Lehetne másképp? | Önmegvalósítás.hu

Lehetne másképp?

Pár hónapja felfedeztem a weboldalt és szívesen olvastam Tőletek, mert sokat tanultam belőle. Csodáltalak Többőtöket, hogy nagyon elmélyült külső-belső tudásotok van.
Ezt most is így gondolom, de sajnos "valami" bekerült ide a blogolásba, aminek nem itt lenne a helye! Ahogyan az utóbbi időben a támadásokat, viszont-támadásokat látom, fáj a szívem! Nem hiszem el, hogy csak ez telik ki tőlünk, nem hiszem el, hogy ne tudnánk ennél fontosabb, emelkedettebb, tanítóbb jellegű írásokat produkálni.
Ismerjük be és fel, hogy ezek az írások Mindannyiónkat lehúznak, azt is akik írják és azt is aki netalán-tán beleolvas.
Sokan olvasnak bennünket, nem hinném, hogy ezt akarnánk nekik tanítani!
Ezért őszintén kérem Valamennyiőtök segítségét, hogy együttesen fejezzük be ezt a stílusú komminikációt itt egymás előtt! (Ami nem érinti a többieket, abba ne vonjuk bele őket, azt ki-ki beszélje meg priviben, légy szíí!, attól függetlenül, hogy ki kezdte)

Lehetne másképp folytatnunk?
Úgy gondolom, hogy csak Veletek és a beleegyezésetekkel, a tudatos, őszinte, önuralmat gyakorló hozzáállásotokkal lehet!

Bizonyítsuk be önmagunknak és a bennünket olvasóknak, hogy igenis lehet másképp!
Kérlek segítsetek, segítsük egymást ebben!

Beküldte: | 2010. jún. 20. vasárnap - 11:45

Hozzászólások

34 hozzászólás
Huszti Sándor - Önismereti tanító képe
Jó éjt Neked is Inyóka! ღ ღ ღ
2010. június 22. kedd, 0:46 | Huszti Sándor -...   Előzmény

Jó éjt Neked is Inyóka! ღ ღ ღ

Inyó képe
Inyóka még nem alszik. Anyukáját igyekszik segíteni, aki kérte
2010. június 22. kedd, 0:54 | Inyó   Előzmény

Inyóka még nem alszik. Anyukáját igyekszik segíteni, aki kérte a segítségét és  ő szívesen adja , anyukája örömmel fogadja. Csak kár, hogy nem önismereti munkáról van szó!

Nekem ez a munka most jól jött, legalább van időm az önmegvalósító oldalt olvasni, gazdagítani!;) 

Michaelita képe
Évának szeretettel
2010. június 22. kedd, 8:46 | Michaelita   Előzmény

küldöd, de valahogy többőnknek szól (Nekem biztosan!:) Köszönjük! Köszönöm!
... remélem Éva is olvas bennünket! :)

örülök ha segíthettem.
2010. június 22. kedd, 9:41 | humorgumo (útkereső)   Előzmény

:)