Tudatosodom! Vagy mégsem?
Kedves ismerős és ismeretlen barátaim!
Én bizony gyakran beleesem abba az élethelyzetbe, vagy hibába (?) hogy hajlamos vagyok lehúzni vagy alulértékelni saját képességeimet, viselkedésemet, reakcióimat szinte állandóan figyelem és hát gyakran megállapítom, Kriszti bizony te még nem vagy sehol.
Ezt csak azért írtam előlegbe, mert a mai nap a következő dolog történt és kíváncsi vagyok a véleményetekre.
Lányaimmal intéztem ma városkánkban apróbb vásárlást, ügyintézést, én egy ügyes kis szerkezettel, egy gyerekutánfutós biciklivel hurcibálom őket, vezetni (még) nem tudok. Persze megszoktuk és gyakran tapasztaljuk, hogy figyelmetlenül, agresszíven közlekedünk/közlekednek egyesek. Általában nem szoktam az útviszonyokon, az autósok vagy gyalogosok, motorosok figyelmetlenségén, udvariatlanságán kiakadni, de ma majdnem elütött minket egy autó és bizony eléggé megijedtem és utána iszonyatosan indulatos és dühös lettem.
Történt ugyanis, hogy a bicikli úton szabályosan közlekedve egy autó a mellettünk lévő útról a sarok előtt 10-15 méterrel egyszer csak bevágott elénk, mert ő be akart fordulni az utcába, de nem ott fordult, ahol kellett volna neki, hanem előttünk minden körülnézés nélkül bevágott a bicikli útra és onnan fordult be az utcába mit sem törődve, hogy a bringámmal ott megyünk és mögöttem az ülésen egy óvodás gyerek, illetve az utánfutóban még egy bölcsis korú. Nagyon megijedtem és az utolsó pillanatban lassítottam le, majdnem neki mentünk. És persze utána ordítottam, és egy rövid monológban tudattam vele, hogy egy idióta, csökkent értelmű fehérrépa és még azzal is meggyanúsítottam, hogy a saját nemét részesíti előnyben. Persze oda sem figyelt, csak rohant tovább és valószínűleg meg sem hallotta, mit ordibálok. (Rohanj csak, valaki vár a vesédre, ha egyáltalán az ilyennek még értékes, egészséges a veséje!)
Az egészben az az érdekes, hogy utána még én szégyelltem magam. Azért, mert így kikeltem magamból. Nesze neked tudatosodás, hol van ilyenkor benned a szeretet és a megértés, megbocsátás? Gyakran tapasztalatom, hogy ilyen éles helyzetekben minden tudásom sutba dobom és csak úgy kijön belőlem az indulat. De aztán elbizonytalanodtam, mert mitől vagyok ugyan tudatos és spirituális? Tényleg akkor vagyok kellően bölcs, ha az ilyen dolgok már nem idegesítenek fel és nyugodt tudok maradni, vagy az csak egy álca, egy udvariaskodás és valójában akkor vagyok tudatos, hogy igen is vannak indulataim és azokat felvállalom, legfeljebb utána megvizsgálom, hogy mi volt belőle jogos és mi nem.
Szerintetek?
- jessica73 blogja
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
Hozzászólások
52 hozzászólásKedves Kriszti! Szerintem teljesen érthető a reakciód, hiszen a gyereked és saját életedről van szó! Nem neked kellene most lelkifurdalást érezned, hanem a szabálytalan és kis híján gyilkos autósnak. És még meg se állt, hogy nem esett-e bajotok. Ilyenkor az lenne a minimum.
Ezt a reakciót a védelmező ösztönöd hozza. A legtöbb élőlény és az ember is, bármi áron védi utódait, és persze magát is. Ez jár a "támadó" iránti hirtelen agresszióval. De most, hogy ez a kérdés felmerült benned, biztos azt jelzi, hogy ha ez az autós most megbeszélné veled, bocsánatot kérne, akkor már meg tudnál vele békélni. Szóval emiatt ne érezd magad szerintem kevesebbnek.
Egyszer olvastam egy idézetet, de már nem tudom felidézni szó szerint, de a megbocsátásról szól, hogy az szép dolog, de ha másoknak ártónak megbocsátunk anélkül, hogy az felhagyott volna rossz viselkedésével ill. bocsánatot kért volna, akkor azzal ártunk a legjobban, mert tovább hagyjuk őt rombolni. Ez is valami hasonló szerintem. Haragod csak akkor vallana benned rejlő hiányosságra, ha az autós aggódó bocsánatkérései után se tudnál vele megbékélni.
Kedves Kati!
Köszönöm meglátásaidat, valahol a lelkem mélyén én is tudom, hogy jogos a felháborodásom, de azért elgondolkodtatott az indulatom. Talán kicsit álszent környezetben nőttem fel, ahol nem volt szabad indulatosnak lenni, s csak pusztán erről szól ez az egész, hogy tényleg van, amikor helye van a felháborodásnak, az indulatnak.
Amúgy azért nem állt meg szerintem az autós, mert nem mentünk neki, de tényleg csak nagyon picin múlott, azt hiszem velünk voltak az angyalaink. :-))
igazad van, csak a Kriszti leírásából én arra következtetek, hogy az az autós nem is látta a Krisztiéket, kvázi fel sem fogta, hogy mit csinál (lehet, hogy közben telefonált, vagy előtte felbosszantotta az Anyusa/Felesége/Főnöke, valahonnan valahova rohant és kiesett a környezete tudatosságából... persze nem állítom, hogy így van, csak a Kriszti írása számomra ezt sugallja... bocs, ha rosszul vettem le a szöveget!
Egyébként határozottan tudsz érvelni, ez szimpatikus:)
igazad van, csak a Kriszti leírásából én arra következtetek, hogy az az autós nem is látta a Krisztiéket, kvázi fel sem fogta, hogy mit csinál (lehet, hogy közben telefonált, vagy előtte felbosszantotta az Anyusa/Felesége/Főnöke, valahonnan valahova rohant és kiesett a környezete tudatosságából... persze nem állítom, hogy így van, csak a Kriszti írása számomra ezt sugallja... bocs, ha rosszul vettem le a szöveget!
Egyébként határozottan tudsz érvelni, ez szimpatikus:)
Csak most láttam meg a válaszodat, amit KatiPotternek írtál és jól érezted, valószínűleg észre sem vett minket az ember. Engem akkor is dühített akkor, abban a pillanatban, hiszen szerencsére csak majdnem lett nagy baj.
És azt hiszem itt a "majdnem"-on van a hangsúly.
Ja és a gyerekek érdekes módon nem ijedtek meg, talán nem értékelték annyira veszélyesnek a helyzetet, vagy nem is figyeltek. (Ha a férjem vezet, én is csak a kirakatokat nézem.) Be kell valljam a káromkodáson talán nem lepődtek meg, mert néha bizony előjön belőlem a sárkány, nem tudom, amióta gyerekeim vannak, sajnos néha hirtelen haragú vagyok, de az is lehetséges, hogy addig csak lenyomtam magamban valódi énemet és ez most fokozottan dörömböl bennem. Viszont tudják, hogy fél perc alatt elszáll a mérgem, ha kiordíthatom magam. :-))) Ez van.
Kedves Kriszti!
Szerintem határozottan tudatosodsz, ugyanis kiengedtél mindent magadból ami kikívánkozott és utána pedig visszamenőleg tudatosan megvizsgáltad azt, hogy mi is történt és tudatosan felvállaltad az indulataidat is.
Én úgy gondolom, hogy haladunk egy úton, aminek különféle állomásai vannak, s mindaddig míg nem tartunk ott, hogy már semmi kilengésünk nincsen érzelmileg, mert minden jót/rosszat egyformán tudunk fogadni, addig az a természetes, hogy nem elnyomjuk, hanem hagyjuk kijönni mindazt, aminek jönnie kell.
Az a Mesterek tudása, hogy ők már képesek mást választani, hogy mint pl. Jézus is, ugyanezeket a dolgokat más, magasabb szemszögből tudták nézni. Addig is míg a Mesterek tudását megszerezzük élünk, tapasztalunk, megszólal a lelkiismeretünk (mert hogy a lelkiismeretünk már eleve a tudatosodó részünkhöz tartozik).
Persze bevallom, hogy én ilyenkor még utána arra is szoktam gondolni, hogy lehetséges, hogy ezek az élethelyzetek csak próbák, megmérettetések, hogy legyen visszajelzésünk önmagunkra vonatkozóan.
A gyerekek megijedtek a történtektől, vagy csak csodálkoztak, hogy az Anya kivel kiabál? Mit mondtak/csináltak a gyerekek?... biztos volt véleményük (bár onnan hátulról kevesebbet láttak és a veszélyérzetük sem működik még olyan élesen, mint a miénk)
Ha ezek a fotón Ti vagytok, akkor nagyon helyesek vagytok így együtt, a közös bicajon:)
Köszönöm meglátásaidat kedves Michaelita.
Igen, mi vagyunk a fotón és nagyon élvezem én is, amikor így együtt utazunk. Sose néztek még meg ennyien és bevallom, jólesik. Meg az is, hogy mindig megmosolyognak minket, felderülnek az emberek, akik még nem láttak. De lassan már megszoknak. Minden csoda 3 napig tart, ugyebár. :-)))
Köszönöm meglátásaidat kedves Michaelita.
Igen, mi vagyunk a fotón és nagyon élvezem én is, amikor így együtt utazunk. Sose néztek még meg ennyien és bevallom, jólesik. Meg az is, hogy mindig megmosolyognak minket, felderülnek az emberek, akik még nem láttak. De lassan már megszoknak. Minden csoda 3 napig tart, ugyebár. :-)))
a tudatosodás egy folyamat.
Néhány könyv, vagy eszme megismerése után lassan elindul az életünk is a fejlődésben.
LASSAN.
Nem azonnal. Aki az azonnalit éli meg, csak papol, elfojtja saját minőségeit, na az sosem lesz igazán tudatos.
Helyesen tetted, jött a reakció éld meg, mond ki, aztán elemezd ki. De, ne önsanyargatásba menj át, hogy nem volt méltó az eszméidhez a viselkedésed.
Itt tartasz, ez természetes, csak figyeld meg. Figyeld.
Egyszer majd eljön a pillanat, mikor ráeszmélsz, minden reakció előtt van egy pillanat, ami még üres, tiszta.
Ott dönthetsz, nekimegyek, leorditom, elkérem az Anyukája számát, vagy csak tovább megyek csendesen.
Csak ennyi az egész. Folyamat. Ne feledd, csak ennyi.
Figyeld.
puszi (jó ez a kicsi-kocsi megoldás, nagyon tetszik)
...ami még üres, tiszta."
EZ JÓÓ!
Kedves Anita,
azt hiszem engem azért lepett meg az indulatom, mert azért nem vagyok teljesen kezdő, immáron 4-5 éve foglalkoztat a spiritualitás, több tucat könyvön túl vagyok, figyelem, vizsgálom magam, folyamatosan keresem a lehetőségeket, hogyan fejlődjek. Reikizek én is, szóval meglepett, hogy így kihozta belőlem az indulatot ez a történés. Úgy értem otthon inkább el-elereszti magát az ember, de velem ez utcán korábban nem-igen fordult elő. De talán ez még jó jel is, mert talán ez egy jel, hogy immáron kezdem a külvilág felé is vállalni önmagam jó- és rossz tulajdonságaimmal együtt.
Reikivel kapcsolatban majd írnék neked privit, mert lenne pár kérdésem.
Köszi és neked is puszi és örülök, hogy tetszik a járművünk. :-)))
Én kb.: 15 éve foglalkozom ezekkel a dolgokkal, csak azért nem tudatosodtam, mert kimaradt a magamon való munka. Nem az évek, vagy könyvek, tanfolyamok elvégzésének a mennyisége adja meg, ki milyen tudatos. Lehet, valaki még egy könyvet sem olvasott el ebben a témában, mégis, "zsigerből" jönnek neki a felismerések.
Ki gyakorol, és mennyit a való életében, ez szerintem a mérvadó.
Nem is leszólásnak gondoltam a kezdeteket, csak általános megfogalmazás volt részemről. Egyébként miért zavar, hogy nem vagy tudatos, vagy ha valaki kezdőként tekintene rád? Kezdők vagyunk, akárhány év is áll mögöttünk, mindig lesz, aki "bölcsebb, érettebb, tapasztaltabb", egészen addig, amig tényleg meg nem tudatosodunk. Ez igy természetes szerintem.
Sok eszme, mint betű a fejben ott csücsült bennem, de tudod mi hiányzott?
A megélés. A tapasztalás.
Addig nincs jelentősége annak, amit tudunk, amig csak szavak maradnak. Lehet életeket is leélni igy, semmi sem fog változni. Ez kell nekünk? Korántsem hinném.
Ugyanakkor fontos a türelem, hogy értsük meg, ezek a dolgok nem egy pillanat alatt jöttek létre, igy a megoldásuk sem egy pillanat műve lesz. Felismerni egy dolgot, csak a kezdet. Aztán jönnek még a fenékre esések, hiába is tudjuk, elméletben mit is kellene. Addig, mig nem rágjuk át magunkat, nem tesszük a magunk részévé, addig semmit nem ér ;)
Privit bármikor irhatsz nekem, várom szeretettel.
Anitám drágám
Én is irhatok Neked privit?
Egyébként azt kivánom, hogy minden vágyad valóra váljon.
Mert tudom ám, hogy van egy vágyad.
igen :)
és viszont :)
TITOK...
pszt, csak halkan, lábujjhegyen osonva, mert szerintem kukkolnak itt minket ;)
bár lehet, hogy csak én vetitek ?
:D
Áhhá! Na most lebuktatok! :D :D :P
na tessék, én mondtam, én MONDTAAAM
Peti
Merre jártál?
Már megijedtem, hogy valahol messzE.
félszemmel itt vagyok azért... :) mostanában nem volt netem... :)
a Tesóddal meg a munkahelyeddel kapcsolatban
bármivel, csak ne azzal, hogy össze akarsz hozni mondjuk a Bélával :)
Igen, ez kimaradt, nem a könyvek, nem a tanfolyamoktól leszek egyre tudatosabb, természetesen magamon is dolgozom, de tény, hogy kevesebbet, mint amennyit szeretnék. Sok a leépítendő megfelelésem, sajnos. És én is látom, hogy sokkal-sokkal türelmesebbnek kéne lennem magamhoz, talán a környezetemhez is.
Puszi, majd írok neked.
A helyzetben talán van/lehet még tudatosítani való én úgy hiszem, mert mindaz, amit kimondtál ott rögtön, az elmondja a mélyről jövő hozzáállásodat. Próbáld meg megérteni, hogy mit és miért pont azt mondtad ... a "saját nemét részesíti előnyben"... illetve amit ez takar, az elárulhatja számodra azt, hogy mit gondolsz mélyen legbelül tehát én tovább értelmezném mindazt, ami "kibukott" belőled... ennyi jut eszembe.
Húúú, ez érdekes, nem is tudom miért ez jutott eszembe. Talán van a homoszexualitással kapcsolatban bennem egy nem-el-fogadás. De ez azért nem egyenlő a teljesen elítéléssel.
Tudod, ez olyan dolog, hogy semmi bajom velük, de nem örülnék, ha a gyerekem homoszexuális lenne. Akkor ezen elgondolkodom és dolgozom rajta. Köszönöm a rávilágítást.
Puszi és jóéjt, most már megyek hajcsizni.
Nem a heves érzelmi reakciód az érdekes az egészben, hanem az eseménysor. Ez figyelmeztetés volt.
Ugyanis hajmeresztően valószínűtlen dolog történt veled. Gondold végig, mennyi az esélye annak, hogy egy autó így közlekedik. Nagyjából zéró. Az, hogy pont veled történt annak üzenete van.
Mi az, ami leránt a "mocsárba"? Kaja, pia, szex, ha ezek nem aktuálisak, akkor a káromkodás, düh, agresszió.
Az ilyen típusú figyelmeztetést akkor kapjuk, ha nem a jófajta felemelkedettség a jellemző, hanem a földtől elrugaszkodott, felhőn ücsörgős, a valósághoz semmi köze elszálltság. Amikor elmenekülünk a valóságunk elől és vissza kell térni oda. A reakciód az okok felé is mutogat.
Szerintem érdemes volna a házasságod megélését átnézned, mert a vese a párkapcsolatra utal és a helyzetben a vese és az elromlottságának+ a homokosságnak az emlegetése indokolatlan. Ilyen helyzethez inkább az "idióta faszfej, nem látsz vakegér típusú" mondat jobban illik. Az alábbi érzések átnézését javaslom, nem vesz észre, mintha nem is léteznék, pedig még a gyerekek is ott vannak. Mi van a szexszel köztetek? Annyira nincs, hogy már azt hiszed, hogy a saját neméhez vonzódik?
Gondolom a gyereknevelős hétköznapok eléggé földön járósak, a párkapcsolat viszont átcsúszhatott az illúziós magasságokba az anyaság, gyereknevelés és a háztartás mellett.
Üdv:
Alenka
a mondandód első feléhez szólnék hozzá, abszolút egyetértek. mikor a foci vébéről kiesett a kedvenc csapatom és bandukoltam haza letörten, kis híján elgázolt egy bohóc.
nem vicc. épp leléptem volna a járdáról az úttestnek egy buszmegálló részére, hogy átkeljek az úton, kissé átlósan. de abban a pillanatban egy kocsi az útról hirtelen irányt változtatva, szinte némi plusz gázt is adva állt be nagy hévvel a buszmegállóba (hogy kitegye az utasát a megállósáv végénél megállva). ha 1 db másodperccel hamarabb lépek le, vadul elüt.. az anyósülésen egy nő ült (nyilván ezért is lehetett a vagány vezetési stílus), a volánnál pedig legnagyobb megdöbbenésemre egy férfi, félig leizzadt bohócfestékben.. szürreális volt és a legszomorúbb hogy az egész veszélyhelyzetből semmit nem érzékelt a sofőr ahogy elnéztem, még utólag sem.
Elemezted ezt? A kedvenc focicsapatommal való azonosulás - mit nem élsz meg az életben, amit rajtuk keresztül próbálsz? Mi az elérhetetlen? Szánalmas, leizzadt, magát bohóccá tévő férfi - aki görcsölve keresi férfi azonosságát ebben a világban, hogy a nőnek ( vagy a magában hordozott fals képnek? ) próbáljon megfelelni....
A hirtelen történésekkel is tanít bennünket a Bölcs Mindentudó, mert véletlenek ugye nincsenek...
Jessicanak
Ilyent nézz meg magadban, hogy ütközések, konfliktusok kezelése, milyen elfojtás van, félted-e a gyerekeket valamitől ami a férfi oldalról jön?
A tudatosodást segíti, ha a körülötted lévő világra, a történésekre úgy nézel, hogy Te része vagy az Egynek, és mindenki, akár ember, akár élőlény, vagy tárgy, ugyanúgy.... A történések segíteni akarnak, minél drasztikusabb, annál kevésbé akarsz szembenézni azzal, amire mutat...
A káromkodásról meg - Szabó Ilona kifejezetten ajánlja, mert a lefojtott düh nagy energiablokkot okoz. A hogyan a fontos, ne irányuljon emberre, hanem az legyen a cél, hogy a gőz menjen ki, ordítsd ki magadból, mint egy anyatigris! Akkor nincs mit szégyenleni, még a gyerekek előtt sem!
Például: a rohadt, mocskos fenemegette rézfánfütyülőjét ennek az elvetemült életnek! Elég nehéz ezt gyerek-barát módon megfogalmazni, de nem lehetetlen! Ha meg kiskorú nincs a közelben mehet a szexuális leírás, bármire irányítsd, csak a másik emberre ne!
"a fontos, ne irányuljon emberre"
ellenben, egy idő után ráébredünk, hogy nincs rossz/jó, csak tapasztalás, és akkor nem is lesz igény a káromkodásra.
Ilona is csak a kezdetekre értheti ezt. Én úgy gondolom.
Igen, a kezdetek. A düh nem jó vagy rossz, a düh egy tűz típusú energia, célja a védelem. A saját határaim megvédése. Vagy a rám bízott végteleneké. Elriasztani első körben, második körben megtámadni, harmadik körben elpusztítani amit veszélyként fogok fel.
Anita, ha valaki eljut odáig, hogy feloldja a korlátokat és határokat Isten és maga közt ( hajrá Istenes meditációk!!! :-) nem lesz káromkodásra szükség. Ezért javasoljuk itt lelkesen, mögé kell nézni, mit üzen.
Szabó Ilona, tiszta szívvel ajánlom a kezdő tudatosodóknak, eszméletlen segítséget nyújt a módszerével a külső, belső konfliktusok kezelésével, az anyagi helyzet harmonizálására vonatkozó gyakorlatokkal.
http://www.sziakademia.eoldal.hu/ Használható módszer, ha valakinél a meditációval problémák vannak.
Aztán ezt is, mint minden mást elhagy az ember, pár dolgot megtartva, más dolgokkal mixelve...
" Mert annyira egyedi vagyok az EGYben hogy az utam is teljesen egyedi..."