Minden belőlünk indulna ki?
Sokat gondolkodtam azon: vajon minden történést az életünkben valahogy mi váltunk ki, mi akarjuk? Arra jutottam, hogy szerintem nem teljesen. Mert az egész közösség, környezetünk és mi, együtt formáljuk a történeseket. Mi csak annyit tehetünk, hogy nyitottak vagyunk a jóra, és akkor kapunk segítséget, de nem történhet minden úgy, ahogy mi akarjuk, mert nem vagyunk mi egyének mindenhatók. Bennem ezért szült egy kis ellenérzést a Titok című könyv, mert olyan mindenhatónak mutatta be az egyéneket. Vagy csak én értettem félre? Ahogy minden jó történés, úgy minden rossz eset se nekünk köszönhető, ami velünk történik. Persze minden esetben meg kell vizsgálni a felelősséget/érdemet/mennyire mi vonzottuk be (bár én minden apróságnál nem szoktam, mert elvesznék a részletekben), de... Annyi élőlény van, annyian hatunk egymásra, hogy nehéz lenne elképzelni, hogy minden tőlünk függ az életünkben. Inkább csak nagyon hosszú távon, a fő irányt tekintve.
Ezt onnan is gondolom, hogy most a földi világ elég rossz állapotban van, a fennálló rendszer olyan, hogy rengeteg ártatlan embernek okoz gondot. És nem hiszem, hogy ők akarják akár tudat alatt is a bajt... Saját tapasztalatom, hogy ami felé nyitott vagyok, az valamelyest tükröződik életemben, de nem, úgy ahogy elképzeltem. És még nagyon sok a gond, de ettől nem érzem magam egyedüli áldozatnak, "lúzernek". Mert sajnos olyan időket élünk, amikor sok ember érzi ugyanezt, olyan dolgok vannak mások önzése, pl a politikusok pénzéhsége és a hatalomvágy miatt, amik ellentmondanak a természetnek, a szeretetnek, ami pedig az igazi élet lenne.
Bennem az hozta meg a lelki békét (legalábbis az előző állapotaimhoz képest), vagyis pontosabban inkább a nagy félelem viszonylagos elmúlását, hogy elfogadtam, ez van most, és nem kizárólag én vagyok a felelős, hogy annyi rossz volt az életemben, hiszen volt, amit nagyon nem én akartam. Ettől még nem fogom eldobni mostani életem, mert azzal egyrészt fájdalmat okoznék másoknak, másrészt most itt kell jó dolgokat kihozni az életből, amennyire csak lehet, később úgyis lesz még lehetőség. De az nem azt jelenti, hogy nem kell mindent megtenni a jóért, amit tehetek: kitartok értékrendem mellett, és aszerint próbálok élni. Hosszú távon, akár következő életekben úgyis lehet jobb. Másrészt, mivel sokan érzünk hasonlót, a rendszer meg fog változni, a tömeges lelki fejlődések nagy fokú javulást eredményeznek idővel. Sőt ez lenne a feladatunk. Szóval mi is befolyásoljuk a történéseket, de csak együtt a környezettel és a szeretet erejének (Istennek) segítségével, ha afelé vagyunk nyitottak, és emellett kitartunk. :) Ezeket gondoltam ki, van még mit tanulnom a témában, de amikor ezeket kigondoltam, valami megtisztulásfélét éreztem, valami változott, ami most is segít. Szerintetek hogy van ez?
Hozzászólások
14 hozzászólás"Mi csak annyit tehetünk, hogy nyitottak vagyunk a jóra, és akkor kapunk segítséget, de nem történhet minden úgy, ahogy mi akarjuk, mert nem vagyunk mi egyének mindenhatók"
De bizony azok vagyunk.
Minden pont úgy jön létre, mint ahogy mi akarjuk, vagy éppen nem akarjuk ;)
A Titok könyvel egy a baj, nem világít rá, vajon éppen ki/mi varázsol bennünk.
A felszinen akarhatsz bármit, ha tudatalatt, a mélyebb tartalmakban, vagy lelki szinten ott lobog a zászló, de nem akarom, vagy ha azon aggódsz, kételkedsz, hogy hogyan, milyen formában teljesül (ha teljesülhet-e) a kívánságod.
Ha azon aggósz, hogy nem teljesül, nem is fog--- mert az él benned (nem MÁSBAN), hogy nem érdemled meg.
Vagy miért akarjuk mi levezettni, az Égieknek megszabni, hogyan teljesüljön?
Számtalan ilyen esetem volt. Ilyenkor csak azt tapasztalod meg, mi az elképzelés és a valóság közti különbség.
Mikor az ábránd/vágy valósággá manifesztálódik, sokszor meglepődünk, nem így képzeltük, nem jön az a fenkölt érzés, vagy bármi. Jön a kiábrándulás, de nem ezt akartam. Mit? Nem gondoltad, hogy ennek is van árnyoldala, tanulandó valósága? Mire gondoltál? Tökéletest vártál?
Először szerintem a mélyebb tartalmakat kell feltárni, megismerni, ki varázsol bennem, aztán meg már nem is kell ilyen-olyan technika, a dolgok kérés nélkül megvalósulnak, természetes lesz a folyamat. Beindul a valódi teremtő erőnk. Nincs gát (félelem, önértékelési program) ami a működését meghiúsítsa.
Addig meg lehet a technikákat próbálgatni, és ha valami nem jött be, lemerülni, mi lehet mögötte, jó kis mankó ez, önmagunk megismerése felé.
Igen mi is befolyásoljuk a dolgainkat.
A Titok módszer önmagában nagyon szélsőséges.
Az alázat hiányzik belőle, úgy vélem, aki ezt nem érzi, azzal nem kívánok vitába szállni, nagyon sokszor beszéltem erről és ez nem nagyon fér bele az emberek világnézetébe(tisztelet a kivételnek).
Az alázat és az önmegvalósítás ötvözete az, ami ideális viszonyokat hozhat,, az egészségünkben(bennünk)...és ez által kint is...ami a világunk történéseiben is jelentkezni fog.
Tudomásul kell venni, hogy nem csak a fizikális világban van történelem...így gondolják sokan, holott a szellemi birodalomban is van.
Ennek a szellemi történésnek(ami bennünk is lejátszódik)a következménye az, ami tapasztalhatunk.
Nagyon fontos, hogy mindig tudatában legyünk azzal, hogy amikor elhatározunk valamit, az nem marad nyom nélkül, amikor elgondolunk valamit, ahogy hozzá állunk önmagunkhoz, ahogy látjuk az embereket, az már szellemi történés és ez kialakít egy világot, kikristályosodik az, ami van.
Az, amit most gondolunk magunkról, amilyen minőségben fogadjuk el azt, hogy teremtettek vagyunk, ahogy megbízunk magunkban, amennyire rálátunk az egészre...és nem csak a részt ragadjuk ki...így változik minden.
Szeretettel,
izi
én viszont ezzel a "sorsom más irányítja" dologra akartam rávlágítani, mert ez nem más, mint saját felelősségem elhárítása, ráadásul nagyobb erők felé.
Na ez sem stimmel ám, nem vagyunk mi annyira kicsi kis halandó lelkek, akik csak elszenvedői a nagy Isteni haragoknak!
Sőt, az én szememben Isten és Én , vagy Te vagy bármi/bárki más, egyenlő Istennel. Mivel a részei vagyunk, egyetlen dolog tart itt minket, az elválasztottság téves képzete (bármi lehet, engem nem szeretnek, nem vagyok elég bölcs stb).
nem tudom, most én nem értek-e valamit, hogy ezt nekem írtad, vagy te
értettél félre, vagy most már nem is tudom.
Bocsi, meditációból
ültem le most, olvasom amit írtál, de most nem tudom felfogni mi az, ami
bennem a zavart okozza. Bár nem is fontos, azt hiszem
Drága Anita...én egyetértek veled.
Na ezt nem értettem!
olvastalak Téged, látom, egyet értünk, erre ezt gondoltam, akkor miért írod, valamit biztosan rosszul írtam, kihagytam, ráadásul még nem igazán volt a szemem a helyén (meditáltam, ilyenkor felkúszik a fókuszpontom a korona csakrám felé)
köszönöm, hogy megírtad nekem és bocsáss meg, hogy nem voltam képben
szeretlek, Anita
hát ma is jót nevetek magamon :D
wow, nagyon profin nyomod akkor.:)
mit, önmagamon a nevetést?
Hát annak a MESTERE vagyok! :D
most csak blöffölsz, másnak is MESTERE vagy szerintem.:)
Kedves Anita!
Lehet kicsit félreértettél, én nem isteni haragról beszéltem. Csak úgy vélem, az isteni szeretettel szabadságot is kaptunk, ezért is van megengedve, hogy hibázzunk. Csak abba gondolok bele, vajon pl az lehet az én hibám, hogy szüleimet és engem is, és még sokakat kizsákmányolnak a politikusok, vagy tönkreteszik hazánkat, vagy olyan műtétem lesz, hogy egy darabig nem haladhatok az életemmel (ami abból fakad, hogy a mostani környezetrongáló tevékenységek gyengítik az emberek egy jó részének immunrendszerét) stb? Ez nem önsajnáltatás. Ez csak megállapítás, és bennem van a remény, hogy lesz jobb ennél. :) Sőt tettem is érte, sokat is, ami tőlem telt, de annyi telt, amennyi. Isten, mivel a szeretet istene, nem ő mérte ezt ránk... A közösség együtt formál, de hosszú távon mindenki szerintem abba az irányba jut el, amerre ki van nyitva a szíve, és ilyenkor kap segítséget az isteni szeretettől is. Vagyis így gondolom. A Titokkal tényleg az a baj, amit Izi is írt: nem érzek benne természetes alázatot, ami nem lenne egyenlő önmagunk lekicsinylésével. Csak éreztetné, mi nem egyedül vagyunk teremtőnk, sokan vagyunk és hatunk egymásra :) És nem is a felelősség elhárítása. Írtam, hogy mindig meg kell vizsgálni, mi vajon mit tehetnénk jobban, mit hibáztunk, vagy jó esetén mi benne a mi érdemünk. Én nagyon sok hírt olvasok, politikai dolgokat is, és egyben igyekszem látni az élővilágot és az életet, mindent, ami összeköt minket. Egyben hiszek a szeretet hatalmában, ami előbb-utóbb és egyre inkább jó irányba viheti a dolgokat, ha mi, mint szabad lények erre vagyunk nyitottak. Szóval szerintem így működik a vonzás törvénye.
De én nem akarom ezt a meglátást senkire erőltetni, mindenki magának találja meg, miben hisz, aztán legfeljebb tapasztal ellentmondást, és tanul tovább stb. Én eddig erre jutottam, de ahogy írtam is, van még mit tanulnom.
A blogod úgy kezdted, nem minden az én (vagy mi) felelősségünk, erre írtam, de biza az ;)
Izidor írt nekem, erre én válaszoltam, az ő válaszára, így jött az Isten haragja ;)
Igazad van, van szabaságod: ez a szabad akarat, no ez egy furmányos rész, csak annyit jelent, hogy szabad akaratod által jöttél ide tanulni, leszületni (játszani az Egóval), és csakis szabad akarattal dönthetsz úgy, hogy ez mekkora nagy ba..mság, én kilépek, uccu neki, meg sem állok amíg Istennel EGGYÉ nem olvadok most rögtön!
politikusok: csoport karma (nem csak a szülőket választjuk ám meg leszületés előtt), sőt minden döntés kollektíven hat (pillangó efektus)
másrészről politikusok: miért érzed kizsákmányolásnak az adót? Jézus is megmondta, ad meg a császárnak, ami a császáré.. Közösséget alkotunk, rendben, vannak költségek, amit ki kell perkálni, ha a szüleidnél laksz, az a pénz, amit a rezsibe hazaadunk. Szóval kicsiben nézzük meg mi lehet ez: az állam, akárcsak a szüleink, hozhatnak rossz döntéseket, amit közös erővel tudunk csak helyrehozni. Mostani családok is adóságokban élnek, ahhoz, hogy törlesszenek, netán még ruhát is vegyenek, kell a bevétel. Jó, ilyenkor szokták mondani, bezzeg minket megloptak! Na persze, hány ember lopott akárcsak a munkahelyéről? Volt idő, mikor Hoffi is ezzel viccelt: onnan élsz, ahol dolgozol, közben meg a kezével mutatta a lopást. Nos, előbb-utóbb minden visszaüt. Biztos ismered a mondást: apáik bűneiért, fiaik vezekelnek. Ez csak annyit jelent, hogy a rossz program (mert hát látta a gyerek, apám is lopott) beépül a tudatába, és amíg azt meg nem változtatja, addig ugyanúgy rossz hatást gyakorol az ő életére is, így öröklődnek a rossz hatások, amit aztán tévesen családi átoknak keresztelnek. Nem beszélve erről: mikor lép a tett a vádak, másokra mutogatások helyébe. Olyan ez a politikai mutogatás nekem, mint a kötélhúzás, csak arra várok, ki unja már meg, kit érdekel mi történt, kakiban vagyunk, jó nagyban, nincs senki, aki kiránthat minket, kezdjünk már végre el megoldani a dolgokat, amik már kitudja hány éve (89 minimum) húzódnak! Itt a baj, senki nem akarja megoldani, csak sopánkodni. De ha őszintén a magad életére nézel, mennyire ér el tényleg a politika? Hol van a hétköznapjaidban? Jó, a tévéből kimászik, mert van aki nézi, hergeli magát. De adót eddig is fizettünk. Ezután is fogunk. Nincs kimondottan hatással az életedre, mert még a munkád is te választod, vele együtt a béredben is kiegyezel, nos, ezen lehet dolgozni a helyes önértékeléssel. Párkapcsolatra sem hat szerintem, sem a gyermekeinkkel együtt töltött percekre. Sorolhatnám még, de minek, ezeket úgy is tudod Te is. A politika csak egy eszköz sokak kezében, egy magyarázat, na ezért vagyok én a kis ember szerencsétlen, nem pedig saját magam hibás döntései miatt. Na, itt jön be a felelősség vállalás. Teljesen mindegy, Istent, vagy a politikát, vagy a szomszéd Géza bácsit okolom-e vagy sem, amíg én magamban fel nem kutatom a saját megoldandó leckémet, és végre nem kezdek el önmagamon dolgozni.
Csak ennyit tehetünk: önmagunkat tudjuk megváltani. Addig globális dolgokkal felesleges gyötörni magunkat, hiszen a globális problémát is problémás egyedek teszik össze (környezetszennyezés), és változás csak az egyedek szintjén lehetséges: minél több ember felismeri, hogy tudatosan védenem kell a környezetem, annál több ember nem fogja szennyezni, és még a végén szép lesz a világ.
Immunrendszer: csak akkor mondja fel a szolgálatot, és csak arra a betegségre produkál tünetet, ami bennünk, mint rossz beidegződés munkál. Egyébként gondolj bele, mind ugyanabban a környezetben élünk, mégsem mindenki pl: allergiás.
Tettél? Mit?
Végül is, azt sem tudom mi itt a félreértés (már megint, na de ez egy ilyen blog ma nekem :D)
Most meg már végképp nem értek semmit sem itt, annál is inkább, mert izivel mi egyet értettünk.
Ami az írásodban számomra félreérthető, hogy hullámzik a szavak értelme, sugallata felém: egyik mondatod alátámasztja, hogy igen, dolgozni kell, vizsgáljuk meg, ugyanakkor jön ez: mintha csak reménykedésed maradna. Mintha nem tehetnél már semmit.
Ezt érzem, bocsi, ha tévedek, minden esetre, sok erőt, kitartást, és jobbulást kívánok Neked, és ne feledd, erősebb vagy, mint gondolnád ;)
nem tudom miért, de azt is érzem, mintha más fájdalmát is magadra vennéd!
Kérlek, ne tedd! Elég a saját terhünk is, pláne, hogy annak is ártasz, aki terhét magára öltöd, hisz akkor hogy nőjjön szép pálmafává ?
Ebben igazad van, más fájdalmát is magamra veszem, de szeretetből. Azt súgja a szívem, hogy érezzem át, milyen állapotban van a hazánk és a Föld, azért, hogy aztán tudjam, mi lenne a jó, mik az igazi értékek, amik felé törekedni kell, és aztán segíthessek, amiben tudok. Ezen én is sokat gondolkoztam, miért érzem át ennyire, és erre jutottam. Nem bánom a dolgot, mert szeretetből teszem, ezt súgja a szívem. De az biztos, hogy még nem tudom tökéletesen kezelni ezt a helyzetet, és jobban meg kell tanulni megtalálni az egyensúlyt.
Kedves Anita! Köszönöm, hogy ezt megosztottad. :) Amúgy a politikában én olyan szempontból részt vettem aktívan is, hogy segítettem kampányolni a szerintem jó megoldást tudó pártnak (Jobbik). azért, hogy segítsek ezáltal hazámon. Erre vitt a szívem. Nem az adók zavarnak, hanem a rendszer és a politikai bűnözés, hazánk idegeneknek való kiárusítása, illetve a sok hazugság. Nem is a kevés pénz zavar, hanem ez: hogy rengeteg tisztességtelenséget láthatunk a parlamentünkben. De amúgy ez is kettős lehet akkor: ettől nem esek kétségbe. Meg kell állapítani a problémákat, majd tenni a szebb jövőért. :) Csoportkarma, ez érdekes amúgy. Azt én is érzem és tudom, nem véletlen születtem magyarnak. És örülök, hogy magyar vagyok, a bajok ellenére, egy csomó szépség van benne. Pl. a magyar nemzetben látszik a környéken a legerősebben a spirituális fejlődés. És nem is tudom megmagyarázni, egyszerűen örülök, hogy magyar vagyok. És nekem is feladatom e nemzet életét jobbá tenni, ha apróságokkal is, de sok kicsi sokra megy. Minden magyar azért született ide szerintem, csak fel kell ismerni, hogy összetartozunk. És így együtt lassan elhozhatjuk a szebb jövőt a nemzetnek.
A problémákat muszáj szerintem először nevükön nevezni, nem sopánkodás céljából, hanem mert így rájövünk arra is, hogy mi lehet a megoldás. A politizálás során (politikai fórumok) sokat tanultam, kellett a lelki fejlődésemhez, most már kialakult saját nézetem/értékrendem, amit korábban mások, szülők/barátok befolyásoltak. Feladatom volt megtalálni az egyéni utat: pl a családban előttem nem volt jobbikos. Aztán mivel jól nyomtam otthon a témát, így ők is rájöttek a dolgokra, és az egész család a Jobbikra szavazott. :) Na de jól elkanyarodtam a témától. :)
Betegség: nagyon sokat tettem ellene. Ennél sokkal rosszabb lett volna. De most sem félek, tudom, hogy a gyógyulás útján vagyok.
Kettősség: lehet kettősség van abban, amiket írok. Mert megállapítom a bajokat, amiket nem sopánkodásnak írok, hanem örülök inkább, hogy megállapítottam, így tudok nyitni a megoldás felé. :) Az is kettősnek tűnhet, hogy hiszek a vonzás törvényében, mégsem hiszem, hogy mindent úgy ahogy van, mi vonzzuk be. Inkább úgy, hogy a lehetőségekhez mérten, az általunk kijelölt irányba vagyunk segítve. Pl. most a sok a gondom, de haladok egy irány felé, amiben isteni szeretet segít, a lehetőségekhez képest, persze úgy, hogy amennyit tudok, én is teszek érte. De például van valami, amit nagyon szeretnék, ha megtörténne, nagyon sokat álmodozok róla. De tudom, ebben az életemben biztos nem történik meg, de ez nem jelenti azt, hogy későbbi életekben nem lesz lehetőségem hasonlókra. Szóval ez a kettősség, lehet, inkább egyfajta bizonytalanság: hogy "lehetséges, hogy egyszer úgy lesz, de nem biztos". Ez azzal kapcsolatos: hogy hogyan ébreszthetném rá én egymagam az izraeliek legalább jó részét, hogy akiket fasisztának tartanak, azok nem azok, béke meg úgy lesz, ha felhagyunk a kettős mércével, és igazságosak vagyunk más népekkel, és nem zsákmányoljuk ki őket, mint például velünk is teszik Simon Peresz és hívei. És hogy ez nem gyűlölet a zsidó származásúak felé, hiszen van köztük sok jó ember, ez egyszerűen egy politikai helyzet megállapítása és megoldáskeresés. Ezt nyilván nem lehet így innen a kis falumból betegen. :) Pedig meg is próbáltam a tőlem telhetőt: neten beszélni velük, de nem engedtek fel a zsidó fórumra, mert nemzeti radikális beállítottságú vagyok, és ez kiderült a bemutatkozásomból. Tudnám a konfliktusraa jó diplomáciai megoldást, és elképzeltem erre egy Avatarhoz hasonló történetet, de tudom, bármennyire szeretném, jelen helyzetemben nem valósíthatom meg, és a hatalomra nem is vágyok, csak hogy segíthessek, arra (nyilván az egészet nem tudnám megoldani, egy ember nem tudja, de ha kimondanék jó néhány igazságot, nyilvánosan, akkor már az segíthetne, csak az ilyen véleményűeket mindenhol megpróbálják elhallgattatni, pedig ha ezt teszik, és nem lesz megoldás, a konfliktus tovább mélyül)). Pedig nagyon foglalkoztat a téma, előző életem is kötődik hozzá, ez viszont meg nem lehet véletlen. Valószínű most az a feladat, hogy tenni valamit, pl spirituális kérést továbbítani Izrael felé, vagy ilyesmi, amit nem tehetek, azzal kapcsolatban elfogadni korlátaimat. Szóval ilyesmi szituációkra is gondolok azzal kapcsolatban, hogy nem tudok mindent megtenni, amire a szívem nagyon vágyik, hiába foglalkoztat valamiért feltűnően sokat.