Szív-szeretet meditáció
Figyelj a szívedre.
Ahogy figyelmed a szívedre irányítod, észreveszed, egyre jobban melegszik. Egyre nagyobb helyen érzékeled. Ott lapul a szeretet. Semmi és senki nem kell hozzá, csak van.
Ha másokkal beszélgetsz, akkor is figyeld meg. Figyeld, ahogy zárul, vagy nyitódik, annak megfelelően, hogyan tudod elfogadni a másik lényét, megnyílvánulását. Ha zárul, nyisd ki mégjobban :)
Hozzászólások
45 hozzászólás...fogadd el hogy nem vagy még ott, hogy állandóan nyitva legyen, figyeld meg hogy mitől zárul be, mennyire, és miért :)
aztán ha elfogadtad, zuhansz bele az önszeretetbe :)
(mindezt elsősorban saját magamnak tanácsolom .. dehát ez az önismeret már csak ilyen :)))
Hát megmondom őszintén, hogy ettől én nem lettem okosabb.
A szív egy izomgombóc, erekkel vérrel meg funkcióval.
Sajnos nem látom, hogy mi módon tölt be más funkciót, főleg hogyan tölt be spirituális funkciót?
Mert most jöttem rá, amikor leírtam azt a szót, hogy spirituális, hogy ez egy kettős szó.
1. spirit, tehát szellem
2. spirituál (é)is tehát rituálé
Vagyis valamilyen szellemi rituáléra utal.
Meg is érkeztem a rituálék világába :)))
Nincs elég tanulni valóm, most még az ezoterikus rituálék világába is bele kell másznom :DDDD
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------
---->> Semmi nem hozható helyre azzal a szemlélettel, amivel elrontották azt. <<----
ez tetszett, nem is Te lennél, :D
Mi lenne, ha csak megpróbálnád? Mindegy, örülök, hogy megnézted azért :)
Tehát csak gondoljak a szívem tájékára,és szeretni fogok mindenkit? :DD
Te ez olyan női dolog nem?
Teljesen más elképzelésem van erről a folyamatról.
Reiki milyen rituálét nyújt félelmek oldásához?
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------
---->> Semmi nem hozható helyre azzal a szemlélettel, amivel elrontották azt. <<----
A francokat :D
én sem szeretek mindenkit :D. Na ahhoz kell az önismeret, magamban is hogy működöm. Könnyebb a másikat is meglátni, aztán elfogadni, ez után jöhet az, hogy szeretem még akkor is, ha "hülyén" viselkedik.
Most még sok mindenkit szeretek akkor, ha olyan, ami a "keretembe" belefér, és kevés az, akit akkor is, ha a "keretemből" kilóg. Célom az, hogy több legyen az utóbbi :).
Ez a gyakorlat, csak az érzést mutattja meg. Megtapasztalás, hogy van. Bármi is történik van.
Reiki: szerintem nincs rituálé ;). Csak olyan, mintha fürödne az ember. Amiben hiányt szenveünk, abból tölt fel, ami meg bennünk ragadt, kimossa, ez olykor a tudatszintjén is fájdalommal jár, ha a régi sebek tudatosságunkba lépnek újra.
A lehető legjobb módszer szerintem, ha energiával (legyen az Reiki vagy más) töltjük magunkat, közben a bennünk működő részeket is tárogatjuk.
Nekem a leghalványabb fogalmam sincs arról, hogy hogyan működik a reiki?
Milyen gyakorlatok vannak? Melyiknek mi a hatása, mechanizmusa?
Úgy hogy nem tudok ezekkel gondolati dolgokkal mit kezdeni egyenlőre.
Nem lehet, hogy a keretet kellene tágítani, netán megszüntetni? Hiszen a keret eleve téged elválaszt a teljességtől.
Nem tudom, de most bonyolultabb dolognak látom ezt a szeretet dolgot, aztán az is lehet, hogy egy tök egyszerű, semmiség.
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------
---->> Semmi nem hozható helyre azzal a szemlélettel, amivel elrontották azt. <<----
Szívnyitás meditációban nem a húsgombóc szívet használjuk, hanem a szívcsakrát. Kb. ugyanott van, mint a húsgombóc, csak nincs balra eltolva, hanem középen van. Nem a tested része, hanem a lelkedé, azaz semmiféle szövetet ne keressél! :-)
Meditáció állapotában, amikor a hatalmas erőkkel működő logikus bal agyféltekédet kiiktatod, és a jobbat, az intuitívet használod, nagyon jól tudod érzékelni a lelki szívedet is. Egy próbát tényleg megér, érdekességképpen.
Értem.
És mi a technikája ennek a meditációnak?
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------
---->> Semmi nem hozható helyre azzal a szemlélettel, amivel elrontották azt. <<----
valahol az oldalon a Sanyi ír le különböző technikákat, már nem emlékszem, hol, keresgéljél... Lehet, hogy valamelyik ingyenes mini-tanfolyamában?
Figyelj. Csak ennyi. Ne arra gondolj, hogy most mi van, mit kell éreznem, stb, csak a figyelmed irányitsd a szived helyére, a mellkasod közepére.
Félelmek oldására van egy technika( másra is jó..)
Összegzésnek hívják.Pszichológusok is használják,bár én a reiki mesteremtől tanultam.
Íme:
Elcsendesedsz.
Kijelented: Kérem a szánt szándékot,hogy minden energiám jöjjön vissza ebből és ebből a félelmemből.
és handosan határozottan kimondod.Szánt szándék.
Balra fordítod a fejed.Beszívod a levegőt,közben előre fordítod a fejed.Visszahozod a te energiádat az adott dologból.
Majd kifújod a levegőt és balra fodítod közben lassan a fejed.
Nagyon egyszerű és hatásos gyakorlat energetikai gyakorlat.
Lehet ,hogy közben nem érzel semmit,de jöhetnek képek,érzete stb.Ha nem érzel semmit,akkor is hat.
Szia Melvin!
Megkérdezhetem, illetve megkérdezem most, hogy Ki a reiki mestered? Nagyon ismerősen hangzik ugyanis ez a leírás.
Nálunk messziben is így tanította a Reiki Mesterünk.:-)
Namaste.
Télleg hat. :-) Minden vörös, és tölti a gyökeremet. Kösz! :-)
Csak tudnám, hogy ki az a Szánt Szándék... :-)
Erre ma döbbentem rá.
Már régóta, mintegy megszokásból ezt mondom: szeretlek, hiányoztok. És leteszem a kagylót.
Hiányoztok, ez cseng a fülemben.
Ezen a héten a szerelem, vágy és a szeretet volt nálam teritéken.
Fura volt a megtapasztalás: akit szeretek, nem hiányzik nekem. Olyan, mintha mindig itt lenne velem. Jó látni, hallani felőle, de ha nem látom, hallok felőle, akkor is olyan, mintha itt lenne.
Igy vagyok Mamámmal is, aki már nincs ezen a létállapotban. Sokszor érzem a Jelenlétét. Nem hiányolom, bár nagyon élveztem a vele töltött időt. Olykor fájt, visszagondolnom, milyen jó volt beszélgetni vele. Aztán megnéztem mi ez.
Itt csücsül ő is a szivemben. Nem hagyott el. Nem szűnt meg szeretni, egy pillanatra sem.
Akkor mi ez a hiányzol érzés?
Az exemmel volt egy ügy, ami miatt újra felbukkant az életemben. Visszagondoltam, mennyit szenvedtem, mennyit vágyakoztam utána, mennyire fájt, a HIÁNYA.
De kinek, minek is hiányzott ő?
A testemnek. A szememnek, hogy lássam, a fülemnek, hogy halljam, a bőrömnek, hogy érintsen, hogy Eggyé váljak vele a szeretkezésben.
Megdöbbentő volt magamon látni, hogy a szivemben még mindig ott él, nem is akármilyen helyen, holott sokáig csak azt gondoltam róla, hogy átvágott, mennyire haragszom.
Egyáltalán nem haragszom. Jött az aggódás mi lesz vele. A féltés. Aztán belementem, és megnyugodtam. Minden úgy fog alakulni, ahogy a legjobb lesz. Nem kell féltenem.
Maga a vágy, nos, Eggyé válás gyakorlatokat végeztem, a vágyam, beengedtem a szivembe. Fura mód, meg is szűnt. Na most nem az exemre vágytam. :)
Először azt hittem, vége, ez a kiábrándulás. Letisztult a rózsaszin köd.
De nem ez történt. Csak nyugalom van. Nincs epekedés. Csak érzem, szeretnek, és én is viszont szeretek, és bármi is történik, ez igy marad. Szerelem ez? Nem tudom.
Tulajdonképpen arra kellett rájönnöm, sosem voltam még szerelmes. Vágy volt, szexuális, óriási. De nem volt benne a szivem. Zárva maradt, jég maradt. Félelem volt benne, mi lesz, ha meglát, és nem kellek neki, ha elhagy, stb.
Aztán arra mentem rá, miért is nincs nekem párkapcsolatom? Miért is?
Ez jött: MERT NEM AKAROM
Mikor szeretve vagyunk mások által, felemel. Szárnyakat kapunk, többek vagyunk, Egységélményünk van. Nos, még a világ is kivirul. Aztán, ha jön a félelem, meg a vágyunk visszautasitása, akkor, elesünk, de még milyen mélyre zuhanunk.
Aki szeret, ezt tudja. Ettől fél.
Egyszerre szeret, egyszerre remeg.
Aztán egyik nap, a munkahelyen, kivirulva mentem, szeretve éreztem magam. Minden jó volt, úgy, ahogy volt. Jöttek is felém az emberek, "húztak" vissza a szürke világba. Engedtem nekik. Reggelre, már szintén ki voltam facsarva. Jött tegnap este. Elegem volt. Szóltam is Csabának, bocsi, hisztis vagyok, ha nem úgy szólnék, azonnal szólj rám. :) Erre ő csak mosolygott.
Nem volt erőm. Csak összeestem. De nem érdekelt, megéltem. Nem vettem vissza az álarcom, csak figyeltem, kik azok, akik valóban engem szeretnek, és nem csak a bohócot, a jó kedvűt, a feltöltöttet. Figyeltem magam, mi az ami fáj, mit élek meg, mi ez?
Nos, meglepő volt. Ki volt az, aki csak annyit tett, odajött hozzám, az arcomra lehelt egy puszit, és szó nélkül elment, és ki volt az, aki szó nélkül, rám sem nézve elment mellettem, és ki volt, aki szó szerint közölte velem, nem tetszem igy neki.
Vártam, néztem, nyiltam, befogadtam. Reggelre már olyannyira elfáradtam, hogy kész voltam. Kiszaladtam volna a világból.
Csaba megkérdezte, mi bajom? Bántott valaki?
Én erre: magammal van bajom. Magamat akarom elhagyni.
És akkor értettem meg. Miért nincs, és nem is akarok párkapcsolatot, hogy mondjuk egy Béla, idebútorozzon hozzám.
Nem erre vágyom.
Nem arra, hogy mástól függjön, hogy a fellegeket járom, vagy a mélységeket. Hanem a középpontom akarom MEGÉLNI.
Mi kell ehhez? Önmagam megszeretni.
A buszon el is kezdtem, a testemmel először. Aztán jön maga a létem, hogy élek, majd a személyiségem, majd mindenem, ha odáig eljutok.
Fel kell állnom, de most szalma száll nélkül. Ne más legyen a parázsom, hanem magam legyek az "ÖRÖK TŰZ", mert a szeretet ilyen, örökké lobbog, nem csak pislákol.
Addig is, fürdök én itt is, meg máshol is a szeretetben. Amit kapok, azt szó nélkül be is fogadom. Csak a hálát érzem, hogy igen, a sötét világban, vannak még néhányan, akik tanulnak szeretni, és amilyük van, nem fukarkodnak vele, hanem szétosztják. Mert tudják, sosem fogy el, sosem fog kiapadni. Ha adok, azáltal csak több lesz.
Húúú, én is ezt a belső bizonyosságot keresem, hogy egyedül is, mindenki nélkül teljes vagyok. De nem találom két (vagy akár több okból) sem. Az egyik ok, félek: mi lesz velem, meg a többiekkel, a családommal, a gyerekeimmel, ha tényleg egységben leszek? Lehet, hogy nem lesz többé szükségünk egymásra? Úgy értem félek, hogy eltűnünk egymás életéből. Hogy esetleg teljesen egyedül maradok. Lehet, hogy ez egy téves félelem, de nem tudom.
A másik ok is, ami eszembe jutott szintén egy félelem: ha egységben vagyok, lesz-e még itt feladatom/karmám? Ha egységben vagyok, az mit jelent egyáltalán? Nem lesznek többé konfliktusaim?
Sajnos anyukámmal sokat játszmázunk. Együtt élünk - már említettem azt hiszem más blogokban - hogy vak és én ápolom. Nyilván eleve az állapota sem könnyíti a helyzetünket, a napi együttélést, pedig már 4 éve gyakoroljuk. Egyrészt sokszor kiborít, hogy miért van ennyi ellentét köztünk, másrészt rájöttem, félek. Rettegek, hogy ha megoldom vele a feladatom, a karmám, ha tényleg megtanuljuk szeretni egymást, akkor elvégeztük a feladatunkat és talán vége. Meghal, akkor és el kell engednem. És félek. Félek, hogy nem lesz időm élvezni, hogy lehet szeretet teljes a kapcsolatunk, mert akkor már talán nem lesz értelme, hogy itt legyen velem/velünk. Talán ő is ettől fél tudat alatt, inkább frocliz, hogy micsoda egy szar anya vagyok és különben is ő tart el, fogjam be. Én meg dühösködöm, hogy hálátlan dög. Pedig most már tudom, hogy szeretném szeretni, csak nem merem, mert félek, hogy akkor jutalomból elveszítem az én drága jó anyám.
Erre most jöttem rá és sírok, pedig nem tudom, igazam van-e.
Én is Veled sirok, de ez még édes kevés.
Szeresd, szeresd és szeresd, biztos vagyok benne, hogy lesz alkalmatok mindenre.
Te is tudod, hogy nem Rólad beszél, amikor csúf dolgokat mond Neked, saját Magának nem tudja megbocsátani és minden ilyen beszólsnál Saját Magáról beszél.
Engedd el kérlek a haragot, bocsáss meg Neki, Ő is egy csodálatos ember, szeresd.
De Te egy Tőle független személy VAGY.
Van saját véleményed stb.
Nem függtök egymástól, sem Te Tőle, sem pedig Ő Tőled.
Szabadok Vagytok.
Ő most egy ilyen helyzetbe került és Te ápolod, mert igy döntöttél, de ezért cserébe nem szabad elvárni semmit sem.
SEGITENI AZ EGY CSODÁLATOS DOLOG, RÉSZBEN MEGTANIT AZ ÖNZETLEN SZERETETRE.
KITARTÁS A SIKER ATYJA VAGY ANYJA?
Az Egységről még én is csak elméleti sikon tudok nyilatkozni, az viszont korántsem hiteles, hiszen pont a megélés hiányzik.
De nem hiszem, hogy eltávolodás lenne az eredmény. Sőt, igazibb közelség.
Hány évig élünk együtt a szüleinkkel? Tudjuk-e ki az "Anyám", a "Férjem", a "gyerekem"?
Ismerjük-e? Vagy csak rájuk vetitünk egy képet, önmagunkból: hiszen amig az Egység nincs bennünk, jönnek az előitéletek, a félelmek, csöppet sem a valóságot látjuk.
Pl.: szexualitás. Mikor arra panaszkodunk, együtt (csak egy házban ) élünk a párunkkal, de nincs szex. Akkor feltenném a kérdést, mi az oka? Hogy áll a nő saját testiségével, lehet furán hangzik: kivánatosnak érzi-e magát? Meg tudná-e kivánni saját magát?
Vagy fél levetkőzni is, nem hogy a lelkét megnyitni? Odaadni magát gátlások nélkül, félelmek nélkül, jaj, mit szól a testemhez?
Nos, akkor inkább ha ezek fennállnak, inkább azt javasolnám, élje meg, nézzen szembe saját félelmeivel, mert ez minden , csak nem kapcsolat, főleg, ha a "vád" is elindul, hogy nem magam miatt érzem magam "csúnyának", hanem azért, mert a másik már nem udvarol körbe.
A másiknak is vannak félelmei, vágyai, szeretne boldog lenni. Szeretne figyelmet. De ha én azt vetitem rá, hogy nem szeret, vagy hogy ilyen-olyan rossz tulajdonsága van (önmagamban meg sem nézve, ki , milyen félelmem láttatja ezt vele), akkor a másik előbb-utóbb igy is viselkedik velem.
Ez olyan, mintha egy gyereknek azt szajkózom, mennyire buta, hiába lenne több, előbb-utóbb elhiszi, mert nem látom benne a többet, nem biztatom, hogy ha nem is megy próbálja meg, és a vége az lesz, tényleg "buta" lesz.
Végül is, szerintem ez egy folyamat. Mi lesz? Majd elmesélem, ha megoldottam. :)
Valóban el tudsz vesziteni bárkit is? A tiéd bárki is?
Hogy állsz a halálhoz?
Én úgy, hogy csak egy kapu. Két létállapot között. Tulajdonképpen Istenhez térünk vissza. Ja, nem lesz velem. Rendben. Nem lesz itt a teste. De a testét szeretem, vagy a lényt, aki benne lakott? Valóban elveszithetem-e? Én nem ezt élem. Szerintem Mamám ugyanúgy velem van. Bennem van. A részem, és mindig is itt volt bennem, csak még nem tudtam.
Krisztikém, ne sirj. Szivem, nem ezért nyitottam a blogot :). Annyi időnk van még, csak az legyen benned, hogy bármikor ott van a halál, a veszteség lehetősége, bárkinél. Mindenkire valahogy igy kellene nézni. Nem fájdalommal, hanem úgy, hogy amig itt van, addig lássam meg igazán, mennyit is jelent nekem, hogy velem van. Értéket adjon a gondolat, ne fájdalmat, önzőséget, hogy megmarkolom.
Fordulj oda hozzá, néha-néha, mikor csak egy szürke hétköznap van. Ismerd meg, ki Ő. Beszélgess vele. Csak türelemmel, mert eleinte benne lesz a háritás, az évek alatt felhalmozott bántás, tüske, ami miatt hárithat. Csak szépen, lassan, fokozatosan. legyen a barátod. Szeresd meg. Öleld át, ne csak a gondokról szóljon egyik kapcsolatunk sem. Szóljon inkább az ölelésről, legfőképpen akkor mikor a legnehezebb nekünk.
Rosszabb szerintem a halálnál az, ha azt érzem, nem szeretnek. Hogy elveszett a szeretet. Abba, bele is lehet halni, de az csak a következmény, nem a tényleges ok. :)
Bár kétlem, hogy elveszhet az igazi szeretet :)
Az írásod második része nagyon megérintett. Miért?
Nem könnyű a generációk közötti együttélés, pláne ha még korlátozások is tartoznak hozzá (Anyukád ápolásra szorul és vak).
Egy bizonyos kor után már az élet napi megélése is egyfajta teherré válhat, ha egészségügyi gond is társul hozzá. Anyukádnak sem lehet könnyű megélni ezt a helyzetet, mint ahogy Neked sem.
Attól tartok, hogy ebből ered az önmaga értékének túlhangsúlyozása, hogy ő tart el.
Azt is mondja, hogy nem jó anya vagy, ... hmmm! Attól tartok, hogy a saját kételyeit és megélt érzéseit vetíti ki Rád... (talán nem tudta kioldani azt magából, hogy ő nem jó anya volt)
Gyerek(ke)et nevelni nagyon nehéz dolog, sok-sok kétely van bennünk... elsőre próbáld meg elfogadni önmagadat az anya-szerepben, hisz pont olyan vagy, amilyen kell, hogy legyél a gyermekeid számára, mert nekik pont arra a megtapasztalásra van szükségük, amit Te és csak Te tudsz nyújtani nekik!
Másrészt meg tegyél alkalomadtán egy próbát... ha elég lelkierőt tudsz összegyűjteni magadban, akkor mondd el anyukádnak, hogy mi volt az, amikor megélted, hogy ő jó anya volt számodra. Ha eszedbe jut bármilyen esemény, történet, emlék, azt meséld el neki, hogy ..."emlékszel anyu...?"
... és ezután ne tégy mást, mint figyeld meg, hogy mi történik...
Ha bármi kis változást észlelsz, akkor ismételd meg. Ha nem történne semmi, talán akkor is megérhet egy próbát, mert legalább a saját lelkiismereted tiszta lesz, hogy Te megpróbáltál másképp közeledni hozzá, megpróbáltál gyógyírt találni/nyújtani az ő lelki nyűgjeire.
Kedves Michaelita, Bea, Anita!
fejben már tudom ezeket, amiket írtok. De nagyon nehéz valakit a gyakorlatban szeretni, amikor nagyon gyakran - vannak időszakok, amikor naponta - megaláz, "le hülye primitív idiótáz" engem és a férjem is a gyerekeim előtt. Az, hogy jelenleg eltart, az igaz. De nem érti meg, hogy nem csak ő áldoz be dolgokat ezért, hanem mi is, a férjem pl. eladta a lakását + felvettünk majdnem 10 millió hitelt, hogy össze tudjunk költözni.
Anyám nehéz természet, a család 90%-ával rosszban van. Apámmal elváltak (papíron nem) és 15 éves koromtól apámmal éltem 27 éves koromig, amíg apu meg nem halt. Gyerekkoromban már nagyon korán úgy éreztem, hogy nem szeretem az anyámat. Aztán mikor elköltözött idővel úgy éreztem, hogy megértettem, hogy miért döntöttek apuval úgy, hogy elmegy és baráti, szeretet teljes lett a kapcsolatunk. Ezért is mertem belevágni, hogy magunkhoz vegyük. Szóval távolról valamennyire tudott működni a szeretet, de mióta újra összeköltöztünk, nem mondom, hogy állandóan, de gyakran kiborít. Egy darabig tűröm, elviselem a bántásait, olyan érzés, mint ha nem zavarna, de valószínűleg csak elfojtom, mert egy idő után robbanok.
Míg volt egy kis tartalékunk a férjemmel, pl. a 2. lányunk születésekor fogadtam bébiszittert segítségnek, mert anyósom nem tudott jönni, aztán rájöttem, olyan segítséget kell keresnünk, aki a saját házában tudja vállalni a gyerekeket időnként, ha nagyon szükség van rá, mert ha idejött valaki, az tutira felmondott, mert mindenkiben hibát talált, sajnos alázza kegyetlenül a környezetét a mai napig is.
Együtt érzek anyámmal, tudom, hogy nehéz neki, de attól még egyre többször felteszem a kérdést: kell ez nekünk? Tényleg fontos a kényelmes, nagy ház (aminek a hiteleit már amúgy is alig-alig tudom fizetni), ha közben még ha követek is hibát el gyerekeim nevelése közben és nem tudok sokszor olyan türelmes lenni, amilyen szeretnék és nem látom meg elégszer bennük a csodát. Nekem fontos a harmónia. Sokszor gondolkodom, hogy mi ezzel a helyzettel a dolgom? Lehet, csak annyi, hogy fel kell ismernem, hogy megvannak a kellő képességeim és tudok eleget ahhoz, hogy fenntartsam önmagam és gyerekeimet és nem kell ehhez az ő segítsége.
Ővele pedig - még ha kegyetlen is - lesz, ami lesz. Nem könnyű közvetve az anyám "gyilkosának" lenni, mert valahol tudom, hogy retteg attól, hogy otthonba teszem, mert fél, hogy abba belehal. Azt hiszi, azért haragszom rá, mert annak idején ő ment el tőlünk még gyerekkoromban. Pedig már mondtam neki, hogy nem így van, nekem az egy felszabadítás volt, annyira megkönnyebbültem, amikor elköltözött, hogy el sem hiszitek. (Ugyanezt az ikertesóm totál ellenkező érzelemmel élte meg és a mai napig haragszik anyámra és nem beszél vele és meg kell kérnem telefonon, hogy hé, ma van anyu szülinapja, hívd már fel.)
Nem volt ő rossz anya, adott, amennyit tudott, akármennyire kevésnek is éreztem ezt annak idején. De egyre inkább látom, hogy egyre nehezebben tudok vele élni és nem biztos, hogy érdemes lelki és egyre inkább anyagi értelemben tönkretennünk magunkat azért, hogy az ő ellátását biztosítsam.
Bea, abban igazad van, hogy én választottam ezt a helyzetet, de lehet, hogy rosszul döntöttem. Kezd világossá válni, hogy újra döntést kell hoznom, de még nem döntöttem. Nyilván vannak félelmeim, hogy mi legyen, hová menjünk lakni, meg főleg miből.
Jelenleg munkám sincs, aminek megoldásán rajta vagyok.
De a lényeg ebből az egészből: hogy most már felébredtem és bízom abban, hogy most már egyre inkább jó döntéseket hozok és helyre tudom rázni az életem!
Puszi nektek és köszönöm biztatásotokat.
Krisztuskám
Ne fejben tudd, hanem alkalmazzuk.
Van egy ötletem, mi lenne, ha mindennap úgy feküdnél és ébrednél, hogy leirod és mondod, hogy MEGBOCSÁJTOK ANYUKÁMNAK.
És most, kérlek, ne mond azt, hogy nem haragszol.
Nem igaz.
Sok dologért őt okolod.
Tudom, hogy nagyon nehéz, tudod, Nekem is itt van a HALMOZOTTAN SÉRÜLT kislányom még jó sok évre....
A lényeg- vagy megpróbálod, ha úgy érzed, hogy kibirod, ha meg nem, idősek otthona.
Nem kötelező semmi sem az életben, Mi hozzuk a döntéseinket, van amit bevállalunk, aztán rájövünk, hogy beleroskadunk, ekkor jön az újabb döntés-nem cselekedjük igy tovább, más megoldás.
Amikor megtudtam, hogy a kislány beteg, először nem hittem el.
Aztán be akartam bizonyitani, hogy nem igaz.
Azután volt, hogy szégyelltem, utáltam Magam, a férjem, a saját gyerekem, aztán azt hittem birok vele, aztán harcoltam, aztán gyógyszereken éltem, aztán anyámat anyósomékat biztattam, utána büszke voltam, azután beteg, aztán szomorú, ELESTEM-FELÁLLTAM ELESTEM-FELÁLLTAM, azt is mondták, hogy az is lehet 1 éves korában meghal, vártam mikor hal meg, néha azt hittem jobb is volna, velehalok én is.
Nem lenne rá elég egy élet, hogy elmeséljem mindazt, amit átéltünk és A JAVA CSAK EZUTÁN.
KERESZT?
Nem , nem tudom, kit érdekel, birnom kell, mert ez van.
Akkor pedig azt mondom ELŐRE, BOLDOGAN....
BÁTORSÁG, KITARTÁS, ELFOGADÁS, ELENGEDÉS, SZERETET ÉS A SZERETET ÉS A SZERETET.
Ha megbánt, kérdezd meg Tőle, hogy miért tette, ne hagyd rá, de ne is méreggel felelj.
Csak kérdezd, kérdezd, kérdezd.
Én is nagyon szeretlek, Veled érzek, Veled vagyok.
meghajolok előtted
Lóf.....szt
bocsanat
ez mi??
miért is??
Mit miért?
Miért hajolgatsz, tornázol?
buddhistáéknál igy van: kifejezzük, köszönjük a tanitást, hálám neked érte.
Nem megalázkodást, csakis köszönet, hála, tisztelet , és ez jár most is Neked.
És ha adsz, fogad is el. Megérdemled.
Ja.
Jó.
Akkor nem viccelek.
Magammal is szoktam, mikor mérges vagyok.
Tudod, hogy nem is Neked szántam.
Chicholina szokott vele játszani.
hahahahaha
volt, mikor igy becéztek engem :D
Akkor meg mit komolykodsz?
Akkor se megy Neked, már másnak igértem oda.
na, kellett nekem a magasztosság :(, :)
Jó, akkor mégis rendeljek egyet?
Nagyot, közepeset vagy kicsikét?