A repülőgépen | Önmegvalósítás.hu

A repülőgépen

A repülőgépen, melyre Angliában szálltam fel, két idősebb hölgyet kaptam útitársamul.

Az utazás alatt próbáltam folyamatosan nyitva tartani magamat, ami fantasztikus volt, de néha muszáj volt egy kicsit szüneteltetnem, mert különben végigsírtam volna a több, mint 5 órás utat. Nagyon mélyen megérintett a hatalmas víztömeg látványa és átrepültünk Franciaország felett, ami csodálatos volt. Így érthető, hogy folyamatosan a könnyeimmel küzdöttem. Még most is kicsordulnak, ahogyan ezeket a sorokat írom.

De kanyarodjunk vissza a két angol hölgyhöz, akik többször fogyasztottak a repülés alatt gin-tonicot, vodka-tonicot. Egyszer csak jött egy érzés, egy infó - biztos a megnyílás miatt tudtam felfogni -, hogy fizetnek nekem egy italt. Egy kör 12 fontba került. Az első alkalommal a mellettem ülő hölgy 22 fonttal fizetett és így 10-et visszakapott az egyik stewardesstől, a másik pont nem figyelt, így egy-két pillanattal később ő is visszaadott 10 fontot. Persze, aki először visszaadott, ezt nem vette észre. A hölgy egy kicsit zavartan, de végül is elfogadta a 2x10 fontot, bár nem tette bele a tárcájába, meg hezitált, hogy mit is tegyen. Úgy, mint én. Mindent láttam, de most mit tegyek?! Aztán vettem a bátorságot és szóltam a hölgynek, hogy kétszer kapott vissza, de a döntést, hogy mit tesz, azt igazából ráhagytam. Zavarba jött, de az útitársa gyorsan kapcsolt és csak ennyit mondott:

- Do you want a drink? :)

Beküldte: | 2008. júl. 26. szombat - 12:57

Hozzászólások

11 hozzászólás
Inyó képe
Őszinteség= tiszta haszon
2008. július 26. szombat, 14:24 | Inyó

Nagyon tetszett a történet!! Tanulságos!

Nehezen
2008. július 31. csütörtök, 23:46 | gabocka   Előzmény

Köszi a magyarázatot! Először én sem értettem,hogy ki mit adott kinek?!:)
Most nekem is jól esne egy, mondjuk vodkanarancs:))
pussz

fehercsongor képe
Földhöz ragadtam.
2008. július 30. szerda, 20:40 | fehercsongor

Földhöz ragadtam. (kicsit nehéz a felfogásom)

Jól értem-e?Végül is a légikísérő visszakapta a 10 fontját?

Inyó képe
Nem!!
2008. július 31. csütörtök, 13:11 | Inyó   Előzmény

Nem kapta vissza. Az idős hölgyek kétszer kapták vissza a visszajáró pénzt, két különböző légikisasszonytól. Ezt a  hölgyek is tudták és a mellettük ülő leányzó is, aki ezt megemlítette az idősebb nőknek, akik erre felajánlották /megvesztegetésül:-)/ , hogy meghívják egy italra!!

Szerintem nagyon tuti történet!:-)

Érted már Csongor?

fehercsongor képe
Értem.
2008. július 31. csütörtök, 22:06 | fehercsongor   Előzmény

Értem.Kösz.

gyöngyház képe
Máshogy látás. :-)
2009. március 03. kedd, 21:03 | gyöngyház

Engem más fogott meg.
Ha "véletlenül" vagy tudatosan nyitottabb állapotban vagyok, nálam is jellemző, hogy az égvilágon (megint a magyar nyelv szépsége!!!!) mindentől meghatódom. :-) Sokszor egyszerre mulatságos és megindító az érzés. De mindenképp felemelő!! :-)
Utazáskor ez természetesen hatványozott! Folyamatosan új impulzusok, érzetek járnak át... Nagyon szép.