Szarvasvadász
Álmomban puskával szarvasokra vadásztam. Le akartam lőni egyet, de Ők éberebbek voltak, mint én ügyes, és mindig arrébb szaladtak. Még megcélozni sem tudtam őket, így sokáig csak kergetőztünk az erdőben.
Aztán az egyik fiatal nőstény szarvast sikerült jól becserkésznem, egészen közel voltam hozzá, amikor felriadt és pont felém kezdett szaladni. Nem nekem akart jönni, csak ijedtségében rossz irányba indult el.
Ahogy futott felém, két lövést leadtam rá, de ez először nem is látszott rajta. Majd lassan megállt, visszafordult, hogy még ellenkezzen, de én odaszaladtam és leterítettem az elgyengülő állatot.
Láttam, ahogy elhagyja az ereje, immár a halál felé vágtázott, és egy hirtelen gondolattól vezérelve, szájon csókoltam, hogy magamba szívhassam az eltávozó lelkét.
Először ellenkezett, maga sem értette, miért csókolom, majd néha-néha szinte már hagyta, sőt Ő is akarta. Egymással váltakozott az ellenkezés és a vágy, hogy tovább élhessen bennem. Az egoja menekülni akart a halál szorításából, lelke viszont vágyott az új, közös létbe.
Közel egy perc haláltusa után kiszenvedett, én pedig magamba szívtam a lelkét, amely nem egyesült az én lelkemmel, hanem megosztozott a testemben a helyen. Az Ő lelke és az enyém egymás mellett, egymást átölelve ott kuporgott a testemben, és éreztem, hogy ezzel együtt a tudása, ereje, ösztöne is átköltözött belém.
Több lettem, gazdagabb lelkileg, hiszen képes voltam felidézni, előhozni magamból immár azokat a tulajdonságokat, képességeket, érzéseket és gondolatokat is, amelyek eddig a szarvasünőé voltak. Ezt a többletet figyeltem, élveztem, amikor felébredtem az álomból.
- Huszti Sándor - Önismereti tanító blogja
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
Hozzászólások
50 hozzászólásEz fantasztikus...nem semmi, amit átéltél.
Az Ősi időkben, a paradicsomi állapotban még az embert etették az állatok, nem úgy, mint manapság van, a házi állatoknál.
Ez egy degenerált állapot.
Az Ember és az állatok kapcsolata sokkal másabb volt.
Az, amit megéltél álmodba, valami ilyen dolgot hozott elő benned.
Egy szarvas "tapasztalata" hatalmas...ezzel azt is kifejezted, hogy ura vagy a szarvasnak, persze nem úgy, ahogy mostanában gondolkodnak az Uralomról.
Tudod Te ezt...:-)
Kedves Sanyi! Ez nekem inkább szörnyű álomnak tűnik. Nem téged minősít, gyakran álmodunk olyat, amit a valóságban nem tennénk meg. Például önző módon kiszívni egy élőlény lelkét, mint egy mesebeli dementor... Jobban széthasítja az az ember lelkét, a tette, mintsem gazdagítaná a másik élőlény tudása, inkább nem kell az, de nem szívom ki a lelkét. A vadászat akkor nem tör bele a lélekbe szerintem, ha kajának kell vagy önvédelemből, ha más a cél, akkor az már szerintem nem természetes.
Bár hirtelen először azt hittem, hogy a csodaszarvasos magyar monda jön ki belőle, arra emlékeztet, de a vége már más. De amúgy én is álmodok néha olyat, amit a valóságban nem tennék meg soha.
Amit éber állapotban nem merünk, azt, az álomban gyakran megtesszük Mert mikor álmodunk, nincs jelen a kontroll.
Így szoktam dolgokat megvizsgálni, mikor a gondolataim, a tudatos énem nem tud dönteni.
Elalvás előtt felteszem a kérdést- mi lenne ha..., vagy, ez a személy, vagy a a dolog jó e nekem?
Ha reggel nyugodtan, jó kedvvel ébredek akkor tudom, minden rendben.
De ha zaklatott, nyugtalan vagyok, akkor azt a dolgot hagynom kell. Nincs helye az életemben, nem visz előre.
"A valóságban nem tennéd"
De igen, megtenném, vagy legalábbis van bennem vágy, hogy vadásszak! Egyszer fiatal koromban próbáltam és gondolom onnan még maradt megéletlen vágyam.
Az állatokat, azok halálát ma már sajnálnám, szenvednék is az együttérzéstől, valószínűleg emiatt fojtottam el a vadászás vágyát annyira, hogy az csak álmomban tudott megjelenni.
Az álmomban külön választanám a vadászatot és a lélek kiszívást. Az eredeti cél a vadászat volt, de arra nem emlékszem, hogy ez "sportból", vagy táplálkozási céllal indult.
Aztán amikor elejtettem a vadat, akkor jött hirtelen ötletként, hogy ne hagyjam elszállni, kihalni a lelkét, hanem tegyem azt magamévá.
Tehát nem a lélek megszerzése volt a cél, az közben jött és volt egy kis megmentős szerepe is, bár ez a vadászat-gyilkolás mellett nem annyira lényeges.
Viszont elképzelhetőnek tartom, hogy a lélek átszívás is egy meg nem élt vágyam / képzetem, ugyanis régebben olvastam jógikról, indián sámánokról, varázslókról, akik valami hasonlót csináltak és mindig is izgatta a fantáziámat, hogy milyen lehet ez a praktika.
Önmagában véve nem tartom rossznak a lélek elszívást, úgy gondolom itt is a szándék határozza meg az adott tett megítélését.
Szerintem minden rossz, ami a másik lélek akarata ellenére történik. A lélekelszívás egyfajta bezárása a másiknak. Vagy lehet csak én látom így, mert nem örülnék neki, ha valaki kiszívná a lelkem. Tiltakoznék, mint minden kényszerítés ellen. A levadászást, természetellenes erőszakot meg minden valószínűséggel átéltem előző életemben, az érzések szerint, és senkinek nem kívánom.
Anyukám épp most olvassa az Alkonyat-saga 4. részét, és meséli itt nekem, pont most, ugye az vámpíros, és pont van benne arról szó, hogy hogyan lehet uralkodni ösztönök felett, amik árthatnak. Ez mese, de érdekes téma ez. :) Szerintem ha uralunk ilyen ösztönt, akkor azzal csak tápláljuk a lelkünket, szeretetenergiát szívunk és nem másnak a lelkét/vérét. :) Amúgy szerintem mindenki volt már olyan helyzetben, hogy le kellett győznie valamilyen ösztönt, hogy ne ártson másoknak.
Én kicsit tágabban gondolkodok, mint jó-rossz, a dolgok megítélésében használom a helyes-helytelen párost is. Eszerint a léleknek rossz-ul eshetett, hogy akarata ellenére kiszívtam, mégis lehet, hogy ez volt a helyes ott és akkor.
De ez mindegy is, nem azért tettem, mert helyesnek láttam, hanem mert ez jutott eszembe, ott, akkor "jó ötletnek tűnt!"
Ezzel elismerem, hogy teljesen önző voltam, hiszen nem vizsgáltam meg, mi esik jól a szarvasnak, vagy mi lenne akkor helyes cselekedet, csak mentem az ösztönöm vagy az ötletem után.
Vámpíros mesék
Nem mese, csak nem pont úgy volt / van, ahogyan azt Hollywoodban mesélik. Erről is van pár meghatározó emlékem, de azokat nem osztom meg, mert túl meredekek.
Mindenesetre egyetértek vele, hogy az ösztönök uralása bizonyos helyzetekben szükséges/ helyes, másokban viszont ki kell engedni azokat.
Nos, az álmom kicsit erről is szólt, ugyanis elalvás előtt éppen ÚGY kiengedtem az ösztöneimet, ahogyan addig még sosem és ennek elégé örültem!
"Én kicsit tágabban gondolkodok, mint jó-rossz, a dolgok megítélésében használom a helyes-helytelen párost is."
ezt nem értem, mert a jó-rossz a legegyszerűbb, de szerintem egyben a "legtágabb gondolkodás" is.. igen-nem, világos-sötét, jó-rossz, helyes-helytelen - nem értem, mi a különbség?
A jó-rossz megítélés sokszor szubjektív, míg a helyes-helytelen, az Isteni tervhez igazodásról szól.
Egy dolog az egyik embernek jó, a másiknak rossz, ezért nem lehet vele egyértelműen kifejezni az igazságtartalmát vagy micsodát. Viszont ez a dolog vagy helyes, helye van ott az Isteni rendeltetésben (értsd úgy, hogy meg kell történnie) vagy nem. Ez nem ember, szemszög, érdek függő, hanem tőlünk, mindenkitől objektív.
Így lehet olyan eset, ami mindenkinek jó, mégis helytelen és olyan is, amiben mindenki szenved, mégis az a helyes/bejárandó út.
hát nekem ez még furcsa, hogy ha valami nekem jó, de a másiknak rossz, az még lehet Helyes cselekedet?
Szerintem az sosem helyes/jó igazán. Ha az ember olyat tesz, amivel árt másnak, akkor valójában magának is árt úgy, hogy észre sem veszi, törést okoz a lelkében. Még ha pillanatnyilag jónak is érzi a tettét. Ezért számomra egyszerűen összemosódik a jó a helyessel, ami az, hogy ne ártsunk se másnak, se önmagunknak. Ha ehhez ösztönt kell uralni pl, az is a mi lelkünket gazdagítja. Egyik ismerősömnek van kiírva msnre: "Ha nem ártasz vele, azt tégy, amit akarsz." Persze ezt nem mindig tudjuk kikerülni, de törekedni kell rá, és ez lesz nekünk is igazán jó, vagyis én így tapasztaltam.
"Ha az ember olyat tesz, amivel árt másnak..."
Az ártás is egy szubjektív megítélés, mert ugye van, aki azt is ártásnak éli meg, amikor a szemébe mondjuk a fájó igazságot, hiszen Ő ettől szenved, mégis neki arra volt szüksége, ott éppen az volt a helyes tett!
De olyan is lehet, hogy valaki elveszíti a vagyonát, szeretteit, önbizalmát vagy a hitét egy ártó tett miatt, aztán pontosan ezek a veszteségek kellettek neki ahhoz, hogy felismerje "Kicsoda Ő", "Mi az Övé és mi nem", Miből fakad a valódi boldogság, biztonság, elégedettség.
Ami az egyiknek ártás, az a másiknak áldás lehet, életutunkon pedig a helyes út.
Számomra is egyértelmű ez.
Szerintem benned is megérik.:-)
Ezért is fogalmazok úgy egy idő óta, hogy helyén való...nem helyén való.
Kérdezték is sokan, hogy miért nem azt írom(mondom), hogy jó, vagy rossz.
:-)
hogy a részeddé vált... Behatol és átalakít mindent az ébren megtalált Isten...
Leírom mit tanultam Váradi Tibornál. Azt hogy a szavas az ősmagyarok/hunok totemállata volt, (ezt ismerjük a mondából is). A szarvasok csoportszelleme a 3. csakra szintjén támogat, azzal hogy az egyéni akarat kibontakoztatásában segít, mert férfias erőt hordoz, ezáltal segít a férfias erők/energiák megnyilvánításában. A szarvasok csoportszelleme az élő szarvasokon keresztül a Föld gyógyításában nyújt segítséget.
Nagyon szépen leírod, (szinte már átérezhetően) ahogyan a két erő harca (ellenkezés és vágy, halál és új közös lét) megnyilvánult az álmodban.
Őszintén kívánom, hogy mindaz a képesség, tulajdonság, erő, ami az álmodban Hozzád került azt áldásosan kamatoztasd életedben.
Sri Chinmoy szerint az állatálmok általában a vitális világban történnek, de nem számít, melyik tudati síkról jön az álmod, ha egy szarvast látsz, és a szarvas fut, ez azt jelzi, hogy nagyon gyorsan haladsz spirituális életedben.
Nem más vagyunk
Mint Isten saját Álma,
Amely épp most tárulkozik fel,
Hogy a föld tudatlanságéletét
A Menny tökéletességfényévé
Változtassa.
Kíváncsi voltam, mit írtok a szarvasra. Érzésem szerint azonban nem a férfias erő és nem a gyors spirituális haladás szimbóluma volt.
A lélek átszívás egyrészt a képességek megszerzését hozta, jelentette, ezt tisztán éreztem, le is írtam. Azonban a lélek befogadása közben volt egy amolyan tantrikus-egyesülős felhangja is az álomnak. Így utólag, ahogy olvasom ötleteiteket, egyre jobban azt érzem, hogy egyesülni akartam az ünővel, csak az nem hagyta magát, ezért nem lett teljes eggyé válás, csak befogadás.
Ez az egyesülés szándék csak a levadászása után keveredett bele halványan az érzésvilágomba, így nem tudom, hogy már a vadászat is ezért indult volna?
Talán "nem tudom rávenni az ünőt az egyesülésre" (értsd képletesen) és ezért inkább megölöm és belekényszerítem a folyamatba, de Ő még így sem adja fel magát?
Hmmm... Azt hiszem kezd körvonalazódni az álmom jelentése.
Szelidítsd meg:-)
mint a Kis Herceg , meg a róka :)
azért megirod mire jutottál?
Párhuzamosan azzal is próbálkozok, csak talán elfogyott a türelmem, ezért feszegetem erővel a konzervfedelet. ; ))
Már napok óta egy belső módszert gyakorlok a megnyitásra, amelyben magamon keresztül hatok a másikra, annak nyitottságára, tudatosságára. Valamit haladtam is, de álmomban kibuggyant a türelmetlenségem, erőszakosságom.
...a bennünk lévő vadászt, szeretettel:-) S az űnő egy lesz a vadásszal...
Nem lehet, hogy párkapcsolati dolgokra utal? Nem lehet, hogy ilyesmi vadász vagy a kapcsolatodban is? csak 1 5let...
Nem lehet, hanem biztos. Erről írtam burkoltan, csak nem mondtam ki!
..ami elég szürreálisra sikerült. Tizen-pár éves koromban előszeretettel lövöldöztem verebekre nagyapáméknál, légpuskával. Ugye a verebek a légpuska hangjára is felröppentek egyből mindig, tehát egy célzás, egy esély. Ám egyszercsak volt egy veréb amelyet oldalról becéloztam (kb ilyen helyzetben volt mint itt: http://osboblatus.hu/Teremtett_vilag/Aves/Tel/67b_Mezei_vereb_070210.JPG ) és miután nem találtam el, mégis ugyanúgy ottmaradt az ágon! Viszont ahogy a szememmel ráfókuszáltam, észrevettem valami furcsát rajta.. A szeme, amelyikkel felém nézett, vérben úszott. Gyakorlatilag fekete helyett piros szemmel ült, de ugyanúgy, látszólag mintha észre se vett volna semmit, semmi egyéb vérnyom, semmi (egyéb?) golyóbehatolásnyom.. Ennyire pontosan szemen találtam volna? Szaladtam apámhoz kérni még töltényt, elmesélve a szitut, persze nem hitt nekem, meg hogy ugyanmár az már úgyis rég elrepült. De ott volt, "megvárt", csakhogy másodjára sem tudtam "leszedni", ott maradt továbbra is mozdulatlanul.. Megint szaladtam mégegy töltényért, de akkor mire visszaértem már nem találtam ott.. Átkutattam az avart a fa alatt is, de semmi, nem tudtam megtalálni hova eshetett. Elrepült volna? Úgy? Vagy mi történt?
Addig semmiféle bűntudatom nem volt lövöldözés közben, de ezekután... Azóta nem vadásztam.
Szerintetek? Ez mi volt?
vadászós élményem viszont nekem igy volt:
van ugye jelenleg 6 macskám. Konzervet esznek, igazán nem is szembesültem ragadozó énükel sokáig .
Aztán a cicáim gondolták, ha már falun lakunk, elmennek vadászni. Hozták is az elejtett vadat. Volt, aki még élt, volt, mikor elvettem tőlük, volt, mikor ugyan hagytam, de szörnyedtem, volt, mikor annyira fájt, nem birtam nézni mit tesznek.
Aztán jött a gondolat: elfogadom én a macskám úgy ahogy van? Hát nem. Főleg nem az eredeti természetét. Azt hogy öl.
Születtek kiscicák, Anyuka meg jár vadászni. Figyeltem, egyre jobban, mi lesz. Főleg, magamban.
Erre egyik reggel, a párás fűben látom, a teste megfeszül, öszpontosit minden porcikája. Ott álltam tőle kb.: 3 lépésre. Figyeltem Egeret (macskám neve, nem röhögni), egy pillanat múlva a pulzusom az egekbe szökött. A lélegzetem ugyanakkor hihetetlen uralmam alatt állt, szabályosan, mélyen, ki be, de szinte semmi sem rezdült az áramlattol. Éreztem a testem, feszülés, de a legnagyobb rugalmassággal. Amolyan nyilhegy üzemmódban.
Egér még mindig várt. Már-már a hátsó lábai toporogtak. Még mielőtt lecsapott, megszűnt ez az állapot. De akkor egy pillanatra én voltam Egér.
Elmentem, lassan, nehogy elijesszem a zsákmányt, de még bennem volt a háritás. Ma már bánom, hogy nem figyeltem meg végig.
Annyi viszont változott, már nincs bennem harag iránta. Nincs bennem a kérdés, szabad-e ölni? De még igy nem tudtam megélni. Majd idővel.
az "enyéim" csak legyekre meg molylepkékre vadásznak, de mindig élmény nézni!:) mintha az életük múlna rajta, olyan összpontosítással!:D
hozd el hozzám őket nyaralni, nálam már vakondtól verébig volt minden.
Mai napi termés: főtt répa, karfiol.
Nézem, mi ez? Fogalmam nincs honnan van, nálam ma lecsó volt.
Hát remélem nem valaki szájából nyúlta ki a falatot, amig az nem figyelt :).
Velem már többször próbálkoztak. Érdekes, ha rájuk szólok, akkor csak kunyerálva kérnek, de ha kezdek morogni mint ők :), hát na.. beszélgetünk ;)
csak hát utána milyen rossz lenne nekik visszatérni a négy fal közé. nem az enyémek, csak szeptember végéig vannak itt(, bár lehet hogy akarni fogok magamnak is utána. de mivel nem a lakás egy macska méltó élettere, szerintem csak olyat fogadnék be akit a haláltól menthetek meg azáltal. úgy "helyes":))
amúgy nem is mondtam még, de egy rokonom ugyanabban a faluban lakik mint Te!:)