Nehéz a jót befogadni
Elsőre talán meglepő, de vannak, akinek nehezünkre esik a jót elfogadni, befogadni! Hiába vágyunk a jóra, azért dolgozunk, küzdünk, hogy minél több jót megvalósíthassunk az életünkben, mégis amikor lehetőségünk nyílna, hogy megkapjuk, akkor csak szűken tudjuk a jót befogadni, vagy egyáltalán nem.
Vannak, akik azt érzik, hogy nem érdemlik meg. Másokban az egyensúly borul fel, vagy egyszerűen képtelenek több jó (és akár több rossz) befogadására. Vannak, akik attól félnek, hogy a jó után majd ugyanannyi rossz jön, vagy a sok jótól csak elszállnak, kiröpülnek.
Sokféle félelem, gátlás oka lehet a jó elutasításának, ki így-ki úgy védekezik ellene, miközben ezerrel küzdünk, hogy megszerezzük, és megteremtsük a jót az életünkben, széles e világban.
Pedig ha tudatosan megnyílnánk felé, képesek lennénk többet befogadni belőle, akkor észrevennénk, hogy pont annyi jó van, mint amennyire szükség van!
Te hogy állsz a jó befogadásával?
- Huszti Sándor - Önismereti tanító blogja
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
Hozzászólások
114 hozzászólásEgy álló napig piszkált a megjegyzésed, ami azt jelenti, hogy ült a dolog. Elhatároztam, hogy még alaposabban előveszem Jonathan hanganyagait a kérdésben.
Négy láb jó, két láb rossz!
Sziasztok!
A kulcs szerintem a hit, abban, hogy mindent megkapsz életed során, amire szükséged van, és ezt alázattal fogadd és adj hálát érte a Teremtőnek.
Te is azt add a másiknak, ami javát szolgálja. Nem tennék különbséget jó és rossz között, hiszen adott eset dönti el annak minőségét. A Fő, hogy ne árts és a javát szolgálja. Lehet adott pillanatban rossznak érzed, ítéled, de MINDEN a javunkra van és a lehetőségeket is jelentheti.
Merd ezért elfogadni a Neked szánt dolgokat és az ártásokhoz is megkapod azt. amivel védve vagy, hiszen a szeretet mindenkire hat, rajtad múlik elfogadod-e vagy nem.
Szeretettel írva gondolataimat
Még azt hozzátenném, hogy az ego sokkal szűkebb látókörű, ritkán lát olyan távlatokba, mint a "tudatosság fejlődése".
Az ego számára jó az, amitől jól érzi magát és rossz az, amitől rosszul érzi magát. Ez igazán egyszerű gondolkodás, nincs bele keverve nézőpont váltás, a különböző szintek, időtávlatok, változás, stb.
Vagyis, ha a másik szenved, de én jól vagyok, akkor ez jónak számít az ego szemszögéből, ezért is hívjuk ezt egoizmusnak.
én azt nem értem, hogy ok hogy nem tudjuk befogadni a sok jót és többnyire azért, mert nem érezzük méltónak rá magunkat egy bizonyos szint után.. de akkor meg mi a helyzet az olyanokkal, akiknek az önértékelésük nincs a helyén mondjuk. tehát többre értékelik magukat, mint amik valójában. ők ettől függetlenül mégse kapnak több jót az élettől. vagy de?
mert az önértékelés személyiség szintjén történik, a jó befogadásáról meg a lélek dönt? Csak találgatok. De jó a kérdés.
Szerintem ha a jó bekebelezése a személyiség szintjén történik, attól még erősebb lesz az ego, növekszik a személyes hatalma, amit aztán még eredményesebben használ arra, hogy elvegye másoktól azt, amiről úgy véli, hogy még jobb lesz neki általa.
Vagyis elvben nem kap többet, de mégis több lesz neki. Amikor beüt a spirituális értékrend váltás, és rádöbben az ember fia, hogy ez így nem túl ildomos, na akkor jönnek a nagy válságok és helykeresések a világban, ami az előbbi "hagyományos" módon működik. Vegyük el, ami jár.
Tudod, az utóbbi évek során rengeteg tapasztalatot gyűjtöttem az emberi viselkedésről, jellemről.
"de akkor meg mi a helyzet az olyanokkal, akiknek az önértékelésük nincs a helyén mondjuk. tehát többre értékelik magukat, mint amik valójában. ők ettől függetlenül mégse kapnak több jót az élettől. vagy de?"
Nem egy olyan embert ismerek, aki keresztülgázol bármin és bárkin, a végtelenségig egoista, erkölcsi skrupulusok nélkül átviszi a terveit, és a válasz igen: megkapja a jót, ami neki jó! Szerintem az ő önértékelésük a helyén van. Ha nem lenne, nem érnék el a céljaikat. Az már más kérdés, hogy mi hogyan látjuk őket. Ahogy én megfigyeltem, belülről üresek. Mindezek dacára jól érzik magukat a bőrükben.
sziasztok,
én nem így értettem, hanem mondjuk csak szimplán beképzelt arcokról van szó, akik többnek hiszik magukat. azért az nem feltétlen jár együtt másokon keresztülgázolásokkal.
a jó megkapása terén én meg olyan apró véletlenekre gondolok, amiket az élet dob elénk.
most megint vissza kell nyúlnom drogos élményeimhez, ahol ez sokkal intenzívebben kijön. ugyanis megfigyeltem, hogy egy-egy tegyük fel egésznapos "utazás" alkalmával annyi minden, annyi jó dolog történik az emberrel, mint máskor egy egész hét, vagy két hét alatt sem. hihetetlen dolgok. de mi a különbség, nyitottabb az ember, pozitívabb.. befogadóbb? rugalmasabb?
"nyitottabb az ember, pozitívabb.. befogadóbb?
rugalmasabb?"
természetesen kérdőjelek nélkül :)
természetesen. de hogy éred el ezeket természetesen?:)
Szia Bodza!
Szerintem ha valaki csak úgy átgázol másokon, mert úgy gondolja, ő több és neki több is jár, az valójában nem boldog, csak azt hiszi. Az igazi boldogság szerintem összefügg azzal, hogy (most lehet furán fogok fogalmazni), hogy érezzük a fényt, az igazi szeretet, ami ellentmond az önzésnek. Szerintem az ilyen ember még nem ébredt rá az igazi boldogságra, önmagára.
Én sem gondoltam másképp...:) Meg is írtam: ha kicsit is megfigyeljük őket: belül nagyon üresek. Vagy felébrednek, vagy nem.
Szia Kedves Bodza!
Ez egy látszólagos igazság, hogy aki keresztülgázol bármin és bárkin, az mindig megkapja a jót... az életet és a sors működését mélységeiben és hosszú távon kellene látnunk.. mert ironikusan egyenlít (egy életen belül vagy egy másik életben).
Abban igazad van, hogy a belső ürességüket valóban nem szeretnénk felvállalni!, még olyan áron sem, hogy jól érezzük magunkat a bőrünkben!
Az ő "jó"-juk a világ minden kincséért nem kellene nekem! Ahogy a világ minden kincse sem kellene.:) Úgy megyünk, ahogy jöttünk, akkor miért halmozni? Annyi legyen, amennyi elég. Nekem így ideális.
Közöttük voltam évekig, és ahogy írod is: jön majd az egyenlítés. Na most végre őszintén le tudom írni: örülök, hogy vége ennek a munkámnak!:) Tulajdonképpen ennek köszönhetem, hogy most itt vagyok!:)
Az alapfelvetés arról szól, hogy van valamennyi jó az életben, ami rád vár, de azt sem tudod befogadni valami oknál fogva.
Na most, aki többet hisz magáról, mint amennyi, az ettől a téves hitétől még nem kap több jót az élettől, és a (jót) befogadó képessége sem biztos hogy nagyobb lesz, csak mert Ő nagynak érzi magát! Ez két dolog. Az egyik egy téves énkép, a másik pedig egy képesség.
Persze lehet, hogy az esetek nagyobbik részében összefügg a kettő, a pozitív énkép (még ha hazugság is) serkenti azt a hitet, hogy megérdemlem a jót az élettől.
De ha valakinek problémája van a jó befogadásával, nehogy önmaga felnagyításával akarja ezt orvosolni! : )
Egyszerűen meg kell tanulni elfogadni a jót és ami ennek útjába van, azokat a gátakat egyesével fel kell számolni!
Ahogy én látom, érzem:
A megszokásokat nehéz elhagyni és lecserélni is csak fokozatosan lehetséges, mert valamiféle már megismert biztonságérzet szerűséget ad. Míg az új befogadásával sok minden megváltozik bennem és körülöttem, s ezzel az ismeretlenbe lépek.
Ha a jót elfogadom, befogadom, szükségszerű, hogy nyissak a világ felé, ergó védtelenebb, sebezhetőbb leszek. Ha gyarapítani is szeretném, akkor tovább is szeretném adni, ehhez lelkierő, bátorság, önzetlenség szükségeltetik... hogy képes vagyok-e rá, azt előtte még nem tudom, de egyfajta gát, ijedtség munkáll bennem (még akkor is, ha vannak már valamelyest jó tapasztalataim is).
Az meg, hogy a környezetem hogyan fog minderre reagálni, ahova ezer szállal kötődöm ez akár tudatosan, akár tudattalanul szintén ott munkál a mélyben.
Lehet, hogy csak én vagyok így vele, hogy a "jóba" is mintha csak fokozatosan - lépésről lépésre - tudnék beleszokni?
Úgy érzem a hitnél megint jófelé tapogatózunk, hiszen ha nem tudom elhinni (márpedig ritkán tudom az összes szinten elhinni - ebben a kétpólusú világban, - hogy a jó itt van körülöttem és csak arra vár hogy befogadjam, elfogadjam), akkor nem tudom megengedni magamnak, hogy elfogadjam, még akkor sem, ha ott van közvetlenül előttem.
A hitnél én úgy látom, érzem, hogy a transzcendesbe vetett hitem erősítéséért is tennem kell még, hinni abban, hogy ebben a hihetetlenül nagy és szépséges univerzumban van valahol egy hely, ahol fontos az, hogy velem, velünk mi van, mi lesz, és igenis erős és pótolhatatlan láncszeme vagyok a nagy egésznek (még ha a legkisebb kis csavarka vagyok is a láncszemben). Hinni abban (még ha elsőre agyalágyult ötletnek tűnik is), hogy valamilyen szállal valahova kötődöm ebben a nagy egészben. Hinni abban, hogy az egész mögött van egy tervszerűség, amely minden látszat ellenére is az életet és az építést szolgálja.
Pozitív énkép... hmmm! Ha már itt tartunk - nem tudom, ki hogy van vele, de én a belém rögzült negatív énkép átformálásán dolgozom egy ideje, ez viszont a jó befogadására is egy szűkebb keresztmetszetet tesz lehetővé...
Még jó, hogy szeretem a kihívásokat és persze folyamatosan próbálom megismerni, megszeretni és alakítani az "én kis világomat":)
Ezt nagyon szépen levezetted. Vannak dolgok, amelyekben óriásiakat tudok előre lépni, vannak dolgok, amikben lépésről -lépésben totyogok...:) Egy a lényeg: elindulni...
Tündér vagy! Jól esik amit írsz! (mindegy milyen szinten érint meg, szükségem van rá:)
... aszittem csak magamról írok:)
A legutolsó mondatodat találom a legcélravezetőbbnek a jó befogadására tett harcban. Ahogyan megismered magad, megszereted, habár a sorrend, (szerintem) bármikor felcserélhető, úgy rájöhetsz arra, hogy nem kell befogadnod a jót. Mert már minden jó, ami létezik, benned van. A világ, ahogyan látjuk, nem létezik. Csak TE létezel. A szépség és jóság létezik, a tervszerűség, amint említetted. Egy csodálatos, minden mindennel összefüggő REND. És az egész TE vagy.
"Még jó, hogy szeretem a kihívásokat és persze folyamatosan próbálom megismerni, megszeretni és alakítani az "én kis világomat":) "
Alakíts, ismerd meg és szeresd a te kis világodat, mert az a nagy VILÁG.
Szerettel
simonka
I like it :D
:) - nem tudom másnál ez a mosoly mit takar, Nálam a szeretet jele.
Ez a válaszom: :)
Szia Simonka!
Nekem is nagyon tetszik ahogy látod, ahogy leírod, és valóban nagyon "ül", nagyon igaz, amit írsz.
Szeretettel: M.
"nem tudom, ki hogy van vele, de én a belém rögzült negatív énkép átformálásán dolgozom egy ideje, ez viszont a jó befogadására is egy szűkebb keresztmetszetet tesz lehetővé..."
nem tudom jól értem-e, de én is ebben látok egy fontos tényezőt. leegyszerűsítve, hogy csúnyának vagy szépnek látjuk-e magunkat például.. mert ez kihat a környezetünk hozzánk való viszonyulásához is. és ha emberek szintjén működik, hogy szívesebben fordulnak hozzánk szólnak hozzánk emberek akkor, amikor mi szépnek látjuk magunkat - márpedig meggyőződésem, hogy ez így van - akkor viszont minden más területen is talán működnie kell ennek a dolognak nem? ez azért még nem túlértékelés, ez még nem káros, nemde? mert hát mindannyian gyönyörűek vagyunk.:)
jól látod
Ahogyan a jing és jang egymással szemben álló, de mégis egymást kiegészítő (komplementer) erőket jelentenek úgy a jó és a rossz is egymást kiegészitő kozmikus vagy földi erőket jelent, amelyek megtalálhatóak a világegyetem összes objektumában (börtön ~ tengerparti nyaraló) vagy folyamatában (5 találat a lottón~munkanélküli).
Tapasztalatom szerint nincs olyan hogy jó vagy rossz (az én szótáramban). A megközelítés relativ, mint az is hogy mit illetven mennyit gondolok magamról. Kihez viszonyitom magam? a szomszédhoz? a kollégákhoz? tesó? barátok? sztárok? ... mik a közös paraméterek? milyen eredményt szeretnék elérni? (első ránézésre hasonlit egy statisztikai felméréshez/eredményre, nem? )
kitünni a tömegből vagy beleolvadni akarok? előléptetést vagy lúzer besorolásban maradni? megismerni önmagam? kegyetlenül öszintelenni önmagamhoz? és másokhoz is? mit nyerek a jó vagy rossz befogadásával? stb.
Az elmúlt évek történései tulajdonképpen az én fejlődésemet szolgálta/szolgálja és megérte az a sok sírás. Eleinte ROSSZ volt sírni, csak sírni, sírni ...nevetés nélkül minden nap..., s néhány hónap elteltével már örültem a sírásnak, JÓ volt sírni, szenvedni, kapni a pofonofonokat és a rossz idővel átváltozott jóvá. Csodálatos érzés volt és most is változatlanul fantasztikus dolognak tartom a rosszat és a jót is, szerintem mindkettő egy és ugyanaz (természetesen a minőségi változáshoz társ volt mellettem a Sirály tanítások valamelyike :)
Emlékeztek?! van egy amerikai western film Clint Eastwoodal " A jó, a rossz és a csúf".
A "rossz" agyonlő három banditát, nevezzük külső környezetnek
A "csúf" gyanús mexikói bandita, legyen az ego
A "jó" egy fejvadász, legyen a lélek
aki bűntársait egy sikeres, fejpénzzel kapcsolatos csalás után megkötözve a sivatagban hagyta. Mindhárman megpróbálják egymást kölcsönösen rászedni, hogy egy elásott katonai kincset megszerezzenek.
Szerintem hasonlóképpen zajlott/zajlik bennem a jó, a rossz és csúf elfogadása és befogadása és a film zenéje/forgó szél a sivatagban pedig a szivem dobbanását vagy reakcióimat jelenti.
A legfontossabb, hogy a saját filmem végét én irom meg, nem Sergio Leone.
Érdekes, nem tudnám mondani hogyan jutott eszem ez a hasonlat...
"Tapasztalatom szerint nincs olyan hogy jó vagy rossz (az én szótáramban). "
Én is pont így érzek. Nincs jó vagy rossz, csak a VAN - VAN. De az nagyon JÓ. a Van.
És ahogy a filmet a belsőddé tetted! -csodálatos.
:)
nemrég agyaltam azon, hogy soha nem fog készülni már ennél jobb western.. akkor minden együtt állt ahhoz hogy ez létrejöjjön.. gondolkodtatok már azon, hogy ez a film az akkori "hidegháború" westernbe oltott megszemélyesítése? meg egyáltalán. mestermű.
http://www.youtube.com/watch?v=sXldafIl5DQ
Annak idején kb.három éve papírra vetettem terveim,álmaim és úgy terveztem,hogy tíz év alatt váltom valóra.Nagyon sok munka és kitartás árán,pontról,pontra hál istenek sikerült amiről akkor még csak álmodtam.
De az út ami ide vezetett annyira rögös és nehéz volt,hogy elfelejtettem,hogyan kell élvezni az életet.
Vissza nyerhettem valaha még az erőm?
Az ERŐ veled van!:)
Jó Neked, hogy mindezt végigvitted? Vesd össze a pozitív és negatív hozadékait, ott lesz a válasz a szemed előtt!