Szia!

Miért kellene mérnünk?
Ha mérnénk, akkor melyik tudásunkat mérnénk, amelyik a fejünkben van, vagy azt az igazi bölcsességet, amelyiket a szivünkben hordozunk? Azt a tudást, ami meg nem a sajátunk, hanem a közösből ráérzéssel, intuicióval lehozunk, azt meg hogy mérnénk?

Szóval engem meglepett a kérdésed, s egyenlőre csak visszakérdezni tudok...

Én azt látom az életben, hogy mindenki más és mást tud, más és más valamiben jó, tehát folyamatosan tanulunk egymástól és ez így van jól, sőt úgy gondolom, hogy így van a legjobban,...mert esetleg még hátrányunkra is válna ha nem így lenne (bár ebben nem vagyok biztos...)

S annyira szeretek tanulni Tőletek!
Ne mérjük le mit tudok/tudhatnék (és mihez képest:), mert még elbíznám magam és nem tanulnék tovább:)

Annyit tudnék a témához hozzászólni, hogy a szellemi látó (aki nem homályos asztrális látó, mert az szubjektív elemeket visz bele), látja azt, hogy az asztrál testedben lévő gondolataid, érzéseid, érzelmeid milyen formát alkotnak, Vagy körbehatárolt, vagy káosz.
Ehhez a szellemi látáshoz elengedhetetlen a morális változás, mert sokan úgy vélik, az Atlantiszból visszamaradt homályos asztrális látásuk teljesen objektív és nem szükséges hozzá, az életmód beli és szemléletmódbeli változtatás.
Ha valami mérő dologra gondolsz, akkor ezek a szellemi látók meg tudják határozni a jelenlegi állapotodat, amiből valószínűsíthetik, hogy merre tartasz.
De a legfontosabb az, hogy minden relatív. Vannak olyan lelkek, akinek egész életében csak az a feladata, hogy másként tekintsen a nőkre(ami nem kis feladat)...de akad olyan is, akinek több mindent kell megváltoztatnia. Ezért is relatív az, hogy ki hol tart.
A most pillanata a fontos...merre indulsz el...mert elindulhatsz önmagad felé és az ellenkező irányba. Ha már azon az úton vagy, ami önmagad felé visz, akkor egyre jobban rendeződik körülötted minden, talán hirtelen lerombolódik valami, de ennek ellenére az energiaszinted ideálissá kezd válni.

Legyen szép napod.
Az aura fotó is egy mérő dolog, de azt nem tartom hitelesnek.

Szeretettel,
izi

Én is sokszor összezavarodom az oldalon olvasott véleményektől. Van egy-két ember, akinek nagyon adok a véleményére, bár az sem a tökéletes megoldás, hiszen nem ismerem jól őket. Nagyon kezdő vagyok spirituális témában, mégis sokszor azon kapom magam, hogy elbíztam magam, és k...va okosnak gondolom magam. Aztán persze jön valami jó kis élethelyzet, és helyre tesz. Nekem az a válasz az indító kérdésre, hogy az élet hozza a mércét... Törekszem a tudatosságra és az állandó jelenlétre, de azért tudnom kell, hogy hol tartok éppen... tudjátok, a szintek!!! (ez lesz a síromra írva :)
Ja, és még annyi, hogy én feltételezem a maximális jóindulatot a többiek véleményében, vagyis maximum tévednek, de nem piszkálódnak. (Bár Miklósunk erre pont a rossz példa, de valahogy nem vette el a kedvem... :)

én merem.. merőkanállal!:)

Kedves Beatrixalyssa!

Én már 3-4 éve keresem az utam, de rendszeresen kb. fél éve járok ide erre az oldalra. Többféle problémám volt, családi viszonyok, párkapcsolat és anyagi nehézségek terén is. Volt, ami néhány hónapra rendbe jött, aztán jött helyette más és olyan is volt/van és lesz még, hogy néhány probléma újra visszatér. Annak ellenére, hogy már jó ideje ébredezek, keresem a megoldásokat, mégis sokszor úgy érzem egyre mélyebb a gödör körülöttem.
Néhány hete még engem is sértett és felháborított, amikor valaki kritizált valakit itt az oldalon, mert én bizony minden kritikát magamra vettem. Olvashattunk-hallhattunk azokról az útkeresőkről, akik panaszkodnak csak, de változni valójában nem akarnak. Én bizony azt gondoltam, hogy igen, ez vagyok én. Aki csak a problémáit látja és hiába keres, hogy hogyan lábaljon ki belőle, mert valójában nem akar változni. Volt úgy, hogy elegem lett, mert a 77. ezoterikus-spirituális könyv után már eljutsz oda, hogy úgy érzed, nem tudnak már újat mondani, s nem értettem, hogy miért nem változnak akkor a külső dolgaim, miközben annyi mindent próbálok tenni.

Egyre több időt fordítottam meditációkra és egyre görcsösebben akartam a fejlődést, mondván: nem igaz, hogy ilyen tehetetlen hülye vagyok, hogy nem bírok kimászni a magam teremtette galibákból! Nagyon sok múltbéli ok, sérelem jött fel az utóbbi időben, hogy mik voltak azok a lelki állapotok, helyzetek, ami miatt a múltban rossz (?) döntéseket hoztam. Jöttek az okok, de megoldás semmi. Aztán tegnap a sokadik kiborulásom után ráébredtem arra, hogy iszonyat szigorú vagyok magammal és azért vettem magamra a kritikákat, mert valójában én utálom magam azért, hogy nem fejlődöm elég gyorsan. Mert úgy éreztem, hogy nem jól meditálok, mondtam magamnak, "mert ilyen hülye vagy, hogy még elmélyülni sem tudsz rendesen." És kívülről is kaptam olyan kritikákat, hogy valójában nem akarok változni. De aztán rájöttem: végül is ki mondja meg, hogy milyen ütemben kell fejlődni? Az egóm (ami ugyanúgy részem önmagamnak) egyszerűen be van tojva, mert nem tudja (nem tudom), hogy hogyan lábaljon ki a káoszból. Úgyhogy tegnap azt hiszem - legalább is most úgy érzem - megbocsátottam magamnak, próbálom magam szeretni és elfogadni olyannak, amilyen vagyok. S persze sűrűn kell emlékeztetnem magam arra, hogy igen is jól csinálok dolgokat, sőt azokra a dolgokra kell figyelnem, amit jól csinálok, nem arra, amit rosszul. Persze, az ember tartson önvizsgálatot, de ne úgy, hogy közben állandóan ostorozza magát.

Azt hiszem ez a fejlődés kulcsa. S köszönöm mindazoknak, akik erre ráébresztettek. (Többek között Sanyi és Edit).

Szóval továbbra is csinálom a meditációkat és igyekszem türelmes lenni magammal.

Amúgy meg ami a te lelki fejlődésedet illeti, csak néhány hozzászólásodat olvastam, de úgy gondolom, hogy összességében egyszerűen nem lehetsz alacsony tudatossági szinten, még ha ez most nem is tudatosult benned, mert az a lélek, aki ilyen nehéz feladatot kap, vagy bevállal, az szerintem már előrébb van, csak nem tudja magáról.

Szóval sok türelmet és erőt kívánok neked is Önmagadhoz.

Üdvözlettel: Kriszti