A pucér megvilágosodott | Önmegvalósítás.hu

A pucér megvilágosodott

pucer_megvilagosodott.jpg

Arról beszélgettünk Zoli barátommal ma este, hogy vajon ha Önmagad elérésének ára lenne, akkor mi lenne az a végső ár, amit még kifizetnénk érte?
Egy Önismereti tanfolyam 2 napjáért kifizetünk 6000 forintot. Egy hosszabb tanfolyamért, mint a Sirály tanfolyami csomagok, megéri 100.000 forintot fizetnünk. Egy autóért reálisnak tartunk 2-3 milliót és egy házért nem sajnálunk pár tízmillió forintot sem fizetni. De vajon odaadnánk-e mindenünket, ha ez lenne az ára annak, hogy Önmagunk lehetünk?

Mi az a minden? Ebbe beletartozna az összes pénzünk, az összes vagyonunk, a kapcsolataink, a kötődéseink, a terveink, a vágyaink és a céljaink is! Minden, amit elértünk, amik vagyunk és amik lenni szerettünk volna.
Ha mindezt odaadnánk, akkor gyakorlatilag nem maradna más, csak az, amit nem tudunk odaadni, mert az Én vagyok.

Vajon hányan adnák meg érte ezt az árat és mondanának le mindarról a kényelemről, büszkeségről, beilleszkedésről, amiért az elmúlt évtizedekben annyit küzdöttek?
Nem sokan.

Nem sokan választanák Önmagukat, ha utána a társadalom szemében senkik lennének. Mert akinek nincs autója, háza, családja, párkapcsolata, munkája, pénze, múltja, jövője, tervei, vagy elvei, az egy senki. Nincs semmije, tehát senki. - vallja a társadalom.
Ha van valamid, akkor már vagy valaki.

És ha csak egy valamid van, Te magad, akkor is senki vagy? Vagy pont attól vagy valaki, hogy Önmagad vagy?!
Lehet, hogy azok, akiknek majdnem meg van mindenük, kivéve saját maguk, pontosan Ők a senkik?!
Talán azért van annyi mindenük, mert Ők is Önmagukat hiányolják, csak ezt még nem ismerték fel, ezért mindent megragadnak, ami valami. Azért olyan elkeseredettek és zavartak, mert a sok kacat között mégsem találták meg Önmagukat!

Te mit gondolsz?  

... és mit választanál? Önmagad lennél inkább, vagy valaki mások szemében?
Odaadnál ezért mindent, amid volt, van és lehetne? Mernél lenni egy pucér megvilágosodott?

Beküldte: | 2009. febr. 23. hétfő - 22:06

Hozzászólások

5 hozzászólás
Aditi képe
Az áldozat ára
2009. február 24. kedd, 0:58 | Aditi

Kedves Sanyi és kedves mindenki!

Köszönöm a kérdést!
Jelenleg úgy néz ki, nincs más választásom, mint önmagammá válni akár azon az áron is, hogy pucér megvilágosodott leszek. Olyan kegyelemben van részem, amely mindent lehánt rólam, amit az egom épített fel. Szinte semmim sincs már abból, ami volt három éve. Család, munka, egészség, otthon, volt kapcsolatok. Mintha elvették volna az életem, hogy egy újat építsek. Ahogy kiveszik a májam is remélhetőleg nemsokára, és egy újat kapok helyette. A keleti tanítások szerint a máj a szellem lakhelye, vagyis az életünké. Mindazé, amivé válunk önmagunk által.
Ráadásul ez a változás belül is zajlik. Lassan már én sem ismerek magamra. Volt K.E. nincs K.E. Elveszítettem a motivációimat olyan dolgokban is, amelyet óriási kitartással, szívvel-lélekkel, egész életemben műveltem, gyerekkoromtól kezdve, mint például a zongorázás. Minden iskolát kijártam, sok sikerem volt. A legtöbben csak így ismernek. Olyan volt a hivatásom, mint a bőröm. Ami most eltűnik. Mint a köd. És sokan nem értik. Mert a személyiségemmel azonosítottak. Meg az életemmel. És sokszor én sem értem magam. Mert többségében én is ezt tettem.
Volt egy csodálatos megvilágosító erejű élményem ezzel kapcsolatban a gimnáziumban, ahova jártam. Fiatal iskola révén, most szervez Baráti Kört, aminek elsősorban azt a célját tűzte ki, hogy segítsen motivációt találni a mostani középiskolás korú diákok számára. Fantasztikus élmény volt visszamenni és megtapasztalni azt, ami ott történt. Lerövidítve annyi, hogy rádöbbentem: bár ők is, ott is a szerepeimmel azonosítottak leginkább, de tudat alatt nem. Szerettek és szeretnek most is. Így, teljesen kicserélve, szinte pucéran is. Csodálatos, felszabadító élmény volt.
Azon tűnődtem, milyen kapcsolódást találhatnék az életem, a mai fiatalok élete, és a között, amit attól az iskolától kaptam, és ami egyben motivációt jelentene számukra ebben a világban, ahol minden érték, morál, anyagi lelki és szellemi dolog olyan gyorsan tűnik el és bukkan elő: hát éppen ezt! Azt, amit tanáraim egyéniségnek neveztek, és olyan emberséggel és szeretettel ápoltak bennünk, valójában a szellem, önmagunk megerősítése volt mindig is bennünk: a türelemé, amivel teremthetünk, az állhatatosságé, ami erőt ad, az elhivatottságé, amiből hivatásaink születnek, a valódi közösség teremtőereje, ami egymásra irányuló figyelem és elfogadás, a szereteté, mely kapcsolataink, odaadásunk és szerelmeink valódi alapja. Rájöttem, hogy csodálatos ajándék volt az életemben ez az iskola, mert miközben sok tanulmánnyal, készséggel, értékrenddel, élménnyel és tanulással szórakoztatott, valójában vezetői példájával, szellemiségével felkészített azokra változásokra, amelyeket most élek át. A belső változásokra. Furcsa, de így van.
Nem könnyű megélni a változásokat. Elengedni mindazt, amiről azt vélted, te vagy. Szembenézni az összes ragaszkodásunkkal, és a legnagyobb félelmeinkkel, melyek láthatatlanul, ott morajlanak, kitörésre várva, hogy a világosságon felismerhetővé váljanak. Úgy érzem, mintha kihúzták volna a lábam alól a földet. Félek elengedni a múltat, aztán sietve nekifognék, hogy valamit gyorsan építsek a helyébe, amit megmutathatok a világnak: "látjátok? ez vagyok én!" Mert lassan annyira nonkonformistává tesz az életem, hogy nem leszek beazonosítható. Ha egy ismeretlen megkérdezi, mit csinálok, már nem tudok egyszerű, társadalmilag elfogadható választ adni. Mert nincs. És nem tudom megmagyarázni sem. Hogyan magyarázzam meg, hogy éppen kicserélődik a személyiségem? Hogy nem tudom, ki vagyok, és ez néha halálra rémít (mert az egóm bepánikol), néha pedig ott a tudatosságom, ami által summázom: itt tartok, minden rendben. Hogy ettől olyan szélsőséges a lelkiállapotom, ki érti meg? Senki. Esetleg az, aki felismerte, hogy hasonló cipőben jár, és éppen tud figyelni. Mert éppen nincs pánikrohama.
"Véletlenül" a napokban ismertem fel, hogy a Bak jegyűek sorsának ez a transzformáció törvényszerű állomása, és ezzel párhuzamosan azt is, hogy most ez egyben egy globális folyamat is. Mármint a személyiségünk lehántása, átformálódása. A dimenzióváltás folyamatának része.
Visszatérve a kérdésre: már három éve is sejtettem, mi fog történni, és "szent küldetésem" boldog tudatában vetettem bele magam. Nem is nagyon lett volna más választásom, mert alig volt néhány hónapom hátra, és azon túl, hogy mindig is hittem a "csodákban", a gyógyulásom kulcsa volt ez az út, és abszolút törvényszerű (sorsbéli) az életemben. Ez egyébként a csillag-képletemben is benne van.

Most azt mondom: valószínűleg minden áldozatot megér megtalálni önmagunk, akár a teljes lepucérodás árán is, mert onnan van esélyünk biztos alapokra építeni. (Sziklára, ahogy Jézus mondta.) Ugyanakkor valószínűnek tartom, hogy a lepucérodás nem törvényszerű, sorsok válogatják. A tudatos teremtés kiváltja. De aki annyi karmát hozott le, hogy az égig ér (mint oly sokan közűlünk), nem tudja gyakorolni a tudatos teremtést addig, míg el nem kezd megtisztulni a karmáktól. Ilyenkor jön az élet, és "lepucérít" (Torony Arkánum), hogy meglássuk, kik nem vagyunk, és mögötte a valóságot.
Az utolsó néhány kérdésedre válaszolva, kedves Sanyi, pedig azt mondom, mindezek ellenére, nem attól vagy önmagad, ha minden vagyonod eladod, és elutazol mondjuk Indiába, gurunézőbe. Az csak az út eleje. Még többet el fognak venni, addig, amíg már semminek a hiánya nem fáj, sem egy testrészé, sem semmilyen érzelemé, vágyé, vagy félelemé, mert önmagunk megtapasztalásának a lényege valami ilyesmi: tudni és átélni, hogy nem a testünk, lelkünk, személyiségünk, de még csak nem is az életünk vagyunk. Minden lecserélhető. És ezért ellenkezőleg is igaz a történet: attól, hogy valakinek minden megvan, még lehet, hogy önmaga, mert már stabil alapokra építette fel. Az is lehet, hogy hazugság az egész, és kompenzáció. A belső viszonyulás határozza meg a különbséget. A látszat csak illúzió, ugyebár. És minden, és az ellenkezője is igaz!!! Szerintem ez a legnagyobb igazság a világon.
A pénzről csak annyit, hogy természetesen ezek közül semmi sem kifejezhető pénzben. Semmi, ami élő, és igaz, nem kifejezhető pénzben. A pénzzel kapcsolatban sok illúzió kering főleg a spirituális tanítók körében. A pénz maga is egy illúzió, szerintem. Valójában nincs szükség rá. Működik nélküle is a világ. Csak mi így választottunk. A pénz az elme találmánya, a kollektív egóé, és a szeretet-energia áldozata nélküli haszon-szerzés kétes gyümölcse szüretelésének céljából teremtették. Lehet, hogy élni lehet vele tisztességesen is, de nem szükségszerű. Olyan, mint a műanyag. Sok van belőle és nehezen emészti meg a világ.
Szóval: mindent áldozni a szeretetért, önmagunk megtapasztalásáért, és megrendíthetetlenné válásunkért, szép de nagyon fájdalmas út. Az aszkéták útja. Mindent adni önkéntes, tudatos áldozatból, örömmel, a szentek útja. De talán lehet máshogy is. Mert amit ennek az útnak a végén megtapasztalunk az csupán annyi, hogy el tudjuk választani az illúziót a valóságtól és rájövünk, hogy valójában minden illúzió a puszta tudatunkon, a szereteten kívül. Ezért illúzió a halál is, és bármi megteremthető és bármi lecserélhető. Még a Dharmánk is. Minden átírható a tiszta-lelkűek számára. Amit szeretettel élünk meg, hálával és odaadással, az örök és megrendíthetetlen részünkké válik. Amit nem, azt előbb utóbb lerombolják a változások.

Mindenkinek sok kitartást, erőt kívánok az utazáshoz!

Örök szeretettel: Edit

ki szerint pucér?
2009. február 24. kedd, 15:10 | csaesz   Előzmény

Szia, kedves Edit! Nagyon szurkolok ám Neked! Én talán szerencsésebb vagyok, mert nem veszítettem el mindent ahhoz, hogy "észhez térjek" Csak a párkapcsolatomat. De azt anno úgy éltem meg, mintha totál kihúzták volna alólam a talajt. A karmához nagyon nem értek, de nem vagyok biztos benne, hogy csak tőle függ, ki mit veszít azért, hogy elinduljon az útján. Ha jobban belegondolok, az én életemben is voltak finomabb jelzések, csak olyan kényelmes és biztonságos volt nem észrevenni őket! Aztán, mivel a finom utalásokra nem reagáltam, kaptam egyet a péklapáttal az égiektől. Most-ebből tanulva- próbálok nagyon odafigyelni a finomabb jelekre is, és nagyon nyitott lenni a változásra, változtatásra. Részemről nem kérek többet a péklapátból, inkább megvilágosodom anélkül.
Egy másik gondolat: szerintem egy megvilágosodott ember már nem fogja a szó negatív értelmében pucérnak érezni magát csak azért, mert a társadalom, vagy a mostani önmaga őt úgy ítéli meg. Úgyhogy, nyugi, mire megvilágosodunk, fogunk annyit változni, hogy ez a kérdés ne jelentsen számunkra problémát.

Aditi képe
Létezhet eleve elrendelt (velünk született) lepucérodás-program?
2009. február 24. kedd, 23:45 | Aditi   Előzmény

Szia! Köszönöm a biztatást!

Egyébként éppen ez a legnagyobb dilemmám ezzel a témával kapcsolatban, amit pedzegettél, nevezetesen, hogy meddig kell vajon még lepucérodni, és hogyan lehetne közbeavatkozni és máshogy haladni a megvilágosodás felé? A karmák alatt azt értem, hogy a májam egy nagy adag élet-ellenesség tárhelye, és még erre jön egy csomó ez élet-beli program, amit a felmenőim hagyományoztak rám és szintén erről szólnak. Sokat ezek közül feltártam, tudatosítottam és ez segít a változásban, de ez rengeteg energiámat emésztette fel, ami éppenséggel hiányos a máj alul-működése miatt, és már nagyon-nagyon belefáradtam. Igyekszem én is éber lenni, hogy szeretettel és tudatossággal kiváltsam a további "péklapátokat", de ennek ellenére sajnos még mindig úgy érzem, lefelé húz a sorsom. Amit egyébként főleg a májban rejlő, előző életekből származó (távolabbi felmenőimtől lehozott megoldatlan) blokkoknak tulajdonítok, mert az ez életbeli dolgokat már elég jól feltártam és élem is a feladatait.

Ezért érdekel, milyen más lehetőség van, mert ez a máj a nem-élet programját hordozza magában, ami már számtalanszor a halál küszöbére sodort életem során, de eddig még mindig valami elképesztő csodával határos módon megmenekültem tőle. De ez még a tudatlanságom ideje alatt volt. Már megkaptam a tudást és igyekszem aszerint élni, és érzem, bizonyos dolgokat már ellensúlyoz a tudatosságom, de sok dologban még mindig olyan erős az egóm, hogy a mérleg nyelve még mindig arra billen. Nem tudom mi a megoldás, mert olyan mélyen a tudatalattiban vannak ezek a blokkok, hogy már nincs erőm és valószínűleg időm sem a tudatos feltárás módszerére. Mert közben kinyírnak.

Olyan ez, mintha a sorsomban benne lenne a korai halálom, amit egyébként több asztrológus is kiolvasott már a képletemből és a spirituális fejlődést, mint kulcsot a gyógyuláshoz szintén tartalmazza a radixom. Mintha a péklapátok sorozata lenne kódolva a csillagaimban. Ez olyan, mintha törvényszerűen meg kellene élnem ezt az egész lepucérodást, hiszen mielőtt elkezdődött, teljesen vak voltam és esélytelen arra, hogy észrevegyem a jeleket (erre is be voltam "kódolva" a szülői sakk-mattos bebiztosítós élet és teljes vakság a szellemi látásra programok által) és már mielőtt belekezdtem volna a tanulásba, sok minden tönkrement, csak nem engedtem el. A születésem is egy tök élet, és elengedés-nélküli történet volt. Nem tudom, hogy bízzak-e továbbra is a sorsomban, hogy majd megint megmentenek az angyalaim, vagy éppenséggel az a feladatom, hogy tudatosan túllépjek a sorsomon? És azt hogy lehet? Nekem sincs semmi kedvem a teljes lepucérodáshoz, de ha nincs más út, vagy törvényszerű, hogy most ezt kell járnom, azon vagyok, hogy elfogadó legyek. De a kettőt még mindig ellentmondónak látom olykor.

Ezért jutottam arra a következtetésre, hogy mivel a májam az élet-ellenesség lakhelye, amely tudat alatt megakadályozza még mindig bizonyos programok által, hogy élhessek, lehet hogy nekem addig a megtapasztalásig kell eljutnom, amiről írtam, hogy önmagunk teremtő ereje által még az életcélt is lecserélhetjük, a teljes életet, a személyiségünket, az anyagi körülményeinket, mindent. De így, felülről lefelé haladva és nem fordítva. Ha ide eljutnék, uralni tudnám akár a "beteg" májat is. Hiszen az önvalóm "ruháitól", mindenemtől teljesen megfosztva, teljesen új alapokra építhetném az életem, és ezzel a májam (az élet analógiája fizikai szinten) is újra felépülne. De éppen ez az a megtapasztalás, amiből már elég volt. Úgy kell már az élet, mint eső a sivatagban, és van egy fiam, akinek szüksége van rám, és arra, hogy élhessek és minél hamarabb.

Még csak hinni tudok benne, és azt hiszem az áldozatunk árát is végső soron mi döntjük el, még ilyen esetben is, mint az enyém. Szeretném tudni, hogy mit nem enged látni az egom, milyen összefüggést, ami miatt még mindig toporgok a két lét között?

Létezhet eleve elrendelt lepucérodás-program? Aminek a lépcsőfokait mindenképpen végig kell járni ahhoz, hogy felszabaduljunk és élhessünk? A hegy aljáról csak a hegyen keresztül vezet az út a csúcsra? Vagy lehet repülni is az erdők felett? Szerintetek meg lehet változtatni az életünket pusztán a belső viszonyulásunk megváltoztatásával az életünk dolgaihoz? És vajon a szeretet megélése megszabadít és megment minket minden "rossz" programtól éppen időben? Ez lenne a "gyorsabb" út? A sorstalanítás útja?

Edit

repülni az erdők felett
2009. február 25. szerda, 14:22 | csaesz   Előzmény

Lehet, ha hiszed... Valamiért arra vagyunk kódolva, hogy csak szenvedés árán juthatunk a jóhoz...(Most bevillant: lehet, hogy ezt is a papok programozták belénk? Hisz volt olyan időszak a "sötét középkorban", amikor az emberek direkt ostorozták magukat, hogy eljuthassanak a mennyek országába...) Nekem az jön át a leveledből, hogy valahol egy kicsit még mindig a felmenőidet meg a csillagokban megírt sorsodat teszed felelőssé a nehézségeid miatt. Mit szólnál ahhoz, ha elhatároznád, hogy további önszivatás, szenvedés nélkül folytatnád az utadat? Mi lenne, ha kérnél segítséged ahhoz, hogy a programjaidtól megtisztítsák a májadat? Szerintem nem szégyen ilyen helyzetben segítségért folyamodni, bár kétségtelenül könnyebb az út, mintha egyedül próbálnád kihúzni magadat a sz.rból. Ha úgy érzed, hogy a távolabbi felmenőidtől jönnek a blokkolódások, arra állítólag nagyon jók a Hellinger-terápiák. Mesélték már páran a saját élményeiket, így hallomásból arra következtetek, hogy nagyon hatékony program lehet. A "péklapát" után én is igénybe vettem segítséget, mert úgy éreztem, egyedül sokáig tartana a nyakamba zúdult letykótól megtisztítani önmagam. Azóta sem szégyellem magam emiatt...:)
Ő kineziológus és spirituális gyógyító egyben, nagyon tudom ajánlani Neked, amennyiben Bp. és Sz.fehérvár környékén élsz, szívesen megadom az elérhetőségét az e-mail címedre.
Nekem egyszer azt mondta, hogy "innen szép nyerni". Rólad is ez jutott az eszembe...

Szeretettel: Eszter

"az emberek direkt ostorozták magukat"
2011. április 19. kedd, 12:04 | Látogató (útkereső)   Előzmény

Önként,meggyőződésből , saját belső elszánástól hajtva fejlesztő is lehet . Üdvözlettel : felacso

Feliratkozás Hírlevélre