Párkapcsolat másképp?
Sziasztok!
Nagyon kíváncsi lennék a véleményetekre egy témában.
Nem tudom, hogy volt-e már erről szó, ha igen, elnézést az ismétlésért.
Azt látom magam körül, hogy a tradicionális családmodell nem működik túl jól. Se otthon, se ebben az országban, ahol élek. Viszont új modell meg nincs.
Mindig azt gondoltam, hogy a házasság nem mindenkinek járható út, de az idősebb generáció véleménye mindig az, hogy nekik nem volt választásuk és fel sem tették magukban a kérdést, hogy mit is várnak egy párkapcsolattól. Most meg jó dolgunkban már azt sem tudjuk, mi van. Nem hiszem, hogy ilyen egyszerű lenne, inkább azt gondolom, hogy egy folyamat része ez is... a dolgok változnak...
Tény, hogy sokat változott a világ és főleg nyugaton a nők sokkal önállóbbak, mint egykoron. Ettől az egész párkapcsolati-családalapítási séma felborult. Én gyakran érzem magam UFO-nak, mert nem egyértelmű számomra a házasság, a gyerekvállalás és minden ezzel járó dolog.
A párkapcsolat lényegét egész kicsi koromtól abban láttam, hogy két önálló személy keresi egymás társaságát és megosztja az életét, ameddig jól esik, ameddig igazi az érzés és a kötelék. Mindez a szabadságon és a szereteten alapulna elképzeléseimben, és semmiképp sem akármilyen függésen vagy társadalmi elvárásrendszeren.
Sok barátnőm azért ment férjhez, mert gyereket szerettek volna már, vagy hogy ne maradjanak egyedül, vagy egyszerűen, mert mindenki ezt csinálja. Ezt én annyira nem értem, de tényleg.
Azt már tudom, mit nem szeretnék, de amit viszont szeretnék, annak még nem látom a körvonalait a világban.
Így jártam? Vagy van más is ebben a cipőben?
Szép estét,
Zsu
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
"Azt látom magam körül, hogy a tradicionális családmodell nem működik túl jól. Se otthon, se ebben az országban, ahol élek. Viszont új modell meg nincs. "
Az emberi kapcsolatok olyan összetettek, hogy nem kell és nem is lehet modellt állítani.
Amikor házasságra lépsz valakivel, ezt a döntést szabadon hozod meg a pároddal együtt. Most természetesen a mai korra, a mi társadalmi rendszerünkre gondolok. Mindenki azt szeretné, ha az ő párkapcsolata lenne az üdítő kivétel, a "majd mi megmutatjuk" szép példája. Más azonban az illúzió, és más a valóság.
Nagyon sokan szándékosan évekig táplálják magukban a tökéletes kapcsolat illúzióját, holott az már belülről régen meghalt, jó esetben csak a megszokás tartja össze, vagy a gyerekek, a vagyon, a kényelem és még lehetne sorolni.
Személyiségünktől, a belénk nevelt példákból, tudatosságunktól, elszántságunktól..........is múlik, ki mikor lép ki egy halott kapcsolatból, vagy egyáltalán kilép-e.
Nincs és véleményem szerint nem is lesz általános megoldás arra, jó-e a házasság intézménye, mi kellene helyette, kell-e egyáltalán. Változik a társadalom, de ezt a változást az egyének változása hozza létre, a belső igény valami másra, ami nem biztos, hogy szebb és jobb, csak éppen más. Az személyes szinten derül ki, hogy jobb-e, működik-e.
Minden újabb kapcsolat ad valamilyen tapasztalatot, hol kevesebbet, hol nagyon keményet. Jó esetben ezt már megtanuljuk és igyekszünk elkerülni, vagy éppen beépíteni a másikba. Ha nem bíznánk a következő párkapcsolat működésében, nem is lenne erőnk felvállalni, tovább lépni.
Bárminek is nevezzük a párkapcsolatot, házasságnak, együttélésnek, élettársi közösségnek, a lényeg abban van, hogy ki tudjunk benne teljesedni és engedjük átélni a teljesség érzését a párunknak is. Ezt a tudatosság és a tapasztalás adja meg - szerintem.
Mások példája mindig csak a másoké, lehet figyelmeztető jel, vagy bármi más, de a saját kapcsolatodat csak Te tudod ápolni, óvni, elviselni......... Sok sikert hozzá. :)
Pontosan attól változtak meg a dolgok, mert őseinknek nem volt, nekünk meg van választási lehetőségünk.
Hogy önmegvalósítunk, vagy nem. Nagyon helyesen, a nők rákaptak ennek ízére, és bepótlandó az eddig elmulasztottakat - kicsit túllendültek a másik oldalra. Nyugaton a társadalmi fejlődés pontosan abban a szakaszában tart, amikor ez az általánosan elfogadott érték, ez is alájátszik a nők önállósodásának. Ami pedig a másik oldalon a férfiak háttérbe szorulásával jár, de most nem ez a kérdés.
Azt kell világosan látni, hogy semmilyen kapcsolat, így főleg párkapcsolat nincs függőség nélkül. A kapcsolatépítés bizonyos kötöttségek, lemondások, alkalmazkodások bevállalása, vagyis maga a függőség. Míg az önmegvalósítás, az önérvényesítés ennek az ellenkezője, ezek időleges, részleges lazítása, vagy teljes felmondása. A fejlődés során egyik a másik után váltakozva válik fontosabbá az egyéniség kibontakozásában, de egyszerre soha nem lehetnek egyformán fontosak, mert kizárják egymást! Választanunk kell közöttük.
Persze, a teljességhez hozzátartozik, hogy hivatásom is, meg párkapcsolatom is legyen, akkor vagyok boldog... A megvalósítás azonban nem megy egyidejűleg, csak hol az egyikre, hol a másikra koncentrálva, míg szerencsés esetben mindkettő beérik. Az szerencsétlen és megváltoztatandó dolog, hogy a nők a gyerekvállalással nagyrészt elveszítik a szakmai kiteljesedésük lehetőségét.
Egy párkapcsolatban rendszerint két önmegvalósítás egyidejűleg nem fér meg, talán csak addig, amíg a szerelem jótékony köde elfedi a különböző érdekeket. Pláne, ha gyerek is van a családban. Ezt a karriert építő házas nők nem nagyon veszik, tudomásul... Vagy úgy összejöhet, hogy van egy ennek alárendelődő pasijuk, de ezt meg nem bírják elfogadni, mert nem érzik nőnek magukat. Pedig ezzel sem kéne, hogy gond legyen az átalakuló értékrend szerint, ha már egyenjogúak vagyunk...:DDD
A másik ködösnek tűnő rész az írásodban az, hogy "...megosztja az életét, ameddig jól esik, ameddig igazi az érzés és a kötelék." Meddig esik jól és mi az "igazi"?
Ha ezeket Te egyedül döntöd el, akkor önérvényesítesz, vagyis nem a kapcsolat a fontosabb. Ha ketten együtt döntitek el, akkor kapcsolatot építtek.Csak tudatosan, egymásnak "alájátszva", felváltva és kölcsönösen alárendelődve lehet megvalósítani egyenlő mértékben, de nagy művészet és elég keveseknek sikerül.
Sok sikert hozzá!
"Csak tudatosan, egymásnak "alájátszva", felváltva és kölcsönösen alárendelődve lehet megvalósítani egyenlő mértékben, de nagy művészet és elég keveseknek sikerül."
Hú ha tudnád milyen játszmáim vannak magammal mostanság ebből a tényből kifolyólag.
H:"Azt kell világosan látni, hogy semmilyen kapcsolat, így főleg párkapcsolat nincs függőség nélkül"
Na ez a mondat, az a mondat! :-))
Azért biztos, hogy ez az a mondat, mert felingerel hahaha.
Asszem a lehető legkevesebb függéssel járó verziót kéne megtalálnom...
>>A másik ködösnek tűnő rész az írásodban az, hogy "...megosztja az életét, ameddig jól esik, ameddig igazi az érzés és a kötelék." Meddig esik jól és mi az "igazi"? <<
Ez meg a másik... Hogy meddig esik jól és mi az igazi azt szerintem csak a két ember érezheti, aki a kapcsolatban van. És ez nem magamra vonatkozik leginkább, hanem a másik félre, sosem szeretnék úgy együtt lenni valakivel (volt már rá példa) hogy "muszáj"-ból vagyunk egy pár, mert már nem köt össze érzelem és lelkiség, hanem csak a körülmények és a megszokás miatt marad a dolog úgy, ahogy volt. Nagy idealista vagyok, tudom, ez az én bajom. Azt szeretném, hogy bármilyen együttlét minden napos szabad döntés maradjon mindig, szívből jövő és őszinte. Ezért nem vagyok függés párti. Sehol, semmilyen kontextusban. Mert a függés kényszert szül és a kényszer a szabadságot csorbítja.
Nem tudom, érezhető-e, hogy nem is a magam szabadságát féltem csak, hanem mindenkiét.
Hali és köszi,
Zsu
Kedves, Zsu!
A kapcsolatépítés függőségeit nem kényszerből vállaljuk, hanem önkéntes önfeladásból. Valami értékesebb közös elérésére felkínált, és jó értelemben vett áldozatból.
Vajon mikor nagyobb a szabadságfokod - amikor már megléptél, megtettél valamit, vagy akkor amikor még előtte állsz? Ha önmagamat korlátozom valamiben, akkor még mindkét lehetőségem megvan bármilyen döntésre, mint amikor már megtettem valamit. A szabadságfokok befelé nyílnak. Az önként vállalt függés tehát nem csorbítja a szabadságot. Megélés kérdése.
Abban nincs vita, hogy valamikor ki kell lépni egy fejlődésre már képtelen kapcsolatból, mert abban a felek sem képesek fejlődni. De időnek előtte kilépni - időpazarlás, mert a következő ugyanott folytatódik, ahol az előzőben megfutamodtam a saját leckéim elől. Én ezeket tapasztaltam.
Azt szeretnéd, hogy bármilyen együttlét minden napos szabad döntés maradjon mindig, szívből jövő és őszinte. Ez azt jelentené, hogy Te sohasem vagy magad alatt, soha nem vagy elégedetlen, és már elérted azt, hogy minden megnyilvánulásod szívből jön - nem egóból.
Sokan szeretnék ezt elérni. Én is...:DDD Ha sikerül megvalósítanod a függőség nélküli kapcsolatot, arról azért szívesen olvasnék...:D
Szeretettel
Jól beszélsz kedves Hermess.
"Ez azt jelentené, hogy Te sohasem vagy magad alatt, soha nem vagy elégedetlen, és már elérted azt, hogy minden megnyilvánulásod szívből jön - nem egóból".
Jaj, nem, dehogy. ÁÁÁÁ.... Csak azt mondom, hogy ez a cél! :-D Még kicsit dolgoznom kell az ügyön... 12-14 inkarnáció és ott leszek hahaha... vagy nem.
No, de félre a tréfával, amit írsz az lényeglátó. Két dolgot szeretnék hozzátenni.
"Abban nincs vita, hogy valamikor ki kell lépni egy fejlődésre már képtelen kapcsolatból, mert abban a felek sem képesek fejlődni. De időnek előtte kilépni - időpazarlás, mert a következő ugyanott folytatódik, ahol az előzőben megfutamodtam a saját leckéim elől."
Ezzel teljesen egyetértek és lehet, hogy nem magyaráztam el eléggé az elején: igazából nekem nem az önfeladással és az egészségesen elkerülhetetlen függéssel van bajom, hanem a kórós és időben állandósuló függésrendszerekkel. Mert a mai társadalom erre épít. Holtomiglan-holtodiglan. Közös ház, közös hitel, közös kocsi, közös kassza. És ebből a függésrendszerből Harry Potter legyen a talpán aki kivarázsolja magát, ha már a kapcsolatnak tapsoltak.
És most végigolvasva amiket írok, nem is hinné el senki, hogy mennyire hiszek a szerelemben... pedig de.
Két dolgot akartam írni, de a másik nem jut eszembe. :-)
To be continued....
Köszi az eszmecserét!
Szia!
Zsu
:DD
Úgy! Úgy!!
Zsu
H:"Azt kell világosan látni, hogy semmilyen kapcsolat, így főleg párkapcsolat nincs függőség nélkül"
Engem is ez a mondat fogott meg, de rám megnyugtatólag hatott. :D
Na ez hogy lehet?! :-D
Zsu
:D
Csak a jó értelemben kell nézni a függést. :)
Most azt hiszitek, nem, de igen! Valami kicsomózódott belsőm csomótengerében :-D
Jó itt.
Köszi!
Zsu
Nem is nagyon lehet mást erről mondani, körülbelül én is ezt írtam volna le. :)
Tényleg ne modellekben gondolkodj LeZsu. . A modell szó már magában hordozza azt, hogy az a valami nem valódi, csak egy sablon, egy minta. Szerintem nem akarsz Te sem egy sablonra szabott családmodellben részt venni. Legyen az jó, vagy rossz. Még ha létezne is olyan családmodell, ami úgymond "tökéletes", én akkor sem azt választanám. :) Abban hol vagyok én, hol vagyok a párom, hol van az igazi család? Akkor mindenki, aki a család tagja, ugyanúgy kénytelen csak egy modell lenni. Egy szerep. Ha az egész család egy modellre épül, abban kénytelenek a résztvevők is annak lenni. Eljátszani a modellnek megfelelő szerepet.
Tényleg ezt akarnád? :)
"Azt már tudom, mit nem szeretnék, de amit viszont szeretnék, annak még nem látom a körvonalait a világban. "
Nem akarlak kiábrándítani, de nem is fogod. Hiába várod el a világtól, hogy a kedved szerint alakuljon, magától nem fogja ezt megtenni. A világ nem körvonalaz. Neked kell körvonalaznod, és a világ majd segít kiszínezni a Te körvonalaid alapján. Ez így működik, nem fordítva. Hála Istennek egyébként :) Ez óriási lehetőség. :)
"Így jártam? Vagy van más is ebben a cipőben?"
Ez egy óriási cipő, amiben sajnos nem csak Te lépkedsz :) Mindenki elégedetlen, mindenki tudja, hogy mit nem szeret, és mindenki várja a világtól, hogy olyan legyen, mint amilyennek ő szeretné, amilyet már szeret. Aztán ha a világ még át is alakulna, akkor jön az újabb elégedetlenség, és megint valami jobbat akarunk. Ezek az úgy nevezett "családmodellek" valószínűleg azért jönnek létre, mert bizonyos korszakban az a legmegfelelőbb a társadalom, a durva fizikai sík működéséhez. Csak nézz végig a saját családodon, generációról generációra haladj végig a családodon visszafelé. Látni fogod, hogy a családmodell is hogyan változott az igények, meg vágyak növekedésével, meg a világ "színvonalának" változásával. Akárcsak az evolúció, ez is (és minden) mindig úgy alakul, hogy az igényeknek a "legmegfelelőbb" legyen. Aztán amikor valami kicsit elavult lett, és az emberek megint elégedetlenek, és törtetnek újabb ideálok, meg vágyálmok felé, akkor változik a világ kicsit. "Nő a színvonal". Az életé nem, de a "külvilágé" igen. Mert akik kint uralkodnak, tudják ezt, hogy mindenki elégedetlen, meg mekkora vágyaik vannak, ezért tudnak is minket mindenféle modellekkel manipulálni. De ez mind csak szimuláció. Több milliárd ember szellemi világának fizikai szimulációja, amit mi magunk teremtünk. (Hude mátrixos lettem :O:D) Valójában persze a világ folyamatosan változik, és ezt kell nekünk elcsípnünk :) Választhatsz, hogy a vágyaiddal működteted a világ kinti változását, ebből esnek át sokan az elégedetlenségbe, vagy részese leszel a világ örökkévaló, folyamatos, valód változásának. Minden pillanatban ott van a lehetőséged, hogy együtt rajzolj és színezz a világgal. :) De Te is kellesz hozzá. :) Különben a világ mindig egy lépéssel előtted jár, és ezt érezteti is veled. Te meg egyre sz@rabbul leszel. Ne egy követendő példáról álmodozz, egy modellről, hanem kezdd el csinálni. Rajzold meg a körvonalait és a világ olyan szépre színezi majd neked, amilyet el se tudsz képzelni. De mondom, ehhez Te is kellesz. :)
Ahhoz képest, hogy mást nem mondanék erről.. :D
Serdülő dinó koromban ha ilyeneket mondtam volna, akkor most megemelném a kalapomat magam előtt...:DDD
Vedd úgy, hogy előtted teszem.
Én értem Hermesst.
Azt mondta röviden és egyszerűen: "Megemelem a kalapom, tetszik amit írsz Spiritos."
A többi kötőszó:-)
Igen, értem én és ez így is van jól. Egy folyamatos evolúció részesei vagyunk mind.
"Mindenki elégedetlen, mindenki tudja, hogy mit nem szeret, és mindenki várja a világtól, hogy olyan legyen, mint amilyennek ő szeretné, amilyet már szeret."
Én nem várom a világtól, hogy megoldja a saját életfeladataim és kitalálja, hogy mit kéne tennem (azért sem, mert oly fafejű tudok lenni, hogy el sem fogadom még, ha jó is lenne a világ ötlete addig amíg saját tapasztalatom nem vezet oda :)
"Ne egy követendő példáról álmodozz, egy modellről, hanem kezdd el csinálni."
Bizti?? :-D
Csak viccelek...
Köszönöm a soraidat, tényleg. Nem lettél túl mátrixos. :-)
Általában bátor vagyok és pont azt teszem, amit tanácsolsz, de néha annyira távol áll a közvélemény az enyémtől, hogy elbizonytalanodom. Ilyenkor tollat ragadok, vagy billentyűzetet és írogatok.
És ha szerencsém van ilyen válaszokat kapok mint itt most.
"Ez egy óriási cipő, amiben sajnos nem csak Te lépkedsz"
További örömteli túrázást Neked!!
Zsu
A régi modellek valóban nem jól működnek egy új világban, ezért engedd el őket.
Ha azt már tudod, hogy mit nem szeretnél, az kezdetnek egy jó irányjelző, továbbgondolkodva a kellő időben már azt is tudatosítani tudod majd, hogy mit szeretnél, mert a sok kis nem kizárásával egyszer csak megfogalmazódnak Benned az igenek is.
Mi itt mindenféle tanácsot adhatnánk Neked - de ez a mi tapasztalásunkra épülne - a saját tapasztalataidat Neked kell majd megszerezned, hogy tudd mi az ami működik és jó Neked és mi az, ami nem.
Teljesen más tapasztalatot élt meg és adna át Neked egy 45 fölötti egyén és egy sokkal fiatalabb személy.
De Te ne rájuk hallgass, hanem csakis befelé figyelj és legyen bátorságod ahhoz, hogy másképp csináld mint amit rosszul működőnek ítélsz meg, mert csakis ennek lesz majd értelme számodra.
A fiatalabb generációk (minden időben!) csodáját abban látom, hogy van bátorságuk kijavítani és jobban csinálni mindazt, amit az elődeik csak próbáltak erejükhöz mérten jól csinálni.
Hidd el, hogy minden adottságod és képességed megvan ehhez és minden külső- belső erő rendelkezésedre áll. Ha ezen az úton haladsz, akkor tiszta lelkiismerettel fogod végigcsinálni a kapcsolataidat bármilyenek legyenek is.
A környezetemben vannak olyan fiatalok, akik ezt alkalmazzák, élik - kellően segítik, támogatják egymást, tudatosan és szeretettel élik mindennapjaikat és készek arra, hogy partnerüket szabad, független lényként segítsék a kapcsolaton belül - és a kapcsolati mélypontokon együtt túljutva is teljesek, boldogok tudnak lenni/maradni... és mind "másképp" csinálják, mint amilyen mintát láttak:)
A kapcsolat működtethető játszmák nélkül is, sőt igazán csak úgy működtethető véleményem szerint.
Sok, sok bátorságot, kitartást és sok sikert kívánok Neked a másképp megvalósításához!
Szeretnék idézni Biegelbauer Pál írásából:
"Párkapcsolat: Két ember kölcsönös, önkéntes, a másiknak való odaadottsága. Kölcsönös, tehát mindkét fél részéről való. Ha csak az egyik fél(!) odaadott, az csak a kapcsolat felé tett elengedhetetlen lépés, ezáltal a kapcsolat megteremtésének lehetőségét adja a másiknak, de nem kapcsolat. Teljessé csak a másik fél viszont-odaadottsága révén válik. Önkéntes, tehát szabad. Szabadság nélkül nincs párkapcsolat. Amikor valamelyik fél bármilyen erőszakkal fordul a másik felé (anyagi, egzisztenciális, érzelmi zsarolással, vagy akármilyen manipulációval), az kizárja az emberi kapcsolat lehetőségét. Mert csak az emberi, ami önkéntes, azaz szabad".
Teljes cikk: http://www.harmonet.hu/te_en_szex/1747-a-parkapcsolatokrol-maskepp-elso-...
Kedves Michaelita!
Nagyon szép ez a definíció és igaznak is érzem.
De ahogy korábban írtam, az idő faktorral van nekem bajom és a változással.
"Amikor valamelyik fél bármilyen erőszakkal fordul a másik felé (anyagi, egzisztenciális, érzelmi zsarolással, vagy akármilyen manipulációval), az kizárja az emberi kapcsolat lehetőségét. Mert csak az emberi, ami önkéntes, azaz szabad."
Mert ami egyszer önkéntes volt az a jövőben kényszeressé válhat és a mai társadalomban nem egyszerű elhagyni a H: (kb) "már nem fejlődő kapcsolatokat".
Üdv,
Zsu