Világfájdalom?
A múlt hetem szeretném összefoglalni, elég rázós volt, jobb is, hogy csak most ragadok "tollat".
Minden száll összefut, ezt már korábban is tapasztaltam, de amióta blogolok, még szembetűnőbb.
Irtam már a szivnyitási technikáról, ahol Sikkám egy nagyon fontos kérést tett fel nekem: mikor zárul, figyeld meg és miért?
Aztán mikor már az oldalon megjelentek számomra már-már rasszista irások, gondoltam rávezetésnek irok egy blogot, az Egy-ségről. Nos, ami meglepett, szinte alig volt odafirkantás, bevallom, azt hittem, sokan ezen dolgozunk, majd ömleni fog a bejegyzés áradat, igy tisztába fog kerülni az egész. Nem igy lett.
Folytattam itthon a szivnyitás technikákat. Megfigyeléseim alapján, volt, mikor spontán kinyilt, volt, amikor akár hogy is próbálgattam, nem akaródzott. Egyre csak erősödtek a vágyak, a félelmek bennem. Először maga a párkapcsolat hiánya, ami végül rávezetett arra, mekkora önsajnálat él bennem. Na ezt ki is beszéltük itt, nagyon sokat segitettetek. Ekkor figyeltem meg, a szivem mikor is van nyitva?? Mikor nem fél. Mikor nem a fájdalom él bennem.
Gondoltam megnézem, mi ez a félelem? Na mi? Félek a fájdalomtól. Az újabb sérüléstől. Neki is fogtam. Eggyévállás gyakorlatok a fájdalmakra, félelmekre. Volt, mikor kiszakadt belőlem, egy-egy dolog, sirtam is keservesen, de mindig egyfajta könnyebbség lett rajtam úrrá, valahogy mindig boldogabb voltam, mint előtte. Na, mondom, jó nyomon járok.
De minél inkább magamba néztem, egyre jobban zavart az emberek fecsegése. Majdnem másfél órát utazunk a céges busszal be a munkahelyemre, minden nap ugyanaz: ki hogy van öltözve, ki hogyan kef-l , ki milyen, stb. Dühöngés, szidják a gyárat, meg azokat, akik rendszerint a buszon éppen akkor nem voltak jelen. Minden nap elhatároztam, ha megjön a fizetésem, rohanok a boltba egy fülhallgatóért. Mert nem BIROM már ezt tovább hallgatni. Aztán rájöttem, el akarom nyomni a nekem nem tetszőt. Igy elkezdtem magam megfigyelni. Amig itthon vagyok, minden rendben. Harmónia, béke, gondolatok, jó, munka is van magamon, akkor azért elég nehéz is tud lenni, de mire jön a munkába való készülődés, feszült, ideges leszek. (gyári munka erről is volt már blogom). Erre mit veszek észre? Felszállok a buszra, azonnal megcsap a légkör: ki milyen érzelmi állapotban van. Na nem foglalkozom vele, elkezdek meditálni közben, gyakorlom a Figyelem technikákat. De hol vagyok én a buszon tulajdonképpen? Egy külön világban. Ledöbbentem. A testem velük utazik, de én máshol vagyok. Igy élem az életem, mindig máshol vagyok. Szándékosan odafordultam. Most már egyre jobban figyeltem, ki mit mond, mi él benne közben, és magamban mi van?
Kirajzolódott a szemem előtt egy szinpad, ahol a szinészek a kollégáim voltak, én meg ülök a súgó ablakban. Kukkolok. Rá akartam jönni, mi ez a beszéd, a fecsegés? Nos, számomra mindig is valami infó adás-kapást jelentett. De rá kellett jönnöm, az emberek unalomból is csak beszélnek. Nem tudnak önmagukkal ellenni. A szavak jelentése viszont bennem egyre jobban mélyültek. Hihetetlen csoda a magyar nyelv: GOND-olat. ÖL-elés. KÉT-ség. stb.
Egyre jobban figyeltem, már a szünetekben is, a barátnőimet. Egymást túl kiabálják. öten beszélnek hat témáról. Ültem és néztem. Nem szálltam bele a játékba a "Bohóc" énemmel. Ült mellettem Barbi. Odafordulok, látod, túlkiabálják egymást,(magamban tovább:- hol van itt a szeretet és a tisztelet? Szeretjük mi egymást?) Erre ő, ja, ja, és odafordul és elkezd ő is belekiabálni. Ekkor már kitőrt belőlünk a röhögés.
Önmagukkal van bajuk. ÁÁ, hát ez bennem is megvan. Jöttek hát az önelfogadásos egyévállások.
Még több magamba nézés. Az oldalon viszont ezt nem tapasztaltam, hatalmas elvárás kezdett feljönni bennem: KÖZÖS-ségi oldal. Hol van? Hol a munka? Csak a másik analizálása? Már-már hajlottam afelé, kilépek, nem kell ez nekem. Mire jött Izi, Beatrix, Krizsti, Marcsi, Szma. Jöttek a nagy ölelések, hatalmas szivük van, nagyon felemeltek. Nagyon boldog voltam, itt is megvan a KÖZÖS, már azt kerestük, nem azt, ami a másikban "hibás". nem boncolgattuk ki egymást. Repesett a szivem. Izivel sokat beszélgettem, sok mindenre rájöttem. Érdekes volt megfigyelnem, (párkapcsolat) milyen felelmelő érzés, ha azt érzem, SZERETVE VAGYOK. Munkába is igy mentem. Nem zavart a csacsogás, sőt, maga az érzékelésem is az egységélménybe lépett. Nem tudom ezt pontosan szavakkal kifejezni, de megpróbálom. A testtartásom kiegyenesedett, rendesen úgy mentem, mintha zazenben ülnék, a korona csakrám végig nyitva volt, a szivemmel együtt, olyan tudatállapotba kerültem, ami egyszerűen a "MINDEN JÓL VAN, ÚGY, AHOGY VAN, EGY VAGYOK VELETEK". Mellesleg jöttek az emberek. Érezték, szivták az energiát, szomjasak erre az állapotra. De nem volt utántöltésem. Igy el is vitték, és visszazuhantam az előbbi állapotomba. Ekkor döbbentem először rá, nem párkapcsolat kell nekem, hanem önmagam Egysége. Az lesz az igazi. Addig meg várhat a párkapcsolat. Nem mások által kell felemelkednem, bár nagy segitség kezdetekben, nélküle nem tapasztaltam volna ezt meg. Hanem magamban. De hol találom magamban az Egységet?
Pl.: női oldalam. Már megint a másokra hallgatok dolog élt bennem. kerestem a nőt kinek mit jelent, hogyan találom meg bennem. Mire Izi: fogad el önmagad úgy, ahogy vagy. Érdekes volt, önelfogadáson dolgoztam, de ezt a részt kihagytam, mert ezen dolgozni kell. Meg akartam felelni egy külső képnek, elvárásnak. El is feledtem, a nő, bennem van eleve. Majd kilép egyszer, ha a fájdalmaim vasmarka végre kiengedi, ahhoz viszont ezeken kell dolgoznom. Alámerülés által jön az elengedés. Nem a külsőségekben. Számomra az is megdöbbentő volt, hogy felkértek: rázzam magam? Milyen női kép él ilyenkor egy férfiban? A buja nő. A csábitó. Nos, én ezt már egyszer velősen megéltem. Tudom mi munkál egy nőben, alacsony önértékelés, kivülről várja, hogy minél több férfi "elismerje", hogy milyen jó nő, de akárhány is "elismeri", ha csak egy visszautasitja, vége, a porba hullik vissza. Nem ezt érzem igazi NŐNEK. Sőt, eszem ágába sincs, még egyszer ebbe belecsöppeni. Köszönöm szépen, elég volt.
Majd jött a KONTRASZTok világa. Izi volt most a céltábla. Sokkoló volt. Csak azért, mert bennem élt a hatalmas elvárás: mi "öregek", már sok csatát megvivtunk, tanultunk belőle. Hát nem. Sőt, olyan emberben csalatkoztam, akit a fejem felé emeltem, vagy tiz emelettel. Ki borult a bili.
FÁJDALOM.
Na nem a jaj, elvágtam a kisujjamat, de még csak az sem, hogy jaj, miket éltem meg, engedtem el sirva a napokban. Ó, nem. Valami nagyon nagy fájdalom kúszott elő belőlem, de még mindig nem a csúcs pontján voltam. Érzékelésem egyre erősödött. idáig is éreztem emberekkel kapcsolatos dolgokat, de korántsem ilyen intenziven. Aztán jött egy érzés: kóma. Aztán egy telefon. Aztán meghallom, valaki remegő hangon segitséget kér. Azt hittem a szivem megszakad. Éreztem, nagy baj van. Kiderült, kómába esett valakije.
Eggyévállás gyakorlatot végeztem, hátha megtudok még valamit. Nem tudom, jött-e infó, csak azt, a fájdalmam, a kómával összefügg. Úgy éreztem, én vagyok a hibás, hiába a felszinen ismeretlen emberről van szó, de FELELŐS vagyok érte. Még nem értettem semmit. Jött az akarásom, Istenem, bocsáss meg nekem. Bármit is tettem. Ami miatt ez igy alakult. Éreztem, van valami, ami még jönni fog.
Jött is. Először, mint düh, mikor olvastam, Izidorral a "csatát". Aztán a privi e-mail, amit kaptam, miután izidor törölte magát. Meg-GYŐZ-és minden áron. ERŐSZAK. A HIDEG ELME IGAZSÁGKARDJA, a szivembe vágott. Holott nem rólam szólt. Aztán a további sorok. Aztán elmentem a CBA-ba, láttam, mit művelnek az emberek egymással. Nem csak láttam, éreztem, remegett a lelkem. Olyan volt, mintha kitört volna a 3. világháború, csak éppen nekem erről senki nem szólt, csak most eszmélek fel a nagy béke tudatomból, hogy itt bizony kemény HÁBORÚ dúl. 1 kg kenyér, még sosem volt ilyen nehéz. Aztán a gyár. Legszivesebben dühömben végig rohantam volna az egészen, kiabáltam volna, emberek, ébredjetek, mit tesztek!!! Öltök, ez GYILKOSSÁG.
Itt azt éreztem, végem, nem birom tovább. Úgy döntöttem, a gyárból nem lépek ki, kell a megélhetés, de az oldalt hanyagolom, nem birom ennyi oldalról ezt. Túl sok(K) nekem.
Végig mentem a dühömön. Fájdalomra leltem. A düh, csak egy másodlagos érzelem, ami az elnyomott fájdalom jele. Fájt látni. De még jobban fájt ÉREZNI, ÉLNI mások fájdalmát. Sirtam, sokat sirtam. Zolit is felhivtam, gondoltam elmondom neki, mit látok. De nem tudtam. Összeszorult a torkom. Éreztem, megbántanám, fájdalmat okoznék neki. Nem voltam erre képes. Zoli át is ment egy pillanat alatt tanitóba, fel is tett egy kérdést: mit érzel? (hihetetlenül tovább vitt ez az egyszerű kérdés), Kiömlött belőlem, dühöt, az emberek olyanok, mint az állatok, és letettem. Sirtam, mint még soha. Egyre jobban nyiltam, nem érdekel mi ez, de jöjjön fel: Fájdalom jött. Világfájdalom. Egyszerre megértettem, mi az, vezekelni mások bűneiért. De ez még mindig csak a felszin volt. Láttam, ki hogy működik, megláttam az okát, ki miért teszi, milyen fájdalom él benne. Éltem ez ő fájdalmukat.
Aztán jött a neheze: magamat láttam meg: eddigi életem, mit, miért tettem. ÉN SE VAGYOK KÜLÖNB: ÁLLAT módjára éltem, buddhista köpönyegben. Hatalmi harcok, tanitói szerepek, régi emlékek jöttek fel. Mikor magam voltam a hideg elme kardja, mit okoztam, mit tettem másokkal, még a szeretteimmel is.
VILÁGFÁJDALOM , ezt éreztem.
BOCSÁSSATOK meg nekem. De legfőképpen önmagatoknak. Ez az egy út van. Alá kell merülni fájdalmainkba, de csak lépésről-lépésre. (fájdalom fa=élet fa) Nekem is ezt kellett tennem. Felismerni, erre voltam, akkor képes. De ezek nélkül, az lennék-e, aki most vagyok? Ott tartanék-e, ahol most? NEM. Korántsem. Most éreztem igazán a bőrömön, a lelkemen, miről beszéltem éveken át. Mi a különbség a meglátások, eszmék, és a tapasztalás, a megélések között.
Hol van az EGYSÉG? Nem keresem. Mindig van. Nem kint, magamban bent. Csak, ha önmagamba bonyolódok vesztem el. Ma sem élem minden pillanatban. Ez is egy izelitő volt. Most ennyit tudtam feldolgozni. Idővel az eszmék megélésre várnak. Aki erre az útra lép, szembesül ezzel, előbb, vagy utóbb. Mikor a szavak, nem csak szavak lesznek, hanem megélés által sokkal mélyebbek.
Mostani soraim olvasása közben lesznek, akiknek semmit sem mondanak a szavak, lesznek, akik úgy vélik, mondanak neki valamit, én csak halkan mondom: még ez is csak a felszin. Ha megélik, átesnek ezen, akkor lesz igazi mondandója a soraimnak.
Hálát érzek. Hogy bepillanthattam ezekbe a világokba. Egy dolgot érzek: NEM AKAROK FÁJDALOMBAN ÉLNI. Úgy, mint eddig, tudatlanul, csillogó elmével, magasztos eszmékkel. Mit ér a csillogó elme? Kezdetekben nagyon jó, mert az útra vezet, de aztán...hm. ;)
Hozzászólások
106 hozzászólásLe kell festenem, úgy érzem. Meditációban láttam meg igy, megpróbálom azért átadni, sajnos nem tudom a Youtuble-ra feltenni, úgy, ahogy a "fejemben" megjelent.
MAG: Isten. EGYSÉG. Alászáll a földbe. Fájdalmasan születik belőle egy élet csirája, a fájdalom fa kihajt. Fájdalom, mint az Egységből kiszakadás. Elkezd magasabbra nőni, kicsit kibújik a földből, egyre nő, ahogy a tapasztalások jönnek. Ágak sarjadnak. Düh, mérgelődés, feltételes szeretet, birtoklás, ragaszkodás, minden áa, külön egy-egy érzés, egy tapasztalat, de mindegyik a gyökeréig a nedvtől él, ami a fában kering. A fa nedve a tudatunk, minél jobban alámerül, a fájdalmak gyökerében, egyre jobban erősödik a gyökere, egyre nagyobb mélységek, egyre nagyobb alapot, erőt adnak, az új-és újabb megélésekhez, ágak növéséhez. Minél jobban alászáll, annál "magasabb" ágak nőnek, a feltételes szeretet ágából kisarjad a szeretet újabb-és újabb minősége, az önsajnálat ága mentén, ha visszaszállsz a mélybe, meglátod mi ez? Vakvágány. sajnálod magad, mert azt hiszed, semmiről nem tehetsz, semmiért nem vagy felelős, alászállsz, látod mi az oka, a fájdalom, megéled, elengeded, új ág sarjad. A neve Együtt érzés, virágok nyilnak. Látod, az együttérzésben nincs sajnálat. Csak éled a mások fájdalmát, de látod a kicsit is, meg a nagyot is a másikban. Látod, mi az ok, és okozat. Mit kell ebből tanulnia, és már tudod, ha sajnálod, üvegbúra alá teszed, ahonnan nem tud tovább nőni, nem tud felmagasodni, kivirágozni.
Ezt mind úgy láttam, mintha a törzsbe és ágakba emberi arcok, (érzelmek ábrázolása) lenne, de nem belevésve, hanem inkább a fatörzs mintázata lenne. Egyszerre voltam a fa belsejében, láttam, éreztem ahogy a sejtek között áramlik a nedv, az élet, egyszerre éreztem a hűs szelet, amiket a lombaji felfogtak, simogatóan, egyszerre éreztem a nap melegét, mint Isten végtelen hivogató szeretetét, éreztem a férgeket, melyek a testemben rágtak járatokat. Láttam a depressziót, mint kiszáradt faágat, hulló levelekkel, láttam az esőt, mint az eszmék, a reiki, a versek, a vallások, a tanok, amik táplálják az emberiség tudatát, hogy az alászállásból kinövekedjen, láttam a virágzó lombkoronát, amiről tudtam, még mindig nem az út vége, láttam új magok növekszenek, széthullnak teljesen, hogy új élet növekedjen. Minél több "szellem" kiteljesedjen".
Életek, tapasztalások, akár kinok, akár örömök árán, de van bennük valami közös: a megtapasztalás, visszatérés az Egységbe. De most már úgy, hogy Tudjuk, ez az igazi OTTHONUNK.
Csak az ember nem szeret szenvedni, fájni, felelősnek lenni. Elfelejti, minden csoda, öröm fájdalomból születik. csak a jót akarja, kevés munkával, azt is más tegye meg.
Önmagába bonyolódik, ha jön a "gond". Béka-fenek lesz a szemszöge. Meg a gyermeki én: jaj, Anyu, elestem.
Anita
Elmondtam már, de akárhányszor elmondom még, hogy SZERETLEK.
Ez velem 1997-ben történt meg ugyanigy majdnem.
Opel alkatrészeket szereltünk a gyárban, 2-3 műszakban, aztán 12 óráztam 2 hónapig.
A buszon eszméltem fel.
Még szerencse, hogy volt egy versenykeróm, igy váltottam.
De én felrugtam mindent, otthagytam a jegyesem, a családom, a gyárat, a barátokat, a hazámat....
Azóta eltelt sok év, látod most itt vagyok, anya lettem, feleség, ....
Sokat láttam, éreztem a fájdalom, a kin, a nélkülözés, a poklot magát, sokan kinevettek, sokan átvertek, sokan szerettek és még mindig szeretnek, csak egyet tanultam és tanulok-
Szeretek, mert szeretni csodás, imádok szeretve lenni, ahogyan olvastam az irasod, sirtam, nem túlzottan-még megijednek a lányok-, csak azt éreztem, hogy SZERETLEK.
Ez a lényeg.
Mindig éreztem, hogy Egyek vagyunk, de akkor még csak azt gondoltam: testvérem vagy. Most már látom, nem csak testvérem, hanem a lelkem vagy.
na most meg már megint sirok
Drága Anita!
Kérlek, engedd, hogy én is átöleljelek.
Csodálatos Nő vagy, gyönyörű Ember, csillámló Lélek!
Fájdalmad fájának öröm lesz a gyümölcse.
Szeretettel:
szeklice
Nem tudom, hogy tudatosan-e, vagy csak úgy jön belőled az energia, amivel emelsz mindenkit.
nem is lényeges.
Hálás vagyok, hogy itt vagy közöttünk. Remélem, személyesen is megláthatom a kis világodat. Addig is ölellek, szeretlek,
Anita , a kis csemete ;)
számtalan munkahelyet hagytam el, számtalan tanitótól fordultam el, Anyámat is ellöktem magamtól, szeretőimben is olyat kerestem, amit ember sosem tud megadni nekem. Nem azért, mert önző, egoista, hanem azért, mert nem TUD.
Minden ölelésem, minden csókom valahol fájt. Éreztem, EZ NEM AZ. De fogalmam nem volt, mi AZ, nem tudtam, de a lelkem fájt.
Ma már látom: egy az út, önmagam kell szeretnem, emelnem, ezt csakis a fájdalmaim megélése által elengedve tehetem, ez az erő, ami felemel, és akkor nem tudnak lehúzni újra a mélybe, mint már irtam évekkel ezelőtti látomásomban: fehér fényalagútban mentem felfelé, fekete csuklyások húztak vissza. Elnyomott fájdalmaikban hihetetlen sok energia van lekötve. Ha felszabadul, olyan, mintha kilőnének egy rakétát az űrbe. Minél több fájdalmat elengedsz, annál kevésbé félsz, annál jobban tágulsz, nyilsz ki, nem csak az értelmeddel, hanem a lelkeddel.. és akkor, megjelenik a szeretet. Az EGYSÉG. Ami döbbenetes, mert látod, mindig is ott volt, benned, MINDIG IS. OTT van MÁSOKBAN is.
Egyszerre látni magamban és másokban a nagyot és a kicsit, most még fájdalmas dolog. Látom a másik szenved, látom, mit tesz önmagával. De látom magamban is: mikor szenvedek, mit teszek önmagammal. És közben látom, KI AZ, AKI LAKIK BENNE, ÉS BENNEM. Látom, hogy önkezünkben van az ostor. Még csak nem is tudunk róla. Van, akit már lehet kicsit nyitni, de érezni kell, mikor kell lépni, és aztán hagyni. TÁNColni kell. Nem birkózni.
Mikor hagyja abba az ember? Mikor rájön, mekkora hülyeség. De nem az elméjével, hanem az elegem van érzéssel. Olyan nincs, hogy egy depressziós embert a szivnyitás gyakorlattal kihozom a jó meleg szeretetbe. Nincs. Stádiumok vannak, az elnyomott erők által hozhatja magát csak ki belőle. Hiába a szeretet meditáció, nem tudja befogadni, megélni. Szembesülni kell saját fájdalmával. Elnyomott dühével. De ehhez kell Ő. Kell, hogy megélje, KI AKAROK JÖNNI BELŐLE. Addig nincs mit tenni. Csak ott lenni mellette.
El kell engednem a kezét, hogy elessen. Úgy, ahogy én is elestem. (testvérem, Bea ;) ) És várni rá.
Minden, de minden tapasztalásom erre az útra terelt. Annyira szeretném ezt nektek átadni, megmutatni, mit éltem meg múlt héten, és hogy a fájdalom, mely igaz, óriási volt, hogy eltörpül az Egység állapotában. Mennyire sarkalja az embert új megélések felé.
Számtalan könyvet olvastam, de a hogyanokra sosem kaptam választ. Pedig le voltak irva. Csak nem voltam megérve rá. Nem jelentettek semmit. Lapoztam tovább. Szüntelen csak adni akartam, a jót tapasztalni, de ez maszlag. Mégsem mondom, tévút volt. Nincsenek tévutak, csak tapasztalások vannak. A beérésnek több fázisa van.
"Számtalan könyvet olvastam, de a hogyanokra sosem kaptam választ. Pedig le voltak irva. Csak nem voltam megérve rá. Nem jelentettek semmit. Lapoztam tovább."
A hogyan Te vagy!Ha vállalod tudatosan önmagad.
A HOGYAN tükrözi eddigi tudásod.
Nem a feladatok a lényegesek -, hanem az, hogy HOGYAN oldod meg őket. Ez nem minősítés.
Cselekedeteid azt a szintet mutatják, ahol ebben a pillanatban állsz, aki éppen most vagy. A következő pillanat újabb bizonyítéka lesz önmagadnak, a személyiséged fejlődésének.
Minden új tudásodnak megfelelően, minden pillanatban újrateremted önmagad.
igen, de mire ezt megláttam, Mamám , hahahahaha
mindig is tetszett a pillangó története, hogy a szárnyával hatással van az egész Univerzumra.
Óriási ez a hasonlat.
Isten alászáll, hernyó képében (ember, isteni lénye), bebábozódik, szállakat sző önmaga köré, (tapasztalások, képességek, életek, érzések, gondolatok, fájdalmak kusza szövevénye), amig hernyóként éli önmagát, csak a szállakon keresztül látja a világot, és önmagát. Kipiszkálnád, meg is halhatna. Kell a beérés. Mikor ráébred, ő nem a hernyó, hanem csodálatos pillangó.
Másik látomásom is ezt mutatta: olyan az ember, mint egy orsó, rátekeredve millió-millió fonál, amit ha távolabbról megnézel, szövevényes hálóban összekuszálódott más emberek, lények fonalával. Lélegzik együtt, lélegzik ez a háló.
Belőlem ugyanilyen felismeréseket a férjem halála hozott elő.
Sohasem gondoltam volna hogy az ember lelke ennyire tud fájni.
Mindannyian megtapasztaljuk ezt a fajta beavatást előbb vagy utóbb.
Anita! nekem ez hét évig tartott. Szerencsés vagy!
Noa
... ahogyan megélted és leírtad! Legalább tudom, mi vár rám... :))
De nem szabad csalódnod, azokban, akik még nem tartanak ott, ahol TE.
Sok-sok szeretettel és öleléssel, Z
Zoli, a csalódás, jó, hogy jön. Múló állapot, általa látom meg, mik azok az elvárások, vagy tévedések, amiket másokra kivetitek.
Sőt, rájövök, igazán nincs kiben csalódnom, az egy füst volt bennem a másik LÁNGJA helyett. Ma már, azt látom, oké, itt tart, de húú, Barátom, micsoda Tölgy lesz belőled! és ma már nem vádolom, hiszen látom, folyamat ez, mind-mind átmegyünk ezen.
Úgyhogy Zoli: micsoda TÖLGY leszel!
Tele virággal, gyümölccsel. ÉLETTEL.
Zoli, Barátom, NE FÉLJ!
Szeretlek. Már most is, nem kell ahhoz Tölgynek lenned. Még a Makk is egy csoda. Egyszerre van jelen benne a hatalmas Tölgy, és egyszerre a csira, a mag, a lét. Nincs külön világ.
Mert tudom, hogy törvényszerűen bekövetkezik. Az energiaérzékelés és önismeret kiteljesedése után ez a következő lépcsőfok.
És várom türelemmel (most már) - foltozgatva azokat a réseimet, amelyeket eddig kihagytam a spirituális fejlődés hajszolásában.
Rálátást és biztonságot ad tudni ezekről a stációkról. Ezért is próbálom magyarázni, néha talán picit feljebbről való dolgokat is, mint ahol tartok. Elfeledkezve néha róla, hogy nem mindig helyénvaló, és nem mindenki igényli.
És igazad van, makknak is csodás néha lenni...
ahhoz hogy Tölgyfa légy, meg kell !!! szeretned , hogy Makk vagyok.
Sorrend: önsanjálom magam, de nagyon, miközben egyre nézem, mi ez? Az életed összes területén. Bármi is az, pénz, szerelem, vagy önmagam. Bele kell menni. teljesen őszintén: ez vagyok. Eleinte nehéz "benyelni", nekem a torkom erősen ellenállt. Ilyenkor pihentem, rámentem a torokra , megbeszéltem vele, megéltem az ott felmerülteket, és aztán mentem tovább.
Azt figyeltem meg, a lelkem részei össze-vissza fejlődtek. Hol már-már tudatosabb, hol, gyermek szinten van. Hosszú az út. Pillanatokat kaptam, még én sem élem ezeket, de azt is megláttam, óvatosan lépésről-lépésre merülni kell, hol-hol levegőért feljönni (abbahagyni elmenni, bármi mást csinálni, csak ne önmagadba néz), feltöltődni, aztán újra alámerülni. Egyre nagyobb levegőt képes leszel magadba szivni, egyre tovább tudsz haladni, a bukató ott van, ha önostorozom magam, hogy "hibáztam", vagy még mindig nem az "eszme" szerint élek. Valamint, amikor "elszállok" magamtól. De ezeket is meg kell élni. Tapasztalás, ennyi. Jön aztán a pofára esés, meg az önmagamon röhögés.
Csalóka illúzió a "magasztosság", de ugyanolyan illúzió a közöny is.
Anita, csodás ez a blogod, nagyon tetszik.
Meditáció:
kezd el, bennem meglátni ki vagyok, haladj egyre mélyebbre, mélyebbre. ne állj meg, ott ahol szoktál: ez és ez a baja, félelme, fájdalma. Hagyd ezeket, csak menj tovább egyre beljebb. Bármi jön, söpörd félre, csak mélyedj.
Ha megcsináltad, ird meg, kiváncsi vagyok másoknál ez hogyan működik, mi lesz a végeredmény ;).
Aztán keresd meg magadban is, Barátom.
A válasz- EGGYÉVÁLÁS-SZERETET-.....
Láttam azt a kicsi kislányt, aki csupa kérdő tekintet és csupa lendület a szívében, de nem mer kérdezni és nem mer mozdulni. Aki magára marad a kérdéseivel, aztán dacot növeszt és páncélt, miközben fuldoklik a félelmeivel teli magányában.
Ki segít neki emberek? Hol vagytok?
Gyertek, bontsuk ki ezt a gyönyörű pillangót, Hadd röpüljön a mi szeretetünk szárnyán!!!
.
.
.
Nekem szóló soraidra válaszolva pedig: az energiáim tudatos használatát szeretném megtanulni, ebben az ügyben kértem és kaptam tanácsot Hermesstől. Addig is megélem a történéseket kinn-benn, itt-ott:-)
Rengeteg hasonlóságot vélek felfedezni a magam és a Ti életetek közt - amely már tudatos is, hiszen keresem is.
Lenne beszélgetni valónk bőven:-)
Gyere, látogass el hozzám. Szívesen látlak! Van hely bőven, bőven!
Szeretettel: szeklice
nézz meg jobban ;)
Valahol olvastalak, Izidorral kapcsolatban. Mélyen bennem maradtak soraid. Szeretnék most reagálni erre, úgy érzem, megérett bennem annyira, hogy át tudjam adni, azt, amit megéltem.
Megbocsátás:
ha fájdalom ér minket, néha mondjuk, megbocsátunk, de igazán ez üres szó marad.
Ha megélem a fájdalmam, akkor döbbenek rá, az, aki megbántott, tulajdonképpen Mesterem volt. Rávilágitott egy alap tévedésemre. Ha belemegyek a fájdalmamba, megélem az egész szinfóniát, látom, a lelkemben siró hegedű hangja, csak egy elnyomott fájdalmam visszhangja. Látom azt az összefüggést is, ami a háttérben zajlik. Ha valaki nem "rúgott" volna belém, sosem jövök rá, mi munkál bennem hibásan. Ha tényleg megéled, megleled a gyökerét, akkor a fájdalom elillan.
Olyan ez, mint mikor álmomban kergetnek a szörnyek. Volt olyan időszakom, állandóan ezt álmodtam, halálosan féltem tőlük, csak futottam, mint az állat, mig egyszer csak nem birtam tovább. Összeestem, megfordultam, lesz, ami lesz, mégha most meg is halok, itt vagyok, öljetek meg. Erre a szörnyek megálltak. Néztek rám hülyén, most mi van? Erre én kiabáltam, na tessék, itt vagyok, elkaptatok, csináljátok velem azt, amit akartatok. Erre a válasz: mi akartunk? Te álmodtad, mi nem tudjuk mire volt ez? Eltűntek, én meg felébredtem. Na ilyen a fájdalom is. Elillan, mihelyst tudod, megéled, mi az.
Történt-e bántás? Jön-e a megbocsátás? Igen, ilyenkor jön. De nem is igazán megbocsátás ez, hanem inkább megértés. Hála lép a lelkedbe. És megköszönöd, amit tett. Igazából nem is bántás volt az, hanem tanitás.
Azt hiszem ezt irtad: "bántottam", bennem meg jött a kérdés, ha ezt igy gondolod, mire a megbocsátás számonkérése? Ráadásul akkor, mikor a másik pont még a fájdalomban dagonyázik, nincs még az átlendülés benne. Olyat kérnél, ami csak üresen cseng?
De nem is ezen lepődtem meg igazán: Skorpió középpontja.
Na itt egy titkot árulok el neked, de ne merd itt az oldalon tovább adni, mert úgy is rájövök ám! LÁTLAK, ha irsz ;).
Mindannyian Skorpió középpontját éljük a napjainkban.
Az a középpont az Egó középpontja. Hitrendszerünk mit enged be-ki, eszerint reagálunk. De ez ILLÚZIÓ. A valódi középpontot Te is megélted már: mikor a kis Tündéred megszületett. Ott voltál. A valódiban!
Te melyik középpontot Akarod igazán? Baj-e, hogy még nem ott tartunk? Rápirithatjuk-e ezt másokra? Ugye, hogy nem.
Ne keresd a "magasztost". Élted, hogy a magasztosság is elvész, ha középpontodban valóban jelen vagy.
Volt egy pillanat, mikor a sziveddel láttál: mikor megláttad a fájdalmát, majd belépett az elme, ami kikérte magának, játszmának láttatta veled az egészet. Felülirt a nagy játékos.
A középpont útja: a sziv és a megértés egybeolvadása.
öllelek, szeretlek, Szókratészem
Szia Anita!
Elolvastam az egész blogot, azt is megértettem, ami nekem szólt.
Annyit szeretnék csak írni ezekkel kapcsolatban neked, hogy: felnézek rád.
Szeretettel: Máté
Kedves Anita!
Ez a zeneszám pont illik az egységérzetes témákhoz, érdemes meghallgatni:) http://www.youtube.com/watch?v=8SbtyitejaI
Megakadt a szemem előbb egy sorodon: "Aztán mikor már az oldalon megjelentek számomra már-már rasszista irások". Én végig követem egy ideje az oldalt, de ilyet nem láttam. Ezért arra gondolok, hogy az én írásaimat értetted félre. A rasszizmus, ami tényleg az, az engem is taszít. Nem vagyok kirekesztő, fajgyűlölő vagy ilyesmi. Nemrég előtört újabb előző életes emlékeim meg azt bizonyítják, hogy valaha én is áldozata voltam ennek, emiatt ebben az életemben sokáig nekem is minden hülyeség rasszizmusnak tűnt, amíg meg nem tapasztaltam dolgokat, amíg meg nem ismertem az életnek azt a területét.
Amikor az embereket sötétnek érzed, akkor, de erre rá is jöttél, hogy ezt a saját, pillanatnyi lelkiállapotod láttatja veled. De ez a rasszistázós félreértés pont egy példa erre szerintem. Az ember nem mindig olyan, aminek látjuk, csak mert félreértjük...
Anyukám amúgy nemrég mondott egy bölcsességet: meg kell engedni magunknak, hogy hibázzunk, hogy másoknak is megengedhessük. Én úgy fogom fel, hogy nem mindenben vagyunk tapasztaltak, ki jobban, ki kevésbé, illetve ki mit tud jobban jelleggel, de ezért is van, hogy hibázunk dolgokban. Mindenki. Ettől nem vagyunk sötétek, feltétlenül vadállatok (persze állatok vagyunk mindannyian, ezáltal a természet részei), a fényt keressük, így mindannyian fénytestvérek vagyunk. Vannak persze emberek, akik olyan szinten gázul viselkednek, hogy ezt nehéz róluk elképzelni, de szerintem előbb-utóbb az ő lelkük is bejárja azt az utat. Épp ezek miatt, ne akarjunk tökéletesek lenni, engedjük meg magunknak, hogy hibázzunk, persze nem szándékosan, de attól még ne érezzük magunkat sötétnek, ha előfordul, sem másokat, ha velük fordul elő... A sötétség/félelem az nem mi vagyunk, max pillanatnyi állapotunk, mikor elgyengülünk, de az a szép, mivel alapból a fényt célozzuk, mindig fel tudunk erősödni aztán, ha akarunk. :) A szeretet ereje, vagy lehet úgy is fogalmazni, hogy Isten akkor is vigyáz ránk, mikor nem érezzük, nem tudunk róla.
Húgom!
Örülök, hogy újra itt vagy:-) Gyógyulsz szépen? Minden rendben?
Ölellek:
szeklice
Kedves Nővérem! Köszönöm, gyógyulgatok, minden nap jobb egy kicsit, bár a sebre még nagyon vigyázni kell. Írtam emailt is, remélem, megkaptad. :) (A gmail nem mindig működik úgy, ahogy kellene neki).
Nyugodj meg KATI POTTER ,nem a Te írásaidat gondolta ANITA rasszizmushoz közelinek.
Hajdú Mikinek volt egy két indulatosabb blogja.
Feltett a Palesztínában történt mészárlásokról egy videót,és páran bizony írtunk egy tabu témáról ,a cigány bűnözésről is.
Anita akkor tette fel az Egység blogját,de úgy látszik ezekkel a dolgokkal valahogy sehogy sem tudtunk akkor ,,egységbe '' kerülni.
Nyilván ,hogy az ember nem foglalkozik folyamatosan ezekkel a dolgokkal,de akkor valahogy úgy jöttek össze az események,hogy bizony nem akartuk szépíteni ezeket a dolgokat.
Ennek szerintem semmi köze a rasszizmushoz,de lehetnek egy másik embernek olyan hangulatai,hogy esetleg ő úgy érzi,hogy mégis.
Egyébként ezt a fogalmat is érdemes lenne tisztázni: mi is az ,hogy rasszizmus? ,mert sokan sokféleképpen értelmezik.
SZIA ANITA ! Aggódtam érted,aztán megnyugtattak,és lám itt vagy.
Örülök: Éva
Kedves Éva! Köszönöm az infót, akkor én értettem félre. Anita, bocsánatot kérek.
köszi, és igen, a zsidókról szóló cikkeket tartottam méltatlan hangvételűnek, nekem az okozott kontrasztot, hogy nem értettem hogy áll ez össze bennetek: egy blog, ahol zsidókról elég kemény vélemények hangzanak el, ugyanakkor máshol, a szeretet, Egység nevében irtatok. Hát nálam kérdőjelek maradtak.
Nem volt még beérve az idő, hogy ezt meglássuk, akkor . De ami késik az ugye ...
Aggódás: szerintem még nem ismertél, csak ezért merülhetett fel benned, majd legközelebb tudni fogod, csak búvárkodom ;)
Kati: nincs miért, NEM TÖRTÉNT SEMMI :)
de amit irtál nekem, benned él, belőled fakad, nem? Hiszen magadra vetted :) Nem baj, nyilik a mindent látó szemünk, és ez igy jó.
Pedig a zsidókról nem általánosan írtam, hanem Izrael vezetőinek politikája nem tetszik, erről írtam. :) Nem mindegy. :) Már csak annál inkább sem, mert egyenesen kötődés alakult ki bennem, ami részben rejtve volt, irántuk, abból az okból, hogy pár napja utaztattam magam előző életbe akkori testvéremet keresve, és a jelek szerint zsidó voltam én is, ráadásul a 2. vh idején. Bejött egy koncentrációs táborra utaló kép végül. Ez magyarázza, hogy miért olvastam a témáról annyit. És hogy magyarként miért gondolkodok úgy, ahogy, és valójában pontosan antifasiszta vagyok, de nem abban az értelemben, ahogy ma a médiában használják e fogalmat. Mert sok "antifa" erősen kettős mércével mér, ezért nem veszi észre, hogy akiket lefasisztáznak, azok valójában egyfajta kirekesztés ellen küzdenek, az emberi jogokért. A Testvérhiány bejegyzésemben írtam erről is sokat, mármint az előző élet miatt kialakult érzésekről. :)
,,csak búvárkodom ;)''
Hmmm... biztos?
Ha valami egységélmény,akkor a búvárkodás az az.
Gondold el,átölel a tenger és az a gyönyörűség ott lenn...
Szóval Te máshol búvárkodsz?,hogy nem ezt látod?:)))
Ami meg ezt a rasszizmus? dolgot illeti:
,,nem értettem hogy áll ez össze bennetek: egy blog, ahol zsidókról elég kemény vélemények hangzanak el, ugyanakkor máshol, a szeretet, Egység nevében irtatok. ''
Nem a népről beszéltünk.
Az állam volt az agresszor a rakétatámadásokkal.
Valamint a világot átfogó pénzarisztokrácia sem a nép,mint tudjuk.
Ezen kívül az Ószövetség bizonyos kitételeit illettük kritikával,azt megint csak nem az ,,Isten adta'' nép írta.
Ugye érted a különbséget?
Éppen azért illettük kritikával ezeket a dolgokat,mert pont hogy ellene vannak a szeretetnek és az Egységnek.
Persze kéne a blogban látni pontosan miről is volt szó,akkor lehetne ezt megérteni ,,hogyan állhatott ez össze bennünk''.
Ez egyébként szerintem teljesen tőled függ,hogy Te hogy értelmezed.Senki nem kifogásolta,pedig általában itt megmondják az emberek ,ha valamivel nem értenek egyet.
Jelenségekről beszéltünk ,nem a népet bántottuk,csak Te valahogy összemostad magadban.
Mivel én is írtam abban a blogban,és tudom ,hogy tiszta szándékkal,csak ezt tudom mondani.
Ami meg benned zajlik...hát együtt érzek veled,de az igazság ott van,amit Karmatörlő írt neked...