Kritika
Véleményem szerint a felesleges kritikának két oka lehet:
- a másik lenyomásával az egóm szárnyalni kezd,
- erőből szeretném megemelni a másikat, ez is az én felsőbbrendűségemről szól, pont az ellenkező hatást érem el...vagy lenyomom vagy jól orrba vág...veszekedésbe fajul...
A mindent elfogadás még messze van...
Hol a helye és milyen az építő kritika az életetekben?
Lemondani róla és mézes ego cukorban úszkálni nem szeretnék...
- Domoszlai Katalin blogja
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
Hozzászólások
72 hozzászólásOroszlánban.
...ahhoz képest nagyon szelídnek tűnsz...
Vagy csak nem minden az, aminek látszik? :)
Ez van szeges.
De minden és mindenki megmutatja magát.
Nincs kecmec:-)
Én nem félek ettől, ezért jöttem ide.
szeklice
"Nem emberi lények vagyunk, akik spirituális élményeken megyünk keresztül,
hanem spirituális lények, akik az emberi létezés élményén haladnak át."
/Maharishi Mahesh Yogi/
Úgy gondolom, hogy a fejlődési krízis ( Izi krízise is) magányos folyamat, elvonulást igényelhet amúgyis.-tehát nem tettünk hozzá, de nem is vettünk el..esetleg nem értettük meg eléggé vagy Ő sem minket ?
(de nem vagyunk egyformák, van aki kifelé van aki befelé dolgozza fel a válságait)
Csak hiszem, hogy nem " a disznók elé vetett igazgyöngy" esetét éli meg velünk, amit ugyan kicsit sugall az oldalán olvasott kommentje...de végülis miért/miben számíthat mindez Nekem/Nekünk?:))
"Hol a helye és milyen az építő kritika az életetekben?" kérdezi tőlünk Kati!
Ha valóban a kérdésre szeretnénk válaszolni - és nem ön(én)védelmi hadjáratot indítani - akkor megint csak ott tartunk, mint amikor a Sanyi a Kivetítés, belevetítés blogot nyitotta. Merthogy megint vissza kell vonnunk a saját kivetítéseinket, hogy miért zavar az a másikban, amitől annyira irritálónak érzem.
Azt is saját felelősségünk eldönteni, hogy van-e helye az építő kritikának a életünkben, illetve mi az ami épít bennünket?
Ha visszavontam a kivetítéseimet, akkor azt tudom írni, hogy engem az a kritika épít, amit olyan adagolásban kaptam, hogy még be tudtam fogadni. A túladagolás ugyanis sokkhatásokat válthat ki, ha még nem vagyok elég stabil önmagamban, ha még kicsit is ingatag az önbecsülésem/önbizalmam, ha még nem elégséges a hitem, ha még lefoglal és lefáraszt a saját énvédő mechanizmusom.
Úton járunk mindannyian - már tudjuk, hogy rögös és keskeny az az út - , sőt én még szakadékot is érzékelek az út mellett. Nekem nincs szívem a saját önzőségem okán mást lökni a szakadékba, hogy pökhendien egyedül mehessek az úton. Ha a kezem nem tudom nyújtani neki, hogy segítsek, mert az erőm mintha erre már nem lenne elég, akkor legalább hagyom, hogy Ő is járja a maga útját, hisz Ő is és én is úton vagyunk.
Sokan, sokfélék vagyunk és ha valóban élni akarjuk azt az életet, amit másoknak szeretnénk megtanítani, akkor a toleranciának helyt kell adnunk az életünkben... én így hiszem/gondolom/érzem.
Nem véletlenül hoztam fel a témát, érdemes rászánni egy napot, bennem is sok dolog letisztult, lecsendesedett...Az, hogy valaki a kritikára, vagy egyszerűen nevezzük negatív visszajelzésnek, hogyan reagál, azt az dönti el, hogy milyen a hozzáállása az önismerethez, a fejlődéshez. Ha a fejlődést a hibák átbeszélése segíti, tisztelve a másik emberben az egyenrangút, felemel. Viszont nagyon sok esetben még a legburkoltabb, legszelídebb kritika is romboló, nem segíti a fejlődést, mert a fogadó nem látja be, a negatív viselkedési mintáktól úgy lehet megszabadulni, hogy felismerjük, utána nyakon csípjük, majd kipenderítjük. Segítheti viszont az önbizalom megtámogatása - de ezzel az illetőnek nagyon komoly önismereti munkája kell hogy legyen.
"A legnagyobb ajándék amit a másik embernek adhatsz, ha hiszel a sikerében"
"Ha nagyon erős érzelmi, indulati reakciót vált ki egy másik ember viselkedése, megnyilvánulása akkor jön az önvizsgálat, mit érintett meg bennem, mit hozott fel. Ahogy az ember ezt magában helyre teszi, a külvilág is a helyére kerül. Megértem a másik ember viselkedését, mert mögé tudok nézni. Elfogadom, hogy akar-e és tud-e változni. Nekem csak annyi a dolgom a történetben, amennyi rólam szól."
Kedves Kati!
Az Irritálsz... című blogban olvastam Tőled a fentieket, és nagyon tetszett. Beépítettem...
Dobjam ki? :)))
Nagyon jó, hogy ide idézted! Köszönöm!
Engem az zavar, amikor mások akarnak a saját képmásukra formálni kényük-kedvük szerint, megspórolva ezzel a saját magukba nézést, ne adj Isten változást.
Mi a dolgom vele? Fogadjam el, hogy a könnyebb megoldást választják (kivetítés)... vagy van más dolgom is vele? (az önbizalmam még nincs a toppon:)
Van a Sanyinak egy tökéletes gyakorlata, én amikor rendszerezni akarom a tudásomat, vagy valami újat megtanulni akkor alkalmazom. Lényege dobj ki mindent, tudást, tapasztalatot. ( Istenes meditációknál van )
Az igazság vissza fog kerülni a helyére a mostani tudatosságodnak megfelelően.
A holarchikus gondolkodás lényege, hogy ezeket a törvényeket, igazságokat úgy fogadja vissza az ember, hogy ezek a megfelelő fejlődési szinten működnek, mátrix formájában felépülve. Például egy éhező emberre aki éppen csak kiemelkedett az állati létből azzal lehet hatni, ha kenyérrel dobod meg kő helyett. Ugyanezt az éhezést a jógi nevetve megcsinálja, feltöltve magát fénnyel... ( Nekem meg ha ez sikerülne hamarabb lefogynék, nálam, mivel köztes szinten vagyok, mind a kettő működik, enni is szeretek meg a fényt is fel tudom venni :-))
Hermess utalt erre, hogy a kiindulási alap, megvizsgálni milyen egyrészt a rezgésszinted, amikor lereagálod a dolgokat, másrészt Te milyen tudatossági fokon vagy az érintett témában, a milyenen másik és maga a közösség, aminek a tagjai vagytok. Ha ego felettiben vagy, akkor a másikról szól a történet. :-)
Ego felettiben nincs is negatív érzelmi visszacsatolás.
A téma nagyon jó, nagyon örülök neki, mert sokat tanultam belőle, általa. Nagyon jól és tanulságosan sikerült összeszedni azt, hogy a kritikát hogyan, miért használjuk. Már ezért megérte nyitnod ezt a blogot. Köszönöm!
Engem egy-két reakció, hozzászólás az ami meglepett! Dehát ez már így van... van, amikor - Isten kegyelméből - önmagamat ismerem meg, van, amikor a másikon keresztül látok rá, saját önvédelmi mechanizmusaim működésére.
Igazad van, - nem is tehetek mást, mint - megelőlegezem másoknak ezt az ajándékot.
Izit lehet kedvelni, meg nem kedvelni, mint ahogy bárkit.... nem ez a lényeg.
Az érdekes az volt, hogy ő hogyan reagált a visszajelzésekre?
Igen, minden ami belefért még az ő önmagáról alkotott képébe ( a valósba is, meg a vágyottba is), az jöhetett, ami meg nem, azt sértésnek vette.
Persze senki sem akarta őt megsérteni, minek, kinek lenne az jó?
Ez az eszköz nem gyakori ezen az oldalon, hál'Istennek!
Véleményem szerint neki aztán tényleg "vattábacsomagolva" jeleztünk vissza néhányan, nagyon-nagyon finoman.
Egy-egy külső visszajelzés általában CSAK egy-egy jellemvonásunkra, hozzáállásunkra, mintánkra vonatkozik.
Nem a mi egész személyiségünkre.
Nem az egész emberre, akik vagyunk!
A megsértődöttek ezen a ponton válnak nagyon szubjektivvá.
Úgy reagálnak, mint akit teljes egészében "leirt" a visszajelző, a visszajelzők.
Ez azért is van, mert ami rendben érződik egy emberben és tetszik, azt külön nem szoktuk emliteni......én legalábbis nem. Max. ha valami kivivta az elismerésem.....vagy nagyon egybevág azzal, amit én is tapasztalok:-)
Az önismeretre akkor vagyunk nyitottak, ha "kitesszük magunkat" a számunkra kellemetlen visszajelzéseknek IS és hajlandóak vagyunk a sértettségen túllépve, megvizsgálni, hogy a jelzés valóban "eltalált-e" valamit, amit eddig nem vettünk észre, ellepleztünk magunkban...... és ha eltalált hajlandóak vagyunk - legalább magunknak - bevallani ( szembesülni vele).
Nem kellemesek a nem kellemes visszajelzések, viszont az önismeretben nélkülözhetetlenek.
Természetesen, a visszajelző, (egyébként a segitő is), igy vagy úgy , de érintve van ugyanabban a témában :-)