Szülők
4. parancs: Atyádat és Anyádat tiszteld! Nektek ez mit jelent, hogyan valósítjátok meg? Szüleinkkel szemben is vállalhatunk fel konfliktust? Mi fér bele a "tiszteletbe"?
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
Kövess minket!
Friss hozzászólások
-
Edina9:Az új születéséhez temesd el a régit
-
NagyAM:Miért nehéz változni?
-
NagyAM:Célok nélkül nem haladsz!
-
ValksMeli:Keresztelő
-
peridot:Te tudatosítod a belső konfliktusaidat?
Az élet delén túl, egy fiúgyermeket felnevelve, útjára bocsátva (már férfiember és éli a maga külön életét) én így látom a szüleinkkel való kapcsolatunkat.
Az Édesanyám él még, aki anno nálunk a nadrágot hordta, jóindulatú, kedves asszony, de az Apánk felé megosztottá tett bennünket, mert felénk az áldozat (mártír szerepet) mutatta, kicsikarva ezzel együttérzésünket, állásfoglalásunkat, folyamatos figyelmünket. Félreértés ne essék, szeretem és tisztelem az Anyámat, de nem volt könnyű átlátnom és módosítanom a szülői programot.
Az Édesapámhoz kötődtem lelkileg, de kifelé kénytelen voltam (testvéreimmel együtt) mindig az Anyám igazát érvényre juttatni. Az Édesapám a szíve mélyén tudta és érezte mindig a lelki köteléket, a csendes, de őszinte szeretetemet, elfogadta a családi mintát.
Empatikus és érzékeny gyerek lévén megviseltek a lappangó feszültségek és kénytelen voltam időről időre konfliktusok között vergődni. 25 évesen 200 km-re elkerültem otthonról.
Ha utólag visszatekintek, akkor azt mondhatom igen, nagyon sokszor fel kellett vállalnom a konfliktust azért, mert nem a helyi iskolába akartam járni, hanem a jobb színvonalú, 30 km-re levőbe.
Felvállaltam az elköltözést, az elszakadást, elengedést, és konfrontálódtam az Anyámmal amikor elvakultan a férjem igazát hangoztatta.
Hogyan? Igyekeztem kedvesen elmagyarázni, hogy nekem fáj, amibe bele kényszerítenének, és boldogabb lennék, ha inkább elfogadnák azt, amit én szeretnék. Számomra valahol ezt jelenti a tisztelet, hogy elfogadom az elképzelésüket, de a saját szívem szerinti döntést szeretném realizálni az életemben.
A szülői mintát felnőttként szerettem volna megtörni, ezért a gyermekem önálló lény voltát mindig igyekeztem szem előtt tartani és elfogadni az elképzelését és akaratát, hisz joga van hozzá. Sőt, Őt olyan intuició vezette folyamatosan, ami engem csak ritkán.
Mi lett ebből? A Fiam 13 évesen mobilt kapott az Édesapjától, s amikor az üzenetét meghallottam, majd kiesett a telefon a kezemből, mert az üzenet így hangzott: Csőváz, ÖcsiSajt vagyok, ha akarsz (!) hagyj üzenetet!
Most pedig egy önálló, ügyes, talpraesett, kreatív szeretni tudó ember, boldog kapcsolatban, akire nagyon büszke vagyok.
Mindezeket azért írtam le, hogy láthatóvá váljék, igenis tisztelettel, szeretettel, kedvességgel, tudatossággal, teljes lelki meggyőzőerőnket belevetve fel kell vállalnunk a konfliktust, hogy a saját önálló életpályánkat járhassuk.
Szép amit írtál!! Igen, ez a nehéz, hűek maradni önmagunkhoz,illetve határozottak, mindamellett viszont Szeretetet adni. Azt hiszem bennem félelem van. Azért kerülöm a konfliktust, mert félek. Félek, hogy akkor nem fogadnak el. Illetve sebet ejtek akaralanul.
Igen, könnyen meglehet, hogy a félelem is közrejátszik.
Amikor félek, akkor csak úgy tudok megszabadulni tőle, hogy közel engedem magamhoz azt amitől félek és végigviszem az összes lehetséges rosszat, ami csak származhat belőle. Ha ezt képes vagyok belül átélni, átérezni, akkor már kívül is elboldogulok vele.
Igen, megértelek, mindannyian félünk attól, hogy nem fogadnak el bennünket, úgy ahogy vagyunk... de ez egyáltalán nem így van, az élet ezt igazolja. Sőt, a szüleink meg mindenképp elfogadnak és szeretnek, vagy ha nem, akkor az a szeretet nem valódi, akkor csak a teljesítményeim számítanak, ami nem én vagyok. Ebben az esetben pedig mielőbb konfrontálódni kell a helyzettel, sajnos.
Attól, hogy sebet ejtessz meg ne félj,... tapasztalatból mondom, hogy skorpió aszcendenssel is meg lehet úgy fogalmazni dolgokat, hogy ne ejtsünk sebeket. Persze, amikor először mondasz nemet, akkor kicsit fájni fog nekik, de ha a gyermekük elhibázott életét kellene nézniük az még inkább fájna, ezt tarsd szem előtt!
Egyébként én leülnék velük beszélgetni és megkérdezném, hogy amikor ők nem a szüleik kívánsága szerint csináltak dolgokat, azt hogy csinálták és hogy zajlott, mi lett a következmény. Figyelmesen meghallgatnám, amit mondanak, sokat tanulhatsz belőle. Meg ezzel már nagyjából elő is készíted a terepet ahhoz, hogy Te másként szeretnél csinálni dolgokat, mint ahogy elvárják Tőled.
Tapasztalatom az is, hogy a saját Fiam is néha azt hitte, hogy elvárok tőle valamit, olyasmit amit Ő várt el önmagától velem vagy önmagával kapcsolatban (a saját gátjait kellett átlépnie, amit az én elvárásomnak hitt) Tehát mindenképp az őszinte beszélgetés az, ami helyrebillentheti az egyensúlyt.
Majd légy szíves írj róla később, hogy mit tudtál megvalósítani, mit mertél kimondani, megbeszélni velük és hogy sikerült. Minél hamarabb beszélgetsz velük, annál kevesebb feszültség gyűlik fel Benned és annál könnyebben, kedvesebben el tudod mondani, amit szeretnél (előtte írhatsz levelet, vagy vázlatot is a dologról és vizualizáld, hogy milyen lesz, amikor megkönnyebbülsz, hogy kimondtad, ami a szívedet nyomja).
Azt is elmondhatod, hogy nehéz beszélned nekik arról, amit problémának élsz meg és másoktól (tőlünk) kértél segítséget hozzá és kéred, hogy ők is segítsenek, értsenek meg. Nagyon szorítok/szurkolok Neked!
Szeretettel puszillak: M.
Kedves Michaelita!
Szívből köszönöm soraidat! Én huszas éveimet tiprom :) , még nincs gyermekem, így különösen jó, hogy írtál a Fiaddal való kapcsolatodról is!
Ez:
"Amikor félek, akkor csak úgy tudok megszabadulni tőle, hogy közel engedem magamhoz azt amitől félek és végigviszem az összes lehetséges rosszat, ami csak származhat belőle. Ha ezt képes vagyok belül átélni, átérezni, akkor már kívül is elboldogulok vele."
nagyon tetszik,köszönöm.
Írni fogok mire jutottam.
Szép napot!
Veled érzek, mert nem könnyű, de szükséges a dolog!
Várjuk a beszámolót bármire is jutottál és persze szurkolunk Neked, szeretettel!
Szép napot és puszillak!
Sziasztok
Ez a szülőkérdés ez nagyon nehéz.
A tisztelet az a legfontosabb, de mindenkinek van saját karaktere, ayt nem szabad teljes mértékben feladni
Természetesen nagyon fontos a szülők iránti tisztelet, nem azért mert ők nevelnek és tartanak fedélt fejünk fölé, hanem mert ők is emberek. Habár néha van egy-két olyan dolog ami miatt ez nehézkes, ezért is gondolom úgy hogy nem úgy működik az hogy most tisztelni fogom őt, és punktum, miközben képtelen vagyok rá... És természetesen elvárni se lehet ezt a gyermektől. Tenni is kell érte valamit.
A másik kifejezés: tiszteletben tartás. Ez már mindjárt más, és az első mondatom talán ezzel helyettesíteném.
Természetesen nagyon fontos a szülők iránti tisztelet, nem azért mert ők nevelnek és tartanak fedélt fejünk fölé, hanem mert ők is emberek. Habár néha van egy-két olyan dolog ami miatt ez nehézkes, ezért is gondolom úgy hogy nem úgy működik az hogy most tisztelni fogom őt, és punktum, miközben képtelen vagyok rá... És természetesen elvárni se lehet ezt a gyermektől. Tenni is kell érte valamit.
A másik kifejezés: tiszteletben tartás. Ez már mindjárt más, és az első mondatom talán ezzel helyettesíteném.