Félelem
Régebben olvastam a Dale Carnegie: Sikerkalauz mindhárom kötetét. Szerintem érdemes elolvasni, bár sok olyan gondolat is van benne, amit nem osztok. A Stressz kezelési része szerintem nagyon érdekes és jó. (2. kötet).
Ebben van egy banki alkalmazott története (kölcsönadtam a könyvet, nem tudom most pontosabban bemutatni), amikor a világháborúban a tengeralattjárója elvétette a célt, és a kísérő hajó vadászott vízalatti bombákkal a tengeralattjáróra. Részletesen leírja, milyen komoly életveszélyben vannak a tengeralattjáróban. Egy közeli robbanás, és végük van. Leírja a testi és lelki állapotát, ahogy reszket, vacog, rázza a hideg. Nagyon érdekes rész. Megmaradt bennem, hogy végigpergett előtte az élete. Hirtelen látta eddigi életét az apróságokat, amiken eddig idegeskedett, amit nem jól csinált. És látta azt is, mi a fontos.
Aztán a múltkor chateltem egy asztmás emberrel. Nagyon megindítóan írta le, hogy milyen érzés, amikor az ember magatehetetlenül figyeli, hogy nem kap levegőt. Minden roham egy halálközeli élmény. Minden "normális", csak épp nem kap levegőt, megfullad. És nincs mit csinálni. Megpróbáltam elképzelni. Arra gondoltam, hogy mekkora, milyen "jó" lenne ezt 1szer - csak egyetlen egyszer és higgadtan megtapasztalni. Ha NEM pánikolnék, talán láthatnék tisztán, más szemszögből. Szerintem sokat tanulnék.
Szóval nincs ilyesmi halál közeli élményem. De "szeretnék" egy lassút. Gyors már volt, majdnem elütöttek biciklizés közben. Ide sorolom, amikor az ember sötétben motorral 2m-rel száguld el egy hatalmas szarvas mellett, vagy amikor békésen száguldozok a motorral, és a szemben jövő sávból kivágnak előzni, és épp csak elférek a 2 autó mellett. (Fantasztikus őrangyalom van!) De közben nincs idő értékelni - átértékelni. Ilyenkor van egy pillanatnyi rövidzárlat, aztán ösztönös kicsúszik a "ba.. meg!", aztán miután magamhoz térek hála adás, köszönet. Levonom a szituációból a tanulságot, és ennyi.
Nem félek motoron 200 körül, nem félek kiugrani ejtőernyővel. De közben értékelni sem tudok.
Pedig szükségesnek érzem az igazi félelem megtapasztalását, mert a mélyebben megnézem hétköznapjaimat, akkor a felszín alatt átszövik azokat a felesleges aggodalmak, "félelmek"...
- Gyuri1 blogja
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
Hozzászólások
17 hozzászólásEgy alapos pánikrohamban ezeket mind át lehet élni, ne kívánd magadnak. Ha pedig eljutsz odáig, hogy kívülről meg tudod figyelni, az már nem az igazi halálfélelem, részben, vagy egészben leküzdötted azt és megadtad magad a "halálnak".
Jól értem, hogy azért vágysz egy halálközeli élményre, mert akkor végre tisztán láthatnád az életedet??
Nem lenne jobb ezt a tiszta látásmódot még itt éltedben elsajátítani, a mindennapi élet-közeli élményeid során?
No és mi van, ha egyszer túl lépsz a határon és bele is halsz egy ilyen keresésbe? Miért kísérted a halált? Miért kockáztatsz? Nem elég értékes számodra, hogy élsz?
Mit keresel a vad motorozásban?
Adrenalin-bombák ! Egyre több és erősebb kell, hogy a valódi félelmeket lenyomd. A már meglévőkkel kellene inkább szembenézni.
Köszönöm. Az első gondolatom, hogy nem vagyok adrenalin-függő. Nem káros szenvedély. De aztán rájöttem, hogy ez egy túl gyors = megfontolatlan reakció. Lehet, hogy mégis? Mert a gyorsulást imádom. Szerintem, mert olyankor kikapcsolok. Nincs gondolatom. Csak az "üresség", na meg a vigyor a képemen. Ha ez együtt jár az adrenalinnal... Ez lehet káros szenvedély? De inkább az a kérdés: mit akarok kiszedni a fejemből? Mivel van bajom? És hogy jövök erre rá?
"Szerintem, mert olyankor kikapcsolok. Nincs gondolatom. Csak az "üresség", na meg a vigyor a képemen. "
Zavarnak a gondolataid, vágysz arra, hogy olykor megszabadulj tőlük. És ezt nem tudod máshogy elérni, csak azokkal a módszerekkel, mint amit leírtál. Ismerős érzés, csak én nem a száguldással nyomtam el, hanem mással és nyomom el még most is elég sokszor. Hogy ez adrenalin-e ? A maga módján igen, mert az önvizsgálat helyett a könnyebb, gyorsabb utat választod.
Egy biztos, a miértekre csak Te jöhetsz rá, senki más. Nem valami felemelő érzés, amikor erre rájössz. De legalább már vizsgálgatod önmagad.....
Köszönöm a gondolatébresztőt. "Jól értem, hogy azért vágysz egy halálközeli élményre, mert akkor végre tisztán láthatnád az életedet??"
Valamelyest igen. Tenni nem akarok érte, de ha "véletlenül" jönne csak 1 lassú, és észnél lennék, és felépülnék utána , stb..., akkor igen. De nagy fokú kiváncsiság is benne van. Meg egy csipet lustaság. Más talán nincs.
Ez a másik út valahogy nem esik kézre. Konkrétan nem is volt rajta a nyitott pontok listáján, amire rá kellene gyúrni. Talán olyan elérhetetlennek tűnik lenni. Vagy gyáva vagyok hozzá. Vagy csak lusta, esetleg türelmetlen. Ha egy külső esemény nyitja fel a szememet, akkor a hosszú tanulási folyamatot is megúszom. Pl.: nem is kerestem még utána - még itt a honlapon sem, hogy miként lehet elsajátítani. Pedig már fokozottabban érdekel a téma. (A megfogalmazásból úgy értelmezem, hogy elsajátítható; érdemes energiát fektetni bele.) Ha nem találnék útmutatást - vagy ha találok akkor is?, utána kérdezek a hogyannak és mikéntnek.
Nem keresem a halált - szándékosan semmiképp. Jó itt lenni, sőt még javítani akarok életemen több helyen. Ha megkérdeznének, akkor azt mondanám, még maradok, még nem végeztem itt.
Gyuri
Szereted önmagad?
Hány embert szeretsz?
És Te hány ember viszontszeretetét érzed?
Kedves Beatrixalyssa,
Köszönöm a kérdéseket.
1. Erre annyi igaz választ tudok kapásból mondani... - De egyik se valódi...
Gondolom igen. És remélem, hogy egyre jobban. Sőt az is lehet, hogy már önzőség határán is átestem.
2. Mindenkit kedvelek. De valaki hiányzik, akit úgy igazából szeretek. Honnan tudom, hogy valakit szeretek, vagy csak kihasználom, hogy vele legyek? Ill. Jobb vele, mint egyedül?
3. Ez a legnehezebb kérdés. Honnan tudom, hogy valaki szeret engem? Vagy csak egyszerűen pótléknak használ? Esetleg nem is "lát" engem, csak belém kapaszkodik, és siránkozik, hogy nem olyan vagyok, amilyennek elképzel.
Nagyon sok kérdés, de nem igazán van válasz... Még.
Remélem megírják / megírjátok páran a véleményeteket.
Hogyan sikerültemailt küldeni nekem? Én abban a hitben voltam, hogy itt ilyen funkció nem működik...
Üdv:
Gyuri
válaszok nincsennek
Gyuri, egy a lényeg: Te hogy állsz magaddal!
Ki szeret? Ki csak használ? Mind-mind másiktól függ, hogy áll ő saját magához, mennyire tudatos, mennyire éli.
Felesleges ezen agyalni, csak annyi a dolgunk, magunkat tisztába tegyük, ami belül már van, kint is megjelenik, ezért nem érdemes másokat okolni. Ők csak megjelenitik számunkra a belső VALÓSÁGOT. Ezért mindenki "eszköz" a felmérésre, ki lakik bennem!
De tuti válaszokat én sem tudok rájuk. Pedig már azt hittem, hogy tudom őket... :DDD
Kedves Hermess
Szerintem Te úgy, ahogyan Gyuri is tudsz választ ezekre a kérdésekre
A kapcsolat-nál lehet.
Én se tudtam, mig Nekem nem küldtek.
Egyébként erről még irok Neked majd, most sietőben vagyok, tényleg nem rosszindulatból.
Üdvi.
Hogyan lehet mindenkit kedvelni ? Elfogadom, hogy olyan, amilyen; nem az esetem. És akkor mi van ? Tudomásul veszem, ennyi ! Vagy szedjem darabokra és keressem meg az emberben azt a tulajdonságot, amit esetleg képes vagyok kedvelni ? Nem megy. Személyiségünk sok ezer darabból áll össze, de nálam az összhatás a lényeg. Látszólagos ellentmondás, de akkor is képes vagyok kedvelni valakit, ha ez az összhatás kívülről szemlélve negatív, ám az ösztöneim mást súgnak. De csak elhatározásból kedvelni bárkit is - lehetetlen számomra és kőkemény önbecsapás.
Onnan tudom, hogy valakit szeretek, hogy a meghatározó cselekedeteim előtt, vagy közben mindig Őt helyezem előtérbe. Egyszerűen nem tud győzni az ego, mert a szeretet sokkal erősebb. Mi több, meg sem tud jelenni, mert már az első pillanatban spontán belép az igazi, önzetlen szeretet.
Ha valaki igazán szeret Téged, az ő lelkén, az ő érzésein, szemein keresztül látod önmagad. Ez egy olyan belső harmóniát, nyugalmat, tisztaságot teremt Benned, amikor már fel sem teszed a kérdést, igazán szeretnek-e.
Gyanítom, hogy ezekre a kérdésekre csak saját válaszok vannak, a Tiéd kedves Gyuri még várat magára. És lehet, hogy még az enyém is, de most így érzek.
"A bizonytalanságnak, az erőszakosságnak egyszeriben vége, ha rácsatlakozunk az isteni energia belső forrására - ezt a kapcsolatot minden vallás ismeri, a misztikusok régen leírták már. A kapcsolat meglétét könnyedség, lebegés és az állandó szeretet érzése jelzi.
Ha ezek az ismérvek megvannak, a kapcsolat valóságos. Ha nincsenek, színlelt kapcsolattal van dolgunk.
Minden vallásban megtalálhatók a misztikus gondolkodók, akik az egyházi dogmák mögé tekintve igyekeztek felderíteni ezt a gyakorlati, belső igazságot. E misztikusok üzenete közös: mindenkinek módjában áll kapcsolatot teremteni az isteni energiával. Meg kell hoznunk a tudatos döntést, hogy nyitottá válunk e kapcsolat számára, de ez a döntés
csak egészen mélyről fakadhat, és teljesen át kell éreznünk.
A misztikusok leírást adtak e kapcsolat élményéről, és ránk hagyták a pontos ismérveket, amelyekhez saját élményünket hozzámérhetjük. Először is a könnyűség érzéséről beszélnek: arról, hogy az ember úgy érzi, mintha lebegne. Egyes misztikusok az elragadtatás állapotában állítólag valóban levitáltak, azaz fölemelkedtek a földről.
Az élmény másik ismertetőjegye az eufória, a mámoros öröm és a béke - olyan béke, amely független az ember életkörülményeitől, amely felszabadítja a lelket mindenfajta kötődés vagy következmény alól. Az így felszabadult ember a lelkiismerete szerint cselekszik, aszerint alkot.
Végül pedig az istenséghez fűződő igazi belső kapcsolat leggyakrabban emlegetett ismérve: a szeretet érzése. Ez az élmény nem pusztán annyit jelent, hogy az embernek "szeretnie kell valakit", hanem a szeretet állapotának tényleges átélését jelenti. Ezt az élményt sokan félreértik: az emberek többnyire úgy gondolják, hogy a szeretetnek mindig van tárgya. Szerethetjük a házastársunkat, a gyermekünket, szerethetünk egy ételt, egy tevékenységet...
A misztikus szeretet érzésének azonban nincs tárgya. A misztikus szeretet az Istennel, - vagy nevezzék bárhogyan is - való állandó kommunikáció.
Ezek az ismertetőjegyek árulják el, hogy nyitottak vagyunk-e a belső forrásból áradó energiára. Ha ezt a kapcsolatot megtapasztaltuk, többé nem lehet félreismerni. Erőt és energiát merítünk belőle, és nem a többi embertől felénk irányuló figyelemből, megbecsülésből, hanem saját belső forrásunkból, amely spirituális feladatunk megtalálásában segít bennünket."
Jé, tényleg azt írtam, hogy mindenkit kedvelek. Ezt nem mondanám szeretetnek... Most reagálnom kell. Valami olyasmit értek alatta, hogy amikor egyedül vagyok, senkire sem neheztelek. Gondolkodom, van-e valaki, akire haragszom, de nem jut eszembe. Természetesen van (ritkán-gyakran), hogy az adott szituációban valaki nekem kellemetlen. De attól még nem nemszeretem... Talán egyszerűbb egy példával. Kedvelem a gyerekeket, de ha túl sokat "kell" velük lennem, akkor az már korlátoz, nem jön annyira be...
Próbálom úgy nézni az életet, ha valami nem megy, hogy belül kacagok, hogy ejnye Gyuri valamit megint eltoltál... Próbálok fordított szituációt keresni, amikor én voltam a vigyori fél. A másik botlik meg és én nevetem ki. A másik jön vissza az irodában felejtett cuccáért. Segítn nem haragudni másokra, ha esetleg valaki "kigúnyolna". Így leírva nem biztos, hogy átjön, amire gondolok....
... hogy ezt beidézted! Ugye a Mennyei próféciákból való?
Alapok alapja. Befektetési jegyeknél van ilyen a pénzpiacon, energiaszinten is valami hasonló történik. Be fogom tenni a felkészítő anyagok közé az Energiatréningre.
Semmi más dolgunk nem kéne, hogy legyen, mint az energiaszintünk folyamatos emelésére és szintentartására koncentrálni. Minden irányú fejlődésünk zsinórban következne belőle, a spirituális meg főleg. Ha stabilan magas az energiaszint, akkor nincs liftezés, kevesebb a játszmázás, több a kreativitás.
Erre mondhatta Jézus, hogy az Atya bennem van, és én Őbenne. Vagy kínai, hogy benne van a Taoban.
Mi meg rendszerint valami másban vagyunk helyette... :DDD
Privit úgy tudsz küldeni, ha rákattintasz a fotóra --- kapcsolat --- email--- :)