Melyik a jó tanítási stílus?
Tanítani többféleképpen lehet, van aki finoman emel, biztat, míg a másik fenéken billent és keményen szembesít a hibáiddal, hazugságaiddal. Az egyik tanító ilyen, a másik olyan. Mindnek meg van a saját stílusa, amiben felnőtt, amelyiket hatékonyan alkalmaz, vagy amelyiket a legjobbnak tart az adott probléma megoldásához.
Hogy melyik a jó / helyes tanítási stílus? - erről a vélemények eltérnek. Neked mi a véleményed?
- Huszti Sándor - Önismereti tanító blogja
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
Hozzászólások
50 hozzászólásTöbbször kellene így is megnyílvánulnod.
Köszönöm, meghajolok a tanításod előtt. Ismét.
Teljes mértékben egyet értek veled...köszönöm.
Szívesen veszem minden észrevételedet...
...és még egy fontos dolog, nem tartom magam tanítónak.
izi
Egy Tanitó - szerintem - akkor a leghatékonyabb, ha abszolut és végképp elenged mindent azzal kapcsolatban, hogy ő most "tanit-tanitani akar".
Ha tanitóságának immár semmilyen "gyümölcsére" (lásd eredményére) nem számit és nem vágyik, céljává nem teszi.
Ha tökéletesen mindegy neki, hogy a tanitvány tanul-e vagy nem tanul tőle (vagy tanul-e egyáltalán).
Ha egyetlen egy a lényeg neki (a Tanitónak), hogy önmaga hitelességét csorbitatlanul adja, önmaga mindenkori érzelmi állapotához (mert ő is folyamatokon megy közben keresztül) hű maradjon a megnyilvánulásaiban.....legyen az bár szelid, megmondós, dühös vagy szétszórt, tapintatos vagy belekötős, igaz vagy hamis, a pillanatban.
Igazából azt mondom, nem kell semmit tennie a Tanitónak a tanitványok érdekében, nem kell azzal foglalkoznia, hogy "elvesziti a tanitványt, mert annak még szüksége van rá és az ő tanitásaira".
Ily módon semmikor sem kell megfognia, sem elengednie egy tanitványi kezet.
A Tanitó számomra - ha Tanitónak hivja/érzi magát, ha nem - önnön önmaga, úgy, ahogy az aktuális pillanatban van....
egy élet, egy életpélda, még akkor is ha nem példás és nem tökéletes.
nekem is az őszinte tanítók jönnek be. Én sem értek egyet Sanyi játszmázós, hazudós módszereivel, de hát mások vagyunk. Lehet, valakinek tényleg csak ez segít, ezt én innen, ahol vagyok nem látom át. Szerencsére vannak más, nekem tetsző módszerei is! :-)
Már sajnálom, hogy annak idején megmutattam ezt neked, mert így abba is belelátod ezt a tanítási stílust, amiben valójában nincs benne.
Vagy pont így jó, mert így akkor is taníttatod magad, amikor egyébként nincs is benne tanítás?
Hmmm. Nem is rossz!
Ez a legkisebb erőbefektetéssel járó tanítás! A tanítvány önállóan taníttatja saját magát a kivetítései által. Elég azt mondani neki, hogy minden tettem tanítás, minden szavam mögött valami más húzódik meg, fejtsd meg, hogy mi!
Aztán simán lehetek Önmagam, Te meg kiszolgálod magad, szépen sorra előkaparod mindazt, amitől félsz, amire vágysz, amit képes vagy kivetíteni, és tanításnak veszel mindent:
Ha már ennyire önellátó vagy, nem lehetne, hogy ezt mindenki más felé is gyakorold? Lehetne mondjuk, hogy a többi ember is ilyen tanítóddá váljon, szóbeli megegyezés nélkül is?
Persze tudom, hogy Te ezt az utat járod, mindenkitől és mindenből tanulsz. Ez csak egy provokatív kérdés volt és a többi olvasónak szólt.
(...ekkor megjelent egy buborék csaesz fejében: Vajon ezt most miért mondta a Sanyi???) ; )))
A viccet félre téve:
Javaslom, olvasd el a Mahabharata című könyvet, abból megérted ennek a stílusnak a lényegét és helyességét!
Mivel félsz tőle és kizárod, így egészen biztosan dolgod van vele, és ezt az is bizonyítja, hogy azon kevesek közé tartozol, akik felé ezt gyakorolni szoktam! - erről már beszéltünk a múltkor, emlékszel?
Bizalmatlanság, félelem, kontroll elvesztése, Mitől félsz legbelül? - ezen kellene végig menned!
Imádom ezt a hozzászólásodat! Főleg a buborékos részt! :D
Igen, tudom, hogy dolgom van vele... de ezen felülemelkedve sem érzem a módszer hasznosságát. Megvan a könyv, hát lehet erre fel nekidurálom magam az olvasásnak, hátha tényleg megértem.
Az utolsó sor jó összefoglaló, bár itt most szerintem más van a háttérben. Ettől függetlenül mind-mind valós problémám, legalább lesz min dolgozzak a táborban! :)
Köszönöm.
Talán nem volt egyértelmű: az előző hozzászólásomban a Tanitó - tanitás közbeni, konkrét tanitási tevékenysége alatti - belső, független hozzáállásáról, szándékáról és motivációjáról irtam.
Raminám! Mi lenne, ha bejelentkezve küldenéd be a hozzászólásaidat és akkor bele tudnál azokba javítani, ha helyesbíteni akarsz?
Másrészt, nekünk bejelentkezetteknek is jobban kereshető, átláthatóbb lenne mindaz, amiket eddig írtál az oldalon.
Megcsináljuk?
Sanyikám, hát hogy ne lenne jó....! :-)
Azt hittem bevagyok jelentkezve.....régen valamit kitöltöttem....de az mindig is furcsa volt, hogy miért irja ki a rendszer azt, hogy Ramina (útkereső).
Hogy kell azt csinálni, mármint a bejelentkezést?
Mert én nem tudom. Megcsinálod nekem,te drága? :-)Szeretlek! :-)
Ramina
Kedves Sanyi!
Amit leírtál, tökéletes. Egy mondat jutott eszembe az olvasásakor, és ez az első dolog véleményem szerint, amit egy tanítónak fel kell ismernie, és mindig szem előtt tartania: Mi számára a fontos, hogy elismerjék a tudását, vagy hogy segítsen? Nagy különbség!
én is így látom, nem bszélve arról, hogy a tanító ne az embert lássa problémásnak, hanem tudja, a probléma és az ember lénye két különböző dolog.
Sosem az ember problémás, hanem csak az a működés, ami benne a problémát előidézte (tévképzet, stb)
Sőt, tovább megyek.
A tanítási stílus nagyban függ attól, hogy hogyan viszonyul a tanító a tanítványához - többek között abban, amit te mondtál Anita - és abban, hogy gyermeknek látja, vagy felnőttnek. Úgy viszonyul hozzá, mint szülő a gyermekéhez, vagy mint felnőtt a felnőtthöz.
Vajon melyik ad több erőt a tanítványnak? Mert ugye az a cél?
Egy gyermeket is lehet felnőttként kezelni, de gondolom Magad sem a gügyörészést értetted a mondataid alatt...
Mégis inkább úgy gondolom, hogy ebben az esetben a nyiladozó Én sokkal inkább hasonlítható egy gyermek, mint egy "kész" felnőtt működéséhez.
És szerintem úgy is kell megközelíteni.
Hagyni néha magától rájönni, rácsodálkozni a dolgokra, kisebb összefüggésekre, és jóformán csak akkor beavatkozni ha elakad, hiszen most Tanításról beszélünk...
Lehet, hogy az igazi Tanító úgy tanít, mintha nem is tanítana...?
Édesanyám tanár, és nagyon sokat mesél a gyerekekről, akiket tanít. Nem csak azzal foglalkozik, hogy megtanítsa az anyagot, hanem a lelkivilágukra is odafigyel. Szerinte az a tanítás nagy titka, hogy szeretni kell a gyerekeket. Másik: igazságosság mindenkivel, következetesség. Ha ezekből indul ki, a gyerek akkor is érezni fogja a szeretet, ha éppen szigorú vele. Ezzel ér el igazi eredményt. Például az ő osztályai mindig jó közösségé válnak. A leggyengébb tanulóknak is van sikerélménye valamiben, amiért lehet, dicséri őket, ez sokat számít. Nem szid le senkit minden apróságért (hogy érezni lehessen a különbséget kisebb és nagyobb hibák között), de a nagyobb magatartási-erkölcsi hibák után olyan lelkifröccsös elbeszélgetéseket tart, amik aztán tényleg hatnak (ezek közben is végig érzik a gyerekek, hogy szereti őket).
Nem azért dicsérem a tanítási módszereit, mert az édesanyám, hanem mert az ő tanítási módszereit tartom a leghatékonyabbnak.
Bocsánat, ez a blog nem csak az iskolai tanításra vonatkozik, gondolom, de szerintem másféle tanításokra is igaz ez. Lényege a tanító szeretete és igazságossága.
Szerintem itt nem lehet stílusról beszélni. Hiszen nincs olyan tanító, aki ne tanulna magais.Egy jó tanító, nagyon meggondolja,hogy mit mondhat. Hisz tudja, hogy az élet visszafogja kérdezni tőle, hogy amit mond azt valóban tudjae gyakorlatban is, vagy csak az egóját hízlalja. Tehát egy tanító a tanítvánnyal
úgy bánik mint egy törékeny lepkével.Megfogja majd továbbengedi a saját útján. Vagyis rákell tudnia érezni, hogy mit mondhat s mit nem. Vagy esetleg rávezeti a tanítványt a probléma megoldására.De soha
nem utasít nem mondja meg hogy mit kell tennie.Esetekben becsomagolja a mondanivalót, és ha a tanítvány kitudja csomagolni akkor megértette, ha nem akkor még nem érett meg rá mivel még nem tudná feldolgozni. Nagyon sok minden befolyásolja a tanítót, hisz neki kell alkalmazkodni a tanítványhoz és nem
fordítva.Vagyis nem az a kérdés hogy, milyen a tanító. Hanem az hogy milyen a tanítvány.
Megmondom az őszintét :-) nem olvastam végig az összes választ, de idebiggyesztem gondolataim.
Messziről indulnék, ha lehet. A tanításnak nagy szerepe van az életemben, nemcsak azért, mert a tanítóim nélkül nemtom hol lennék, de azért is, mert tanításból élek. Nyelvtanár vagyok. Ezt azért hoztam fel, mert a tanítás lényege minden szinten ugyanaz szerintem, bár a spirituális mesterek dolga sokkal összetettebb... nyilván.
Egy tanár/tanító/mester feladata mindig az, hogy megmutassa a tanítványnak, hogyan tud egyedül tanulni és az is, hogy KÉPES RÁ.
Azon kívül, hogy elmesélem a tanítványaimnak a nyelvtani szabályokat (ez is fontos) azt is megpróbálom átadni nekik, hogyan kell elsajátítani és integrálni a nyelv lényegét, hogyan kell tanulni és angolul gondolkodni. A spirituális mester a spirituális világ törvényszerűségeire tanít és megtanít spirituálisan gondolkozni. Szerintem. És azt szeretné, hogy önállóan is tudjanak tovább haladni a tanítványok.
A módszereket illetően pedig azt gondolom, hogy minden lélek más, és egy mesternek/tanítónak roppant emberismerettel kell rendelkeznie, rá kell hangolódnia a tanítványokra EGYENKÉNT és ha kell mindenkivel más módon kell megközelíteni a dolgokat. Én felnőtteket tanítok, az ő személyiségük aztán végképp kiforrott már és nem lehet mindenkivel ugyanúgy bánni! Minden csoportomat felmérem (asztrológiai ismereteimet használom erre az emberismeretemen túl, legszívesebben minden tanítványom pontos születési adatait elkérném, persze ezt nem lehet :-) és mindenkihez másképp szólok. Jó muri. Nagy kihívás.
Plusz ezek a dolgok az időben is változhatnak, mert van olyan is, hogy valakinek hétfőn lelki pofon kell és szerdán meg "fejsimis" biztatás.
Nem?
Zsu
Sziasztok. Még új vagyok. Ez az első hozzászólásom. Szent dolog!! :)))) Köszönöm.
Szerintem a tanítónak elég információt és tapasztalatot kell gyűjtenie ahhoz hogy úgy érezze, felelős önmagáért és másokért.
Az utat mindenképpen egyedül kell megkezdeni, eleinte nehéz, de később letisztulnak a dolgok.
Amikor már elég erőt érez magában hogy azt kifelé áramoltassa, akkor elindulhat a tanítás-gyógyítás útján!! Sőt!!! Ez magától fog megtörténni, ha eljön az ideje.
Eleinte az út rögös és magányos, később pedig egyre több ember csatlakozik majd hozzá. Bizonyára.
Persze itt fontos a "belső minőség" hogy valóban lüktessen benne a tanító-gyógyító képesség.
Az utazás mindig a Forráshoz vezet, a kérdés az hogy ki mikor kezdi meg ezt és milyen módszereket választ a megismeréshez.
Mert lehetőség rengeteg van.
Egyéniségek vagyunk, mindannyian. Meg kell találnunk a nekünk megfelelő módszereket.
Nincs egyforma út. Fontos hogy az úton legyünk nyitottak külsőleg és belsőleg. Halljuk mások hangját és halljuk a saját belső hangunkat is. A szív súgja az igazi válaszokat.
Legyünk nyitottak mindenre és tapasztaljunk, válasszunk izlés szerinti dolgokat.
Törekedjünk a minőségre. Azt hiszem ezek a legfontosabbak.
Kedves Sanyi,
Hogy melyik a jó tanítási stilus?..ÖNMAGUNK,
Önnön valóságunk..."AZ" mi öröktől fogva "VAN"!
Ennél jobb tanító és tanítói stílus nincs.
...a lényeg, hogy a Tanító kész legyen...
Nincs annál szánalmasabb és visszatetszőbb dolog, mint amikor egy Tanító láthatóan vergődik a saját feldolgozatlan dolgai miatt.
Aki tanítani akar, az előbb tanuljon, s ha készen van, csak akkor kezdjen a tanításba...:)
Persze kevés az a Tanító, aki ne találkozhatna számára is új problémákkal, feladványokkal, de ha egyébként még nem is Tiszta, akkor a tanításnál sokkal nehezebb dolga lesz a saját hitelességének helyreállítása.
Arról nem is szólva, hogy a tanítványait is tévútra vezeti...:)