Engedd el...
Sziasztok!
Ma reggel 7-kor megkaptam a leckét a kisfiamtól. Napok óta készülnek a nagyanyjukhoz néhány napra nyaralni. A kétségek csak ott vannak bennem, hogy hány nap legyen, ugyanis nagyon ritkán találkoznak, nem ismerik egymást. Anyám ízig-vérig pedagógus, egészen más a világszemlélete. Tudom, hogy imádja az unokáit, de azt is, hogy amikor nagy ritkán meglátogat bennünket, egyszerre zúdítja rájuk az általa helyesnek vélt irányt. Ha nem fogadnak egyből szót, jön mindjárt a "neveletlen", "rossz gyerek vagy", stb. Egy egész hetet akart, de az sok. Én felajánlottam neki, hogy jöjjön ő először pár napra, járjanak kirándulni a környéken, ismerkedjenek össze, aztán mehet a hét nyaralás, kis idő múlva. Rögtön jött a válasz: nem bízom meg benne, hogy tud rájuk vigyázni. Pedig egyáltalán nem erről van szó.
Most épp ott áll az ügy, hogy nagylányom közölte: ő viszi a gyerekeket és marad is velük, mert nem bízza őket senkire.:)
Tegnap este párommal beszélgettünk erről, szerinte én láncolok magamhoz mindenkit.
Ma reggel az ölembe ült a kisfiam, fogta a kezem, mondta, hogy hiányozni fog itthonról mindenki és minden, de megpróbál majd csak kicsit sírni. Beszélgettünk.
Aztán ezt mondta, így szó szerint: "anya, engedd el, akit szejetsz, úgyisz visszajön hozzád"! /Most volt négy éves. /
Lecke feladva.
- bodza blogja
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
Hozzászólások
14 hozzászólásMegható és mennyire igaz, amit a kisfiad megfogalmazott!
Igen, a gyerekeink valóban nagyon sok mindent képesek megtanítani velünk, ha van bennünk elég tisztelet és alázat ahhoz, hogy meglássuk a tanítást, ezt én is így tapasztaltam nagyon sokszor. Annyira igaz ez, hogy néha azon is elgondolkodtam, hogy akkor most ki nevel kit?, bár tudom, hogy ennek nincs jelentősége::))
Kedves, Drága Bodza! Mit tehetsz? Gondolatban szeretetenergiákat küldesz feléjük, míg távol vannak és megbízol az Édesanyádban, hogy másképp bánik a gyerekekkel mint annak idején Veled (!), merthogy ez így szokott lenni a valóságban.
Ha újra hazajönnek már nem fogod bánni, hogy elengedted őket, mert önállóbbak lesznek és sokat tanulnak az új környezetben.
Azért majd írj róla, ha megjöttek, hogy mik a tapasztalataid:)
Addig is kitartást és türelem gyakorlást Neked!
szeretettel: M.
"merthogy ez így szokott lenni a valóságban. "
A szülő dolga hogy neveljen, a nagyszülőé, hogy kényeztessen... :))
Jó lehet a gyermekeid anyukájának lenni...
Nekem az is tetszett, ahogy a Nagy átvette anyukája aggódását! :-)
Az jutott eszembe, hogy talán nem is azért kell elengedni a szeretteinket, mert akkor visszajönnek hozzánk, hanem mert ha szeretjük őket, akkor tudjuk, hogy ők önálló lelkek saját úttal, tanulnivalókkal. Valahol olvastam egy erre vonatkozó mondást, nagyon megmaradt bennem, és alapjaiban változtatta meg elképzelésemet a gyereknevelésről. Sajnos, csak a saját szavaimmal tudom visszaadni: A gyermekeink nyílvesszők. Egyetlen dolgunk van, hogy útjukra indítsuk őket, utána pedig nem tehetünk mást, mint figyeljük röptüket.
Ha jól értettem a történetedet, Te sem a köztetek megnövekvő fizikai távolság miatt nem akartad őket első körben elengedni, hanem inkább attól féltetted őket, hogy rossz tapasztalataik lesznek anyukádnál. Ismerem ezt az érzést: a gyerekeimnek én is mindig a lehető legjobbat akartam, féltettem őket a lelki sérülésektől. Aztán arra gondoltam, hogy nekem is szükségem volt egy elég borzasztónak megélt gyerekkorra ahhoz, hogy szándékomban álljon a szüleimnél magasabbra kapaszkodni spirituálisan. Most már tudom, hogy az én lelkem azért választotta a gyerekkori rossz élményeket, hogy legyen valami, amiből ki akarjon törni, és így magasabbra jutni, mint egy átlagos gyerekkor esetében. Szerintem nagyon kevés lélek születik akkora tudatossággal, hogy egy gyönyörű gyerekkor után is Isten felé nyúljon, és az egységbe vágyjon. Legtöbben akkor szerintem megelégszenek a szüleik által nyújtotta példával, és nem jutnak tovább.
Nna. Ez azért nem azt jelenti, hogy innentől kezdve minél rosszabb gyerekkort igyekszem a gyermekeim elé varázsolni, csak ha mégis becsúszik valami rossz élmény az életükben, ami lelki sérüléssel jár, már nem akarom megoldani helyettük a problémájukat.
Hiszem, hogy a lelki problémák megoldásában is edződniük kell, meg kell tanulniuk a sérülések feldolgozását egyedül.
Szóval: ha még a kisfiad is azt akarja, hogy engedd el, akkor vagy tudja, hogy szuperül fogja magát érezni a nagyinál, vagy tudja, hogy ott valami újat meg kell tapasztalnia, amiből aztán sokat tud tanulni és fejlődni.
Nekem ezek a gondolatok segítettek anno, hogy ne akarjam görcsösen óvni a csöppjeim lelki világát. :)
A párom szinte szóról szóra ezt mondta! Önállósodniuk kell, edződni, nyitni a világ felé - ezzel a görcsös ragaszkodásommal, túlaggódásommal egészségtelenül láncolom magamhoz őket. Így járt a nagylányom is, tessék, az élő példa: a két kicsi nélküle sehová nem mehet!:) S ha ő van az otthontól távol, képes hatalmas pánikrohamokat produkálni, és hazajönni a biztonságába. Jó, idáig azért nagyon sok minden vezetett az életében, de ahogyan én, most ő is ugyanúgy megindult a nagy változás útján. A debreceni egyetemről átjelentkezett az ELTE-re, egy olyan szakra, amire kicsi kora óta vágyik - és nagyon-nagyon várja már a kezdést!
Igen, kellenek a sérülések, de már tudom, nem lesz baj, hiszen anyukámmal az utóbbi napokban rengeteget beszélgettem telefonon, és ők ugyanolyan /ha nem nagyobb/ izgalommal várják ezt a pár napot, mint a kicsik!:)
Most kényeztetik éppen hárman, mert az előbb hívtak fel, hogy másfél órája sír, mert annyira hiányzom neki.
Azt mondta a telefonban, hogy hiányzol anya, fáj a kis szívem, de nem sírok sokat, mert azt ígértem neked...:(
Pedig alig tudta végigmondani, úgy hüppögött.
Holnap mennek az állatkertbe, imádja a pingvineket, remélem, meggyógyul a kicsi szíve.:)
Biztonságérzet hiánya - nekem is ez van pici korom óta. Valószínű, innen ered, hogy a sajátjaimat láncoltam - de csak eddig. Most nézek nekik nagycsaládos tábort, még belefér a nyárba. Önállósodjanak csak.
Az én gyerekkorom és az övéké között annyi a különbség, hogy én valósággal imádtam, ha nem kellett otthon lenni.:) Honvágyat csak egy idióta úttörővezető képző táborból éreztem, ahol reggeltől estig ideológiát sulykoltak. A szobatársammal kinéztük, hol van lyuk a kerítésen, s mivel egy utcában is laktunk, még aznap este összepakoltunk és hazalógtunk. Villanyoltás után, keresztül a Nagyerdőn, aztán a városon... Volt otthon egy kis csetepaté, aztán szeptemberben az évnyitón ki kellett állni az egész iskola elé, ahol alaposan megszégyenítettek bennünket. Közben azt gondoltam: bánja kánya, örülök, hogy a tíz napból csak négyet kellett lehúzni azon a rohadt helyen.:) A többi kirándulásom teljesen oké volt, egy baj volt a végén mindig: haza kellett indulni...:)
Elengedtem őket, az esti vonattal mentek, boldogan integettek mind a hárman...:) Úgy egyeztünk meg végül, hogy már pénteken hazajönnek, s ha minden oké, augusztusban ismét mennek - akkor már egy hétre. Akkor van a Cívis Korzó Debrecenben, ott aztán van rengeteg program...
Túl aggódós vagyok. Anyukámtól vettem át, ő is ilyen volt, de tényleg tudom, hogy nagyon fognak rájuk vigyázni.:)
Sokat gondolkoztam tegnap este ezen az egész történeten. Eleinte még nagyon szorongtam, aztán szépen csitult majd teljesen eltűnt. A kutyával voltam lent, tömény hársillat, csend, langyos levegő. Megérintett. Hat éve nincs körülöttem csend.
Valahonnan belülről elindult egy érzés, milyen feleslegesen is aggódom én. Mindenki a legjobb helyen van. Végre van időm azokra a dolgokra, amelyeket csendben kell végezni. Van egy kis időm magamra - csendben.:) Van időm a páromra - úgy mint régen. Ma reggel már sokat nevettünk megint. Holnap megyünk egyet az öreg folyóhoz kirándulni.
Elengedni azt is, akit szeretünk...Egy percre, egy órára, napokra, hetekre, hónapokra...Hagyni élni a saját életét. A családi fészek úgyis mindig itt lesz, ide tér vissza mindenki. Aggodalom helyett jól és jóra használni ezeket az időszakokat.
Nekem ajándék ez a nap, legyen számotokra is az!:)
Legyen minden nap ajándék számodra Drága Bodza, és az is lesz, ha hagysz néha egy kis teret és időt Magadnak is...:)
Látod, elrendeződik minden Benned és a családod többi tagjában is. Édesanyádnak hatalmas örömet szerzel azzal, hogy együtt lehet a picikkel, nekik sem árt a körbenézés, új élmények megismerése, tapasztalása, Nektek pedig otthon, egy kis kikapcsolódás a taposómalomból...:)
Csak gondolj vissza, hány évig vágytál az igazi Családra, Bodza...
jó tudni azt, hogy mindenki: a te gyermekeid, az én gyermekeim, te is én is mindannyian Isten gyermekei vagyunk, és ő úgyis vigyáz mindannyiunkra bárhol is járunk, ha engedjük neki!
Szia Bodza!
Újra együtt a család? Hazajöttek a gyerekek?
Hogy érezték magukat? Hogy élték meg? Látsz-e változásokat Náluk? Jöhet a következő egy hetes megoldás?
Írj légy szíves, olyan jó olvasni az írásaidat, s annyira jó lenne tudni hogyan sikerült Nálad, Nálatok az elengedés lelkigyakorlata.
Puszillak: Marcsi
Szia Michaelita!
Milyen kedves, hogy nem feledkeztél meg rólam!:)
Képzeld, annyira húztam-nyúztam volna az indulás időpontját, hogy a végén még aznap este vonatra ültettem a gyerekeket! Így kaptak + egy napot. Első este sírdogált utánam a kicsi fiam, aztán másnap már nem. Elég sok helyre elmentek, minden új volt számukra, úgyhogy estére ágyba zuhantak.
Mindent összegezve nagyon jól sikerült a kirándulásuk, édesanyámék nagyon boldogok voltak, abban a szörnyű hőségben még a papa is velük tartott / ő anyukám második férje/, pedig súlyos asztmája van. Nem volt semmi baja, jött-ment velük, sokat nevettek, olyan dolgokat csináltak, amit már ezer éve nem...
Én igazából akkor nyugodtam meg, amikor szálltak le a vonatról itthon. Nagyon hiányoztak az én kis csibéim. Párom nem szólt egy szót sem, mindig lefoglalta magát valamivel, esténként sétáltunk, tudtam, hogy azt érzi, amit én.
Másnap mondta anyukám, hogy talán jobban elfáradtak, mint a gyerekek!:) Szeretettel váltak el, semmi baj nem volt, nem kellett senkit fegyelmezni. Augusztusban még visszamennek pár napra.
Olyan szeretetet éreztem meg édesanyám felől, hogy hihetetlen. Úgy érzem, végre kezd teljesen rendbe jönni a kapcsolatunk. Így, 40 év után ideje is már. Nem haragszik, én nem haragszom. A lényeg ezentúl a MOST, ezt sikerült tisztáznunk. Az, ami volt, nem hiába volt. Sok mindenre megtanított, ahogy őt is. Szeretem.
nagyot tanultál.
Szeretlek
Köszönöm!:) Szépen, lassan, lépésről-lépésre.:)
Tisztába teszek egyet, addigra ott a másik...
Nagyon intenzív ez így, de ha így kell lennie, hát jöjjön!
Édesem! Téged elfelejteni nem lehet, csak szeretni nagyon-nagyon! (kérdezd meg a többieket, ők is ezt fogják mondani!)
Annyira örülök neki (örülök Veletek), hogy jól sikerült ez a kis nyári vakáció és mindenki örült, boldog volt.
Hidd el a következő, augusztusi alkalomkor már Te sem fogsz annyira aggódni, hanem élvezed a Pároddal a kettecskén levés ritka örömét. Mert nagyon kell olyan is néha!
Puszillak szeretettel: Marcsi