Lázadás
A lázadás szót általában valami negatív érzést kelt sokakban: láz-adás, mint valami tűz átadása. Hiszen a történelem során sok lázadás fulladt valóban erőszakba. Na de mindig így van ez? Szerintem nem. Létezik az építő jellegű lázadás, ami akkor tör ránk, ha a szeretetnek ellentmondó dolgot tapasztalunk, és tenni akarunk valamit a helyreállításért. Van az a tarot-kártya is, amin ez van: "Vizsgáld, meg hogy lázadásod a szeretetben gyökerezik-e." Jól ismerem ezt az érzést, a szeretetben gyökerező lázadást, ami akkor őrzi meg építő jellegét, ha nem irányul másokra, csakis védekező jellege van. Ezért ilyen helyzetekben fontos a folyamatos önkontroll és fegyelem.
A megbékélés szerintem nem a sötétségbe való belenyugvás. Abba nem szabad beletörődni, legalábbis úgy érzem, akkor nem lenne meg a lelki békém. Nem önmagam lennék.
Amikor építően lázadó, valamiért tiszta szívvel küzdő emberekkel találkoztok, ne gondoljátok, hogy ő spirituálisan feltétlenül alacsonyabb szinten van, hogy ő nem képes a feltétel nélküli szeretetre és egységérzetre... Lehet, hogy haraggal fejezi ki magát, és a média meg leadja, hogy "tüntet a csőcselék". Szerintem az ilyen esetekről csak annak van joga ítélni, aki átélte, aki tudja, miért van, és hogy mit érez az a tüntető ember, akit lecsőcselékeznek... De említhetnék más eseteket is.
A lényeg, hogy az építő jellegű lázadásokra szerintem szükség van a nem épp jó állapotban levő Földünkön, hogy ezzel is üzenjünk és tanítsuk egymást, ezáltal hozzájáruljunk ahhoz, hogy egészségesebb legyen az életünk. Valódi béke csak így lesz, és úgy semmiképp, ha beletörődünk igazságtalanságokba. Abból senki nem tanulna.
- KatiPotter blogja
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
Hozzászólások
3 hozzászólásNagyon érdekes és gondolatébresztő az amit írsz....
ha már a láz adásról van szó.... a láz ugye arra szolgál, hogy gyógyítsa a szervezetet, de sokan a betegséggel azonosítják. Persze csak egy szintig hat gyógyítólag, aztán ha nem tudunk vele mit kezdeni: megöl. Szerintem ez a lázadással is így van. amíg tudjuk hogy gyógyító jellegű, addig hasznos. de az a baj, hogy mindenki másképpen reagál a lázra...
a 2006-07-es időszak elég lázas időszak volt hazánkban. Most beadtak valami lázhúzót, de érezzük, hogy betegek vagyunk. (nem politizálni szeretnék, félre értés ne essék) "Itt van az ősz, itt van újra, s szép mint mindig én nekem..." viszont már a szeméből is látszik, hogy nem álmos ő hanem beteg....
szerintem lázadni akkor kell, mikor az igazságot sértik a védtleneket és gyámoltalanokat, a kiszolgáltatottakat, a magukrahagyottakat, a kizsákmányoltak. azokat akik nem képesek önmaguk "megvédésére"
korábban rengeteget foglalkoztatott ez e kérdés de erről már volt szó asszem..aztán megbékéltem. akkor cselekszem amikor érzem, hogy oda kell tenni magamat...
ez vagyok, valakinek ilyennek is kell lennie :-D
Milites Christi
....vigyázzunk ezzel a lázadással, nehogy beoltsanak minket vagy kezelhetetlen lázunk legyen, s belepusztuljunk...
Szia Vándorlélek! Nagyon egyetértek azzal, amit írtál. Éppen azért kell az önkontroll és a folyamatos figyelem, hogy csak a gyógyításig hasson a láz. Sajnos most is még olyan hazánk helyzete, hogy muszáj fenntartani a lázat.
Ez most elgondolkodtatott, kár hogy pont most búcsúzkodsz Kati, mert jó téma. :)
Kicsit visszaröpítettél a múltba :D Csak azért mondom, mert én emlékszem, amikor anno ezek a Kossuth-teres tüntetések voltak, még a legelsők, én pont akkor voltam a lázadó kamasz korszakomban. Az hagyján, de még lázadtam is, ott voltam én is, meg kiabáltam, éljeneztem a közösséget, hogy micsoda erő képes összejönni...
De így visszatekintve már abszolút nincs lázadás-szaga. Az igazi láz-adás, ami valóban gyógyító szándékú, az sosem a problémára fókuszál haraggal, hanem a megoldásra szeretettel. Márpedig a Kossuth-téri tüntetések neméppen az utóbbi kategóriába sorolhatók. Akkor még úgy gondoltam én is, hogy igen, de így visszagondolva nagyon nem. Hangosbemondóval ócsárolták a kormányt, meg a bűneit. Elvétve volt 1-2 olyan dolog, hogy néptáncosok, meg népzenék, na az a pár pillanat volt a valódi lázadás. Amikor 1-2 percig mindenki a közös kultúránkra, a gyökereinkre fókuszált.
Most, hogy ezt a blogot megláttam, jöttem rá, hogy akkor semmi közöm nem volt a lázadáshoz.
Tudod hogy lázadok most? :) Ennél sokkal egyszerűbb módon. Minél több emberre mosolygok, meg kacsintok, meg küldök nekik egy bátorító pillantást akármilyen helyzetben. Akár az utcán, akár egy buliban, akárhol. Ez sokkal hatékonyabb lázadás szerintem bárminél. Visszacsempészel az emberek életébe egy valódi pillanatot. Tudod milyen boldogságot tükröznek vissza csak azért, mert boldogan nézek rájuk én is? Szerintem ez az igazi lázadás. És nem kell hozzá semmi más, csak őszinteség. Meg nem árt, ha tényleg boldog hozzá az ember, mert csak akkor működik. (Érdekes, hogy az igazi, gyógyító lázadáshoz pont nem haragból kell cselekedni, hanem boldogságból... ezért bukik meg az összes történelmi lázadás...) Csak akkor érsz el gyógyulást a lázadással, ha azt örömmel teszed, nem azért, mert most "húdesz@r" mindenkinek. És tényleg ha csak egy boldog mosolyt, vagy kacsintást eleresztesz valakinek, figyeld meg, egyből milyen "lázasak" lesztek mind a ketten. :) Mert megszűnik az elhatároltság érzése. Egy pillanatra megszűnik a gondolkodás, és minden azonosulás, önmagatok lesztek. Ez a lázadás. Kizökkenteni az embereket abból a berögződött kerékvágásból, ami miatt még is folyamatosan meg akarnak felelni annak, ami ellen valójában azt hiszik lázadnak, és közben elfelejtenek önmaguk lenni. Pedig lázadni csak összekapcsolódva lehet, ahhoz meg ki kell zökkenni a megszokásokból. Önmagunkká kell válnunk, és összekapcsolódnunk.
Úgy, hogy mindenki a saját egyéni problémája miatt kimegy valahova ordibálni, nem fog semmi történni... Az igazi lázadást észre sem szabadna vennie annak, aki ellen lázadsz, mert nem valaki/valami ellen lázadsz, hanem valaki/valami mellett, azzal együtt. Egységben. Na akkor elérsz valamit. És ehhez tényleg elég, ha csak önmagad vagy, nem kell hozzá térre menni. Vérre meg pláne nem...:) Lehet, hogy picivel lassabb folyamat, de biztos, hogy érdemibb. Időnk meg annyi van, mint a tenger. Akkor fordítsuk már az energiánkat inkább igazi lázadásokra :)
Nekem van egyébként egy nagyon rövid időn belül megvalósítandó célom a témával kapcsolatban, ami kicsit már nagyobb volumenű, mint a kacsintás, meg a mosoly, de lényegében ugyanaz az alapja, csak tágítom a perspektívát, hogy ne csak egy emberre tudjon irányulni, hanem beindítson egy önműködő szeretet gépet, ami egyre növekszik. A lényege a spontanitás lenne, de úgy sem fogom kibírni, hogy ne osszam meg veletek egyszer :D