Fájdalom
"Tegnapelőtt" blogját olvasgatva a fájdalmon kezdtem gondolkodni.
(A blogot ajánlom mindenkinek: saját kis Csillag-gyermekünk igen zseniális meglátásokat fogalmaz meg a http://www.tegnapreggel.blogspot.com/ oldalon).
Nem is olyan rég még féltem a fájdalomtól. Ezzel persze rögtön két negatív érzést is gerjesztettem önmagamban. Ügyes vagyok, mi? :-))
Mióta foglalkozom a "belső" avagy "felső" világokkal (ugyanaz...), rájöttem, hogy máshogy kell hozzáálnom. Még mindig félek. De kissé megváltozott a hozzáállásom. Ha fájdalom ér, egyrészt megpróbálok nem félni átélni teljes egészében. Belemerítkezni. Hadd fájjon...
Másrészt, párhuzamosan megpróbálok objektíven, személytelenül, felülről tekinteni önmagamra és a fájdalmamra.
Ez természetesen nagyon-nagyon nehéz... De ezeken a kis fájdalmakon "gyakorolok" azokra, amelyeknek a gondolatától is összeszorul a szivem. És milyen ironikus, fura, hogy épp ezeket SOHA SENKI nem ússza meg...
Szeretteink halálát.
Arra vágyom, hogy ha eljön az idő, biztosan tudjam, hogy így a jó. Neki is, nekem is. Ki legyek nyílva annyira, hogy befogadjam a másik világot, így tartva a kapcsolatot továbbra is. Az emberek azért félnek mások halálától, mert azt gondolják, elveszítik. Pedig nem. Csak el vagyunk vágva attól a világtól, ahová tartozunk...
És talán saját halálunktól épp ezért félünk.
Egyszer egy erdőben jártam (többször is... :-))). Olyan ösvényen mentünk, ahol egyik oldalamon sziklafal, másikon a meredek hegyoldal. Semmi támasz, vékony kis út.... Félelmetes volt. De én csak mentem a párom után. Tudtam, hogy ha zuhannék, bármilyen erős és gyors, nem tudna segíteni.
És akkor eszembe ötlött egy gondolat: MINDEN FÉLELMÜNK - HALÁLFÉLELEM. Abból ered, abból táplálkozik, az a gyökere. Tehát ha valaki eljut arra a szintre, hogy világok közt utazik, már nem fél a haláltól. Az többé semmitől sem fél.
Szeretnék eljutni ide? Még nem. A félelmeim hozzám tartoznak! Tanítómestereim ők. Nem szeretem, persze. De nélkülük nem lennék az, aki.
- gyöngyház blogja
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
Hozzászólások
6 hozzászólásÉrdekes, én meg pont úgy gondolom, hogy a félelmeim nélkül lennék az, aki...:)
Sziasztok!
Gyöngyház ismét a szívemből szólt. :)
Én is úgy gondolom, hogy a halálfélelemből jön az összes többi félelmünk, és én is szeretnék mielőbb eljutni arra a "szintre", hogy ha "elveszítek" Valakit, aki közel áll hozzám, akkor tudjak "túllátni" a halálhoz való hagyományos nyugati hozzálláson, és ne csak "kicsit" gondoljam azt, hogy a halál nem tragédia, nem rossz dolog, hanem szükséges ahhoz, hogy a Lélek vagy Tudat (nevezd, ahogy akarod) tovább tudjon fejlődni. hanem szívből így érezzem.
Ha a tibet.hu-n az epocha címszó alatt Illúzió világára kattantok, ott van a Sambhala Tibet Központ filmklubjának a műsora.
A Tibeti Halottaskönyv című filmet ajánlanám Mindenkinek, akit érdekel a halál témaköre. Megindító dokumentumfilm arról, hogy lehet, hogy van sokkal jobb hozzállás a halál-témához, mint ami felénk elterjedt?! :)
Vannak akik utaznak világok között, mégis él még bennük a félelem. Lehet, hogy nem a haláltól.
Ma pont erről beszélgettünk a kollégáimmal, ők azt mondták, az emberek leginkább a betegségtől, a szegénységtől félnek, a halál az távolibb.
Ezen elgondolkodtam, mi az amitől én a legjobban félek?
Azt hiszem a szenvedéstől félek a legjobban.
Kedves Gabi!
Lehet, hogy félreértettél, vagy én nem fogalmaztam pontosan.
Nem azt szerettem volna mondani, hogy mindenkinek a halál a legnagyobb félelme, hanem hogy az ember összes félelme a halálfélelemből ered szerintem.
Egyébként biztos, hogy a halál távolibb, mint a betegség vagy a szegénység? :)
Sziasztok!
Azt mondja a szólás:"Félig él,aki félve él!",mindazonáltal azt gondolom,a félelem szerves része az életnek,hisz felkészít,erősít,tanít. Félelem nélküli élet csak oly keveseknek adatott meg.Biztosan nem tudhatjuk,hogy ők teljesen nélkülözték e ezt az ,állapotot.Ismerd meg a félelmedet,szólítsd meg és meglátod,hiába volt minden rettegés,hisz leginkább önmagunktól kellene félnünk. "Csak Ő az én kősziklám,benne bízom,ember mit árthat nékem?" más dimenziók felkeresései (oda-vissza),csupán kirándulások. A félelem segíségkérés szerintem.Rejtett kiálltás SOS!!!
Üdv:Luna
A fájdalomban talán az egyik legnehezebb, hogy ott az ember nagyon egyedól érzi magát. Azt nem tudom megosztani, elmesélni,mert a másiknak már egész mást fog jelenteni. Az ürümmel valahogy nem így van...azt könnyebb sugározva is átadni. De a fájdalomban csak én vagyok. én, és az Isten... de olyankor Őt nem érzem... még...nem... Tudom, mondják a fájdalom, mármont a fizikai is, valami lelki eredetű nyűg következménye, én vagyok a saját megbetegítőm. De amíg erre rájövök, s a kiutat megtalálom addig szenvedek... s ha nem akarok belesűllyedni is ebbe a világba, van hogy nem tudok mosolyogva továbblépni. S pláne ha úgy döntenek a fejem fölött a "szakértők" hogy ezt már csak csökkenteni lehet, de marad, amíg élek... A fájdalom mint társ ?... hát .. elég akaratos egy valami... Hát nem tudom mire megyünk egymással ? Mit tanulhatok Tőle? Merre vezet, ha Ő kísér ezután örökre ?... Ha rájövök, majd talán még megírom... la la la... ez az én fáj dalom...