet.
Ha most lenne az az utolsó nap,vagy a búcsúzás,elválás napja,új kezdet,új élet,költözés mesze innét,megtehetném akkor csendben lelépnék egyedül köszönés minden nélkül és megtenném azokat ami engem boldogít ,feltölt és örömet. Tehát nem szeretném hogy bárki fia,gyereke,férje,barát,rokon tőlem akarna bármit,belém csimpaszkodna,róluk szóljon az életem,kiszolgálni őket,mert nem ezért születem és nem erre szerződtem.Megjutalmaznám és boldoggá tenném magamat,élnék kipróbálom azt,megcsinálnám azt ami nekem jó.Utazgatnék,élnék,tanulnék,dolgoznék,tánc és sokat nevetnék,és meggondolnám kit és mit akarok az életembe bent,kit fogadok és engedek be,kell e ez újra nekem. Valahol lak,és dolgoznék lenne barátai,közösségem,otthonom,munka,pénz önélló egzisztencia,és lenne pár növényem,állatom és olyan gyermek aki jószívű foglalkoznék vele attól függetlenül kié,milyen nemű,korú,bőrszínű,egészséges e,kié.Az számít mi van benne,milyen.Mi lakik,milyen a szíve,lelke az elméje a hite és a nézetei semmi más,de az is lehet x nap,évig angyal aztán átfordul,és vége onnét el kell engedni.
Ha tehetném egy napba minden szépet,jót és örömtelit beleűrítenék abba ami nekem igazán szép és jó,érték és tartalom. Megtenném,megadnám magamnak kiölteném azt a napot és nem bánnám.Nem várnám hogy más megértse,csakhogy velük legyek azokkal akik önzőek csak birtokolni akartak,fékezni de segíteni és szerezni,tenni értem nem.Azok akikhez csak én adtam,tetem,segítettem és kötődtem de nemvolt köztünk kapcsolat semmi ami igaz.Senki önzése,igénye é kérésért nem maradnék,és nem várnám el hogy megértse és elfogadja ezt.
Ha eljönne a napja,nem akarok többé se társ,se barát,se anya,se szerető,se gyermek kolonc,teher lenni azt mondanám a páromnak,gyerekem most pedig menj élj és utazz,egyedül,akivel akarsz tedd meg azt ami jólesik,szeretnél azzal és ott akikkel szeretnél és méltónak találsz akkor is ha az hamis barát,szerető,rokon és munkatárs ,nő ,szülő akkor is tudom őket választaná,a pénzt a birtokot a tárgyakat,mert minden ember gyarló észt tudja is magáról.Ha nem menne és tenné utánna dobnék egy követ,belerúgnák kettőt .Ha kell,elhajtanám,vagy én mennél el,lerúgnám magamról,eltolnám lelketlenül.Ha kell megsérteném vagy hazudnék neki ,hogy ne kötődjön,ne válasszon és ne akarjon engem.Olyat tennék amit nem felejt el nem bocsát meg,ami leválasztja rólam.Eddíg ez bevált.
a papám és magam miatt döntenék így az új élete az enyém minta volt.
Aki pedig példát akar ,az nézze meg a Griffin & Phőnix nevű filmet,van egy egy idős emberekről ,kik barátok lesznek,akik együtt fekszenek a kórházban,célfüzet ,listát készítenek a meg nemvalósított álmok,és tervekről,és egy nőröl ,aki elkölti minden pénzét,megismeri a szerelmet mikor azt hiszi beteg.A végére kiderül nemvolt beteg ,oda a szar élet,szar állás se pénzem de lesz férje,öröme,boldogsága.Kivirul és kiszépül,kifiatalodik,sikeres lesz,rá figyel a világ és a sajtó és magára talál,a maga sarkára áll.Ha nincs a betegség,akkor sose hagyja ott a szar munkahelye,várost családi életet,szar pasit nem vált életmódot,munkahelyet sose vesz magának új ruhát,nem fogy le,nem pasizik,így nincs utazás és kaland,se pasihegyek,önbizalom,és románc se sikerek.egyik szülte a többit.A szerencsétlensége hozta az áldást.Addíg szürke,unalmas mélabús volt az élete,jött az izgalom,kaland utazás,élmények új társak,hírnév a siker.Azt hiszem ha ez kimarad ugyanúgy élte volna le az életét szar állás,szar társ,szar barát,egy városban a kis unalmas házában munka,evés,alvás ,a megszokott létforma semmi öröm,izgalom és változás,társ nélkül.Így akármi,akárki is hozta a változást üdvözíteni kell azt.Még azt is ha az orvos hazudik,ha jön a baj,a vész mert az mindig tucat lecke,felismerés jó élmény és tapasztalathoz,valami jobb,szebb ,több ,igazibb és nagyobb,felfoghatatlanhoz vezet el,látjátok.
Gyakran amikor a társak,a szülők nem veszik észre egymást egyik megszenvedi ezt,őket boldogtalan.Akára gyermekük,családtag a társuk,észre se veszik mire elmozdul,tragédia éri,baleset,halál és betegség, annyira egymás a pénz a munka körül mozognak.Ilyenkor próbákat,bajokat hoz az élet,az angyalok,halált,betegséget,bajok és nehézséget,veszteséget ,balesetet és próbatételeket hogy meglássák egymást,megkeressék és összetartsanak.Ráébressze hogy mi is igazán a fontos az önzés,mohóság a vagyonelvűség a féltékenység önmagukon túl.Ez a szeretet a barátság,a családtagok,párjaink és mindenki próbatétele ilyenkor hogy reagál,hogy vizsgázik, javít e,tesz e,felébred e.
Az aki ilyenkor bukik,hal,betegség akire nem gondolnak ekkor se törődnek,ő kiíratik az élet könyvéből isten elveszi tőlük,a szertetetet és magukra hagyja őket.
Sok beteg gyermek azért hal meg mert a szüleik nem szerették őket,nemvárták,nem akarták,lemondnak róluk,nem kívánják az életük,örömeik,vidámságuk,sikereiket,és egészségüket,a terheket a felelősséget, az ő vétkeik és bűneiket egy ártatlan,tiszta,nemes, jó lélek vállalja át és viszi el,akár egy gonosz emberét ,akár 50, 100ét aki köröttük gonosz volt,dolguk volt.
Ők érzik ezt és tudják de remélnek a legvégsőkig hogy ők is kellenek,fontosak valahol,várják őket.
Mikor kórházban voltam betegen,vagy ápolóként ,sok olyan jó,rossz embert láttam akihez nem járt senki,senki se látogatta,nem emlékezett nem adott,nem kapott így, és nem hívta,és akiknek s életébe de a sírjához se jártak ki,senki se emlékezett a sok jóra.
Csupaszív nők,öregek és gyermekek.rossz közegbe családhoz kerültek és születtek.Ilyenkor a szüleik elfordulnak a munka, a pénz a birtok felé,szeretők,új gyermek,anyag az önzés,kifelé más irányba ,más emberekre ragasztják rá a figyelmet a szeretetüket akikben majd csalódni fognak,elárul és meglopja őket.
Aki szerette,akarta őket,jó tanul,jellem volt,szép klassz léklek,mindent megtett értük elfogadják ,jó de nemkel és a másikért rínak és küzdenek aki rossz,bánatukat hozza,oda kötődnek azt szeretik azért mert rosz.
Láttam ilyet hogy a kislány gyermeket eldobták a fiú gyermek,idegen .Minden ember választ hogy istent a jóság a szeretetet a szépséget szolgálja a másik emberben vagy a gyilkost ,a hazugságot,a tolvajt a csalót az árulót,a gyermeke és a felesége szívében,testvér,szülő,barát vagy munkatárs, a tárgyak, a pénz és a sikerek,az eszközökben amin keresztül az ördög megmutatkozik.Hol a gyereke,állás,pénz,birtok,szeretők,idegenért.Az emberek ,milliószor a rosszat,a rosszabbikat választják és szeretik oda húznak ahol megégnek,tudják és érzik és mégis kell jobban mint a víz hogy valaki átverje őket,belerúgjon,meglop és megbántsa őket,újra meg újra azért mert lehet,belül gyengék és kihasználják azt hogy kötődni,megfelelni akarnak,hogy szeresse ,értékelje mindenki őket.
Érdekes ha sok embernek tragédia jönne, egy nap,földrengés,árvíz és háború azon a napon,felvállalná a másságát a szeretőjét és mind másképp döntene,mást választana tudom.Sokan elmennének oda ,ahol boldogok voltak,vágytak,emlékeik,élmény oda vitt,régi barát,szerelmüket keresnék fel,vagy a szeretőikkel lennének és nem a szüleik,barátaik a feleség és a gyerekeikkel,nem a pénz,a birtok és a vagyontárgyaikkal.Érdekes ugye.
Hm...nem gondoltár arra, hogy elmenj piszológushoz? Komolyan! Meg tudnád fogalmazni egy-két SORban, hogy TE mit tennél az utolsó nap? Túl sokat foglalkozol másokkal...hol vagy TE??? Ne félj magadtól. Nem harap.
Itt van benne!!! Hát nem látod? Tökéletesen leírta, hogy ő mit tenne. Sűrítsd össze magadnak egy-két mondatba.
Tisztellek a kérdésért.
Jól ideöntötted magad! Köszönjük neked!
Lám-lám, nálad is igaz a mondás, hogy a szenvedés igazzá tesz. Ezekből a szenvedésekből sokat tanulunk. Nem lehet egyértelműen azt mondani, hogy aki rosszat vonz, az rossz. Hiszen sokan azért vonzzák a rosszat, mert le kell dolgozniuk a saját jellemhibáikat. Ehhez viszont partnerek kellenek. Meg kell, hogy rugdossák, ő is kell, hogy rugdosson másokat. Az jelenti viszont az előrejutásukat, ha ezen közben felismerik az útjuk jelentőségét, s egy idő után már megpróbálják a kezükbe venni az irányítást, nevezetesen a saját jellemhibáik szisztematikus kijavításának az irányítását.
Te ezt felismerted és tenni akarsz. Korábban csak a vélt vágyak, később a mások iránti düh, majd a megfelelni vágyás lépcsőit jártad végig. Többször magad ellen fordultál, míg végre rátaláltál az útra, melyen járnod kell. Sokat segítesz ezzel másoknak is. Csak így tovább!
Ezek a kapcsolatok arra valók, hogy a konfliktusainkat, a belső harcainkat megfelelő helyzetben tudjuk megélni. Ha ezek a rossz társak bántások, hazugságok, csalások, lopások, lelki rablások nem lennének; vajon mik vinnének közelebb önmagunk megismeréséhez, önvalónk helyes megítéléséhez, s milyen esélyünk lenne azok kitisztítására? Hisz nyilván a mi vágyaink hozták velünk kapcsolatba őket. Én már csak tudom. Épp elég ilyenben volt és van részem nekem is. Azonban a próba lényege, hogy megtanuljunk belőle ezeknek a helyzeteknek a helyes kezelését. Minél jobban tudjuk kezelni ezeket, annál kevesebb lesz belőlük, s annál alkalmasabbakká válunk egy következő próbasorozat materializálására, egy magasabb spirituális szint problémának a megoldására. Jó úton jársz. Előre! Az életünk nem arról szól, hogy a körülményeink között _ melyeket mi vonzzunk - jól érezzük magunkat, hanem arról, hogy megszabaduljunk a hibáinktól - amiket szintén mi vonzottunk -, és megtanuljuk másoknak is segíteni ebbéli törekvéseikben. Ez egyedül sohasem mehet. Ehhez, mindig társak kellenek. Jók vagy rosszak, de kellenek. Csak velük, az ő segítségükkel fejlődhetünk - akármilyen banálisnak is hangozzék. Szenvedni embernek való. Legyünk rá méltók. Nehéz, de ez az ÚT.
A boldogság definíciója a következő: a szeretet és a szolgálat terméke. Tehát boldog ember az, aki azt szolgálja, akit igazán szeret. Ennél nagyobb boldogságról nem tudok.
A leírtak alapján úgy látom, épp ideje komolyan beszélgetni arról, hogy ezen a helyzeten változtassunk. Sajnos már nem elég az, hogy veszünk másnak egy csomag tésztát, vagy pótoljuk a perselye tartalmát. Ez is csodálatos dolog, hisz erre is csak nagyon kevesek képesek (nem anyagilag, hanem bensőleg). Ezért kínálom az olvasóidnak is, neked is, hogy párbeszédet kezdjünk az ezoterikus gazdaságszervezésről.
A film szerint a szerencsétlenség hozta az áldást. Az életünk épp ilyen . Ezért kell megtanulnunk tudatosan szenvedni. Hisz ez a szenvedés hozza meg a várt boldogságot.
Amit elfelejtünk, az elmúlik. Ez igaz az emberre is: akit nem szeret senki, az meghal.
Nos, valóban érdekes, amit írtál. Alapos emberjellemzés, sok kérdés keres választ benne. Így köszönöm, hogy olvashattam, és igen tisztellek érte - valószínűleg jobban, mint a párjaid.
További jó irányt az életednek, ehhez itt, Sanyi lapján valóban sok segítséget kaphatsz.
Írj!!! Néhány nap múlva olvasd vissza. Jegyzeteld le a gondolataidat. Elemezd ki önmagad néhány nap higgadt távlatából.
Írj újra, ha késztetésed van. Olvasd vissza újra. Szedd szét, elemezd újra.
Igen, szerintem is túl sokat foglalkozol másokkal. Hol vagy Te? El vagy rejtve mindvégig.... El vagy rejtve.
Az anyagiakkal nagy problémáid lehetnek lelki szinten. Nincs szinte olyan (összetett :-)) mondat, amiben ne lenne benne a pénz, vagyon. A "birtok" szó fura, régies, mégis nagyon sokszor használod. Gondolj bele, miért? Birtoklás....
Egy lap tetejére írd fel: negatív szavak. Keresd ki ezeket a fenti írásodból. Írd le. Az ismétlésekkel együt!!!!
Egy másik lapra írd: pozitív szavak. Ezeket is írd fel, ismétlésekkel együtt!!
Hasonlítsd össze. Gondolkodj.