Önsajnálat
A napokban elfogadás meditációkat végeztem.
Mit mondjak, az első alkalomnál az egész napot elsunnyogtam. Kitakaritottam, kimostam, olvastam egy könyvet, rágyújtottam, egy kicsi internet, mire rám tőrt: saját magam elől akarok elbújni. Hiába lett tudatos számomra ez a tény, mégis nehezen vettem rá magam.
Elfogadás: önön magamra.
Hát jött egy nagy adag önsajnálat, nem kellek, stb érzés. Azóta sincs teljesen letisztulva, de már igy is sokat enyhült a szivem. Könnyebb a lelkem.
Mégis mit láttam meg: az elmém tudja, sőt, hiszi, hogy a tudatommal teremtem a világom, mégis jön a mártiromság, ó, én szegényke, jön az önsajnálat.
Már irtam erről más blogban is. Most ezért csak röviden irom le: tudatalattim tartalmai, félelmeim, vágyaim, mint igaláncok kötnek le. Ezért nem vagyok TELJES még.
Alá kell merülnöm az "ösztönvilágomba", amit már vagy 10 éve elnyomtam. Mostanában éreztem is: már elég a meditációból, elég az önismeretből, belevetem magam az ÉLETEMBE, kitárva önmagam, bármi is lesz, bármi is jön, Eggyévállok vele, ott helyben, nem várom meg, mire hazaérek a jó kis medis helyemre elmélkedni. Úgyhogy az elméleti részt, átteszem a gyakorlatba, de most nem csak néhány napra ;), mig figyelekgetek, mi lehet.
Majd megirom, mi lett, addig is fel-fel nézek, mert igenis, érdekel, ki mit ir, hol tart. Addig is, köszönöm, hogy ismerhetlek Titeket, és fogtátok eddig is a kezem, puszi :D
Hozzászólások
26 hozzászólásMégis hogyan léphetünk ki?
Megtanulni minden szinten vállani a felelősséget életünkért, magunkért.
Sokszor találtam olyan dolgot, ami rám épült program volt, pl.: szülői részről: de ott is az én felelősségem. Magamra én vettem/vállaltam, évekig én kapaszkodtam, nem más!
Egyszerűen: vidd el a kukáig és dobd ki!:) Nekem xxx évvel ezelőtt ez volt az első dolgom, hihetetlenül könyebb lett utána minden!
Nálam jött egy egy nagy belső indíttatás, és megtettem. Egyik pillanatban még a fotelemben ültem összeroskadva, a másikban meg megtörtént mindez!
Így is maradt.
Szegény kicsi önsajnáló Anitám, tedd meg! Utána már ott lesz az önbizalom is.
Emlékszel ugye, mire kértelek? :)
Nem állítom, hogy tudnám... csak megpróbálkozom leírni azt, amire rájöttem:)
Amikor egy 13 évvel ezelőtti mediben az előadó azt kérte, hogy most szeressük magunkat, akkor én azért szerettem magamat, hogy volt bátorságom a Földre jönni. Valahol ez is egyfajta önsajnálat, így látom utólag. De sok más alkalommal is szembesültem az önsajnálattal.
Még most is elő-elő tör, de már hamarabb ráismerek, hamarabb tudatosítom mint régen.
Mit tettem közben? Folyamatosan gyakoroltam az elengedést, váltottam, változtattam (mert kellett, mert az élet erre kényszerített).
A ragaszkodások, a függőségek, a vágyott, megszokott, szeretett és nem szeretett dolgok/lények/tevékenységek/minták megfigyelése, a tudatos befelé figyelés segített abban, hogy hamarabb ráismerjek, több megértés, elfogadás, akaraterő, önfegyelem, spontán cselekvés pedig abban, hogy el is tudjam engedni egy idő múlva a rámtörő önsajnálatot.
Lehet, hogy aki szeretet orientált, annál más a mód a megszabaduláshoz, én így csináltam (régebben).
Mostanában már az jön föl, hogy csak létezzem, éljek, lássam a most szépségét, mondanivalóit, összefüggéseit... megpróbálom értelmezni, élni.
Ja és én nagyon fontosnak érzem, hogy közben szeresd magad úgy, ahogy vagy, hisz csodálatos és egyedülálló lény vagy, egyedi küldetéssel ezen a gyönyörű bolygón.
Semmi önsanyargatás, viszont sok-sok önszeretet, mert annyi mindent volt bátorságod bevállalni, megtapasztalni, megélni a fogantatástól idáig.
Hááát, nem tudom ebből van-e, ami használható, de ennyit tudtam hozzátenni.
nem baj. Nyugodtan sajnálhatod magad, hisz más úgysem teszi! :) Tedd! Aztán, mikor elég volt menj tovább... lépj egyet előre vagy vissza mindegy. Nézőpont kérdése! Radikálisan is változtathatsz, ha nem tekintesz semmit állandónak.
Minden pillanat más, akkor hogy lehetnének az érzések mindig mindennel szemben ugyanazok! Sehogy elöbb-utóbb ugyis megtapasztalod minden szintjét, se előre rohanni, se lelassítani nem kell, ha nem érzed valóban. Hibázni, félni, magadba fordulni, sírni vagy sajnálni magad pedig természetes, ettől vagy az aki és nem más. Így vállald, hogy változol és éld meg!
Csak...ne akarj kifordulni önmagadból. Ne alakítani akard az életed, ha élni...
Képzeld el, ha ezt a meditálós időszakot a plázákban töltötted volna és az ismeretek hiányoznának, most biztos nem ezen az oldalon "dumcsiznánk" és biztos nem az élet nagy kérdései kötnének le, hacsak nem tekintjük a "leárazásokat" annak! :) na jó elkalandoztam...
Minden megélés okkal történik - akár ilyen, akár olyan. Ha úgy érzed jó, akkor azt kell tenned. Ha vmiért "hibádzik" akkor sem biztos, h nem kell megtenned, csak lehet nem ez az az idő, amikor neki kell állni.
Szóval sok sikert! És élj! :)
lehet félreértehtő voltam : kifordulni semmiképpen nem akarok. Inkább a meditációt kiterjeszteni a hétköznapokra.
Jóval kevesebb elmélkedés, annál több megélés a célom most.
Inkább elmesélem mi történt tegnap éjjel a discóban, hátha igy érthetőbb lesz :)
Tetszik nekem egy pasi, ami már önmagában is haladás, na persze nem volt ott. Arra viszont teljesen jó volt az este, hogy megfigyeljem magam. Nézegettem az embereket. Jöttek a párok, én meg csak mosolyogtam, de jó látni igy az embereket (barátnőim ezt már megszokták tőlem), aztán jöttek a pasik. Azon kaptam magam, hogyan szelektálok. Elemzek.Ki hol tart, mennyire tudatos.
-Jesszusom!
Ott álltam a discóban, filozofáltam, ahelyett, hogy megéltem volna azt, ami ott és akkor van! Félelmetes volt felismerni, hogy az örömöm nem élem meg, nem dobom el az elméletet, csak folytatom magamban tovább. Ahelyett, hogy önfeletten táncolnék a barátnőimmel reggelig!
Bedobtam egy tequila Sunriset, és táncoltam reggelig, és olyan elemi erővel tőrt fel belőlem, a jól vagyok, örülök, hogy élek, hogy létezem érzés, hogy az csak na. Egészen eddig az volt bennem: -hm, nem jött el a pasi, biztosan nem kellek neki, stb..na meg a többi töprengés.
Mi kell nekem?
Megélni a vágyaimat.
Ehhez viszont az kell: eldobjam az eszmeképem, amihez mérem magam szüntelen, hogy még bezzeg mindig nem tartok ott! Eldobni a félelmeimet is, amik miatt halogatok inkább.
El kell fogadnom magam teljesen, úgy ahogy vagyok, valamint az életem, most ez van, de mi az, amin már tudok változtattni, és mi az eldobandó? Ugyanakkor szembesülni, igen, a saját vágyaim, félelmeim nem engedtek meg nekem sok dolgot.
Párkapcsolatra vágyom. Mi kell ehhez? Megtanulni beengedni az örömöt, a jót. Nyilni. Úgy, hogy ne attól féljek, hogy megint elárul, megcsal, stb. valaki, hanem tisztán: a lelkemből, aki tudja, bármi is történik sosem hal meg, sosem lesz kevesebb, sem több.
Most amit érzek, nem akarok évekig meditálni, hanem rögtön élesbe tenni a helyzetet. Átélni a napjaimban azt, amit meditációkban megéltem. Megélni az örömöm, hogy megtudjak nyilni, véglegesen.
heló. Tetszik nekem ez az oldal.
azt olvastam a minap, hogy nincs olyan ember, aki nem fél. Ha ráhangolódom a "megélek dolgokat" témára, de szembejön velem valaki, aki bizarr, ijesztő, vagy magamban találok olyat ami megijeszt, akkor természetes, hogy megijedek. Tehát a félelmet nem lehet eldobni, talán nem is kell. De meg lehet tanulni kezelni.
Baj akkor van, ha félünk félni. Tehát, ha a félelem megakadályoz abban, hogy azt csináljam, amit szeretnék. Akkor az életem beszűkül.
Ha tehát jártamban keltemben valamitől megijedek, akkor -én úgy látom- egy praktikus dolog van, amit tehetek: szembenézek vele. És akkor külön tudom választani magam... valamitől. Akkor már tudom, hogyan álljak hozzá adott dologhoz. És tovább tudok lépni. Én így látom. :) Mit gondoltok? :
Hm, Anita. Én is sokszor elemezgetek helyzeteket. Miközben körülöttem történnek a dolgok,én hideg fejjel csak állok ott, és mérlegelek, szelektálok. Hogy ezt miért csinálják emberek, az érdekes téma. Viszont az sem feltétlenül baj. Talán az a baj csak, ha mondjuk az egész estét elemezgetéssel töltöm. Talán jó is az elemezgetés, csak meg kell próbálni gyorsan levonni a következtetéseket. Egyáltalán nem baj az sztem, ha szétnézel magad körül. Ez egyfajta óvatosság. Ha minden rendben van, akkor bulizok, tetszik a hely, akkor maradok, és bulizok.
Mit gondoltok? :)
Baj akkor van, ha félünk félni!!!
:)
Bedobtam egy tequila Sunriset... Egészen eddig az volt bennem... (vagyis nem éltél csak segítettél magadnak hazudni)
Eldobni a félelmeimet...El kell fogadnom magam teljesen, úgy ahogy vagyok... (ez biztos,h megfér együtt?)Megtanulni beengedni az örömöt, a jót!!!! (igen. Nem megcsinálni, beengedni!)
Nincs gondolat nélküli tett. És nincs tett nélküli gondolat sem...csak nem feltétlen járnak együtt. Ha nem tudod abbahagyni a meditációt, a töprengést, akkor ez még a gondolat ideje,sztem ne eröltesd!
Amikor vége egy gondolatnak, akkor születik a tett, amikor vége egy cselekvésnek, akkor támad fel újra a gondolat.... és főleg: engedd magad hibázni!!!
most (is) elgondolkodtattál, ezek szerint ott helyben meg kellett volna élnem az önsajnálatomat?
Ehelyett elnyomtam, táncoltam reggelig. Marcsi, miért nem szóltál nekem ott szombat éjjel? Ejnye-ejnye ;)
Most már értem, miért lett a vége az, hogy önmagamba gabalyodtam napok óta.
Hiába szóltam volna akkor, és hiába szóltam tegnap... kellett a mai erdő! ;) Én a helyedben vizualizálnám a közelgő hétvégét, amihez rengeteg örömet kívánok!!! :)
remélem most már magam bőrén is megtanultam, nem csak elméletben mondogatom tovább, hogy minden érzésnek ott és akkor, abban a formában van helye, ahol, és amikor az megnyilvánul.
És:
KÖSZÖNÖM :), puszi
Okés, nagyon tetszik, ahogy csinálod!
A jelen pillanat megélése, az örömünk megélése sok sebet képes begyógyítani, azt tapasztalom.
Tudom, nem túl régóta irogatok az oldalon.
Sokat gondoltam Rád, nem tudom, hogy miért vagy inkább-nem meditáltam még rajta-.
Ha adhatok egy tanácsot-egy pár napig tegyél olyan dyolgokat, amiket szivből megkivánsz.
Tegyél eleget a vágyaidnak.
Szeress, szeress és szeress
Köszönöm szépen :)
Megfogadom a tanácsodat, puszi
Ugye ezt tenyleg viccböl irtad szma?
,,nem baj. Nyugodtan sajnálhatod magad, hisz más úgysem teszi! :)"
Mert olykor azt veszem eszre hogy ezert vagy azert sajnälnak engem.
Regebben bizony belesodrodtam a ,,sajnällak" äramlatba.
Semmi bajom nem volt egeszen odaig mignem megjelenik valaki aki elkezd sajnälni engem.
Persze olyan indulatokal,ätelessel sajnäl engem,hogy beleelem magam a sajät ,,szegeny en" szerepbe,es elkezdek elöször elegedetlen lenni felfujjuk a ,,lufit" közösen,aztän mikor egyedül maradok összezsugorodom,es elkezdem sajnälni magamat.
S märis nincs olyan jo napom,pedig a körülmenyeim semmit nem vältoztak.
A nap ugyanugy süt,az utcän jönnek mennek az autok,az emberek,a madarak csicseregnek... :)))
Ilyen jätszmäkba simän belesetältam mär ezerszer. ;)
A mäsok sajnälata semmi pozitivat nem ad.
Na jo,egy kis egy kis sajnälatenergiät kap olyankor az illetö,de az annyi amennyitöl nem hogy jol nem lakik a sajnält szemely,de meginkäbb ,,ehesebb" lesz töle.
Aztän maga indul ujabb sajnälokat verbuvälni maga köre,akiktöl ujabb kis sajnälatenergia morzsäkat kaphat.
Minel toväbb ,,täplälkozik"a sajnält szemely,akit most mär nyugodtan nevezhetünk önsajnälonak,annäl nehezebb lesz neki kilepni ebböl a szitubol.
Ergo,ha elkezdünk sajnälni valakit,azzal ärtunk az illetönek.
Persze ez egy olyan emberi reakcio,ami nem tudatos.
De gondoljunk csak bele!
Valoban azt a ,,szegenyt" sajnäljuk adott esetben,vagy valaki mäst?
...önmagunkat esetleg!?
Erika Szeretettel!
Bocsi mindenkitöl de elbujtak az ekezetek... ;(
szerintem nem viccelt, irhatta volna akár ezt is:
"megélésből fakadó elengedés ", de inkább személyesebb hangvételben megsimogatott engem :).
És igaz, ma kiültem a teraszomra, ültem, és néztem az erdőt.
Aztán megjelent egy kép: mi az elnyomás?
Vizet láttam egy tartályban, súly rajta, ami nyomást gyakorol rá, egyre csak nyomja, a viz, egy idegig, még nyomás alatt összepráseli magát, de a tartály nem birja, megreped, lassan kicsorog a viz, utat tőrve magának, majd a tartályt szétrobbantja.
Sajnálnak? Sajnáld magad. Megunod, egyszercsak eleged lesz, felállsz, mintha mi sem történt volna, és akkor már nem fog senki sem sajnálni, mert nem lesz viz, ami kicsorog a tartályból ;).
Tegnap kisajnáltam magam. Ha rám jön bármikor, sajnálom magam. Majdcsak megunom :D.
Puszi
Csak azt a tüzet lehet felszitani,ahol meg egy kis paräzs eletben van.
Olyankor tenyleg az a legokosabb ha hagyjuk megnöni a längokat,ami aztän felegeti mindazt ami meg ottmaradt.
Puszi!Erika
Én is mostanában gondolkodtam ezen, hogy túl sokszor esek bele az önsajnálat hibájába, ha ez egyáltalán hibának nevezhető. De talán jól értem, amit Anita mond, hiszen a saját példámból kiindulva leginkább az anyagi problémáimon agyalok és az önsajnálat meg a tehetetlenség érzés következtében elfelejtettem élni a napjaimat. Rutinosan "csinálom" a dolgaim, s közben agyalok, meg szenvedek a hiányérzetektől, folyamasosan azon gondolkodtam, hogy mit tegyek, mit ne tegyek a külső és belső változásért. Aztán rájöttem, hogy mekkora egy marha vagyok, hiszen pl. szünet van oviban-bölcsiben és agyalás meg sopánkodás helyett arra kéne most összpontosítanom, hogy értelmesen töltsük együtt az időt a gyerekeimmel. Van most kb. egy hónapunk együtt, élvezzük ki, amennyire lehet, aztán csak jön valami megoldás.
lehet rosszul látom, nekem ebből az jött le :
"Aztán rájöttem, hogy mekkora egy marha vagyok, hiszen pl. szünet van oviban-bölcsiben és agyalás meg sopánkodás helyett arra kéne most összpontosítanom, hogy értelmesen töltsük együtt az időt"
hogy agyalsz, tehát nem élsz - nem azt csinálod amit szeretnél, aztán sajnálod magad, a gyerkőcöket, meg a szituációt, az elpocsékoltnak tűnő időt, kitudjamégmit.
Ha csak ennyi lenne, én azt mondanám rá, hogy sántít a történet. Arra tudok gondolni, hogy van valami probléma a jelenben, amivel nehéz szembenézni. Akkor menekülünk a gondolatunkba.
Hogy mi lehet ez a probléma... mondok egy példát. Kicsi az önbizalmam pl, nem hiszek magamban. Akkor nehéznek tűnik megtenni az első lépést. De valamit csinálni kell, ha úgy tűnik, hogy semmit nem tudok csinálni. Hát elkezdek gondolkozni. És egyből érkezik a reakció: hát, már megint elrontottam! Tehát valamitől megijedünk. Ez komolytalanul hangzik,de komolyan ildomos venni. Merthát, mitől ijedhetnék meg, ugyebár? Miért ne ijedhetnék meg? Fel kell ismerni hogy mitől. Ez az első lépés. Utána döntök.
De ez csak egy lehetőség. Én ezt próbálgatom mostanában. Nem egy nagy élmény. Dehát ezvan :
Mégvalami: önsajnálat = önvád. Önmarcangolás. ? :O
"önsajnálat = önvád. Önmarcangolás. ?"
Igen, ezek is megvannak. És a félelem is. De hosszabb távon azért rájövök, hogy nincs értelme.
A "sántít a történet" véleményedet nem egészen értem. Azt akartam kifejezni, hogy sopánkodni, agyalni, önsajnálni magamat nem feltétlenül a jó megoldás, mert elviszem magam egy rossz irányba. Legalább is egy bizonyos időn túl. Van rá hajlamom, az tény. Ehelyett élvezhetném mondjuk a gyerekeimmel, a családdal, hogy csak úgy vagyunk. Persze az, hogy felismerem, hogy egy ideje nem jól cselekszem egy helyzetben, az nem feltétlenül jelenti azt, hogy lemarházom magam és onnantól kezdve azért haragszom magamra, hogy ezt tettem. Itt már egy kis öniróniára gondoltam. Hogy tudok magamon nevetni, persze lehet, hogy a hozzászólásból nem ez jött le. Igyekszem megélni a negatív érzéseimet is és elfogadom, hogy vannak, kutatom is az okukat, de az utóbbi időben észrevettem, hogy túl sokat gondolkodom a miérteken és az élet csodái elmennek mellettem. Azt hiszem valahol Anita is erről írt.
Az alap-hangulatok, érzések mint például az önsajnálat állandósul, azért mert az agy kémiai anyagokat bocsát ki hogy magát az érzést létrehozza, egy idő után sejtek erre rászoknak és kémiai függés következik be. Ha egy tartósan fennálló érzésről szeretnénk leszokni, pl. szegénység, depresszió, mártíromság, önsajnálat az egyik oldalról ezt úgy kell megközelíteni mint egy függést. Ezért "működnek" látszateredményeket hozva az antidepresszánsok. Mindenkinek ajánlom a Mi a csudát tudunk a világról 1-2. Látni kell. Ja, a fimben a szexfüggést is szépen ide sorolták :-) Tehát ha megcsípjük, hogy beindul a folyamat, tudatosan állítod le. Van egy könyv ami azt ajánlja minden reggel válassz ki valamit amire áttereled a gondolataidat, nagyon szuper emléket, életérzést, minden reggel más és mást. A kémiai függés 30 nap után megszűnik. Én alápakoltam pozitív megerősítésekkel, "leszokom a szegénységről, mert le tudtam szokni a cigiről is..."
Mivel ez kémia, fontos hogy leszokás legyen, nem pedig függés-csere. Például, hurrá, nem vagyok depressziós, viszont be kell lőnöm magam...
A másik oldalról viszont nagyon fontos, hogy menj mögé, milyen szükséglet nincs kielégítve, mert az önsajnálat nem kiradírozandó érzés, jelzés, de ne engedd, hogy tartósan állapot legyen! Helyén kezelve úgy van, hogy: nem jön a pasi, nem kellek senkinek... Brühühűűű... Ebben a percben, a mostban mit tehetek hogy legyen pasim? Ha bármit, tedd meg! Ha csak elengedni kell a vágyat, engedd el! Először képzeld el, hogy megvalósult aztán köszönd meg az Univerzumnak, hogy megadta... Minél gyorsabban fordítod elméd az életörömre, annál többet fogsz bevonzani. A vonzás törvényét én úgy használom, hogy azért születtem le ide a Földre, hogy átéljem és tudjam mi az, Embernek lenni, momentán női alakban... De feladatom is van, ehhez viszont aktivitás kell, nem is kevés.
Gyurkó Zsoltnak van egy nagyon szép meditációja, képzeld el, hogy Magyarországon mondjuk 100 ember csinál meditációt Isten szeretetére, koronacsakrán át felveszi és a szív csakrán szét sugározza... Egyénenként változó, hány kilowatt bír átmenni :-)) Sok-sok egymástól független kis és nagy lámpás a sötétségben, saját fénykörüket hozzák létre...S azok az emberek, akik a fény-körön belül vannak, ennek hatására szintén tisztítják és elkezdik használni a csatornákat... És terjed és terjed... Szép nagyon, ez a jövő. Na kicsit elkalandoztam az önsajnálattól. :-) De annyiban tartozik ide, hogy az átengedett fény kitisztít minden negatív érzést miközben áthalad - akár az önsajnálatot is...
Kedves Kati!
Használtam és nem tagadom, most is használom a módszert, miszerint megcsípni a negatív energiát és tudatosan mást választani helyette. De aztán azt vettem észre, hogy ebből is függés lett és azt vettem észre, hogy a pozitív beállítottságom és gondolataim ellenére nem javulnak a dolgaim. Sőt inkább szépre festettem az életem. Persze ezt ne úgy képzeld, hogy kínosan ügyeltem arra, hogy vigyorogjak állandóan, meg azért önvizsgáltam és oldottam is magam közben meditációs technikákkal. Sokáig úgy éreztem, jól vagyok, de így utólag úgy érzem, mélyen belül ez egy hazugság volt magamnak. De tény, hogy fejlődésünk során a tévedés is benne van a játékban, eddig is hibáztam és ezután is fogok. Legfeljebb remélhetőleg egyre kevesebbet. Priviben megkereslek majd, ha nem bánod, mert a hozzászólásaidból látom, hogy te elég jól átlátod már a dolgokat és oly sokrétű a megoldandó feladatom, hogy azt sem tudom, melyikhez nyúljak és a hogyanban is bizonytalan vagyok és kapkodok. Főleg az érthetetlen számomra, hogy mindennek úgy indulok neki, hogy sikerülni fog, van megoldás, használom a különböző technikákat, pozitív megerősítéseket, stb-stb. de sok esetben a tapasztalataim mégis sokszor az ellenkezőjét hozzák.
Üdv. Kriszti
Szívesen segítek, ha tudok, írj bátran!
Lecsengtek.
Helyreállt a nyugalom.
Áttörést az önsajnálatom megélése hozott, majd ezt követően, mondom, oké, megélem a vágyaimat is.
Miközben meditáltam, ráébredtem, már megint más vágyát fogadtam be, a másét el is engedtem.
Hoztam egy döntést: ha jön a vágy, félelem, érzés, ott megélem, alámerülök, megnézem mi ez?
Nem fogok napokat eltölteni ismét, nagy buzgón elnyomkodva magamban, hogy aztán több dolgom legyen velük :).
Erre jutottam, majd meglátjuk mi lesz ;)
Akkor a párkapcsolat sem vonz már?
Dehogy nem, csak nem abban a minőségben, mint ahogy ez megjelent ;)