El tudnád engedni a szüleidet? | Önmegvalósítás.hu

El tudnád engedni a szüleidet?

2009. december 07. hétfő, 18:34 | Huszti Sándor -...

Életünk során az egyik legerősebb kötődésünk a szüleink felé irányul. Rengeteg emlék, érzelem, megfelelés, kötődés fűz hozzájuk.
Vajon képes lennél-e még éltükben elengedni a szüleidet úgy, hogy ne legyen rájuk szükséged, ne találkozz velük soha többé? Képes lennél feladni a megfelelési programodat, kioldani a lelkiismeret furdalást annyira, hogy ezt egy természetes leválásként éld meg?

Lenne-e értelme egy ilyen elengedésnek?
Mit nyernél és mit veszítenél vele?

NEEEM
2009. december 09. szerda, 8:30 | Buddhanita (útkereső)

Erre én még jócskán nem állok készen, és nagyon remélem, még sok időm van addig

Nekem muszály ezt megtennem. Nehéz, de ha ők szabadulni akarnak
2009. december 10. csütörtök, 18:57 | Hajnalfeny

Nekem muszály ezt megtennem. Nehéz, de ha ők szabadulni akarnak tőlem, akkor nekem sincs értelme kötődni tovább. Ezzel csak én nyernék. Megszabadulnék a több évtizedes lelkiismeretfurdalástól, mert mindig meg akartam felelni nekik, de nem voltam jó. A magyarázat csak annyi, hogy lánynak születtem. A bátyám volt mindig az első és a jó, mert ő fiú, én meg csak lány. Soha nem tudtam ezt elfogadni, de nekik így volt természetes. Főleg apámnak. A mai napig is. Elkerületem az ország másik végébe, mert itt találtam munkát és ha keres, csak azért, hogy menjek haza levágni a haját. Ennyit érek neki.

ez az egyik legnehezebb dolog az életünkben...
2009. december 10. csütörtök, 22:31 | Névtelen (útkereső)   Előzmény

...mivel ezt hozzuk magunkkal....a születésünk pillanatában is. Így szocializálódunk kicsi korunk óta, ők azok, akik velünk vannak és végigkísérnek a felőttéválás folyamatában. Ő általuk leszünk azok, akik vagyunk, vagy mégsem?
Szomorú felismerés, de előbb utóbb el kell engednünk őket.

Sajnos ez az elválás szerintem nagyon nehéz,akárki akármiylen
2009. december 10. csütörtök, 22:24 | quenja (útkereső)

Sajnos ez az elválás szerintem nagyon nehéz,akárki akármiylen kapcsolatban van a szüleivel...hisz hogyha nem is mutatják ki érzelmeiket feléd egész életükben, vagy nagyon kevésbé akkor is érzed hogy magukhoz kötöttek,ha messzire kell elmenned tölük vagy távoznak az élők sorából nagyon nehéz természetes leválásként felfogni, és folytatni az életed lelki testi fájdalmak,sérelmek nélkül.

jaguar képe
én tudnám
2009. december 11. péntek, 3:39 | jaguar

Én már úgy vagyok vele, hogy simán és apámmal ez már kölcsönössé vált, besokallt attól amit tapasztalt irányomból az idei évben. De hát én meg egy mondatot sem tudtam már úgy mondani neki, hogy az - ne az eredeti információ felismerhetetlenségéig torzult formájában - jutott volna el a tudatáig. Tudatáig?.. Az egója betonkemény falára trancsírozódva végezte az összes fontos mondandóm amúgy.. Így meg nem vicces beszélgetni, mondjuk biztos mindig is ilyenek voltak a kommunikációink csak régen nem tűnt fel nekem. De hát mennyire más világ, mennyire megnyomorított generációk kerültek ki a régi rendszerből..

Anyám más, ő jobban kiváncsi volt, jobban meg akart ismerni mindig is, kevesebb előítélet volt benne apámhoz képest, valamivel több nyitottság és alázat igen (na ezt a szálat folytatom még blogilag). De hát az időnkénti protokollkérdéseire adott néhányszavas válaszaimból azért még felesleges lenne azt hinnie hogy ismer valamennyire is. Abból csak felépül a fejében egy valami, egy frankenstein, az nem én vagyok, miért szűrnek meg minden mondandómat annak fényében?

Szóval anyámmal még tartom a kapcsolatot, de ez se rajtam múlik, ő most hogy elváltak, felkerült Pestre egyedül és újult erővel ragaszkodni kezdett hozzám, meg a barátnőmhöz.. Persze ez praktikus nekem is bizonyos szempontokból: anyagi biztonsági háttér, kevesebbet mosogatok azóta stb. De folyamatosan azon agyalok, hogy ez hova tart ez a folyamat, ok hogy most egyelőre nincs itt még senkije és kétnaponta meglátogat, ezt megértem, de hát én sem azért jöttem fel Pestre hé!

Legfőbb bajom vele, hogy hiába érte egy spirituális élmény őt idén, és más szemmel lát egy csomó mindent, (elfordult attól a hitgyülekezettől is ahova járt, mert rájött hogy nem hitelesek stb)... Attól még annyira nem fog fel alap dolgokat. Mert azokra az eleve hamis és tudatosan hazug materialista-keresztény alapokra próbál helyezni dolgokat és perszehogy az Élet máshogy működik. Magyarázok neki sokmindent, mert nyitott és érdekli, látszólag fel is fog dolgokat, de aztán a gyakorlat általában bebizonyítja hogy mégsem.

Leginkább meg talán az zavar, hogy szinte negatívan beszennyezi az otthonom meghitt légkörét, ha itt van. Menekül a félelmei elől, amik újult erővel támadtak rá idén mikor kinyílt a szeme, de ő csak menekül, nem akar tanulni dolgokból (vagy csak nagyon lassan észrevehetetlenül? nem, gyakorlatilag ilyen korban már nem tanul az ember, nem képes levedleni hosszú évtizedes berögződéseket, szőnyegalásöpréseket kitakarítani).
Áá rossz nézni, és rengeteg félelmét sikeresen belém táplálta évtizedek alatt, és ezt a jó szokását továbbra is előszeretettel űzi-űzné.. De egyszerűen intoleránssá válok a társaságában (józanul). Sőt lehet ezért ittam végig a hazalátogatásaim napjait előszeretettel annakidején, hogy könnyebben elviseljem az otthoni negatív, lehúzó légkört.
Mindegy kicsit hosszúra sikerült, de röviden ez van én max annyit tehetek már, hogy elfogadom és végignézem nyugodtsággal a leépülésüket ami viszont nem lesz túl felemelő.

Szülők
2009. december 11. péntek, 10:29 | Bochecha   Előzmény

Szia Jagu!

Azt hiszem, elég sokat témáztunk már ezen a Démon szülőkben...

Nálam közben elég érdekes tanítások jöttek be, gondoltam, leírom, hátha segít. :)

Egyrészt, van egy nagyon jó mondás: a csirke nem szereti, ha a tojás tanítja... :)
Lehetsz negyvenes, a Szüleid valószínűleg akkor is úgy fognak Rád tekinteni, hogy Nekik 'kell' tanítaniuk Téged.
Az egész mögött az áll, hogy Ők 'régi energiások', míg mi 'új energiások' vagyunk. Úgy is mondhatnám, hogy Ők az agyukkal gondolkodnak, mi meg jó esetben a szívünkkel. Náluk az volt az elfogadott, hogy senki nem 'lóg ki', Ők ebben szocializálódtak, míg nekünk az lenne a feladatunk, hogy lepakoljunk magunkról mindenféle elvárást, és vállaljuk a 'vagyok, aki vagyok'-ot...
Van annak is értelme, hogy Ők ott állnak egy helyben- ez a 'stabil pont', amihez viszonyíthatjuk a saját fejlődésünket. És ennyi, a múlt a múlt, de most a jelenben vagy, és teremted a jövőt!
Ha nem tudsz 'mit kezdeni velük', csak próbáld meg kinyitni a szívedet feléjük- tudom, ez nagyon-nagyon nehéz, de ez az egyetlen dolog, amivel segíthetsz Nekik, és Magadnak is.
Így tudod, hogy Te mindent megtettél. Szerintem. :)

Én is próbáltam évekig felnyitni Apám szemét, és persze csak azt értem el, hogy még nagyobb kérdőjelek lettek benne velem kapcsolatban. Aztán rájöttem, hogy az egyetlen út az, ha éreztetem Vele, hogy megbocsájtottam mindenért (nem két soros volt a lista... :) ), szeretem, és elfogadom. Azóta valami kommunikáció-féle elindult.
Az Ő el nem fogadását én is folytattam azzal, hogy meg akartam változtatni...

Anyukáddal kapcsolatban meg szerintem legyél türelmes, ne várd az, hogy éri egy élmény, és teljesen megváltozik minden. Ez még csak a kezdet, az első szárnypróbálgatások...

Na, most ennyi jött!
szeretettel: Zsani

jaguar képe
Köszi Zsani!
2009. december 12. szombat, 4:04 | jaguar   Előzmény

Köszi Zsani!

Nincs mit! :)
2009. december 12. szombat, 12:59 | Bochecha   Előzmény

Örülök, ha segíthettem !

szeretettel:Zsani

köszi Zsani,sokat segített az írásod
2009. december 12. szombat, 23:31 | humorgumo (útkereső)   Előzmény

köszi Zsani,sokat segített az írásod

2 éve ugy állt a helyzet,hogy a munka helyem az akkori barátom
2009. december 11. péntek, 21:01 | égi madár

2 éve ugy állt a helyzet,hogy a munka helyem az akkori barátom falujában volt.Igen,ha oda költöztünk volna részben könnyebb lett volna.De nem tudtam elhagyni az otthonomat,és a magára maradt apámat.Inkább kiálltam a cirkuszait.

Önálló életvitel
2009. december 21. hétfő, 13:22 | Twindragon (útkereső)

Igen, nem könnyű dolog megtenni!
Viszont minél több időt áldozol fel az életedből kiszolgálva a "szülőknek való megfelelési kényszert", annál biztosabb, hogy sérül a saját önértékelésed, öntudatod! A személyes értékrendedbe torzulásokat eredményez a "megfelelési kényszer"!
Vegyük csak sorra! Kisgyermekként a szülők pedagógiai, társadalmi mintaként szolgálnak, és a nevelésükkel a saját neveltetésüket próbálják ráerőltetni személyünkre! Később az ő meg nem valósult álmaikat, vágyaikat rajtunk keresztül akarják megvalósítani! Például legyél ez vagy az, mert meglátod milyen jó lesz neked!
Tinédzserkorban legtöbbször ezért alakul ki a két szélsőséges magatartásforma! Az egyik, hogy az egyén már abszolút nem hallgat a szüleire, nem kéri ki a véleményüket, és nem is számíthat támogatásra részükről! A másik az, amikor "bólogató bábbá" válik a személyiség! Kerüli a konfliktushelyzeteket, háttérbe húzódik, és mindig elfogadja a rákényszerített értékítéletet! Tehát önállóan nem tud döntéseket hozni adott életszituációkban! Megjegyzem én is utóbbi kategóriába tartoztam hosszú ideig! Ennek oka a családi problémákban is kereshető ( apám erősen alkoholizált, állandóak voltak a veszekedések, viták a szülők között )! Könnyebb volt háttérbe húzódni, és elmerülni saját kis világomban! Belátom hiba volt, és ezt valószínűleg soha nem tudom teljes mértékben megbocsátani nekik!

én már mennék..
2010. június 24. csütörtök, 15:26 | Battike (útkereső)

Minden erőmmel azon vagyok hogy végre a saját életemet éljem. Az elmúlt 4 évben 14 szer költözködtem és mindig ide (anyáékhoz) pottyanok vissza. Már nagyon el vagyok keseredve, úgy érzem magam mint a fel feldobott kő... Vagy mintha nem lenne választásom. Kudarc és kudarc. Élni akarok, szabad akarok lenni erős és független ember, de azért mégegyszer nekifutok... Mit csináljak? Vagy hogy csináljam??

Kyara képe
Mielőtt elolvasnám a többiek
2010. november 23. kedd, 18:32 | Kyara

Mielőtt elolvasnám a többiek hozzászólásait...

Elgondolkodtattál...
Először azt mondtam volna: igen, de amikor a "ne találkozz velük soha többé" részhez értél, hát, ott már elakadtam. Ahogy tovább olvastam...

A megfelelési program feladása még menne, természetesnek venni már nehezebb lenne, de nem tartom kizártnak, hogy valamilyen módon egyszer (talán nem is olyan sokára) el tudnék érni egy olyan tudatállapot, amikor erre is képes volnék.

Hogy lenne-e értelme? Ha nagy a visszatartó erő, és nem tudsz másként tovább haladni az utadon, amiről biztosan tudod, hogy az a te igaz utad, akkor van értelme. Ezek a kötődések lehetnek olyanok, amelyek ellehetetlenítik a haladásodat. De nem tudom, szükséges-e ehhez a : "ne találkozz velük soha többé". Hiszen ha már egyszer "leváltam", akkor azt egy nagy elhatározás és komoly belső munka előzte meg. Attól, hogy újra találkozom velük, még nem "esek vissza" a régi energiába. Hisz, ha már túljutottam rajta, az azt feltételezi, hogy elég magas szintre emeltem a tudatosságomat ahhoz, hogy ne legyen képes visszahúzni ez a régi energia.

Ha azt nézem, hogy mit nyernék vele, abban a pillanatban jelentőségét veszíti az a kérdés, hogy mit veszítettem. Mert szerintem, amit nyerhetnék vele (ha tényleg erősen akadályoznak), az sokkal több annál, mintsem igazi veszteségnek fogjam fel a feladásukat. Attól függetlenül, hogy eközben mit érez, mit él át az egó. Felsőbb énem szemszögéből próbálva megválaszolni a kérdést.

Persze filózni könnyű róla, megtenni megint más. :)

Az én utam: www.kyarapage.blogspot.com

Kyara képe
Mielőtt elolvasnám a többiek
2010. november 23. kedd, 18:35 | Kyara

Mielőtt elolvasnám a többiek hozzászólásait...

Elgondolkodtattál...
Először azt mondtam volna: igen, de amikor a "ne találkozz velük soha többé" részhez értél, hát, ott már elakadtam. Ahogy tovább olvastam...

A megfelelési program feladása még menne, természetesnek venni már nehezebb lenne, de nem tartom kizártnak, hogy valamilyen módon egyszer (talán nem is olyan sokára) el tudnék érni egy olyan tudatállapot, amikor erre is képes volnék.

Hogy lenne-e értelme? Ha nagy a visszatartó erő, és nem tudsz másként tovább haladni az utadon, amiről biztosan tudod, hogy az a te igaz utad, akkor van értelme. Ezek a kötődések lehetnek olyanok, amelyek ellehetetlenítik a haladásodat. De nem tudom, szükséges-e ehhez a : "ne találkozz velük soha többé". Hiszen ha már egyszer "leváltam", akkor azt egy nagy elhatározás és komoly belső munka előzte meg. Attól, hogy újra találkozom velük, még nem "esek vissza" a régi energiába. Hisz, ha már túljutottam rajta, az azt feltételezi, hogy elég magas szintre emeltem a tudatosságomat ahhoz, hogy ne legyen képes visszahúzni ez a régi energia.

Ha azt nézem, hogy mit nyernék vele, abban a pillanatban jelentőségét veszíti az a kérdés, hogy mit veszítettem. Mert szerintem, amit nyerhetnék vele (ha tényleg erősen akadályoznak), az sokkal több annál, mintsem igazi veszteségnek fogjam fel a feladásukat. Attól függetlenül, hogy eközben mit érez, mit él át az egó. Felsőbb énem szemszögéből próbálva megválaszolni a kérdést.

Persze filózni könnyű róla, megtenni megint más. :)

Namaste

** Az én utam: www.kyarapage.blogspot.com **

Szerintem ez egy marhaság. Más kérdés, ha konfliktusok,
2011. január 25. kedd, 13:37 | Névtelen (útkereső)

Szerintem ez egy marhaság. Más kérdés, ha konfliktusok, sérülések vannak, s ahogy itt sokan írják a rossz viszony eredménye, vagy megoldása a "ne találkozz velük soha többé".
A gyermek szülő viszony nem egy állandó valamit, ami tart egy darabig, s akkor nosza, hopp (!), nyissz, vessünk neki véget. Ez egy érlelődő, változó, alakuló viszony, ami életünk végéig elkísér, ha élnek a szülők, ha nem. Sőt átadjuk gyermekinknek, unokáinknak. Akkor van baj, ha ez az érlelődés, változás megakad, eltorzul, beteg lesz.
A szülőket nem kell elengedni, ahogy a gyerekeket sem, de minden szakaszában a kapcsolatnak más és más tulajdonságok, tartalmak, közelségek és távolságok jellemzik ezt a köteléket, s ez gyönyörű és jó.