Érzelmi zsarolás
Érzelmi zsarolás - anyagi függőség - lebegtetés...
Mindez apa-lánya között. Hosszú évek óta ez folyik, a helyzet egyre durvább.
Történik: első házasságomból való lányommal. 20 éves. A gimiből egyenesen begyalogolt az egyetemre. Mivel az apja jogász, mindenáron azt akarta, a lányom is az legyen. Kicsi gyerekkorától másfelé igyekezett...Elköltözött tavaly augusztusban - állítólagos - saját lakásába, egy olyan városba, amit sosem szeretett. Próbálkozott, aztán egyre többször lett rosszul. Természetesen azt ígérte neki az apja, ha bármi baj van, ő rögtön megy hozzá. Egyszer sem tette. A lányom rohant a nagymamához, amikor épp összecsuklani készült, idegenektől kért segítséget. Az apja - akinek nincsenek anyagi gondjai - négy hónap alatt negyed kiló kenyeret vett neki. A tandíjat sem ő fizette, csak a lakás fél rezsijét, mert első dolga az volt, hogy felvett egy másik egyetemistát is a lakásba. A lányom nem bírta tovább, hazaköltözött. Szépen, lassan minden kezdett visszaállni a régi kerékvágásba. Februárban újra jelentkezett az egyetemre, csak most az ELTE-re, arra a szakra, ahová mindig is vágyott. Ahogy közeleg a papír megérkezésének ideje, úgy durvul a kapcsolatuk. Apuka éppen ma közölte, hogy nincs sem velem, se vele tovább tárgyalni valója, nem tud és nem is akar zöldágra vergődni velünk. A gyermeke azt csinál, amit akar. Ez az egy lánya van. Az utóbbi évben folyamatosan zsarolta a gyereket, hol azzal, hogy nem fizet tandíjat, hol azzal, ha nem megy be a nagyanyjának segíteni, megszakítja vele a kapcsolatot, hol azzal, ha nem beszél rendesen a barátnőjével, nem kap tőle több zsebpénzt...Mindig jött valami újabb...A gyermekem állandóan ideges, visszajöttek a szorongásai, nincs jövőképe, retteg, mi lesz vele. Tanulni akar, csakhogy én most ennyi pénzt nem tudok még kitermelni. Mindegy, mert ezt meg is oldanám valahogyan, de a kapcsolatuk egyre rosszabb, ma közölte velem az apja, hogy talán már nincs is. Teljesen hangulatember, alkoholista, van, amikor arra nem emlékszik, tíz perccel azelőtt mit mondott...
A lányom csak annyit lát, hogy a barátnő fia éli a nagymenő városi életet, az egyetemét fizeti az apja, megveszi neki az 50.000 Ft-os kabátot, ő kap heti 2.000 Ft zsebpénzt. Még ezen is túllépne, de példálóznak is vele - ez már beteszi a kiskaput. A lányom sosem csavarog, nincs párkapcsolata, ellenben a fiút múltkor plasztikázni kellett, mert állandóan bajba keveri magát.
A lányom nagyon sokszor kérte az apját, hogy üljünl le hárman és beszéljük meg: nem volt a válasza minden esetben. Ha nagy ritkán kettesben hagyja őket a barátnője, próbál beszélni az apjával, aki már öt perc múlva ordítva közli vele, hogy hülye és nem való semmire. Ilyenkor táska fel, és mindegy hányan látják, zokogva fut haza hozzánk.
Megpróbálta elfogadni az apját olyannak, amilyen, de nem megy neki. Akármit tesz, az biztosan nem jó. Ha szépen szól, azért van gúnyolva, ha karakánul kiáll magáért, elzavarják hozzám.
Mit lehet tenni? Ma már együtt sírtam vele, nem bírom nézni, ahogy szenved.
Nem nekünk akar ő bizonyítani, hanem saját magának. Ez a pálya kicsi korától vonzza, ezt csak egyetemen tanulhatja meg. Így viszont nem mer belevágni.
Azt még hozzáteszem, hogy amikor eljöttünk a régi életből, mindenemet otthagytam azzal, hogy az úgyis a lányomé lesz, jól fog jönni egyetemi éveire. Csak a ruháinkat, könyveinket, és néhány apróságot hoztuk magunkkal. "Szegény" apuka azóta a saját anyjára íratott mindent, a gyermekének semmije nem maradt, amivel elindulhatna.
Egyfolytában tapos a gyermekén, akinek lassan szemernyi önbizalma és önbecsülése nem marad. Velem is ezt csinálta hosszú éveken át, csakhogy betelt a pohár és otthagytam.
Hogyan segíthetnék a lányomon?
- bodza blogja
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
Hozzászólások
14 hozzászólásHát ez nem egyszerű az biztos. Szívem szerint azt írnám , hogy próbáljátok úgy felfogni mintha nem is lenne, de tudom hogy az édesapával meg nem oldott probléma tovább folytatódik a párkapcsolatban.
Így aztán azt írom hogy elsősorban te próbálj meg megnyugodni, és ezt a nyugalmat add át a lányodnak is. Az öröklés ne zavarjon, hiszen mindenkinek meg van az az összeg, amivel felnőtt korára rendelkezni fog .
Ha a lányodnak sok pénz van elrendelve, akkor majd megkapja máshonnan, mástól, ha meg nem, hát úgyis mindegy.
(Persze nem tudom, mennyire fogadja el tőled ezt a fajta ezoterikus életszemléletet, de a tapasztalatom az, hogy azok a gyerekek, akik így nőnek fel, nem is nagyon tudnak másképp gondolkozni.)
Amikor aztán már nem zavar a viselkedése, akkor keress olyan dolgokat, amik miatt szeretni is tudjátok. Ahhoz hogy a kislányod kapcsolata helyre jöjjön az apjával, először neked kell őt szeretned.
Minta vagy a lányod számára .
Nem sikerül neki sem amíg neked nem, pedig akkor a párkapcsolataiban ugyanezt fogja átélni.
Gondolom, mint minden anya, te is boldognak szeretnéd látni a lányod!!
Miatta, érte kell szeretned az apját!
Noa
Hát volt az apukának is egy gyerekkora, ezen nem tud túllépni. Vannak nagyon értékes tulajdonságai, de azokkal bánik a legkegyetlenebbül, akik szeretik, akiktől mindent megkap. A volt feleségeivel, a mostanival, az édesanyjával, a lányával. Idegenek vagy ismerősök imádják, körbe rajongják, ő a legtutibb ember, akivel csak találkoztak. A szerettei meg csak rettegnek. Nem tudom, miért jó ez neki?
Persze, azon vagyok, hogy rendbe jöjjön a kapcsolatuk, tudom, hogy a lányom reszket érte, nagyon szereti. Ahogy szereti az apja is őt, és reszket érte, a maga sajátságos módján.
Köztünk a gyermek kötelék: ezt az én mostani párom elfogadta, sőt, mindig mondja is. Nálunk ebből nincs probléma, mert míg világ a világ, ez így is marad! Az új feleség lát a lányomban ellenséget, pedig ő próbált hozzá közel kerülni, próbálta őt elfogadni. Ment is egy darabig, aztán lehullott a lepel - egy egészen picike dolgon bukott ki, hogy az új feleség csak szerepet játszott...
hogy menjen, igenis azt tegye, amire vágyik, ne az apai elismeréstől függjön.
.., hogy igenis többet ér, joga van élni a saját életét.
.., bizonyítsa be saját magának (sem Neked, sem az Apjának, hanem csakis magának) mit , mennyit képes megtenni.
ne te old meg az életét, oldja meg önmaga, te csak támogasd. Így lesz nap, mint nap erősebb!
Nagy lecke, főleg végig nézni. De ha sikerül végig vinnie akkor kikerül a mókuskerékből.
Ebből csak ez az egy út van, felállni. Mást nem tehettek. Meg kell tanulnia, saját magát becsülni, szeretni, bármit is hoz az élet.
Sok erőt, kitartást kívánok neki.
Drága Bodza!
Valószínű, nem azt fogod tőlem olvasni, amit igazán szeretnél, de megkockáztatom.
Az írásodból elkeseredettséget, és a volt férjed iránti neheztelést, haragot érzem. Úgy tűnik, nem vagy túl ezen a kapcsolaton. Tele vagy megbántottsággal, amit rávetítesz a lányodra. Elhiheted, tudom miről beszélek, én is átestem ugyanezen. Haragudtam a lányaim apjára, mert.....- és itt hosszú felsorolás következett.
És persze tettem mindezt a lányom érdekében. De tényleg ez az érdeke? Vagy az, hogy lássa a gyerek, hogy az apja és az anyja a lehetőségekhez képest jól megvannak? Hiszen őbenne ketten egységben vannak.
Annak idején sokat gondolkoztam a megoldáson. És arra jutottam, hogy el kell fogadnom a gyermekeim apját olyannak, amilyen, és rendeznem kell vele lekileg a kapcsolatot. Vagyis elsősorban NEKED kell elfogadnod az apát olyannak, amilyen!!! Nem neki. (Hiszen a gyerekben az apja is jelen van, őt is látjuk.)
Hellingert megkérdezte egy szemináriumon egy nő, hogy hogyan érhetné el, hogy a volt férje többet foglalkozzon a gyerekével?
- Tiszteld az apját. - válaszolta Hellinger.
Ildikó
u.i.:Szeretném, ha elgondolkodnál azon, hogy a férjedet te választottad. És tőle kaptad a legjobbat, a lányodat!
Köszönöm Ildikó!
Tudod, amikor szétváltunk, apuka mindenért engem okolt...Aztán túllépett rajta, hazahozta a barátnőjét. Én mentem át, bemutatkoztam, vittem a páromat is. Hosszú évekig nagyon jól megvoltunk. Én tudom, milyen ember az exem, nagyon művelt, nagyon okos, furfangos is, játssza a keménylegényt miközben vajból van a szíve.
Amikor megszületettek az új házasságomból a kicsik, jártak be hozzám a kórházba látogatni, és még sokáig nagyon jó volt a kapcsolatunk.
Tavaly kezdődött ez a ciriburi, amikor a lányunk egyetemre került. Az ő párjának a fiát nem vették fel. Gyorsan pótfelvételi, már bent volt a gyerek. Azután ripsz-ropsz a miénk meg kint...És kezdődött ez az egész zsarolósdi. Egyetlen egyszer osztottam le, akkor sem durván, csak próbáltam választ találni a miértre? Na, azóta nem lehet vele beszélni. Egyszerűen nem tudom miért. Amikor a lányomat rohammentővel vittük kórházba, rögtön autóba ültek és jöttek. Ott a folyosón már kezdte a szokásos cirkuszt. Szerinte a gyerek egyszerűen hülye és kész. A párja meg bólogatott és jajgatott közben, hogy mennyi dolga lett volna. A lányomban a bénulás akkor kezdett oldódni. /Agyvérzés gyanújával vittük, mai napig nem tudni, mi volt az ok, valószínűleg egy hatalmas pánikroham./ Ahogy a gyerek kijött a kórteremből, megfogta a kezemet, hogy vigyük haza. Nem tárgyalt mással csak velem és a párommal.
Hidd el, nagyon sokszor mondom neki, hogy fogadja el az apját és fogadja el a társát is, ő úgyis az apja szíve csücske-bogara marad...:) Még nem megy neki.
Nagyon valószínűnek tartom, hogy mindez az alkohol számlájára írható. Észrevehetően nem a régi már az agya.
mi lenne, ha elvinnéd egy Hellingerre?
Szerintem nagyon jó lenne neki, de egyelőre még kételkedő...
az a jó, nem kell mindent első hallásra elhinni.
Hitet, bizonyosságot úgy is csak a tapasztalat adhat, de egy próbát megér.
Ha megkérded, rábólint, mindegy hogy csak kíváncsiságból is, de menjetek el. Tanulságos lesz mindkettőtöknek, de ha elmentek, feltétlen írd meg, hogy élte meg.
Természetesen nem azt, hogy mit (mert az az ő magánügye, ha akarja, megosztja ő, ő is tud ide regisztrálni ;) ), hanem csak azt, mit gondol, megérte, tanult-e belőle?
Azt viszont, hogy Te mit éltél meg, minden apró morzsája érdekel :D.
Nagyon helyes, hogy kételkedik. Én is ilyen vagyok.
Veszélyes, ha mindent elhisz az ember. Nem szabad elhinni mindent, ki kell próbálni. :)
Kipróbálja, Ildikó! Figyelni fogom az augusztusi programot és felmegy pár napra az unokatestvéreihez Budapestre! Legalább nyaral is egy kicsit, meg ismerkedik a várossal...Úgyis oda kell járnia az egyetemre. Kellemest a hasznossal!:)
Bár nem tudom, melyik családállítás vezetőt választja, de ha engem, akkor szeretettel várom! :)
Már rég kiválasztott Téged!:) Szervezzük az utat!:)
A morfogenetikus mező és a leendő segítők nevében is köszönöm a bizalmat.
:)
Hát, az első ami eszembe jutott a saját ifjúságom pont akkor, amikor én is az egyetemekre felvételizgettem. Őszintén szólva akkor én sem voltam valami jóban az apámmal, szerintem egyszerűen irigykedett, hogy a lánya bejuthat a felsőoktatásba. Tehát nemcsak a felvételi miatt izgultam, hanem az apám "buzdításai" ellenére is ki kellett tartanom.
Ez nem tudom miért van így, ő leosztotta a szerepeket magában, aztán ha valaki felnő és véletlenül változtatni akar rajta: ajjaj! Hidd el, csak saját korlátaival küzd, emiatt hibáztatja a kislányt, akinek ajánlom, hogy ne törődjön vele! Tudom, ez nehéz, de csak azt tartsa fontosnak és abban higgyen, amit ő lát jónak!!!
Én is így tettem! Ez is a felnőttéválás része: függetlenség a a szülői véleményektől...és...némi anyagi függetlenedés sem ártana! (Diákmunkák!!!)
Az apám nekem osztotta a semmire nem képes hülyegyerek szerepét. Ma van két diplomám.
Mire idősebb lettem, szerencsére észrevette, ki is vagyok és bizony nem mindíg örült annak, hogy nem hajtok fejet előtte. De ő most már nincs. Én pedig még itt vagyok és élek. És szeretem őt, annak ellenére, hogy sokat balhéztunk.
Nos, csak ügyesen. Nem kell állandóan a férfiaknak megfelelnünk. Mégha az apánk is az!
Sok sikert az egyetemi évekhez!