Hobbi ? Nekem inkább a játék , az önfeledt tiszta és időtlen öröm jut róla eszembe .
Az életemnek a felnőttes felelősség nélküli kipróbálása .
A hobbi az amit CSINÁLNI KELL , mert a hajtóerőm a kíváncsiságom , a megújulásom , a változásom lehetőségeinek kipróbálása , ami erős érzelmi töltettel látja el , színezi át ezt a tevékenységemet .
Nekem az ismerkedés a hobbim , bár ezt annyira jó dolognak tartom , hogy visszafogom a gyakoriságát , hogy aztán annál édesebb legyen .
A hobbi megindoklása pedig inkább csak azt tükrözi , hogy az illető mit tart a többiek által elfogadhatónak , vagyis általa vállalhatónak , mint okot , de ez csak az észérvekre vonatkozik , amik milyensége egyben
a gondolkodásmódját is jól jellemzi neki . Inkább hiszek a hobbival kapcsolatos érzéseiről szóló beszámolóknak , mert , - szerintem - , azokban kevesebb az önkéntelen hamisítás ,
és a lelkesítő beszámoló könnyebben magával ragadja , bekapcsolódásra készteti a hallgatóját .
Üdvözlettel : felacsó

Egy hobbim van: az olvasás. Azért szeretek olvasni, mert akkor a könyvre, mondandójára, történéseire figyelek, kikapcsolva a külvilágot. Az olvasás magányos tevékenység ez tény. Sokat vagyok emberek között, szívesen meghallgatom őket, ráhangolódom az emberre, a mondandójára ez is tény. Meditációban befelé fordulok, de nem mindig megy a meditáció. Az olvasás viszont mindig megy és jó, hogy kivonulhatok egy időre a világ folyásából. Azután úgyis újult erővel visszatérek a világba. És engem épp a kivonulásom segít hozzá az erőim megújításához.
Igen, még az is lehetséges, hogy ez újjszopás felnőtt módra?!! Ha igen, vállalom, mert jól esik:)

Táncolni is szeretek. Miért? Mert tánc közben teljesen a testemben érzem magam és jól eső érzéssel tölt el, szeretem, ahogy érzem a testem mozgását, átmozgatását. Ez nálam egyfajta örömérzést ad.
S az annyira ritkán van, hogy ennyire a testemben érzem magam mint tánc közben. Még talán a reggeli torna közben, vagy kerékpározás közben van meg valamelyest ez a jóleső test érzet.

Repülni csak utasszállító repülőn repültem még. Nagyon szerettem, nagyon jó érzés volt. Miért?
Mert ott a felhők fölött az alattam elterülő felhők látványától úgy éreztem magam, mintha a JóIsten szerető, kitárt tenyerét láttam volna magam alatt és végtelenül biztonságban éreztem magam. (Mellesleg a Földön nem érzem magam annyira biztonságban, mint ott, akkor... ez érdekes nem?)

Megvilágosodott embernek van-e hobbija? Ez engem is érdekelne. És ha van, akkor miért tartja meg a hobbiját, azt is jó lenne megtudni...

Érdekes, hogy igazából ebből a spirituális témakörből én eddig könyvet csak Oshotól olvastam. Szerintem az ő könyvei tipikus példái annak, ami olyan tömény, hogy ha egymás után elolvasnám az egész sorozatot, valószínűleg megbolondulnék. Ezért is nem viszem túlzásba. Amíg nem viszünk túlzásba semmit, addig szerintem bármi hasznos lehet. Ez a hobbira is igaz. Csomó ismerősöm van, aki elolvas egy könyvet és utána azt annyira magáénak érzi, hogy teljesen azonosul vele. Na ilyen formában igen, a hobbi kábítószerré is válhat, mert eltávolít magadtól. Én például elolvasom Osho könyveit aztán másnapra igyekszem el is felejteni. Feldolgozom, tudomásul veszem, amit ír, aztán meg majd valamikor eldől, hogy igaza van-e. Van, amiben majd egyet értek, van amiben nem. Ebben, hogy a hobbi eltávolít Önmagadtól, pont azt gondolom, hogy olyan nagyon nincs igaza. Ha túlzásba viszed a hobbid, persze, akkor igaz, de ha tényleg hobbiként van jelen az életedben, akkor szerintem hatalmas segítség Önmagad megismeréséhez. Teszem azt a foci a hobbija valakinek. Kimegy délután a pályára a haverokkal, rugdossák a labdát, közben önfeledten üvöltöznek, ujjongnak, szaladnak, nevetnek, stb. Szerintem ezek tökéletes pillanatok ahhoz, hogy ha nyitott valaki, hogy közelebb kerüljön önmagához. (Már ha szereti a focit, nekem például túl nagy örömet nem okozna, de szerintem ugyanúgy lehetőséget adna jobban megismerni magamat) De teszem azt egy David Beckham már kétlem, hogy a pályán megélne efféle önismereti élményeket, mert számára már ez el van túlozva. 20 éve még lehet, hogy hobbi volt számára, de azzal, hogy a hivatásává vált, úgy túlozta el, ahogy nem szégyen.

Szóval én azt mondom, hogy a hobbi az egyik legkifejezőbb dolog a világon. Csak nem szabad megválasztani hivatásnak is, mert akkor persze tényleg eltúlzod, elszállsz. A hobbiban pont az a szép, hogy akkor csinálod, amikor van szabad időd, amikor van időd magaddal foglalkozni, próbálgatni, és kifejezni magad.

Nekem például a zene, és a rajz a hobbim. Olyan szinten tényleg függök tőlük, hogy ha nem lenne rá lehetőségem, akkor nem érezném magam szabadnak, de másrészről viszont hobbit szerintem nem választ az ember, hanem a hobbi választja az embert. A hobbi egy képességből indul ki. Valakinek az egyéni képességéből. És én azt vallom, hogy az ember a képességei által válhat azzá, aki. Aki nem ért semmihez (persze ilyen szerintem nincs), annak sokkal nyomorúságosabb az élete. Az tényleg úgy érezheti zsákutcába jutott. De engem már nagyon sokszor segített át a hobbim mélypontokon. Nem azért, mert elvonta a figyelmet, eltávolított Önmagamtól, hanem pont ellenkezőleg, olyankor az ember visszakap egy szikrányi életerőt, van miért értékelnie Önmagát, képes arra, hogy pont, hogy észre vegye Önmagát, nem eltávolodik Önmagától.

Tehát a hobbi is nézőpont kérdése, hogy ártalmas, vagy hasznos. Ha az ember az egységben marad, akkor a hobbija az Önkifejezés, az Önmegvalósítás hasznára válik, ha azonban túlzásba esik, és minden mást figyelmen kívül hagy, akkor meg árt. De ez mindenre igaz :)