A Szaturnusz, mint a Karma, feladat bolygója | Önmegvalósítás.hu

A Szaturnusz, mint a Karma, feladat bolygója

Hozzászólások

21 hozzászólás
Szaturnusz a horoszkópban
2008. augusztus 14. csütörtök, 19:00 | Vera (útkereső)

Igen, végül is tényleg az egész horoszkóp a lehetőségeinkről és a feladatainkról szól.

De a Szaturnuszt én másképp értelmezem. Úgy vélem, inkább azt mutatja meg a horoszkóban, hogy hol, mely területen érezzük szegénynek magunkat, hol vannak a gátlásaink, mit szeretnénk elkerülni. Egyúttal jelzi a sors kényszerítő erejét az adott területen, ugyanis éppen ezekkel a dolgokkal kell szembenéznünk, amelyeket annyira szeretnénk elkerülni. S jobb, ha önként vállaljuk a feladatot, mintha a sors (Szaturnusz) vonszol keresztül rajta.
A Szaturnusz jelezte életterületeken lépésről lépésre haladva kell a leckét megtanulnunk, és hosszú tanulás után végül mesterei lehetünk mindannak, amitől kezdetben annyira féltünk. Feltéve persze, hogy végigjártuk az utat, és egy lépcsőfokot sem hagytunk ki.
Nem írom ide, hogy mely jegyekben mit jelent mindez, de olvasd el, hogy milyenek az egyes állatövi jegyek, és tudni fogod, hogy az ott álló Szaturnusz, mit akar megtanítani (mindazt, ami a jegyre jellemző), és miben okoz gátlást (mindabban, ami a jegyre jellemző), nehéz előrejutást, hol teszi szükségessé az alapos és hosszas tanulási folyamatot.

SZABÓ GABRIELLA képe
Még emlitésre méltó
2008. augusztus 15. péntek, 9:18 | SZABÓ GABRIELLA   Előzmény
Annyit hozzátennék még, hogy fontos milyen a fényszög kapcsolata a Szaturnusznak a különböző bolygókkal, pozitív vagy negatív .
Így még teljesebb képet kapunk sorsfeladatunkról.
naphold képe
Utalás
2008. augusztus 16. szombat, 9:16 | naphold   Előzmény

A bevezető szövegben erre is utaltam.

Eta

szerintem is fellelmetes ez a kiserlet
2008. szeptember 17. szerda, 20:59 | Levike (útkereső)   Előzmény

szerintem ez a vilagelpusztitas nem joo dolog en is be vagok rezelve hogy vajon mi fog tortenni de hat h a vilagvege egyszer meglesz akor nem most lesz az en velemenyem szerint vagy meis ma lesz tehat en nagyon felek tole isten orizzen hogy ma legyen!!!!

naphold képe
Bevezető szöveg
2008. augusztus 16. szombat, 9:15 | naphold   Előzmény

Az általad feszegetett dolgokra a bevezető szövegemben utaltam.
"Nem írom ide, hogy mely jegyekben mit jelent mindez, de olvasd el, hogy milyenek az egyes állatövi jegyek" - hihi! Elolvastam.
Egy jegyhez, egy bolygóhoz, egy asztorlógiai Házhoz, egy-egy fényszögkapcsolathoz rengeteg dolog hozzárendelhető, így igazából csak azt tudja, hogy miről is van szó, akié a képlet.
Eta

Halak
2008. augusztus 27. szerda, 22:56 | Peti (útkereső)

Nekem a horoszkópom halak.Én már rájöttem arra, hogy nem kell segíteni mindenkinek.Sokszor akarok segíteni, de rájöttem, hogy nem érek el vele viszonylag semmit.Egyedül nem tudom sajnos megváltani a világot és ez zavar.De megtanultam kezelni ezt a problémát és csak akkor segítek ha tényleg szükség van rá.

naphold képe
"De megtanultam kezelni ezt a problémát és csak akkor segítek ha
2008. augusztus 28. csütörtök, 7:29 | naphold   Előzmény

"De megtanultam kezelni ezt a problémát és csak akkor segítek ha tényleg szükség van rá."

Gratulálok! Akkor most próbálj meg még egy kis lépéssel továbblépni, vagyis igyekezz csak akkor segíteni, ha kérik. Azt felajánlhatod, hogy, ha úgy dönt, akkor itt vagy és segítesz, de segíteni csak akkor szabad, ha kéri, mert csak akkor lesz képes "befogadni" a segítséget. Ha nem így teszel, akkor csak rontasz a helyzetén, mert ellenállást fogsz kiváltani benne.
Eta

Aia képe
Ki is hát a hajthatatlan?
2008. augusztus 30. szombat, 15:06 | Aia

Eta, a Szaturnuszom Nyilasban áll, az egyes háuban. Az elveimet több fázisban összedarálta a sorsom és mára kialakult egy relatív mozgékony, folyamatos változásra képes világképem. A Szaturnuszom állandóan fricskáz, idegesít olyan hozzám közel álló embertársakkal, akik (szerintem) gyakran hajthatatlanok, gondolkodásukban észbontóan lassúak és beszükültek. Azt már tudom, hogy öket nem tudom befolyásolni, nem is akarom, mégis nagyon nehézkes igy közös platformot találni a szótértésre. Mi a javaslatod, az mégsem lehet megoldás, hogy ott hagyom a szituációt/delikvenst, mint az eb a ........ ? :-)
Köszönöm: Aia

Hihi
2008. augusztus 30. szombat, 19:10 | Látogató   Előzmény

Talán nem ártana megvizsgálnod, hogy Te miben vagy hajthatatlan. Valószínűleg a "hozzám közel álló embertársakkal, akik (szerintem) gyakran hajthatatlanok, gondolkodásukban észbontóan lassúak és beszükültek. " téged tartanak beszűkültnek és hajthatatlannak. Amikor nem tudjuk megoldani az életünkben elénk ugró problémákat, hajlamosak vagyunk "mutogatni", vagyis folyton azt mondani: "Ő volt az!". Nos ki volt "az" és mit nem úgy csinált, ahogy Te "elvártad". És vajon mit is vártál tőle (tőlük), amire ő (ők) igazából soha nem képes (-ek)?

Ha már elgondolkodtattak a kérdéseim - nyertem - hihi! - veled együtt.

Pussz, Eta

SZABÓ GABRIELLA képe
Most döbbentem rá
2008. szeptember 26. péntek, 20:28 | SZABÓ GABRIELLA
Most döbbentem rá, mennyire igaz, mert a szaturnuszom a nyilasban van. Ragaszkodás az elvekhez
ez bízony nagyon a helyén van, pedig jól tudom mennyire korlátozom magam a merev elveimmel és közben csodálkozom, hogy nem haladnak a dolgaim.
naphold képe
Keresd meg!
2008. szeptember 27. szombat, 18:03 | naphold   Előzmény

Talán nem ártana egy kicsit visszagondolnod, hogy ki "ragasztotta" rád ezen elvek nagy részét, aztán azon sem árt gondolkodnod, hogy mennyire akarsz még mindig megfelelni az ő elvárásainak. Ha mindezeket még le is írod, nagyon sok dologra rá fogsz jönni és talán át tudod kissé alakítani az "elveidet".
Sok sikert!
Eta

SZABÓ GABRIELLA képe
Köszönöm
2008. szeptember 28. vasárnap, 19:20 | SZABÓ GABRIELLA   Előzmény

A neveltetés bízony sok mindent ránk pakol, elöző életek dolgait is cipeljük. A saját  építésű elvekről ne is beszéljek, nem egyszerű felismerni, hát még lerakni.De igyekszem. Köszi

Kos
2008. október 16. csütörtök, 14:33 | Névtelen (útkereső)

Én is úgy tapasztaltam, hogy másokért kell küzdenem. Volt már olyan eset, hogy az illetőkre majdnem ráborítottam az asztalt, mert szép szóval nem tudtam semmit sem elérni. Érdekes módon ekkor sikerült a problémát megoldani.

Üdvözlettel:
Timi

beatrixalyssa képe
Szaturnusz, mint Mester Fontos az is melyik horoszkópházban mily
2010. július 15. csütörtök, 23:20 | beatrixalyssa

Szaturnusz, mint Mester
Fontos az is melyik horoszkópházban milyen fényszögben melyik bolygóval.
Szerintem Szaturnusz nagyon értékes a születésiben.