Én is fejbe kólintom magam:-)

Tibet engem is vonz, ha kellene választani Magyarországon kívül más helyet, azt választanám. De nálam ez szerintem nem előző életes emlék, hanem Tibet spirituális fejlettsége miatt van.

Én is oda meg vissza vagyok Tibetért, úgy látom, sokan vagyunk... :D
Én nem tartom menekülésnek. Bár, attól függ, miért akarsz odamenni. Valóban tanulni akarsz (mert ott aztán lehet) vagy csak kimozdulni a mindennapokból?

Valaha én is vágytam Indiába, aztán ahogy ráébredtem, hogy a tanítás bennem van, nem Indiában, úgy maradtam a fenekemen és mindig ITT tanulok, nem máshol!

Én anno dolgoztam egy indiai étteremben, az egyik főnököm indiai a másik pakisztáni.
Ott elmondták milyen is India, mennyi nyomor, kosz, kin stb van.
Felajánlották, hogy elmehetek, ha akarok, de nem mentem, pontosan azért, amit Sanyi mondott.
A tudás és a szeretet ott van Mindenkiben benne, nem hosszúsági és szélességi fokoktól függő.

Szia kedves Anitám!

Szép ez a párbeszéd, köszönöm!

Segített emlékezni nekem is.

Valóban, úgy tűnik, mindenkiben ott van minden, belül. Az összes lehetőség, a tudás. Nem kell érte elmenni sehova. Bárhol vagyunk, megtapasztalhatjuk.

Egy végső igazság ez, amit azonban sokszor csak úgy találunk meg, hiszünk el, látunk meg, hogy elindulunk, reménnyel és várakozással telve, aztán kapunk valamit az adott helyen - sokszor nem azt, amit vártunk... viszont minden esetben olyasmit, ami idővel segít rádöbbennünk a végső valóságra. :)

Hogy egy helyben is megtaláljuk azt, amire a legjobban vágyunk. :)

Szerintem valójában az egész életünk, az összes tapasztalatunk erről szól. Vágyunk és beteljesülünk, aztán rájövünk, hogy ez nem az volt, ami végső soron boldoggá tesz minket.

Teszünk valamit, elmegyünk valahová, célokat tűzünk ki, aztán a tanulságokat végül belül találjuk meg.
És többé oda nem megyünk, azt nem tesszük, mert már megvan a tanulság.

Szerintem csak akkor és addig megyünk, amikor és ameddig nem vagyunk képesek felismerni az adott dologgal kapcsolatban az igazságunkat ott, ahol éppen vagyunk. De akkor, valóban el kell indulni. Hogy megszerezzük.

A szerzetes is elindult, pedig mestere megmondta neki előre. Csakhogy tudni valamit és bölccsé válni benne, megélni tudni, nem ugyanaz. És sokszor a cselekvés, az energiák elindítása és a tanulság saját magunk számára való megszerzése juttat el a valódi megértésig, a megélni való képességig, a bölcsességig. Ez saját tapasztalatom.

Valaki csak megy egész életében, és soha nem jön erre rá. Cselekszik és keres (vagy még azt sem), és soha nem fedezi fel a belső valóságunkat. Van, aki ráébred erre az igazságra és a tapasztalatai ezután erről szólnak. Akár egész életében, akár több életen át is (azt mondják). A kettő (csinálni és tudni befelé figyelni) együtt kell.

És van, aki befejezi az utazást, a belsőt is, és lezárja a tapasztalás körét adott életében.

Ezért szerintem nem létezik általánosan igaz nézőpont itt sem. Van, akinek jó elutazni Tibetbe. Van akinek nem kell. Van aki így dönt, és van aki úgy. A lényeg, hogy megtalálja így vagy úgy azt, amit keres.

Nem helyfüggő, mégis van, mikor szükségünk van a tapasztalásra ahhoz, hogy felfedezzük önmagunkban a tudást. Lehet, hogy nekem is. Annak ellenére, hogy tudom, itt van belül, sőt a meditálással, egyéb vonatkozásokkal az életemben gyakorlom is. Még onnan származó mestert is ismerek, és kommunikálok vele.

Mégis, (érdekes hogy éppen most vetetted fel), a héten, bevásárlás közben jött a gondoloat: kicsit később, amikor a gyerekem már felnőtt, lehet, hogy mégis elmegyek Tibetbe. Gyakorolni a fizikai test, a lélek teljes odaadását, a totális alkalmazkodást. Meditálást a hideg falak között, a semmiben boldogan levést.

Az vetődött fel bennem, talán ezt legegyszerűbben, szakszerű segítség mellett ott lehet majd megvalósítani. Nem itt, a civilizációban, és nem addig, amíg a gyermekemnek szüksége van rám.

De pontosan tudom, hogy a tudat és a vágy ereje sokkal hatalmasabb annál, amit tervez az elme. És a bennünk lévő végső tudat számára semmi sem lehetetlen. Semmilyen körülmény megteremtése.

Amire vágyok, többek között az, hogy felülemelkedjek önmagam korlátain, hogy a tudatosodás útján olyan szintre jussak, ahol uralom a testem. Ahol nem vagyok a gondolataim, érzelmeim, tanult sémáim, fizikai korlátaim foglya. Ki tudja miért, egyrészt biztosan összefügg a hozott alkati hiányosságommal, amely más módon nem "gyógyítható".

De vár rám egy műtét, és addig még sok minden előtte, és utána, ami szintén nem kis pálya, ha alkalmazkodásról van szó. Könnyen lehet, hogy az Univerzum számára nem is olyan bonyolult előállítani azokat a körülményeket, amelyek képessé tesznek arra, amire vágyok.... Könnyen lehet, hogy már rég le van zsírozva, és épp azon az úton járok a történetemben, nem is kell tennem érte semmit. Csak megtanulni amit meg kell: alkalmazkodni hozzá.

Ezért teszem a dolgom, és tanulok figyelni, és minden esetben levonni a tanulságokat. Minél többet tanulok, annál jobban megy.

Aztán, ha mégis menni kell, megyek majd, ahogy a szerzetes is tette, és a legkisebb fiú. :)

Foglalkoztatnak mostanában az ősi mesék, azokban is benne van a szellemi tanítás.

A legkisebb fiú elindul megküzdeni a Sárkányával. Aztán visszatér, hogy bölcsen uralkodhasson.

Bátor volt? Igen. Aki legyőzi a sárkányt, bátor. De tudta ezt, mielőtt elindult? Dehogy. Legfeljebb sejtette, tudta, de be akarta váltani. Különben nem is indult volna el... Tapasztalni vágyott, megtapasztalni a saját erejét, bátorságát, szellemét.

Ha csak otthon ült volna és meditál, nem biztos, hogy összejön neki :) Ki tudja, mint tudjuk, ha "Mohamed nem megy a hegyhez, a hegy megy Mohamedhez." :) Lehet h talált volna otthon egy házisárkányt..... :)

De a magyar mesék nem erről szólnak, hanem az elindulásról és a visszatérésről.

Valójában minden tettünk egy elindulás, ha otthon vagyunk, ha nem. Minden gondolatunk, érzelmünk, cselekedetünk. Még maga a fizikai testünk megnyilvánultsága is.

Ez a gondolatmenet is egy elindulás volt, egy út. Ha nem írtam volna semmit, akkor is az vagyok, aki vagyok. A lényeg nem változott. Mégis, szükségem volt a tapasztalásra. :)

Ezért, köszönöm Neked! :)

Namaszte